Bajor Királyság

A Bajor Királyság (németül: Königreich Bayern) német államalakulat volt a mai Bajorország, Saarpfalz járás és részben Rajna-vidék-Pfalz területén, amely e néven 1805–1918 között állt fenn.

Bajor Királyság
A Német-római Birodalom választófejedelemsége (1805-1806) A Rajnai Szövetség állama (1806-1813) A Német Szövetség állama (1815-1866) A Német Császárság tagállama (1871-1918)
Königreich Bayern 1805 – 1918
A Bajor Királyság címere A Bajor Királyság zászlaja
A Bajor Királyság a Német Császárságban
Nemzeti himnusz: Heil unserm König, Heil!
Általános adatok
Fővárosa	München
Terület	75.865 km²
Népesség	6.176.057 (1900) 6.524.372 (1910) fő
Hivatalos nyelvek	német
Vallás	evangélikus, katolikus
Államvallás	katolicizmus
Pénznem	bajor forint (1806–1873) német aranymárka (1873–1914) birodalmi márka (1914–1918)
Kormányzat
Államforma	monarchia
Uralkodó	király (lista)
Dinasztia	Wittelsbach-ház
A Wikimédia Commons tartalmaz Bajor Királyság témájú médiaállományokat.

Történelem

I. Miksa király

A bajor király és a királyné koronái a Münchner Residenz kincstárában

1805. december 26-án a pozsonyi békében Miksa választófejedelem – I. Napóleon császár híveként – királyi címet kapott, 1806. január 1-jén Bajorország királyává koronáztatta magát. Miután a Rajnai Szövetség (Rheinbund) tagja volt, Franciaországot támogatta 1805-ben Ausztria, majd 1806–1807-ben Poroszország és Oroszország ellen, majd 1809-ben ismét Ausztria ellen. Ennek eredményeként megszerezte Nyugat-Ausztria nagyobb részét.

A francia haderő oroszországi veresége után Miksa 1813. október 8-án, a riedi egyezmény értelmében kilépett a Rajnai Szövetségből és Ausztriával lépett szövetségre, birodalmának sértetlensége érdekében. 1814–16-ban a Nyugat-Ausztriában elfoglalt területek (Tirol, Salzburg, Inn-négyszög, Hausruck) visszaszolgáltatásáért cserébe a bécsi kongresszustól megkapta Würzburgot, és a Rajna nyugati partján, a régi Pfalzi Választófejedelemségből is visszaadott területeket.

I. Lajos király liberális nézetei közismertek voltak, így trónra lépést általános helyeslés fogadta. Lajos támogatta a görög forradalmat, és fiát, Ottót ültette Görögország trónjára, 1832-ben.

Politikája az 1830-as forradalmak (különösen a franciaországi júliusi forradalom) után egyre inkább konzervatív irányba fordult és megingott hite a demokratikus intézményekkel szemben. A király és az országgyűlés között gyakran feszült volt a viszony. Már az Öttingen-Wallerstein-kabinet (1831–37) is jobbra tolódást jelentett az ország irányításában (Az 1832-ben megrendezett Hambacher Fesztiválon kifejezésre jutott a nép elégedetlensége a sok adó és szigorú cenzúra miatt), az ezt követő, Karl von Abel vezette kormány (1837-től) pedig kifejezetten konzervatív, ultramontán (azaz a katolikus klérust támogató) politikát folytatott. Sok szekularizált kolostort visszahelyezett eredeti státusába, és megkezdte a liberális alkotmány szétzilálását. Sorra megszüntették azokat a polgárjogokat, amelyeket korábban biztosítottak a protestánsoknak.

1848-ban II. Miksa került a trónra, amikor egész Németország forradalmi lázban égett. Azt javasolta, hogy hozzák létre a két nagy konzervatív állam ellensúlyozására a kisebb területek ligáját, ezt azonban nem csak Ausztria és Poroszország ellenezte, hanem a frankfurti parlament is, amely egyetlen és egységes német állam megteremtésére törekedett. Bár Poroszország segítette Bajorországot a pfalzi felkelés leverésében, 1849-ben, Miksa nem volt hajlandó szövetségre lépni az északi állammal, sőt azzal, hogy 1849-ben Ludwig Karl Heinrich von der Pfordtent nevezte ki főminiszterévé, lényegében kinyilvánította, hogy Ausztria oldalán áll. Trónra lépésekor liberális reformokat vezetett be többek között a miniszteri felelősség intézményét. Nem volt igazi politikus alkat; a politikai élet vezetését szívesen hagyta minisztereire. 1859-ben leváltotta Pfordtent és alkotmányos minisztériumot nevezett ki.

Miksa kitartóan támogatta Augustenburgi Frigyes trónörökös herceget abban a vitában, amelyet Schleswig és Holstein hercegségek megszerzéséért folytatott. A herceg az első schleswig-holsteini háborúban (1848–1851) a németbarát felkelő hadsereget vezette Dánia ellen. A vereség után száműzték. Az 1860-as évek elején ismét fellángolt a konfliktus Dánia és Poroszország között. A bajor király agresszív álláspontját egyik európai állam sem támogatta, de Miksa meghalt, mielőtt érdemben foglalkozni tudott volna a kérdéssel. Halála után, 1864-ben a német államok katonai erőszakkal rendezték az ügyet (porosz–osztrák–dán háború).

1864-ben II. Lajos lépett a trónra. Az Ausztria és Poroszország között zajló héthetes háborúba (1866) Ausztria oldalán lépett be, majd miután az osztrákok vereséget szenvedtek, 1867-ben Poroszországgal kötött egyezséget. III. Napóleon ajánlatát, hogy hozzanak létre egy francia–osztrák–bajor szövetséget, visszautasította, és amikor kitört az 1870-1871-es porosz–francia háború, habozás nélkül Poroszország oldalára állt. Ekkor II. Lajos ismerte fel, hogy a bajor hadügyi reform is elodázhatatlan, így miniszterelnöke, Hohenlohe és Prauckh hadügyminiszter segítségével komolyan modernizálták a bajor hadsereget. 1870 decemberében Otto von Bismarck javaslatára levélben hívta fel a német hercegeket egy új Német Birodalom megalakítására. Meghívta a trónra I. Vilmos porosz királyt és felajánlotta, hogy a két uralkodó felváltva vezesse az országot.

1871-ben a többi dél-német királysághoz (Württenberg, Szászország és a vezető Poroszország) hasonlóan az újonnan megalakult Német Birodalomhoz csatolta birtokait, így Bajorország, mint független királyság megszűnt. A felváltva viselt korona elképzelése nem teljesült, mint ahogy a Bajor Királyságnak ígért területeket sem kapta meg. Mindezek miatt, valamint azért, mert belefáradt minisztereivel vívott harcába, hogy megerősíthesse az egyház hatalmát (ellenezték Lajos Vatikánhoz való közeledési törekvéseit), egyre inkább visszavonult a politikai és a társasági élettől. Az 1880-as években szinte teljesen visszavonult a közélettől és csak szenvedélyeinek élt, a zenének és az építkezéseknek. Ebből kifolyólag egyre népszerűtlenebb lett az országban.

Luitpold herceg 1911-ben
Bajorország régense 1886 és 1912 között

Mikor Bajorország régense, Luitpold herceg 1912 decemberében meghalt, a fia, Lajos, átvette helyét a régensi székben, és ő irányította az országot elmebeteg unokatestvére, Ottó király helyett. 1913. november 5-én Lajos bejelentette a törvényhozásnak, hogy a régensség véget ért és Ottót lemondatta a trónról. III. Lajosként kezdte meg rövid uralkodását.

Az első világháborúban igyekezett a lehető legkisebb szerepet vállalni, bár ellenezte Erich Ludendorffnak, a német császári hadsereg tényleges irányítójának katonapolitikáját. Poroszországban vakon megbízott, többek között ezért is lépett be a háborúba. Népszerűsége egyre csökkent. A szocialista Kurt Eisner vezette bajor felkelés (1918. november 7.) teljesen váratlanul érte. III. Lajos trónjáról nem mondott le, de 1918. november 13-án polgári és katonai tisztségviselőit felmentette a neki tett hűségesküjük alól. Ezt a cselekedetét Kurt Eisner lemondásként értelmezte, és az újonnan alakult köztársaság (a Bajor Szabadállam) miniszterelnöke lett.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Königreich Bayern című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Königreich Bayern (Bezirksämter und Gemeinden) 1910
• Karte vom Königreich Bayern, Maßstab 1:600.000, von F. Handtke, 16. Auflage. (Erscheinungsjahr vor 1918)
• Bayerische Landesbibliothek Online Archiválva 2020. június 8-i dátummal a Wayback Machine-ben (umfangreiches Informationsangebot mit digitalisierten Werken)
• Haus der Bayerischen Geschichte: Geschichte Bayerns – több nyélvbeb
• Haus der Bayerischen Geschichte: „Königreich Bayern 1806–1918“
• Haus der Bayerischen Geschichte: Bildarchiv zur Bayerischen Geschichte – inkl. Bilder und Videos