Főmenü megnyitása

Az 5 óra 40[2] Tóth Endre 1939-ben bemutatott bűnügyi filmje. A magyar filmtörténet első krimije.

5 óra 40
1939-es film

Tasnády Fekete Mária Marion szerepében
Tasnády Fekete Mária Marion szerepében
Rendező Tóth Endre
Producer Takács Antal
AlapműClifford Merrivale[1]
Műfaj bűnügyi film
Forgatókönyvíró Babay József, Szatmári Jenő
Zene Fényes Szabolcs
Operatőr Eiben István
Vágó Bánky Viktor
Díszlettervező Vincze Márton
Gyártás
Gyártó Takács Film Kft.
Országmagyar Magyarország
Nyelv magyar
Játékidő 78 perc (35 mm)
Képarány 1,37:1
Forgalmazás
Bemutatómagyar 1939. szeptember 12.
Korhatármagyar Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott 12 év (Magyarország)
További információk

A filmet 1939 áprilisában forgatták. A történet meglepően fordulatos és érdekfeszítő. Eszközei a legmodernebb filmes eszközök mind a jelenetek közötti zökkenőmentes átvezetés, mind a feszültségteremtő, továbbá a komikus elemek, eszközök tekintetében is.

A film nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. Az eltelt évtizedek ellenére is tökéletesen élvezhető.

2006-ban DVD-n is újra megjelent a Magyar Klasszikusok sorozat 31. kiadványaként.

Valamennyi szerepben a legkiválóbb korabeli színészek játszottak és kiváló alakítást nyújtottak. Játékuk természetes. Már nyoma sincs a filmen inkább zavaró, szokatlan hatást keltő színpadi eszköztárnak, ami nem is sokkal korábban még szinte általános volt.

SzereplőkSzerkesztés

A történetSzerkesztés

Robert, a sármos, jó humorú kalandor szép, fiatal és főleg gazdag felesége két hónapi házasság után válni akar. A férj szellemes húzással tréfálja meg az asszonyt, Mariont, ügyvédjével és magándetektívjével együtt. Ám a nő hajthatatlan.

De nem örülhet sokáig tréfája sikerének, mert a bankja telefonon figyelmezteti, hogy 50 ezer frankos váltója lejárt, és ha estig nem fizeti ki, a feleségéhez fordulnak. Robert bajban van, mert a felesége aláírását ráhamisította a váltóra. Ha lelepleződik, nemcsak a válást nem tudná tovább akadályozni, de még a börtönt se kerülhetné el, ha az asszony úgy akarja. Pedig azt mindeddig minden szélhámossága ellenére sikerült.

Felkeresi régi barátnőjét, Eleonora Taccanit, az egykor ünnepelt operaénekesnőt, hogy tőle kérje kölcsön az összeget.

A szobalány este holtan találja a dívát. Megfojtották.

Az üggyel Henry Tessier vizsgálóbírót bízzák meg, aki egyébként Marion első szerelme volt, de a lányt apja eltiltotta az akkoriban még szegény gyakornoktól. Henry emiatt vidékre helyeztette át magát, és csak később tért vissza Párizsba már vizsgálóbíróként. Különválása után Marion újra találkozni kezdett vele, és válása után hozzá akar menni feleségül.

A rendőrség gyanúja először az áldozat titkára, Louis Melottira terelődik, mivel ő vett fel a bankból szintén pont 50 ezer frankot a csekkre hamisítva a díva aláírását. De tisztázódik, hogy ez korábban is többször előfordult. Így hihető a magyarázata, miszerint aznap is az áldozat engedélyével tette, hogy Monte Carloban kipróbálhassa tökéletesített rulettszisztémáját.

De egy véletlen folytán kiderül, hogy Robert lehet a rejtélyes telefonáló, „Bijou”, aki az áldozattól találkozót kért a nő háziorvosa szerint nem sokkal a gyilkosság előtt. Ez kellemetlen a vizsgálóbíró számára. Marion ezt látva azt mondja neki, hogy a bajban a férje mellett a helye, és ezért egyelőre nem válik.

Robert ellen egyre több terhelő adat gyűlik, de akárcsak a titkárnál, vannak mentő tényezők is. Többek között hogy nem mondott ugyan igazat, de nem sokat tett a bizonyítékok eltüntetése vagy a gyanú elterelése érdekében sem.

Egy véletlen hozza a megoldást a vizsgálóbíró számára. Megtudja, hogy az énekesnő végrendeletében szerepel egy értékes gyűrű, amit azonban valójában csak a végrendelet dátuma után vásárolt. A végrendelet tehát hamis.

Így terelődik a gyanú az áldozat egyetlen, távoli rokonára, a háziorvosra, aki úgy tűnik, nem tudta kivárni az örökségét, és attól is félt, hogy a könnyelmű nő addigra elszórja a vagyonát.

A vizsgálóbíró csapdát állít neki az áldozat lakásán rendezett helyszíni szemlén, amibe a doktor minden rossz előérzete ellenére belesétál.

Robert - nyilván a válásuk után - repülővel távozik Párizsból. Marion és Henry kíséri ki a repülőtérre a kedves vagy talán nem is annyira kedves szélhámost.

A forgatási helyszínekSzerkesztés

A film jeleneteit a Hunnia Filmgyárban vették fel. A párizsi Eiffel-toronyról és a Diadalívről készült légifelvételeket és utcai jeleneteket, az Operáról és a Louvre-ról készült részleteket illesztettek a bevezető képsorokhoz. A film a budaőrsi repülőtéren forgatott jelenettel fejeződik be.

ÉrdekességekSzerkesztés

  • Magyarországon Georges Simenon kapcsán vált népszerűvé a francia, francia helyszíneken játszódó krimi. Maigret felügyelő Simenon 1931-ben kiadott regényében tűnik fel először. Magyarul a Hosszú út 1938-ban jelent meg.
  • A filmet 1939 decemberében New Yorkban is bemutatták. Így írt róla a Variety kritikusa:[3] „A magyarok legjobb filmje hosszú évek óta. A színészek jók, a fényképezés átlagon felüli. Kiss Ferenc remekül alakítja a szerelmes vizsgálóbírót. A magyar filmekre jellemző módon viszont lassú a tempó, és a részletek túljátszottak.”

Televíziós megjelenésekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. Czakó, Ágnes (1988). „André de Toth magyar filmjei” (magyar nyelven). Filmkultura, 74. o. (Hozzáférés ideje: 2018. július 30.)  
  2. Nemzetközi, angol nyelvű címe: The Five-Forty
  3. Jacobi: Five-Forty, Variety 1939. december 27. Idézi: Czakó Ágnes: André de Toth magyar filmjei, Filmkultúra, 1988. 1. szám, 72. oldalon http://filmarchiv.hu/pdf/viewer.html?id=523&name=1988_1sz.pdf