Csúfak és gonoszak
A Csúfak és gonoszak (eredeti cím: Brutti sporchi e cattivi) 1976-ban bemutatott olasz tragikomédia. Ettore Scola filmjének ötlete a Róma külvárosában, barakklakásokban élőkről szóló híradásokból származik. Scola Pier Paolo Pasolini jó barátja volt. Pasolini A csóró (1961) és Mamma Róma (1962) című korai alkotásai különösen nagy hatással voltak Scolára, hiszen ezek a filmek ugyanabban a miliőben játszódtak, mint a Csúfak és gonoszak. A tragikus hangvétel helyett azonban Scola a humort helyezte középpontba. A hitelesség megteremtése érdekében viszont Pasolini módszerét követte. Eredeti helyszíneken forgatott, csupán a főszerepet bízta hivatásos színészre – Nino Manfredi remekel Giacinto szerepében –, a többi szerepre amatőröket szerződtetett. Közöttük felbukkan Ettore Garofolo, aki a Mamma Róma fontos szereplője volt, és Franco Merli, aki egy kései Pasolini-film, Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) férfi főszerepét játszotta, de szerepelt a Salò, avagy Szodoma 120 napjában (1975) is. A párbeszédek megírásában részt vett a római argó nagy szakértőjének számító Sergio Citti, aki korábban Pasolini számára is nyújtott már hasonló segítséget, és mellesleg barátja pártfogásával maga is figyelemre méltó rendező lett. Szó volt arról, hogy a Csúfak és gonoszakhoz Pasolini mond majd bevezetőt, ám a rendezőt még a forgatás befejezése előtt, 1975-ben meggyilkolták az ostiai tengerparton. A Csúfak és gonoszak az 1970-es évek végén a magyar mozikba is eljutott, ahol szép sikert aratott. Amikor évekkel később a Magyar Televízió műsorra tűzte a filmet, és szinkront készített hozzá, a moziverzió címét az eredeti olasz címnek megfelelően Csúfak, piszkosak és gonoszakra változtatták.
| Csúfak és gonoszak (Brutti, sporchi e cattivi) | |
| 1976-os olasz film | |
 | |
| Rendező | Ettore Scola |
| Producer |
|
| Műfaj | dráma, vígjáték |
| Forgatókönyvíró |
|
| Főszerepben |
|
| Zene | Armando Trovajoli |
| Operatőr | Dario Di Palma |
| Vágó | Raimondo Crociani |
| Jelmeztervező | Danda Ortona |
| Díszlettervező | Jean Robert Marquis |
| Gyártásvezető | Luigi Anastasi |
| Gyártás | |
| Gyártó |
|
| Ország |  Olaszország |
| Nyelv | olasz |
| Forgatási helyszín | Róma |
| Játékidő | 115 perc |
| Képarány | 1,78:1 |
| Forgalmazás | |
| Forgalmazó | |
| Bemutató | |
| Korhatár |   (mozi) |
| További információk | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Csúfak és gonoszak témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Az élőszereplők játékfilm rendezője Ettore Scola, producerei Carlo Ponti és Romano Dandi. A forgatókönyvet Sergio Citti, Ruggero Maccari és Ettore Scola írta, a zenéjét Armando Trovajoli szerezte. A mozifilm a Compagnia Cinematografica Champion és a Surf Film gyártásában készült.
Olaszországban 1976. szeptember 23-án, Magyarországon 1979. augusztus 2-án mutatták be a mozikban.
Cselekmény szerkesztés
Róma nyomornegyedében járunk. Itt él Giacinto népes családjával egy saját maga által eszkábált kunyhóban. A férfi egy munkahelyi balesetben elvesztette fél szeme világát, amiért egymillió líra kártérítést kapott a biztosítótól. Giacinto meggyőződése, hogy mindegyik családtagja meg szeretné kaparintani a pénzét, és ebben tulajdonképpen nem is téved. A család tagjai egyáltalán nem szentéletűek, akad közöttük piti tolvaj és transzvesztita prostituált is. Mindazonáltal a família egyáltalán nem lóg ki a környezetből, hiszen a nyomortanyán hozzájuk hasonlók tengetik mindennapjaikat. Mindenki a maga módján próbál kitörni ebből a világból: Tommasina például aktmodellként dolgozik, és anyjához hasonlóan arról ábrándozik, hogy egyszer majd filmszerződéshez jut. Ebben a kis közösségben a szex az egyik leggyakoribb és legkedveltebb időtöltési forma. Van, akinek összejön, van, akinek nem. Fernando, a transzvesztitaként dolgozó férfi prostituált egy ízben például hátulról hágja meg sógornőjét, aki éppen egy lavór fölé hajolva hajat mos. Giacinto az ablakon keresztül véletlenül megpillantja őket. Még aznap éjjel kihívja a menyét a WC-be, mindenféle ribancnak lehordja, majd hallgatásáért cserébe azt akarja, hogy a nő ugyanazt tegye vele, mint délután Fernandóval.
Egyik nap Giacinto nem találja a pénzét a rejtekhelyen. Óriási patáliát rendez, mindent felforgat, mondván, hogy meglopták. A felforrósodott helyzetben puskájával még az egyik fiára is rálő, mire elviszik a rendőrök. Távollétében persze a család mindent tűvé tesz, hogy megtalálják a dugipénzt. Giacintót némi hivatalos ejnye-bejnye után szabadlábra helyezik. Ő persze siet haza, és még útközben eszébe jut, hogy valójában nem oda rejtette a pénzt, ahol eredetileg kereste. Hazaérkezése után kárörvendően szemléli családja eredménytelen kutatásának nyomait: persze a háziak azt mondják, csupán nagytakarítást végeznek. Giacinto nem is zavarja őket, elmegy iszogatni. Megismerkedik egy testes prostituálttal. Közben a család sem marad pénz nélkül, hiszen jön az értesítés a nagymama nyugdíjáról. Rögtön az egész család felkerekedik, szélsebesen betolják a tolószékes nagymamát a városi postahivatalba, hogy felvegye a pénzt. Utána a nyugdíjat azonnal szétosztják egymás között. Azért persze az öreglány is kap legalább egy nyalókát azzal a jó tanáccsal, hogy lassan szopogassa, hogy kitartson a következő nyugdíjig. Éjszaka Giacinto hazaviszi a hitvesi ágyba a testes örömlányt. A feleség persze óriási cirkuszt rendez, mindenkit fellármáz a kunyhóban, de a felfordulás csak arra jó, hogy közben az egyik fiú is meghágja Giacinto új barátnőjét. Másnap Giacinto vásárolni megy a testes tramplival. A családtagok attól félnek, hogy még a végén az összes dugipénzét az új nőre fogja költeni. Hogy ezt megakadályozzák, elhatározzák, hogy megölik Giacintót. Kapóra jön egy keresztelői ebéd, ahol a felesége patkánymérget tartalmazó fogást tálal fel neki. Giacinto be is fal mindent, és hamar rosszul lesz. Zűrzavar támad, az örömlány persze Giacinto védelmére kel, és amíg mindenki vele törődik, addig a családfő az utolsó erejével elkerékpározik a helyszínről. A vízparton kihányja az elfogyasztott ételt. Éjszaka bosszút áll: a házat rágyújtja a családjára. Mindenki megmenekül, ám Giacinto még nem vett teljes elégtételt. A gyújtogatás után ugyanis eladja a telket egy másik nincstelen, népes famíliának, akik hamarosan meg is jelennek a helyszínen. Persze vita támad arról, hogy ki menjen és ki maradjon, verekedés is kitör, ám a vége az, hogy a két család összeköltözik, és még szűkösebben élnek együtt, mint addig. Giacintóval és a barátnőjével…
Magyar kritikai visszhang szerkesztés
„Sajátos világba visz Ettore Scola furcsa című filmje, a Csúfak, koszosak, gonoszak. A felejthetetlen De Sica-film, a Csoda Milánóban környezete elevenedik meg, csak nem mesei lírával, hanem vaskos és kemény realizmussal. Ebben a »ládavárosban« iszonyú körülmények között és borzasztó módon élnek az emberek, akikre valóban érvényes a cím valamennyi jelzője. De Scola nagy bravúrja, hogy bebizonyítja – ezek is teljes értékű emberi életek, telve igazi érzelmekkel, indulatokkal és legfőképp valami elpusztíthatatlan életerővel, amitől még a legszörnyűbb dolgok is derűssé válhatnak – ha ilyen kitűnően ábrázolják őket.”
