A kultúra világa

A kultúra világa egy 20. század második felében megjelent nagy terjedelmű magyar enciklopédikus könyvsorozat volt.

A kultúra világa
(könyvsorozat)

Szerző több szerző
Első kiadásának időpontja 19591965
Nyelv magyar
Témakör tudományok, művészetek
Műfaj enciklopédiák sorozata
Részei 8 kötet vagy 10 kötet
Kiadás
Magyar kiadás Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

TörténeteSzerkesztés

A XX. század elején jelent meg Magyarországon A Műveltség Könyvtára című könyvsorozat, amely vaskos enciklopédiákban mutatta be népszerű, olvasmányos módon az egyes tudományos és művészeti ágakat a művelt nagyközönségnek. Ehhez hasonló volt az 1930-as években a jóval kisebb A Pesti Hírlap Könyvtára sorozat. A harmadik nagy magyar, széles körben elterjedt enciklopédia-sorozat A kultúra világa volt, amely azonban már jóval a második világháború után jelent meg.

A vállalkozás a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában került az olvasóközönség elé 1959 és 1965 között. A 8 vaskos kötet olvasmányos–ismeretterjesztő módon dolgozta fel az emberi kultúra területeit körülbelül 8300 nyomtatott oldal terjedelemben. A közérthetőséget a fekete-fehér és színes illusztrációk, táblázatok, kihajtható táblák növelték. A kötetek világosbarna vászonkötésben, elöl „A kultúra világa” felirattal körbevett bolygószimbólummal, a gerincen fekete mezőbe arany betűs címmel ellátva jelentek meg. Ezek felett fekete alapú, piros motívumokkal ellátott papírborító volt.[1]

A sorozatnak 1963-tól létezett egy 10 kötetes változata is, amely összességében közel 9500 oldalon[2] foglalta össze a tudnivalókat. Az egyszerű, fekete vászonkötéses részek elején a sárga-kék „KV” felirat volt olvasható. A papírborítók kötetenként eltérő színűek és rajzúak voltak.[2]

A kultúra világa népszerűnek bizonyult, széles körben elterjedt, és később újabb kiadásban is megjelent. Ez utóbbinak azonban már más volt a kötetbeosztása.

A 8 kötetes sorozat részeiSzerkesztés

Kötetszám
Kötetcím
Szerkesztők
Kiadási év
Oldalszám
I. A világmindenség – Az élő világ – Az egészséges ember[3] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István 1959 853
II. Technika[4] Lukács Ernőné, Dr. Alexits György, Dr. Köpeczi Béla, Ifj. Gellért Oszkár 1959 1021
III. A képzőművészetek – A színház és a film – A zene[5] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István 1960 1151
IV. Irodalom – Filozófia – Nevelés[6] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István, Dr. Köpeczi Béla 1960 1031
V. A Föld országai – Az emberiség története[7] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József

Dr. Sőtér István

1960 1456
VI. Matematika – Fizika – Kémia[8] Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos 1964 1157
VII. Magyar irodalom – A magyar nép története[9] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István 1965 662
VIII. Sport és testkultura – A tánc – A világ népei [10] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István 1965 958

A 10 kötetes sorozat részeiSzerkesztés

Kötetszám
Kötetcím
Szerkesztők
Kiadási év
Oldalszám
I. A világmindenség – Az élő világ[11] Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos 1963 642
II. Matematika – Fizika – Kémia[12] Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos 1964 1157
III. A zene – A tánc – A színház – A film[13] Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos 1963 925
IV. Magyar irodalom – A magyar nép története[14] Sándor Pál, Dr. Alexits György, Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos, Dr. Kenyeres Ágnes, Pozsgai József, Dr. Sőtér István 1965 662
V. A Föld országai – A világ népei[15] Lukács Ernőné, Dr. Köpeczi Béla 1965 1118
VI. Az emberiség története[16] Dr. Babits Antal, Hevesi Gyula, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Csűrös Zoltán, Dr. Pók Lajos 1963 1094
VII. Az egészség – Lélektan – Nevelés – Sport és testkultúra[17] Dr. Köpeczi Béla, Lukács Ernőné 1964 1063
VIII. A technika fejlődése[18] Dr. Köpeczi Béla, Lukács Ernőné, Dr. Alexits György 1966 1121
IX. A képzőművészetek története[19] Dr. Köpeczi Béla 1963 807
X. Világirodalom – Filozófia[20] Lukács Ernőné, Dr. Köpeczi Béla, Dr. Pók Lajos 1964 914

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés