Wikipédia

Szerkesztő:Mirabella/próbalap

< Szerkesztő:Mirabella
 Ez nem Wikipédia-szócikk. Ne vedd figyelembe, és ne javítsd!
Ez az oldal a Wikipédia egy szerkesztői munkalapja. Az itt olvasható információk még tévesek, ellenőrizetlenek, rendezetlenek, hézagosak lehetnek, ezért ne támaszkodj rájuk. Ha keresőoldalon át jutottál el ide, akkor kérünk, hogy térj oda vissza, és nézz meg más találatot, vagy használd a Wikipédia keresőjét, és keress egy másik cikket, amely érdekelhet.

André Bloc (Algír, Algéria, 1896. május 23. ― Párizs, 1992. január 8.), André Lucien Albert Bloc teljes nevén is ismert francia építész, szobrász, festőművész, több folyóirat alapítója és főszerkesztője, valamint a művészek és építészek együttműködése érdekében létre hozott Groupe Espace (Tér Csoport) alapítója volt.[1] Általános mérnöki képzés után, avantgarde csoportokkal való kapcsolata során, fokozatosan szélesedett ki érdeklődési köre. Fő törekvése a várostervezésben az építészet és művészetek, különösképpen az építészet és szobrászat, szintézisének megteremtése volt, mely abból a felismerésből fakadt, hogy az épített környezetnek társadalom formáló hatása van. Az André Bloc által alapított L'Architecture d'Aujourd'hui című lap a kor avantgarde építészeti törekvéseinek kiemelkedő fóruma lett, Az építészet és szobrászat közötti határ lebontására irányuló kísérletek színes palettáját mutatta be a lap.

Képzése és pályája első szakasza szerkesztés

 
A L'Esprit nouveau magazin
1920 otóberi száma

André Bloc 1896. május 23-án született Algírban. Szüleivel 1898-ban költöztek Franciaországba. Általános mérnöki tanulmányokat folytatott az École centrale Paris(wd) diákjaként. Egyes források szerint 1920-ban, míg másik, általában megbízható forrás szerint 1924-ben kapott diplomát.[2][3] Az 1829-ben alapított, és 2015-ig fennálló, általános művészeti és ipari képzést nyújtó felsőfokú intézmény hivatalos neve eredetileg École centrale des arts et manufactures volt. Nagy ismertségét jelzi, hogy a köznyelv csak Central néven emlegette, diákjai pedig fogalommá váltak. A hallgatókra a Centraliens, avagy Pistons (magyarul dugattyú) szavakkal hivatkoztak, mert hasonlóan ahhoz, ahogy a gépezetet a dugattyú hajtja meg, az itt végzett diákok jó eséllyel a vállalatuk sikerének mozgatórugóivá váltak képzésük befejezése után.

André Bloc pályája elején először motorgyárban, majd turbinagyárban dolgozott. Már ebben a korai időszakban elkezdte folyóirat szerkesztői tevékenységét. 1922-ben a Science et Industrie (Tudomány és Ipar) című folyóirat főszerkesztője lett, egy évvel később, 1923-ban pedig a Revue de l'ingénieur (Mérnöki Szemle) című folyóirat főszerkesztője. 1924-ben megalapította a Revue générale du Caoutchouc (Általános Gumiipari Szemle) című folyóiratot.[4]

Az új szellemiséget képviselő L'Esprit nouveau(wd) (Új Szellem) című folyóirat szorgalmas olvasása révén, a mérnöki pálya szemszögéből kezdett érdeklődni az építészet iránt, és ennek kapcsán az 1920-as évek elején olyan neves építészeket keresett fel és látogatott, mint Le Corbusier, Auguste Perret, Henri Sauvage(wd) és Michel Roux-Spitz(wd). Ezek az ismeretségek döntő jelentőségűek voltak későbbi pályájának alakulása szempontjából.[5] A L'Esprit nouveau magazin első száma 1920. októberében jelent meg. Szerkesztői voltak Paul Dermée(wd), Michel Seuphor(wd), Le Corbusier és Amédée Ozenfant(wd), akik kiterjedt ismeretségeik révén avantgarde művészeti körökben összekötö kapocsként is szerepeltek.[6][7][8][9]

L'Architecture d'Aujourd'hui szerkesztés

 
L'Architecture d'Aujourd'hui December 1954

André Bloc Marcel Eugène Cahen(wd) közreműködésével 1930-ban alapította meg azt az építészeti magazint, amely a későbbiekben évtizedeken át meghatározó szerepet játszott az építészeti párbeszédben, az új gondolatok terjesztésében, és az építészet, szobrászat és művészetek szintézisére való törekvések elősegítésében. Az építész Cahen még a – később oly sikeressé vált – L'Architecture d'Aujourd'hui(wd) című lap első számának megjelenése előtt meghalt, de ebben a számban olvashatóak irásai.

A L'Architecture d'Aujourd'hui igazi formai és elméleti forradalmat jelentett abban az időben. Közvetítette az építészeti avantgárd, a modern mozgalmak elveit.[10][11] Tekintélyes mecénási bizottságának és nemzetközi tudósítói hálózatának köszönhetően a folyóirat referenciává vált Franciaországban és külföldön egyaránt. A lap támogatói voltak többek között Auguste Perret, Robert Mallet-Stevens(wd) és Frantz Jourdain(wd).

 
Pierre Vago

Pierre Vago, Perret tanítványa, húsz éves volt, amikor tudomást szerezve az új építészeti magazinról, megkereste André Bloc-ot és meggyőzte, hogy szerkesztője lehessen a lapnak. 1932-ben a folyóirat főszerkesztőjévé nevezték ki.[12] A korai időszakban, más folyóiratoktól eltérően, spirál kötésű volt a magazin. A népnyelv, címe helyett, többnyire erre a formai jegyre hivatkozva emlegette a lapot. A borító lapokat Jacques Nathan(wd) francia festő és grafikus készítette, de a cikkeknek nem volt egységes grafikai megjelenése, arról minden szerző saját maga döntött.

A második világháború alatt a szerkesztőség tagjai menekülni kényszerültek, volt akit deportáltak. André Bloc Clermont-Ferrand-ban talált menedéket, és 1940-ben átadta a folyóiratot Georges Massé párizsi építésznek, aki átnevezte. Az Auguste Perret által javasolt Techniques et Architecture címet adta a magazinnak. A háború végén Bloc folytatta a L'Architecture d'Aujourd'hui kiadását, és újra átvette az azonos nevű kiadóvállalatot is, de a kialakult tulajdonjogi konfliktus csak 1947-ben rendeződött. A továbbiakban a két lap párhuzamosan jelent meg. A L'Architecture d'Aujourd'hui a II. világháború háború utáni újjáépítés(wd) körül kialalkuló párbeszéd szócsöve volt ebben az időben, és nyitott a mérnöki és design kérdések felé is. 1945-ben, Párizs felszabadítása idején, júniusban jelent meg az év első száma, melyet két hónappal később követett a Vészhelyzeti megoldások (Solution d'urgance) című szám, amelyben az újjáépítés keretében alkalmazható gyors, olcsó gyakorlati megoldásokat kívánt keresni a szerkesztőség. Nagy érdeklődést tanúsított az iparosított és előregyártott építészet iránt. Jean Prouvé(wd) kulcsszereplője volt a kiadványnak. Vasipari képzettsége lehetővé tette, hogy könnyű, könnyen összeszerelhető, és a mindenkori igénykehez tökéletesen illeszthető építészeti megoldásokat tudjon javasolni.

A hatvanas évekre a második világháború által okozott sokkból és krízisből Európa kezdett felépülni, optimizmussal és a tudományba vetett hittel tekintett a jövőbe. Radikálisan eredeti innovációkkal új építész generáció jelent meg, és különböző (sokszor utópisztikus) elképzeléseket dolgozott ki a jövő városainak felépítésére. Felismerve az épített környezet társadalom formáló hatását az építészek figyelmének középpontjába kerültek a szociológia, pszichológia, ökológia és más építészettel kölcsönhatásban álló tudományok eredményei, így a lap profilja is bővült ezekkel a témákkal. Az 1962-ben megjelent Architecture fantastique című száma a L'Architecture d'Aujourd'hui magazinnak olyan kezdeményezéseket mutatott be, amelyek több, mint egy évtizeden keresztül az építészeti párbeszéd középpontjában álltak. Cikkek jelentek meg felfújható konstrukciókról, műanyagok használatáról az építészetben. Claude Parent(wd) épületei elvetették a horizontális és vertikális rend elvét, és új szabadságfokot teremtettek a ferde vonalak bevezetésével. Hatása máig érezhető például Zaha Hadid építészetében is. Szintet lépett a mobilitás témája is az avantgarde építészetben. Yona Friedman(wd) Spacial city néven emlegetett várostervében több emeleten folyik a közlekedés. A város pillérek rendszerén folyamatosan fejlődik.[13] Constant Nieuwenhuys(wd) New Babylon(wd) városa a homo ludens nomád életformáját vetíti előre. A kor legjelentősebb innovációit karolta fel a L'Architecture d'Aujourd'hui szerkesztősége.

