1953-as Formula–1 világbajnokság

4. Formula–1-es szezon

Az 1953-as Formula–1-es szezon volt a 4. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1953. január 18-ától szeptember 13-áig tartott.

1953-as FIA
Formula–1 világbajnokság
Ferrari 500-as (1975-ben)
Ferrari 500-as (1975-ben)
Egyéni világbajnok
Olasz Alberto Ascari34,5

 ← 1952
1954 → 

Az első öt célba érkezőnek járt világbajnoki pont (8, 6, 4, 3, 2) és 1 pontot adtak a leggyorsabb körért. A kilencből csak a legjobb négy pontszám számított bele a világbajnokság végeredményébe. A pontokat megosztott autókért egyformán megosztották a versenyzők között, tekintet nélkül arra, hogy ki vezette többet az autót.

Bekerült a versenynaptárba az argentin nagydíj, így ebben az évadban már 9 futamot rendeztek.

A szezon menete szerkesztés

Argentin nagydíj szerkesztés

Az évadnyitó futamra egy új helyszínen került sor, az 1953-ban először megrendezett argentin nagydíjon, amit az akkor frissen épült Buenos Aires-i pályán bonyolítottak le. A pole-pozíciót a Ferraris Alberto Ascari szerezte meg, aki az egy évvel korábbi eredményeket is beleszámítva sorozatban hetedszerre nyert és futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Mindkét teljesítményével máig(!) vezeti az ez irányú statisztikákat. Az argentin világbajnok, Juan Manuel Fangio ebben az évben már visszatért a versenyzéshez, a Maserati csapatnál versenyezve. Első hazai futamán a második helyről rajtolt, de a 36. körben, váltóhiba miatt feladta a versenyt. Ascari mögött a harmadik helyről induló csapattársa, Luigi Villoresi ért a célba, egy kör hátrányban. A negyedik helyről rajtoló, szintén Ferraris Farina már a 31. körben kiesett a versenyből. A harmadik és ötödik helyen befutó két argentin Maseratis, José Froilán González és Oscar Alfredo Gálvez között az első Ferraris évadját kezdő, fiatal (24 éves) Mike Hawthorn ért célba.

holland nagydíj szerkesztés

A harmadik versenyt (Indianapolist nem számítva a második) a hollandiai Zadvoortban rendezték. Itt újra Ascari szerezte meg a pole-pozíciót. Mögötte ismét Fangio indult, a harmadik helyet újra Farina szerezte meg. Ezt a versenyt is a Ferrarik uralták. Különösképpen, miután José Froilán González 22. körben kiesett, igaz, ő még beülhetett csapattársa, Felice Bonetto autójába. A 36. körben kieső Fangionak már nem volt ilyen lehetősége, így három futammal a szezonkezdet után is pont nélkül állt. A műszaki hibák a Ferrarit sem kerülték el teljesen. Luigi Villoresi a 67. körben kényszerült kiállni annak ellenére, hogy az addig futott leggyorsabb körénél a verseny végéig sem tudott senki gyorsabbat teljesíteni. Az élen Ascari és Farina értek célba, mögöttük egy kör hátrányban González, aki viszont megosztva kapta a négy pontot Bonettoval, így még a negyedik helyen célba érő Hawthorn is eggyel több pontot szerzett nála. Az utolsó pontszerző helyen, már két kör hátrányban, Toulo de Graffenried végzett a Maseratival.

belga nagydíj szerkesztés

A negyedik futamot a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán rendezték. A pole-pozíciót Fangio szerezte meg. Az 1951-es spanyol nagydíj óta az első eset volt, mikor nem Ferrari indult a pole-pozícióból. Fangiót ennek ellenére tovább üldözte balszerencséje. A 13. körben elfüstölt a motorja, de akkor még cserélt csapattársával, a belga Johhny Claessel, azzal pedig kicsúszott a rendkívül veszélyes belga pályáról, így a negyedik futam után is pont nélkül maradt. A versenyt Ascari és Villoresi fejezték be az élen. A két ferraris mögött két maseratis következett, mindkettő egy körös hátrányban: Onofre Marimon és Toulo de Graffenried. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért be egy Gordinivel. Az évben ő volt az első pontszerző, aki nem Ferraris vagy Maseratis volt.

francia nagydíj szerkesztés

 
Gordini Type 16

Az ötödik verseny a francia nagydíj volt, ami egy év kihagyás után visszatért az első két évben használt Reims-Gueux-i pályára. A pole-pozíció ismét Ascarié lett. Ezúttal mögötte nem Fangio, hanem a szintén Ferraris Felice Bonetto indult. A harmadik rajtkockában szintén Ferrari állt, Villoresivel a volánnál. Fangio csak a negyedik helyről indult. A Maestro, aki kora legnagyobb edzésmenőjének számított, még soha ezelőtt nem indult a harmadik helynél hátrábbról. A verseny egyébként a Formula–1 addigi történetének legszorosabb versenyét hozta, ugyanis az első négy befutó 5 másodpercen belül volt egymáshoz képest. A szenzációs versenyből ezúttal is egy Ferraris került ki győztesen, a sportágban a második, a Ferrarinál az első szezonját teljesítő, mindössze 24 éves Mike Hawthorn, aki az addig győzni tudó pilóták közül magasan a legfiatalabb volt. Ő volt ezen kívül az első nem olasz vagy argentin győztese Formula–1-es világbajnoki versenynek. A második helyen Fangio futott be. Mivel a leggyorsabb kört is megfutotta, csak egy ponttal kapott kevesebbet a győztesnél. A dobogó harmadik fokára is Maseratis állhatott fel, González személyében. A további két pontszerző a Ferraris Ascari és Farina lett, Villoresi pedig 6.-ként futott be.

brit nagydíj szerkesztés

A hatodik verseny a Silverstone-ban rendezett brit nagydíj volt. Ascari ismét megszerezte a pole-pozíciót, nyert, és a leggyorsabb kört is megfutotta, igaz, ezt megosztva a Maseratis Gonzálezzel, aki a második helyről indult, de csak a negyedik helyen ért célba. A végeredmény egyébként érdekes, Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati-Ferrari-Maserati lett, név szerint Ascari, Fangio, Farina, González, Hawthorn, Bonetto.

német nagydíj szerkesztés

Az évad hetedik futama a német nagydíj volt, a hírhedt Nürburgringen. Bár Ascari ismét az első rajtkockából indult, és a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, ezúttal őt érte utol a balszerencse. A 15. körben meghibásodott motorja, és bár autót cserélt Villoresivel, nem tudott pontszerző helyen célba érni. A versenyt Nino Farina nyerte meg, aki ezzel élete utolsó, szám szerint ötödik győzelmét húzta be, és ő lett a sportág legidősebb futamgyőztese, a maga 46 évével. (Luigi Fagioli az 1951-es francia nagydíj győzelmekor 53 éves volt, de azt a futamot Fangio nyerte meg, csak épp miután autót cserélt Fagiolival.) Farina mögött Fangio lett a második, Hawthorn a harmadik. Az utolsó két pontszerző helyen két Maseratis gördült be, Bonetto és Graffenried.

svájci nagydíj szerkesztés

 
Ferrari 500

A nyolcadik verseny a svájci nagydíj volt Bremgartenben. Fangio megszerezte az első rajtkockát Ascari elől, de a motorja a 29. körben felmondta a szolgálatot, és miután Bonetto Maseratijával újra versenybe szállt, már csak a negyedik helyig tudott felkapaszkodni, és persze az azért járó pontokat is meg kellett osztania a csapattársával. A dobogóra három Ferraris léphetett fel, Ascari, Farina, Hawthorn sorrendben. Fangio mögött német csapattársa, Hermann Lang lett az utolsó pontszerző. A leggyorsabb kört ismét Ascari futotta. Ascarinak ezzel annyi pontja lett, hogy még az utolsó futam előtt megnyerte a világbajnokságot.

olasz nagydíj szerkesztés

Az évadzáró futam hagyományosan Monzában volt, az olasz nagydíj. Az időmérőt a közönség örömére Ascari nyerte Fangio előtt, és a versenyben vezetett is, mígnem az utolsó előtti körben kiesett a versenyből, így a győzelem Fangio ölébe hullott, aki a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Mögötte a három Ferraris futott be, Farina, Villoresi és Hawthorn sorrendben. Az utolsó pontszerző helyen Maurice Trintignant ért célba egy Gordinivel.

Futamok szerkesztés

# Futam Dátum Pálya Pályakép Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
24   Formula–1 argentin nagydíj Január 18. Oscar Gálvez     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
25   indianapolisi 500 Május 30. Indianapolis     Bill Vukovich   Kurtis Kraft-Offenhauser Összefoglaló
26   Formula–1 holland nagydíj Június 7. Zandvoort     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
27   Formula–1 belga nagydíj Június 21. Spa-Francorchamps     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
28   Formula–1 francia nagydíj Július 5. Reims     Mike Hawthorn   Ferrari Összefoglaló
29   Formula–1 brit nagydíj Július 18. Silverstone     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
30   Formula–1 német nagydíj Augusztus 2. Nürburgring     Giuseppe Farina   Ferrari Összefoglaló
31   Formula–1 svájci nagydíj Augusztus 23. Bremgarten     Alberto Ascari   Ferrari Összefoglaló
32   Formula–1 olasz nagydíj Szeptember 13. Monza     Juan Manuel Fangio   Maserati Összefoglaló

Bajnokság végeredménye szerkesztés

A bajnok Ascari lett, 6,5 ponttal Fangio előtt. Ascari lett a Formula–1 történetének első többszörös bajnoka, ráadásul az első, aki duplázott. Igaz egy évvel később már Fangio is többszörös bajnok lett, még egy évvel később pedig a duplázás is meg lett neki.

Versenyzők szerkesztés

Pontozás:

Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. Lk. 6.-20.
Pont 8 6 4 3 2 1 0

(Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, a színkódokról részletes információ itt található)

Helyezés Versenyző ARG
 
500
 
NED
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
SUI
 
ITA
 
Pontszám
1   Alberto Ascari 1 1 1 4 1** 8† / Ki 1 Ki 34.5 (46.5)
2   Juan Manuel Fangio Ki HN Ki / Ki† 2 2 2 4† /Ki† 1 28 (29.5)
3   Giuseppe Farina Ki 2 Ki 5 3 1 2 2 26 (32)
4   Mike Hawthorn 4 4 6 1 5 3 3 4 19 (27)
5   Luigi Villoresi 2 Ki 2 6 Ki 8† / Ki† 6 3 17
6   José Froilán González 3 3† Ki 3 4** 13.5 (14.5)
7   Bill Vukovich 1 9
8   Toulo de Graffenried 5 4 7 Ki 5 Ki Ki 7
9   Felice Bonetto Ki 3† Ki 6 4 4† / Ki† Ki 6.5
10   Art Cross 2 6
11   Onofre Marimón 3 9 Ki Ki Ki Ki 4
12   Maurice Trintignant 7† 6 5 Ki Ki Ki Ki 5 4
13   Sam Hanks 3† 2
14   Duane Carter 3† 2
15   Oscar Alfredo Gálvez 5 2
16   Jack McGrath 5 2
17   Hermann Lang 5 2
18   Fred Agabashian 4† 1.5
19   Paul Russo 4† 1.5
20   Stirling Moss 9 Ki 6 13 0
21   Jean Behra 6 Ki 10 Ki Ki Ki 0
22   Roberto Mieres HN Ki 6 0
23   Jimmy Daywalt 6 0
24   Harry Schell 7† Ki 7 Ki Ki Ki 9 0
25   Louis Rosier 7 8 8 10 10 Ki 16 0
26   Ken Wharton Ki Ki 8 7 HN 0
27   Prince Bira Ki 7 Ki 11 0
28   Jacques Swaters 7 Ki 0
29   Jim Rathmann 7 0
30   Sergio Mantovani 7† 0
31   Luigi Musso 7† 0
32   Peter Collins 8 Ki 13 Ki 0
33   John Barber 8 0
34   Ernie McCoy 8 0
35   Max de Terra 8 0
36   Umberto Maglioli 8 0
37   Alan Brown 9 Ki Ki 12 0
38   Tony Bettenhausen 9 0
39   Fred Wacker 9 0
40   Peter Whitehead 9 0
41   Hans Herrmann 9 0
42   Albert Scherrer 9 0
43   Louis Chiron 15 10 0
44   Paul Frère 10 Ki 0
45   Jimmy Davies 10 0
46   Duke Nalon 11 0
47   André Pilette 11 0
48   Bob Gerard 11 0
49   Rodney Nuckey 11 0
50   Johnny Claes HN Ki† 12 Ki Ki 0
51   Carl Scarborough 12 0
52   Theo Helfrich 12 0
53   Kenneth McAlpine Ki Ki 13 HN 0
54   Manny Ayulo 13 0
55   Yves Giraud-Cabantous 14 15 0
56   Hans Stuck Ki 14 0
57   Jimmy Bryan 14 0
58   Rudolf Krause 14 0
59   Bill Holland 15 0
60   Ernst Klodwig 15 0
61   Rodger Ward 16 0
62   Wolfgang Seidel 16 0
63   Walt Faulkner 17 0
  Jack Fairman Ki HN 0
  Lance Macklin Ki Ki Ki Ki Ki Ki 0
  Roy Salvadori Ki Ki Ki Ki Ki 0
  Élie Bayol Ki Ki 0
  Chico Landi Ki Ki 0
  Robert Manzon Ki 0
  Carlos Menditéguy Ki 0
  Pablo Birger Ki 0
  Adolfo Schwelm Cruz Ki 0
  Marshall Teague Ki 0
  Spider Webb Ki 0
  Bob Sweikert Ki 0
  Mike Nazaruk Ki 0
  Pat Flaherty Ki 0
  Jerry Hoyt Ki 0
  Johnnie Parsons Ki 0
  Don Freeland Ki 0
  Gene Hartley Ki 0
  Chuck Stevenson Ki 0
  Cal Niday Ki 0
  Bob Scott Ki 0
  Andy Linden Ki 0
  Johnny Thomson Ki 0
  Georges Berger Ki 0
  Arthur Legat Ki 0
  Jimmy Stewart Ki 0
  Tony Rolt Ki 0
  Ian Stewart Ki 0
  Duncan Hamilton Ki 0
  Tony Crook Ki 0
  Edgar Barth Ki 0
  Oswald Karch Ki 0
  Willi Heeks Ki 0
  Theo Fitzau Ki 0
  Kurt Adolff Ki 0
  Günther Bechem Ki 0
  Ernst Loof Ki 0
  Erwin Bauer Ki 0
  Peter Hirt Ki 0
  Piero Carini Ki 0
  John Fitch Ki 0
Helyezés Versenyző ARG
 
500
 
NED
 
BEL
 
FRA
 
GBR
 
GER
 
SUI
 
ITA
 
Pontszám
  • * Leggyorsabb kör (1 pont)
  • ** Több versenyző futott ugyanolyan gyors leggyorsabb kört (megosztott 1 pont).
  • † A helyezés ugyanannak az autónak két pilótája között megosztott

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 1953-as Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.