Főmenü megnyitása

A Szamannyaphala-szutta a páli kánonhoz tartozó Dígha-nikája 34 szuttája (páli, szutta; szanszkrit, szútra) közül a második. A cím jelentése „A szerzetesi élet gyümölcsei”.[1]

Magadha uralkodójának, Adzsátasatru királynak a története, aki Bimbiszára király örököse és utódja volt. A követkekző kérdéssel fordult kora nagy indiai spirituális tanítóihoz: Mik a szerzetesi élet gyümölcsei? Miután elégedetlen volt a válaszokkal, feltette a kérdést Buddhának is, akinek a válasza után maga a király is Buddha világi követője lett.

Az ind filozófia és a spirituális tanok vonatkozásában ez a szutta:

  • feltárja Buddha véleményét a buddhista szerzetesi életformával kapcsolatban, illetve hogy milyen mentális, fizikális és spirituális jótéteményekkel jár ez az életforma;
  • a Szutta-pitaka egyik legrészletesebb jellemzése a szangha (közösség) erkölcsi viselkedésével kapcsolatban;
  • feltárja buddhista nézőpontból Buddha korának néhány vezető spirituális tanításainak lényegét (lásd a lentebb található táblázatot); és,
  • Adzsátasatru király történetén keresztül bemutatja a buddhista érdem és kamma működését a kortárs tanítók egyéb tanításaival szemben, akik például erkölcstelenséget, fatalizmust, materializmust, eternalizmust és agnoszticizmust hirdettek.

Thánisszaró Bhikkhu szerint ez a diskurzus a Tipitaka egyik mesterműve.[2]

TartalmaSzerkesztés

A 6 sramana világnézete a páli kánonban
(a Samannaphala-szutta alapján1)
Kérdés: "Lehetséges rámutatni a szerzetesi élet
gyümölcseire, amely itt és most látható?"1
sramana világnézet (ditthi)
Púrana
Kasszapa
Erkölcstelenség: tagad minden jutalmat vagy
büntetést a jó és a rossz cselekedetekért.
Makkhali
Goszála
Fatalizmus: nincs hatalmunk;
a szenvedés előre meg van írva.
Adzsita
Keszakambalí
Materializmus: halálkor minden megszűnik.
Pakudha
Kaccsájana
Eternalizmus: Az anyag, az öröm, a fájdalom és
a lélek végtelen és egymáshoz semmi közük.
Nigantha
Nátaputta
Önmegtartóztatás: ruházd fel magad, tisztítsd meg magad
és vond be magad minden gonoszság elkerülésével.2
Szanydzsaja
Belatthaputta
Agnoszticizmus: "Nem hiszem. Én nem úgy gondolom
vagy máshogy. Nem gondolom, hogy nem vagy nem nem."

Az ítélkezés felfüggesztése.

Jegyzetek: 1. DN 2 (Thanissaro, 1997; Walshe, 1995, pp. 91-109).
2. DN-a (Ñāṇamoli & Bodhi, 1995, 1258-59. o., n. 585).

Egy upószatha éjjelén Adzsátasatru király a minisztereitől azt kérte, hogy hozzanak neki olyan tanítót, aki le tudná csillapítani felkavart lelkiállapotát.[2] A választás végül Buddhára esett, aki a közelben szállt meg éppen. A király ellátogatott Buddha szálláshelyére és feltette neki a kérdést, hogy mik a szerzetesi élet gyümölcsei ebben az életben. Buddha megkérdezte a királytól, hogy feltette-e a kérdést korábban már másoknak is. A király elmesélte, hogy már hat köztiszteletben álló remetének is feltette a kérdést.[3] Azonban egyikük válaszát sem találta kielégítőnek.

