2015-ös IndyCar Series szezon

az IndyCar Series huszadik szezonja

A 2015-ös Verizon IndyCar Series szezon volt a 20. szezonja az IndyCar Series-nek, és a százharmadik az amerikai formaautós versenyzés történetében. A 99. indianapolisi 500-at május 24-én, vasárnap rendezték meg, és 2000 után ismét Juan Pablo Montoya nyerte. Az amerikai televíziós közvetítő az ABC és a NBC Sport Network, míg Magyarországon a DIGI Sport a közvetítési jogok kizárolagos tulajdonosa.

2015-ös IndyCar Series
Szezon
Versenyek16
Szezon kezdeteMárcius 29.
Szezon végeAugusztus 30.
Szezon
Egyéni győztesNZL Scott Dixon
Győztes motorszállítóUSA Chevrolet
Az év újoncaCOL Gabby Chaves
Indy 500 győzteseCOL Juan Pablo Montoya
Egyéb bajnokságok
A.J. Foyt trófea nyerteseCOL Juan Pablo Montoya
Mario Andretti trófea nyerteseAUS Will Power

 ← 2014
2016 → 

A bajnoki címvédő az ausztrál Will Power volt, aki 2014-ben először ünnepelhetett bajnoki címet. Az egészen az év végéig nyitott bajnokságot végül pontegyenlőséggel, több győzelmének köszönhetően Scott Dixon szerezte meg Juan Pablo Montoya előtt. Dixon ezzel negyedszer lett bajnok. Montoya még 1999-ben szintén azonos pontszámmal zárt Dario Franchittivel, akkor ő győzött, ezúttal azonban végül Dixon végzett az élen.

Az év újonca a kolumbiai Gabby Chaves lett, megelőzve Stefano Colettit és Sage Karamet. A poconói versenyen a brit Justin Wilson egy, a fejét eltaláló törmelék miatt életét vesztette, ezzel honfitársa, Dan Wheldon 2011-es balesete után történt ismét haláleset a sorozatban.

Versenyzők szerkesztés

Csapat Motor # Versenyző(k) Verseny(ek)
A. J. Foyt Enterprises Honda 14   Szató Takuma[1] Összes
41   Jack Hawksworth[1] Összes
48   Alex Tagliani[2] 6
Andretti Autosport Honda 25   Simona de Silvestro[3] 1–2
  Justin Wilson[4] 5–6, 12–15
  Oriol Servià[5] 16
26   Carlos Muñoz[6] Összes
27   Marco Andretti Összes
28   Ryan Hunter-Reay[7] Összes
29   Simona de Silvestro[8] 6
Bryan Herta Autosport Honda 98   Gabby Chaves (Ú)[9] Összes
CFH Racing Chevrolet 6   J. R. Hildebrand[10] 5–6
20   Luca Filippi[11] 1–5, 7–8, 10, 14, 16
  Ed Carpenter[12] 6, 9, 11–13, 15
21   Josef Newgarden[13][14] 5–6
67 1–4, 7–16
Chip Ganassi Racing Chevrolet 8   Sage Karam (Ú)[15][16] 1–2, 4, 6–9, 11–15
  Sebastián Saavedra[16] 3, 5, 10, 16
9   Scott Dixon[17][18] Összes
10   Tony Kanaan[18] Összes
17   Sebastián Saavedra[16] 6
83   Charlie Kimball[19] Összes
Dale Coyne Racing Honda 18   Carlos Huertas[20] 1–2, 5
  Conor Daly (Ú)[21] 3
  Rodolfo González (Ú)[22] 4, 7–8, 10, 14, 16
  Tristan Vautier[23] 6
  Pippa Mann[24] 9, 11–13, 15
19   Francesco Dracone (Ú)[25] 1–5
  James Davison[26] 6
  Tristan Vautier[27] 7–16
63   Pippa Mann[28] 6
Dreyer & Reinbold Kingdom Racing Chevrolet 24   Townsend Bell[29] 6
Jonathan Byrd's Racing Chevrolet 88   Bryan Clauson[30] 6
KV Racing Technology Chevrolet 4   Stefano Coletti (Ú)[31] Összes
11   Sébastien Bourdais[32] Összes
Lazier Partners Racing Chevrolet 91   Buddy Lazier[33] 6
Rahal Letterman Lanigan Racing Honda 15   Graham Rahal Összes
32   Oriol Servià[34] 6
Schmidt Peterson Motorsports Honda 5   James Hinchcliffe[35][36] 1–5
  Ryan Briscoe[37] 6, 9, 11–16
  Conor Daly (Ú)[38] 7–8, 10
7   James Jakes[39] Összes
43   Conor Daly[40] 6
77   Mihail Aljosin[41] 16
Team Penske Chevrolet 1   Will Power Összes
2   Juan Pablo Montoya Összes
3   Hélio Castroneves Összes
22   Simon Pagenaud[42] Összes

Versenyek szerkesztés

# Időpont Verseny Pálya Város TV
1 Március 29. Firestone Grand Prix of St. Petersburg St. Petersburg utcái St. Petersburg ABC
2 Április 12. Indy Grand Prix of Louisiana NOLA Motorsports Park Avondale NBCSN
3 Április 19. Toyota Grand Prix of Long Beach Long Beach utcái Long Beach NBCSN
4 Április 26. Honda Indy Grand Prix of Alabama Barber Motorsports Park Birmingham NBCSN
5 Május 9. Angie's List Grand Prix of Indianapolis Indianapolis Motor Speedway belső pálya Speedway ABC
6 Május 24. 99th Indianapolis 500 Indianapolis Motor Speedway Speedway ABC
7 Május 30. Chevrolet Indy Dual in Detroit Belle Isle Detroit ABC
8 Május 31.
9 Június 6. Firestone 600 Texas Motor Speedway Fort Worth NBCSN
10 Június 14. Honda Indy Toronto Exhibition Place Toronto NBCSN
11 Június 27. MAVTV 500 Auto Club Speedway Fontana NBCSN
12 Július 12. ABC Supply Wisconsin 250 The Milwaukee Mile West Allis NBCSN
13 Július 18. Iowa Corn Indy 300 Iowa Speedway Newton NBCSN
14 Augusztus 2. Honda Indy 200 Mid-Ohio Sports Car Course Lexington CNBC
15 Augusztus 23. ABC Supply 500 Pocono Raceway Long Pond NBCSN
16 Augusztus 30. GoPro Grand Prix of Sonoma Sonoma Raceway Sonoma NBCSN

Félkövérrel a Fuzzy's Ultra Premium Vodka Triple Crown-versenyek szerepelnek.

  Ovál pálya
  Utcai pálya
  Épített pálya

Eredmények szerkesztés

# Verseny Pole-pozíció Leggyorsabb kör Legtöbb élen töltött kör Győztes Összefoglaló
Versenyző Csapat Gyártó
1 St. Petersburg   Will Power   Hélio Castroneves   Will Power   Juan Pablo Montoya Team Penske Chevrolet Összefoglaló
2 New Orleans   Juan Pablo Montoya   Scott Dixon   Juan Pablo Montoya   James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Honda Összefoglaló
3 Long Beach   Hélio Castroneves   Stefano Coletti   Scott Dixon   Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet Összefoglaló
4 Birmingham   Hélio Castroneves   Ryan Hunter-Reay   Josef Newgarden   Josef Newgarden CFH Racing Chevrolet Összefoglaló
5 Indianapolis GP   Will Power   James Hinchcliffe   Will Power   Will Power Team Penske Chevrolet Összefoglaló
6 Indianapolisi 500   Scott Dixon   Charlie Kimball   Scott Dixon   Juan Pablo Montoya Team Penske Chevrolet Összefoglaló
7 Detroit 1   Will Power   Jack Hawksworth   Marco Andretti   Carlos Muñoz Andretti Autosport Honda Összefoglaló
8 Detroit 2   Juan Pablo Montoya   Sébastien Bourdais   Juan Pablo Montoya   Sébastien Bourdais KV Racing Technology Chevrolet
9 Texas   Will Power   Will Power   Scott Dixon   Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet Összefoglaló
10 Toronto   Will Power   Hélio Castroneves   Will Power
  Josef Newgarden
  Josef Newgarden CFH Racing Chevrolet Összefoglaló
11 Fontana   Simon Pagenaud   Szató Takuma   Will Power   Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing Honda Összefoglaló
12 Milwaukee   Josef Newgarden   Hélio Castroneves   Sébastien Bourdais   Sébastien Bourdais KV Racing Technology Chevrolet Összefoglaló
13 Iowa   Hélio Castroneves   Scott Dixon   Josef Newgarden   Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda Összefoglaló
14 Mid-Ohio   Scott Dixon   Will Power   Graham Rahal   Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing Honda Összefoglaló
15 Pocono   Hélio Castroneves   Juan Pablo Montoya   Josef Newgarden   Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda Összefoglaló
16 Sonoma   Will Power   Hélio Castroneves   Scott Dixon   Scott Dixon Chip Ganassi Racing Chevrolet Összefoglaló

A bajnokság végeredménye szerkesztés

Versenyzők szerkesztés

Poz. Versenyző STP
NOL
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
TEX
TOR
FON
MIL
IOW
MDO
POC
SNM
Pont
1   Scott Dixon 15 11 1* 3 10 4* 5 20 1* 8 6 7 18 4 9 1* 556
2   Juan Pablo Montoya 1 5*1 3 14 3 1 10 10*1 4 7 4 4 24 11 3 6 556
3   Will Power 2* 7 20 4 1* 2 4 18 13 4* 19* 22 10 14 4 7 493
4   Graham Rahal 11 8 11 2 2 5 23 3 15 9 1 3 4 1* 20 18 490
5   Hélio Castroneves 4 2 2 15 6 7 6 19 3 3 23 2 11 15 16 15 453
6   Ryan Hunter-Reay 7 19 13 5 11 15 13 8 18 19 16 13 1 7 1 2 435
7   Josef Newgarden 12 9 7 1* 20 9 8 21 21 1* 21 5 2* 13 2* 21 431
8   Tony Kanaan 3 6 5 13 7 26 20 13 2 6 2 6 21 5 19 4 431
9   Marco Andretti 10 13 8 10 16 6 2* 5 5 13 3 8 7 10 18 11 428
10   Sébastien Bourdais 6 21 6 8 4 11 14 1 14 5 14 1* 9 17 23 20 406
11   Simon Pagenaud 5 20 4 9 25 10 3 14 11 11 9 9 14 3 7 16 384
12   Charlie Kimball 21 14 15 12 5 3 22 11 7 20 8 12 22 23 12 3 371
13   Carlos Muñoz 14 12 9 6 13 20 1 23 6 22 12 15 5 9 5 22 349
14   Szató Takuma 13 22 18 17 9 13 11 2 16 10 18 14 19 24 6 8 323
15   Gabby Chaves (ÉÚ) 17 15 16 16 15 16 18 9 10 15 20 11 16 12 11 14 281
16   James Jakes 22 3 19 22 18 18 12 15 9 21 7 23 15 16 10 25 257
17   Jack Hawksworth 8 24 14 21 23 24 7 7 23 14 10 17 13 8 22 19 256
18   Ryan Briscoe 12 8 15 21 8 18 8 5 205
19   Stefano Coletti (Ú) 20 17 23 19 8 25 15 16 19 23 11 20 20 19 24 17 203
20   Sage Karam (Ú) 19 18 18 32 16 12 12 5 19 3 22 14 197
21   Luca Filippi 9 10 22 11 14 9 17 2 21 24 182
22   Tristan Vautier 28 17 4 20 17 17 16 12 6 21 23 175
23   James Hinchcliffe 16 1 12 7 12 Wth 129
24   Justin Wilson 24 21 18 17 2 15 108
25   Sebastián Saavedra 10 17 23 16 13 95
26   Rodolfo González (Ú) 20 21 22 18 20 9 94
27   Ed Carpenter 30 22 22 10 6 17 88
28   Conor Daly (Ú) 17 33 19 6 12 81
29   Pippa Mann 22 17 13 24 23 13 76
30   Simona de Silvestro 18 4 19 66
31   J.R. Hildebrand 21 8 57
32   Oriol Servià 29 12 46
33   Mihail Aljosin 10 40
34   Francesco Dracone (Ú) 23 23 21 23 22 38
35   Townsend Bell 14 32
36   Carlos Huertas 24 16 19 Wth 31
37   Alex Tagliani 17 27
38   James Davison 27 10
39   Bryan Clauson (Ú) 31 10
 —   Buddy Lazier DNQ 0
 —   Rocky Moran Jr. (Ú) Wth 0
Poz. Versenyző STP
NOL
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
TEX
TOR
FON
MIL
IOW
MDO
POC
SNM
Pont
Szín Eredmény
arany győztes
ezüst második
bronz harmadik
zöld negyedik
ötödik
világoskék 6–10. hely között
sötétkék top 10-en kívül
lila nem ért célba
piros nem kvalifikált
(DNQ)
barna visszalépett
(Wth)
fekete kizárva
(DSQ)
Fehér Nem indult
(DNS)
Verseny törölve
(C)
Üres Nem vett részt
Jelmagyarázat
Félkövér Pole-pozíció
(1 pont, kivéve Indy 500)
Dőlt Leggyorsabb kör
* Legtöbb élen töltött kör
(2 pont)
DNS Nem indult
1 Időmérő törölve
nem járt bónuszpont
ÉÚ Az év újonca
Ú Újonc
Halálos baleset

A pontozás a következőképpen alakult:

Pozíció 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33
Sztenderd versenyek 50 40 35 32 30 28 26 24 22 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 5 5 5 5 5 5 5 5
Indy 500 és a szezonzáró 100 80 70 64 60 56 52 48 44 40 38 36 34 32 30 28 26 24 22 20 18 16 14 12 10 10 10 10 10 10 10 10 10
  • Egy pont járt mindenkinek, aki legalább egy körön át vezetett bármely verseny során, kettő annak, aki a legtöbb kört töltötte az élen.
  • Az Indy 500-on kívül minden pole-pozíciós egy ponttal gazdagodott.
  • A gyártó által kezdeményezett motorváltoztatások tíz pont levonással jártak.
  • Pontegyenlőség esetén a legtöbb első (második, harmadik, negyedik stb.) helyezés döntött.
  • James Hinchcliffe balesete és az ezt követő szabályváltoztatások miatt az Indy 500 kvalifikációjáért nem járt pont.[43]

Gyártók szerkesztés

Poz. Gyártó STP
NOL
LBH
ALA
IGP
INDY
DET
TEX
TOR
FON
MIL
IOW
MDO
POC
SNM
Bónusz Büntetés Pont
1   Chevrolet 1 2 1 1 1 1 3 1 1 1 2 1 2 3 2 1 80 480 1645
2 5 2 3 3 2 4 10 2 2 4 2 3 4 3 3
3 6 3 4 4 3 5 11 3 3 5 4 6 5 4 4
128* 100*1 128* 120* 120* 252* 98 91*1 128* 128* 105* 125* 106* 98 110* 237*
2   Honda 7 1 8 2 2 5 1 2 5 9 1 3 1 1 1 2 120 560 1179
8 3 9 5 9 6 2 3 6 10 3 8 4 2 5 5
10 4 11 6 11 12 7 4 8 12 7 11 5 6 6 8
70 117 65 98 81 152 118* 107 82 60 111 78 112 120* 108 188

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Foyt team expands with Hawksworth in No. 41 car”, IndyCar Series, 2014. október 29. (Hozzáférés ideje: 2014. október 29.) 
  2. Tagliani joins Foyt team in Gurney Indy 500 tribute”, IndyCar Series, 2015. május 5. (Hozzáférés ideje: 2015. május 5.) 
  3. Lewandowski, Dave. „She's back: De Silvestro to open with Andretti”, IndyCar, 2015. március 11. (Hozzáférés ideje: 2015. március 11.) 
  4. Lewandowski, Dave. „Wilson joins Andretti team for two Indy races”, IndyCar, 2015. március 27. (Hozzáférés ideje: 2015. március 27.) 
  5. Lewandoski, Dave. „Servia to drive No. 25 car as tribute to Wilson”, IndyCar Series, IndyCar, 2015. augusztus 27. (Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 27.) 
  6. Ryan Hunter-Reay, Andretti close to new deal”, USA Today, 2014. június 6. (Hozzáférés ideje: 2014. június 6.) 
  7. IndyCar: Andretti confirms Hunter-Reay, DHL returns”, Racer.com, 2014. augusztus 17.. [2014. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 17.) 
  8. Fabrizio, Tony. „Simona de Silvestro to race in Indy 500”, ESPN.com, ESPN Inc., 2015. április 2. (Hozzáférés ideje: 2015. április 11.) 
  9. Glendenning, Mark. „Indy Lights champion Gabby Chaves gets 2015 BHA IndyCar seat”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. február 3. (Hozzáférés ideje: 2015. február 4.) 
  10. PREFERRED FREEZER JOINS WITH CFH RACING TO ENTER JR HILDEBRAND IN THE INDIANAPOLIS 500”, CFH Racing, 2015. április 7.. [2015. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. április 7.) 
  11. DiZinno, Tony. „IndyCar: CFH confirms Luca Filippi as road/street race driver of No. 20 car”, MotorSportsTalk, NBC Sports, 2015. január 30.. [2015. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. január 30.) 
  12. CFH Racing's next priority: Finalize '15 driver lineup”, IndyCar Series, 2014. szeptember 17. (Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 18.) 
  13. IndyCar: CFH Racing signs Newgarden for 2015”, Racer.com, 2014. augusztus 24.. [2014. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 2.) 
  14. DiZinno, Tony. „IndyCar: Century 21, Newgarden reunite for 2015 month of May”, MotorSportsTalk, NBC Sports, 2015. február 23. (Hozzáférés ideje: 2015. február 23.) [halott link]
  15. Sage Karam Joins Chip Ganassi Racing Teams' IndyCar Series Lineup in St. Petersburg”, Star Tribune, Michael J. Klingensmith; The Star Tribune Company, 2015. február 17. (Hozzáférés ideje: 2015. február 17.) 
  16. a b c Glendenning, Mark. „Sage Karam, Sebastian Saavedra to share fourth Ganassi Indycar”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. április 14. (Hozzáférés ideje: 2015. április 14.) 
  17. Scott Dixon signs contract extension through 2015 with Ganassi Racing”, Autoweek, 2013. március 11. (Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 2.) 
  18. a b Glendenning, Mark. „Ganassi retains Scott Dixon and Tony Kanaan in IndyCar for 2015”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2014. december 10. (Hozzáférés ideje: 2014. december 12.) 
  19. Glendenning, Mark. „Charlie Kimball stays on with Ganassi IndyCar team for 2015”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2014. december 12. (Hozzáférés ideje: 2014. december 12.) 
  20. Lewandowski, Dave. „Race winner as rookie, Huertas preps for Year 2”, Indycar.com, IndyCar, 2015. március 16. (Hozzáférés ideje: 2015. március 16.) 
  21. Glendenning, Mark. „Long Beach IndyCar: Conor Daly replaces Rocky Moran at Coyne”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. április 18. (Hozzáférés ideje: 2015. április 18.) 
  22. DiZinno, Tony. „Rodolfo Gonzalez set for IndyCar debut with Coyne at Barber”, MotorSportsTalk, NBC Sports, 2015. április 21.. [2015. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. április 21.) 
  23. Miller, Robin. „UPDATED: Huertas out, Vautier in at Coyne for Indy 500”, Racer.com, 2015. május 21.. [2015. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. május 23.) 
  24. Glendenning, Mark. „Briscoe, Vautier, Mann added to IndyCar Texas entry”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. június 2. (Hozzáférés ideje: 2015. június 2.) 
  25. Lewandowski, Dave. „Notes: Dracone to compete in Coyne car”, Indycar.com, IndyCar, 2015. március 16. (Hozzáférés ideje: 2015. március 16.) 
  26. Proffit, Ann. „Notes: Dale Coyne just loves to keep people guessing”, Motorsport.com, IndyCar, 2015. május 12. (Hozzáférés ideje: 2015. május 12.) 
  27. Glendenning, Mark. „Vautier and Gonzalez get Dale Coyne Racing IndyCar seats at Detroit”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. május 28. (Hozzáférés ideje: 2015. május 28.) 
  28. Glendenning, Mark. „Pippa Mann joins IndyCar squad Dale Coyne Racing for Indy 500”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. április 16. (Hozzáférés ideje: 2015. április 17.) 
  29. Glendenning, Mark. „Townsend Bell secures Indianapolis 500 seat with Dreyer & Reinbold”, Autosport.com, Haymarket Publications, 2015. április 19. (Hozzáférés ideje: 2015. április 19.) 
  30. Clauson Lands 2015 Indy 500 Ride”, National Speed Sport News, 2014. május 13. (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 1.) 
  31. Lewandowski, Dave. „KV Racing pairs Coletti with veteran Bourdais”, IndyCar Series, IndyCar, 2015. március 9. (Hozzáférés ideje: 2015. március 9.) 
  32. SEBASTIEN BOURDAIS TO RUN 2014–2015 INDYCAR SEASONS WITH KVSH RACING”, KVSH Racing, KV Racing Technology, 2013. október 17.. [2013. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2013. október 17.) 
  33. 1996 Indy 500 champ Buddy Lazier motivated as ever despite generational shift”, NBC Sports. [2015. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2014. augusztus 1.) 
  34. Servia returns to RLL Racing for 99th Indy 500”, IndyCar Series, IndyCar, 2015. április 14. (Hozzáférés ideje: 2015. április 14.) 
  35. Lewandowski, Dave. „Notes: Arrow Electronics to sponsor SPM car”, IndyCar Series, IndyCar, 2015. március 5. (Hozzáférés ideje: 2015. március 5.) 
  36. Olson, Jeff. „James Hinchcliffe joins Schmidt Peterson Motorsports”, USA Today, 2014. október 7. (Hozzáférés ideje: 2014. október 7.) 
  37. Indy 500: Briscoe to sub for Hinchcliffe in No. 5 Honda”, Racer.com, 2015. május 21.. [2015. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. május 21.) 
  38. Conor Daly to Drive for SPM at Dual in Detroit”, Schmidt Peterson Motorsports, 2015. május 26.. [2015. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. május 27.) 
  39. JAMES JAKES TO DRIVE FOR SPM IN 2015”, Schmidt Peterson Motorsports, 2015. február 16.. [2015. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2015. február 16.) 
  40. Conor Daly to Race Indy 500 for Schmidt Peterson Motorsports”, ABC, 2015. április 25. (Hozzáférés ideje: 2015. április 25.) 
  41. DiZinno, Tony: Aleshin confirms IndyCar test, race return at Sonoma with SPM. NBC Sports, 2015. augusztus 5. [2015. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 5.)
  42. Penske adds Pagenaud as fourth driver for '15”, IndyCar Series (Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 29.) 
  43. Lewandowski, Dace. „INDYCAR announces qualifying revisions”, Indycar, Indycar, 2015. május 17. (Hozzáférés ideje: 2015. május 19.)