Etelköz

Etelköz történeti–földrajzi fogalom, melyet az Árpád népe által a honfoglalást megelőzően birtokolt terület megjelölésére használnak. Az elnevezés egyetlen forrása VII. Kónsztantinosz, bizánci császár A birodalom kormányzásáról (De Administrando Imperio) című műve.

A magyarok vándorlása a honfoglalás kori régészeti leletanyag keleti párhuzamainak elterjedése alapján

Kónsztantinosz különböző kézirataiban – 38. fejezet, 30. szakasz, illetve 40. fejezet, 24. szakasz – a kérdéses szókapcsolatnak ötféle lebetűzését találjuk:

Atel kai Ouzou (Ἀτελ και Oὐζoυ) – Atel és Úz (38: 30);
Atelk Ouzou (Ἀτελκ Oὐζoυ) – Atelk Úz (38: 30);
Atelkouzou (Ἀτελκoύζoυ) – Atelkúz (38: 30);
Atelouzou (Ἀτελoυζoυ) – Atelúz (38: 30);
Etel kai Kouzou (Ἐτὲλ καὶ Κoυζoῦ) – Etel és Kúz (40: 24).[1]

Az Atelkouzou szóalak lehetne éppen Etelköz, az Atel kai Ouzou stb. kifejezésből azonban bajos a szóban forgó törökös–magyaros Etelközt megszerkeszteni. Ráadásul Kónsztantinosz szövegében (40: 24) az Etel kai Kouzuo szókapcsolat előtt egyes számú κατὰ τὴν ἐπωνυμίαν τοῦ… ποταμοῦ (folyó neve szerint) áll, nem pedig többes számú *κατὰ τὰς ἐπωνυμίας τῶν… ποταμῶν (folyók nevei szerint). Ennélfogva a megjelölt helyen csak egyetlen folyóról eshetik szó. A szövegből azonban az is kiviláglik, hogy itt nem folyóról beszél a szerző, hanem tartományról ὀ… τόπος… ὀνομάζεται.[1]

Ama helyet, ahol a turkok korábban laktak, a rajta áthaladó folyó neve szerint Etel és Kouzou-nak nevezik, és ott most a besenyők élnek”.

A kelet-európai puszta a magyarok idejében szerkesztés

A kelet-európai pusztán fontos kereskedelmi utak vezettek keresztül. Északról délre a volgai, a doni és a dnyeperi vízi úton a normann–szláv oroszok a Kaszpi-tenger déli partján sorakozó kikötőkig, illetve a Fekete-tengerig, Bizáncig hajóztak.

Volt egy, a nevezett vízi utakra merőleges szárazföldi út is, mely északkeletről délnyugatra vezetett, és Volgai Bolgárországot kötötte össze Kijevvel, valamint a Kárpát-medencével.[2][3][* 1]

A kereskedelmi útvonalakon elsősorban prémeket, cserzett bőröket, szőnyegeket és ötvöstárgyakat szállítottak. A kereskedelmet ókori szokásjog szabályozta, melybe beletartozott, hogy őseink – akik Király Péter szerint már a 811. évben felbukkantak az Al-Dunánál, és 834–836. között is említik őket ama tájon[4] – a terület birtokosaként a kereskedőkaravánok átengedésének fejében vámot szedtek.

Fontos körülmény, hogy az egész kelet-európai puszta, és különösen a Don-síkság (e helyen közelít egymáshoz leginkább a Don és a Volga folyó) uraiként gyakorlatilag az egész térség kereskedelmét ellenőrizhették. Ez magyarázhatja az arab forrásokban fennmaradt adatokat a magyarok pompaszeretetéről és gazdagságáról, valamint hadaik kiváló felszerelését, s katonai erejüket is.

Szovjet kutatók, köztük Sz. Sz. Sirinszkij, felfigyeltek arra, hogy a IX. század húszas éveitől kezdve a kazár–kijevi kereskedelemben zavar lép fel; ettől kezdve ugyanis a szláv területeken elmaradtak a (kazárokra jellemző) dirhemleletek. Úgy véljük, jogos feltételezés, hogy dél-oroszországi területen éppen az ősmagyarság beékelődése idézte elő ezt a változást.” – írja Erdélyi István.[2]

Az Etel név jelentése szerkesztés

Kelet- és Délkelet-Európában számos folyó viseli e nevet, illetve változatait, állítja Benkő Loránd, és megjegyzi, hogy a kazáni tatárban és a csagatájban e nyelvi elem folyó jelentésben is megvan.[5]

Czuczor Gergely és Fogarasi János szerint a Volga folyó törökös nevének végső forrása a mongol Edshil ghool (Fejedelmi folyó, avagy Folyók fejedelme) szókapcsolat.[6] A mondottakból következik, miszerint alighanem helytelen a jelző nélküli Etel stb. nevet bármely más kelet-európai folyóra ráaggatni, s e név jelentése általánosságban nemigen lehet folyó. S többek között ezért sem lehet a Budai Ézsaiás által megszerkesztett Etelköz a Dnyeper és a Szeret folyó között elterülő tartomány neve.

Az Etel név a törökségben általánosan a Volga folyót jelenti (csuvas Атăл, török, azeri İdil, kazak Edil stb.), így a viszony fordított is lehet. A jelentős folyó neve válhatott közszóvá, folyó jelentésűvé.

Etelköz földrajzi helye szerkesztés

Vita tárgya, hogy „Etelköz” pontosan hol helyezkedett el. VII. Kónsztantinosz nyilvánvalóan két egészen különböző tartományról beszél. Első helyen (38. fejezet) a kelet-európai puszta nyugati felére, a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret folyó vidékére, második helyen pedig (40. fejezet) a Volga és az Urál folyó tájára hivatkozik.

Kónsztantinosz császár, művének 38. fejezetében, ekként nyilatkozik:

A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívják. A folyók a következők: első folyó az úgynevezett Baruch [Βαρούχ], második folyó az úgynevezett Bug [Κουβοῦ], harmadik folyó az úgynevezett Trullos [Τροῦλλος], negyedik folyó az úgynevezett Prut [Βροῦτος], ötödik folyó az úgynevezett Szeret [Σέρετος].” (Moravcsik Gyula fordítása.)[7]

A császár, munkájának 40. fejezetében, így beszél:

Azt a helyet pedig, amelyen a türkök korábban voltak, az ott keresztülmenő folyó nevéről Etelnek és Küzünek [Ἐτὲλ καὶ Κoυζoῦ] nevezik, s mostanában a besenyők lakják.” (Moravcsik Gyula fordítása.)[7]

A magyar történészek a fentebb körülírt földrajzi helyet (pontosabban helyeket) Budai Ézsaiás 1811-ben közzétett munkája nyomán nevezik Etelköznek. Nagy hírű tudósaink feltételezése szerint a szóban forgó elnevezés a Don folyót jelölő – vagy általánosságban folyóvizet jelentő – ótörök eredetű Etel, illetve etel, és a magyar köz szó összetételével keletkezett. A valóságban a kelet-európai puszta török nyelvű lakói csak a Volgát illették Atil, Atel stb. címmel, illetőleg a kazárok Volga-menti fővárosát Itil névvel.

Kónsztantinosz császár a földrajzi hely meghatározásához öt folyó nevét adja meg. Vita a régi folyónevek azonosítása körül keletkezett. Leginkább valószínűnek tartott megfeleltetésük a következő:

  • Baroukh = Dnyeper. Iordanes munkájában Danaber, „amelyet a hunnok saját nyelvükön Varnak neveznek”. Történészeink a Baroukh alakban lebetűzött nevet a héber eredetű barukh (áldott) szóval kapcsolják össze. Kónsztantinosz – állítják – híres művét görögül írta, de jól ismerte a Bibliát, melyben szintén szerepel e szó. A Baroukh megnevezés – bizonygatják érdemekben megőszült tudósaink – ekképpen származhat a zsidó vallást gyakorló kazároktól is.
  • Koubou = Déli-Bug, esetleg az Azovi-tengerbe ömlő Kubány.
  • Troullosz = Dnyeszter. A folyó neve a besenyők nyelvén (törökül) Turla volt.
  • Broutosz = Prut. Több történész szerint is azonos a mai Románia és Moldova közötti határfolyóval.
  • Szeretosz = Szeret. A romániai Moldvában ma is létezik ilyen nevű folyó; mellette laknak a moldvai csángók.

A Szeretosz kivételével a szóban forgó – görögösített – török névalakok mind megfeleltethetők a korábbi szkíta elnevezéseknek:[8]

Borüszthenész (Βορυσθένης): Dnyeper – Baroukh;
Hüpanisz (‛Ύπανις): Déli-Bug – Koubou;
Türasz (Τύρας): Dnyeszter – Troullosz;
Porata (Πορατα): Prut – Broutosz;
Hieraszosz (Ιερασός): Szeret – Szeretosz.

A törzsszövetségi szálláshely kiterjedésével kapcsolatos elképzeléseket Tóth Sándor László 1998-ban az alábbiak szerint csoportosította:

  • A „nagy Etelköz” elmélete szerint a magyar törzsek által birtokolt terület a Don és az Al-Duna között volt.
  • A „közepes Etelköz” elmélete szerint a fent nevezett öt folyó vidéke volt Etelköz.
  • A „kis Etelköz” elmélet támogatói úgy vélik, hogy az Al-Duna és a Don közötti terület tartozott a magyar érdekkörhöz, és ezen belül a Dnyeper és a Déli-Bug között, a Dnyeszter vidékén, vagy a Prut és a Szeret közén feküdt a tényleges szállásterület.[9]
  • Etelköz ~ Folyóköz. Ibn Ruszta beszámolója nem mond ellent Kónsztantinosz leírásának. A 870. év körül a Don és az Al-Duna közötti térség lehetett Folyóköz. A magyarok a 852. évben jelentek meg Ostmark tartományban (beleértve a mai Dunántúlt is), a 881. évben pedig Bécs alatt csatáztak.[10]

Kánnai Zoltán szerint a bizánci császár a Volga folyóra és a török úz (oğus: oghuz) alakulatra hivatkozik: Ἀτελ = Volga, και = és, mellé, Oὐζoυ = úz. Másként fogalmazva: a császár elrontott szavaiból a magyar tudósok alkottak „Etelköz” nevű helyet. Eszerint a magyarok egyik része – Árpád népe – a Dnyeper, a Déli-Bug, a Dnyeszter, a Prut és a Szeret vidékét foglalta el, másik része pedig a Volga és az úzok lakóhelye közé, nevezetesen a Volga és az Urál folyó közötti pusztára költözött.[11]

Etelköz elfoglalásának időpontja szerkesztés

Az Etelközzel kapcsolatos kérdéskör nem merül ki a földrajzi hely meghatározásában. Etelköz Árpád népének utolsó hazája volt a honfoglalás előtt. Itt folytak le – állítják történészeink – olyan fontos események, mint például a vérszerződés, vagy egyes vélemények szerint a kazároktól elszakadt kavaroknak – a szakirodalomban sokszor helytelenül kabaroknak vagy kóboroknak – nevezett csoport csatlakozása.

Etelköz fontos a magyarok és a szlávok korai kapcsolatainak szempontjából is. A kutatásnak tehát ki kellene terjednie arra is, hogy Árpád népe mikor költözött át Levédiából Etelközbe. Mivel Kónsztantinosz műve semmiféle támpontot nem nyújt időrend felállítására, e kérdésben talán még nagyobb a bizonytalanság, mint a földrajzi hely meghatározásában.

Kutatói vélemények szerkesztés

A korszak meghatározó kutatói Etelköz földrajzi helyével és elfoglalásának idejével kapcsolatban ekképpen vélekednek:

Etelköz földrajzi elhelyezkedése Etelköz elfoglalásának ideje
Vámbéry Ármin (1895) a Volga és a Dnyeper között
Hóman Bálint (1908) a Dnyeper és a Duna között
Bartha Antal (1968) az Al-Duna és a Dnyeper között[12][* 2] 820.
Györffy György (1996) a Dnyepertől nyugatra 860.
Róna-Tas András (1996) a Duna és a Dnyeper között 670.
Türk Attila (2015) a Duna és a Dnyeper között 833–850. táján[13][* 3]

Régészeti eredmények szerkesztés

Az elmúlt évek új leleteinek segítségével jelentős előrelépés történt Etelköz régészeti meghatározásával kapcsolatban. „A Dnyeszter Menti Köztársaság területén feltárt Szlobodzeja, illetve Ukrajnában a Dnyeper középső folyása mentén – elsősorban annak nyugati oldalán – elhelyezkedő Szubbotyici-horizontnak nevezett lelőhelycsoport (Szubotcy, Katerinovka, Korobcsino stb.) nagy valószínűséggel az írott forrásokból ismert Etelköz területét rajzolják ki. Az itt feltárt leletek közeli kapcsolatokat mutatnak egyrészt a Kárpát-medence honfoglalás kori, illetve a Volga–Dél-Ural vidék 8–10. századi régészeti hagyatékával.[14]

Fontos eredmény továbbá, hogy a fenti lelethorizont jól elkülöníthető a környező, főleg szláv népesség régészeti hagyatékától.[15][* 4] A többféle kormeghatározási módszerrel a 9. század második felére keltezett temetkezésekből kiválóan követhető Etelköz és a szomszédos területek közötti kereskedelem: északról a szláv fazekasáruk érkezése, illetve délről a bizánci selyem megjelenése.

Levédia kérdése szerkesztés

Az írott források által említett Levédiát és Etelközt a kutatók nagy része térben és időben elkülönítette, és Levédiát az Etelközt megelőző szállásterületnek tekintette. Kónsztantinosz De administrando imperio (DAI) művéből tudjuk, hogy a besenyők támadása miatt a magyar törzsek egy része nyugat felé költözött, Etelközbe. További támpont a Kazár Birodalom közelsége, illetve a törzsi szállásterület folyója, a Chidmas (Χιδμας), avagy Chingilus (Χιγγιλους), melyet azonban ki így, ki úgy azonosít, pl. Csinhul, Kodima.[16]

A nevezett támpontok alapján a kutatók többsége a Don és a Dnyeper közti területen kereste Levédiát, s a Don–Donyec vidékén a törzsszövetségi területet. Ugyanakkor elmondható, hogy „nincs régészeti nyoma annak, hogy a 6–8. század között az Ural vidékéről újabb népesség költözött volna” a Don és a Donyec közötti területre. „Régészetileg tehát jelenleg elfogadhatónak tűnik az a történelmi elképzelés, mely nem számol önálló levédiai szállásterülettel, hanem azt Etelköz – feltehetőleg keleti – részének tekinti.[17]

Elsőként Vékony Gábor vette észre, hogy a DAI 37. és 38. fejezetének összevetésével megállapítható Levédia fekvése. A két fejezet a magyarok és besenyők szállásterületeit sorolja fel. Az adatok térbeli elhelyezése alapján egyetlen helyes következtetés vonható le: Levédia a Volga alsó szakaszától keletre, az Urál folyó vidékén helyezkedett el. A történeti forrásból kinyert adat tehát ugyanarra a területre helyezi Levédia fekvését, ahol a fizikai antropológiai kutatások szerint a honfoglaló magyarok egyik csoportja kialakult a késő vaskorban, és ahonnan ismertek magyar jellegű régészeti leletek is.[18][* 5]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ez volt, történészeink szerint, a honfoglaló „hétmagyarok” vonulási útja is.
  2. Etelköz nyugati határa viszont alig lehetett az Al-Duna, mivel az I. Bolgár Cárság régészeti emlékei – sőt kifejezetten telepleletei – ettől sokkal északabbra is nagy sűrűséggel fordulnak elő.
  3. A Szubbotyici-horizont leleteinek keltezése alapján: „Ezek keltezése hagyományos és immár radiokarbon kormeghatározással is a 9. század második felére tehető. Így az itt eltemetettek leletanyagának jellege és időrendje alapján az etelközi szállások magyarjai lehettek. Mindez meglepő összhangban áll az írott források adataival, melyek szerint a magyarok elődei a 9. század második fele, középső harmada előtt nem tűnnek fel a térségben.
  4. Régészeti kultúrák Kelet-Európában (8–9. század, V. V. Szedov térképe nyomán)
  5. A honfoglaló magyarok (egyik csoportjának) eredetére vonatkozó megállapítás csupán feltételezés. Csakúgy, mint a honfoglalók és az említett régészeti leletek kapcsolata. A honfoglalónak nevezett magyarok útvonalát a kelet-európai pusztán csak a Volga vidékéig tudjuk nyomon követni, visszafelé a nyolcszázharmincas évekig. A magyar név (különböző alakjai) pedig csak a 10. század elején bukkannak fel először forrásainkban.

    Kónsztantinosz császár szerint a honfoglalók – kavarok és türkök (törökök) egy-egy csoportja – a kazárok közül váltak ki: „Tudni való, hogy az úgynevezett kabarok a kazárok nemzetségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháború ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén letelepedtek a türkökkel együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással és holmi kabaroknak nevezték őket.” (Moravcsik Gyula fordítása.)

Hivatkozások szerkesztés

Források szerkesztés