Főmenü megnyitása

A papagájalakúak (Psittaciformes) a madarak (Aves) osztályának egyik rendje, amelybe 3 család, 8 alcsalád, 83 nem és 443 faj tartozik. A „papagáj” név valószínűleg a Közép-Afrikában élő timnehektől származik: ők nevezik az egyik, vidékükön honos papagájfajt pampakajnak, ami nyelvükön fecsegő-locsogót jelent. Hasonló megfontolásokból a nyelvújítás idején a papagáj magyar nevének a gajdol, kajdol igéből képzett kajdácsot ajánlották, de ez nem honosodott meg.

Infobox info icon.svg
Papagájalakúak
Kea (Nestor notabilis)
Kea (Nestor notabilis)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Csoport: Neoaves
Csoport: Passerea
Öregrend: Telluraves
Csoport: Australaves
Csoport: Eufalconimorphae
Csoport: Psittacopasserae
Rend: Papagájalakúak (Psittaciformes)
Wagler, 1830
Családok
Elterjedés
Parrot range.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Papagájalakúak témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Papagájalakúak témájú médiaállományokat és Papagájalakúak témájú kategóriát.

ElőfordulásukSzerkesztés

Európában és Észak-Amerikában nem honosak, de több fajuk közkedvelt díszmadár. Trópusi és szubtrópusi területek lakói:

  • Közép- és Dél-Amerikában (a Tűzföld kivételével),
  • Afrikában a Szaharától délre, beleértve a Fokföldet is.
  • Elő- és Hátsó-Indiában,
  • az Indonéz szigetvilágban (beleértve a Fülöp-szigeteket is,
  • Ausztráliában és Új-Zélandon, valamint
  • a Csendes-óceán szigetvilágának nyugati részén;

tehát:

Megjelenésük, felépítésükSzerkesztés

Testméretük meglehetősen változatos: legkisebb fajaik, a harkálypapagájok (Micropsitta spp.) alig 8–9 centiméteresek; legnagyobb fajuk, a jácintkék ara hossza eléri az 1 métert, testtömege a 1,5 kg-ot.

Csőrük leginkább az Accipitrimorphae csoportéra (ragadozó madarak) emlékeztet, de annál jóval erősebb és vastagabb lehet. A csőr alakja fontos megkülönböztető bélyeg. A csőr tövét bőrszerű viaszhártya fedi; azon nyílik a két orrlyuk. A rövid felső csőrkávát külön ízület kapcsolja a homlokcsonthoz, viszont az alsó káva nem mozgatható. A kemény héjú termések feltörése érdekében több taxon (arák, kakadufélék) csőrkampójának hátsó részén szarubarázdák, úgynevezett reszelőlécek (reszelőrovátkák) alakultak ki; ezekhez nyomják nyelvükkel a magokat.

Fejük nagy, kerek; a nyelvük húsos, erős.

Nyakuk vaskos; erős izmokkal.

A legtöbb faj szárnya jól fejlett, erős. Az egyetlen kivétel a földön élő kakapó (Strigops habroptilus); ennél a mellcsonttaréj is hiányzik.

Farkuk változatos: egyaránt lehet hosszú vagy rövid, lapos, tömpe, ék alakú vagy lépcsőzetes. Farktőmirigyük gyengén fejlett; a tömpe farkú papagájé (Bolbopsittacus lunulatus) és az ékfarkú papagájoké (Aratinga spp.) teljesen hiányzik. A farktőmirigy szerepét speciális, úgynevezett púdertollak vették át.

Lábukat pikkelyes szarubevonat burkolja. A pikkelyek mérete és felületük durvasága fontos korjelző ismérv. A két középső lábujjuk előre áll, az első és a negyedik hátrafordítható. Fogságban, ha karmaikat nem koptatják rendszeresen, azok kórosan túlnőhetnek.

Tollazatuk gyakran tarka, jellegzetesen élénk színekkel. Ez jelentős mértékben annak köszönhető, hogy egy-egy toll maga is többszínű lehet:

  • gyakran más színű a külső zászló, mint a belső;
  • a farktollak fölső (háti) oldala gyakran más színű, mint az alsó (hasi);
  • egyes fajoknál már egy-egy zászlón is többféle szín figyelhető meg, folyamatos átmenetekkel.

A tollazatban gyakran tűnnek fel különféle módosult tollak — elsősorban dísztollak, mint az arák pofáján növő dísztollacskák vagy a kakaduk bóbitája.

A kifejlett madaraknál főleg a tollazat eltérő színezetében jelentkezik az ivari dimorfizmus; a fiatalok többnyire anyjukra hasonlítanak. Azoknál a fajoknál, amelyeknél a hímek és a tojók tollazata nem különbözik, a két nem részletes vizsgálat nélkül többnyire csak viselkedése alapján különíthető el (Romhányi 10–12. old.).

ÉletmódjukSzerkesztés

Növényevő madarak. Mászáshoz a csőrüket is használják. Lábuk nem csak a mászást szolgálja; sok faj a táplálékot is azzal emeli csőréhez. Növények termésein, főként magvakon élnek.

A természetben a legtöbb faj társaságkedvelő; némelyik nagy csapatokban él. A sztyeppen élő ausztráliai laposfarkú papagájok csak az esős időszakban verődnek csapatokba.

Állandó (nem, vagy csak rövid távokra költöző) madarak. Hangképző szerveik jól fejlettek, ezért egyes fajaik rendkívül változatos zajokat, dallamokat utánoznak, illetve énekelnek.

Többségük monogám.

Fő természetes ellenségük az ember. A ragadozó madarak elől elmenekülnek vagy felveszik velük a harcot.

A változó körülményekhez jól alkalmazkodnak, az emberi környezetet is gyorsan megszokják. Finomságokkal könnyen kézhez szoktathatók.

Test-, illetve agyméretükhöz képest rendkívül értelmesek; a nagyobb termetű fajok többnyire értelmesebbek, mint a kisebbek. Több faj jó hangutánzó; az emberi beszédet is képes megtanulni. Ez a tanulékonyság fajonként igencsak eltérő, a kisebb termetűek általában csak „papagájként ismétlik” a hallottakat, a nagyobbak képesek a megtanult kifejezéseket a helyzethez illően alkalmazni. Tanulékonyságuk, beszédkészségük egy-egy fajon belül is igen eltérő lehet, mivel az egyes egyedek személyisége nagyon különböző; mindegyik egy-egy önálló egyéniség. Tévhit, hogy csak a hímek tanulhatnak meg beszélni, bár a nőstények közt valóban kevesebb a beszédes példány. A magányos példányokat könnyebb beszédre tanítani, mint azokat, amelyeknek társa van (Romhányi 14–16. old.).

Az összes madárrend közül a papagájalakúak a leghosszabb életűek.[2]

SzaporodásukSzerkesztés

Általában fák odvaiban költenek; ha nem találnak megfelelő odút, erős csőrükkel maguk vájnak egyet. A tojásból csupaszon kibújó, fészeklakó fiókákat a két szülő közösen gondozza.

FelhasználásukSzerkesztés

Kedvelt díszmadarak, olyannyira, hogy begyűjtésük több fajt a kipusztulás szélére sodort – ezek most védettek.

RendszerezésükSzerkesztés

A rendbe az alábbi családok tartoznak:

JegyzetekSzerkesztés

  1. A Miskolc Városi Vadaspark tájékoztatója
  2. Joanna Burger: Madarak: Képes enciklopédia, Ventus Libro Kiadó, (2008) ISBN 978-963-9701-33-5

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés