Bozovics

Bozovics (románul: Bozovici, németül: Bosowitsch, csehül: Božoviče) falu Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.

Bozovics (Bozovici)
Bozovics címere
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Bánság
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Krassó-Szörény
Község	Bozovics
Rang	községközpont
Irányítószám	327040
SIRUTA-kód	51582
Népesség
Népesség	1853 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság	4
Népsűrűség	9,87 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	250 m
Terület	187,77 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 44° 56′, k. h. 22° 00′44.93333333, 22
Bozovics weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Szálloda a főtéren, 1900 körül

A Bigéri-vízesés

A római katolikus templom és a kaszárnya 1910 körül

Bozovics látképe 1910-ben

Földrajz

Fekvése, domborzat

Stájerlakaninától 31 km-re délkeletre, az Almás-hegység és az Aninai-hegység határolta medencében fekszik, a Nérába folyó Miniș-patak partján. Ötven–százötven méteres, meredek dombok veszik körbe.

Éghajlat

A faluban 1975 óta állandó meteorológiai megfigyelőállomás működik. Az átlaghőmérséklet 9–10 °C, a csapadék átlagos évi mennyisége 700 mm. A júliusi nappali átlaghőmérséklet 27 °C, a januári -4 °C. Az évi napsütéses órák száma 1700–1800. Az uralkodó szélirány északnyugati és nyugati.

Nevének eredete

Neve Kiss Lajos szerint egy 'bodzás hely' jelentésű délszláv *Bъzovis szóból, Iorgu Iordan szerint az (egyébként szláv eredetű) magyar bodza szóból, Vasile Frățilă szerint egy délszláv Boz személynév képzett alakjából való. Első említése: Bohowyth (1484). Később Bozowyth (1551), Buzovvitt (1603), Bosovics és Bosevics (1774).

Népesség

A népességszám változása

Bozovics lakossága évenként
Év	Lakossága	Románok	Németek
1791	1301	?	?
1827	2114 + 30 cseh család és cigányok	?	?
1881	3599	3220	196
1900	3974	3557	265
1930	3644	3290	195
1966	3194	3069	57
1976	2960	2759	27
1992	2668	2466	34
2002	2408	2268	13
2011	2183	1870	6

Etnikai és vallási megoszlás

• 1774-ben 250 ortodox és 96 római katolikus család lakta. Az ezt megelőző évben még csupán 232 házat írtak benne össze, a különbséget az akkor Olténiából betelepített román családok teszik ki.
• 1842-ben 2170 ortodox és 63 római katolikus vallású lakosa volt.
• 1900-ban 3974 lakosából 3557 volt román, 265 német, 69 magyar, 66 pedig cseh és cigány anyanyelvű; 3598 ortodox, 318 római katolikus és 24 zsidó vallású. 35%-uk tudott írni-olvasni, a nem magyar anyanyelvűek 6%-a beszélt magyarul.
• 2002-ben 2408 lakosából 2268 román, 65 cigány és 48 cseh nemzetiségű; 2184 ortodox, 104 baptista és 67 római katolikus vallású. Ponyászkatelepen 78, Ménesvölgyben 6 fő élt.

Története

A 17. században kisnemesi családok (Lázár, Fodor, Peika, Vajda, Bazarab) tulajdona volt. A 18. század első felében idetelepítették Zsidovin korábbi lakosságát, amely az erdőkben bujkált, továbbá még harminc más családot. 1718-ban 82, 1736-ban 83 házból állt, utóbbi évben az osztrák katonaság utat épített Oravicáig. Az 1737–39-es osztrák–török háború után a Habsburg-ellenes lakosság és a hegyekbe húzódott haramiák féken tartására megszervezték a plájások rendfenntartó intézményét, és Bozovicsot az egyik század központjává tették. A plájások számára építették 1745–50-ben a kétszintes kaszárnyát, amelyet később a határőrség használt. 1773-ban megkezdték a Katonai határőrvidék szervezését. Ugyanekkor olténiai románok települtek be. Egy 1774-ben lefolytatott állatösszeírás képet ad a falu gazdasági életéről: akkor 2940 juhot és kecskét, 817 szarvasmarhát és 202 lovat tartottak Bozovicson. Az állatokat a nyári időszakban, a Bánát hegyi részére jellemzően, minden család a hegyi szállásán (kalyibájában) tartotta, amelyeket gyümölcsfákkal tarkított kaszálók vettek körül. Szénakaszálás idejére az egész család felköltözött, az év többi részét az öregemberek és néha a gyermekek töltötték itt. A környező hegyek nagy részén a lakosok ekkorra már – az idelátogató későbbi II. József feljegyzése szerint – kiirtották az erdőt és juhlegelővé alakították át őket. Az ötszáz méter magasságban fekvő növendék juhar-, kőris-, hárs- és tölgyfákat két-hároméves korukban kivágták, hogy levélzetüket téli takarmányként hasznosítsák. A hiányzó szántóföldi terményeket Turnu Severinből és Fehértemplom vidékéről szerezték be. (Ettől függetlenül 1874-ben 27 vízimalom működött a faluban, bár egy részük nem lisztet őrölt.) 1775-től az Oláh-bánsági határőrezred 2. századának székhelye, 1777-ben és 1778-ban rövid ideig a határőrezred székhelye volt. Minden határőrcsalád 24 hold földet kapott, és garantálták az ortodox hit gyakorlásának szabadságát. A húsz és ötven év közötti férfiak évi 182 napot voltak kötelesek szolgálni határőrként. Békeidőben őrjáratokat folytattak a Szemenik-hegységben és az Almás-medencében, a Gura Golâmbului posztról figyelték a környéket, feladatuk volt a rablók elleni fellépés, valamint utakat építettek. Részt vettek az 1788–91-es osztrák–török háborúban (a Juszuf pasa hadai elleni harcokban és a Veterani-barlang védelmében) és a napóleoni háborúkban (Arcole, Rivoli, Marengo, Ulm, Austerlitz és Lipcse). Mária Terézia uralkodása idején alapították római katolikus egyházát. 1765-ben román nyelvű normaiskolát, 1777-ben német nyelvű triviális iskolát létesítettek, utóbbi a Katonai határőrvidék föloszlatásáig működött.

A 19. század elején aranymosással foglalkozó cigányok költöztek a falu szélére Olténiából. 1842-ben 164-en voltak. 1873 után napszámosként, szolgaként dolgoztak, vagy famunkát vállaltak az aninai StEG-üzemekben. Ugyancsak a 19. század elején telepedtek meg a faluban cseh katolikusok. 1817-ben I. Ferenc több napig itt tartózkodott feleségével. Római katolikus egyháza 1820-ban lett önálló plébánia. A boronából vagy agyagtéglából épített lakóházakat 1836-tól fokozatosan kő- és téglaépületek váltották fel, melyekhez a követ a 19. században a falu saját kőbányájában termelték ki. 1851-ben tégla- és cserépgyárat alapított a faluban a Bécsből hazatért Ioan Smeu, amely 1914-ig, majd az első világháború után még 1924-ig működött, de akkor a lugosi és a zsombolyai téglagyárak konkurenciája miatt csődbe ment. A 20. század elején mintegy háromszáz alkalmazottja volt. 1837-ben postaállomást szerveztek benne. A hatóságok 1838-ban átszervezték a határőrséget, a Bozovicsi század területéből kivált a Dalboseci század. Határőr lakossága 1849-ben részt vett Temesvár védelmében. 1850-től hetivásárt és évi négy nagyvásárt tartott. Utóbbiakon a távoli nagykereskedők főként cujkát, azonkívül szarvasmarhát, disznót és gyümölcsöt vásároltak a helyiektől. Bozovics piaca látta el élelmiszerrel az aninai bányászokat és kohászokat. 1873-ban feloszlatták a Határőrvidéket, Bozovicsot pedig Szörény vármegyéhez csatolták. Határából 6483 kataszteri hold erdőt és 193 hold legelőt lett a karánsebesi határőr-vagyonközösségé. Az 1870-es években már gyógyszertár, boltok, fogadó működött benne. 1878-ban megalakult a román kaszinó (olvasókör). 1881-től Krassó-Szörény vármegye egyik járásának központja volt. Az 1896-os millenniumi ünnepségek keretében a helyi megemlékezés helyét, a Kálvária-hegyet a kitűzött nap előtti éjszaka – a magyar hatóságok szerint a helyi román értelmiség kezdeményezésére – román zászlókkal lobogózták fel, és az ünnepre a helyi legények és leányok román nemzetiszínű pántlikákban jelentek meg. 1897-ben főként magyar részvényesekkel megalakult az Első Almási Takarékpénztár, a helyi román értelmiség pedig megszervezte a Nera takarékpénztárat. 1904-ben üzembe helyezték a község villamos üzemét. Ugyanekkor Slătinic határrészben aranybánya nyílt. 1908-ban Lighidién magánvállalkozók nyitottak barnakőszén- és lignitbányát a községgel közösen, amelyet 1910-ben a magyar állam vett át. Ugyanekkor az állam egy másik aranybányát is nyitott Cracu Moriiban és egy barnakőszénbányát Lunca lui Ivanban. Constantin Burdea kormánypárti képviselő ekkoriban ötven cseh bányászcsaládot telepített a Mușcala nevű helyre, és a telepet Burdeafalvának nevezte el. A nagyobbik, lighidiei kőszénbányában általában kétszáznál kevesebb, de telente néha ötszáz bányász is dolgozott. 1910 és 1912 között már folyamatosan mozielőadásokat tartottak a településen. 1911-ben az oravicabányai Aranykör fiókjaként magyarosító programmal létrehozták a Bozovicsi Polgári Kört. Az első világháború idején épített benne pálinkafőzdét Constantin Burdea, aki szabadalomként korábban megkapta a magyar kormánytól a pálinka- és cujkafőzés jogát az Almás vidékén. Az antant csapatok Fehértemplom felőli közeledtének hírére a helyi lakosság 1918. november 2-án megtámadta a csendőrőrsöt, lefegyverezték a csendőröket, kiszabadították a laktanya foglyait, elkergették Constantin Burdeát, kifosztották a boltokat, lerombolták Burdea házát és a bányaigazgatóság épületét és elvágták a telefonvonalat. Másnap megalakult a helyi Román Nemzeti Tanács a pap és a községi jegyző vezetésével és kihirdették a szükségállapotot. Ritkaság, hogy oroszországi hadifogságból visszatért helyiekből szocialista csoport is alakult, sőt annak vezetőjét, Mihai Andreit előbb községi bíróvá, majd 1921-ben parlamenti képviselővé is megválasztották. A szerb hadsereg 1918. december 10-én, a románok 1919. április 1-én vonultak be.

Népviselet

Bozovics környékének térképe 1769–72 között

Az 1916-ban bezárt bányák közül a slătinici aranybánya és a lighidiei kőszénbánya újrakezdte a termelést. Az aranybánya kisebb volumennel még 1955-ig működött. Barnakőszénbányászat 1987 és 1997 között zajlott újra a településen, de külszíni fejtést ma is folytatnak. 1925-ben az akkor létrehozott Krassó megye egyik járásának székhelyévé tették. A bozovicsiak a nagy gazdasági világválság hatására kezdtek el fokozottabban tejtermeléssel foglalkozni. Ekkor zajlott le a fajtaváltás is, a korábbi húsmarhákat szimentáliakkal cserélték föl. Frenda Árpád német tőkével modernizálta üzemét, és 1939-ben sajtgyárat nyitott. Ez 1942-ben már húsz állandó munkást és negyven napszámost foglalkoztatott, többféle kemény, félkemény és lágy sajtot készített és napi hat-hétezer liter tejet dolgozott fel. 1938-ban kórházat adtak át Bozovicson, húsz ággyal. 1943 őszétől – névlegesen a helyi német kisebbség kérésére – kisebb német fegyveres alakulat állomásozott a faluban. Őket felkészületlenül érte Románia 1944. augusztus 23-i átállásának a híre, és amikor 26-án egy román egység már másodszor szólította fel őket megadásra, megpróbálták teljes felszerelésüket kicsempészni a faluból. Mikor a csendőrség félbeszakította kivonulásukat, tüzet nyitottak. Az összecsapásban végül több német katona meghalt, az életben maradtak pedig megadták magukat. Szeptember 17-én egy Oravicabányáról érkező német motorizált zászlóalj foglalta el a falut. Kiürítették a lakosságot, akik a hegyi szállásokon kerestek menedéket, géppuskaállásokat létesítettek az ortodox templom tornyában, a Kálvária-hegyen és a környező dombokon. Szeptember 26. és 30. között itt került sor a második világháború legvéresebb bánáti ütközetére. A szovjetekkel megerősített román alakulatok ötnapos tűz- és utcai harcban végül felmorzsolták a német védők ellenállását. A németek nyolc ágyút és 45 harckocsit veszítettek, a német áldozatok száma ismeretlen, a helyi temetőben elhantolt román katonáké 19. A harcokban leégett a 18. századi kaszárnya a határőrség irataival, a községháza, a községi hivatalok és a sajtgyár.

A bozovicsiak 1945-ben 1828 juhot és 685 szarvasmarhát tartottak. A kommunizmus idején, 1967-ig rajoni székhely volt. 1973 és 2000 között ismét működött tejgyár a településen.

Látnivalók

• A Bigéri (Bigăr) Természetvédelmi Terület a Néra-szurdok – Beusnica Nemzeti Parkhoz tartozik. A 177 hektáros területet egy patak vájta mészkőszurdok és karsztvidéke alkotja. Cerbu- (Golumbu-) tó, pisztrángtelep.
• A Bigéri-vízesés, melyet 2021-es összeomlása előtt a világ egyik legszebbjeként tartottak számon.
• A barokk ortodox templom 1799 és 1803 között épült. 1847-ben villámcsapás következtében leégett. 1853-ra állították helyre, 1857-re belsejét újrafestették.
• A római katolikus templom 1827-ben épült.
• A Kálvária-hegyen (Crâst) (340 m) hármas kereszt, amelyeket a katolikusok állítottak. A fiatalság nagyszombat éjfélkor tűzgyújtással ünnepelte rajta a feltámadást.
• Négy vízimalma 1890 és 1897 között épült.
• Eftimie Murgu szobra.
• Ponyászkatelepet (románul: Poneasca, németül: Schönthal, csehül: Krásné údolí) az 1820-as években telepítették csehekkel és csehországi németekkel. Az eredetileg nyolcvan család, 281 személy, pár év alatt elköltözött. A maradék 120 cseh 1837-ben Abliánba települt. 1836-ban a temesvári Johann Bibel vásárolta meg a kincstártól. Előbb fűrésztelepet, majd üdülőtelepet létesített. 1876 és 1891 között itt töltötte a nyarakat Ormós Zsigmond. A második világháború után mint nyaralóhely leépült. Fölötte a Ponyászka-víztározó, vízerőművel.

Oktatás

Az Eftimie Murgu Elméleti Líceum elődje 1957-ben alakult. 1978-ban mezőgazdasági profilúvá alakították át. Mai nevét 2000 óta viseli.

Források

• Nicolae és Eduard Magiar: Monografia localității Bozovici. Reșița: Tim, 2008 [2] PDF
• Pesty Frigyes: A Szörényi Bánság és Szörény vármegye története. I–III. Bp., 1877–78 Archiválva 2009. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Szentkláray Jenő: A csanád-egyházmegyei plebániák története. I. Temesvár, 1898
• Liviu Smeu: Almăjul grăniceresc. 1773–1872. București, 1980

További információk

• A falu a "www.banaterra.eu" oldalon (románul)
• Fotók a katolikus templomról
• ivócsanak, furulya és bölcső a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményében