Szepesófalu
Szepesófalu (szlovákul Spišská Stará Ves, németül Altendorf, lengyelül Stara Wieś Spiska, latinul Antiqua Villa) város Szlovákiában, az Eperjesi kerület Késmárki járásában. Tarhegy tartozik hozzá.
| Szepesófalu (Spišská Stará Ves) | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Szlovákia | ||
| Kerület | Eperjesi | ||
| Járás | Késmárki | ||
| Rang | város | ||
| Első írásos említés | 1272 | ||
| Polgármester | Jozef Harabin | ||
| Irányítószám | 061 01 | ||
| Körzethívószám | 052 | ||
| Forgalmi rendszám | KK | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2302 fő (2017. dec. 31.)[1] +/- | ||
| Népsűrűség | 129 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 487 m | ||
| Terület | 17,53 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Szepesófalu
Pozíció Szlovákia térképén
| |||
| é. sz. 49° 23′ 00″, k. h. 20° 21′ 30″Koordináták: é. sz. 49° 23′ 00″, k. h. 20° 21′ 30″ | |||
| Szepesófalu weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szepesófalu témájú médiaállományokat. | |||
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |||
FekvéseSzerkesztés
Késmárktól 37 km-re északra, a szlovák-lengyel határ mellett, a Dunajecba tartó Rieka-patak torkolata felett fekszik.
TörténeteSzerkesztés
A város helyén állt települést már a 13. század elején említik "Antiqua Villa" néven. A várost 1308-ban Kakas comes megbízásából a hunfalvi Friedrich soltész alapította, határát Katzwinkelnek, vagyis macskazugnak nevezték. A település 1337-ben az alsólehnici karthauzi barátoké lett, gyolcsszövőinek, kereskedőinek köszönhetően gyorsan fejlődött. Hetipiacai, vásárai voltak, árui vámmentességet élveztek. Már az Árpád-korban jelentős határvároska, királyaink itt kötöttek szövetséget a lengyel királyokkal. 1399-ben Zsigmond városi kiváltságokkal ruházta fel. 1411-ben itt találkozott Zsigmond Ulászló lengyel királlyal. 1431-ben és 1433-ban a husziták égették fel. Mátyás király is itt békült ki Kázmér lengyel királlyal 1474. február 21-én a husziták kiűzése után. A város 1563-ban indult hanyatlásnak, amikor a karthauziakat világi földesurak váltották fel és megfosztották kiváltságaitól. 1655-ben III. Ferdinánd ismét vásártartási jogot adott a városnak. 1710-ben a pestis csaknem egész lakosságát elpusztította, majd 1712-ben a város is teljesen leégett. 1746 és 1760 között még négy tűzvész pusztított, az utolsó tűzben minden elégett.
Vályi András szerint " ÓFALU. Mező Város Szepes Várm. földes Ura a’ K. Kamara, lakosai katolikusok, fekszik Lengyel Országnak szélénél, harmintzadgya is van, határja ollyan mint Lechniczé."[2]
Fényes Elek szerint " Ófalu, Antiquavilla, tót m. v. Szepes vmegyében, Galliczia határszélén, közel a Dunajecz vizéhez: 1066 kath., 90 zsidó lak., kath. parochiával, só-harminczad – vámhivatallal. Vásárai igen népesek, sok gyolcsot csinál, s a Dunajeczben fogott lazaczczal nagy kereskedést űz. F. u. az eperjesi g. kath. püspök és káptalan, s a lechniczi uradalomhoz tartozik. Ut. p. Késmárk."[3]
1849 után a Magurai járás székhelye lett, de 1960-ban megszűnt járási székhely lenni. 1910-ben 1244 lakosából 682 szlovák, 270 német és 154 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Szepes vármegye Szepesófalui járásának székhelye volt. Ma közúti határátkelőhely Lengyelország, Krakkó felé.
NépességSzerkesztés
NevezetességeiSzerkesztés
- Szűz Mária Mennybemenetelének szentelt római katolikus temploma a 14. század második felében épült, 1760 és 1762 között barokk stílusban átépítették.
- Harmincad-ház nevű kastélya a 18. század második feléből való, 1860-ban neoklasszicista stílusban építették át.
- Két barokk kápolnája 18. századi.
Híres emberekSzerkesztés
- Itt született 1913. október 17-én Alojz Mário Chmeľ Ágoston-rendi szerzetes, akinek szentté avatása folyamatban van.
- Itt született 1864. szeptember 12-én a festőművész Katona Nándor.
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ Počet obyvateľov SR k 31. 12. 2019
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
