Szinóbánya

	Szinóbánya (Cinobaňa)
	; Szinóbánya zászlaja
	; Szinóbánya zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Szlovákia
Kerület	Besztercebányai
Járás	Poltári
Rang	község
Első írásos említés	1279
Polgármester	Jozef Melicher
Irányítószám	985 22
Körzethívószám	047
Forgalmi rendszám	PT
	Népesség
Teljes népesség	2055 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség	61 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	432 m
Terület	39,23 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 48° 26′ 49″, k. h. 19° 38′ 55″48.446944°N 19.648611°EKoordináták: é. sz. 48° 26′ 49″, k. h. 19° 38′ 55″48.446944°N 19.648611°E
	Szinóbánya weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Szinóbánya témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség
	Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info

Szinóbánya (szlovákul: Cinobaňa) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Poltári járásban.

Fekvése

Losonctól 15 km-re északra, az Ipoly egyik jobb oldali mellékvölgyében fekszik. Etrefalva és számos kis telep tartozik hozzá.

Élővilága

A faluban egy gólyafészket tartanak nyilván. 2014-ben 3 fiókát számoltak össze.^[2]

Története

A település bányászfaluként keletkezett a 13. században, 1279-ben „Villa Suine" néven említik először. 1342-ben „Sciuina", „Schiuina", 1393-ban „Zennabanya", 1460-ban „Zwyneybanya"alakban szerepel a korabeli forrásokban. Területén aranyat, ezüstöt, később vasércet bányásztak.

1342-ben Zagyvafői Miklós itteni birtokát Szécsényi Tamással cseréli el. A 14. század közepétől Szinóbánya a somoskői váruradalomhoz tartozott. 1554 és 1594 között a török hódoltság része volt. 1598-ban Balassa Zsigmond a birtokosa. A 17. századtól a divényi uradalom része, majd 1738-tól a halicsi uradalomhoz tartozott. A 17.–18. században Szinóbányának mezővárosi rangja volt piactartási joggal. Az 1770. évi urbárium szerint Batta Imre, Haller Sámuel, Kamocsay András, Lesenyei Imre és gróf Nyáry János a főbb tulajdonosok. A 19. század közepéig lakói főként mezőgazdasággal és favágással foglalkoztak. 1826-ban a Szentiványi, Zichy, Berényi és Orczy családok rendelkeztek itt nagyobb birtokokkal. 1828-ban 91 házában 600 lakosa élt. 1873-ban súlyos kolerajárvány pusztított, melynek 184-en estek áldozatul a településen.

Fényes Elek szerint „Szino-Bánya, (Sweino Banya), népes tót falu, Nógrád vmegyében, 36 kath., 820 evang. lak. Ékes tornyos evang. anyatemplom. Sok erdő és rét. Sovány föld. Hajdan mezőváros volt és bányákat mivelt, a mint ezt elhagyott üregeiről láthatni. F. u. Szentiványi Ferencz örökösei, idősb. gr. Zichy, gr. Berényi, Etthre. Ut. p. Gács".^[3]

Nógrád vármegye monográfiája szerint „Szinóbánya. Az ipolyberzencze–szinóbányai vasútvonal mentén fekszik. Kisközség; körjegyzőséggel, 268 házzal és 2560 lakossal, a kiknek legnagyobb része tót ajkú, róm. kath. s evangélikus vallású. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. Egyike a legrégibb bányászhelyeknek. A középkorban Szvinyebánya, Szinnabánya néven említik az oklevelek. 1342-ben Zagyvafői Miklós fia Pető bírta, a ki Szécsényi Tamásnak adta cserébe. 1481-ben Somoskő várának tartozékai közé számították. 1548-ban a Lossonczy család és Basó Máté, 1598-ban Balassa Zsigmond volt a földesura. 1715-ben hat magyar és 12 tót, 1720-ban hét magyar és 11 tót háztartást írtak itt össze. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával, Batta Imre, Kamocsay András, báró Haller Sámuel tábornak, Lessenyey Imre, gróf Nyáry János, továbbá a Rakovszky, a Nikházy családok és Ettre Ferencz voltak a földesurai, 1826-ban Szent-Ivány Ferencz országbíró, Ettre Antal és Károly, a gróf Zichy és a gróf Berényi családok, később pedig a báró Orczy család, mely itteni birtokait részben Kossuch Jánosnak, részben pedig a helybeli közbirtokosoknak adta el. A Kossuch János üveggyári czégnek a községhez tartozó Katalinhuta-telepen nagyszabású üveggyára van. Ugyancsak Szinóbányán van a Kramer J. czégnek is a vasgyára és a gyártulajdonos csinos úrilaka. A róm. kath. templomot 1886-ban Kossuch Kuhinka Karolina építtette. Az evangélikus templom igen régi; 1622-ben már fennállott. 1873-ban 184-en estek itt a kolerának áldozatául. A helység bel- és külterületén sok elhagyott vasérczbánya van. Már több helyen történtek beomlások, melyek bányafolyosókat tártak fel. A falu hajdan a Szvino-dülőben feküdt. A községhez tartoznak a következő lakott helyek: Dudástelep (azelőtt Zsihlavatelep), Katalinhuta, Hátulsóirtvány (azelőtt Zadoklaz), Hrucsiarki-puszta és a Kramer-féle szinóbányai vasgyár".^[4]

Szinóbánya részei: Katalinhuta, Etrefalva, Hátulsóirtvány és Dudástelep. Katalinhután 1836-ban Kuchinka Ferenc és testvére üveggyárat alapított, mely lényegében ma is üzemel. 1854-ben az üzem Kossuch János tulajdonába került. 1846-ben vasöntödét alapítottak a településen. 1882-től Krámer György és fiai a tulajdonosai. Az öntöde 1948-ban a füleki Kovosmalt üzemmel egyesült, majd 1957-ben a gyetvai vasmű része lett.

A trianoni békeszerződésig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. Etrefalvát 1973-ban csatolták hozzá.

Népessége

1880-ban 1663 lakosából 42 magyar és 1516 szlovák anyanyelvű volt. Etrefalván 230 szlovák és 5 magyar anyanyelvű élt.

1890-ben 1729 lakosából 91 magyar, 69 német és 1529 szlovák anyanyelvű volt. Ebből 967 római katolikus, 739 evangélikus, 14 izraelita és 9 református vallású volt.

1900-ban 2072 lakosából 121 magyar és 1797 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 2571 lakosából 384 magyar, 64 német, 2107 szlovák és 16 egyéb anyanyelvű volt .Etrefalván 219 szlovák és 8 magyar anyanyelvű élt.

1921-ben 2296 lakosából 109 magyar és 2103 csehszlovák volt.

1930-ban 2440 lakosából 39 magyar, 7 német, 2 ruszin, 1 zsidó, 2366 csehszlovák, 3 egyéb nemzetiségű és 22 állampolgárság nélküli volt. Ebből 1626 római katolikus, 792 evangélikus, 5-5 református és izraelita, 1 görög katolikus és 11 egyéb vallású volt.

1970-ben 2393 lakosából 11 magyar és 2373 szlovák volt. Etrefalván 200 szlovák élt.

1980-ban 2538 lakosából 10 magyar és 2504 szlovák volt.

1991-ben 2400 lakosából 16 magyar és 2268 szlovák volt.

2001-ben 2399 lakosából 2266 szlovák, 108 cigány és 7 magyar volt.

2011-ben 2399 lakosából 2026 szlovák, 89 cigány és 4 magyar volt.

2021-ben 2055 lakosából 1910 (+3) szlovák, 10 (+6) magyar, 7 (+105) cigány, 6 (+1) egyéb és 122 ismeretlen nemzetiségű volt.^[5]

Nevezetességei

Szent Kereszt Felmagasztalása tiszteletére szentelt, római katolikus temploma 1887-ben épült.
Evangélikus temploma 15. századi gótikus eredetű, 1622-ben reneszánsz, 1823-ban klasszicista stílusban építették át. Belseje nagyobbrészt 18. századi barokk.
Katalinhután az üveggyár épületei 1836-ban épültek.
A Kramer-kúria a 19. század második felében épült historizáló stílusban.

Jegyzetek

↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
↑ bociany.sk
↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Nógrád vármegye.
↑ ma7.sk

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Szinóbánya témájú médiaállományokat.

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1a51c02e0fdfeab92df411283c0efd8f3e0c312b-1] The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal

[2] y.sk

[3] Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.

[4] Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Nógrád vármegye.

[5] 7.sk

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]