Főmenü megnyitása

Historiográfia

a történetírás történetével foglalkozó történettudományi szakág

A historiográfia (görögül: ιστοριογραφία) a történetírás történetével foglalkozó, a történettudomány résztudományát képző szakág. A név a görög ιστορὴ (kutatni, kérdezősködni, vizsgálódni) és γραφὼς (írás, jegyzet) szavak összetételével a latinon keresztül vezethető le. A historiográfia eredeti jelentése szerint „a történelem lejegyzése”, azaz a történetírás, ma azonban a történetírás jellemzőivel és fejlődésével foglalkozó tudományág neve.

A történetírást befolyásolják a következő tényezők:

  • a történetíró személye, felkészültsége, elfogultsága, lényeglátása, függetlensége, szelektív adatfeldolgozás képessége
  • a kor
  • az uralkodó világnézet
  • a kor tudományának fejlettségi szintje
  • a hatalom részéről jelentkező igény

Prehellén történetírásSzerkesztés

A történetírás elsődleges feltétele az írás kialakulása. Amint megjelenik az írás, már ismertek történelminek tekinthető feliratok. A preklasszikus történetírást Collingwood „kvázi történetírásnak” nevezte, ebből is megkülönözteti a mitikus- és teokratikus kvázi-történetírást. Ez nem egyéb, mint események feljegyzése, életrajzi feliratok készítése. A későbbi korok elsődleges forrásai, de maguk nem történetírói alkotások. A demitizált és humanizált eseményleírás racionális és analitikus.

A görög történetírásSzerkesztés

A korábbi mitikus történetírás (istenekről, isteni hősökről szól, tér és idő megjelenítése nélkül) helyét a görög poliszokban vette át elsőként a teokratikus történetírás (megjelennek a tér- és időkorlátok). Itt jelentek meg ugyanis a Kr. e. 7-5. században azok a gondolkodásbeli változások, amik a tér-idő, ok-okozat kategóriájának elterjedését eredményezték. Humanizálták a múltat, a mindennapi embert állították a középpontba. Azonban a görögség szellemiségében is van mitikus szakasz, ezt az időszakot Homérosz neve fémjelzi. Mind az Iliasz, mind az Odüsszeia eseménye időtlen, helyszín nélküli, kevés az előtörténete.

Fontosabb görög történetírókSzerkesztés

A római történetírásSzerkesztés

Róma nem mutatott olyan kreativitást a történetírásban, mint a tudomány más területein. A görög, hérodotoszi példát próbálta követni. A múlt nagyságát közös római élményként mutatja be. A források feltárására a római történetírók nem igazán törekedtek. A III. században görögül szólalnak meg az első történetírók, ugyanis azt hitték, hogy a latin nyelv nem alkalmas a szándékok kifejezésére.

A latin nyelvű történetírást az annalisták indították meg (Pictor, Alimentus), majd fokozatosan terjedt az életrajz (Nepos). A késői császárkorban, 313-tól (milánói ediktum) a történettudomány teológiailag alárendelt műfajjá vált, az időszemlélet a ciklikus helyett kezdő- és végponttal rendelkező. A történetírás fontos szerepe lett az Ótestamentum történeti átültetése és kapcsolatai az aktuális világgal, valamint az isteni gondviselés, mint történelemformáló erő kidomborítása.

Jelentős római történetírókSzerkesztés

KöztársaságkorSzerkesztés

Korai császárkor (Pax Romana)Szerkesztés

Késői császárkorSzerkesztés

A középkori keresztény történetírásSzerkesztés

A keresztény történetírás visszakanyarodik a homéroszi mitikus történetíráshoz, valamivel objektivizáltabb formában. Az esemény valódi, de a szándékok és okok tevőleges isteni beavatkozásra vezethetők vissza. A történetírás az összes írott irodalomhoz képest visszaszorul, az Isten jelenléte nem teszi szükségessé.

Az első keresztény történetírók a 4. században éltek, az egyházatyák közül kerültek ki. A munkák a történelmi idővel is foglalkoznak, megpróbálják szakaszolni a történelmet. A középkor századai során a gondolkodás visszafejlődött. Ezt azzal is magyarázzák, hogy nagyon minimális szintre süllyedt a feldolgozható forrásanyag, a történetírás veszített jelentőségéből. A valóság az, hogy hiába lettek volna írott források, a szándék hiányzott. A történetírók nem törekedtek arra, hogy az emberi történelem folyamataival, összefüggéseivel foglalkozzanak, nem folytatták a tágabb, oknyomozói történetírást. Nem érdekelte a történetírókat, hogy az események mögött okokat keressenek.

Középkori keresztény történetírókSzerkesztés

A középkori történetírás legjelentősebb műfajaiSzerkesztés

  • Annales, kolostori krónikák, egyházi személyek és intézményeik története
  • Gesta (historia), tematikus, nem feltétlenül időrendi néptörténet (eredet, vándorlás, letelepedés)
  • Világkrónika, időrendi néptörténet vagy népek átfogó története
  • Biográfia, egy-egy személy életrajza, cselekedetei
  • Legenda, mitikus biográfia

Reneszánsz, humanista történetírásSzerkesztés

A középkori keresztény történetírói szemlélet a 1415. században megváltozott, de csak fokozatosan, éles határ nélkül. A reneszánsz kor és humanista történetírás is két elkülönülő szakaszra osztható. A választóvonal 1499, ezért a quattrocento és cinquecento stílus jó meghatározás. Az 1499-es dátum az itáliai háborúk több évtizedig tartó szakaszának kezdete, ezért szokták a calamita előtti humanisták és a calamita utáni humanisták meghatározást is használni. Emellett a humanizmus, amióta a középkor végét 1492-től számítjuk a nagykorszakok közül is kettőben fordul elő, a késő középkorban (calamita előttiek) és a korai újkorban (calamita utániak).

Ez az időszak a korai tőkés fejlődés kialakulásának korszaka. Ekkor a városi polgárság Észak-Itália középső területein (Firenze, Genova, Milánó, Velence) városállamokban élt, szemléletük átalakulóban volt. Az itt élő polgárság életviteléből adódóan levonta azt a következtetést, hogy talán nem Isten a legnagyobb történelemformáló erő. A városállamok irányítását ügyes és ravasz kereskedőcsaládok vették át, akik a külpolitikai életet uralták. Az új típusú szemlélet megteremtői tehát a városállamok voltak (mint az antik világban a poliszok). A történelemfelfogás újra humanisztikussá válik, az ember kerül a középpontba, az Isten helyett az ember lesz az alakító tényező. A műfaji keretek sokáig nem változtak, de ez mégis gyökeres fordulatot jelent.

A reneszánsz eszmeiség alapján a klasszikus antikvitáshoz nyúlnak vissza, a 14-15. századi műveltséget, saját korának kultúráját az a klasszikus antikvitás újjászületéseként értékeli. Ezt nevezik reneszánsz, humanista történelemszemléletnek.

Reneszánsz, humanista történetírókSzerkesztés

A calamita előttiek (középkori humanisták)Szerkesztés

A calamita utániak (újkori humanisták)Szerkesztés

A reformáció korának történelemírásaSzerkesztés

A felvilágosodás történetírásaSzerkesztés

A romantikus történelemszemléletSzerkesztés

A romantika mint stílusirányzat a művészet számos területére hat, csakúgy a múltról való gondolkodásra is. Ezek mögött romantikus világkép húzódik meg, melyet a jelenben való csalódottság épített fel. A tőkés rendszer eszmei, ideológiai megalapozottságát jelentős mértékben végezte el a felvilágosodás eszmerendszere és a francia polgári forradalom. Ezekben olyan politikai elképzelések fogalmazódtak, meg, hogy az állam irányítása mielőbb kerüljön a tőkések kezébe. Ugyanis csak így tudnak megvalósulni a forradalom eszméi. A francia forradalom után kialakult a tőkés állami berendezkedés, de a meghirdetett célok nem valósultak meg, nem jött el a testvériség világa. Ez eredményezte a társadalmi csalódottságot, mely alapja lesz a romantikus világképnek. Az emberek olyan szélsőségekbe menekültek, mint a távoli egzotikus világok felfedezése, ész helyet az érzelem, általános helyett az egyedi. A világos helyett a misztikus, ködös múlt ábrázolása.

Ezek a jegyek először a romantikus regényekben jelentkeztek. Számos romantikus regény tükrözi a romantikus világképet. Megteremtője Walter Scott, aki egyben a romantikus történetírói iskola megalapítója. Megírta Skócia történetét, írt Napóleonról és Angliáról is. Ezekben felhasznált olyan forrásokat, melyeket korábban nem (krónikák, legendák). Ezért az ő művei sokkal életszerűbbek, színesebbek, romantikusabbak. Ugyanakkor ezek a történeti művek nem értéktelenek, keveredik bennük a történeti hitelesség, az irodalmi, írói fikció. Ezzel olyan képet rajzolnak le a múltról, mely minden romantikus történetíró számára példa lesz.

A francia romantikus történetírókSzerkesztés

Napóleon bukása után a Bourbon restauráció korában írtak, de nem a Bourbonok eszméit érvényesítették, hanem a francia forradalomra szórt igaztalan vádak megcáfolói lesznek.

Angol romantikus történetírókSzerkesztés

A pozitivizmus történelemszemléleteSzerkesztés

A historizmusSzerkesztés

A marxista történetírásSzerkesztés

Alig hatott saját korára. Létrehozója Karl Marx és Friedrich Engels. Tudományos szocializmus filozófiai rendszerét dolgozták ki műveikben és a történelem menetéről is elmondják véleményüket. A történelemben társadalmi formák követik egymást, az ázsiai, antik, germán, kapitalista, kommunista társadalmi formációk, mindegyikéhez tartozik egy termelési mód, mely a természeti erők és természeti viszonyok összhangját jelentik. Mikor e természeti erők ellentétbe kerülnek, akkor egy új társadalmi forma születik, melyben a termelő erők és természeti viszonyok közötti egyensúly helyreáll.

A társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely- és tulajdonviszonyok alapján a társadalom osztályokra szakad. Kibontakozik az osztályok közötti osztályharc. Ez a történelem objektív törvényszerűsége. A gazdaság az, ami a történelemben mindent alapvetően meghatároz. A kultúrában és a társadalomban is szerepe van a gazdaságnak. (Gazdasági determinizmus)

A 20. század történetírásaSzerkesztés

Magyar történetírásSzerkesztés

Források, bővebb irodalomSzerkesztés

  • Ernst Breisach: Historiográfia, Osiris Kiadó, Budapest, 2004. ISBN 9633894956
  • Czakó Kálmán: A történetírás fejlődése, Budapest, 1976
  • Erőss Vilmos: Modern historiográfia – az újkori történetírás egy története, Budapest, 2015
  • Gunst Péter: A magyar történetírás története, Debrecen, 2000
  • Kriston Pál: A történetírás története, 9. kiad., Budapest, 2000
  • Mokry Benjáminː Közönséges Históriai-Biográphiai Kézi-lexikon, Trattner János Tamás, Pest), 1819-1820 I., II., III., IV.
  • Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19-20. században – nemzetközi kitekintéssel, Osiris Kiadó , Budapest, 2011, ISBN 978-963-276-206-7

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés