Totila keleti gót király

Totila, más néven Baduila, avagy Badvila (516552. július 1.), keleti gót király volt, aki 541-től a haláláig (552) uralkodott; Erarich király utódja.

Totila
Totila ábrázolása a Nürnbergi krónikából (1493)
Totila ábrázolása a Nürnbergi krónikából (1493)

Keleti gót és itáliai király
Uralkodási ideje
541 [1] 552. július 1.
Elődje Erarich
Utódja Teia
Életrajzi adatok
Született 516
Tarvisium (ma: Treviso, Olaszország)
Elhunyt 552. július 1. (36 évesen)
Caprae (ma: Caprara, Gualdo Tadino része, Olaszország)
Édesapja nem ismert
Édesanyja nem ismert
A Wikimédia Commons tartalmaz Totila témájú médiaállományokat.

Uralkodása, harcaiSzerkesztés

A Ticinumot [2] birtokló gót nemesek, 541 év végén, Totilát, Hildibad király unokaöccsét választották meg a királyuknak. [3] Ő ekkor a Tarvisiumban állomásozó gót csapatoknak a parancsnoka volt, az előkelők itt keresték fel Totilát, aki el is fogadta a királyi koronát. [4] Az energikus, hadvezéri talentumokkal megáldott uralkodót, a kezdetektől fogva, az Itália feletti keleti gót uralom visszaállítása, valamint a Witiges uralkodása alatt, Róma sikertelen ostroma során elesett gótok halálának a megbosszulása vezérelte.

Totila, tervei elérése végett, céltudatosan, Róma bekerítésére törekedett, továbbá arra, hogy minél nagyobb itáliai területeket a hatalma alá vonjon. Ennek érdekében, 542 tavaszán, viharos támadást indított, és Faventia mellett legyőzött egy bizánci sereget. Ez után Tuscia, Kampania, Szamnium, továbbá Lukania, Apulia és Kalabria tartományokban városokat hódoltatott, és pusztított; de Ravenna a bizánciak kezében maradt. Itália lakosaiban már Totila neve rémületet keltett. [5] Totila, 543 tavaszán, bevette Neapoliszt (Beneventumot már 542-ben elfoglalta), majd 543/544 fordulóján, Róma felé indult. Totila sikerei miatt, I. Iusztinianosz császár – 544-ben – úgy döntött, hogy a korábban Itáliában már sikeresen harcolt Belizárt visszaküldi Itáliába. Belizár azonban, az Adriai-tenger partján, nagyon sok időt elvesztegetett, csapatok összegyűjtésével küszködött. Totila közben, árulást követően, bevette a Róma közeli, erődített várost, Tiburt, így készülve Róma ostromára. A város kapuit a bizánci őrség (Kis-Ázsia Izauria tartományából származó katonák), a város lakóival való összetűzések miatt, megnyitották a gótok előtt. Belizár erői elégtelenek voltak Totila megtámadására, a bizánci hadvezér Ravennában várakozott, és – szinte „eseménytelen” hónapokat követően –, 545 nyarán, Totila serege letáborozott Róma előtt. Megkezdődött a keleti gótok második ostroma Róma ellen (az első Witiges vezérletével, 537. márciustól, 538. márciusig tartott). Az Örök Város körülzárása hosszú hónapokig elhúzódott, éhínség és betegség miatt, Rómában szörnyűséges állapotok uralkodtak. A rómaiak Pelágiusz diakónus, a későbbi I. Pelágiusz pápa személyében, követet küldtek Totilához (546 tavasz), tárgyalásaik eredménytelenek voltak, a harcoló felek nem kötöttek fegyverszünetet. (Vigiliusz pápa már Róma körülzárása előtt, Szicíliában tartózkodott, a szigetről – 545. novemberben – Theodóra császárné hívására, Bizáncba kellett mennie.) Az éhező rómaiak végül elérték a bizánci helyőrség két görög parancsnokánál, Besszasznál és Konónnál, hogy – pénz fizetése ellenében –, a várost elhagyhatták; Rómának, az ostrom miatt, már amúgy is jelentősen csökkent a lakossága, így a népesség tovább fogyatkozott, egyre kevesebben maradtak a városban. Azonban, akik elhagyták a várost, azokra is szomorú sors várt: Voltak, akiket a gótok megöltek, de sokan, továbbra sem jutva élelemhez, éhen haltak.

Végül, még ebben az évben (546), Belizár megkísérelhette Róma felmentését. Elhagyta Ravennát, és Hydruntumból kihajózott, hogy Portuszba – Róma Ostia Anticától északnyugatra fekvő kikötőjébe – érkezve, innen segítséget juttasson be az ostromlott városba. Belizár kísérlete nem sikerült, ugyanis a Totila által, a Tiberisz folyón állíttatott blokádot, nem tudta áttörni, nem jutott be Rómába, Belizár – betegen – Portuszban rekedt. (Belizár kísérlete azért sem sikerült, mert a gótoknak a Rómát körülzáró ostromgyűrűjét, nem sikerült két oldalról megtámadni. A szárazföldön, Dél-Itáliában, a Johannesz („Véres János”) parancsnoksága alatt vonuló bizánci sereget, ugyanis a gótok Capuae mellett feltartóztatták, a görögök nem juthattak el Rómáig.)

Totila türelmes hadviselése beérett, 546. decemberben elfoglalta Rómát. Akárcsak Tibur bevételekor, az Örök Városban is a bizánci őrség Izauria tartományából származó katonáinak az árulása kellett a gótok sikeréhez, ugyanis ezek a katonák az egyik városkaput kinyitották a gótoknak, akik így tudtak bevonulni a városba. Az elhúzódott harcok miatt, a gótok bosszúvágyának több római áldozatul esett, a gótok elhagyatott házakat felgyújtottak, de Totila megkímélte az antik Róma emlékeit; lehet, hogy ebben közrejátszott a Portuszban tehetetlenül várakozó Belizár kérése, amit levélben intézett a gót királyhoz. [6] Totila azonban Róma városvédő falainak az egyharmadát leromboltatta, majd a szinte kiüresedett várost – talán ötezer lakos maradt Rómában –, önként elhagyta; helyőrséget nem hagyott Rómában; Lukania és Apulia felé távozott a seregével.

Belizár kihasználta a kínálkozó alkalmat, és 547 tavaszán, Portuszból kiindulva, akadályoztatás nélkül, bevonult Rómába. Belizár rögtön nekilátott a városvédő falak helyreállításának, és a város környékére menekült polgárok közül sokan visszatértek Rómába. Totila, úgy tűnik, megbánta Róma elhagyását, ugyanis gyorsan visszafordult seregével, és a gótok megkezdték Róma ostromát, immár harmadszor. Belizár sikeresen megvédte Rómát, Totila – körülbelül egy hónap elteltével, tehát még 547 tavaszán – felhagyott az ostrommal, elvonult Róma alól, a bizánciakkal való harcok súlypontja Dél-Itáliába tevődött át. Totila, a dél-itáliai harci cselekményekkel, tulajdonképpen rákényszerítette Belizárt arra, hogy az itteni bizánci erők segítése végett, elhagyja Rómát, amit Belizár 547 telén meg is tett, végleg elhagyta az Örök Várost, de bizánci helyőrséget hátrahagyott. Belizár Tarentum felé hajózott, de egy tengeri vihar Kroton kikötőjébe sodorta. Totila – 548 elején – a Kalabriában fekvő Roscianum (Roscius) városát ostromolta. Belizár, Krotonból, a csapatait a Roscianumot körülzáró gótok ellen küldte (Belizár maga nem vett részt a csatában), lovassága meg is futamította a gótoknak a táborukon kívül állomásozó csapatát. A menekülő gót harcosok, a táborukba érve, jelentették a támadást Totilának, aki a seregével a bizánciak ellen indult, és a vezérük, Belizár távollétében, fegyelmezetlenné vált bizánciakat legyőzte. Belizárt seregének veresége elkeserítette, az akkor még bizánciak kezén lévő Messzanába távozott, itt érte I. Iusztinianosz császár parancsa, amellyel az uralkodó visszahívta Itáliából, Belizár így Itáliát is végleg elhagyta. Roscianum városa megadta magát Totilának. [7]

Totila továbbra is Róma megszerzésére törekedett. Már 549 első hónapjaiban, körül vette serege az Örök Várost, azaz, a bizánci – keleti gót háború során, Totila már harmadszor – a gótok, összességében, negyedszer – támadták Rómát, az ostrom nem tartott sokáig. Rómát ismét árulás juttatta Totila kezébe, ezúttal is az izauriai katonák engedték be a gótokat a városba, akiknek a bizánciak jelentős összegű zsoldhátralékkal tartóztak. Totila másodszor is Róma ura lett, és azt gondolta, Rómának és annyi itáliai tartománynak a birtoklásával, elérheti azt, hogy I. Iusztinianosz császár elismeri Itália feletti uralmát. Nem így történt, követküldése nem járt eredménnyel; a Bizáncban tartózkodó Vigiliusz pápa, és Rufius Petronius Nicomachus Cethegus, szenátor és patrícius, volt konzul, egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a császárra, egész Itália visszahódítása végett; ennek azonban még nem érkezett el az ideje.

Totila Rómát elhagyta (549-ben, de az Örök Város most még nem lett újra a bizánciaké); flottát szervezett, és Latium provincia partjairól támadva, birtokba vette a nagy szigeteket, Szicíliát, Szardíniát és Korzikát.

A háborúban akkor következett be gyökeres fordulat, miután – 551 végén, avagy 552 elején – I. Iusztinianosz császár az eunuch Narszészra bízta az Itáliába tartó bizánci sereg parancsnokságát, azzal, hogy győzze le a gótokat. Narszész a seregével, amelyben a bizánciak mellett, hunok, gepidák, longobárdok és herulok is harcoltak, Dalmatiából áthajózott Itáliába, és Ravennánál partra szállt. Totila Rómában tartózkodott (ahova Szicíliából tért vissza), de nem maradt a városban, hanem seregével Narszész elé vonult, csekély létszámú helyőrséget Rómában hagyva. A döntő ütközetre, 552. július 1-én (avagy június 30-án) került sor, Taginae városka mellett, a Busta Gallorum („a gallok sírdombja”) nevű magaslaton, ez volt a Busta gallorumi csata (avagy taginae-i csata). Narszész elsöprő győzelmet aratott a gótok felett, a csatában Totila halálos sebet kapott, és menekülése során, a csatatérhez közeli Caprae településen ,[8] meghalt.

Totila uralkodása így eredménytelenül ért véget, nem sikerült az Itália feletti uralmát senkivel sem elismertetnie, sem Itália lakosaival, sem Bizánccal. Háborúi – éppen úgy, mint a bizánci – keleti gót háború más eseményei –, óriási emberáldozattal jártak, és hatalmas pusztításokat hoztak az anyagi javakban, erőforrásokban; az antik Róma világa pedig végleg letűnt korszakká vált. [9]

Totila – megszépített – személye azonban hősként élt tovább az irodalomban (például Felix Dahn: "Harc Rómáért" [1876] című regényében). Emléktáblája látható a Regensburg közeli Walhallában, amely antik, görög – római templomot mintázó építményt, a jeles germán / német személyek emlékhelyének építettek.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Totila König der Ostgoten (541-552) (német nyelven). Genealogie Mittelalter. [2007. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  2. Ticinum neve csak később, a longobárd hódítás idején, Papia lett, amelyből a Pavia név kialakult. Lásd: https://it.wikipedia.org/wiki/Storia_di_Pavia - hozzáférés: 2022. január 14.
  3. Totila uralkodása, teljes egészében, az 535-ben elkezdődött, és 553-ban befejeződött, bizáncikeleti gót háborúhoz kapcsolódik, ezért elengedhetetlen a Totila uralkodása előtti események vázlatos áttekintése. Nagy Theodorik király vezérletével, a keleti gótok, Zénon keletrómai császár biztatására, 489-ben, bevonultak Itáliába, mert a bizánciak nem fogadták el a Nyugatrómai Birodalmat 476-ban megdöntő, germán vezérnek, Odoakernek az uralmát. Theodorik le is győzte Odoakert, és itáliai székhelyévé Ravennát tette; Rómát, ahova 500-ban látogatott el először, nem szállta meg, de befolyását kiterjesztette az Örök Városra. (Az vitatott, hogy Theodorik független királyként uralta-e Itáliát, vagy mint Bizánc vazallusa kormányozta.) A Theodorik uralkodása alatti évek – illetve a halálát (526) követő néhány esztendő – viszonylagos nyugalma hamarosan megszűnt. Theodorik leányát, Amalasuintha királynőt a társuralkodója, Theodahad, aki a királynő unokatestvére volt, 534-ben fogságba vetette, és a királynőt – feltehetően Theodahad tudtával –, 535-ben meggyilkolták, az utóda maga Theodahad lett. I. Iusztinianosz bizánci császárnak, és nagy befolyású feleségének, Theodóra császárnénak a politikája a Római Birodalom helyreállítására irányult. A Vandál Királyság 534-ben történt megdöntését követően, Amalasuintha meggyilkolását, nagyszerű ürügynek tartották, az Itália megszerzésére irányuló háború megindítására. A császár vissza is utasította Theodahadnak, az itáliai helyzet, tárgyalások útján történő rendezésére tett javaslatait. A kiváló bizánci hadvezér, Belizár, 535. decemberben, partra is szállt Szicíliában, majd a következő évben, miután bevette Neapoliszt, Róma ellen vonult. Belizár közeledtének hírére, a Theodahaddal Rómánál, ekkor még a városon kívül állomásozó gót sereget, a király elhagyta, és Ravenna felé menekült, de útközben, egy gót harcos, aki személyes ellensége volt az uralkodónak, megölte őt. Theodahadot azonban a Rómánál táborozó gótok, már menekülése előtt, a királyi címtől megfosztották, és Witigest, egy hadvezérüket választották meg a királyuknak. Witiges, a gótok seregével, bevonult a védtelen Rómába, a keleti gótok ekkor szállták meg először az Örök Várost. Witiges azonban, azt észlelve, hogy serege nem megfelelő nagyságú, Belizár seregéhez képest, Rómában csekély létszámú helyőrséget hagyott hátra; majd Ravennába ment, „erőgyűjtés” végett. Ravennában Witiges feleségül vette Matasuintha hercegnőt, Amalasuintha királynő leányát; ezzel törvényesítve uralmát. Belizár seregének túlerejét látva, a Witiges által Rómában hátrahagyott gót helyőrség, szabad elvonulás ellenében, elhagyta a várost. Kivonulásukkal egy időben, 536. decemberben – az Örök Város Szent Szilvériusz pápa által befolyásolt lakóinak örömére –, Belizár bevonult Rómába. Witiges 537. márciusban körül zárta Rómát, de eredménytelenül ostromolta a várost, Belizár – óriási áldozatok árán (lakosság éhínsége) – megvédte Rómát, és Witiges, egy év elteltével, 538. márciusban, elvonult a város alól. Belizár ellentámadásba ment át, és 539 év végén, a gótok székhelye, Ravenna, megadta magát a bizánci vezérnek, aki Witigest, a feleségével együtt, Bizáncba vitte (540 tavasz). A jelentősebb itáliai városok közül csak Ticinum és Verona maradt a gótok birtokában; Rómába és Ravennába bizánci helyőrség került. 540-ben a keleti gótok Theudis nyugati gót király unokaöccsét, Hildibadot választották a királyuknak, akit 541-ben egy gepida harcos megölt. 541. júniusban Erarich, egy rúg előkelő lett a keleti gót király, uralmát azonban több gót nemes nem fogadta el, és öt hónap elteltével, 541. októberben, a bizánciakkal egyezkedni próbáló uralkodót meggyilkolták.
  4. Van olyan feltételezés, hogy gót nemesek Totila elődjét, Erarich királyt, 541. októberben, Totila parancsára gyilkolták meg. Lásd: https://de.wikipedia.org/wiki/Erarich - hozzáférés: 2022. január 14.
  5. Az 542. évi hadjárata során, Totila a Cassino-hegyi kolostorban felkereste Nursiai Szent Benedeket, a bencés rend alapítóját, aki a következő próféciát mondta a gót királynak: „Sok gonoszságot cselekedsz, sok feleslegeset tettél, fordulj el az igazságtalanságoktól. Át fogsz kelni a tengeren, be fogsz vonulni Rómába, kilenc évig fogsz uralkodni, a tizedik évben meghalsz.” Lásd: Ferdinand Gregorovius: „Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter Vom V. bis zum XVI. Jahrhundert”, Zweites Buch, Fünftes Kapitel, https://www.projekt-gutenberg.org/gregorov/stadtrom/rom0251.html - hozzáférés: 2022. január 14.
  6. Lásd: Ferdinand Gregorovius: „Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter Vom V. bis zum XVI. Jahrhundert”, Zweites Buch, Fünftes Kapitel, https://www.projekt-gutenberg.org/gregorov/stadtrom/rom0253.html - hozzáférés: 2022. január 14.
  7. Lásd: https://it.wikipedia.org/wiki/Assedio_di_Rossano - hozzáférés: 2022. január 14.
  8. Caprae napjainkban: Caprara, Gualdo Tadino része.
  9. A háború még nem ért véget. A gótok, Totila halála után, Teiát, a veronai helyőrség parancsnokát választották meg királyuknak, uralkodása csak pár hónapig tartott. 552. október végén, Neapolisz mellett, a Vezúv közelében, a Mons Lactarius nevű hegycsoportnál vívott csatában, a gót sereg megsemmisítő vereséget szenvedett Narszész hadától; Teia elesett az ütközetben. A keleti gótok itáliai uralma összeomlott, ez a germán nép – gyakorlatilag – „eltűnt” a történelem forgószínpadáról; megmaradt részük, 553-ban, elhagyta Itáliát, bár volt olyan, elszigetelt gót helyőrség (például Cumae), amely még hosszú évekig tartotta magát. Narszész – még 552-ben – bevette Rómát. A bizánci - keleti gót háború során, ez már az Örök Város ötödik ostroma volt. A bizánci sereg több, eredménytelen roham után, be tudott törni a városba, mire a gót helyőrség katonái részben elmenekültek, részben – szabad elvonulás fejében –, megadták magukat. Itália bizánciak általi megszerzése azonban kérészéletű volt. 568-ban Alboin király vezérletével, a longobárdok Itáliába vonultak, nagy területeket hódítottak meg, számos független hercegséget létrehozva; de Róma, Ravenna, Neapolisz és Szicília – ekkor még – a bizánciak fennhatósága alatt maradt. A történelmi tudatban él az a – nem bizonyított – híresztelés, mivel Narszész I. Iusztinianosz utódjánál, II. Iusztinosz császárnál, kegyvesztett lett, a Neapolisz melletti villájába visszavonult, egykori bizánci hadvezér, bosszúból hívta be a longobárdokat Itáliába.

ForrásokSzerkesztés

SzépirodalomSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Totila keleti gót király témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés


Előző uralkodó:
Erarich
Keleti gót király
541552
 
Következő uralkodó:
Teia