Főmenü megnyitása

Pallini Inkey Béla (Pozsony, 1847. december 1.Szombathely, 1921. augusztus 31.) geológus, agrogeológus. Erdélyben végzett ércteleptani és földtani térképezési munkái mellett nevéhez fűződik a magyarországi agrogeológiai kutatások megalapozása és elindítása. 1887-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

Inkey Béla született és somogyi nemesi családban Pallini Inkey Zsigmond (1819-1886) és gróf Batthyány Antónia (1827-1886) fiáként.[1] Apai nagyszülei Inkey Antal (1776-1831) somogyi szolgabíró és Tarródházi Kiss Teréz (1791-1840), anyai nagyszülei gróf Batthyány István (1788-1865) és gróf Bolza Antónia (1788-1836) voltak.[1] Apai nagybátyja, Pallini Inkey József (1813-1900), 1895. november 17-én bárói rangot kapott.[1]

Középiskoláit 1859–1967-ben Ausztriában, a jezsuiták kalksburgi tanintézetében végezte el. 1867–1869-ben jogot tanult a pesti egyetemen, bírói vizsgáját további magántanulmányokat követően 1870-ben Pozsonyban tette le. Rövid ideig a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban segédfogalmazóként dolgozott, ahol a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémia ügyeivel foglalkozott. A jogi pálya helyett azonban inkább a földtudományokat választotta, és 1871-től a freibergi bányászati akadémia hallgatója volt, ahol többek között a korábban Magyarországon és Erdélyben is ércteleptani kutatásokat végző Bernhard von Cotta előadásaira járhatott. 1874-ben megszerezte bányamérnöki oklevelét, s még abban az évben a Magyar Királyi Földtani Intézet térképező geológusa lett. 1874-ben Hoffmann Károllyal a Villányi-hegységben, 1875–1876-ban Vas vármegyében geologizált. 1875-ben Szabó Józseffel együtt nagyobb terepmunkát végzett Szerbiában, Görögországban és az európai Törökországban is. 1877-ben már önálló tanulmányútra ment Sopron vármegyébe. A Magyar Természettudományi Társulat felkérésére 1878–1880-ban az Erdélyi-érchegység, s főként a nagyági érclelőhely bányageológiai, geológiai viszonyait tárta fel. 1880 végén Hantken Miksa társaságában a zágrábi földrengést követően végzett a helyszínen vizsgálatokat. 1882–1883-ban a Déli-Kárpátokban végzett földtani térképezési munkálatokat. 1885-ben Dalmácia, Montenegró, Albánia, Macedónia, Görögország és Szerbia földtani felépítését tanulmányozta egy Balkán-félszigeti expedíció tagjaként.

1886-tól, apja halálát követően jórészt Vas megyei birtoka ügyeivel foglalkozott. 1891-ben a földművelésügyi minisztérium megbízásából NémetországbanBerlin, Lipcse, Heidelberg, Strassburg környékén – tanulmányozta a mezőgazdasági geológia módszereit. Visszatérését követően még ugyanazon év novemberében a Földtani Intézet főgeológusává nevezték ki, s az általa alapított agrogeológiai osztály munkáját irányította. 1893–1895-ben a földművelésügyi minisztérium megbízásából agrogeológiát oktatott államilag szervezett szőlészeti és borászati tanfolyamokon. 1897-ben visszavonult, és taródházi (ma Sorkifalud) birtokán gazdálkodott. 1906-ban a magyar földtudományt képviselve részt vett és kőzettani előadást tartott a Mexikóvárosban megrendezett X. Nemzetközi Geológiai Kongresszuson, azt követően az Amerikai Egyesült Államokban végzett rövidebb terepmunkát.

A sorkifaludi (taródházi) temetőben nyugszik, sírhelyét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.[2]

MunkásságaSzerkesztés

Pályája elején főként ércteleptani vizsgálatokat folytatott az Erdélyi-érchegységben, e témában írt 1885-ös monográfiáját a Magyar Természettudományi Társulat Semsey-díjjal jutalmazta. Az 1881. évi bolognai II. Nemzetközi Geológiai Kongresszus – egész Európa átnézetes földtani térképének elkészítésére buzdító – felhívásához csatlakozva harmadmagával vállalta el a Déli-Kárpátok geológiai feltérképezését, amely munkából neki az Olt áttörésétől a Vaskapu-szorosig terjedő terület jutott. Az 1880-as évek második felétől főként agrogeológiai kutatásokat végzett, s elsősorban az Alföld földtani térképezésével foglalkozott. Nevéhez fűződik az első magyarországi agrogeológiai felvétel elkészítése Pusztaszentlőrinc (ma Budapest XVIII. kerülete) környékén, s a szervezett agrogeológiai kutatások elindítása. Szervezőmunkájának köszönhetően 1909-ben Budapesten rendezték meg az I. Nemzetközi Agrogeológiai Kongresszust. Részt vett a Földtani Közlöny (1880–1884) valamint a Földtani Értesítő (1880–1885) szerkesztésében.

Tudományos eredményei elismeréseként 1887-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1877–1881 között a Magyarhoni Földtani Társulat első titkára, 1912-től tiszteleti tagja volt.

Főbb műveiSzerkesztés

  • A székesfehérvár-velencei hegység granit- és trachyt-nemű kőzetei, in: Földtani Közlöny 1875.
  • Nagyág földtani és bányászati viszonyai: Monográfia, Budapest, 1885.
  • Román és magyar geológiai fölvételek a két ország határhegységében, in: Földtani Közlöny 1885.
  • Az erdélyi havasok az Oltszorostól a Vaskapuig, Budapest, 1889.
  • Puszta-Szt-Lőrincz vidékének talajtérképezése, Budapest, 1892.
  • Tájékozódás az Alföld földtani képződményeiben és talajviszonyaiban, in: A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése 1891.
  • A geológiai felvételek alkalmazása a mezőgazdaság terén, in: Köztelek 1892.
  • Alföldi talajtanulmányok, in: A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése 1893.
  • A Debreczeni M. Kir. Gazdasági Tanintézet földje, Budapest, 1894.
  • Mezőhegyes és vidéke agronóm-geológiai szempontból, Budapest, 1896.
  • The ghost of Rouveray and other stories, Heilbronn, 1904.
  • A magyarországi talajvizsgálatok története, Budapest, 1915.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Szluha Márton (2011). Vas vármegye nemes családjai. I kötet. Heraldika kiadó. 634.o.
  2. Magyar Közlöny 2007/173. szám 13043. o., a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 26/2007. számú határozata, 2007. december 12.

Felhasznált forrásSzerkesztés