Nagyhind
Nagyhind (más néven Alsóhind, szlovákul Veľké Chyndice) község Szlovákiában, a Nyitrai kerületben, a Nyitrai járásban.
Nagyhind (Veľké Chyndice) | |
Közigazgatás | |
Ország | Szlovákia |
Kerület | Nyitrai |
Járás | Nyitrai |
Rang | község |
Első írásos említés | 1234 |
Polgármester | Csaba Farkas |
Irányítószám | 951 54 |
Körzethívószám | 037 |
Forgalmi rendszám | NR |
Népesség | |
Teljes népesség | 338 fő (2021. jan. 1.)[1] |
Népsűrűség | 60 fő/km² |
Földrajzi adatok | |
Tszf. magasság | 174 m |
Terület | 5,04 km² |
Időzóna | CET, UTC+1 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 48° 17′ 23″, k. h. 18° 17′ 11″48.289700°N 18.286400°EKoordináták: é. sz. 48° 17′ 23″, k. h. 18° 17′ 11″48.289700°N 18.286400°E | |
Nagyhind weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyhind témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség | |
Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info |
Fekvése
szerkesztésNyitrától 17 km-re keletre fekszik.
Története
szerkesztésA település neve személynévi eredetű lehet.[2]
1234-ben "Hymd" alakban említik először, első lakói halászok és királyi udvarnokok voltak. 1268-ban "Hynd" alakban szerepel a korabeli forrásokban. 1274-ben egy gyanús oklevélben szerepel.[3] 1287-ben a hindi nemesek földügyleteiről szerzünk tudomást.[4] 1287-ben Gímes várának uradalmához tartozott. Csák Máté elfoglalta, de halála után a falu ismét királyi birtok lett. 1338-ban Hymd-i Salamon királyi emberként, Hynd-i Syke fia Mihály pedig nádori, majd királyi emberként szerepel.[5] 1362-ben Hynd-i János nádori emberként szerepel.[6] Csak 1386-ban Forgách Balázs közbenjárására kapta vissza a Forgách család. 1397-ben a Forgách családot iktatták be ebbe a birtokba is.[7]
1470-ben "Naghynd" alakban szerepel. 1494-ben Petrus de Hind szerepel.[8]
1570-ben 6 házában 23 fejadófizető személyt írtak össze.[9] 1576-ban elfoglalta és kirabolta a török. 1664-ben Nyitra náhijébe tartozott, és a török adóösszeírás szerint 6 háztartásában 9 fejadófizető személy lakott.[10] 1698-ban Forgách Simon szerzett rá I. Lipóttól adományt.[11]
1715-ben 14, 1720-ban 20 háza volt. 1787-ben 33 házában 235 lakos élt. 1828-ban 45 háza és 317 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. A 18. században a Malonyay,[12] Paluskay és Koller családok birtoka. A 19. században a nagymányai uradalom része.
Vályi András szerint "Nagy, és Kis Hind. Két tót faluk Bars Várm. földes Urai Berthóld, és több Urak, lakosaik katolikusok, fekszenek Verebélyhez fél mértföldnyire, szőleji vagynak, földgyeik, réttyeik meglehetősek."[13]
Fényes Elek szerint "Hind (Nagy és Kis), két egymás mellett lévő magyar falu, Nyitra vmegyében, a Zsitva vize mellett: az első 284 kath., lak., kath. paroch. templommal; a második 451 kath., 80 zsidó lak. – Határuk róna s bő termékenységü; széna, nád elég. F. u. többen. Ut. p. Verebély."[14]
A trianoni békeszerződésig Nyitra vármegye Nyitrai járásához tartozott. Az első bécsi döntés következtében a honvédség csak a kijelölt katonai határvonalig szállta meg a visszacsatolt területeket. Nyitra és Pozsony megyében Alsójattó, Kalász, Nagycétény, Nagyhind és Vága a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság megegyezése következtében kerültek vissza.[15] Ennek ellenére történtek határsértések, amelyek során a helyi lakosok magyar katonákat vendégeltek meg a faluban még a visszacsatolás előtt.[16] 1939 és 1945 között újra Magyarország része volt. A visszacsatolás után a falu színjátszó csoportja kapcsolatba került a Gyöngyösbokréta mozgalommal, többször felléptek Budapesten is.[17] Az iskola tanára a második világháborúban, 1942-ben az orosz fronton esett el.[18]
1952 novemberében a nyelvatlaszgyűjtés keretében folyt nyelvészeti vizsgálat a faluban.[19] 1992-ben Kishind és Nagyhind szétvált.
Ún. siska típusú kemence is ismert a faluból.[20]
Népessége
szerkesztés1850-ben 342 lakosa volt.[21]
1880-ban 389 lakosából 340 magyar és 37 szlovák anyanyelvű volt.
1890-ben 363 lakosából 325 magyar és 30 szlovák anyanyelvű volt.
1900-ban 400 lakosából 352 magyar és 34 szlovák anyanyelvű volt.
1910-ben 406 lakosából 390 magyar, 14 szlovák és 2 német anyanyelvű volt.
1921-ben 495 lakosából 490 (99,0%) magyar és 4 (0,8%) csehszlovák.
1930-ban 483 lakosából 414 magyar és 69 csehszlovák volt.
1941-ben 457 lakosából 441 magyar és 12 szlovák volt.
1970-ben 498 lakosából 249 szlovák és 243 magyar volt.[22]
1980-ban Kishinddel együtt 917 lakosából 791 szlovák és 117 magyar volt.[23]
1991-ben Kishinddel együtt 760 lakosából 643 szlovák és 117 magyar volt.
2001-ben 350 lakosából 260 szlovák és 87 magyar volt.
2011-ben 304 lakosából 249 szlovák és 53 magyar volt.
2021-ben 338 lakosából 292 (+8) szlovák, 35 (+4) magyar, (+2) egyéb és 11 ismeretlen nemzetiségű volt.[24]
Neves személyek
szerkesztés- Itt szolgált Alapy János (?-1778) nagyváradi prépost-kanonok, dulcignói címzetes püspök és a Hétszemélyes Tábla bírája.
- Itt szolgált Vincze Károly (1844-1923) esperes, plébános, kanonok.
- Itt szolgált Cservenka Kálmán (1879-1943) nagyhindi plébános, kerületi esperes.[25]
- Itt is szolgált Zsák Lajos (1891-1972) plébános, kanonok.
- Itt is tanított Major István (1887-1963) tanár, kommunista politikus, diplomata, magyarországi csehszlovák nagykövet, szerkesztő.
- Itt is tanított Simunek Béla tanító.
Nevezetességei
szerkesztés- Római katolikus temploma a 13. század első felében épült román stílusban, 1746-ban barokk stílusban építették át.[26]
- Utikápolnája a 18. század második felében épült.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
- ↑ Ethey Gyula 1936: A Zoborvidék multjából. Nyitra, 11; Ján Stanislav 1944: K južnej a východnej hranici slovenského osídlenia v stredoveku. Bratislava, 28.
- ↑ Szentpétery — Borsa 1961, 91-92 No. 2512 DLDF 58414.
- ↑ Szentpétery Imre — Borsa Iván 1961: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke II. Budapest, 375 No. 3430 DLDF 86865
- ↑ Piti Ferenc (szerk.) 2012: Anjou-kori Oklevéltár XXII. Budapest-Szeged, 262, 279, 283, 303-306, 308 No. 410, 435, 444, 477, 481, 487.
- ↑ Piti, F. (szerk.) 2017: Anjou-kori Oklevéltár XLVI. Budapest-Szeged, 238-239 No. 455-456.
- ↑ Mályusz Elemér 1951: Zsigmondkori oklevéltár I (1387-1399), 521 No. 4723.
- ↑ Kammerer Ernő 1906: A Pécz nemzetség Apponyi ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrizett oklevelei. I. 1241–1526. Budapest, 388-389.
- ↑ Fekete Lajos: Az Esztergomi szandzsák 1570. évi adóösszeírása. Budapest 1943, 148-149 No. 306.
- ↑ Blaskovics, J. 1993: Az újvári ejálet török adóösszeírásai. Pozsony, 293-294.
- ↑ MOL, Királyi kancellária, Királyi Könyvek, 24. könyv, 372-373; Tomáš Tandlich 2013: Mestečká na území Bratislavskej, Nitrianskej a Tekovskej stolice – Vybrané sídla s právnym postavením zemepanského mestečka (oppida) v rokoch 1526-1720. Nitra, 86.
- ↑ Fekete Nagy Antal 1929: A báró Malonyay család levéltára. Levéltári Közlemények 7, 45–54.
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ Matolay Géza 1939 (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Budapest, 224.
- ↑ Hetényi, M. 2005: Ilegálne prechody štátnej hranice v nitrianskom úseku v rokoch 1938-1945. Vojenská história 9/ 2, 65.
- ↑ A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 III, 338; IV, 50, 53, 55, 57.
- ↑ 1943 Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve. Budapest, 114.
- ↑ Imre Samu-Kálmán Béla 1953: Nyelvatlaszgyűjtő úton Csehszlovákiában. Magyar Nyelv XLIX/392/1-2, 229-131
- ↑ Magyar Nyelv Atlasz 237. térkép; Balassa M. Iván 1990: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése. In: Cseri Miklós - Füzes Endre (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. Szentendre, 30 36. jegyzet.
- ↑ Vizitáció 1850; Jozef Trubíni - Marián Samuel - Farkas Csaba 2018: Veľké Chyndice. Veľké Chyndice, 70.
- ↑ Gyurgyík László 2017: Szlovákia lakosságának községsoros nemzetiségi összetétele az 1970. és az 1980. évi népszámlálás alapján. Somorja, 46.
- ↑ Gyurgyík 2017, 103.
- ↑ ma7.sk
- ↑ Madarász, E. (szerk.): Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Budapest, 374; 1939 A visszatért Felvidék adattára. Budapest, u5.
- ↑ Forster Gyula (szerk.) 1906: Magyarország műemlékei II. Budapest, 563.
Források
szerkesztés- DLDF 59833.
Irodalom
szerkesztés- Balogh Pál 1902: A népfajok Magyarországon. Budapest, 625.
- Atovich Ferenc 1905: Nyitra környékén élő magyarok nyelvéről. Nyitramegyei Ellenőr.
- Szabó J. 1990: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek. Dél-Alföldi Évszázadok 3.
- Csíkosné Eszrényi Éva 2002: Kupuszina és Nagyhind nyelvjárási jellegzetességei. Új Kép (Szabadka) VI/1-2, 9-10.
- Solymosi László 2002: Az esztergomi székeskáptalan jegyzőkönyve. Budapest, 63, 68, 74, 77, 83, 87, 92, 96, 101, 106, 110, 116, 120, 125, 131, 139, 142, 147, 153, 156, 163, 170, 171.
- Presinszky Károly 2007: A nagyhindi magyar nyelvjárás és nyelvhasználat. Doktori disszertáció.
- Presinszky, K. 2008: A nagyhindi nyelvjárás és nyelvhasználat. Nyitra.
- Presinszky Károly: Nyelvjárástörténeti észrevételek Nagyhind és Kupuszina családnevei alapján.
- Zilizi, Z. 2013 (szerk.): Iskoláink – Jövőnk a Zoboralján. Szenc, 262-266.
- Marek Druga 2015: Forgáčovská vetva Poznanovcov za vlády Árpádovskej dynastie. Vox discipuli historiae V.
- Popély Árpád 2014: Fél évszázad kisebbségben - Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, 95.
- 2017 Az első bécsi döntés okmánytára - Diplomáciai iratok 1938. augusztus - 1939. június.
- Marián Samuel 2017: Záchranný výskum pri Kostole Narodenia Panny Márie vo Veľkých Chyndiciach. AVANS 2012.
- Ján Hunka 2018: Dve zaujímavé mince z Malých a Veľkých Chyndíc. Denarius 7.
- 2018 Veľké Chyndice