Főmenü megnyitása

A forradalom gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, vagy komoly kulturális, gazdasági áttörést hoz.

FogalomtörténetSzerkesztés

A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.[1]

A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága.[2] Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.[3]

Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt.[4] A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.[5]

A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak,[6] és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé.[7] Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:

–Ez lázadás! – mondta a király.

– Nem, királyom, ez forradalom! – válaszolta a herceg.

Kortárs értelmezésekSzerkesztés

Hannah Arendt értelmezéseSzerkesztés

A forradalom definíciójaSzerkesztés

Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:

Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.
– Hannah Arendt[8]

Arendt Condorcet-et véve alapul[9] azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.

Kétféle szabadságSzerkesztés

Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi.[10] Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul.[11] A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.[12]

A fogalom forrásaSzerkesztés

A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai kereszténység szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.[13]

A forradalom két fajtájaSzerkesztés

Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak Montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra,[14] és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk.[15] Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg.[16] A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia,[17] majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.[18]

Molnár Tamás értelmezéseSzerkesztés

A forradalom okaSzerkesztés

Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.[19]

  • Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.[20]
  • Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.[21]
  • Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyès).[22]

A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.[23]

A forradalom vonzerejeSzerkesztés

A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert.[24] Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.[25]

Társadalmi és politikai forradalmak különbségeSzerkesztés

 
A Bastille ostroma 1789. július 14-én, a francia forradalom alatt.

A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.

A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.

A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.

A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.

A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.

Nevezetes forradalmakSzerkesztés

Polgári forradalmakSzerkesztés

Szocialista forradalmakSzerkesztés

Forradalmak totalitárius kommunista diktatúrák ellenSzerkesztés

  • Német Demokratikus Köztársaság (1953)
  • Magyarország (1956)
  • Csehszlovákia (1968)
  • Lengyelország (1981)
  • Észtország (1988)
  • Románia (1989)

Iszlám forradalmakSzerkesztés

  • Irán (1979)
  • Szudán (1989)
  • Afganisztán (1996)

Forradalmak MagyarországonSzerkesztés

Kulturális, szellemi, filozófiai forradalmakSzerkesztés

Technológiai forradalmakSzerkesztés

ÉrdekességekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  1. Arendt, 1991, 27. o.
  2. Arendt, 1991, 37. old
  3. Arendt, 1991, 46. o.
  4. Kopernikusz, 1543
  5. Arendt, 1991, 55. o.
  6. Tocqueville, 1994, 72. o.
  7. Paine, 1995, II. rész bevezetője
  8. Arendt, 1991, 45.o.
  9. Condorcet, 1847-9, vol. XII
  10. Arendt, 1991, 37. o.
  11. Arendt, 1991, 40-41. o.
  12. Arendt, 1991, 42. o.
  13. Arendt, 1991, 31. o.
  14. Arnedt, 1991, 30. o.
  15. Olivier, 1954
  16. Arendt, 1991, 66. o.
  17. Arendt, 1991, 62. o.
  18. Schieder, 1950
  19. Molnár, 2005, 28. o.
  20. Molnár, 2005, 15. o.
  21. Molnár, 2005, 22-23. o.
  22. Molnár, 2005, 24. o.
  23. Molnár, 2005, 29. o.
  24. Rousseau, 1997
  25. Molnár, 2005, I.
  26. Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata Politikai_Nyilatkozat.pdf Archiválva 2010. augusztus 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF – Kim.gov.hu
  27. Országgyűlési választások 2010 Választas.hu. [2013. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 13.)

IrodalomSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Forradalom témájú médiaállományokat.
  • Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991.
  • Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9
  • Kopernikusz: 'De revolutionibus orbium coelestium', ('Az égitestek keringéséről') 1543.
  • Molnár Tamás: Az ellenforradalom, Kairosz, 2005
  • Albert Olivier: Saint-Just et la force des Choses, Paris, 1954
  • Thomas Paine: Az ember jogai, Osiris, 1995
  • Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről , PannonKlett, 1997.
  • Theodor Schieder: Das Problem der Revolution im 19. Jahrhundert, In Historische Zeitshrift vol. 170, 1950
  • Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom II. Atlantisz, 1994