A Békéscsaba 1912 Előre SE 2014–2015-ös szezonja

labdarúgócsapat-szezon
Békéscsaba 1912 Előre SE
2014–15-ös szezon
VezetőedzőZoran Spisljak
Szakmai igazgatóPásztor József
Eredmények
NB II
Magyar kupaNyolcaddöntő
Ligakupa

 ← 2013–142015–16 → 

A szezon áttekintése

szerkesztés

A 2014-15-ös bajnoki szezon a klub életének minden szegmensében gyökeres változásokat hozott. Az öt éve irányító elnökség tervei a jövőre nézve három részből álltak: az infrastruktúra fejlesztése, az utánpótlás rendszer korszerűsítése és a felnőtt csapat eredményességének biztosítása. Az infrastruktúra fejlesztése tavalyi szezon során már megkezdődött, a fejlesztések összértéke jóval meghaladja az egymilliárd forintot. A beruházások befejezésének határideje a 2015-ös év vége.[1] Erre a bajnoki szezonra ismét egy új edzői stáb készítette fel a csapatot. Zoran Spisljak vezetőedzőként, Bücs Zsolt és Purguly Árpád szakmai stábtagokként 3-3 éves szerződést kötöttek a klubbal.[1] A szerb szakember ezt a szezont a csapat kiépítésnek szentelte.

Átigazolások[2]

szerkesztés

2014. évi nyári átigazolási időszak

szerkesztés

2015. évi téli átigazolási időszak

szerkesztés

Események

szerkesztés

Őszi szezon

szerkesztés

Tavaszi szezon

szerkesztés

Békéscsabai alkalmazásban

szerkesztés

Vezetőség

szerkesztés
Főtulajdonos
Igazgatóság elnöke
Szakmai igazgató
Elnökségi tag
Elnökségi tag

Szakmai stáb

szerkesztés
Vezetőedző
Edző
Kapusedző
Technikai vezető
Csapatorvos
Masszőr

Felnőtt csapat

szerkesztés

Az Előre FC hivatalos játékoskerete a 2014-15-ös NB II-es bajnokságban:[11]

Utolsó módosítás: 2014. november 15.

No. Poszt Játékos
1   K Czuczi Márton (Kölcsönben a Honvéd-tól)
2   V Vozár Dávid
3   KP Birtalan Botond
4   KP Tölgyesi Viktor
5   V Koszó Balázs Tibor
7   KP Balázs Richárd
8   KP Bagi István
9   CS Prasler Thomas Michel
10   KP Lőrinczy Attila (Kölcsönben a Honvéd-tól)
11   V Balog Zsolt
13   V Pataki Zsolt
14   KP Borbély Bálint
15   KP Soós János
No. Poszt Játékos
16   CS Vólent Roland
17   CS Kertész Tamás (Kölcsönben a Létavértes-től)
18   KP Király Patrik
19   V Balogh Miklós
20   CS Szilágyi Péter
21   V Juhász György
22   CS Viczián Ádám
23   V Bényei Balázs (Kölcsönben a Létavértes-től)
24   CS Berki Péter
25   KP Balogh Milán
32   K Koszecz Krisóf
90   K Póser Dániel

Mérkőzések

szerkesztés

Őszi szezon

szerkesztés


3. forduló
2014. augusztus 30.
17:30
Békéscsaba 1912 Előre 1 – 0 Soproni VSE-GYSEV
Kertész   75'
Berki   76'
Balogh   79'
Juhász Gy.   86'
(0 – 0)
Jegyzőkönyv
Pintér   26'
Fazekas   29'
Horváth   63'
Eszlátyi   76'
Szabó L.   92'
Kórház utcai stadion, Békéscsaba
Nézőszám: 750
Játékvezető: Nagy Róbert (magyar)
Asszisztensek: Demeter János Galán Roland, Karakó Ferenc




6. forduló
2014. szeptember 20.
19:00
Vasas SC 3 – 2 Békéscsaba 1912 Előre
Nagy   12'
Ferenczi   14'
Grúz   51'
Remili   63'
Remili   75'
Rodenbücher   86'
(1 – 1)
Jegyzőkönyv
Tölgyesi   12'
Lőrinczy   14'
Bényei   15'
Pataki   30'
Bényei   42'
Vólent   52'
Király   64'
Viczián   86'
Borbély   93'


7. forduló
2014. szeptember 27.
16:00
Békéscsaba 1912 Előre 4 – 2 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
Borbély   8'
Vólent   18′
Szilágyi P.   22'
Szilágyi P.   29'
Juhász Gy.   34'
Kertész   43'
Balog   51'
Szilágyi P.   52'
(3 – 0)
Jegyzőkönyv
Papp   31'
Angyal   56'
Sigér   68'
Reznek   90'
Kórház utcai stadion, Békéscsaba
Nézőszám: 600
Játékvezető: Karakó Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Galán Roland, Punyi Gyula, Takács János


8. forduló
2014. október 4.
15:00
FC Ajka 0 - 2 Békéscsaba 1912 Előre
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
FC Ajka Sporttelep, Ajka
Nézőszám: 250
Játékvezető: Farkas Tibor (magyar)
Asszisztensek: Horváth Zoltán, Kovács II. Gábor és Németh Renáta



10. forduló
2014. október 18.
14:30
Békéscsaba 1912 Előre 1 - 0 FGSZ Siófok
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Kórház utcai stadion, Békéscsaba
Nézőszám: 600
Játékvezető: Kovács J. Zoltán (magyar)
Asszisztensek: Galán Roland, Punyi Gyula és Brezovai Zoltán





14. forduló
2014. november 15.
13:00
Soroksár SC 1 - 0 Békéscsaba 1912 Előre
(0 - 0)
Jegyzőkönyv
Soroksár TE Sporttelep, Budapest
Nézőszám: 400
Játékvezető: Fábián Mihály (magyar)
Asszisztensek: Galán Roland, Punyi Gyula és Karakó Ferenc



Tavaszi szezon

szerkesztés















Merkantil Bank NB II Liga 2014-2015 Tabella

szerkesztés

Őszi Tabella

szerkesztés
# Csapat LM GY D V GA P
1. Vasas SC 15 10 0 5 34:19 30
2. Békéscsaba 1912 Előre 15 10 0 5 22:17 30
3. Mezőkövesdi SE 15 8 5 2 29:15 29
4. Gyirmót FC Győrt 15 8 5 2 26:14 29
5. Szolnoki MÁV FC 15 8 4 3 28:22 28
6. Szeged 2011 15 7 2 6 18:17 23
7. Zalaegerszegi TE 15 5 5 5 22:23 20
8. Soproni VSE 15 5 5 5 22:24 20
9. Soroksár SC 15 6 2 7 19:21 20
10. Szigetszentmiklósi TK 15 5 5 5 13:15 20
11. FC Ajka 15 4 4 7 21:22 16
12. Kaposvári Rákóczi FC 15 4 4 7 16:18 16
13. Restart-Ceglédi VSE 15 2 8 5 16:22 14
14. Csákvári TK 15 2 5 8 19:27 11
15. BFC Siófok 15 1 8 6 21:31 11
16. Balmazújvárosi FC 15 2 4 9 17:36 10

Jelmagyarázat: # - hely, LM - Lejátszott Mérkőzés, GY- Győzelem, D - Döntetlen, V - Vereség, GA - Gólarány, P - Pont

Tavaszi Tabella

szerkesztés




Csoport kör

szerkesztés



4. forduló
2014. október 16.
15:00
Szeged 2011 1 - 3 Békéscsaba 1912 Előre
(1 - 0)
Jegyzőkönyv
Grosics Akadémia Sporttelep, Gyula
Játékvezető: Karakó Ferenc (magyar)
Asszisztensek: Demeter János, Galán Roland




Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Debreceni VSC 6 4 1 1 17 4 +13 13
Békéscsaba 1912 Előre 6 3 0 3 10 14 –4 9
Kecskeméti TE 6 2 1 3 6 9 –3 7
Szeged 2011 6 1 2 3 5 11 –6 5
DEB
BÉK
KTE
SZE
Debrecen   2 – 3 2 – 0 1 – 1
Békéscsaba 0 – 6   2 – 3 2 – 0
Kecskemét 0 – 2 2 – 0   0 – 0
Szeged 0 – 4 1 – 3 3 – 1  

Egyenes kieséses szakasz

szerkesztés

Nemzetközi barátságos mérkőzések

szerkesztés

Játékos statisztikák a szezonban

szerkesztés
Sz Név Poszt NBII Gól SL PL MK Gól SL PL LK Gól SL PL Össz. Gól SL PL
1 Czuczi Márton Kapus 1 - - - 2 - - - 5 - - - 8 - - -
2 Vozár Dávid Hátvéd - - - - 1 - - - 4 - - - 5 - - -
3 Birtalan Botond Középpályás 6 1 - - 4 2 1 - 4 2 - - 14 5 1 -
4 Tölgyesi Viktor Középpályás 7 - 2 - 2 - - - 4 - - - 13 - 2 -
5 Koszó Balázs Tibor Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
7 Balázs Richárd Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
8 Bagi István Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
9 Prasler Thomas Michel Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
10 Lőrinczy Attila Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
11 Balog Zsolt Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
13 Pataki Zsolt Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
14 Borbély Bálint Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
15 Soós János Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
16 Vólent Roland Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
17 Kertész Tamás Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
18 Király Patrik Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
19 Balogh Miklós Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
20 Szilágyi Péter Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
21 Juhász György Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
22 Viczián Ádám Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
23 Bényei Balázs Hátvéd - - - - - - - - - - - - - - - -
24 Berki Péter Csatár - - - - - - - - - - - - - - - -
25 Balogh Milán Középpályás - - - - - - - - - - - - - - - -
32 Koszecz Krisóf Kapus - - - - - - - - - - - - - - - -
90 Póser Dániel Kapus 14 - - - 2 - - - 1 - - - 17 - - -