Renato Bruson (Granze, 1936. január 13. –)[7] olasz operaénekes (bariton). A 20. század második felének és a 21. század elejének egyik legfontosabb Verdi baritonjának tartják.

Renato Bruson
Renato Bruson 1965.jpg
Született

Állampolgársága olasz
Foglalkozása
Kitüntetései Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja

A Wikimédia Commons tartalmaz Renato Bruson témájú médiaállományokat.
Renato Bruson

ÉleteSzerkesztés

Már gyermekkorában kialakult a zene iránti szenvedélye a plébánia kórusában. Zenei tanulmányait a padovai konzervatóriumban kezdte, ahol ösztöndíjat kapott, amely lehetővé tette számára, hogy anyagi gondjai ellenére is részt vehessen a kurzusokon. A családjától nem kapott sok támogatást, semmirekellőnek tartották. Saját szavai szerint: „Azt gondolták, hogy csak azért szeretnék zenét tanulni, mert nem akarok dolgozni. Ott, ahol éltem, az volt az általános vélekedés, hogy aki dolgozik, annak van jövője, míg azokat, akik tanulnak, különösen, ha zenét tanulnak, kudarcosoknak tekintették, akik soha nem találják meg az útjukat az életben.”[8] A konzervatórium vezetőségének segítségével és barátai támogatásával azonban folytatni tudta tanulmányait.

1960-ban a spoletói Teatro Lirico Sperimentale-ban debütált A trubadúr című operában mint Luna gróf. A következő évben Riccardo volt a római Teatro dell’Opera di Roma A puritánok című előadásában. Első fellépésén a Metropolitan Operában Enrico szerepét énekelte a Lammermoori Luciában 1969-ben. 1970-ben kezdte meg együttműködését Riccardo Muti karmesterrel Az álarcosbál firenzei előadásában. 1972-ben a Teatro alla Scalában Donizetti Linda di Chamonix-jában Antonio szerepében debütált, az Edinburgh-i Fesztiválon 1972-ben Ezio volt az Attila című operában. 1975-ben nagy sikert aratott a Covent Garden-ben Az álarcosbál Renato szerepében. 1978-ban a bécsi Staatsoper Macbeth című előadásával akkora sikere volt, hogy a rangos osztrák színház a Kammersänger címmel tüntette ki. Az 1980-as években Mozart Don Giovannijával a 18. század felé, majd Umberto Giordano Andrea Chénierjével az olasz verizmus felé fordult.

Néhány kritikus őt tartja Tito Gobbi óta a legjobb Rigolettónak. Nagyra értékelik elegáns és kifejező frazeálását, bársonyos hangszínét, zenei intelligenciáját és színészi kvalitásait. A hosszú, lírai sorokban jeleskedik. Azt is nagyra értékelik, hogy nem veti meg a kisebb szerepeket sem. Bruson egyszer a következőképpen jellemezte önmagát: „Elég önkritikus vagyok ahhoz, hogy megértsem, mire is vagyok képes. Mivel tudtam, hogy nincs mennydörgő hangom a nyers hatásokhoz, az értelmezést kerestem, hiszen fontosabbnak tartom, hogy a közönség valamivel a szívében menjen haza, mint néhány hanggal a fülében.”

SzerepeiSzerkesztés

FelvételeiSzerkesztés

Év Opera Szerep További szereplők Karmester Kiadó
1977 A lakatlan sziget Enrico Linda Zoghby, Norma Lerer, Luigi Alva Doráti Antal Philips
1978 Sámson és Delila Dagon főpapja Plácido Domingo, Jelena Vasziljevna Obrazcova, Robert Lloyd Daniel Barenboim Deutsche Grammophon
1979 Luisa Miller Miller Katia Ricciarelli, Plácido Domingo, Jelena Vasziljevna Obrazcova Lorin Maazel Deutsche Grammophon
1980 Az álarcosbál Renato Plácido Domingo, Katia Ricciarelli, Edita Gruberová Claudio Abbado Deutsche Grammophon
1980 Tosca Scarpia Renata Scotto, Plácido Domingo James Levine EMI
1980 Traviata Giorgio Germont Renata Scotto, Alfredo Kraus Riccardo Muti EMI
1981 Il segreto di Susanna Conte Gil Renata Scotto John Pritchard CBS
1981 Rigoletto Rigoletto Edita Gruberová, Neil Shicoff, Robert Lloyd Giuseppe Sinopoli Philips/Decca
1982 Parasztbecsület Alfio Jelena Vasziljevna Obrazcova, Plácido Domingo, Fedora Barbieri Georges Prêtre Decca
1982 Falstaff Falstaff Katia Ricciarelli, Leo Nucci, Barbara Hendricks Carlo Maria Giulini Deutsche Grammophon
1983 Az álarcosbál Renato Luciano Pavarotti, Margaret Price, Kathleen Battle Solti György Decca
1983 Alzira Gusmano Ileana Cotrubaș, Francisco Araiza Lamberto Gardelli Orfeo
1983 Lammermoori Lucia Enrico Ashton Edita Gruberová, Alfredo Kraus, Robert Lloyd Nicola Rescigno EMI
1983 Macbeth Macbeth Mara Zampieri, Robert Lloyd, Neil Shicoff Giuseppe Sinopoli Decca/Deutsche Grammophon
1984 Manon Lescaut Lescaut Mirella Freni, Plácido Domingo Giuseppe Sinopoli Deutsche Grammophon
1985 A végzet hatalma Don Carlos di Vargas Rosalind Plowright, José Carreras, Agní Bálca Giuseppe Sinopoli Deutsche Grammophon
1993 Don Pasquale Don Pasquale Eva Mei, Frank Lopardo, Thomas Allen Roberto Abbado RCA
1995 Rigoletto Rigoletto Rost Andrea, Roberto Alagna Riccardo Muti Sony

ElismeréseiSzerkesztés

  • Carlo Maria Giulini: „Azt hiszem, Renato Bruson most A Falstaff. Megvan benne a szellemesség, az intelligencia, a méltóság és természetesen a hang.”[9]
  • Christian Springer zenekritikus ezt írta róla: „Ő volt a múlt század második felének Verdi-baritonja. Nem olyan Verdi-bariton, amilyennek az 1950-es és 1960-as években értették (vagy inkább félreértették), hanem olyan Verdi-bariton, amilyennek maga a zeneszerző értette és kívánta.”[10]

Díjai, kitüntetéseiSzerkesztés

Számos kitüntetésben részesült, többek között:

1980-ban megkapta a francia Académie du disque Lyrique Orphée d'or díját a Deutsche Grammophon Luisa Miller című lemezéért.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. május 4.)
  2. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Discogs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Brockhaus (német nyelven)
  5. Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Archivio Storico Ricordi. (Hozzáférés: 2020. december 3.)
  7. Renato Bruson. cinquantamila.it
  8. Fr. Mario Conte. God & I: Renato Bruson Archiválva 2008. április 23-i dátummal a Wayback Machine-ben. saintanthonyofpadua.net
  9. Bernheimer, M.: "Giulini's 'Falstaff'" page 8 of booklet included in CD Deutsche Grammophon 410503-2, 1982.
  10. Baritones. jcarreras.homestead.com

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Renato Bruson című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

ForrásokSzerkesztés