Bóbitásantilop-formák

emlősalcsalád

A bóbitásantilop-formák (Cephalophinae) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó alcsalád.

Infobox info icon.svg
Bóbitásantilop-formák
Evolúciós időszak: Késő miocén – jelen
Sárgahátú bóbitásantilop (Cephalophus silvicultor)
Sárgahátú bóbitásantilop (Cephalophus silvicultor)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Scrotifera
Csoport: Ferungulata
Csoport: Patások (Ungulata)
Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla)
Csoport: Ruminantiamorpha
Alrend: Kérődzők (Ruminantia)
Alrendág: Pecora
Öregcsalád: Bovoidea
Család: Tülkösszarvúak (Bovidae)
J. E. Gray, 1821
Alcsalád: Cephalophinae
J. E. Gray, 1871
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Bóbitásantilop-formák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Bóbitásantilop-formák témájú kategóriát.

Az alcsaládba 21 recens faj tartozik.

Rendszertani helyzetükSzerkesztés

A bóbitásantlop-formák rendszertani helyzetének értékelésében nincs összhang a zoológusok között. Hagyományosan kettő nemet különítettek el; a monotipikus Sylvicapra nemet, ahová a pusztai bóbitásantilop (Sylvicapra grimmia) tartozik egyedül és az összes többi fajt magában foglaló Cephalophus nemet. Később felmerült, hogy a Maxwell-bóbitásantilop és a kék bóbitásantilop nevű fajok nem annyira közeli rokona a többi fajnak, ezért ezeket néhány taxonómus a Philantomba nembe sorolta be. Manapság általánosan elfogadottá vált ez a különválasztás.

Az egész alcsalád rendszertani helyzete a tülkösszarvúak (Bovidae) családján belül szintén nem teljesen tisztázott. Bár azt valamennyi rendszerező elismeri, hogy egyedülálló bélyegeik alapján feltétlenül külön alcsaládba sorolandók, ennek az alcsaládnak a helye a családon belül bizonytalan. Korábban általánosan elfogadott volt, hogy a bóbitásantilopok a tülkösszarvúakon belül primitív fajoknak számítanak, közel állhatnak az egész család miocén kori őseihez. Ma már a zoológusok többsége nem teljesen biztos ebben a kérdésben. Egyesek szerint a bóbitásantilopok közeli rokonságban vannak a tulokformák (Bovinae) alcsaládjával. Mások a tehénantilop-formákhoz (Alcelaphinae) közel állóaknak értékelik őket. A DNS szintézisen alapuló vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a nádiantilop-formák (Reduncinae) a legközelebbi rokonaik a családon belül.

RendszerezésSzerkesztés

Az alcsaládba az alábbi 3 élő nem tartozik:

ElőfordulásukSzerkesztés

A bóbitásantilopok Afrika középső és déli területén, az erdőben élnek, és akár 4000 méteres tengerszint feletti magasságig is felhatolhatnak. Még az Afrika partjai előtt fekvő, nagyobb szigeteken is élnek (mint az Egyenlítői-Guinea államhoz tartozó Fernando Poó szigetet, a Guineai-öbölben vagy Zanzibár és Pemba szigete az Indiai-óceánban). A legtöbb bóbitásantilop-faj kifejezetten gyakori, bár egyeseket rejtett életmódjuk miatt olyan nehéz megfigyelni, hogy az állomány létszámát illetően csak becslésekbe bocsátkozhatunk. Azért öt fajt, a veszélyeztetett fajok közé sorolják.

MegjelenésükSzerkesztés

A marmagasság és a testtömeg fajonként eltérő. Nagyságuk a nyúlnagyságtól egészen az európai dámvad méretéig terjedhet. Marmagasságuk 30–85 centiméter közötti. Testtömegük 4,5–63,5 kilogramm között mozog. Az állatok bundájának a színe is nagyon váltózó. A pofatájékon szagmirigyeket hordoznak. A hím és a nőstény szőrbóbitát visel a feje tetején. A szarv rövid és hegyes, enyhén hátrahajlik. Sok fajnál csak a hím visel szarvat, míg más fajoknál mindkét ivarnak van fejdísze. Mellső lábuk rövidebb, mint a hátsó, s ez lehetővé teszi, hogy lehorgasztott fejjel könnyen átfurakodjanak a sűrű növényzeten.

ÉletmódjukSzerkesztés

Az állatok magányosan vagy párban élnek, a bozótosban és az erdőben territóriumot tartanak fenn. Valamennyi faj rejtekhelyén tölti a nappalt és csak az esti szürkület beállta után kezd el táplálékot keresni. A pusztai bóbitásantilop eléggé elkülönül a többi fajtól életmódját tekintve ezért sorolják külön nemzetségbe. Ez a faj a bóbitás antilopok körében szokatlan módon nem a zárt erdőségekben, hanem az erdők peremén, bokros vidékeken olykor nyílt szavannákon fordul elő. Táplálékuk növények, gyümölcsök, de fogyasztanak állati eredetű táplálékot is például tojásokat, rovarokat, csigákat, békákat és néha döghúst is.

SzaporodásukSzerkesztés

A párzási időszak egész évben tart. A vemhesség fajtól függően 7–9 hónapig tart, ennek végén 1, ritkábban 2 borjú születik. Életének első heteiben a sűrű növényzetben rejtőzködik. A borjú kétéves koráig az anyja territóriumán marad. A bóbitásantilopok fogságban 12 évig élnek.

KépekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • The African Wildlife Foundation
  • Royal Belgian Institute of Natural Sciences: New species of antelope discovered
  • (1988) „The bushmeat trade in southwestern Nigeria: a case study”. Human Ecology (journal) 16 (2), 199–208. o. DOI:10.1007/BF00888092.  
  • (1999) „Impact of village hunting on wildlife populations in the western Dja Reserve, Cameroon”. Conservation Biology (journal) 13 (2), 385–396. o. DOI:10.1046/j.1523-1739.1999.013002385.x.  
  • (1998) „The Impacts of Cable Snare Hunting on Wildlife Populations in the Forests of the CentralAfrican Republic”. Conservation Biology (journal) 12 (2), 390–398. o. DOI:10.1046/j.1523-1739.1998.96027.x.  
  • Noss, A. (2000) Cable snares and nets in the Central African Republic. In: Hunting for Sustainability in Tropical Forests (Eds. J. ROBINSON, and E. BENNETT). Columbia University Press, New York, pp. 282–304.
  • (2001) „Bushmeat hunting and management: implications of duiker ecology and interspecific competition”. Biodiversity and Conservation 10 (1), 99–118. o. DOI:10.1023/a:1016671524034.  
  • (1969) „Investigations on the Duiker (Sylvicapra grimmia) and Its Blood Protozoa in Central Africa”. Philosophical Transactions of the Royal Society of London 255 (798), 33–108. o. DOI:10.1098/rstb.1969.0003.  
  • (2011) „Defecation rate variability in the common duiker: importance of food quality, season, sex and age”. South African Journal of Wildlife Research 41 (1), 29–35. o. DOI:10.3957/056.041.0113.  
  • Lydekker, R., 1926, The game animals of Africa, 2nd ed., revised by J. G. Dollman. London: Rowland Ward Ltd.
  • (1974) „The Social Organisation of Antelope in Relation to Their Ecology”. Behaviour (journal) 48 (1–4), 215–267. o. DOI:10.1163/156853974x00345.  
  • (1992) „The empty forest: many large mammals are already ecologically extinct in vast areas of neotropical forest where the vegetation still appears intact”. BioScience 42, 412–422. o. DOI:10.2307/1311860.  
  • (1998) „Modeling the sustainability of subsistence farming and hunting in the Ituri forest of Zaire”. Conserv. Biol. 12, 137–147. o. DOI:10.1046/j.1523-1739.1998.96156.x.  
  • Weber, W. 2001, African rain forest ecology and conservation: an interdisciplinary perspective. Yale University Press: 201–202
  • Finnie, D. 2008. Cephalophus adersi. In: IUCN 2012. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2012.2. <www.iucnredlist.org>. Downloaded on 23 April 2013.