Wikipédia

Margó Ede

(1872–1946) magyar szobrászművész

Margó Ede, születési nevén: Morgenstern Ede (Pest, 1872. május 6.[2] – Balatonalmádi, 1946. február 3.) magyar szobrász, Margó Célia operett-énekesnő öccse.

Margó Ede
SzületettMorgenstern Ede
1872. május 8.[1]
Pest
Elhunyt1946. február 2. (73 évesen)
Balatonalmádi
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszobrász
IskoláiMoholy-Nagy Művészeti Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Margó Ede témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Életpályája szerkesztés

Morgenstern Lipót és Habern Katalin (1835–1899)[3] fia. A budapesti Iparművészeti Iskolában, Mátrai Lajos György vezetése alatt végzett előtanulmányok után négy évig Strobl Alajos mesteriskolájában. Szorgalmas munkájával egy Bécsben meghirdetett ösztöndíj elnyerését követően az 1890-es évek végétől Denys Puech irányítása alatt Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Nagy hatással volt rá Auguste Rodin művészete. Elsősorban realisztikus stílusú, finoman mintázott domborműveivel vált ismertté. 1899-ben állította ki a párizsi Salonban az Agónia (Beteg leány agóniája) című márvány domborművét, mellyel a Párizsi Szalon nagydíját, a mention honorable a kiállítás egyik legjelentősebb elismerését nyerte el. A dombormű megszületését Hauptmann: Hannele című drámájában nyújtott, Somlyó Emma színésznő alakítása inspirálta a művészt. Hazatérve, a sikert aratott domborművet még ez évben megvette a Szépművészeti Múzeum.[4]

"Margó Ede hirtelen tűnt fel nálunk szoborműveivel. Nem a szerencse próbálgató művészek közé tartozik, akik minden jelentéktelen munkájukkal hamar a nyilvánosság elé szaladnak: hátha valamely véletlen felszínre veti a nevüket. Margó mindjárt első nagyobb művére kitüntetést kapott Párizsban, s bevonult a mi Szépművészeti Múzeumunkba is. Ennél többet igazán nem lehet várni egy huszonkilenc-éves szobrásztól" - írta Lyka Károly 1901. évi Műcsarnoki kiállítással kapcsolatosan Margóról.

1900-ban a párizsi világkiállítás bányászati pavilonjára alkotta Martinacél című domborműsorozatát. A Városligetben felállított Pósa Lajos szobra mellett, a Pongrácz Szigfriddel közösen alkotott aradi, majd debreceni Kossuth szobrok jelentették köztéri szobrászatának egy-egy jelentősebb állomását. A debreceni Kossuth szobor több fordulós pályázatán végül kettejük benyújtott pályaművét fogadta el Debrecen városa, s az elkészült művet ünnepélyes keretek között, 1914 május 3-án leplezték le. Jeles köztéri művei sorát a Nagyváradon felállított Szigligeti Ede szobra, amelyet 1912. december 15-én avattak fel,[5] s a Hősök terén álló Millenniumi emlékműre készített Hunyadi János és I. Ferdinánd szobrok folytatták. Számos emlékszobrot és síremléket készített, amelyek jól beleilleszkednek a kor historizáló stílusirányzatába. Szobrászatára a jelentékeny mesterségbeli tudás, az összetett formák plasztikus megjelenítése, a nemes és nagyvonalú leegyszerűsítés, stilizálás volt leginkább jellemző, kerülte az üres formaságokat, hatásvadász effektusokat. Mondanivalóját mindenkor a szobor megjelenítésével hozta harmóniába. Művei sorából kiemelkedik Dankó Pista magyar nótaszerző fehér márványból faragott szobra, melyet 1912-ben állítottak fel Szegeden a Kass Szálló előtt. Egyébként Dankó Pista szobra volt hosszú évtizedeken át Európa első cigány-szobra. Maga a mű közadakozásból készült, de a teljes összeg sohasem állt rendelkezésre. Margó pusztán a márvány-anyag megvásárlására kért pénzt, s a szobrot ingyenes munkával, pusztán nyersanyagárban faragta meg, így tisztelgett Szeged város polgársága előtt, a nemes kezdeményezést támogatva.[6] Figyelemre méltóak finom vonalú síremlékei is.

1900-ban felvették a budapesti Demokratia szabadkőműves páholyba. A Százados úti Művésztelep egyik alapítója volt 1911-től, és haláláig a telep aktívan alkotó lakója volt. "Művész-temperamentuma, jellegzetes romantikus külseje, a műterméből kicsendülő, merengő, hangulatos magyar-nóta dallamok, amelyeket hegedűjén mesterien szólaltatott meg, szerény, csendes egyénisége felejthetetlen marad azok számára, akik személyesen is ismerték."[7]

1904. november 10-én Budapesten házasságot kötött Pécsi Manó és Rieger Júlia lányával, Olgával (1877–1973).[8][9]

Fia, Margó György jégkorongozó, sportvezető.

Főbb művei szerkesztés

Domborművek (válogatás) szerkesztés

  • Együttes munka (A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy részére)
  • Agónia (1899)
  • Martinacél (1900)
  • Kossuth Lajos (Makó)

Emlékszobrok (válogatás) szerkesztés

Síremlékek (válogatás) szerkesztés

  • Paulay Ede (1897, Budapest, Kerepesi temető, Gerenday Bélával)
  • Polónyi Ilonka (Budapest, Kerepesi temető, Márkus Gézával)
  • Gálos Kelemen (Budapest, Kerepesi temető)
  • Vízvári Gyula (1910, Budapest, Kerepesi temető)
  • Vízvári Gyuláné (Szigeti Jolán) (1910, Budapest, Kerepesi temető)

Galéria szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ Születési bejegyzése a pesti neológ izraelita hitközség születési akv. 601/1872. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  3. ↑ Morgenstern Lipótné Habern Katalin halotti bejegyzése a Budapest VI. kerületi polgári halotti akv. 1400/1899. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  4. ↑ Révai nagy lexikona, 1915 Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Részvénytársaság, 13. kötet, 399. o.
  5. ↑ Archivált másolat. [2015. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 8.)
  6. ↑ Archivált másolat. [2016. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 8.)
  7. ↑ dr. Vysiné Stróbl Éva: Margó Ede - Művészet, 1972., július, XIII. évfolyam. 7. szám, 11. l.
  8. ↑ Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 450/1904. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 6.)
  9. ↑ Margó Edéné Pécsi Olga halotti bejegyzése a Budapest II. kerületi polgári halotti akv. 1538/1973. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. december 6.)

Források szerkesztés

  • Margó Ede művei - Új Idők, 1901
  • Margó Ede - Az Est Hármaskönyve, Lexikon az újságolvasó számára, Az Est kiadása, Budapest, 1923., 471-472 l.
  • dr. Vysiné Stróbl Éva: Margó Ede - Művészet, 1972., július, XIII. évfolyam. 7. szám, 11. l.
  • Révai nagy lexikona
  • Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983.
  • Új magyar életrajzi lexikon IV. (L–Ő). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 489–490. o. ISBN 963-547-414-8  
  • Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1993. ISBN 963-05-6540-4 Reprint  

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Margó_Ede&oldid=26280818”