Főmenü megnyitása

Szlovákiai kisebbségek alatt a mai Szlovákia területén élő nemzeti kisebbségeket értjük.[1] Legnagyobb számban a 2011-es népszámlálás alapján 458467-en vallották magukat magyarnak (8,5%). Utánuk következtek a cigányok 105738 (2,0%), ruszinok 33482 (0,6%), csehek 30367 (0,6%), ukránok 7430 (0,1%), németek 4690 (0,1%), morvák 3286 (0,1%), lengyelek 3084 (0,1%), oroszok 1997, bolgárok 1051, horvátok 1022, szerbek 698, zsidók 631 és egyéb nemzetiségűek 9825 (1,3%) fővel. Megjegyzendő hogy 382493 személy nemzetiségét (7%) nem sikerült megállapítani.[2][3]

Tartalomjegyzék

TörténelemSzerkesztés

Szlovákia mai területének csehek általi megszállásáig 1918 telén az államalkotó nemzet a Magyar királyságban a magyar volt. A közigazgatás és az iskolarendszer is elsősorban a magyar nemzeti érdekeket szolgálta ki. De jure a Trianoni békeszerződéstől beszélhetünk csehszlovákiai kisebbségekről. Az első bécsi döntés után a szlovák-magyar viszony mélypontra került. Később az első szlovák államban is éltek kisebbségi csoportok, melyek jogai a németeket kivéve sok esetben erősen sérültek. A második világháború okozta az itt élő nemzetek számára a legnagyobb megrázkódtatást, mind emberveszteségben mind a szomszédi kapcsolatokban. A második világháború alatt a zsidókat gettókba összpontosították, majd koncentrációs táborokba deportálták a harmadik birodalomba. A háború után a németeket és a magyarokat a kassai kormányprogram kollektíve háborús bűnösöknek mondta ki és megtorlások, illetve egyéb visszaélések áldozataivá váltak. A németek többségét kitelepítették Németországba, a magyarságot a Szudéta-vidékre deportálták, illetve lakosságcserére kényszerítették.

Szlovákiai magyarokSzerkesztés

 
A mai Szlovákia akkor még Magyarországhoz tartozó területének nyelvi térképe 1880-ban.
 
A magyar lakosság Szlovákiában
  50-100%
  10-50%
  0-10%

A magyarság részaránya a dualizmus korában (1880-1910-es népszámlálások alapján a mai Szlovákia területére vonatkoztatva) folyamatosan növekedett, ami elsősorban a természetes szaporulatnak, a természetes asszimilációnak és a kor magyarosító törekvéseinek, részben pedig a kivándorlásnak köszönhető. Az egykori népszámlálások hatalmi vagy helyi torzításainak mértéke nem állapítható meg pontosan.

A szlovenszkói magyarság száma ugyan az asszimiláció, a zsidóság külön nemzeti kategóriába sorolása és a népszámlálások során tapasztalható csalások hatására az adatok szerint csökkent, kisebbségi jogaikat tekintve azonban kis mértékben ugyan, de folyamatosan javult a helyzetük, főként a már meglévő törvényi keretek érvényesítésének hatására. A cezúrát a Szlovákiában maradt magyarok számára az első bécsi döntés, ill. a szovjet front áthataladása utáni újbóli csehszlovák hatalomátvétel jelentette.

A magyarság száma (Cseh)Szlovákiában hivatalos abszolút értékben 1980-as évek végétől folyamatosan csökken, míg százalékarányban az 1960-as évektől. Ez elsősorban azzal áll összefüggésben hogy a magyarság, mint kisebbség természetes szaporulata az országban mindmáig alacsonyabb mértékű mint a szlovákoké. Másodsorban a csökkenés oka a generációs nyelv- és nemzetváltás, illetve az elvándorlás nyugatra és Magyarországra. A magyar cigányság magatartása a népszámlálások során is meghatározó lehet az eredmények tekintetében.

1991-ben 567 296-an, 2001-ben 520 528-an vallották magukat magyarnak. A 2011-es népszámlálás során 458 467 személy (közel 62 ezerrel kevesebben, mint 2001-ben) vallotta magát magyarnak, ami Szlovákia lakosságának a 8,5%-át jelenti.[4] A magyart anyanyelvként használók száma azonban ennél némileg magasabb. A magát magyarnak vallók döntő többsége (több mint 90%-a) Dél-Szlovákiának a Magyarországgal határos déli sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi összefüggő területen él. Az első Csehszlovák köztársaságtól eltérően, amikor Pozsonytól Ágcsernyőig folyamatos és meglehetősen homogén településterületet alkotott, ma három nagyobb magyar településtömbről beszélhetünk. A legnagyobb magyar tömböt a Délnyugat-Szlovákiában Pozsonytól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja. Ide tartozik a leghomogénebb magyar területnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipolymente magyarsága. A második nagy magyar településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik nagy tömböt pedig a Bodrogköz és Ung-vidék magyarsága. A tömbmagyarságon kívül jelentősebb nyelvszigetet alkot a Nyitra vidéki magyarság.

Szlovákia jelenlegi közigazgatási felosztása szerint a szlovákiai magyarok az ország nyolc kerületéből négyben haladják meg a 10%-ot. A Nyitrai kerületben a lakosság 27,6%-át, a Nagyszombati kerületben a 23,7%-át, a Besztercebányai kerületben 11,7%-át, míg a Kassai kerületben 11,2%-át teszik ki. Jelentősebb számú magyar még a Pozsonyi kerületben él (4,6%), a többi kerületben azonban elhanyagolható a magyarok számaránya.

