Főmenü megnyitása

A mamutfenyőformák (Sequoioideae) a ciprusfélék (Cupressaceae) családjának egy alcsaládja. Három ma élő nemzetség tartozik ide, mindegyik egy-egy ma is élő fajjal; a nemzetségekben fosszilis fajok is vannak.

Infobox info icon.svg
Mamutfenyőformák
Óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum)
Óriás mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum)
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Ciprusfélék (Cupressaceae)
Alcsalád: Sequoioideae
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Mamutfenyőformák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mamutfenyőformák témájú kategóriát.

Parti mamutfenyő;
Muir Woods National Monument,
Kalifornia, USA
Egy fiatal példány BalkányCsiffytanyán
Az „Óriás grizzly” óriás mamutfenyő
a Yosemite Nemzeti Parkban

Az amerikai fajták az angol „redwood” nevet – amit olykor tévesen vörösfenyőnek fordítanak – vöröses színű, rostosan foszló kérgükről kapták.

Tartalomjegyzék

Nemzetségek és élő fajokSzerkesztés

FelfedezésükSzerkesztés

Gigantikus méreteik dacára az amerikai mamutfenyőkre csak a 18. század második felében figyelt fel egy Kaliforniába utazó szerzetes; beszámolója 1769-ben jelent meg,[1] és jóformán ismeretlen maradt. Juan Crespi ő 1796-ban látta meg e hatalmas fákat — az ő beszámolóját már a szélesebb közönség is megismerte. E tengerparti mamutfenyő tudományos leírására 1824-ig (az óriás mamutfenyőére 1833-ig) kellett várni, ekkor az első indián ábécét kifejlesztő cseroki Sequoyah-ról (Se-Quo-Yah, 1770–1843) a Sequoia nevet kapta.

Ezután még több mint egy évszázadig azt hitték, hogy a mamutfenyőformák' kizárólag Észak-Amerikában, a pacifikus–észak-amerikai flóraterületen) fordulnak elő; a kínai mamutfenyőt csak 1941-ben fedezték fel.

Megjelenésük, felépítésükSzerkesztés

Kérgük még törzsük átmérőjéhez viszonyítva is igen vastag; az idősebb amerikai fáké fél méternél is vastagabb. Ebben a kéregben nincsenek gyantajáratok, viszont sok benne a csersav (tannin), így se a férgek, se az avartüzek nem károsítják.[2] Általában a közvetlen villámcsapást is túlélik: szép példája ennek a nagycenki Széchenyi-kastély kertjében álló, villám sújtotta óriás mamutfenyő. A kéreg sérülései viszonylag gyorsan gyógyulnak.

Hasonlóan védettek a tűztől tobozaik: olyannyira, hogy magjai csak erdőtűz (vagy más, hasonló hő) hatására válnak csíraképessé.

Életmódjuk, termőhelyükSzerkesztés

Rendkívül szívós, az időjárási szélsőségeknek ellenálló fák.

MagyarországonSzerkesztés

Számos arborétumban és kastélykertben találhatunk egy-egy mamutfenyőt. Többségüket az első világháború előtt telepítették. Az utóbbi évtizedekben mindhárom faj több kertészetben is kapható, tehát sokfelé telepítik is. Néhány ismertebb, öreg példány:

KülföldönSzerkesztés

A két amerikai mamutfenyőfaj a Kalifornia és Oregon államban foltokban megjelenő babérlombú erdők meghatározó fajai közé tartozott, amíg nagy részüket ki nem vágták. Jelenleg mindkét fajt intenzíven védik, és nagy erőfeszítésekkel újratelepítik.

GalériaSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Járainé Komlódi Magda: Legendás növények. Gondolat zsebkönyvek, 18–19. old.
  2. Járainé Komlódi Magda: Legendás növények. Gondolat zsebkönyvek, 20. old.
  3. Tánczos Mihály (2011. július 17.). Megmentették a villámcsapott mamutfenyőt Szombathelyen. nyugat.hu. (Hozzáférés ideje: 2011. augusztus 18.)  
  4. Az Apponyiak hagyatéka - famatuzsálemek a lengyeli kastélyparkban. www.nevezetesfak.hu. (Hozzáférés: 2017. május 23.)

További információkSzerkesztés