Szaján (település)
Szaján (avagy Magyarszaján, szerbül Сајан / Sajan) település a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartományának Észak-bánsági körzetében.
| Szaján (Сајан / Sajan) | |
 | |
| A római katolikus templom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Szerbia |
| Tartomány | Vajdaság |
| Körzet | Észak-bánsági |
| Község | Nagykikinda |
| Rang | falu |
| Polgármester | Tóth Zoltán |
| Irányítószám | 23324 |
| Körzethívószám | +381 230 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 1348 fő (2002)[1] +/- |
| Népsűrűség | 25 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 83 m |
| Terület | 54,1 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 50′ 40″, k. h. 20° 16′ 42″45.844444°N 20.278333°EKoordináták: é. sz. 45° 50′ 40″, k. h. 20° 16′ 42″45.844444°N 20.278333°E | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szaján témájú médiaállományokat. | |
Fekvése
szerkesztésNagykikindától 17 km-re nyugatra, az Aranka folyó közelében található. Közigazgatásilag Nagykikinda községhez tartozik.
Nevének eredete
szerkesztésNagy valószínűséggel az 1255-ben Bodrog megyében birtokos Zeyhan kun herceg nevét viseli. [2] [3] – A falu nevének értelmezéséről különböző vélemények vannak.
Oklevélben a települést 1449-ben Zayan névalakban említik először.[4] [3]
Története
szerkesztésA környéken található pogány kori halmok valószínűsítik, hogy Szaján mai területén már az ókorban is laktak emberek. Tény, hogy a 19. század első éveiben, építkezések alkalmával faragott kőből szerkesztett épületalapokat, a római korból származó arany- és ezüstérmeket, illetve az első magyar királyok idejéből eredő érmeket találtak. E tények arra engednek következtetni, hogy nemcsak lakott volt a terület, de igen jeles település állhatott itt. A falu a középkorban virágzó, magyarok lakta helység. [2] [5]
1550-es évek elején Nagykikinda behódolt a töröknek, ekkor Szaján, több községgel együtt, elpusztult, de a település népének egy része Szeged környékére húzódott.
1660-as évek nagy tatárdúlásakor a felégetett Szaján lakosait Szeged és Tiszahegyes fogadta be. [6]
A zentai csata (1697) után a Temesvár felé menekülő II. Musztafa szultán ismét felégette Szajánt és a környező falvakat. A község mai területe teljesen elnéptelenedett.
A török kiűzése (Pozsareváci béke, 1718. július 21.) után kamarai birtok lett a vidék. 1718-ban a nagybecskereki tiszttartóság már pusztaként adta bérbe a volt-falu földjét. A temesvári királyi kamarai adminisztráció a zágrábi püspöknek adta cserébe annak horvátországi birtokaiért, amelyek a határőrvidékbe estek, és a katonai kincstárnak szüksége volt rájuk. A püspök azonban később lemondott a birtokról. [7]
1798-ban a bars vármegyei Tajnay családból Tajnay János és Antal köznemesek vásárolták meg, Tiszahegyes területével együtt, a 9500 kat. hold kiterjedésű birtokot. [7] A leírások szerint a község határa:
- A 18. században „...még vízzel körülvett hely volt. Az öregek szerint, (kik a telepítéskor már mint 10–12 éves gyerekek jöttek Szajánra) kezdetben néhány rabló lakott a víz nem lepte helyen, a kik a szomszéd községekbe jártak rabolni. Egy ízben azonban a rablott jószágokon nem tudtak megosztozkodni, a csalót felkötötték és szétszélyedtek. Mikor a víz elapadt, Szején (Padé… anyakönyvében ezen a néven fordul elő) földes ura: Tajnai János [helyesen: Tajnai Tajnay János] betelepítette Szeged népével. A megszállás ideje 1806-ra tehető. A szájhagyomány és a település korában már élők bizonyságtételük szerint Szaján lakosainak a legnagyobb része Szeged tanyáiról származott. Legtöbben jöttek Hantháza, vagy mint ők mondják: Hontháza környékéről, kevesebben a városból: Szegedről, hol számos családnak ma is [1880-as évek eleje] él ismerős rokona, kivel most is összeköttetésben van. Rokonaikat leginkább, ha Szegedre búcsúra (augusztus 5.) mennek, szokták meglátogatni.” [8]
|
|
- Szaján „nem volt egyéb, mint a Tisza és Maros folyók kiöntései (...) nádas és ingoványos talaj, melyből csak itt-ott voltak kimagasló térfogatok, melyeken az uraság ménese, gulyái és csordái legeltek.” [10]
- [Később is] „a falu népének sok kárt okoztak a belvizek, fakadó vizek és nagy területet foglaltak el a székek, szikes rétek, ahol csak székfűvirág termett és a birka talált legelőt.” [11]
A 18/19. század fordulóján történt Szaján újra telepítése. 1805/1806-ban telepített Tajnay János földbirtokos Szeged környékéről – tanyákról –, továbbá az algyői uradalomhoz tartozó Hantháza kertészségéből 800 katolikus lelket. Ekkor települtek dohánytermesztők (gányók) is a faluba. 1816-ban az árvizekben elpusztult Szeged-közeli Vedresháza kertészei ugyancsak hozzájuk csatlakoztak. [12] [5] A magyarok Bánságba telepítését a nemzetiségiektől eltérően csak kis részben a kincstár, nagyobb részt a földesurak szervezték. [13] – Tajnay János, majd fia, ifj. Tajnay János virágzó gazdaságot teremtett a községben, a környéken. A Szaján–Tiszahegyesi gazdaság a Tajnay uraság „fontosságu gazdasága, szép épületjei, híres ménese, gulyája... Az itt készitetni szokott sajt jóságáról nevezetes.” [14] – A család azonban nem Torontál vármegye területén lakott, hanem a Bars vármegyei Tajna községben élt, ott volt a család kastélya is.
1828-ban megépült az első iskola a faluban.
1831 – Kolerajárvány pusztított a faluban. Emlékezetét őrzi Szent Bertalan napjának fogadalmi ünnepként való megülése. [15]
1838 – Szajánból magyarok telepedtek át a jobb földekkel rendelkező Tiszahegyesre, ahol eleinte szerb gazdák juhászai lehettek. [16]
1849 januárjában – a „szaladás idején” – a délről fölvonuló szerb szabadcsapatok négy ház kivételével fölégették Szajánt, a zsúpfödeles templomával és két iskolájával együtt. [5] Az akkori plébános bölcs utasítására a lakosságnak két nappal korábban sikerült elmenekülnie Szegedre és Tiszahegyesre, majd a szabadságharc sikeres tavaszi hadjárata után visszatértek a fölperzselt faluba, és romjaiból újjáépítették és terebélyesítették Szajánt. Nagyobb, de még mindig zsúptetős templomot és iskolát építettek.
- „Amíg a falu újjá épült, a szomszédos szerb többségű Tiszahegyesen húzták meg magukat, ahol Szent Vendelnek, a juhászok barokk védőszentjének tiszteletére kápolnát rögtönöztek maguknak. Ez a kultusz a merinó juhászat egykorú szajáni virágzását is tanúsítja.” [15]
Az 1848/1849-es harcok idején megfogyatkozott lakosság pótlására a Tajnay család 1851-ben közvetlen Szaján mellett, a falutól északkeletre különálló községet alapított. A telepítési hirdetményre kizárólag bánáti svábok jelentkeztek. A sváb telepeseknek három hosszanti és egy keresztutcás kis falu épült, közepén kis teret is kialakítottak (Kis vagy Külső Szaján). ifj. Tajnay Jánosné Jeszenszky Vilma után a település neve Wilhelminfeld, magyarul Vilmatér lett. A szajáni magyarok Milhernek emlegették. – A vilmatéri svábok nem tudtak megmaradni a gyenge minőségű, vízjárta szajáni földeken, és néhány év múltán egy éjszaka elköltöztek. Évtizedekig emlegették a szajániak: a svábok éjjel elszéledtek a faluból, lámpáikat égve hagyták, hogy megtévesszék a földesurat. „Vígan jöttek, sírva mentek, s népünk ma is ott van.” – Wilhelminfeldet 1883-ban Szajánnal egyesítették. [17] [15] [11]
1855-ben árvíz pusztította el a község határát, 1873-ban pedig ismét kolera dúlt itt, mely sok áldozatot követelt.
A Tajnayak birtoka, örökösödés útján, a báró Révay család birtokába került. A 19. század közepétől gróf Révay Simon a gazdaság tulajdonosa, és ő az 1880-ban épült római katolikus templom kegyura. [3]
1882-ben gróf Révay Simon bérbe adta földbirtokát a zselléreiknek.
A 19. század végén is gyakoriak voltak az árvizek. 1883 körül a gyakori árvizek miatt többen hagyták el a települést, akik közül sokan Bácsgyulafalva területén telepedtek le. 1885. és 1891. években körülbelül 1700-an vándoroltak ki a helységből, nem tudták fizetni a bérleti díjat gróf Révay Simonnak. A községben maradtak, megvásárolták a gróf 9500 hold földjét, és az „örökülési földeken” főként dohány, búza, kukorica és más takarmánynövény termesztésével és állattenyésztéssel foglalkoztak. Gyarapították javaikat, és növekedett a község lakóinak száma. [18] [19] [5]
- „Hej szajányi lakos vagyok én,
- Tajnainak rabja vagyok én,
- Nincsen neköm dohán’ palántám
- Fönt is maratt az én áréndám.” [20]
- „Az utolsó évtizedben [az 1870-es évized], hogy vízjárta földjét… ősszel bevetette, el kezdődött az esőzés s minthogy földjük laposban van, a vetés víz alá került. Tavaszra újra vetett és ha a tavasz vizes volt, mint amilyen volt is, dolga, magja ismét kárba veszett. Dohányt ültetett ezután a lassan kiszáradó földbe s megköszönte, ha akkor nem jött a dohányra víz: mikor szedni kellett. Kora tavasztól késő őszig kocsiján volt az eke, s dolga mellett mégis tengődnie kellett.” [21]
- „Szögények,
- Majd ezután jobban lösztök (,)
- Szögények!” [22]
A 19. század második felében és a 20. század elején
- „A szajániak térben és emberi kapcsolatokban legközelebb a tiszahegyesiekhez álltak... A szegényparaszt legények Tiszahegyesre mentek béresnek... A nagy számú szegényparaszt családnak a kevés helybeli nagygazda és módos gazda nem biztosított elegendő munka- és kereseti lehetőséget, ezért a tiszahegyesi szerb gazdáknál, a padéi és a csókai uradalomban, kisebb mértékben kikindai gazdaságokban vállaltak munkát. Parasztgazdaságokban nyáron a részesaratás és -cséplés, május elejétől betakarításig a kapálási napszám, kukoricatörés adott munkaalkalmat. A csókai uradalom szőlőtelepén és virágkertészetében lányokat, fiatalasszonyokat alkalmazott hónapszámosnak. Hétfőn hajnalban lőcsöskocsin vitték a szajáni hónaposokat Csókára és szombaton délután érkeztek haza. Szajáni nagylányok és legények nákófalvai német gazdákhoz is elszegődtek... [Tiszahegyesen] jobb földek vannak mint Szaján határában, ezért sokan a hegyesi szerb gazdáktól béreltek kukoricának való földet. Oda jártak piacra és a malomba őrletni. A tiszahegyesi lányok, fiatalasszonyok viszont a szajáni kamillaszárítóban vállaltak munkát. Szaján magyar és Tiszahegyes szerb lakói ismerték egymást, tisztelték a másik szokásait és bizonyos mértékig egymásra voltak utalva. Az utóbbi évtizedekben a törekvő szajániak sok földet vásároltak Tiszahegyes határában azoktól a szerb családoktól, amelyek már nem a földművelésre alapozzák megélhetésüket.” [23]
A község a trianoni békeszerződésig a magyarországi Torontál vármegye Nagykikindai járásához tartozott.
1920. június 4. és 1941. április 17. között a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság községe.
- „II. Rész – Magyarország határai
27. Cikk. Magyarország határai következőképen állapíttatnak meg (lásd a csatolt térképet):...
2. A Szerb-Horvát-Szlovén-Állammal:...” [24]
- „II. Rész – Magyarország határai
1941. április 17-től 1944 végéig – a náci német csapatoknak az országrészből történő kiűzéséig – formálisan a fasiszta szerb bábállam részeként, a németek által megszállt nyugat-bánáti terület települése.
Az újjászerveződő és a megalakult Jugoszlávia (Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság illetve Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) Szerbia Szocialista Népköztársasága/Szövetségi Köztársasága Vajdaság Autonóm Tartomány települése. (1945/46 –1992)
Népesség
szerkesztésDemográfiai változások
szerkesztés| 1837 | 1853 | 1900 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2002 | 2011 |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 3362 | 2457 | 2432 | 2430 | 2432 | 2334 | 1982 | 1655 | 1555 | 1348[25] | 1170 |
Etnikai összetétel
szerkesztés| Nemzetiség | Szám | % |
| Magyarok | 1195 | 88,64 |
| Szerbek | 121 | 8,97 |
| Cigányok | 18 | 1,33 |
| Horvátok | 5 | 0,37 |
| Jugoszlávok | 2 | 0,14 |
| Szlovének | 1 | 0,07 |
| Románok | 1 | 0,07 |
| Egyéb/Ismeretlen[26] |
Látnivalók
szerkesztés- Népművészeti tájház
- Római katolikus templom (épült: 1880 – Szent Istvánnak szentelt) [3]
- Nagy Balogh-féle villa (épült: 1911; Hódmezővásárhelyről származó, Nagy Balogh Antal módos gazda háza) [27] [5]
Szajáni népdalok
szerkesztés
|
|
|
|
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima. (szerbül) Beograd: Republički zavod za statistiku. 2004. ISBN 86-84433-14-9 Knjiga 9
- ↑ a b Borovszky (1912).
- ↑ a b c d Magyar katolikus lexikon (1993).
- ↑ Bálint (1974/1975).
- ↑ a b c d e Törköly (2009).
- ↑ Bálint (1974/1975), – 68. o.
- ↑ a b Bálint (1974/1975), – 219. o.
- ↑ Kálmány, – a 2. kötet – Bevezető X. o.
- ↑ Kálmány, – szajáni népdal a 19. század 2. feléből – 2. kötet – Szerelmes dalok – 52. – A népdal dallamának kottája: DelAlfoldiCsardasok.pdf – A kottához írt szöveg variánsa a Szajánban gyűjtött népdal szövegének; a variáns feltalálási helye nincs közölve.
- ↑ Historia domus parachiae Szajániensis. – A szajáni római katolikus plébánia könyvtárában.
- ↑ a b Táj és népi kultúra (2003), – 4. o.
- ↑ Bálint (1974/1975), – 103–104. o.
- ↑ Magyar néprajzi lexikon, – Első kötet, – Bánság, Bánát, németül, románul, szerbül Banat címszó.
- ↑ Váry (1796–1799).
- ↑ a b c Bálint (1974/1975), – 220. o.
- ↑ Bálint (1974/1975), – 233. o.
- ↑ Kálmány, – a 2. kötet – Bevezető XIV. o. – Vilmatér Torontál vármegye 1912-es térképén Szajántól észak-keletre található.
- ↑ Bálint (1974/1975), – 220–221. o.
- ↑ Táj és népi kultúra (2003), – 4–7. o.
- ↑ Kálmány, – a 2. kötet – Bevezető XVI. o.
- ↑ Kálmány, – a 2. kötet – Bevezető XIII. o.
- ↑ Kálmány, – szajáni szólás-mondás a 19. század 2. feléből.
- ↑ Táj és népi kultúra (2003), – 12–14. o.
- ↑ 1000 év törvényei, – 1921. évi XXXIII. törvénycikk az Északamerikai Egyesült Államokkal, a Brit Birodalommal, Franciaországgal, Olaszországgal és Japánnal, továbbá Belgiummal, Kínával, Kubával, Görögországgal, Nikaraguával, Panamával, Lengyelországgal, Portugáliával, Romániával, a Szerb-Horvát-Szlovén Állammal, Sziámmal és Cseh-Szlovákországgal 1920. évi június hó 4. napján a Trianonban kötött békeszerződés becikkelyezéséről – II. Rész, 27. cikk, 2.
- ↑ Stanovništvo, uporedni pregled broja stanovnika 1948, 1953, 1961, 1971, 1981, 1991, 2002, podaci po naseljima. (szerbül) Beograd: Republički zavod za statistiku. 2004. ISBN 86-84433-14-9 Knjiga 9
- ↑ Stanovništvo, nacionalna ili etnička pripadnost, podaci po naseljima 1. kötet. (szerbül) Belgrád: Republički zavod za statistiku. 2003. ISBN 86-84433-00-9
- ↑ Táj és népi kultúra (2003), – 10. o.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Dajka rímek, gyermek versikék, dalok és játékok, 4.
- ↑ Magyar néprajz, – 462. o.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 49.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 7.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 40.
- ↑ a b Kálmány, – 2. kötet – Bevezető, XIX. o.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 54.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 60.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Hazafiúi és katona dalok, 37.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 36.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 22.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 2.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 27.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 17.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 9.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 14.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 4.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 19.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Tréfás és csúfolódó dalok jegyzete – 199. o.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Tréfás és csúfolódó dalok, 12.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Tréfás és csúfolódó dalok, 25.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Szerelmes dalok, 37.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Pusztai és pásztor dalok, 3.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Tréfás és csúfolódó dalok, 22.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Bor dalok s köszöntők, 12.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Pusztai és pásztor dalok, 28.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Pusztai és pásztor dalok, 12.
- ↑ Magyar népdalok, – 2. kötet, 497. o. – Betyárdalok, 67.
- ↑ Magyar néprajz, – 482. o.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Pusztai és pásztor dalok, 30.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Hazafiúi és katona dalok, 9.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Hazafiúi és katona dalok, 13.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Csúfolódó versikék, 89.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Hazafiúi és katona dalok, 26.
- ↑ Kálmány, – 2. kötet – Gyermek dalok és versikék, 27.
Források
szerkesztés- Balassa Iván, Ortutay Gyula: Magyar néprajz – Corvina Kiadó, Budapest, 1980 – ISBN 963-13-0946-0 – Hozzáférés ideje: 2010. október 25. 23:20
- Bálint Sándor: A szögedi nemzet. – A szegedi nagytáj népélete. Első rész – A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve – Szeged, 1974–1975/2 – ISBN 963-01-1005-9 – Hozzáférés ideje: 2010. október 14. 13:00
- Bálint Sándor: Szaján – Klny. A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei II. évf. 1970 júliusi számából – [Újvidék]: Hungarológiai Intézet, 1970, 88–92. o.
- Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. – Torontál vármegye. – Országos Monográfia Társaság, Budapest, [1912] – reprint: Magyarország vármegyéi és városai – 1896–1914 között Budapesten, az Országos Monografia Társaság kiadásában megjelent sorozat kötetei – ISBN 963-02-5783-1
- Kálmány Lajos: Szeged népe – I–III. kötet – Arad, 1881–1882; Szeged, 1891 – 1. köt. Ős Szeged népköltése; 2. köt. Temesköz népköltése; 3. köt. Szeged vidéke népköltése – Hozzáférés ideje: 2010. október 27. 17:30
- Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia – Hozzáférés ideje: 2010. október 21. 15:00
- 1000 év törvényei – Magyarország törvényei – Corpus Juris Hungarici – „Forrás: CompLex Kiadó Kft. 1000 év törvényei internetes adatbázis” – Hozzáférés ideje: 2010. október 25. 14:00
- Fényes Elek: Magyarország leirása: 1. kötet – I. rész – Magyarország általánosan – Pest, 1847, 348. o.
- Fényes Elek: Magyarország geográfiai szótára – Pest, 1851 – reprint: Budapest, 1984 – ISBN 963-02-2700-2 – Hozzáférés ideje: 2010. október 14. 10:30
- Magyar katolikus lexikon – Főszerk.: Diós István; Szerk.: Viczián János – Szent István Társulat, Budapest, 1993 – ISBN 963-360-727-2 – Hozzáférés ideje: 2010. október 14. 13:00
- Magyar népdalok I–II. – szerk. és bev. Ortutay Gyula; vál., jegyz. Katona Imre – Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1970
- Magyar néprajzi lexikon – főszerk. Ortutay Gyula – I–V. kötet – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982 – ISBN 963-05-1285-8 – Hozzáférés ideje: 2010. október 25. 22:20
- Táj és népi kultúra 4. – Szajáni gyűjtés. – Szerk.: Juhász Antal – Szeged, Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszék, 2003. – ISBN 963-482-607-5 – Hozzáférés ideje: 2010. október 13. 21:20
- Törköly István: Ezt is ünnepelni lehetne – Szaján már 560 éves? – Hét nap – Vajdasági magyar hetilap – Bánáti Újság – Szabadka, 2009. október 17. – Hozzáférés ideje: 2010. október 14. 15:00
- Törköly István: Hívjuk az élőket, siratjuk a holtakat: Szaján története – Magánkiadás, Toronto, 2000, 410 o. ISBN 963-9278-67-X
- Vályi András: Magyar Országnak leírása – [Buda], 1796–1799; hasonmás-kiadás: Méry Ratio, Somorja, 2003 – Hozzáférés ideje: 2010. október 16. 23:00
Hivatkozások
szerkesztés- Szaján története Archiválva 2011. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