Szlovákiában összesen 523 olyan település van, ahol a magyarok részaránya meghaladja a 10%-ot, ezen belül pedig 435 település, amelyben magyar többség van. Ezeknek a településeknek a nagy része azonban kis lakosságszámú falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok aránya az 50%-ot. A magyarok 59,3%-a ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.

Szlovákiai cigányságSzerkesztés

A szlovákiai cigányság pontos számára csak becslések léteznek, mivel a cigányok egy része a népszámlálások során magát szlovákként, vagy magyarként határozza meg. Sokak anyanyelve is már ezen két nyelv egyike. Szlovákiában a legutóbbi 2011-es népszámlálás alapján 105738 cigány él, ami 2%-ot tesz ki, ennél azonban a számukat minden elemző többre becsüli. Szociológiai kutatások és becslések szerint azonban a cigányok jelentős részét – más országokhoz hasonlóan – a többségi nemzet tagjaiként vették számba. Valóságos létszámuk ezért lényegesen nagyobb a hivatalosan közöltnél, bizonyosan több mint 300 000 főt tesz ki, egyes becslések szerint elérheti az 500 000 főt is, ami az összlakosság 5,7–9,5%-át jelenti.[5]

No. Megye Népesség (2011, fő) Cigányság lélekszáma (2011, fő, százalék)
1 Pozsonyi kerület 602436 767 (0,1%)
2 Nagyszombati kerület 554741 3048 (0,5%)
3 Trencséni kerület 594328 574 (0,1%)
4 Nyitrai kerület 689867 3987 (0,6%)
5 Zsolnai kerület 688851 2264 (0,3%)
6 Besztercebányai kerület 660563 15525 (2,4%)
7 Eperjesi kerület 814527 43097 (5,3%)
8 Kassai kerület 791723 36476 (4,6%)

Szlovákiai németekSzerkesztés

A szlovákiai németség legnagyobb része középkori eredetű, őseik mint hospesek érkeztek e területre, főként a bányavidékekre. Germán népcsoportok azonban korábban is lakták e vidéket.

Csehszlovákia kikiáltása után körülbelül 3,5 millió német élt az országban, főként a cseh és morva Szudéta-vidéken. Szlovákiában több kisebb tömbben éltek, elsősorban a nagyvárosokban, cipszerek a Szepességben, krikehájok (Krickerhäuer) Nyugat-Szlovákiában. Egykor a habánok között is voltak német nyelvűek, illetve a zsidóság egy része is német vagy jiddis nyelvű volt.

Az első szlovák államban széles körű jogokat biztosítottak a németek számára, megmaradtak érdekérvényesítő politikai és kulturális szervezeteik, illetve német nyelvű kiadóik és lapjaik. A németség egy része nem tette magáévá a nemzetiszocialista eszméket, és elutasításuk jeleként többen a magyar pártra szavaztak.

Német nyelvű népcsoportok több tömbben éltek a mai Szlovákia területén egészen a második világháború végéig, amikor is egy részük önként elmenekült, nagyobb részüket azonban a Potsdami konferencia határozatainak értelmében kitelepítették. A németek közül az 1945 májusától augusztusig tartó csehszlovákiai "wilde Vertreibung" (csehül divoky odsun - vad kiűzés) keretében 750 ezer főt, az 1946–1948 közötti marhavagonokba zsúfolt transzfer során pedig 2-2,2 millió németet telepítettek Németország amerikai, brit és szovjet zónáiba. Mára a magukat németnek vallók száma az országban nem éri az 5000 főt sem.

Szlovákiai zsidóságSzerkesztés

Bár a zsidóságra elsősorban vallási szempontból tekintünk, a zsidók már az első Csehszlovák Köztársaságban mint nemzeti kategória is megjelent. Pontos számukat ekkoriban is csak a vallásgyakorlók száma alapján lehet meghatározni, mivel egy részük a cigánysághoz hasonlóan a szlovák vagy a magyar nemzethez asszimilálódott. A népszámlálások során azonban visszaélések is történtek és a magyar vagy német nyelvű zsidóságot akaratuk ellenére önkényesen a számlálóbiztosok a zsidókhoz sorolták be.

Bár az antiszemitizmus a zsidókat történelmük során végig sújtotta, Szlovákia területén az őket ért első nagyobb atrocitások az első bécsi döntéskor történtek, elsősorban a nem honos zsidósággal szemben, mindkét érintett ország részéről. Csehszlovákia szétesése után az első Szlovák állam 1941. szeptember 9-én elfogadta az ún. Zsidó kódexet, mely után tömegesen szöktek a zsidók Magyarországra. Helyzetük azonban csak ideiglenesen oldódott meg, hiszen Magyarország is elfogadta a zsidókat diszkrimináló törvényeket és az 1944-es német megszállás után megindult gettósításuk és többségüket deportálták. Szlovenszkóból még 1942-ben történtek az első deportálások a harmadik birodalom haláltáboraiba.

A második világháború után egy részük visszatért otthonába, de lefoglalt tulajdonaikat gyakran nem tudták visszaszerezni. Nagytapolcsányban 1945 szeptemberében még pogrom is volt ellenük.[6] Közösségeiket a holokauszt megtörte, s a túlélők többsége külföldre, részben Palesztinába (a mai Izrael területére) emigrált. Ma kb. 6000 személy vállalja zsidó hitét az országban, főként idősek.

IrodalomSzerkesztés

  • Ján Doruľa 2014: O slovensko-nemeckom spolunažívaní v 16.-18. storočí. Bratislava.