Aranyosmeggyes
Aranyosmeggyes (Aranyosmedgyes, románul: Medieșu Aurit) falu és községközpont Romániában, Szatmár megyében.
Aranyosmeggyes (Medieșu Aurit) | |
A várkastély | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Szatmár |
Község | Aranyosmeggyes |
Rang | községközpont |
Irányítószám | 447185 |
SIRUTA-kód | 138093 |
Népesség | |
Népesség | 2747 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 364[1] |
Népsűrűség | 26,6 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 140 m |
Terület | 103,28 km² |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 47° 47′, k. h. 23° 09′47.783333°N 23.150000°EKoordináták: é. sz. 47° 47′, k. h. 23° 09′47.783333°N 23.150000°E | |
Aranyosmeggyes weboldala | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Nevének eredete
szerkesztésMagyar nevének két tagja Kiss Lajos szerint eredetileg két különböző települést jelölhetett, amelyek idővel egybeépültek.[2] Előbbit először 1271-ben említették Medyes, utóbbit 1292-ben Oronos alakban, míg az összetett név először 1608-ban bukkan fel. Román neve korábban csupán Medieș volt, az 'aranyos' jelentésű Aurit elemet 1918 után, hivatalos névadással adták hozzá.
Fekvése
szerkesztésSzatmárnémetitől 21 km-re keletre, síkságon fekszik. A község tengerszint feletti magassága 115 és 160 méter között változik. Területéből 6435 hektár szántóföld, 1712 legelő, 482 rét és 317 erdő.
Népessége
szerkesztésA népességszám változása
szerkesztésNépességének történeti alakulása az egyes településrészek el- és hozzácsatolása miatt nehezen követhető. Az elmúlt másfél évszázadban két jelentős népességgyarapodás történt; az 1890-es években parcellázás folytán több száz fővel nőtt a falu, 2001–2002-ben pedig több mint ötszáz fővel a község népessége. Utóbbi többletet főként Szatmárnémetiből ideköltöző családok okozták.
Etnikai és vallási megoszlás
szerkesztés- 1880-ban 2253 lakosából 1613 volt román, 554 magyar, 47 cigány és 32 német anyanyelvű; 1626 görögkatolikus, 315 zsidó, 229 református és 80 római katolikus vallású.
- 2002-ben 2704 lakosából 2369 volt román, 298 magyar és 30 cigány nemzetiségű; 2271 ortodox, 238 református, 67 görögkatolikus, 56 római katolikus és 46 pünkösdi hívő.
Története
szerkesztésHatára jelentős régészeti lelőhely. A Șuculeu határrészben a bronzkorból a felsőszőcsi kultúra gazdag leletanyagát tárták föl, szépen díszített kerámiaedényekkel, az 1–4. századból pedig egy fazekasműhelyt. A medgyesiek 1271-ben V. Istvántól kaptak hospesszabadságot. Várát és a hozzátartozó uradalmat (amelyet később szinyéri uradalomként is emlegettek) 1280-ban a Pok nembeli Morócok szerezték meg. A 15. században mezővárosként említik. 1500 körül ferences kolostora és a 16. század elején iskolája is működött. A Moróc család kihalása után az uradalomra már korábban is ácsingózó Báthori-család két tagja, ecsedi Báthori István és András foglalták el a várat. Ezt követően a Báthori család három ága pereskedett az uradalomért 1520-ig, amikor is felosztották maguk között. 1598-ban Székely Györgynek nyolcvanegy, Báthori Istvánnak nyolcvan jobbágycsaládját írták össze benne. A Báthoriak birtoklásának Aranyosmeggyesen Báthori András halála vetett véget, akitől leányágon Lónyay Zsigmond örökölte. Gyakran időzött itt Kemény János erdélyi fejedelem, miután feleségül vette Lónyay Annát. A Kemény és Ali pasa háborúja idején, 1660-ban Iszmail budai pasa ágyúk nélkül megostromolta. Kemény halála után, 1662. február 16-án, párthívei itt választották vezérükké Kemény Simont és küldtek hűségnyilatkozatot I. Lipótnak. 1706 elején Ráday Pál itt tárgyalt az erdélyi rendekkel egy erdélyi konföderáció megkötéséről. A község elöljárói 1864-ben úgy informálták Pesty Frigyest, hogy a Rákóczi-szabadságharc alatt a lakosság jórészt elpusztult és ezután települtek be szökött román jobbágyok Máramarosból, Kővárvidékről és Erdélyből, majd a megmaradt kevés református magyar is elrománosodott.[3] 1741-ben 36 görögkatolikus román családot írtak össze benne. A görögkatolikusok 1753-ban emeltek maguknak fatemplomot.[4] Az uradalmat 1732-ben Wesselényi Ferenc örökölte és 1740-ben kiváltotta a zálogot, amelynek fejében az 1660-as évek óta a kamara igazgatta. A 19. század elején a Wesselényi, a Teleki, a Károlyi és a Becsky családnak volt benne nagyobb birtoka. Zsidó lakosát először 1754-ben említették.[5] Hitközséget a 18. század végén szerveztek, de zsinagógát csak 1850 előtt építettek és saját rabbit 1860-tól tartottak.[6] Kis jesiva is működött benne. A 19. század folyamán ismét mezőváros volt, forgalmas vásárral.[7] 1845-ben parasztfelkelés zajlott le benne. 1848 őszén egy helyi szekeres Naszódon járt és Urbantól oltalomlevelet hozott. A szekerest a szolgabíró letartóztatta és Szinyérváralján tartotta elzárva. A nép vasvillákkal indult el kiszabadítani, erre október elején hatszáz nemzetőr szállta meg a falut.[8] Az 1890-es években új parcellákra több százan települtek be. 1923-ban kivált belőle Meggyesgombás. Az 1930-as és 40-es években hozzátartozott Szatmárgörbed. 1956-ban kivált belőle Meggyeshegy, Meggyesforduló és Etény. 1966 és 1977 között hozzácsatolták a korábban Józsefházához tartozó Józsefházai szőlőhegyet és Gémestanyát és a Szatmárgörbedhez tartozó Románfalvát.
Látnivalók
szerkesztés- Várkastélya. Az első vár az Árpád-korban épült és sokáig Jákóvárnak is hívták. 1490-ben ecsedi Báthori István és András foglalták el. A középkori várat a 16–17. században, több szakaszban átépítették. A legfontosabb építési periódus Lónyay Zsigmond birtoklásának idejére, 1630 és 1657 közé esik. Az általa átalakított várkastély négyszögletes alaprajzú, kétszintes építmény volt, négy sarokbástyával, kaputoronnyal, belső udvarral és a középkori vár árokrendszerével. Erre még a 17. században egy harmadik emeletet is építettek. Miután Lónyay Annától a Habsburgok hűtlenség címén elkonfiskálták, a szatmári császári őrség 1670-ben lerombolta. Megmaradt részei 1707-ben leégtek. Wesselényi Ferenc 1732 után újjáépítette és a 19. században még lakták.[9] Elromosodott, 1940 és 44 között részben felújították, de a német csapatok felgyújtották. Ma erősen romos állapotú. Négy sarokbástyás sáncművének részletei láthatók a környező kertekben.
- Református temploma 1892-ben épült, egy 1774-ből való fatemplom helyén. Építéséhez felhasználták a Báthoriak által építtetett kőtemplom köveit.[10] Ortodox, eredetileg görögkatolikus templomát 1883 és 96 között, szintén egy 18. századi fatemplom helyére építették.[11]
- A Boros család kúriáját Boross Ignác építtette 1869-ben, később Boros Zoltán átalakíttatta.[12]
- A községháza a 19. századi Grosz-kúria épületében működik.[13]
Gazdaság
szerkesztés- Fafeldolgozás, bútorgyár.
- Bentonitfeldolgozás.
- Zetea cujka- és pálinkagyár.
- Cipőgyár.
Híres emberek
szerkesztés- Itt született 1604-ben Medgyesi Pál református teológus, fordító.
- Itt született 1885-ben Radák Lajos huszárezredes, földbirtokos, magyarországi országgyűlési képviselő.
- Itt született 1961-ben Visky S. Béla református lelkész, teológiai tanár, teológiai szakíró, műfordító, költő.
- Itt született 1861-ben Ferenczy Gyula lelkész, egyetemi tanár.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Anyanyelv szerint
- ↑ Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. 4. bőv., jav. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1988. ISBN 963-05-4567-5
- ↑ Csillag István jegyző, Vonyiga János főbíró és Zmia Demeter hütös, in Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–1866. évi Helynévtárában. Nyíregyháza, 2001, 129. o.
- ↑ A szatmári ortodox esperesség honlapja Archiválva 2013. december 31-i dátummal a Wayback Machine-ben (románul)
- ↑ Anton E. Dörner: Evreii din comitatul Satu Mare în secolul al XVIII-lea, 1. köt. Cluj-Napoca, 1998, 286. o.
- ↑ Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. köt. Budapest, 2007
- ↑ Magda Pál: Magyar országnak és a’ határ őrző katonaság vidékinek leg újabb statistikai és geográphiai leírása. Pesten, 1819, 447. o.
- ↑ Viorel Ciubotă – Bujor Dulgău – Doru Radosav – Sergiu Vasil-Marinescu: Lupta românilor din județul Satu Mare pentru făurirea statului național unitar român: documente 1848–1918. București, 1989, 89–97. o.
- ↑ Korabeli ábrázolása Az ország tükre c. lapban (1865. 429. old.)
- ↑ A Szatmári Református Egyházmegye honlapja Archiválva 2013. december 31-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
- ↑ www.welcometoromania.ro (magyarul)
- ↑ Uo.
- ↑ Uo.