Karizs Béla

(1930--2001) magyar operaénekes (tenor), színész

Karizs Béla (Budapest, 1930. augusztus 28. – Budapest, 2001. április 6.) magyar operaénekes (tenor), színész.

Karizs Béla
Született1930. augusztus 28.[1]
Budapest[2]
Elhunyt2001. április 6. (70 évesen)[3]
Budapest[4]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem
Kitüntetései
Zenei pályafutása
Műfajokopera
Hangtenor

A Wikimédia Commons tartalmaz Karizs Béla témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Színi tanulmányait Rózsahegyi Kálmánnál és a Színművészeti Akadémián végezte. 1953-tól 1957-ig a Fővárosi Operettszínház tagja volt, majd 1957 és 1962 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott, főleg prózai szerepeket. Az 1962–1963-as szezonra ismét az Operettszínházba szerződött.

1963 őszétől az Operaház társulatának tagja lett, ahol szeptember 13-án Puccini Bohéméletének Parpignoljaként debütált. Az első öt évben továbbra is karakterszerepeket kapott, de 1968-ban már hőstenorként, egy igazán nagy szerepben mutatkozhatott be: a Turandotban Kalafot énekelte. Erőteljes, fénylő magas regiszterű hangja volt, amely főleg Verdi és Puccini hőstenor szerepeire, a súlyosabb hangokat igénylő operákra tette alkalmassá, mint például Manrico, Radames vagy Otello. Kiválóan teljesített spinto szerepekben is, mint például Des Grieux, Cavaradossi vagy Pinkerton. A drámai szerepek mellett vígoperákban is szívesen szerepelt, ahol tanúságot adhatott remek humoráról. Szerepköre a hangfekvésén belül változatos volt, Verdi és Puccini mellett kiterjedt Csajkovszkij, Leoncavallo, Erkel, Offenbach, Johann Strauss, Monteverdi, Saint-Saëns, Muszorgszkij és más szerzők karaktereire, még Wagner-szerepet is énekelt, mindemellett modern és kortárs operákban is bemutatkozott. 1997. május 11-én búcsúzott a színpadtól a János vitéz francia királyaként. Kollégái tisztelték, szerették.

Kiváló hangi adottságokkal rendelkezett, igazi hőstenorként erőteljes, fénylő magas regiszterű hangja volt. „Alakításaiból mindig valami őserő áradt, s drámai szerepeiben elementáris erővel, partnereit is magával ragadva énekelt” – írta róla Jánosi Ildikó, Abody Béla szerint pedig „…az utolsó bölény…” volt, aki „…változatlanul őrzi a századforduló körüli olasz stílust”. Fodor Géza a Kalaf-alakításáról írta: „…elismeréssel adózunk annak a hősi hangnak, amely [az] előadáson töretlen fénnyel ragyogott, … arra is fel kell figyelni, hogy Karizs a kevésbé attraktív, halk, finom, lírai részleteket is egyre mélyebb és tartalmasabb művészettel formálja meg”. Tokody Ilona így emlékezett rá: „Hangfenomén, született hőstenor volt, aki mindig diadalmasan vágta ki a magas hangokat. … Dór oszlopa volt a színháznak, mindenkor lehetett rá számítani… Számára szentély, templom volt az operaház”.

Szerepet kapott az 1986-os Szerelem első vérig című filmben. 1978-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1988-ban Érdemes Művész-díjjal tüntették ki. 2002-ben az Operaház posztumusz örökös tagjává választották.

Szerepei szerkesztés

Felvételeiből szerkesztés

Megjelenés Tartalom Közreműködők Kiadó
1972 Verdi: La forza del destino (Excerpts) Marton Éva, Ercse Margit, Karizs Béla, Miller Lajos, Kováts Kolos, Bordás György, Budapest Philharmonic Orchestra, Chorus of the Hungarian Radio and Television, Kórodi András Hungaroton
1980 Petrovics Emil: Bűn és bűnhődés Pászti Miklós, Polgár László, Tokody Ilona, Delly Rózsi, Szőnyi Ferenc, Seregélly Katalin, Bende Zsolt, Karizs Béla, Magyar Állami Operaház Zenekara, Magyar Állami Népi Együttes Énekkara, Koncz Tamás Hungaroton
1978 Orgonavirágzás Kalmár Magda, Udvardy Tibor, Karizs Béla,… Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Behár György Qualiton

Jegyzetek szerkesztés

  1. 2020. január 14., https://resolver.pim.hu/auth/PIM59970
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér
  3. https://resolver.pim.hu/auth/PIM59970, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2020. január 14.
  4. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2020. január 14.)

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Balássy László, Szeghalmi Elemér.szerk.: Czoborczy Bence: Csodák között élünk – Művészek vallomásai Istenről, hitről, önmagukról, Koós Gyula fekete-fehér fotóival illusztrálva, Miskolc: Új Misszió (1990) 

Karizs Béla Jacques Offenbach Kékszakálljában: