2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság (egyenes kieséses szakasz)

13. labdarúgó-Európa-bajnokság egyenes kieséses szakasza

A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság egyenes kieséses szakaszának a mérkőzéseit 2008. június 19-e és 29-e között rendezték. A mérkőzéseket két stadionban játszották, az egyik a berni St. Jakob-Parkban, míg a másik a bécsi Ernst Happel Stadionban.

Összefoglaló

szerkesztés

A negyeddöntők első mérkőzésen az A csoport győztese játszott a B csoport második helyezettjével, tehát Portugália mérkőzött meg Németországgal az elődöntőbe kerülésért. A német válogatottat a segédedző Hans-Dieter Flick irányította, mert a vezetőedzőt Joachim Löwöt egy mérkőzésre felfüggesztették. A németek szerezték meg a vezetést az első félidő 22. percében Bastian Schweinsteiger góljával, négy perccel később Miroslav Klose kettőzte meg az előnyüket. A félidő előtt egy gólra zárkóztak fel a portugálok, de egy óra elteltével ismét két gól volt Németország előnye. Három perccel a mérkőzés vége előtt Hélder Postiga is betalált, de nem nem tudták kiharcolni a hosszabbítást, így 3–2-re kikaptak, Németország továbbjutott, a '96-os Európa-bajnokság óta először.

A második negyeddöntő mérkőzés Horvátország és Törökország között zajlott le. A rendes játékidőben nem szereztek gólt, azonban a 119. percben Ivan Klasnić megszerezte a már szinte biztos továbbjutást érő gólt, a visszafutó kapus mellett. Mindazonáltal Roberto Rosetti játékvezető a nagy ünneplés miatt, mert a horvát edzői stáb berohant a pályára, hosszabbított egy percet. A törökök a saját térfelükről kaptak szabadrúgást, ezt a kapus Rüştü ívelte előre, a horvát tizenhatoson belül Semih Şentürk lőtte kapura és a kapu sarkában landolt a lövése a 122. percben, ezek után jöhettek büntetők. A horvátok három lövést kihagytak, míg a törökök ugyanennyit lőttek be, ezzel 3–1-re nyerték a tizenegyes párbajt. Törökország jutott az elődöntőbe.

A C csoport nyertese Hollandia, a D csoport másodikával Oroszországgal játszott. A Hollandia a játékosok fekete karszalaggal a kezükön játszottak Khalid Boulahrouz halva született lánya iránti tiszteletből. Oroszország majdnem egy óra játék után szerzett vezetést Pavljucsenko góljával, majd a lefújás előtti percekben Ruud van Nistelrooy egalizált. A 90. percben Lubos Michel játékvezető tévesen kiállította Gyenyisz Kologyint, de aztán visszavonta a pirosat. A hosszabbításban végül Torbinszkij és Arsavin góljával az Oroszok jutottak tovább 3–1-gyel.

Az utolsó negyeddöntő mérkőzésen Spanyolország mérkőzött meg Olaszországgal. A rendes játékidőben nem lőttek gólt a játékosok, amint a hosszabbításban sem. Jöhetett a tizenegyespárbaj. Spanyolország négy büntetőt értékesített, míg Olaszország csak kettőt. A spanyolok jutottak az elődöntőbe, a '84-es Európa-bajnokság óta először.

NegyeddöntőkElődöntőkDöntő
június 19. – Bázel
A1  Portugália2
június 25. – Bázel
B2  Németország3
  Németország3
június 20. – Bécs
  Törökország2
B1  Horvátország1 (1)
június 29. – Bécs
A2  Törökország1 (3)
  Németország0
június 21. – Bázel
  Spanyolország1
C1  Hollandia1
június 26. – Bécs
D2  Oroszország3
  Oroszország0
június 22. – Bécs
  Spanyolország3
D1  Spanyolország0 (4)
C2  Olaszország0 (2)

Negyeddöntők

szerkesztés

Portugália – Németország

szerkesztés
2008. június 19.
20.45 (UTC+2)
Portugália   2–3   Németország
Nuno Gomes   40'
Postiga   87'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Schweinsteiger   22'
Klose   26'
Ballack   61'
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 39 374
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)

 
PORTUGÁLIA:
GK 1 Ricardo
RB 4 José Bosingwa
CB 15 Pepe   60'
CB 16 Ricardo Carvalho
LB 2 Paulo Ferreira
DM 8 Petit   26'   73'
DM 10 João Moutinho   31'
RW 7 Cristiano Ronaldo
AM 20 Deco
LW 11 Simão
CF 21 Nuno Gomes (cs)   67'
Cserék:
MF 6 Raul Meireles   31'
MF 19 Nani   67'
FW 23 Hélder Postiga   90'   73'
Szövetségi kapitány:
  Luiz Felipe Scolari
 
 
NÉMETORSZÁG:
GK 1 Jens Lehmann
RB 3 Arne Friedrich   48'
CB 17 Per Mertesacker
CB 21 Christoph Metzelder
LB 16 Philipp Lahm   49'
RM 7 Bastian Schweinsteiger   83'
CM 6 Simon Rolfes
CM 13 Michael Ballack (c)
LM 15 Thomas Hitzlsperger   73'
CF 11 Miroslav Klose   89'
CF 20 Lukas Podolski
Cserék:
MF 18 Tim Borowski   73'
DF 4 Clemens Fritz   83'
DF 2 Marcell Jansen   89'
Szövetségi kapitány:
  Hans-Dieter Flick

A mérkőzés játékosa::
  Bastian Schweinsteiger

Asszisztensek:
  Stefan Wittberg
  Henrik Andrén
Negyedik számú játékvezető:
  Kírosz Vasszárasz

Horvátország – Törökország

szerkesztés
 
HORVÁTORSZÁG:
GK 1 Stipe Pletikosa
RB 5 Vedran Ćorluka
CB 4 Robert Kovač
CB 3 Josip Šimunić
LB 22 Danijel Pranjić
RM 11 Darijo Srna
CM 14 Luka Modrić
CM 10 Niko Kovač (cs)
LM 7 Ivan Rakitić
SS 19 Niko Kranjčar   65'
CF 18 Ivica Olić   97'
Cserék:
FW 21 Mladen Petrić   65'
FW 17 Ivan Klasnić   97'
Szövetségi kapitány:
  Slaven Bilić
 
 
TÖRÖKORSZÁG:
GK 1 Rüştü Reçber
RB 22 Hamit Altıntop
CB 4 Gökhan Zan
CB 15 Emre Aşık   107'
LB 3 Hakan Balta
DM 6 Mehmet Topal   76'
RW 20 Sabri Sarıoğlu
AM 17 Tuncay Şanlı   27'
LW 14 Arda Turan   49'
CF 18 Colin Kazim-Richards   61'
CF 8 Nihat Kahveci (cs)   117'
Cserék:
DF 16 Uğur Boral   89'   61'
FW 9 Semih Şentürk   76'
FW 10 Gökdeniz Karadeniz   117'
Szövetségi kapitány:
  Fatih Terim

A mérkőzés játékosa:
  Hamit Altıntop

Asszisztensek:
  Alessandro Griselli
  Paolo Calcagno
Negyedik számú játékvezető:
  Manuel Mejuto González

Hollandia – Oroszország

szerkesztés
2008. június 21.
20.45 (UTC+2)
Hollandia   1–3  (h. u.)   Oroszország
van Nistelrooy   86' (0–0, 1–1, 1–3)
Jegyzőkönyv
Pavljucsenko   56'
Torbinszkij   112'
Arsavin   116'
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 38 374
Játékvezető: Ľuboš Micheľ (szlovák)

 
HOLLANDIA:
GK 1 Edwin van der Sar (cs)
RB 21 Khalid Boulahrouz   50'   54'
CB 2 André Ooijer
CB 4 Joris Mathijsen
LB 5 Giovanni van Bronckhorst
DM 17 Nigel de Jong
DM 8 Orlando Engelaar   62'
RW 18 Dirk Kuijt   46'
AM 23 Rafael van der Vaart   60'
LW 10 Wesley Sneijder
CF 9 Ruud van Nistelrooy
Cserék:
FW 7 Robin van Persie   55'   46'
DF 3 John Heitinga   54'
MF 20 Ibrahim Afellay   62'
Szövetségi kapitány:
  Marco van Basten
 
 
OROSZORSZÁG:
GK 1 Igor Akinfejev
RB 22 Alekszandr Anyukov
CB 4 Szergej Ignasevics
CB 8 Gyenyisz Kologyin   71'
LB 18 Jurij Zsirkov   103'
DM 11 Szergej Szemak (cs)
RM 17 Konsztantyin Zirjanov
CM 20 Igor Szemsov   69'
LM 9 Ivan Szajenko   81'
SS 10 Andrej Arsavin
CF 19 Roman Pavljucsenko   115'
Cserék:
MF 15 Gyinyijar Biljaletgyinov   69'
MF 7 Dmitrij Torbinszkij   111'   81'
FW 21 Dmitrij Szicsov   115'
Szövetségi kapitány:
  Guus Hiddink

A mérkőzés játékosa:
  Andrej Arsavin

Asszisztensek:
  Roman Slyško
  Martin Balko
Negyedik számú játékvezető:
  Massimo Busacca

Spanyolország – Olaszország

szerkesztés
 
SPANYOLORSZÁG:
GK 1 Iker Casillas (cs)
RB 15 Sergio Ramos
CB 4 Carlos Marchena
CB 5 Carles Puyol
LB 11 Joan Capdevila
RM 6 Andrés Iniesta   11'   59'
CM 19 Marcos Senna
CM 8 Xavi   60'
LM 21 David Silva
CF 7 David Villa   72'
CF 9 Fernando Torres   85'
Cserék:
MF 12 Santi Cazorla   113'   59'
MF 10 Cesc Fàbregas   60'
FW 17 Dani Güiza   85'
Szövetségi kapitány:
  Luis Aragonés
 
 
OLASZORSZÁG:
GK 1 Gianluigi Buffon (cs)
RB 19 Gianluca Zambrotta
CB 2 Christian Panucci
CB 4 Giorgio Chiellini
LB 3 Fabio Grosso
RM 22 Alberto Aquilani   108'
CM 10 Daniele De Rossi
LM 13 Massimo Ambrosini   31'
AM 20 Simone Perrotta   58'
CF 9 Luca Toni
CF 18 Antonio Cassano   75'
Cserék:
MF 16 Mauro Camoranesi   58'
FW 11 Antonio Di Natale   75'
FW 7 Alessandro Del Piero   108'
Szövetségi kapitány:
  Roberto Donadoni

A mérkőzés játékosa:
  Iker Casillas

Asszisztensek:
  Carsten Kadach
  Volker Wezel
Negyedik számú játékvezető:
  Frank De Bleeckere

Elődöntők

szerkesztés

Az első elődöntőn Németország játszott Törökországgal. Az első gólt Törökország szerezte, a kapufáról visszapattanó labdát, Uğur Boral lőtte a kapuba a 22. percben. Németország négy perccel később Schweinsteiger góljával egalizált. A 79. percben Miroslav Klose fejjel juttatta előnyhöz a németeket. A törökök hét perccel később egyenlítettek, Semih pöckölte el a labdát Lehmann mellett. A mérkőzés már a hosszabbítás felé tartott, amikor Philipp Lahm 90. percben szerzett góljával Németország bejutott a döntőbe hatodik alkalommal. Az esős-szeles nyári időjárás következtében a televízión követőknek ritka bosszúságban volt része: a bécsi televíziós központot elérő vihar miatt a közvetítés háromszor is percekre megszakadt.

A második elődöntőn Spanyolország csapott össze Oroszországgal, előbbi 1984 óta, míg utóbbi 1988 óta, (akkor még Szovjetunió) először jutott az elődöntőbe. Az első félidőben nem rúgtak gólt a csapatok, azonban a második félidő ötödik percében Xavi szerzett vezetést a spanyoloknak. A 69. percben Fernando Torrest Dani Güiza váltotta és négy perccel később megduplázta hazája előnyét. A végeredményt David Silva állította be a 82. percben. Spanyolország jutott be a döntőbe, története során harmadjára.

Németország – Törökország

szerkesztés
2008. június 25.
20.45 (UTC+2)
Németország   3–2   Törökország
Schweinsteiger   26'
Klose   79'
Lahm   90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
U. Boral   22'
Semih   86'
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 39 374
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci)

 
NÉMETORSZÁG:
GK 1 Jens Lehmann
RB 3 Arne Friedrich
CB 17 Per Mertesacker
CB 21 Christoph Metzelder
LB 16 Philipp Lahm
DM 15 Thomas Hitzlsperger
DM 6 Simon Rolfes   46'
RW 7 Bastian Schweinsteiger
AM 13 Michael Ballack (cs)
LW 20 Lukas Podolski
CF 11 Miroslav Klose   90+2'
Cserék:
MF 8 Torsten Frings   46'
DF 2 Marcell Jansen   90+2'
Szövetségi kapitány:
  Joachim Löw
 
 
TÖRÖKORSZÁG:
GK 1 Rüştü Reçber (cs)
RB 20 Sabri Sarıoğlu   90+4'
CB 6 Mehmet Topal
CB 4 Gökhan Zan
LB 3 Hakan Balta
DM 7 Mehmet Aurélio
RM 18 Colin Kazim-Richards   90+2'
CM 22 Hamit Altıntop
CM 19 Ayhan Akman   81'
LM 16 Uğur Boral   84'
CF 9 Semih Şentürk   53'
Cserék:
FW 21 Mevlüt Erdinç   81'
MF 10 Gökdeniz Karadeniz   84'
MF 11 Tümer Metin   90+2'
Szövetségi kapitány:
  Fatih Terim

A mérkőzés játékosa:
  Philipp Lahm

Asszisztensek:
  Matthias Arnet
  Stéphane Cuhat
Negyedik számú játékvezető:
  Peter Fröjdfeldt

Oroszország – Spanyolország

szerkesztés
2008. június 26.
20.45 (UTC+2)
Oroszország   0–3   Spanyolország
(0–0)
Jegyzőkönyv
Xavi   50'
Güiza   73'
Silva   82'
Ernst Happel Stadion, Bécs
Nézőszám: 51 428
Játékvezető: Frank De Bleeckere (belga)

 
OROSZORSZÁG:
GK 1 Igor Akinfejev
RB 22 Alekszandr Anyukov
CB 2 Vaszilij Berezuckij
CB 4 Szergej Ignasevics
LB 18 Jurij Zsirkov   56'
DM 11 Szergej Szemak (cs)
RM 17 Konsztantyin Zirjanov
CM 20 Igor Szemsov   56'
LM 9 Ivan Szajenko   57'
SS 10 Andrej Arsavin
CF 19 Roman Pavljucsenko
Cserék:
MF 15 Gyinyijar Biljaletgyinov   60'   56'
FW 21 Dmitrij Szicsov   57'
Szövetségi kapitány:
  Guus Hiddink
 
 
SPANYOLORSZÁG:
GK 1 Iker Casillas (cs)
RB 15 Sergio Ramos
CB 4 Carlos Marchena
CB 5 Carles Puyol
LB 11 Joan Capdevila
RM 6 Andrés Iniesta
CM 19 Marcos Senna
CM 8 Xavi   69'
LM 21 David Silva
CF 7 David Villa   34'
CF 9 Fernando Torres   69'
Cserék:
MF 10 Cesc Fàbregas   34'
MF 14 Xabi Alonso   69'
FW 17 Dani Güiza   69'
Szövetségi kapitány:
  Luis Aragonés

A mérkőzés játékosa:
  Andrés Iniesta

Asszisztensek:
  Peter Hermans
  Alex Verstraeten
Negyedik számú játékvezető:
  Kírosz Vasszárasz

A döntő mérkőzést Németország és Spanyolország játszotta 2008 június 29-én Ausztriában a bécsi Ernst Happel Stadionban. A spanyolok nyertek Fernando Torres góljával 1–0-ra. A spanyolok az 1964-es Európa-bajnokság óta először diadalmaskodtak.

Németország – Spanyolország

szerkesztés
2008. június 29.
20:45
Németország   0–1   Spanyolország
(0–1)
Jegyzőkönyv
Torres   33'
Ernst Happel Stadion, Bécs
Nézőszám: 51 428
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Németország
 
 
 
 
 
 
 
 
Spanyolország
 
NÉMETORSZÁG:
GK 1 Jens Lehmann
RB 3 Arne Friedrich
CB 17 Per Mertesacker
CB 21 Christoph Metzelder
LB 16 Philipp Lahm   46'
CM 8 Torsten Frings
CM 15 Thomas Hitzlsperger   58'
RW 7 Bastian Schweinsteiger
AM 13 Michael Ballack     43'
LW 20 Lukas Podolski
CF 11 Miroslav Klose   79'
Cserék:
DF 2 Marcell Jansen   46'
FW 22 Kevin Kurányi   88'   58'
FW 9 Mario Gómez   79'
Szövetségi kapitány:
  Joachim Löw
 
 
SPANYOLORSZÁG:
GK 1 Iker Casillas     43'
RB 15 Sergio Ramos
CB 4 Carlos Marchena
CB 5 Carles Puyol
LB 11 Joan Capdevila
DM 19 Marcos Senna
RM 6 Andrés Iniesta
CM 8 Xavi
CM 10 Cesc Fàbregas   63'
LM 21 David Silva   66'
CF 9 Fernando Torres   74'   78'
Cserék:
MF 14 Xabi Alonso   63'
MF 12 Santi Cazorla   66'
FW 17 Dani Güiza   78'
Szövetségi kapitány:
  Luis Aragonés

A mérkőzés játékosa:
Fernando Torres (Spanyolország)

Asszisztensek:
  Alessandro Griselli
  Paolo Calcagno
Negyedik játékvezető:
  Peter Fröjdfeldt


A 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság győztese
 
SPANYOLORSZÁG
2. cím