Főmenü megnyitása

A 2015-ös GP3-szezon a sorozat történetének hatodik bajnoksága volt. A címvédő a brit Alex Lynn volt, aki ebben az évben debütált a GP2-ben, illetve a Formula–1-es Williams csapat egyik tesztpilótája volt. A csapatok között a szintén brit Carlin volt a bajnoki titulus őrzője.

2015-ös GP3-szezon
GP3-Serie logo.svg
Egyéni világbajnokFRA Esteban Ocon (253 pont)
Konstruktőri világbajnokFRA ART Grand Prix (477 pont)
 ← 2013
2016 → 

A szezon során rendkívül szoros küzdelmet folytatott a bajnoki címért az újonc francia Esteban Ocon, és a korábban már négy futamon rajthoz álló Luca Ghiotto. A bajnokságot rövidebb szakaszokat leszámítva szinte végig az olasz pilóta vezette, köszönhetően öt futamgyőzelmének, és öt pole-pozíciójával, amivel a tavalyi eredményeivel együtt beérte a korábbi pole rekorder, 2012-es bajnok Mitch Evanst.[1] Ocon bár megnyerte karrierje első futamát a szériában, de ezt követően nem aratott újabb futamgyőzelmeket. Viszont a szezonban a győzelmén kívül tizenhárom dobogós helyet szerzett, ezek közül tizenegy egymást követte, ami szintén rekord a sorozat történetében.[1] Az utolsó, abu-dzabi futamon végül Ocon pole-t szerzett, s mindkét futamon megelőzte a versenyhétvégére hat pontos előnnyel érkező Ghiotto-t, így megszerezte saját maga, és Franciaország első bajnoki címét a GP3-ban.

A csapatbajnoki címet immár ötödik alkalommal az ART Grand Prix szerezte meg, köszönhetően Ocon, és az öt győzelmet jegyző Kirchhöfer teljesítményének.

TesztekSzerkesztés

Előszezoni tesztekSzerkesztés

Mivel a tesztek délelőtti és délutáni szakaszból álltak, ezért a körszámnál az első szám a délelőtt, a második a délután teljesített köröket jelenti.

Dátum Helyszín Pálya Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
Március 18.   Estoril, Portugália Autódromo do Estoril   Antonio Fuoco   Carlin 1:28.410 14+36[2]
Március 19.   Ralph Boschung   Jenzer Motorsport 1:27.789 36+46[3]
Április 9.   Valencia, Spanyolország Circuit Ricardo Tormo   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix 1:21.098 25+29[4]
Április 10.   Álex Palou   Campos Racing 1:20.880 35+45[5]
Április 22.   Barcelona, Spanyolország Circuit de Catalunya   Jann Mardenborough   Carlin 1:34.910 24+20[6]
Április 23.   Pal Varhaug   Jenzer Motorsport 1:34.687 40+26[7]

Utószezoni tesztSzerkesztés

Az edzéseket két részletben, délelőtt és délután tartották.[8]

Dátum Helyszín Leggyorsabb versenyző Csapat Idő Kör
December 2., délelőtt   Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek   Matt Parry   Trident 1:55.800 17
December 2., délután   Charles Leclerc   ART Grand Prix 1:55.209 28
December 3., délelőtt   Antonio Fuoco   Trident 1:55.135 21
December 3., délután   Jack Aitken   Arden International 1:55.164 26
December 4., délelőtt   Charles Leclerc   ART Grand Prix 1:55.115 22
December 4., délután   Charles Leclerc   ART Grand Prix 1:54.571 38

Csapatok és pilótákSzerkesztés

VersenynaptárSzerkesztés

A 2015-ös versenynaptár első változatát 2014 decemberében adták ki, amelyben az elmúlt évhez képest nem történt változás. A német nagydíj helyszíne körül azonban bizonytalanság adódott.[18] Miután az ez évi Formula–1-es versenynaptárból törölték Németországot, a széria is jelezte, hogy nem látogat el az országba. Bruno Michel, a GP2 és a GP3 vezetője nem sokkal később arról beszélt, hogy lehetségesnek tartja egy, a Formula–1-től független versenyhétvége megrendezését is, ahogyan ez már fordult elő korábban a széria történetében. Leszögezte azt is, hogy ha Európában sikerül új versenyhelyszínt találni, akkor maradhat az eredetileg Németországra szabott időpont (július 18-19.), ha Európán kívüli versenypálya kerül be utólag a naptárba, akkor más időpontot kell találni.[19] Május közepén olyan feltételezés látott napvilágot, mely szerint november 20-án és 21-én kerülne megrendezésre Bahreinben a kimaradó futam, a szezonzáró abu-dzabi nagydíj előtt egy héttel, a Hosszútávú Világbajnokság szezonzárójának betétfutamaként.[20] Július végén bejelentették, hogy a feltételezések igazak, a sorozat első alkalommal lesz a Hosszútávú Világbajnokság betétfutama.[21]

Verseny Pálya/Helyszín Ország Pályarajz Dátum
1 V1 Circuit de Catalunya, Montmeló   Spanyolország   Május 9.
V2 Május 10.
2 V1 Red Bull Ring, Spielberg   Ausztria   Június 20.
V2 Június 21.
3 V1 Silverstone Circuit   Egyesült Királyság   Július 4.
V2 Július 5.
4 V1 Hungaroring, Mogyoród   Magyarország   Július 25.
V2 Július 26.
5 V1 Circuit de Spa-Francorchamps   Belgium   Augusztus 22.
V2 Augusztus 23.
6 V1 Autodromo Nazionale Monza   Olaszország   Szeptember 5.
V2 Szeptember 6.
7 V1 Sochi International Street Circuit, Szocsi   Oroszország   Október 10.
V2 Október 11.
8 V1 Bahrain International Circuit, Manáma   Bahrein   November 20.
V2 November 21.
9 V1 Yas Marina Circuit, Abu-Dzabi   Egyesült Arab Emírségek   November 28.
V2 November 29.

EredményekSzerkesztés

Verseny Pálya Pole-pozíció Leggyorsabb kör Győztes versenyző Győztes csapat Összefoglaló
1 V1   Circuit de Catalunya   Luca Ghiotto   Esteban Ocon   Esteban Ocon   ART Grand Prix Összefoglaló
V2   Marvin Kirchhöfer   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix
2 V1   Red Bull Ring   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Trident Összefoglaló
V2   Luca Ghiotto   Óscar Tunjo   Trident
3 V1   Silverstone Circuit   Marvin Kirchhöfer   Luca Ghiotto   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix Összefoglaló
V2   Kevin Ceccon   Kevin Ceccon   Arden International
4 V1   Hungaroring   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Trident Összefoglaló
V2   Esteban Ocon   Kevin Ceccon   Arden International
5 V1   Circuit de Spa-Francorchamps   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Emil Bernstorff   Arden International Összefoglaló
V2   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Trident
6 V1   Autodromo Nazionale Monza   Luca Ghiotto   Emil Bernstorff   Emil Bernstorff   Arden International Összefoglaló
V2   Luca Ghiotto   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix
7 V1   Sochi International Street Circuit   Esteban Ocon   Esteban Ocon   Luca Ghiotto   Trident Összefoglaló
V2   Esteban Ocon   Jimmy Eriksson   Koiranen GP
8 V1   Bahrain International Circuit   Esteban Ocon   Luca Ghiotto   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix Összefoglaló
V2   Luca Ghiotto   Luca Ghiotto   Trident
9 V1   Yas Marina Circuit   Esteban Ocon   Esteban Ocon   Marvin Kirchhöfer   ART Grand Prix Összefoglaló
V2   Álex Palou   Álex Palou   Campos Racing

A bajnokság végeredményeSzerkesztés

Főversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   9.   10.   Pole   LK 
Pontok 25 18 15 12 10 8 6 4 2 1 4 2
Sprintversenyen szerezhető pontok
Helyezés  1.   2.   3.   4.   5.   6.   7.   8.   LK 
Pontok 15 12 10 8 6 4 2 1 2

VersenyzőkSzerkesztés

Helyezés Versenyző ESP
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
RUS
 
BHR
 
ABU
 
Pont
F S F S F S F S F S F S F S F S F S
1   Esteban Ocon 1 7 3 Kiz 6 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 4 3 253
2   Luca Ghiotto 2 8 1 3 4 7 1 4 5 1 Ki 3 1 8 4 1 5 4 245
3   Marvin Kirchhöfer 5 1 6 2 1 8 3 5 3 Ki 4 1 9 7 1 6 1 7 200
4   Emil Bernstorff 3 5 4 4 2 6 4 Ki 1 Ki 1 Ki 3 6 2 4 2 6 194
5   Jimmy Eriksson 6 2 20† 10 5 4 6 6 13 16 5 5 8 1 5 7 3 5 118
6   Antonio Fuoco 8 4 2 Ki 18 23 8 Ki 4 Ki Ki 11 6 4 9 5 7 2 88
7   Kevin Ceccon 7 6 Ki Ni 7 1 7 1 Ki 13 3 4 Ki Ni 14 18 Ki 10 77
8   Matt Parry 13 9 13 7 3 5 5 3 Ki Ki Kiz Ki 7 Ki 11 3 6 24 67
9   Jann Mardenborough         4 3 5 13 17 15 Ki 17 Ki 12 5 3 7 Ki 58
10   Álex Palou 12 20 14 Ki Ki 13 19 18 7 5 7 10 4 9 Ki 10 8 1 51
11   Ralph Boschung Ki 14 8 8 8 3 13 8 9 8 9 7 11 Ni 10 9 12 11 28
12   Alfonso Celis Jr. 10 10 15 Ki 13 11 18 15 6 3 13 12 8 8 Ki 19 24
13   Mathéo Tuscher 14 13 12 Kiz 10 9 10 9 Ki 4 6 6 Ki Ki 12 Ki 16 14 22
14   Artur Janosz 15 12 21 9 9 17 16 Ki 12 7 16 Ki 10 5 6 12 10 9 20
15   Óscar Tunjo 16 11 9 1 11 10 17
16   Alex Fontana 9 16 10 6 19 18 14 13 10 6 8 16 19 11 19 19 15 13 16
17   Sandy Stuvik 18 17 7 Ki 22 20 22 14 Ki 17 11 8 16 17 13 Ki 17 16 7
18   Seb Morris Ki 24 19 5 15 12 12 12 Ki 14 Kiz Ki 14 10 16 Ki 13 15 6
19   Pål Varhaug 21 18 11 Ki 16 19 9 7 Ki 10 Ki 14 Ki 14 Ki Ki 11 8 5
20   Aleksander Bosak 19 23 16 15 14 16 17 19 8 Ki 15 Ki Ki 20 Ki 16 18 23 4
21   Matyevosz Iszaakjan Ki 14 9 12 2
22   Mitchell Gilbert 22† 22 Ki 11 20 21 11 10 11 11 10 9 12 15 15 11 14 17 1
23   Adderly Fong 17 21 17 12 12 14 15 11 15 9 15 18 Ki 22 0
24   Zaid Ashkanani 11 15 18 14 21 22 20 16 14 18 13 15 20 19 17 13 19 21 0
25   Brandon Maïsano 12 13 0
26   Amaury Bonduel 14 12 0
27   Michele Beretta 18 13 20 15 20 18 0
28   Beitske Visser Ki 15 0
29   Konsztantyin Tyerescsenko 17 16 18 17 Ki 20 0
30   Samin Gómez 20 19 Ki 16 21 Ki 0
31   Christopher Höher 23 24 0
Helyezés Versenyző F S F S F S F S F S F S F S F S F S Pont
ESP
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
RUS
 
BHR
 
ABU
 
Szín Eredmény
Arany Győztes
Ezüst 2. helyezett
Bronz 3. helyezett
Zöld Pontot szerzett
Kék Pont nélkül vagy helyezetlenül ért célba (nc, hn)
Lila Nem ért célba (ret, ki)
Piros Nem kvalifikálta magát (dnq, nk)
Nem előkvalifikálta magát (dnpq, nek)
Fekete Diszkvalifikálták (dsq, kiz)
Fehér Nem indult (dns, ni)
Világoskék Pénteki tesztpilóta (td, tp)
Üres Visszalépett (vi)
Nem gyakorolt (dnp, ne)
Beteg vagy sérült volt (inj, bet, sér, EÜ)
Kizárt (ex, kiz)
Nem érkezett meg (dna, nj)
Eltiltott, más pilóta versenyzett helyette (et)
Törölt futam (T)

Félkövér – Pole-pozíció
Dőlt – Leggyorsabb kör

Megjegyzés:

  • † — Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.

KonstruktőrökSzerkesztés

Poz. Csapat Rajt. ESP
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
RUS
 
BHR
 
ABU
 
Pont
F S F S F S F S F S F S F S F S F S
1   ART Grand Prix 4 10 10 15 Ki 13 11 18 15 6 3 13 12 8 8 Ki 19 477
5 5 1 6 2 1 8 3 5 3 Ki 4 1 9 7 1 6 1 7
6 1 7 3 Kiz 6 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 4 3
2   Trident 26 15 12 21 9 9 17 16 Ki 12 7 16 Ki 10 5 6 12 10 9 282
27 2 8 1 3 4 7 1 4 5 1 Ki 3 1 8 4 1 5 4
28 16 11 9 1 11 10 Ki 15 14 12 18 13 20 15 20 18
3   Arden International         14 7 6 Ki Ni 7 1 7 1 Ki 13 3 4 Ki Ni 14 18 Ki 10 275
15 3 5 4 4 2 6 4 Ki 1 Ki 1 Ki 3 6 2 4 2 6
16 19 23 16 15 14 16 17 19 8 Ki 15 Ki Ki 20 Ki 16 18 23
4   Koiranen GP 10 17 21 17 12 12 14 15 11 15 9 15 18 Ki 14 9 12 195
11 6 2 20† 10 5 4 6 6 13 16 5 5 8 1 5 7 3 5
12 13 9 13 7 3 5 5 3 Ki Ki Kiz Ki 7 Ki 11 3 6 24
5   Carlin 1 8 4 2 Ki 18 23 8 Ki 4 Ki Ki 11 6 4 9 5 7 2 147
2 4 3 5 13 17 15 Ki 17 Ki 12 5 3 7 Ki Ki 22
3 22† 22 Ki 11 20 21 11 10 11 11 10 9 12 15 15 11 14 17
6   Jenzer Motorsport 20 21 18 11 Ki 16 19 9 7 Ki 10 Ki 14 Ki 14 Ki Ki 11 8 55
21 14 13 12 Kiz 10 9 10 9 Ki 4 6 6 Ki Ki 12 Ki 16 14
22 Ki 14 8 8 8 3 13 8 9 8 9 7 11 Kiz 10 9 12 11
7   Campos Racing 23 11 15 18 14 21 22 20 16 14 18 13 15 20 19 17 13 19 21 51
24 12 20 14 Ki Ki 13 19 18 7 5 7 10 4 9 Ki 10 8 1
25 20 19 Ki 16 23 24 21 Ki 12 13 17 16 18 17 Ki 20
8   Status Grand Prix 7 Ki 24 19 5 15 12 12 12 Ki 14 Kiz Ki 14 10 16 Ki 13 15 29
8 9 16 10 6 19 18 14 13 10 6 8 16 19 11 19 19 15 13
9 18 17 7 Ki 22 20 22 14 Ki 17 11 8 16 17 13 Ki 17 16
Poz. Csapat Rajt. ESP
 
AUT
 
GBR
 
HUN
 
BEL
 
ITA
 
RUS
 
BHR
 
ABU
 
Pont

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b 2015 GP3 Series Round 7 Preview: Sochi, Russia”, gp2series.com, GP2 Motorsport Limited, 2015. október 8. (Hozzáférés ideje: 2015. december 1.) (angol nyelvű) 
  2. Fuoco fastest on day one in Estoril”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. március 18. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  3. Boschung leads the way on day two in Estoril”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. március 19. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  4. Kirchhöfer quickest on day one in Valencia”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. április 9. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  5. Palou leads the way on day two in Valencia”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. április 10. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  6. Mardenborough quickest on day one”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. április 22. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  7. Varhaug fastest on day two in Barcelona”, gp2series.com, gp2series.com, 2015. április 23. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) (angol nyelvű) 
  8. Wehrlein GP2-es, Alesi GP3-as autót tesztel”, Dezső Attila, 2015. december 1. (Hozzáférés ideje: 2015. december 2.) 
  9. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af GP3 2015 - Ki kicsoda a GP3 rajtrácsán?”, Kovács Noémi, mcsatorna.hu, 2015. május 8. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) 
  10. Khorounzhiy, Valentin. „Fong replaces Mardenborough at Carlin for Abu Dhabi finale”, Motorsport.com, 2015. november 26. (Hozzáférés ideje: 2015. november 26.) (angol nyelvű) 
  11. Allen, Peter. „Matevos Isaakyan gets GP3 chance with Koiranen in Bahrain”, Paddock Scout, 2015. november 18.. [2015. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. november 26.) (angol nyelvű) 
  12. Campos Racing add Hoeher to Silverstone round line-up”, GP3 Series, GP2 Motorsport Limited, 2015. július 1. (Hozzáférés ideje: 2015. július 4.) (angol nyelvű) 
  13. Allen, Peter. „Brandon Maisano joins Campos GP3 squad for Monza”, PaddockScout, 2015. szeptember 1.. [2015. szeptember 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 6.) (angol nyelvű) 
  14. Allen, Peter. „Konstantin Tereshchenko to do Sochi GP3 round with Campos”, PaddockScout, 2015. október 7.. [2016. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. október 13.) (angol nyelvű) 
  15. Spára egy újabb nő csatlakozik a GP3 mezőnyéhez”, formula.hu, formula.hu, 2015. augusztus 19. (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 19.) 
  16. 2015 Season: Round 6 Preview: Monza, Italy”, GP2 Series, 2015. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2015. szeptember 6.) (angol nyelvű) 
  17. Allen, Peter: Michele Beretta Joins Trident GP3 Team for Sochi. Paddock Scout.com, 2015. október 8. [2016. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 13.)
  18. 11 helyszínből áll a GP2 versenynaptára”, Bognár Viktor, formula.hu, 2014. december 10. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) 
  19. GP2-es forduló az F1-től függetlenül?”, Strommer Benjamin, formula.hu, 2015. április 28. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) 
  20. A GP2 és a GP3 Bahreinbe készül”, Szabó Bence, mcsatorna.hu, 2015. május 22. (Hozzáférés ideje: 2015. május 29.) 
  21. Különös évközi változás a GP2 naptárában”, Bognár Viktor, formula.hu, 2015. július 30. (Hozzáférés ideje: 2015. július 30.) 

ForrásokSzerkesztés