(Bán Róbert: Cannes 1976 – Egy magyar díj és néhány film., Film Színház Muzsika 1976/23, 1976. június 5., 14. oldal)
„Ennek a filmnek az emberei csakugyan csúfak, gonoszak, sőt – az eredeti olasz cím harmadik tagja szerint is – piszkosak. Testileg, lelkileg. […] És Scola ezen a trágyadombon, az emberi rosszaságoknak ebben a fertőgócában, elképesztően nyers hangzatokkal lírizál az emberi természet mibenlétéről. A trágárság és a trivialitás vásári zűrzavarában igenis költészetet fakaszt, anélkül, hogy külön teret szentelne rá. Minden eldurvult, elállatiasodott, erkölcsi nullpont alá süllyedt ebben a környezetben, ám ez a kifordított családi idill nem csak vádol, hanem rátapint a kifosztottságra, az emberibb lehetőségek hiányára is, amit ennek az életformának a kárvallottjai rablással, fosztogatással, ütlegekkel, egymás kijátszásával, gyilkolásával, egyszóval tömény gonoszsággal kompenzálnak.”
(Sas György kritikája. Film Színház Muzsika 1979/31, 1979. augusztus 4., 11. oldal)
Szereplők szerkesztés
| Szereplő | Színész | Magyar hang |
|---|---|---|
| Giacinto Mazzatella | Nino Manfredi | Szabó Gyula |
| Iside | Maria Luisa Santella | Pécsi Ildikó |
| Matilde | Linda Moretti | Fónay Márta |
| Antonecchia nővér | Giovanni Rovini | Gyenge Árpád |
| Domizio | Francesco Anniballi | Koroknay Géza |
| Camillo | Ettore Garofolo | Dózsa László |
| Plinio | Alfredo D’Ippolito | Harsányi Gábor |
| Dora | Adriana Russo | Esztergályos Cecília |
| Gaetana | Maria Bosco | Mányai Zsuzsa |
| Lisetta | Giselda Castrini | Voith Ági |
| Adolfo | Mario Santella | Timár Béla |
| Romolo | Luciano Pagliuca | Straub Dezső |
| Paride | Giancarlo Fanelli | Izsóf Vilmos |
| Cesaretto | Aristide Piersanti | Szabó Ottó |
| Felügyelő | Francesco Crescimone | Suka Sándor |
| Tommasina anyja | Zoe Incrocci | Győri Ilona |
| Tommasina | Clarisse Monaco | Soproni Ági |
| Marcella Celhoio | Marcella Battisti | Szécsi Vilma |
| Assunta Celhoio | Assunta Stacconi | Feleki Sári |
| Diomede | — | Bálint György |
| Vevő a házra | Füzessy Ottó | |
| Fernando | Franco Merli | — |
| Maria Libera | Marina Fasoli | — |
| Marce | Marco Marsili | — |
| Tato | Giuseppe Paravati | — |
| Paride felesége | Silvana Priori | — |
| Oste | Ennio Antonelli | — |
| Fekete asszony a barakkban | Beryl Cunningham | — |
| Maga, a boszorka | Silvia Ferluga | — |
| Santandrea atya | Franco Marino | — |
| Postai tisztviselő | Marcella Michelangeli | — |
Díjak és jelölések szerkesztés
- Cannes-i filmfesztivál (1976)
- jelölés: Arany Pálma (legjobb film)
- díj: Ettore Scola (legjobb rendező)
Televíziós megjelenések szerkesztés
Források szerkesztés
- Csúfak és gonoszak a PORT.hu-n (magyarul)
- Csúfak és gonoszak az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Csúfak és gonoszak az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Csúfak és gonoszak a Rotten Tomatoeson (angolul)
- Csúfak és gonoszak a Box Office Mojón (angolul)
