Főmenü megnyitása
Az 1999-es világdzsembori tábora

A dzsembori a cserkészek nagy, általában nemzetközi találkozója. Kiemelkedik közülük a cserkész világdzsembori, mely a cserkészet legrangosabb nemzetközi eseménye, és általában négy évente tartják.

A szó eredeteSzerkesztés

A dzsembori szó eredetére számos magyarázat létezik. Hasonló szót találunk a hinditől a szuahélin át az amerikai indián nyelvekig. Szintén összefüggésbe hozzák a korrobori ausztrál őslakos kifejezéssel, ami nagy lármás összejövetelt jelent. Robert Baden-Powell azért választotta ezt a szót, mert úgy érezte, a nagygyűlés, találkozó, összejövetel szavak nem tudják igazán kifejezni a szellemiségét ennek az akkoriban még igencsak újnak számító elképzelésnek. Feltételezhető, hogy a szuahéli dzsembo (~ szia) üdvözlésből ered, hiszen BiPi hosszú időt töltött azon a környéken. Az 1. világdzsemborin, 1920-ban így szólt erről: "Az emberek különböző jelentéseket kapcsolnak e szóhoz, de ettől az évtől a dzsembori különleges jelentést kap. Összekapcsolódik a legnagyobb ifjúsági találkozóval, amit valaha tartottak."

Cserkész világdzsemborikSzerkesztés

A cserkész világdzsemborik történeteSzerkesztés

Az első világdzsemborit 1920-ban, az első világháború után rendezték Londonban a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell kezdeményezésére. A mindenkori találkozó célja, hogy a különböző népek fiai megismerjék egymást és barátságokat kössenek, abban a reményben, hogy ezáltal elkerülhető legyen egy hasonló szörnyű háború. A 4. világdzsemborit 1933-ban Magyarországon, a gödöllői Királyi Parkban rendezték. Dzsemborikat átlagosan négy évente tartanak. Ez alól két kivétel volt: 1937 és 1947 között nem tartottak dzsemborit a második világháború miatt, és az 1979-es dzsembori, melyet Iránban tartottak volna, de a térségben kialakuló politikai helyzet miatt ez elmaradt. Ehelyett, 1979-ben meghirdették a Dzsembori évet, így számtalan kisebb-nagyobb helyi cserkésztáborral és összejövetellel helyettesítették az egy, nagy találkozót.

Az első hét dzsemborit Európában tartották, míg a nyolcadikat Észak-Amerikában, azóta Afrika kivételével minden lakott kontinens sorra került.

A cserkész világdzsemborik listájaSzerkesztés

Jelvény Év Elnevezés Ország, hely Jelmondat Résztvevők
1920 1. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Királyság, London 8 000
1924 2. Cserkész Világdzsembori   Dánia, Ermelunden 4 549
1929 3. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Királyság, Birkenhead Coming of Age
(Nagykorúság)
50 000
1933 4. Cserkész Világdzsembori   Magyarország, Gödöllő, Budapest 25 792
1937 5. Cserkész Világdzsembori   Hollandia, Vogelenzang, Bloemendaal 28 750
1947 6. Cserkész Világdzsembori   Franciaország, Moisson Jamboree of Peace
(A béke dzsemborija)
24 152
1951 7. Cserkész Világdzsembori   Ausztria, Bad Ischl Jamboree of Simplicity
(Az egyszerűség dzsemborija)
12 884
1955 8. Cserkész Világdzsembori   Kanada, Niagara-on-the-Lake New horizons
(Új horizontok)
11 139
1957 9. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Királyság, Sutton Park A cserkészet 50 éves évfordulója 30 000
1959 10. Cserkész Világdzsembori   Fülöp-szigetek, Los Baños, Laguna Building Tomorrow Today
(A holnap építése ma)
12 203
1963 11. Cserkész Világdzsembori   Görögország, Maraton Higher and Wider
(Magasabbra és távolabbra)
14 000
1967 12. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Államok, Farragut State Park For Friendship
(A barátságért)
12 011
1971 13. Cserkész Világdzsembori   Japán, Fudzsinomija For Understanding
(A megértésért)
23 758
1975 14. Cserkész Világdzsembori   Norvégia, Lillehammer Five Fingers, One Hand
(Öt ujj, egy kéz)
17 259
1979 (15. Cserkész Világdzsembori)   Irán, Neyshâbûr elmaradt
1983 15. Cserkész Világdzsembori   Kanada, Calgary The Spirit Lives On
(A szellemiség tovább él)
14 752
1987 16. Cserkész Világdzsembori   Ausztrália, Sydney Bringing the World Together
(Összehozni a világot)
14 434
1991 17. Cserkész Világdzsembori   Dél-Korea, Mt. Sorak Many Lands, One World
(Sok vidék, egy világ)
20 000
1995 18. Cserkész Világdzsembori   Hollandia, Flevoland Future is Now
(A jövő most van)
28 960
1998
1999
19. Cserkész Világdzsembori   Chile, Picarquín Building Peace Together
(Együtt építeni a békét)
31 000
2002
2003
20. Cserkész Világdzsembori   Thaiföld, Sattahip Share our World, Share our Cultures
(Osszuk meg világunkat, osszuk meg kultúráinkat)
24 000
2007 21. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Királyság, Chelmsford One World, One Promise
(Egy világ, egy fogadalom)
A cserkészet 100 éves évfordulója
38 074
2011 22. Cserkész Világdzsembori   Svédország, Rinkaby Simply Scouting
(Egyszerűen cserkészet)
40 061
2015 23. Cserkész Világdzsembori   Japán, Kirarahama A Spirit of Unity
(Érezzük az egységet)
33 000
2019 24. Cserkész Világdzsembori   Egyesült Államok, Mount Hope Unlock a New World
'(Nyiss ki egy új világot)'
2023 25. Cserkész Világdzsembori   Dél-Korea

Magyarok a cserkész világdzsemborikonSzerkesztés

Magyarok először az 1924-es dániai dzsemborin vettek részt. Remekül szerepeltek, Amerika és Anglia után a magyar csapat bizonyult a 3. legjobbnak a megrendezett versenyekben. Preszter Tibor "Csiba" például kölcsön csónakkal és törött evezővel nyert meg egy kenu-versenyt. 1929-ben Angliában már a 852 cserkészből álló magyar csapatot értékelték a legjobbnak. Ennek is volt köszönhető, hogy Magyarország elnyerte a 4. világdzsembori rendezési jogát. Erre 1933-ban került sor Gödöllőn. Az 1937-es dzsemborira 420 magyar jutott ki. A háború miatt a következő világtalálkozót 1947-ben tartották. Az ezen való részvételre már rányomta bélyegét a politikai helyzet, de 200 cserkész részt vehetett rajta. A cserkészet 1948-as betiltása után hivatalosan magyarok nem vehettek részt dzsemborin 1991-ig. Mindemellett 1951-ben a német és osztrák cserkészszövetségek keretén belül 45 emigráns magyar cserkész jutott el a 7. dzsemborira.

A cserkészet magyarországi újjáalakulása után a Dél-Koreai 17. világdzsemborira 17, a hollandiaira 70, a chileire 54 és 2002-2003 fordulóján a 20. Cserkész Világdzsemborira 78 a 21.-re 550 magyar cserkész jutott el. A 23. Cserkész Világdzsemborin 200 magyar cserkész vett részt, film is készült róla.[1]

Egyéb dzsemborikSzerkesztés

A világdzsemborikon kívül kisebb, regionális cserkésztalálkozókat is szerveznek. Ilyen volt az EuroJam 2005 európai dzsembori. Szintén megemlítendő a 16-18-26 éves cserkész korosztályt megcélzó rover találkozó, a Rover Moot vagy a RoverWay.

Közép-Európai DzsemboriSzerkesztés

A Közép-Európai Dzsemborit általában két évente, felváltva Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország rendezi. Résztvevői elsősorban Közép- és Kelet-Európa nemzetei, néha egyéb országok cserkészeivel kiegészülve. Eddig nyolc alkalommal rendezték meg a találkozót.

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés