Főmenü megnyitása

Vándory Gusztáv (Budapest, 1882. december 6. – Budapest, 1964. november 16.) színész.

Vándory Gusztáv
Vándory Gusztáv a Vengerkák című filmben (1917)
Vándory Gusztáv a Vengerkák című filmben (1917)
Született 1882. december 6.[1]
Budapest[2]
Elhunyt 1964. november 16. (81 évesen)[2]
Budapest[2]
Állampolgársága magyar
Gyermekei Vándory Margit
Foglalkozása színész

A Wikimédia Commons tartalmaz Vándory Gusztáv témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉletútjaSzerkesztés

Az Országos Színművészeti Akadémiát végezte el, 1904 virágvasárnapján. Tanárai voltak: Újházi Ede, Gál Gyula, Csillag Teréz és Császár Imre. Nagybecskereken lépett fel először, Ocskay Sándor szerepében, 1904 húsvétján. Igazgatói voltak: Balla Kálmán, dr. Farkas Ferenc, Feld Zsigmond, Beöthy László, Vajda László, dr. Faludi Jenő, Neumann Dezső. 1905. január 15-én vendégszerepelt a Nemzeti Színházban, a Dolovai nábob leánya Bilitzky szerepében és az Egyenlőségban mint Ernent. 1904-6-ban Miskolcon, 1906–07-ben Szabadkán lépett színpadra. 1907-től a Magyar Színháznál szerepelt 1940-ig. 1943 és 1957 között a Fővárosi Operettszínház, 1955-57-ben a Blaha Lujza Színház művésze volt. Szerepelt 1922 és 1925 között a Belvárosi Színházban, 1932-ben a Vígszínházban és a Király Színházban, 1942-ben és 1948-ban a Madách Színházban, 1948-ban pedig a Művész Színházban. Tanított az Országos Színészegyesület filmiskolájában is.

CsaládjaSzerkesztés

Szülei Vándory Gusztáv parlamenti gyorsíró revizor és Sindolni Hermina. Öccse Vándory Béla Géza színész. Felesége Tubay Margit, színésznő, született 1886-ban, Dunaharasztin. Házasságot kötöttek 1905. augusztus 8-án Budapesten, a Ferencvárosban.[3] Leánya Vándory Margit színésznő.

Fontosabb színházi szerepeiSzerkesztés

  • Szatyin (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
  • Charley (Thomas: Charley nénje)
  • Numphidius Sabinus (Felkai F.: Néró)
  • Bertrand (Szépség)
  • Miklics János (Quartett)
  • Dávid Viktor (Mihályiné két lánya)
  • Ularszky (Hotel Imperial)
  • Baradlay Ödön (Kőszívű ember fiai)
  • De Siriex (Fedora)
  • Harry Douglas (Az élet királya)

FilmszerepeiSzerkesztés

  • Sárga liliom (1914) - a főhadnagy
  • Őrház a Kárpátokban (1914) - orosz tiszt
  • Katonabecsület (1915)
  • Tutyu és Totyó (1915) - Konrád főhadnagy
  • Elnémult harangok (1916) - Simándy
  • A doktor úr (1916) - Bertalan ügyvédbojtár
  • Az újszülött apa (1916)
  • A világ csak hangulat (1916) - Rolf barátja
  • A magyar föld ereje (1916)
  • A fekete szivárvány (1916) - a festő
  • Az obsitos (1917) - Józsi
  • Vengerkák (1917) - Kemenes
  • Vámpírhalál (1917)
  • Lili (1917)
  • A toprini nász (1917)
  • Tűzpróba (1917) - Martóthy huszárhadnagy
  • Jobbra én, balra te (1917)
  • Szépségverseny Siófokon (1917, rövid)
  • Érdekházasság (1918)
  • Luxemburg grófja (1918)
  • Leányvásár (1918) - id. Rottenberg
  • Jehova (1918) - a léha színész
  • A Szeszély (1918)
  • Az aranyember I.-II. (1918) - Kadisa
  • A szerető (1918)
  • A sors ökle (1918) - detektívfőnök
  • A Nap lovagja (1918) - Zsigmond gróf
  • A cigányleány (1918) - Gróf Mervill
  • A bosszú (1918) - Henrik gróf
  • Az iglói diákok (1918) - Petki Pál
  • A szeszély (1918) - Lord Gaston
  • Az összeesküvők (1918) - Paul Frankenberg
  • Yamata (1919) - Chevillon báró
  • Marion Delorme (1919)
  • A mostoha (1919)
  • Se ki, se be (1919) - Brown
  • A szív tévedései (1919) - Holwarth
  • A becstelen (1919)
  • A könnyek asszonya (1919) - Bonyhády
  • Vörösbegy (1920)
  • Nick Winter négy új kalandja (1920) - Artin
  • Lengyelvér I.-II. (1920) - Fladern főhadnagy
  • Gyermekszív (1920) - Duncombe képviselő
  • A szürkeruhás hölgy (1920)
  • A színésznő (1920)
  • A kétarcú asszony (1920) - Percy
  • Diána (1920)
  • A fogadalom (1920)
  • Veszélyben a pokol (1921) - Józanész
  • Sugárka (1921) - Balló Gusztáv zenetanár
  • Tavaszi szerelem (1921) - Dr. Kurt Gilf
  • Hétszáz éves szerelem (1921)
  • A New York-i express kábel (1921)
  • Elnémult harangok (1922)
  • A cornevillei harangok (1922) - Henry márki
  • Petőfi (1922) - Kossuth Lajos
  • A szív rejtelmei (1922) - Isten
  • Fehér galambok fekete városban (1923) - Dr. Bartha László tanár
  • A Lélek órása (1923) - nagybácsi
  • A kis rongyos (1923)
  • A három árva (1923) - Tormay Ákos zeneszerző
  • A milliárdos pásztorleány (1923)
  • Egy fiúnak a fele (1924)
  • A Pál-utcai fiúk (1924) - Geréb apja
  • Az elhagyottak (1925)
  • A cigány (1925) - Várszeghy földbirtokos
  • Rongyosok (1925)
  • Átok vára (1927)
  • A hetedik fátyol (1927)
  • Zsuzsanna és a vének (1928)
  • Mária nővér (1929)
  • A falu orvosa (1929, oktatófilm)
  • Segíts magadon! (1929, oktatófilm)
  • Csak egy kislány van a világon (1930) - Vas Miklós
  • A kék bálvány (1931) - szállodaportás
  • Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) - vendég Schneiderék estélyén
  • Csókolj meg, édes! - Galambdúc (1932) - fűszerbolti segéd
  • Tavaszi zápor (1932) - tisztelendő
  • Repülő arany (1932) - bécsi szállodainas
  • A vén gazember (1932, magyar-német) - Thury
  • Iza néni (1933)
  • Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) - orvos
  • Márciusi mese (1934) - Kéri, igazgató
  • Meseautó (1934) - pincér a kiskocsmában
  • Az iglói diákok (1934) - fizikatanár
  • Ez a villa eladó (1935) - Dr. Fényes, ügyvéd
  • A csúnya lány (1935) - pincér a Café Sárgarigóban
  • Budai cukrászda (1935) - ajtónálló inas az estélyen
  • Édes mostoha (1935) - Dr. Gárdonyi, családorvos
  • Címzett ismeretlen (1935) - portás
  • Az új földesúr (1935) - Corinna egyik gavallérja

  • Légy jó mindhalálig (1936) - orvos
  • Én voltam (1936) - börtönigazgató
  • Az aranyember (1936) - ügyvéd
  • Pogányok (1936) - Valter, kanonok
  • Sportszerelem (1936-37) - orvos
  • Pesti mese (1937) - banktisztviselő
  • Segítség, örököltem! (1937) - Aczél, antikvárius
  • Édes a bosszú (1937) - szállodai pincér
  • Hotel Kikelet (1937) - válóperes ügyvéd
  • Mámi (1937) - orvos
  • Mai lányok (1937) - anyakönyvvezető
  • Háromszázezer pengő az utcán (1937) - üzletember
  • A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937) - vendég az estélyen
  • Tokaji rapszódia (1937)
  • Elcserélt ember (1938) - Balogh, tiszt
  • Megvédtem egy asszonyt (1938)
  • Papucshős (1938) - Ödön, vendég az estélyen
  • 13 kislány mosolyog az égre (1938) - Varjasék komornyikja
  • Azurexpress (1938) - tanár
  • A hölgy egy kissé bogaras (1938) - Gyomossy, államtitkár
  • Rozmaring (1938) -Kelecsényi gróf inasa
  • A pusztai királykisasszony (1938) - orvos
  • Tiszavirág (1938, magyar-né­met)
  • 5 óra 40 (1939) - Muchard, ékszerész
  • Áll a bál (1939) - tanácsos úr az államtitkárságon
  • Párbaj semmiért (1939)
  • Semmelweis (1939) - párbajsegéd
  • Garszonlakás kiadó (1939) - klubtag
  • Fűszer és csemege (1939) - orvos
  • Göre Gábor visszatér (1940) - könyvesbolti eladó
  • Jöjjön elsején (1940)
  • Sarajevo (1940) - katonaorvos
  • Erzsébet királyné (1940) - magyar úr
  • Dankó Pista (1940) - orvos
  • Mindenki mást szeret (1940) - pap
  • Vissza az úton (1940) - Battlay Lóránt, festőművész
  • Cserebere (1940) - pincér
  • Elnémult harangok (1940) - református püspök
  • Lángok (1940) - üzletember a bankban
  • Balkezes angyal (1940-41) - Dr. Karvaly, ügyvéd
  • Egy csók és más semmi (1941) - bíró
  • A kegyelmes úr rokona (1941) - orvos
  • Havasi napsütés (1941) - Szász doktor, vendég
  • Egy tál lencse (1941) - orvos
  • Néma kolostor (1941) - orvos
  • Édes ellenfél (1941) - pincér az Anna - bálon
  • Szüts Mara házassága (1941) - vendég a bálon
  • Bűnös vagyok! (1941) - védőügyvéd
  • Ne kérdezd, ki voltam (1941) - férj a szállodában
  • Csákó és kalap (1941)
  • Bob herceg (1941) - udvari hivatalnok
  • Életre ítéltek! (1941) - pincér a mulatóban
  • Miért? (1941) - János, hivatalszolga
  • Dr. Kovács István (1941) - Pintér, hivatalszolga
  • Régi keringő (1941) - pincér az Aranykacsában
  • Haláltánc (1941)
  • Az utolsó dal (1941) - rendőrfőnök
  • Kádár kontra Kerekes (1941) - rendőrtanácsos
  • Akit elkap az ár (1941) - bankigazgató
  • Éjfélre kiderül (1942) - Szemző, ékszerész
  • Tavaszi szonáta (1942) - Dr. Barthalus
  • Szíriusz (1942) - udvarmester
  • 5-ös számú őrház (1942) - Szemes János, állomásfőnök
  • Férfihűség (1942) - orvos
  • Külvárosi őrszoba (1942) - tanár a rendőrakadémián
  • A harmincadik… (1942) - pénztáros a bányában
  • Keresztúton (1942) - Attovay Tamás alkalmazottja
  • Katyi (1942) - rendőrtanácsos
  • A láp virága (1942) - bíró
  • Egy szoknya, egy nadrág (1943) - szállodaportás
  • Jómadár (1943) - vendég az Aranykakasban
  • Legény a gáton (1943)
  • A 28-as (1943) - Leó bácsi unokafivére
  • Anyámasszony katonája (1943)
  • Futótűz (1943) - Hainich, karmester
  • Zenélő malom (1943) - Gárday, vendég Rétfalvyéknál
  • Szováthy Éva (1943) - ügyvéd
  • Boldog idők (1943) - orvos
  • Ördöglovas (1943) - Ferenczy, szobrász
  • Nászinduló (1943) - Klaus, háziúr
  • Zörgetnek az ablakon (1943)
  • A látszat csal (1943)
  • Idegen utakon (1944)
  • Gazdátlan asszony (1944) - pincér
  • Aranyóra (1946)
  • Könnyű múzsa (1947)
  • Beszterce ostroma (1948)
  • Egy asszony elindul (1949) - vásárló úr
  • Forró mezők (1949)
  • Mágnás Miska (1949) - vendég a fogadáson
  • Erkel (1952) - arisztokrata úr

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés