Wikipédia

Szerbia kultúrája

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. május 25.

Szerbia kultúrája (szerbül: Српска култура) az ország és elsősorban a szerbek kultúrája, amely magába foglalja a jellemző művészeti, kulináris, sportéleti és társadalmi elemeket.

Oktatási rendszer

szerkesztés

A szerbiai oktatási rendszer három, illetve egész pontosan négy szintre oszlik: óvoda/előiskola (predškolsko), alapfokú (osnovna škola), közép- (srednja škola) és felsőfokú.

2005 (a bolognai folyamat és az átfogó oktatási reform végrehajtása) előtt Szerbia a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságból vezette be a rendszert. Az óvodai oktatás fakultatív volt, az alap- és középfokú oktatás pedig azonos volt.

 
A zimonyi Szutjeszka (Сутјеска) Általános Iskola
 
A Belgrádi Egyetem főépülete
Szint Évfolyam Korosztály Osztályok
Óvoda Iskola előtti 5-6
Általános Iskola 1. év 6-7 Alsó osztályok Minden
2. év 7-8
3. év 8-9
4. év 9-10
5. év 10-11 Felső osztályok
6. év 11-12
7. év 12-13
8. év 13-14
Középiskola 1. év 14-15 Gimnázium

és

4 éves szakiskola

Szakmunkás
2. év 15-16
3. év 16-17
4. év 17-18

Ma az országosan tekintélyes Belgrádi Egyetem mellett az Újvidéki Egyetem Szerbia és Délkelet-Európa egyik legjelentősebb oktatási és kutatási intézménye, valamint a vajdasági felsőoktatás zászlóshajója.

Története

szerkesztés

A szerb oktatás kezdete a 11. és 12. századra datálható, amikor a mai Vajdaságban, Titelben és Bácsban létesítettek iskolákat a római katolikus kolostorokban. A szerb ortodox kolostorokban is tanítottak, mint például sopoćani, sztudenicai és a peći patriarchátusban.

A középkori szerb állam bukása után az újonnan alapított iskolák között voltak szláv és latin iskolák. 1778-ban Zomborban megalakult a Norma szerb általános iskola. 1791-ben megalakult a Karlócai Gimnázium, a legrégebbi szerb gimnázium.

Az első szerb felkelés idején, 1808-ban megalakult a Belgrádi Főiskola. 1838-ban Kragujevacban megalakult a Szerb Fejedelemségi Líceum. Ezt 1841-ben Belgrádba költöztették, 1863-ban beolvadt a Belgrádi Főiskolába. Három fakultása volt: filozófiai, mérnöki és jogi. Később ebből lett a Belgrádi Egyetem (1905).

A II. világháború után az Újvidéki Egyetem (1960), Nis (1965), Pristina (1970), Podgorica (1974) és Kragujevac Egyeteme (1976) függetlenedtek a Belgrádi Egyetemtől.

Kulturális intézmények

szerkesztés

A 21. század elején 32 művészeti galéria és 142 múzeum működött Szerbiában.[1]

Belgrád legjelentősebb intézményei a Szerb Nemzeti Múzeum (Народни музеј Србије), az ortodox egyházi művészetet bemutató freskógaléria, a Néprajzi Múzeum és a Ljubica hercegnő rezidenciája (Конак књегиње Љубице).

Újvidéken található a Vajdasági Múzeum (Музеј Војводине), a Matica Szrpszka Galéria (Галерија Матице Српске) és Pétervárad erődje.

1998-ban három országos könyvtárból, 689 közkönyvtárból, 143 felsőoktatási könyvtárból és 11 nem szakkönyvtárból álló könyvtári hálózat működik. Ezek közül a Szerb Nemzeti Könyvtár a legjelentősebb. Az 1997-ben alapított Project Rastko (Пројекат Растко) a szerb kultúra internetes könyvtára.[2]

Nemzeti szimbólumok

szerkesztés
 
A szerb kereszt

Kulturális világörökség

szerkesztés
 Bővebben: Szerbia világörökségi helyszínei

Művészet

szerkesztés

Az alábbi információs doboz a szerb nép művészetére vonatkozik. A Szerbiában élő többi nép művészetéről lásd a Vajdaság, Koszovó szócikkeket.

Építészet

szerkesztés
Építészeti képek
 
A gračanicai kolostor
 
Sztudenica kolostor, a középkori szerb építészet példája (1196), az UNESCO világörökség része
 
Dečani kolostor
 
Bajrakli mecset, Belgrád, 1575
 
A pasa háza, Vranje, 1765
 
Szent Márk-templom, Belgrád, 1835
 
Az oplenac-i Szent György-templom kriptája, 1910, Topola
 
Belgrád régi postahivatala, 1929
 
A szabadkai zsinagóga (1902)
 
Raichle-palota, Szabadka (1904)
 
A belgrádi Albánia-palota, 1939, Délkelet-Európa első "felhőkarcolója"
 
A szerb parlament épülete, 1938
 
A Genex-torony, Belgrád

Szerbia építészetének hosszú és változatos története van; viharos történelme nagy regionális sokszínűséget hozott. A főbb stílusok a szerb-bizánci (wd) (→ bizánci művészet), azon belül a Raškai (wd) és a Morava (wd); a barokk, a klasszikus és a modern építészet, a brutalista és a streamline modern.

A szerb-bizánci stílus a késő középkorban virágzó egyházi építészeti stílus volt, amely a kortárs bizánci építészet és a Raškai iskola (wd) hatásainak ötvözésével alakult ki és egy új stílust alkotott. A 13. század végére és a 14. század egy részében a szerb birodalom kiterjedt Macedónián és Thesszálián egészen az Égei-tengerig. Ezeken az új területeken a szerb művészetet még inkább befolyásolta a bizánci művészeti hagyomány.

A gračanicai kolostor, amelyet István Milutin király 1321-ben teljesen újjáépített, a szerb építészet legszebb 14. századi emléke.[3]

Később Szerbia az Oszmán Birodalom része lett, és az iszlám kultúra jelentősen befolyásolta a régiót az építészetben és más művészeti ágakban; az egész kultúrában.

Az újkorban a Belgrád feletti rövid ideig tartó osztrák uralom idején barokk negyed épült, térrel és számos épülettel.[4] Azonban miután az oszmán-törökök visszafoglalták a várost, minden barokk épületet leromboltak.[4][5]

A 19. század a szerb nacionalizmus fejlődésének időszaka volt, amely a nemzeti romantika elképzeléseinek megfelelően az építészetben is "nemzeti stílust" kívánt kialakítani . A historizmus tágabb irányzatán belül a neoklasszikus építészettel párhuzamosan Szerbiában különösen a bizánci újjászületés építészeti stílusa fejlődött ki. Más típusú historizmusoknak kevésbé volt hatása Szerbiában, bár van néhány példa a gótikus újjászületésre, mint például az 1904-ből származó, Óléc (Sztari Lec) közeli Kapetanovo-kastély.

A szecessziós és a bécsi szecessziós stílus a 20. század fordulóján virágzott az ország északi részén, amikor a Vajdaság még a Habsburgok alatt a magyar királyság része volt. Szabadka és Zrenjanin ad otthont a korszak különösen figyelemre méltó épületeinek.

A jugoszláv építészet a 20. század első évtizedeiben jelent meg az államalapítás előtt (1918). A jugoszláv építészetet egyre inkább az egységes állami identitás megteremtésére törekvő, egyre koncentráltabb állami hatalom diktálta.[6]

Az 1920-as évektől kezdődően a jugoszláv építészek az építészeti modernizmust szorgalmazták. A volt jugoszláv városok közül Belgrádban található meg a modernista építmények legnagyobb koncentrációja.[7][8] A Dragiša Brašovan által tervezett belgrádi Légierő Parancsnokság épülete a város egyik legnagyobb, két világháború közötti modernista épülete.

A II. világháború után Jugoszlávia rövid kapcsolata a kommunista keleti blokkkal a szocialista realizmus rövid időszakát nyitotta meg. A kommunista modellen belüli központosítás a magán építészeti gyakorlatok felszámolásához és a szakma állami ellenőrzéséhez vezetett. Ebben az időszakban a kormányzó Kommunista Párt a modernizmust „polgári formalizmusként” ítélte el.[9] A szocrál építészet Josip Broz Tito 1948-as, Sztálinnal való szakításával hirtelen véget ért. A következő években a nemzet egyre inkább Nyugat felé fordult, visszatérve a háború előtti jugoszláv építészetet jellemző modernizmushoz.[10] A visszatérést a modernizmushoz talán legjobban Vjenceslav Richter (wd) 1958-as Jugoszlávia pavilonja mutatja be az Expo 58 világkiállításon.[11] Számos szerb építész épített jelentős modernista épületeket Afrikában és a Közel-Keleten.[12] Mihajlo Mitrović (wd) építész egyike volt a korszak számos jelentős alkotójának. Leginkább a modernista és brutalista épületeiről ismert, mint például a Genex-torony.[13]

Zene és tánc

szerkesztés
Képek a kultúráról
 
Néptáncosok
 
Szerb népviselet
 
Nemzeti Múzeum, Belgrád
 
A Nemzeti Színház Belgrádban
 
Guszla

Szerbiában nagy hagyománya van a folklórnak és a nemzeti zenének. Számos néptánccsoport és zenekar működik az országban. A délszláv folklórra, így a szerb folklórra is jellemző a kóló, vagyis körtánc. A két legismertebb kóló a Moravac és az Užičko kolo.

A 20. század előtt jellemzően a guszle és a furulya volt elterjedve, a mai Vajdaságban inkább a duda és a tambura. Később ill. manapság a fő hangszer a harmonika. Közép-Szerbiára jellemző még a rézfúvós hangszerek. Gučán minden évben rézfúvós fesztivált szerveznek. A legismertebb előadó Boban Marković.

Az Oszmán Birodalom részeként Szerbia hosszú évszázadokon át a szultánt szolgálta. Ez idő tájt az egész Balkánon a török zene terjedt el ill. annak hatása jelentősen érzékelhető a népzenében.

A 20. században Szerbiába is elterjedt a külföldi stílusok sokasága: pop, dance, blues, stb. Egy sajátságos zenei stílus is kialakult az országban a turbofolk. Ez a dance és a szerb népzene keveredése következtében jött létre. Jellemző előadók: Lepa Brena, Željko Joksimović, Dragana Mirković, Svetlana Ražnatović-Ceca, Stoja.

Az 1960-as évek óta jelennek meg a nyugati mintájú zenekarok: Riblja čorba, Bajaga i Instruktori.

A 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon Marija Šerifović a Molitva című dalával elnyerte az első helyet.

A legismertebb szerb zeneszerző, egyben népdalgyűjtő Stevan Mokranjac (wd) (1856–1914). Ő alapította az első szerb zeneiskolát.

Ismert zeneszerzők még Kornelije Stanković, Stevan Hristić, Stanislav Binički; a könnyűzene-népzene-filmzene terén pedig a világhírű Goran Bregović.

Irodalom

szerkesztés
 Lásd még: Szerb irodalom
 Lásd még: Szerb költők, írók listája

A legtöbb középkori irodalom vallási témákról szólt. Különféle evangéliumok, zsoltárok, hagiográfiák, valamint a szerb ortodox egyház alapítóinak esszéi és prédikációi születtek. A 12. század végén megszületett a szerb középkori irodalom két legjelentősebb darabja: a Miroslav-evangélium és a Vukan-evangéliumok (wd).

Jelentősebb barokk szerzők: Andrija Zmajević, Gavril Stefanović Venclović, Jovan Rajić és Zaharije Orfelin.

Dositej Obradović a felvilágosodás korának legkiemelkedőbb irodalmi alakja, míg a legjelentősebb klasszicista író Jovan Sterija Popović.

A modern szerb irodalom Vuk Karadžić népdalgyűjteményeivel kezdődött a 19. században, valamint jelentősek Njegoš és Branko Radičević írásai.

A 20. századi szerb irodalom első jeles képviselője Jovan Skerlić (wd), aki a világháború előtt írt Belgrádban és a 20. század elejének egyik legbefolyásosabb szerb irodalomkritikusaként tartják számon.[14]

20-ban században felvirágzott a szerb irodalom, és sok tehetséges író jelent meg. A legismertebb ezek között Ivo Andrić, Miloš Crnjanski, Meša Selimović, Borislav Pekić, Danilo Kiš, Milorad Pavić, David Albahari, Miodrag Bulatović, Dobrica Ćosić, Zoran Živković .

Ivo Andrić 1961-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Az egyik legismertebb női regényíró a 20-21. században Svetlana Velmar-Janković.

Gasztronómia

szerkesztés
 
Karácsonyi teríték: grillezett sertéshús, saláta, dzadzíki, bajadera és vörösbor
 
Szarma

Szerbiában a legtöbb ember naponta háromszor étkezik, és ebből az ebéd a legkiadósabb és legfontosabb étkezés. Az emberek régen csak ebédet és vacsorát ettek, a reggelit a 19. század második felében vezették be.[15]

Jellemző ételek:

Széles körben fogyasztják a sört. A legnépszerűbb márkák a Jelen Pivo és a Lav Pivo.

A rakija (wd) (egyfajta gyümölcspárlat) elterjedt; ez Szerbia nemzeti itala, és más mediterrán országokban is elterjedt. A hazai bor is népszerű. A török kávét (domaća vagy szrpszka kafa néven) is széles körben fogyasztják.

Hagyományok

szerkesztés

Nevek

szerkesztés

A legtöbb nyugati kultúrához hasonlóan a gyermek egy keresztnevet kap, amelyet a szülei választanak. A keresztnév az első, a vezetéknév pedig a második, például "Željko Popović", ahol a "Željko" egy keresztnév, a "Popović" pedig egy családnév. A női nevek általában -a vagy -ica karakterrel végződnek.[17]

A népszerű nevek többnyire szerb (szláv), keresztény (bibliai), görög és latin eredetűek. Néhány példa:

  • Szerb: Dragana, Dušan, Milan, Milica, Miloš, Nemanja, Uroš, Vuk
  • Görög: Aleksandar, Anastasija, Anđela, Đorđe, Jelena, Katarina, Nikola, Stefan
  • Keresztény: Ana, Lazar, Luka, Jovan vagy Ivan, Marija, Marko, Matija, Mihajlo, Pavle, Petar
  • Latin: Antonije, Roman, Srđan, Valentina

Három ujjas köszöntés

szerkesztés
 
három ujjas köszöntés

A három ujjas köszöntést (wd) (поздрав са три прста) a szerbek széles körben használják a nemzeti büszkeség kifejezéseként. Leggyakrabban jobb kézzel, hüvely-, mutató- és középső ujjal mutatják. Eredetileg a Szentháromságot kifejező köszöntés volt, ma már szerb nemzeti köszöntésnek számít. Gyakori a szerb nacionalisták, a sportolók és politikusok körében.[18][19]

Szláva

szerkesztés

A szlávok és az ortodox keresztények közül csak a szerbeknél van a szláva (wd) szokás.[20] Minden családnak van egy védőszentje, akit ünnepnapján tisztel.[20] A család védőszentje apáról fiúra száll, és csak a férfiak hajthatják végre a szláva szertartásait.[21] Házasságkötéskor a nők jellemzően örökbe fogadják házastársuk védőszentjét, bár nem ritka, hogy továbbra is megünneplik anyacsaládjuk szentjét (ebben az esetben a másodlagos szentet preszláva néven ismerik).[22]

A védőszent napján a közeli barátok és családtagok rituális lakomára gyűlnek össze. Bár a szertartás a szentek tiszteletére szolgál, a család célja az ünneplés mögött „az élők egészsége” és „általános megemlékezés az elhunyt családtagok lelkére”.[22]

Vallás

szerkesztés
 
A belgrádi Szent Száva-templom belseje. Az építmény egyike a világ legnagyobb ortodox templomainak

Története

szerkesztés

A délszlávok áttérése a szláv pogányságról a kereszténységre a 7. század elején kezdődött, jóval a nagy egyházszakadás előtt, a görögkeleti és a római katolikus egyház szétválása előtt.[23] A szerbeket először Hérakleiosz (610–641) uralkodása alatt térítették kereszténnyé. Az ortodox misszionáriusok, Cirill és Metód a 9. században, I. Baszileiosz uralkodása alatt térítették őket át teljesen, miután Szerbia hercege, Mutimir elismerte a Bizánci Birodalom felsőbbségét.[24]

A skizma után a bizánci befolyási övezetben élők ortodoxokká váltak; azok, akik a római befolyás alatt éltek, katolikusokká váltak. Stefan Nemanjić uralkodása alatt (1169–1196) a szerb fejedelemségek királysággá egyesültek, és számos templomot és kolostort építettek a területen, köztük a máig megmaradt Sztudenica-kolostort is. Nemanjić legkisebb fia, a szentté avatott Száva befolyásos szerzetes volt, aki az önálló szerb ortodox egyház megalapítója és az első független szerb érsek lett.

Az Oszmán Birodalom hódításával a szerbek egy csoportja áttért az iszlámra. A szerb ortodox egyház a keleti ortodox kereszténység legnyugatibb bástyája volt Európában,[25] amely történelmi sorsát a katolicizmussal és az iszlámmal való érintkezés alakította.

A 2011-es szerbiai népszámlálás alapján 6,1 millióan (84,6%) vallották magukat ortodox kereszténynek, öt százalék római katolikusnak, három százalék muszlimnak és egy százalék protestánsnak.[26]

Julián-naptár

szerkesztés

A szerb ortodox egyház a hagyományos Julián naptárt használja, így például karácsony napja január 7-re esik; ez az a nap, amikor a szerbek ünneplik a karácsonyt.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ The Statesman's Yearbook 2007: The Politics, Cultures and Economies of the World. Springer, 1086. o. (2017. november 4.). ISBN 978-0-2302-7135-7 
  2. ↑ [Projekat Rastko O projektu]. rastko.rs . (Hozzáférés: 2020)
  3. ↑ Ćurčić, Slobodan (1979). Gračanica: King Milutin's Church and Its Place in Late Byzantine Architecture. Pennsylvania State University Press
  4. ↑ a b Projekat Rastko: Istorija srpske kulture. www.rastko.rs . (Hozzáférés: 2020. január 28.)
  5. ↑ Васиљевић, Бранка: Кавијар, октопод, топла чоколада.... Politika Online . (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  6. ↑ Deane, Darren. Nationalism and Architecture. Taylor & Francis (2016). ISBN 9781351915793 
  7. ↑ Đorđević, Zorana (2016. november 4.). „Identity of 20th Century Architecture in Yugoslavia: The Contribution of Milan Zloković”. Култура/Culture 6. 
  8. ↑ Babic, Maja (2013. november 4.). „Modernism and Politics in the Architecture of Socialist Yugoslavia, 1945-1965”. University of Washington. 
  9. ↑ Vladimir., Kulić (2012). Modernism in-between : the mediatory architectures of socialist Yugoslavia. Jovis Verlag. ISBN 9783868591477. OCLC 814446048.
  10. ↑ Babic, Maja (2013). "Modernism and Politics in the Architecture of Socialist Yugoslavia, 1945-1965" (PDF). University of Washington
  11. ↑ Kulić, Vladimir (2012). "An Avant-Garde Architecture for an Avant-Garde Socialism: Yugoslavia at EXPO '58". Journal of Contemporary History. 47 (1): 161–184. doi:10.1177/0022009411422367. ISSN 0022-0094. JSTOR 23248986.
  12. ↑ Niebyl, Donald (2020-03-29). "10 Works of Yugoslav Modernist Architecture in Africa & the Middle East". spomenikdatabase. Retrieved 2020-04-05.
  13. ↑ Niebyl, Donald (2020-03-03). "Mihajlo Mitrović's singular Art-Nouveau inspired modernism in Vrnjačka Banja". spomenikdatabase
  14. ↑ JOVAN SKERLIC AS A LIFE TUTOR. (Hozzáférés: 2022)
  15. ↑ Antonić, Dragomir. „sr:Царство за гибаницу”, Politika 33300, Politika, 2006. július 23., 11. oldal (szerb nyelvű) 
  16. ↑ Ćevapčići. Encyclopædia Britannica, 2021. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
  17. ↑ Serbia and Montenegro. Infobase Publishing, 10. o. (2014. november 4.). ISBN 978-1-4381-2252-6 
  18. ↑ Vladimir Ćorović: Pokreti i dela. 1921. Hozzáférés: 2022. január 18.  
  19. ↑ Царјунака: Истина о српском поздраву. три прста, 2009. november 4. (Hozzáférés: 2022. január 18.)
  20. ↑ a b Culture and Customs of Serbia and Montenegro. ABC-CLIO, 67. o. (2008. november 4.). ISBN 978-0-3133-443-7-4 
  21. ↑ Household and Family in the Balkans: Two Decades of Historical Family Research at University of Graz. LIT Verlag Münster, 72. o. (2012. november 4.). ISBN 978-3-64350-406-7 
  22. ↑ a b Everyday Life in the Balkans. Indiana University Press, 291-292. o. (2018. november 4.). ISBN 978-0-25303-820-3 
  23. ↑ Ethnobotany and Biocultural Diversities in the Balkans: Perspectives on Sustainable Rural Development and Reconciliation. Springer Publishing, 229. o. (2014. november 4.). ISBN 978-1-4939-1492-0 
  24. ↑ Christianity: A Brief History. Wipf and Stock Publishers, 127. o. (2019. november 4.). ISBN 978-1-4982-4377-3 
  25. ↑ Serbian Orthodox Church Leaders Meet to Elect New Patriarch. rferl.org . RadioFreeEurope/RadioLiberty, 2010. január 22.
  26. ↑ Building Democracy in the Yugoslav Successor States: Accomplishments, Setbacks, and Challenges since 1990. Cambridge University Press, 169. o. (2017. november 4.). ISBN 978-1-1071-8074-1 

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerbia_kultúrája&oldid=27156310”