Buddha ezután elmagyarázta a királynak a nézőpontját az anyagi dolgokkal kezdve és a spirituálissal folytatva:

  • A magány öröme: Például a rabszolgáknak vagy a rabnak a szolgaságból illetve rabságból való szabadulása után érzett elégedettsége a legegyszerűbb étellel és lakhellyel, ez a magányban érzett elégedettség.
  • Az 'erény öröme': Az önuralomtól erényes remete nem fél sehol. Ez a feddhetetlenségből származó öröm.
  • Az egyszerűség elégedettsége: Bárhova megy a remete, csupán a legszükségesebb dolgait viszi magával, és ekként elégedett.
  • Mentális nyugalom: Tudatosságával és éberségével (lásd szampadzsanna) a remete tudata mentes a sóvárgástól, a rosszakarattól, a haragtól, a restségtől, az álmosságtól, a nyughatatlanságtól, az aggodalomtól és a kétségtől (lásd öt akadály).
  • Elmélyülés általi öröm: a remete eléri a négy elmélyülés általi (dhjána) tudatállapotot, amelyekben a testet áthatja az elfordulásból származó boldog elragadtatás, az összeszedettségből származó boldog elragadtatás, az elragadtatás elhalványulásából származó öröm, végül átitatja testét a tiszta fénylő éberség.
  • Belátás ismerete: A tudatát, ami összeszedett, megtisztult és fényes, feddhetetlen, mentes a tökéletlenségektől, rugalmas, alakítható és rendíthetetlen, a bölcsességre és az éleslátásra irányítja. Észreveszi, hogy: „Ez a testem, ami formával rendelkezik, a négy elsődleges elemből áll, anyától és apától született, rizzsel és zabkásával tápláltam, állandótlanságnak van alávetve, kopásnak, nyomásnak, pusztulásnak és szétoszlásnak. A tudatosságom pedig ezen támaszkodik, ehhez kapcsolódik.”[1]
  • Természetfeletti erők: „Egy lévén megsokszorozódik, számos lévén eggyé válik. Megjelenik és eltűnik. Szabadon átmegy falakon, bástyákon és hegyeken, mintha üres terek lennének. Alámerül és kibukkan a földből, mintha az víz lenne. Jár a vízen anélkül, hogy nedves lenne, mintha az száraz talaj lenne. Keresztbe tett lábbal ülve repül az égen, mintha szárnyakkal rendelkező madár lenne. Akkora ereje van, hogy a kezével megfogja és megsimítja akár a napot és a holdat is. Befolyást gyakorol a testével olyan távolságra, mint a Brahma-világok.”[1]
  • Gondolatolvasás: Képes érteni mások gondolatát (a tudatossággal kapcsolatban lásd Szatipatthána-szutta).
  • A hármas tudás: Képes visszaemlékezni előző életeire, látja mások újjászületését és ismeri a szenvedés megszüntetését
  • Megszabadulás a szamszárától: Megérti: „A születés véget ért, az egész élet beteljesült, a feladat végrehajtatott. Nincsen más, amit ezért a világért tehet.”[1]

A király reakciójaSzerkesztés

Adzsátasatru ezután megvallja Buddhának, hogy megölte a saját édesapját. Buddha a következőket válaszolta neki:

„Igen, nagy király, a bűn legyőzött téged, esztelen voltál és oly zavart és olyan képzetlen, hogy megölted atyádat, egy igaz embert, egy igaz királyt, saját hatalmad érdekében. De mivel felismered bűnödet és a Dhammával összhangban lévő jó útra térsz, elfogadjuk vallomásodat. A bűn felismerése és a Dhammával összhangban lévő jó útra térés, valamint önmérséklet tanúsítása a jövőben, az a Dhammában és a szerzetesi fegyelemben való növekedés forrása.”[1]

SzövegmagyarázatokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e DN 2 Samaññaphala Sutta – A szerzetesi élet gyümölcsei (részlet). A-Buddha-Ujja.hu. (Hozzáférés: 2017. március 28.)
  2. a b Thánisszaró
  3. Walshe 545. oldal

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés