Főmenü megnyitása

2009–2010-es olasz labdarúgó-bajnokság (első osztály)

A 2009–2010-es olasz labdarúgó-bajnokság a Serie A a 78. kiírása. A szezonban a másodosztályból feljutott 3 csapat vett részt valamint az előző szezon első 17 helyezettje.

Serie A
Bajnokság adatai
Szezon 2009–2010
Bajnokcsapat FC Internazionale Milano
Kiesett Atalanta
Siena
Livorno
Statisztika
Gólkirály olasz Antonio Di Natale (29)
Mérkőzések 380
Összes gól 992
Gólátlag 2,61
← Előző szezon
(2008–2009)
Következő szezon →
(2010–2011)

A sorsolást július 29-én tartották Rómában. Az első fordulóra augusztus 22-én valamint 23-án került sor.

A bajnok Internazionale viszonylag hamar az élre állt a szezon elején. Ezt követően 26 fordulón keresztül birtokolta első helyét. Az évadot gyengén kezdő ám a későbbiekben egyre jobb eredményeket elérő Roma előbb megközelítette majd meg is előzte a milánóiakat. Két fordulót követően azonban a kék-feketék visszaelőztek és meg is tartották pozíciójukat a bajnokság végéig, ezáltal megszerezvén a klub 18. bajnoki címét. A csapat ezzel duplázott mivel már korábban elhódították az olasz kupát. Később a triplázás is sikerült: a Bajnokok ligája döntőjében a német Bayern München együttesét múlták felül. A bajnoki versenyfutásban sokáig tartotta magát a Milan is de a 30. fordulót követően egyre több döntetlen illetve vereség következett és ez odáig vezetett, hogy a csapat kénytelen volt lemondani a Scudettóról.

A 4. még BL-t érő pozíciót a Sampdoria szerezte meg. A genovaiak jó kezdése után egy hullámvölgy következett amiből a szezon végére kikerültek. Az 5. helyezett Palermo Delio Rossi kinevezése után kapott szárnyra, akivel a 13. helyről egészen a 4. helyig jutottak. 5 fordulóval a vége előtt előzte meg őket a Sampdoria. A Napoli a szicíliaiakhoz hasonlóan rosszul kezdte az idényt, majd javuló tendenciát követően az élmezőnyhöz zárkózott fel. Nem sokáig tudták tartani jó helyezésüket és a 8. pozícióig csúsztak vissza. Végül a 6. helyen végeztek.

A várakozásokkal ellentétben igen gyengén szerepelt a Juventus. A zebrák Ciro Ferrara vezetésével ugyan a bajnokság feléig a Bajnokok ligája csoportkörében való indulást biztosító helyen álltak de a később egyre romló teljesítmény a fiatal edző leváltását eredményezte. Helyére Alberto Zaccheroni került akivel végül a 7. helyen zárt a klub.

Az újoncok közül a Parma illetve a Bari remek idényt tudhatott maga mögött. Előbbi 8. utóbbi 10. helyen végzett. Velük ellentétben a harmadik újonc Livorno rosszul szerepelt. Az évad közepi jó teljesítményt nem tudták tartani a bajnokság végéig így az utolsó helyen kiestek. A kiesés sorsára jutott az Atalanta valamint a Siena együttese is. Mindkét csapat kétszer cserélt edzőt a szezon folyamán ám ez sem hozott javulást.

CsapatokSzerkesztés

Kiesett csapatokSzerkesztés

A következő csapatok estek ki az előző idényben:

Feljutott csapatokSzerkesztés

A következő csapatok jutottak fel a másodosztály előző idényéből:

Az induló csapatokSzerkesztés

Klub Város Stadion Előző szezon
Atalanta Bergamo Atleti Azzurri d'Italia 11. a Serie A-ban
Bari Bari San Nicola Bajnok a Serie B-ben
Bologna Bologna Renato Dall'Ara 17. a Serie A-ban
Cagliari Cagliari Sant'Elia 9. a Serie A-ban
Catania Catania Angelo Massimino 15. a Serie A-ban
Chievo Verona Marcantonio Bentegodi 16. a Serie A-ban
Fiorentina Firenze Artemio Franchi (Firenze) 4. a Serie A-ban
Genoa Genova Luigi Ferraris 5. a Serie A-ban
Internazionale Milánó Giuseppe Meazza Bajnok a Serie A-ban
Juventus Torinó Olimpico (Torino) 2. a Serie A-ban
Lazio Róma Olimpico (Róma) 10. a Serie A-ban
Livorno Livorno Armando Picchi Rájátszás győztes a Serie B-ben
Milan Milánó Giuseppe Meazza 3. a Serie A-ban
Napoli Nápoly San Paolo 12. a Serie A-ban
Palermo Palermo Renzo Barbera 8. a Serie A-ban
Parma Parma Ennio Tardini 2. a Serie B-ben
Roma Róma Olimpico (Róma) 6. a Serie A-ban
Sampdoria Genova Luigi Ferraris 13. a Serie A-ban
Siena Siena Artemio Franchi (Siena) 14. a Serie A-ban
Udinese Udine Friuli 7. a Serie A-ban

Vezetőedző-váltásokSzerkesztés

Szezon előtti vezetőedző-változásokSzerkesztés

Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje
Milan   Carlo Ancelotti Távozott a Chelseahez 2009. június 1.   Leonardo 2009. június 1.
Sampdoria   Walter Mazzarri Közös megegyezés 2009. június 1.   Luigi Del Neri 2009. június 1.
Palermo   Davide Ballardini Lemondott 2009. június 5.   Walter Zenga 2009. június 5.
Atalanta   Luigi Del Neri Szerződés lejárt 2009. június 1.   Angelo Gregucci 2009. június 5.
Catania   Walter Zenga Közös megegyezés 2009. június 1.   Gianluca Atzori 2009. június 10.
Lazio   Delio Rossi Szerződés lejárt 2009. június 8.   Davide Ballardini 2009. június 16.
Bari   Antonio Conte Közös megegyezés 2009. június 8.   Gian Piero Ventura 2009. június 29.
Livorno   Gennaro Ruotolo Ügyvezetői időszak vége 2009. július 9.   Vittorio Russo 2009. július 13.

Szezon közbeni vezetőedző-változásokSzerkesztés

Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Helyezés
a tabellán
Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje
Roma   Luciano Spalletti Lemondott 2009. szeptember 1. 20.   Claudio Ranieri 2009. szeptember 2.
Atalanta   Angelo Gregucci Kirúgták 2009. szeptember 21. 20.   Antonio Conte 2009. szeptember 21.
Napoli   Roberto Donadoni Kirúgták 2009. október 6. 15.   Walter Mazzarri 2009. október 6.
Bologna   Giuseppe Papadopulo Kirúgták 2009. október 20. 18.   Franco Colomba 2009. október 20.
Livorno   Vittorio Russo Kirúgták 2009. október 21. 20.   Serse Cosmi 2009. október 21.
Siena   Marco Giampaolo Kirúgták 2009. október 29. 20.   Marco Baroni 2009. október 29.
Palermo   Walter Zenga Kirúgták 2009. november 23. 12.   Delio Rossi 2009. november 23.
Siena   Marco Baroni Lemondott 2009. november 23. 20.   Alberto Malesani 2009. november 23.
Catania   Gianluca Atzori Kirúgták 2009. december 8. 19.   Siniša Mihajlović 2009. december 8.
Udinese   Pasquale Marino Kirúgták 2009. december 22. 15.   Gianni De Biasi 2009. december 22.
Atalanta   Antonio Conte Lemondott 2010. január 7. 19.   Walter Bonacina
(ügyvezető)
2010. január 7.
Atalanta   Walter Bonacina Ügyvezetői időszak vége 2010. január 11. 19.   Bortolo Mutti 2010. január 11.
Juventus   Ciro Ferrara Kirúgták 2010. január 29. 6.   Alberto Zaccheroni 2010. január 29.
Lazio   Davide Ballardini Kirúgták 2010. február 10. 18.   Edoardo Reja 2010. február 10.
Udinese   Gianni De Biasi Kirúgták 2010. február 21. 16.   Pasquale Marino 2010. február 21.
Livorno   Serse Cosmi Kirúgták 2010. április 5. 20.   Gennaro Ruotolo 2010. április 5.
Cagliari   Massimiliano Allegri Kirúgták 2010. április 13. 12.   Giorgio Melis
(ügyvezető)
2010. április 13.

A bajnokság végeredményeSzerkesztés

#
Csapat
M
Gy
D
V
Lg
Kg
Gk
P
Megjegyzés
1 Internazionale 38 24 10 4 75 34 +41 82 2010–2011-es UEFA-bajnokok ligája csoportkör
2 Roma 38 24 8 6 68 41 +27 80
3 Milan 38 20 10 8 60 39 +21 70
4 Sampdoria 38 19 10 9 49 41 +8 67 2010–2011-es UEFA-bajnokok ligája selejtező
5 Palermo 38 18 11 9 59 47 +12 65 2010–2011-es Európa-liga rájátszás
6 Napoli 38 15 14 9 50 43 +7 59
7 Juventus 1 38 16 7 15 55 56 −1 55 2010–2011-es Európa-liga selejtező
8 Parma 38 14 10 14 46 51 −5 52
9 Genoa 38 14 9 15 57 61 −4 51
10 Bari 38 13 11 14 49 49 0 50
11 Fiorentina 38 13 8 17 48 47 +1 47
12 Lazio 38 11 13 14 39 43 −4 46
13 Catania 38 10 15 13 44 45 −1 45
14 Chievo 38 12 8 18 37 42 −5 44
15 Udinese 38 11 11 16 54 59 −5 44
16 Cagliari 38 11 11 16 56 58 −2 44
17 Bologna 38 10 12 16 42 55 −13 42
18 Atalanta 38 9 8 21 37 53 −16 35 Kiesés a Serie B-be
19 Siena 38 7 10 21 40 67 −27 31
20 Livorno 38 7 8 23 27 61 −34 29

Forrás: lega-calcio.it
Rendezési elv: 1. pontszám; 2. gólkülönbség; 3. lőtt gólok.
# = helyezés; M = játszott meccsek száma; Gy = győzelmek; D = döntetlenek; V = vereségek; Lg = lőtt gólok; Kg = kapott gólok; Gk = gólkülönbség; Pont = pontok; (B) = bajnok; (K) = kiesett; (F) = feljutott.

Mivel az olasz kupa döntősei (a Roma és az Inter) előrébb végeztek, így a Juventus indulhatott az Európa-ligában.

Helyezés fordulónkéntSzerkesztés

KereszttáblázatSzerkesztés

Hazai \ Vendég1 ATA BAR BOL CAG CAT CHV FIO GEN INT JUV LAZ LIV MIL NAP PAL PAR ROM SAM SIE UDI
Atalanta 1–0 1–1 3–1 0–0 0–1 2–1 0–1 1–1 2–5 3–0 3–0 1–1 0–2 1–2 3–1 1–2 0–1 2–0 0–0
Bari 4–1 0–0 0–1 0–0 1–0 2–0 3–0 2–2 3–1 2–0 1–0 0–2 1–2 4–2 1–1 0–1 2–1 2–1 2–0
Bologna 2–2 2–1 0–1 1–1 0–2 1–1 1–3 1–3 1–2 2–3 2–0 0–0 2–1 3–1 2–1 0–2 1–1 2–1 2–1
Cagliari 3–0 3–1 1–1 2–2 1–2 2–2 3–2 1–2 2–0 0–2 3–0 2–3 3–3 2–2 2–0 2–2 2–0 1–3 2–2
Catania 0–0 4–0 1–0 2–1 1–2 1–0 1–0 3–1 1–1 1–1 0–1 0–2 0–0 2–0 3–0 1–1 1–2 2–2 1–1
Chievo 1–1 1–2 1–1 2–1 1–1 2–1 3–1 0–1 1–0 1–2 2–0 1–2 1–2 1–0 0–0 0–2 1–2 0–1 1–1
Fiorentina 2–0 2–1 1–2 1–0 3–1 0–2 3–0 2–2 1–2 0–0 2–1 1–2 0–1 1–0 2–3 0–1 2–0 1–1 4–1
Genoa 2–0 1–1 3–4 5–3 2–0 1–0 2–1 0–5 2–2 1–2 1–1 1–0 4–1 2–2 2–2 3–2 3–0 4–2 3–0
Internazionale 3–1 1–1 3–0 3–0 2–1 4–3 1–0 0–0 2–0 1–0 3–0 2–0 3–1 5–3 2–0 1–1 0–0 4–3 2–1
Juventus 2–1 3–0 1–1 1–0 1–2 1–0 1–1 3–2 2–1 1–1 2–0 0–3 2–3 0–2 2–3 1–2 5–1 3–3 1–0
Lazio 1–0 0–2 0–0 0–1 0–1 1–1 1–1 1–0 0–2 0–2 4–1 1–2 1–1 1–1 1–2 1–2 1–1 2–0 3–1
Livorno 1–0 1–1 0–1 0–0 3–1 0–2 0–1 2–1 0–2 1–1 1–2 0–0 0–2 1–2 2–1 3–3 3–1 1–2 0–2
Milan 3–1 0–0 1–0 4–3 2–2 1–0 1–0 5–2 0–4 3–0 1–1 1–1 1–1 0–2 2–0 2–1 3–0 4–0 3–2
Napoli 2–0 3–2 2–1 0–0 1–0 2–0 1–3 0–0 0–0 3–1 0–0 3–1 2–2 0–0 2–3 2–2 1–0 2–1 0–0
Palermo 1–0 1–1 3–1 2–1 1–1 3–1 3–0 0–0 1–1 2–0 3–1 1–0 3–1 2–1 2–1 3–3 1–1 1–0 1–0
Parma 1–0 2–0 2–1 0–2 2–1 2–0 1–1 2–3 1–1 1–2 0–2 4–1 1–0 1–1 1–0 1–2 1–0 1–0 0–0
Roma 2–1 3–1 2–1 2–1 1–0 1–0 3–1 3–0 2–1 1–3 1–0 0–1 0–0 2–1 4–1 2–0 1–2 2–1 4–2
Sampdoria 2–0 0–0 4–1 1–1 1–1 2–1 2–0 1–0 1–0 1–0 2–1 2–0 2–1 1–0 1–1 1–1 0–0 4–1 3–1
Siena 0–2 3–2 1–0 1–1 3–2 0–0 1–5 0–0 0–1 0–1 1–1 0–0 1–2 0–0 1–2 1–1 1–2 1–2 2–1
Udinese 1–3 3–3 1–1 2–1 4–2 0–0 0–1 2–0 2–3 3–0 1–1 2–0 1–0 3–1 3–2 2–2 2–1 2–3 4–1

Forrás: rsssf.com
1A hazai csapatok a bal oldali oszlopban szerepelnek.
Színek: Zöld = hazai győzelem; Sárga = döntetlen; Piros = vendéggyőzelem.

GólszerzőkSzerkesztés

Gól Név Csapat
29   Antonio di Natale Udinese
22   Diego Milito Internazionale
19   Fabrizio Miccoli Palermo
  Giampaolo Pazzini Sampdoria
15   Alberto Gilardino Fiorentina
14   Paulo Vitor Barreto de Souza Bari
  Marco Borriello Milan
  Francesco Totti Roma
  Mirko Vučinić Roma
13   Edinson Cavani Palermo
  Alessandro Matri Cagliari
12   Marco Di Vaio Bologna
  Samuel Eto'o Internazionale
  Sergio Floccari Lazio
  Marek Hamšík Napoli
  Massimo Maccarone Siena
  Alexandre Pato Milan
  Ronaldinho Milan
11   Adaílton Martins Bolzan Bologna
  Maxi López Catania
  Sergio Pellissier Chievo
  Fabio Quagliarella Napoli
  Simone Tiribocchi Atalanta
10   Cristiano Lucarelli Livorno
9   Mario Balotelli Internazionale
  Antonio Cassano Sampdoria
  Alessandro Del Piero Juventus
  Antonio Floro Flores Udinese
  Jorge Andrés Martínez Catania
8   Valeri Bojinov Parma
  Emanuele Calaiò Siena
  Jedaias Capucho Neves Cagliari
  Ezequiel Lavezzi Napoli
  Giuseppe Mascara Catania
  Anderson Miguel Nené Cagliari
7   Daniele de Rossi Roma
  Abel Hernández Palermo
  Klaas-Jan Huntelaar Milan
  Davide Lanzafame Parma
  Rodrigo Palacio Genoa
  Simone Pepe Udinese
  David Trézéguet Juventus
  Jaime Valdés Atalanta
6   Nicola Amoruso Parma
  Jonathan Biabiany Parma
  Hernán Crespo Genoa
  Abdelkader Ghezzal Siena
  Vincenzo Iaquinta Juventus
  Stevan Jovetić Fiorentina
  Andrea Lazzari Cagliari
  Maicon Internazionale
  Marco Marchionni Fiorentina
  Tommaso Rocchi Lazio
  Giuseppe Sculli Genoa
5   Sergio Almirón Bari
  Amauri Juventus
  Igor Budan Palermo
  Daniele Conti Cagliari
  Tomas Danilevičius Livorno
  Germán Denis Napoli
  Diego Juventus
  Christian Maggio Napoli
  Daniele Mannini Sampdoria
  Riccardo Meggiorini Bari
  Giandomenico Mesto Genoa
  Takayuki Morimoto Catania
  Simone Perrotta Roma
  John Arne Riise Roma
  Marco Rossi Genoa
  Alexis Sánchez Udinese
  Clarence Seedorf Milan
  Luca Toni Roma
  Juan Manuel Vargas Fiorentina
  Simone Vergassola Siena
4   Matteo Brighi Roma
  José Ignacio Castillo Fiorentina / Bari
  Giorgio Chiellini Juventus
  Julio Ricardo Cruz Lazio
  Michele Marcolini Chievo
  Thiago Motta Internazionale
  Adrian Mutu Fiorentina
  Raffaele Palladino Genoa
  Alberto Paloschi Parma
  Wesley Sneijder Internazionale
  Francesco Tavano Livorno
  Cristian Zaccardo Parma
  Marcelo Zalayeta Bologna
3 37 játékos
2 48 játékos
1 73 játékos
Öngól: 10 játékos
Forrás: www.footballdatabase.eu

Nemzetközi kupaszereplésekSzerkesztés

2009–2010-es UEFA-bajnokok ligájaSzerkesztés

  SportingFiorentina (2–2, 1–1; továbbjutott a Fiorentina 3–3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal)
A csoport:
  BordeauxJuventus (1–1, 2–0)
  Bayern München – Juventus (0–0, 4–1)
  Makkabi Haifa – Juventus (0–1, 0–1)
A Juventus a csoportjában a harmadik helyen végzett és kiesett az Európa-ligába.
C csoport:
  MarseilleMilan (1–2, 1–1)
  Zürich – Milan (1–0, 1–1)
  Real Madrid – Milan (2–3, 1–1)
A Milan a csoportjában a második helyen végzett és továbbjutott.
E csoport:
  LyonFiorentina (1–0, 0–1)
  Liverpool – Fiorentina (0–2, 1–2)
  Debrecen – Fiorentina (3–4, 2–5)
A Fiorentina a csoportjában az első helyen végzett és továbbjutott.
F csoport:
  BarcelonaInternazionale (2–0, 0–0)
  Rubin Kazany – Internazionale (1–1, 0–2)
  Dinamo Kijiv – Internazionale (2–2, 1–2)
Az Internazionale a csoportjában a második helyen végzett és továbbjutott.
Nyolcaddöntő:
  Manchester UnitedMilan (3–2, 4–0; továbbjutott a Manchester United 7–2-es összesítéssel)
  Bayern MünchenFiorentina (2–1, 2–3; továbbjutott a Bayern München 4–4-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal)
  ChelseaInternazionale (1–2, 0–1; továbbjutott az Internazionale 3–1-es összesítéssel)
Negyeddöntő:
  CSZKA MoszkvaInternazionale (0–1, 0–1; továbbjutott az Internazionale 2–0-s összesítéssel)
Elődöntő:
  BarcelonaInternazionale (1–3, 1–0; továbbjutott az Internazionale 3–2-es összesítéssel)
Döntő:
  Bayern MünchenInternazionale 0–2

2009–2010-es Európa-ligaSzerkesztés

  KAA GentRoma (1–3, 1–7; továbbjutott a Roma 10–2-es összesítéssel)
  OdenseGenoa (1–3, 1–1; továbbjutott a Genoa 4–2-es összesítéssel)
  MFK KošiceRoma (3–3, 1–7; továbbjutott a Roma 10–4-es összesítéssel)
  ElfsborgLazio (0–3, 1–0; továbbjutott a Lazio 3–1-es összesítéssel)
B csoport:
  Slavia PrahaGenoa (0–2, 0–0)
  Valencia – Genoa (3–2, 2–1)
  Lille – Genoa (3–0, 2–3)
A Genoa a csoportjában a harmadik helyen végzett és kiesett.
E csoport:
  BaselRoma (2–0, 1–2)
  CSZKA Szofija – Roma (0–2, 0–3)
  Fulham – Roma (1–1, 2–1)
A Roma a csoportjában az első helyen végzett és továbbjutott.
G csoport:
  Red Bull SalzburgLazio (2–1, 2–1)
  Levszki Szofija – Lazio (0–4, 1–0)
  Villarreal – Lazio (1–2, 4–1)
A Lazio a csoportjában a harmadik helyen végzett és kiesett.
A legjobb 16 közé jutásért:
  AjaxJuventus (1–2, 0–0; továbbjutott a Juventus 2–1-es összesítéssel)
  PanathinaikószRoma (3–2, 3–2; továbbjutott a Panathinaikósz 6–4-es összesítéssel)
Nyolcaddöntő:
  FulhamJuventus (1–3, 4–1; továbbjutott a Fulham 5–4-es összesítéssel)

ÖsszesítésSzerkesztés

Csapat Bajnokok Ligája Európa-liga Össz. Státusz
M Gy D V Rg–Kg Gk M Gy D V Rg–Kg Gk M Gy D V Rg–Kg Gk
Internazionale 13 8 3 2 17–9 +8 13 8 3 2 17–9 +8 Győztes (BL)
Juventus 6 2 2 2 4–7 -3 4 2 1 1 6–6 0 10 4 3 3 10–13 -3 Nyolcaddöntő (EL)
Milan 8 2 3 3 12–17 -5 8 2 3 3 12–17 -5 Nyolcaddöntő (BL)
Fiorentina 10 6 2 2 21–12 +9 10 6 2 2 21–12 +9 Nyolcaddöntő (BL)
Genoa 8 3 2 3 12–12 0 8 3 2 3 12–12 0 Csoportkör (EL)
Roma 12 7 2 3 34–17 +17 12 7 2 3 34–17 +17 Legjobb 16 (EL)
Lazio 8 3 0 5 12–11 +1 8 3 0 5 12–11 +1 Csoportkör (EL)
Összesen 37 18 10 9 54–45 +9 32 15 5 12 64–46 +18 69 33 15 21 118–91 +27

Lásd mégSzerkesztés

2009–2010-es Serie B
2009–2010-es olasz kupa