Sáfár Mónika

(1965–) magyar színésznő

Sáfár Mónika (Budapest, 1965. augusztus 10. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész.

Sáfár Mónika
Született1965. augusztus 10. (58 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaMukli Gyula
(1998–2003)
GyermekeiMukli Franciska
Foglalkozásaszínész
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Főiskola (–1991)
Kitüntetései
Színészi pályafutása
Aktív évek1991

SablonWikidataSegítség

Életrajza szerkesztés

1965-ben született Budapesten. A Nemzeti Színház stúdiójának növendéke volt, majd 1986-tól egy évig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének szakos hallgatója. 1987–1991 között a Színház-és Filmművészeti Főiskola prózai szakos növendéke volt Marton László osztályában. Harmadévesen Babarczy László egy operett (Buday Dénes: Csárdás, rendező: Bezerédi Zoltán) főszerepére szerződtette a kaposvári Csiky Gergely Színházba. 1991-ben rektori engedéllyel a Madách Színházban Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma című rockoperájának címszerepével diplomázott (rendező: Nagy Viktor), majd még abban az évben Kaposvárra szerződött.

A máig etalonnak tekintett[forrás?] Mohácsi János által rendezett Kálmán: Csárdáskirálynőjének Sylviáját játszotta, amikor 1993-ban Szinetár Miklós a Fővárosi Operettszínházhoz hívta. Jakobi: Leányvásár című operettjének főszerepével debütált. Hangi adottsága lehetővé tette, hogy az opera műfajában is jeleskedjen, ezért külön képezte is magát. Énekmestere 1989–1991 között Gencsy Sári, 1994-től Kaposy Margit.

1996-ban a Szegedi Nemzeti Színház főzeneigazgatója, Pál Tamás meghallgatta és megkapta első operafőszerepét, Boito: Mefistofele kettős szerepét (rendező: Kovalik Balázs). A következő évben Pál Tamás leszerződtette a színházhoz, ahol számos operafőszerepet kapott. (Háry János – Örzse, Tosca címszerep, Nabucco – Abigél) Közben vendégként játszotta szerepeit a Fővárosi Operett Színházban, Kaposváron.

1996-ban meghívást kapott a Magyar Állami Operaháztól, ahol a Denevér című nagyoperett Rosalindáját énekelte. Ugyanebben az évben Lévay-Kunze: Elisabeth című musicalének címszerepét mutatta be a Szegedi Szabadtéri Színpadon, majd a Fővárosi Operett Színházban és játszotta gyermeke születéséig. Nem szakadt el Kaposvártól, vendégművészként több musical és operett főszerepére hívták.

Gyermeke születése után 2001-ben Kerényi Miklós Gábor hívására a Marica grófnővel tért vissza az Operettszínház színpadára és annak 2008-ig vendégművésze volt.

2003-ban a Madách Színházban Webber: Az Operaház Fantomja című musicalében megkapta Carlotta szerepét. Ettől kezdve a mai napig a színház művésze.

2007-ben visszatért az opera műfajához: a Magyar Állami Operaház meghívására elénekelte Puccini: Turandot című operájának címszerepét (rendező: Kovalik Balázs).

2010-től a kecskeméti Katona József Színház vendégművésze volt, 2015-től játszott a Pesti Magyar Színházban is.

Számtalan külföldi turné részese (Németország, Ausztria, Olaszország, Japán, Anglia, Spanyolország, Franciaország).

Hangszertudás: gitár, tangóharmonika.

2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.[1]

Szerepei szerkesztés

Cím Szerep Rendező Bemutató helye
Buday Dénes Csárdás Rozika Bezerédi Zoltán Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Zerkovitz Béla Csókos asszony Rica Maca Iglódi István Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Leonard Bernstein Candide Kunigunda Gazdag Gyula Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Kálmán Imre Csárdáskirálynő Sylvia Mohácsi János Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Halasi Imre Budapesti Operettszínház
Kerényi Miklós Gábor Budapesti Operettszínház
Jacobi Viktor Leányvásár Lucy Budapesti Operettszínház
Lehár Ferenc Luxemburg grófja Angele Ascher Tamás Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Iglódi István Budapesti Operettszínház
ifj. Johann Strauss A denevér Rosalinda Kerényi Miklós Gábor Magyar Állami Operaház
Kálmán Imre Marica grófnő Marica Kerényi Miklós Gábor Budapesti Operettszínház
Babarczy László Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Nagy_Viktor Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, Kecskemét
Kálmán Imre Cirkuszhercegnő Fedora Vámos László Budapesti Operettszínház
Lehár Ferenc A víg özvegy Hanna Szinetár Miklós Budapesti Operettszínház
Szerednyey Béla Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, Kecskemét
Béres Attila Budapesti Operettszínház
Huszka Jenő Mária főhadnagy Antónia Bagó Bertalan Budapesti Operettszínház
Lajtai Lajos A_régi_nyár Zsuzsika Iglódi István Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Arrigo Boito Mefistole Margit; Helena Kovalik Balázs Szegedi Nemzeti Színház
Giacomo Puccini Tosca címszerep Angyal Mária Szegedi Nemzeti Színház
Giuseppe Verdi Nabucco Abigél Szikora János Szegedi Nemzeti Színház
Kodály Zoltán Háry János Örzse Szikora János Szegedi Nemzeti Színház
Giacomo Puccini Turandot címszerep Kovalik Balázs Magyar Állami Operaház
Müller – Tolcsvay – Müller Mária evangéliuma Mária Nagy_Viktor Madách Színház
Loewe – Lerner My Fair Lady Elisa Babarczy László Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Wassermann La Mancha lovagja Aldonza Iglódi István Szegedi Szabadtéri Játékok
Porter Kiss me Kate Kate Babarczy László Csiky_Gergely_Színház
Claude-Michel Schönberg Miss Saigon Ellen Kerényi Miklós Gábor Budapesti Operettszínház
Lévay – Kunze Elisabeth címszerep Kerényi Miklós Gábor Budapesti Operettszínház
Müller – Tolcsvay – Bródy Doktor Herz Sally Szerednyei Béla Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, Kecskemét
Andrew Lloyd Webber Az_operaház_fantomja Carlotta Szirtes Tamás Madách Színház
Richard Rodgers – Oscar Hammerstein A muzsika hangja Apácafőnök Eperjes Károly Pesti Magyar Színház
Disney – Cameron Mackintosh Mary Poppins Andrew kisasszony Szirtes Tamás Madách Színház
Boublil – Schönberg A nyomorultak Thénardierné Szirtes Tamás Madách Színház
Stephen Sondheim Szenvedély Valló Péter Müpa
Andersson Mamma Mia! Rosie Szirtes Tamás Madách Színház
Hansard – Irglová – Walsh Once / Egyszer Baruska Szirtes Tamás Madách Színház
David Yazbek – Robert Horn Aranyoskám Rita Szirtes Tamás Madách Színház
Norman – Stoppard – Hall Szerelmes Shakespeare Királynő, Dajka Szirtes Tamás Madách Színház
Neil Simon Pletyka Cookie Cusack Szirtes Tamás Madách Színház
Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör Gruse Babarczy László Csiky_Gergely_Színház, Kaposvár
Carlo Goldoni Mirandolina címszerep Mikó István Turay Ida Színház
Hunyady Sándor A vöröslámpás ház Tekla Makk Károly Budapesti Operettszínház
Ludwig van Beethoven IX. szimfónia szoprán
Giuseppe Verdi Requiem szoprán
Bródy János – Tolcsvay László Egy mondat a szabadságról szoprán
Tolcsvay László – Tolcsvay Béla Magyar mise szoprán

Filmes és televíziós szerepei szerkesztés

Díjai, elismerései szerkesztés

Diszkográfia szerkesztés

  • Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma 1991.
  • Adamis-Csemiczky: Tintás ujjak 1992.
  • Miss Saigon 1994.
  • Elisabeth 1996.
  • 12 nő 2000.
  • Kálmán Imre Operett Jubileum 2002.
  • Az operaház fantomja 2003.
  • Dr.Herz 2013.
  • Angyali segédlettel 2017.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Dávid, Kovács Ferenc: Nem nullázzák le a félévet az SZFE-n, megvannak az új tanárok (magyar nyelven). index.hu, 2021. január 16. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  2. Gubás Gabi, Kocsár Balázs és Velekei László is elismerést kapott a nemzeti ünnep alkalmából (magyar nyelven). Papageno, 2022. március 11. (Hozzáférés: 2022. március 11.)

Források szerkesztés