Szerkesztő:Füleki Ádám/Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége

Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (Economic Community of West African States / Communauté économique des États de l'Afrique de l'Ouest / Comunidade Económica dos Estados da África Ocidental)

Alapítva1975. május 28.
Lagosi Szerződés
SzékhelyAbuja, Nigéria
Tagság Benin
 Bissau-Guinea
 Burkina Faso
 Elefántcsontpart
 Gambia
 Ghána
 Guinea
 Libéria
 Mali
 Niger
 Nigéria
 Sierra Leone
 Szenegál
 Togo
 Zöld-foki Köztársaság
Nyelvekangol, francia, portugál
ElnökAlassane Ouattara
Kulcsembereka Bizottság elnöke: Kadré Désiré Ouedraogo
a Parlament elnöke: Ike Ekweremadu
Működési régióNyugat-Afrika

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége weboldala

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (angol: Economic Community of West African States, ECOWAS; francia: Communauté économique des États de l'Afrique de l'Ouest, CEDEAO; portugál: Comunidade Económica dos Estados da África Ocidental, CEDEAO) tizenöt országból álló regionális szervezet, amely a tagállamok gazdaságainak integrációját segíti. 1975. május 28-án, a Lagosi Szerződés aláírásával jött létre.

Története

szerkesztés

Az ECOWAS előzményének tekintik azt a William Tubman libériai elnök által kezdeményezett, a formalitás szintjén maradó gazdasági együttműködési egyezményt, amelyet 1965-ben kötött meg Elefántcsontpart, Guinea, Libéria és Sierra Leone.[1]

Yakubu Gowon tábornok, Nigéria katonai kormányzatának vezetője és a szintén katonai puccsal hatalomra került togói Gnassingbé Eyadéma tábornok 1972 áprilisában vette fel egy nyugat-afrikai gazdasági közösség ötletét. Az általuk megfogalmazott szerződésvázlatot 1973 júliusában és augusztusában tizenkét ország politikusainak mutatták be. A szöveget 1973 decemberében Loméban, 1974 januárjában Accrában és 1975 januárjában Monroviában vitatták meg és bővítették tovább az érdeklődő államok képviselői.[1]

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége megalapításáról szóló szerződést 1975. május 28-án írta alá a nigériai Lagosban tizenöt állam: Benin, Bissau-Guinea, Burkina Faso (akkor még Felső-Volta néven) Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Libéria, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Sierra Leone, Szenegál és Togo.[1]

A közösséghez 1977-ben csatlakozott a Zöld-foki Köztársaság.[1]

A Lagosi Szerződés 15 éven belül lehetségesnek tartotta egy közös piac kiépítését, az 1990-es évek elejére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a térség politikai, gazdasági és infrastrukturális problémái miatt a Közösségnek még az ennél szerényebb célt, a régión belüli kereskedelem felélénkítését sem sikerült elérnie.[2]

1993. július 24-én a tizenhat tagállam az alapszerződést megerősítő, de annak szövegét egyes helyeken módosító új megegyezést írt alá. A változtatások a politikai együttműködés javítására és a gazdaságpolitika integrációjára helyezték a hangsúlyt. Létrejött a Nyugat-afrikai Parlament, a Gazdasági és Társadalmi Tanács, a szervezet döntéseinek végrehajtását felügyelő Bíróság hatáskörét pedig kibővítették. Az új szövegbe bekerült a közös piac és egy közös pénznem kialakításának terve is.[1]

Az alapszerződés új szövege a tagállamok közötti konfliktusok békés megoldását is előírta; az ezzel kapcsolatos részletes szabályokat egy 1999 decemberében tartott találkozón rögzítették. (Protocol for the Establishment of a Mechanism for Conflict Prevention, Management and Resolution, Peace and Security)[1]

Az 1999-es találkozó során kialakult nézeteltérések miatt Mauritánia kilépett a szervezetből.[1]

Szervezete

szerkesztés

Az ECOWAS szervezetét 2007-ben jelentősen átalakították. Létrehozták a Közösségi Parlamentet és a Gazdasági és Szociális Tanácsot. A Vitarendezési Döntőtestület (Community Tribunal) teljes jogú bírósággá (Community Court of Justice) alakították. A Bizottsággá (Commission) átnevezett Titkárság (Executive Secretary) jogkörét kibővítették.[2]

Állam- és Kormányfői Konferencia

szerkesztés

Az ECOWAS legfőbb intézménye az Állam- és Kormányfők Konferenciája [v. Hatósága] (Conference [v. Authority] of Heads of State and Government), amely a tagállamok politikai vezetőiből (állam- és/vagy kormányfőiből) áll, és évente egyszer ülésezik. (Rendkívüli ülésre az intézmény elnöke vagy az egyik tagállam kezdeményezésére, a tagállamok egyszerű többségének jóváhagyásával kerülhet sor.) A Konferencia határozza meg a Közösség tevékenységének főbb irányvonalát; segít összehangolni a tagállamok gazdasági, tudományos, technikai, kulturális és társadalmi életet érintő intézkedéseit; felügyeli a többi intézmény működését; a vitás ügyeket a Bíróság hatáskörébe utalja. A Konferencia elnöke évente kerül megválasztásra a tagok közül.[3]

A Konferencia elnökeinek listája

szerkesztés
# Név Származás Hivatali idő
1. Gnassingbé Eyadéma   Togo 1977–1978
2. Olusegun Obasanjo   Nigéria 1978–1979
3. Léopold Sédar Senghor   Szenegál 1979–1980
4. Gnassingbé Eyadéma   Togo 1980–1981
5. Siaka Stevens   Sierra Leone 1981–1982
6. Mathieu Kérékou   Benin 1982–1983
7. Ahmed Sékou Touré   Guinea 1983–1984
8. Lansana Conté   Guinea 1984–1985
9. Muhammadu Buhari   Nigéria 1985 – 1985. augusztus 27.
10. Ibrahim Babangida   Nigéria 1985. augusztus 27. – 1989
11. Dawda Jawara   Gambia 1989–1990
12. Blaise Compaoré   Burkina Faso 1990–1991
13. Dawda Jawara   Gambia 1991–1992
14. Abdou Diouf   Szenegál 1992–1993
15. Nicéphore Soglo   Benin 1993–1994
16. Jerry John Rawlings   Ghána 1994 – 1996. július 27.
17. Sani Abacha   Nigéria 1996. július 27. – 1998. június 8.
18. Abdulsalami Abubakar   Nigéria 1998. június 9. – 1999
19. Gnassingbé Eyadéma   Togo 1999
20. Alpha Oumar Konaré   Mali 1999 – 2001. december 21.
21. Abdoulaye Wade   Szenegál 2001. december 21. – 2003. január 31.
22. John Agyekum Kufuor   Ghána 2003. január 31. – 2005. január 19.
23. Mamadou Tandja   Niger 2005. január 19. – 2007. január 19.
24. Blaise Compaoré   Burkina Faso 2007. január 19. – 2008. december 19.
25. Umaru Musa Yar'Adua   Nigéria 2008. december 19. – 2010. február 18.
26. Goodluck Jonathan   Nigéria 2010. február 18. – 2012. február 17.
27. Alassane Ouattara   Elefántcsontpart 2012. február 17-től

Miniszterek Tanácsa

szerkesztés

A Miniszterek Tanácsában (Council of Ministers) a tagállamok két-két minisztere kap helyet (egyikük az adott ország kormányának ECOWAS-ügyekkel megbízott tárcavezetője). Fő feladata a Közösség működését és fejlődését érintő javaslatok kidolgozása az Állam- és Kormányfői Konferencia számára. A testület évente legalább kétszer ül össze (az egyik ülést mindig az állam- és kormányfők éves találkozója előtt tartják). A tanács elnöke vagy az egyik tagállam rendkívüli ülést is kezdeményezhet, amelyet a tagok egyszerű többségének kell jóváhagynia. A Tanács elnöke annak az országnak az ECOWAS-ügyekért felelős minisztere, amelynek állam- vagy kormányfője a Konferencia elnökének posztját az adott évben betölti.[3][2]

Bizottság

szerkesztés

A 2007-es átszervezés előtt Végrehajtó Titkárság (Executive Secretariat)

A Titkárság / Bizottság vezetőinek listája

szerkesztés
# Név Származás Hivatali idő
1. Aboubakar Diaby Ouattara   Elefántcsontpart 1977. január – 1985
2. Momodu Munu   Sierra Leone 1985–1989
3. Abass Bundu   Sierra Leone 1989–1993
4. Édouard Benjamin   Guinea 1993–1997
5. Lansana Kouyaté   Guinea 1997. szeptember – 2002. január 31.
6. Mohammed Ibn Chambas   Ghána 2002. február 1. – 2006. december 31.
2006-ig a tisztviselő címe ügyvezető titkár volt.[4]
6. Mohammed Ibn Chambas   Ghána 2007. január 1. – 2010. február 18.
7. James Victor Gbeho   Ghána 2010. február 18. – 2012. március 1.
8. Kadré Désiré Ouedraogo   Burkina Faso 2012. március 1-től

A Közösségi Parlament (Community Parliament) 115 főből áll.[1]

Bíróság

szerkesztés

A Közösségi Bíróság (Community Court of Justice)

Egyéb intézmények

szerkesztés

A Gazdasági és Szociális Tanács (Economic and Social Council); az Együttműködési, Kompenzációs és Fejlesztési Alap (Fund for Cooperation, Compensation, and Development); a Szakértői Bizottságok (Specialized Technical Commissions).[1]

Szakértői bizottságok:[2]

  • vámok, bevándorlás, pénzügyek és bérek
  • ipar, mezőgazdaság és természeti erőforrások
  • közlekedés, telekommunikáció és energia
  • szociális és kulturális ügyek

A bizottságokban minden tagállam legalább egy főval képviselteti magát.[2]

Független számvevő.[2]

További információk

szerkesztés