Ruszpolyána

falu Romániában, Máramaros megyében
(Ruszpolyána község szócikkből átirányítva)

Ruszpolyána, 1901 és 1919 között Havasmező, 1940 és 1944 között Ruszkirvával egyesítve Havaskő néven (románul: Poienile de sub Munte, korábban Ruspoiana, ukránul: Русь-Поляни vagy Поляни, jiddisül פּאליען-ריסקווה, németül: Reußenau) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban, az ukrán határ mellett. Máramaros megye legnagyobb területű községét alkotja.

Ruszpolyána
(Poienile de sub Munte)
Ruszpolyána zászlaja
Ruszpolyána
zászlaja
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióMáramaros
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeMáramaros
KözségRuszpolyána
Rangközségközpont
Irányítószám437220
SIRUTA-kód108482
Népesség
Népesség9291 fő (2021. dec. 1.)
Magyar lakosság36 (2011)
Népsűrűség31,49 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság(átlagosan) 650 m
Terület295 km²
IdőzónaEET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 49′, k. h. 24° 26′Koordináták: é. sz. 47° 49′, k. h. 24° 26′
A Wikimédia Commons tartalmaz Ruszpolyána
témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fekvése szerkesztés

Központja Máramarosszigettől 61 km-re kelet–délkeletre, a Máramarosi-havasokban, a Ruszkova mentén helyezkedik el. Tíz, kisebb-nagyobb házcsoportból és a hegyoldalakon szórtan épült portákból áll.

Nevének eredete szerkesztés

Hagyományos nevének első tagja ruszin lakosságára utal, a második pedig a szláv poljana 'erdei tisztás' szóból származik. Újabb magyar nevét a helységnévrendezés idején alkották. Ezzel egyszerre született román neve is, szintén mesterséges névalkotással. Történeti névalakjai: Rwskapolanya és Polyna (1411), Ruszkuoapojana (1600), Rusz-Polyana (17151720) és Ruszko-Poiana (1827).

Története szerkesztés

Hucul lakosságú település volt Máramaros vármegyében. A hagyományos, önellátó penduláris juhtartás mellett lakói között fegyverkovácsok, szűcsök és prémvadászok is voltak. A 17. században valószínűleg egy kompakt települést képezett és a tanyásodás csak a 19. század közepén, a fafeldolgozás konjunktúrájával kezdődött. 1956 után, amikor egy részét Ruszkirvához csatolták, még 17 házcsoport alkotta.

1566-ban lakosságát pestisjárvány tizedelte, amelynek emléke ma is él a helyi hagyományban és a pestistemető helyét határnév őrzi.

1845-ben éves (országos) vásár tartására kapott jogot.[1] Zsidó hitközségében 1875-től szolgált saját rabbi. A ruszpolyánai zsidók vallásilag a máramarosszigeti haszid Teitelbaum rabbikhoz kötődtek.[2]

A Szokoló községrész évszázadokon keresztül természetes határt képezett a Magyar Királyság és Galícia között.

1941 és 1944 között, az Árpád-vonal részeként a magyar hadsereg bunkereket épített a Ruszkova völgyének szűkebb szakaszain és főleg a Bardău-patak befolyásánál. A vonal bevetésére nem került sor. 1945 első felében, a szovjet megszállás idején a vidék Ivan Odovicsuk ukrán nacionalistáinak befolyása alatt állt. Ekkor több szovjetbarát, románellenes tüntetésre került sor. Az Odovicsuk-párti Banderov ukrán partizánjai még 1949-ig folytatták gerillaháborújukat a hegyekben. 1947-ben egy élelmiszert rekviráló ukrán partizáncsoport meggyilkolta a deportálás és a haláltábor 17 zsidó túlélőjét. 1952-ben itt állították föl az ortodox egyházba kényszerített romániai ukrán görögkatolikusok esperesi központját.

Mint hegyvidéki községet, nem kollektivizálták. A központi településrészen blokkházakat építettek.

Az 1960-as években megalakult pünkösdi gyülekezete mára a legnagyobb vidéki pünkösdi közösség Romániában.

A férfiak között régi hagyománya van a távoli vidékeken végzett famunkának. A 20. század utolsó harmadában lakói közül sokan áttelepültek a Bánságba, ahol korábban erdőkitermeléseken dolgoztak. Mára a tejbegyűjtés megszűnt, így lakói kizárólagosan az állattartásból nem tudnak megélni. A legtöbben Spanyolországban, Portugáliában vagy más nyugat-európai országban vállalnak munkát. Jellemző, hogy az elszórt házakból az emberek a műúthoz közel eső házakba települnek.

A ruszpolyánai ruszinok valószínűleg a nyelvcsere kezdeti fázisában járnak. A többség aktívan ruszin–román kétnyelvű úgy, hogy vannak idősebb emberek, akik nem értenek románul, a fiatalok egy része viszont nem beszéli a helyi ruszin nyelvjárást.

Népessége szerkesztés

  • A 18. század közepén 159 család lakta.
  • 1838-ban 2254 görögkatolikus, 46 zsidó és 36 római katolikus vallású lakosa volt.[3]
  • 1864-ben 2618 görögkatolikus, 61 zsidó és 18 római katolikus vallású lakója volt.
  • 1900-ban 4807 lakosából 3608 volt ruszin, 1082 német (jiddis), 90 magyar és 27 román anyanyelvű; 3671 görögkatolikus, 1044 zsidó és 90 római katolikus vallású.
  • 2002-ben 10 033 lakosából 9696 volt ukrán, 256 román és 61 magyar nemzetiségű; 8176 ortodox, 1377 pünkösdi, 318 adventista, 77 görögkatolikus és 62 római katolikus vallású.

Látnivalók szerkesztés

  • Ortodox fatemploma 1788-ban épült, tornya harang formájú. Múzeummá alakították át, szakrális célokra nem használják.
  • Görögkatolikus fatemplom.
  • Népi építészet, építmények. Archaikus vonás, hogy néhány udvaron ma is láthatók sírkeresztek, ugyanis az elhunytakat a házuk mellé temették.
  • Az Árpád-vonal bunkerei
  • Zsidó temető (nem messze a fatemplomtól).
  • Az első világháborús hadi temetőben osztrák–magyar és német katonák nyugszanak, 93 sír még azonosítható. Kis kápolna is tartozik hozzá.
  • A Vinderel- (Vércse-) tó a Mihailec és a Vár-kő közötti nyeregben, 1615 méteres magasságban található. Preglaciális eredetű. Felülete 0,9 hektár, legnagyobb mélysége 5,5 m (bár a falusiak feneketlennek hiszik). Ha hóolvadáskor vagy esőzések után túlfolyik, keleti peremén vizét vízesés vezeti le.
  • Szénsavas források („borkutak”), tíz barlang.

Gazdasága szerkesztés

Gazdaságának két meghatározó ágazata a fakitermelés és -feldolgozás és az állattartás. 29 515 hektáros területéből 19 500 erdő, 5100 legelő, 3700 rét és 800 szántó.

A nagy távolságok miatt a községben egy taxitársaság is működik.

Oktatás szerkesztés

  • A község nagy kiterjedése miatt 4 nyolc osztályos, 9 négy osztályos iskola és 18 óvoda működik benne.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Illéssy János: Vásárszabadalmak jegyzéke. Budapest, 1900
  2. Mislovics Erzsébet: A hászidizmus megjelenése és terjedése. In Bányai Viktória – Fedinec Csilla – Komoróczy Szonja Ráhel szerk.: Zsidók Kárpátalján. Bp., 2013, 65. o.
  3. Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838[halott link]

Források szerkesztés

További információk szerkesztés