Főmenü megnyitása

A Vesprimense a Dunántúli-középhegységet felölelő Bakonyicum flóravidék középső részének flórajárása. Északkeleten az Által-ér, illetve a Váli-víz választja el a Gerecsétől, (Pilisense flórajárás). Északnyugaton a Kisalfölddel (Arrabonicum flórajárás) határos. Természetes keleti határa a Velencei-tó, amitől délnyugat felé haladva a Mezőfölddel (Colocense flórajárás), majd délnyugaton-nyugaton a Balaton vidékével (Balatonicum flórajárás) határos.

TájegységeiSzerkesztés

A flórajárás négy tájegysége a Velencei-hegység, a Vértes, a flóravidék névadója, a Bakony és a Pannonhalmi-dombság (Sokoró). A Bakonyt a Vértestől a Móri-árok, utóbbit a Velencei-hegységtől a Zámolyi-medence választja el. Egyes szerzők önálló tájegységként különítik el a Bakonyalját. Nemcsak növény-, de állatföldrajzi szempontból is a Bakonyhoz sorolják a természetföldrajzilag a Balaton-felvidék részének tekintett Veszprém-Várpalotai fennsík kistájat.

Földtani felépítéseSzerkesztés

A Velencei-hegységet uralkodóan áll, a gránit és andezit építi föl. Bakonyban és a Vértesben főleg karbonátos kőzeteket találunk. Ezek közé nyomult be a Déli Bakonyban a Kab-hegy fiatal bazaltvulkánja. A különböző mészköveket és dolomitokat nagyobb foltokon a földtörténet újkorában lerakódott törmelékes üledékes kőzetek borítják.

A Bakonyalja uralkodó képződményei a kavics, a lösz és a meszes homok.

A Pannonhalmi-dombság a Kisalföld alapvetően sík környezetébe délkelet felől ujjszerűen benyúló löszvonulat.

VegetációjaSzerkesztés

A flórajárás zonális növénytársulásai a domb-, illetve hegyvidéki domborzat hatásait felerősítő dolomitjelenségnek köszönhetően igen változatosak. Fő erdőtársulásai a gyertyánelegyes bükkösök (Melico-Fegatum hungaricum), a mészkő szurdokerdők (Phyllitidi-Aceretum) és a gyertyános-tölgyesek (Querco petraeae-Carpinetum). A bükkösök feletti sziklákon sziklaerdők (Tilietum), az alacsonyabb dolomitos termőhelyeken karszterdők (Fago-Ornetum), a patakok mentén hegyvidéki égerligetek (Alnetum glutino-incanae) nőnek.

Bakony és VértesSzerkesztés

E két tájegység növényzete igen hasonló.

ErdőtársulásokSzerkesztés

Zonális erdőtársulásaik:

Ezeket a Bakonyban sokfelé olyan bükkös (Daphno laureolae-Fagetum) helyettesíti, amelynek aljnövényzetében az örökzöld babérlevelű boroszlán (Daphne laureola) nő – ez a társulás a csapadékosabb, atlantikusabb éghajlatot jelzi. A szubmediterrán hatás különösen a Vértes déli-délkeleti peremének karsztbokorerdőiben és a Keleti-Bakony zonális molyhos-tölgyeseiben érhető tetten.

Ugyancsak reliktum jellegű Szentgál mellett a védett tiszafás-bükkös erdő (Taxo-Fagetum hungaricum). A dolomit- és mészkőfelszínek vegetációjának fontos értékei a fajgazdag elegyes karszterdők.

Sziklagyepek és lejtősztyeppekSzerkesztés

A sziklagyepek és lejtősztyeppek a meleg, déli lejtőkön alakultak ki. Növényritkaságaik:

BakonyaljaSzerkesztés

A tájegység növényzete a Bakony, a Keszthelyi-fennsík, a Vasi-dombság és a Zalai-dombság közötti, átmeneti jellegű, ezért több szerző a zalai flórajáráshoz sorolja. Jellemző növénytársulásai és növényei:

Velencei-hegységSzerkesztés

A Velencei-hegység valójában nem hegység, hanem dombság. Éghajlata erősen hasonlít a szomszédos Mezőföldére. Az erősebb kontinentális hatás miatt fő növénytársulásai a száraz gyepek és -erdők. A dombok lábait takaró löszön tatár juharos tölgyesek nőnek; ezek bennszülött faja a Speta-csillagvirág (Scilla spetana).

SokoróSzerkesztés

A Pannonhalmi-dombság zonális erdőtársulásai:

a több évszázados területhasználat eredményeként gyakorlatilag megsemmisültek. A dombok lejtőin szárazgyepek (homoki sztyepprétek, löszsztyepprétek, szőlőparlagok) alakultak ki.

ForrásokSzerkesztés