Főmenü megnyitása
Szebenszék térképe

Szebenszék avagy Szeben-szék (erdélyi szász nyelven Stuhl Hermannstadt) különleges közigazgatási egység volt a Magyar Királyságon belül, Erdélyben: az erdélyi szász székek egyike Nagy-Szeben székhellyel. Területe 2316 km², 1870-ben lakóinak száma 86 917 fő volt. Az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján az egész széket az újonnan alakított Szeben vármegyébe kebelezte be.

FekvéseSzerkesztés

TörténeteSzerkesztés

 
Erdélyi szarvasmarha billogok Szebenszékről

Szebenszék területének első telepesei még II. Géza király (1141-1162) idején a Rajna középső vidékéről költöztek Szeben környékére. Később a szásznak elnevezett telepeseknek a király előjogokat adományozott, cserébe a föld megműveléséért és az ország határainak védelméért.

1190 táján III. Béla király (1172-1196) alapította meg itt a Nagyszebeni prépostságot, hogy egyházi viszonyaikat rendezze.

1210 után II. András király oklevele említette először név szerint az idevaló Beche comes fia Iwachinus Scibiniensi szebeni ispánt, akinek a zalai várföldek közül kivett Szolovna (Zala vármegye) birtokot adományozta. Azért kapta adományba a fenti birtokot, mivel az az szászokból, románokból, székelyekből és besenyőkből toborzott serege élén megsegítette Boril bolgár cárt, és az Obozt folyónál legyőzött három kun vezér közül az életben maradt Karaz-t elfogta és Bodon várát visszafoglalta a cár számára, de közben maga is megsebesült, négy rokona és több más vitéze pedig elesett (Er I. 37).

1224-ben II. András király (1205-1235) szabadságlevele az Andreanum szabályozta újra jogaikat és politikailag egyesítette egyúttal az összes szász telepet is Szászvárostól Barótig. A király nevezte ki az önkormányzatok vezetőjét, a királybírót is.

A telepesek - szabad tulajdonú földjeikért - évente adót fizettek a királynak és háborúk esetén katonáskodtak is. Belügyeikben saját önkormányzatuk volt, szabadon választották hivatalnokaikat és papjaikat is, akiknek tizedet fizettek. A falu és vidék saját joga szerint élt, a koronának voltak alárendelve.

1241-ben a tatárok betörve a Vöröstoronyi-szoroson át végigdúlták Szeben-széket is. Közigazgatásuk a szebeni ispánságból alakult ujjá.

1339-ben Szeben városa lett a Hétszék gyűlésének rendezője, és egyúttal a szászság polgári központja is.

A 14. század az ipar és kereskedelem megerősödését is hozta. 1351-ben I. Lajos király (1342-1382) a szebeni kereskedőknek megengedte, hogy a szokásos vám megfizetése ellenében szabadon közlekedhessenek az ország egész területén, 1367-ben pedig Buda kereskedelmi jogát adományozta részükre, amit aztán 1370-ben kiterjesztett Dalmáciára is. 1376-ban Szeben-szék első céhe is megalakult és Nagyszeben városa árumegállító jogot is kapott. Az időközben elnéptelenedett szász falvakba már az 1200-as évek közepe körül megkezdődött az oláh pásztorok bevándorlása, újranépesedése. A legrégibb települések (Szeben, Sink, Újegyház) külön prépostságot alkottak, melynek eltörlése után, 1424 körül ezek a káptalanok közvetlenül az esztergomi érsekség alárendeltjei lettek. A többiek, Brassó kivételével, amely hasonlóan Esztergomnak volt alárendelve, az erdélyi prépostság alá tartoztak, de a hatalmat nagy részben maguk gyakorolták.

1438-ban Szebent is megtámadták a törökök, a város 2 hónapig állta a török ostromot, amíg azok végül a környéket kirabolva távoztak. 1464-ben Mátyás király (1458-1490) Szeben városának megengedte, hogy királybíróját (szebeni grófot) maguk közül választhassák meg, majd a király ezt a jogot 1469-ben kiterjesztette a szebeni tartomány 7 másik székére is.

Az 1484-ben létrehozott szász egyetem (Universitas Saxonum) első embere a szebeni gróf I. Ferdinánd (1526-1564) és I. János (1526-1540) ellenkirályok harcában I. Ferdinándot támogatta. Szapolyai 1529-1536 évi ostromzára Nagyszebent megadásra bírta, a király ettől Királyföld és benne Szebenszék jogait is megerősítette. Az ebben az időben terjedt el Erdély szerte a reformáció, az egyházi birtokok elfoglalása is. Brassóban Honterus János hirdette az új tant, a szász falvak is áttértek a protestantizmusra, 1553-ban az evangélikusok első püspökükké Wiener Pál (†1554) volt laibachi kanonokot választották meg. 1586-ban csatlakozott aztán az egyházhoz a szász universitas egésze is.

1603 táján a tizenöt éves háború következtében Szeben lakossága jóformán negyed részére ritkult, Szebenszék falvaiban még ennél is nagyobb volt a pusztulás, a hegyvidék oláhjainak is majd a fele kihalt.

1658-ban a törökök hadjárataival újabb pusztítások kezdődtek. 1661-ben a törökök és császári hadak miatt Szebent 500000 tallér kár érte, polgárai az összes ezüst- és aranykészletüket és gabonatartalékukat kiadták.

1703-ban a brádi, a szentbenedeki, majd a bonchidai kuruc sikerek után Rabutin 8-10000 fős hadseregével visszahúzódott Szebenbe.

1704-ben Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották II. Rákóczi Ferencet, de Szeben városa továbbra is a császáriaké maradt.

1709-ben Szebent is elérte a pestisjárvány, mely főként a városok népét tizedelte meg, egész családok haltak ki; az elnéptelenedett falurészeket a járvány elmúltával főként oláhok kezdték benépesíteni, majd III. Károly (1711-1740) és Mária Terézia (1740-1780) uralkodása alatt Nagyszeben és Szászsebes környékét Felső-Ausztriából, Karintiából, Krajnából és Salzburgból érkezett telepesekkel telepítették újra.

1783, 1784-ben II. József (1780-1790) új közigazgatási területi rendezésekor Erdélyt 11 megyére osztották fel. II. József halála (1790) után a székek, vidékek önkormányzatát helyreállították, de a francia háborúk következtében I. Ferenc (1792-1835) önkénye a kormánytól való függőség biztosítására hivatalnok-uralmat teremtett. Az 1848/49-évi szabadságharc alatt a szászok, az oláhokkal együtt, hagyományosan a Habsburgokat támogatták. 1849-ben Bem József (1794-1850) tábornok 6585 honvéddel és 30 ágyúval megpróbálkozott Szeben bevételével, sikertelenül (257 halott 5 ágyú volt a veszteségük; a császáriaké pedig 97 halott, 121 sebesült), majd a 2. szebeni csatában 4 szuronytámadás után a várost elfoglalta; 21 ágyút zsákmányolt, 514 foglyot kiszabadított. A visszavonuló oroszokat fedező császáriak vesztesége a Vöröstoronyi-szorosnál 94 halott volt. Szeben-székben kihirdették a rögtönítélő bíráskodást, de Bem kívánságára a fegyvert letevőkre nem alkalmazták. VII. 20-án Lüders cári tábornagy talmácsi támadásával Havasalföldre űzte Ihász alezredes honvédeit (kb. 2000 fő 8 ágyúval), a 31 tiszt és 987 közlegény a törököknek adta át fegyvereit, majd VII. 21-én megszállta Nagyszebent, és a 4. szebeni ütközetben Bem visszavonulni kényszerült. Ez volt Szeben-székben a szabadságharc utolsó csatája.

1849-1861 között a császári önkényuralom alatt a székek önkormányzatát megszüntetve katonai közigazgatást vezettek be, melynek egyik központja Nagyszeben volt, Szebenszéket mint a szebeni kerület részét igazgatták. 1852-ig a polgári ügyek biztosa Franz Salmen szász gróf végezte az erdélyi főkormányszék addigi teendőit. Alkerületeket nem szerveztek, meghagyták a szász székeket és azok bíráskodási rendszerét is. Az 1852. évi császári rendelet szerint a szász magisztrátusokat és székhivatalokat állami hivatalokkal váltották föl, a székeket körzetekre és alkörzetekre osztották. Községi önigazgatásukat fölszámolták, idegen (osztrák, cseh) állami tisztviselőket neveztek ki, a szász különállást politikailag is megszüntették. A „Szászföld” elnevezést megtiltották, a sajtóban és a hivatalokban egyaránt csak székhelyükről volt szabad nevezni a kerületeket. A februári pátens után újból visszaállították a székek önkormányzatát.

1867-ben a kiegyezés unió-törvénye fönntartotta a szászok földjének közigazgatási rendszerét a egészen a vármegyerendezésig. 1876-ban Szebenszék környékének Szeben vármegyévé bővítésével (Nagyszeben székhellyel) Szebenszéket megszüntették.

Települései 1870-benSzerkesztés

(Zárójelben a német név szerepel.)

ForrásokSzerkesztés