Afrikai nemzetek kupája

kontinentális labdarúgótorna
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. február 12.

Az afrikai nemzetek kupája a kontinens legrangosabb labdarúgó eseménye. Az afrikai válogatottak nevezhetnek be a tornára. Az első ilyen versenyt 1957-ben, Szudánban rendezték meg, a döntőt Egyiptom és Etiópia játszotta, ahol az előbbi győzött 4–0-ra. A tornát kétévente rendezik meg.[1]

Afrikai nemzetek kupája
A győztesnek járó trófea.
A győztesnek járó trófea.

Címvédő  Elefántcsontpart (2023)
Legtöbb győzelem  Egyiptom (7 alkalommal)
Adatok
SportágLabdarúgás
Résztvevők24
KontinensAfrika (CAF)
Alapítva1957

Története

szerkesztés

Az első tornán mindössze 3 csapat vett részt, ugyanis a negyedik résztvevő Dél-afrikai Köztársaságot kizárták az apartheid miatt. Ez a szám azonban fokozatosan növekedett, így ma már selejtezőkre van szükség, hogy az induló szinte összes afrikai ország közül kiválasszák a legjobb 16-ot. 1961-ben, illetve 1967-ben politikai okok miatt nem sikerült megrendezni a tornát (mindkét esetben egy évvel később tartották meg). Így 1968-tól a páros években mérhették össze a tudásukat a csapatok. 2010. május 16-án az Afrikai Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy 2013-tól a páratlan években rendezik az afrikai nemzetek kupáját, így a 2014-re tervezett torna már 2013-ban került megrendezésre.[1]

A bajnokság menete

szerkesztés

A selejtezők után a tornára 24 ország válogatottja jut be. A csapatokat hat csoportba osztják (A-F), a csoportmérkőzéseken az első két helyezett jut tovább. A győzelemért 3, a döntetlenért 1 pont jár a vereségért, értelemszerűen 0.

A csoportmérkőzések után egyenes kieséses rendszerben jönnek a nyolcaddöntők, melyen a tizenhat továbbjutott csapat vesz részt. Ezeket a negyed, majd az elődöntők követik, majd a mérkőzés a harmadik helyért, végül pedig a döntő. A torna körülbelül 21–24 napig tart.

A torna győztesei

szerkesztés
Bajnokság Ország Év(ek)
7   Egyiptom 1957, 1959, 1986, 1998, 2006, 2008, 2010
5   Kamerun 1984, 1988, 2000, 2002, 2017
4   Ghána 1963, 1965, 1978, 1982
3   Elefántcsontpart 1992, 2015, 2023
  Nigéria 1980, 1994, 2013
2   Zaire (ma   Kongói DK) 1968, 1974
  Algéria 1990, 2019
1   Etiópia 1962
  Szudán 1970
  Kongó 1972
  Marokkó 1976
  Dél-afrikai Köztársaság 1996
  Tunézia 2004
  Zambia 2012
  Szenegál 2021

Összegzés

szerkesztés
Év Helyszín Döntő Harmadik helyért
Győztes Eredmény Második hely Harmadik hely Eredmény Negyedik hely
1957  
Szudán
 
Egyiptom
4–0  
Etiópia
 
Szudán
(Dél-afrikai Köztársaság diszkvalifikálva)
1959  
Egyesült Arab Köztársaság
 
Egyesült Arab Köztársaság
2–1  
Szudán
 
Etiópia
(összesen 3 résztvevő volt)
1962  
Etiópia
 
Etiópia
4–2 (h.u.)  
Egyesült Arab Köztársaság
 
Tunézia
3–0  
Uganda
1963  
Ghána
 
Ghána
3–0  
Szudán
 
Egyesült Arab Köztársaság
3–0  
Etiópia
1965  
Tunézia
 
Ghána
3–2 (h.u.)  
Tunézia
 
Elefántcsontpart
1–0  
Szenegál
1968  
Etiópia
 
Kongó-Kinshasa
1–0  
Ghána
 
Elefántcsontpart
1–0  
Etiópia
1970  
Szudán
 
Szudán
1–0  
Ghána
 
Egyesült Arab Köztársaság
3–1  
Elefántcsontpart
1972  
Kamerun
 
Kongó-Brazzaville
3–2  
Mali
 
Kamerun
5–2  
Zaire
1974  
Egyiptom
 
Zaire
2–2 (h.u.)
újra: 2–0
 
Zambia
 
Egyiptom
4–0  
Kongó-Brazzaville
1976  
Etiópia
 
Marokkó
1–1 (körm.)  
Guinea
 
Nigéria
3–2 (körm.)  
Egyiptom
1978  
Ghána
 
Ghána
2–0  
Uganda
 
Nigéria
2–0  
Tunézia
1980  
Nigéria
 
Nigéria
3–0  
Algéria
 
Marokkó
2–0  
Egyiptom
1982  
Líbia
 
Ghána
1–1 (h.u.)
ti.: 7–6
 
Líbia
 
Zambia
2–0  
Algéria
1984  
Elefántcsontpart
 
Kamerun
3–1  
Nigéria
 
Algéria
3–1  
Egyiptom
1986  
Egyiptom
 
Egyiptom
0–0 (h.u.)
ti.: 5–4
 
Kamerun
 
Elefántcsontpart
3–2  
Marokkó
1988  
Marokkó
 
Kamerun
1–0  
Nigéria
 
Algéria
1–1 (h.u.)
ti.: 4–3
 
Marokkó
1990  
Algéria
 
Algéria
1–0  
Nigéria
 
Zambia
1–0  
Szenegál
1992  
Szenegál
 
Elefántcsontpart
0–0 (h.u.)
ti.: 11–10
 
Ghána
 
Nigéria
2–1  
Kamerun
1994  
Tunézia
 
Nigéria
2–1  
Zambia
 
Elefántcsontpart
3–1  
Mali
1996  
Dél-afrikai Köztársaság
 
Dél-afrikai Köztársaság
2–0  
Tunézia
 
Zambia
1–0  
Ghána
1998  
Burkina Faso
 
Egyiptom
2–0  
Dél-afrikai Köztársaság
 
Kongói DK
4–4
ti.: 4–1
 
Burkina Faso
2000   Ghána
  Nigéria
 
Kamerun
2–2 (h.u.)
ti.: 4–3
 
Nigéria
 
Dél-afrikai Köztársaság
2–2 (h.u.)
ti.: 4–3
 
Tunézia
2002  
Mali
 
Kamerun
0–0 (h.u.)
ti.: 3–2
 
Szenegál
 
Nigéria
1–0  
Mali
2004  
Tunézia
 
Tunézia
2–1  
Marokkó
 
Nigéria
2–1  
Mali
2006  
Egyiptom
 
Egyiptom
0–0 (h.u.)
ti.: 4–2
 
Elefántcsontpart
 
Nigéria
1–0  
Szenegál
2008  
Ghána
 
Egyiptom
1–0  
Kamerun
 
Ghána
4–2  
Elefántcsontpart
2010  
Angola
 
Egyiptom
1–0  
Ghána
 
Nigéria
1–0  
Algéria
2012   Gabon
  Egyenlítői-Guinea
 
Zambia
0–0 (h.u.)
ti.: 8–7
 
Elefántcsontpart
 
Mali
2–0  
Ghána
2013  
Dél-afrikai Köztársaság
 
Nigéria
1–0  
Burkina Faso
 
Mali
3–1  
Ghána
2015  
Egyenlítői-Guinea
 
Elefántcsontpart
0–0 (h.u.)
ti.: 9–8
 
Ghána
 
Kongói DK
0–0 (h.u.)
ti.: 4–2
 
Egyenlítői-Guinea
2017  
Gabon
 
Kamerun
2–1  
Egyiptom
 
Burkina Faso
1–0  
Ghána
2019  
Egyiptom
 
Algéria
1–0  
Szenegál
 
Nigéria
1–0  
Tunézia
2021  
Kamerun
 
Szenegál
0–0 (h.u.)
ti.: 4–2
 
Egyiptom
 
Kamerun
3–3 (h.u.)
ti.: 5–3
 
Burkina Faso
2023  
Elefántcsontpart
 
Elefántcsontpart
2–1  
Nigéria
 
Dél-afrikai Köztársaság
0–0 (h.u.)
ti.: 6–5
 
Kongói DK

Összesített éremtáblázat

szerkesztés

Az éremtáblázat az 1957 és 2023 között megrendezett afrikai nemzetek kupája tornák érmeseit tartalmazza.

Helyezés Nemzet Arany Ezüst Bronz Összesen
1.   Egyiptom 7 3 3 13
2.   Kamerun 5 2 2 9
3.   Ghána 4 5 1 10
4.   Nigéria 3 5 8 16
5.   Elefántcsontpart 3 2 4 9
6.   Algéria 2 1 2 5
7.   Kongói DK 2 0 2 4
8.   Zambia 1 2 3 6
9.   Szudán 1 2 1 4
  Tunézia 1 2 1 4
11.   Szenegál 1 2 0 3
12.   Dél-afrikai Köztársaság 1 1 2 4
13.   Etiópia 1 1 1 3
  Marokkó 1 1 1 3
15.   Kongó 1 0 0 1
16.   Mali 0 1 2 3
17.   Burkina Faso 0 1 1 2
18.   Guinea 0 1 0 1
  Líbia 0 1 0 1
  Uganda 0 1 0 1
Összesen 34 34 34 102

Lásd még

szerkesztés
  1. a b Afrika-kupa: változás a lebonyolításban, a páratlan években lesz a torna”, nemzetisport.hu, 2010. május 16. (Hozzáférés: 2010. május 17.) 

További információk

szerkesztés