André Bloc 1966-ban váratlanul bekövetkezett halála után 1968-tól Marc Emery lett a főszerkesztő.[14]

Építészet, szobrászat vita szerkesztés

 
Le Corbusier: Capitolium komplexum
Chandigarh, India, Brutalista építészet

Az 1950-es években a beton tömeges hozzáférhetősége új utat nyitott a művészek és építészek együttműködésére, az építészet és a szobrászat korábban lehetetlen fúziójának megteremtésére. A szobrászat és az építészet közötti kölcsönös hatások eredményeként a betonnal építkezés sajátos formája alakult ki. A beton a kizsaluzás után semmilyen további burkolatot nem kapott, hanem ebben a nyers állapotban a látvány domináns eleme lett. A betont brut(wd) nyers esztétikája a háború utáni művészet ikonikus brutalizmusnak nevezett stílusává vált. A művészek, túllépve a pusztán esztétikai élményt nyújtó műalkotások létrehozásán, az anyag rugalmasságát és olcsóságát nagyszabású nyilvános projektek létrehozására használták fel. A beton könnyű formálhatósága korábban elképzelhetetlen formagazdagságot is eredményezett.

A mozgalom az 1930-as évekbeli konceptuális és anyagi gyökereitől indulva az 50-es évek közepétől a 70-es évek elejéig érte el csúcspontját. A beton használata alapvető szerepet játszott egy új építészeti-szobrászati forma kialakulásában, és interdiszciplináris és társadalmi célú gyakorlatuk a jelenben a művészetek figyelmen kívül hagyott genealógiáját alkotja.

Ennek az időszaknak a gyökerei az úgynevezett építészet-szobrászat vitában gyökereznek, és André Blochoz kapcsolódnak, aki az általa alapított folyóiratokon keresztül közvetítőként működött. L'Architecture d'Aujourd'hui és annak melléklapjai, az Art d'Aujourd'hui (A mai művészet; 1949-1954) és az Aujourd'hui Art et Architecture(wd) (A mai művészet és építészet; 1955-1967) fórumot szolgáltattak az új irányzat terjedéséhez, az építészet és a szobrászat új átfedéseiről készült képek terjesztésének eszközévé váltak.

Ezekben a folyóiratokban az olvasók kapcsolatba kerültek a vita alapfogalmaival - különösen a "művészetek szintézisének" és az esztétika társadalmi szerepének gondolatával -, valamint az építészeti szobrászat és szobrászati építészet példáival. Bloc a művészetek szintézisének kezdeti értelmezése szerint a festészet és a szobrászat építészettel való ötvözésével egy új monumentális művészeti formát kívánt létrehozni. Elképzelései nagyrészt Sigfried Giedion(wd) monumentalitásról szóló elméleteire vezethetők vissza. A vita kulcsfigurái nemzetközi szintű hálózatokat hoztak létre. Ebben jelentős szerepet játszott az André Bloc által alapított Groupe Espace is. [15][16]

Groupe Espace szerkesztés

Megalakulásának nemzetközi előzményei szerkesztés

Rietveld Schröder ház
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A Groupe Espace megalakulásának nemzetközi előzményei a 20. század eleji orosz konstruktivisták és a holland De Stijl mozgalom eredményeihez nyúlnak vissza.

A konstruktivistáknak radikálisan funkcionális és technikai koncepciójuk volt az építészetről. Néhány művész, például Vladimir Tatlin, Alekszandr Rodcsenko, Naum Gabo és Antoine Pevsner az 1910-es években különböző anyagok és textúráik kutatásával kezdett foglalkozni. Az anyagokkal kapcsolatos kísérletek egyre inkább térbelivé váltak. Idővel a figyelem fókuszában az anyag fokozatosan átadta helyét a konstruktív térfeltárásnak. Az elvont és szigorú mozgalom célja a modern ipari társadalom és a városi tér tükrözése volt. Elutasította a stilizált dekorációt az anyagok összeillesztésének ipari jellegű esztétikája javára. A tervek a fejlett technológiát és a mérnöki tervezést (bevallottan kommunista) társadalmi céllal ötvözték. A Groupe Espace alapgondolatában visszatükröződik a funkcionalizmus, az anyagokkal való kísérletezés és az építészet társadalomformáló szerepének hangsúlyozása és kihasználása a jövő épített környezetének kialakításában.

A De Stijl festőkből, építészekből és tervezőkből álló holland csoport volt, amely 1917-ben művészszövetséget és azonos nevű művészeti folyóiratot alapított Leidenben. A De Stilj a művészetben hasonló gondolatokat és célokat követő művészek fóruma volt, akik közösen igyekeztek kiállításokat szervezni és kiadványokat publikálni. Képviselői ― hasonlóan a német Bauhaushoz, amelyhez eszmei és művészeti szempontból is szoros kapcsolatuk fűződik ― a művészet és építészet geometrikus-absztrakt ábrázolási formája és a funkcionalitásra korlátozódó purizmus(wd) mellett kötelezték el magukat. Esztétikai alapelveiket átfogó módon a tervezés minden területére alkalmazták. Elképzeléseiket a kubizmus és Vaszilij Kandinszkij művészetelméleti publikációi befolyásolták. A Groupe Espace szintén a geometrikus absztrakció szellemében születő műveket támogatott. Különös jelentőségűek ebben a tekintetben a neoplaszticizmus Piet Mondrian által megfogalmazott alapelvei. Ennek a képi nyelvnek az elemei a vízszintes/függőleges, nagy/kicsi, világos/sötét ellentétpárok voltak és a színek redukálása a három alapszínre: piros, sárga és kék, valamint a nem színekre: fekete, szürke és fehér. Az 1924-ben Gerrit Rietveld építész álal tervezett Rietveld Schröder ház(wd), melyet 2000-ben felvettek az UNESCO világörökségi listájára, a De Stijl mozgalom egyik legfontosabb épülete. Mutatja a legapróbb részletig terjedő egységes alkalmazását a De Stijl esztétikai alapelveinek. Ezek az elvek Mondrian és Jean Gorin közvetítésével hatottak a Groupe Espace alkotóira is. A Groupe Espace a De Stijl-hez hasonlóan multidiszciplináris csoport volt, és esztétikai elveit egységesen dolgozta ki minden alkalmazási területre. Közösen léptek fel tagjai kiállításokon és együtt publikáltak. A neoplaszticizmus formai és színelméleti elveit a Groupe Espace az építészetben, a belsőépítészetben és dekorációban is átvette.

Megalakulásának franciaországi előzményei szerkesztés

 
Union des artistes modernes logo

Franciaországban 1929. május 15-én alakult meg a Union des artistes modernes(wd) (Modern Művészek Uniója), rövidítve az UAM, mely dekoratív művészek és építészek mozgalma volt. Alapítói Jean Prouvé(wd), Charlotte Perriand(wd), Charles Édouard Jeanneret (Le Corbusier), Pierre Jeanneret és Robert Mallet-Stevens(wd) voltak. A második világháború idején szünetelő tevékenységét az UAM 1949-től 1958-ig folytatta. Az egyesület tagjai a funkcióra, a szerkezetre összpontosítottak, új anyagokat és új technikákat alkalmaztak, törekvéseiket a díszítőművészet modern és újraértékelt víziójához igazítva.

Franciaországba elvándorló művészek révén a konstruktivista és neoplaszticista tendenciák hamarosan megérkeztek Párizsba is, és különböző társulások mentén, melyek tagjai közt sok az átfedés, termékeny talajra találtak. 1929-ben Michel Seuphor(wd), Nicolas Schöffer későbbi művészetkritikusa és Torres-Garcia festőművész megalapította a Cercle et Carré(wd) csoportot, amely olyan konstruktivista irányzatú művészeket hozott össze, mint Mondrian, Kandinsky, Pevsner, Vantongerloo és Moholy-Nagy. A Cercle et Carré csoport népszerűsítette az absztrakt művészet új eredményeit és munkáit, és három számot adott ki egy azonos nevű művészeti folyóiratból. A kozmopolita művészek egyesülete csak egy évig létezett, de 1930-ban szervezett egy jelentős kiállítást, melynek helyszíne a párizsi a Galerie 23. volt (rue de La Boétie), és az első nemzetközi csoportos absztrakt művészeti kiállításnak számít.

Seuphor távozása után Vantongerloo 1931. február 15-én új csoportot alapított Abstraction-Création néven, amely átvette a Cercle et Carré csoport tagjainak többségét, és az előző csoport által kidolgozott ötleteket vitte tovább. Az Abstraction Création olyan fórum volt, ahol a konkrét, a konstruktivista és a geometrikus művészeti irányzatok képviselői találkoztak. Kiállításokat, felolvasásokat, vitaköröket szerveztek, és rengeteg elméleti és módszertani előkészítő munkát végeztek a nem reprezentatív művészet számára. A művészek színtanulmányokkal foglalkoztak, amelyek a néző látását befolyásoló fizikai-optikai jelenségeket tártak fel.

1939-ben, a második világháború előtt Frédo Sidès műkereskedő és gyűjtő, valamint Yvanohoé Rambosson(wd) műkritikus közösen rendezett kiállítást Réalités Nouvelle címmel a párizsi Galerie Charpentier-ben(wd). A kiállításon elsősorban az Abstraction-Création csoporthoz tartozó művészek munkáit mutatták be. A kiállítás címére utaló művészegyesület hivatalos megalapítására csak a háború után, 1946-ban került sor. 1946 –1947-ben az Abstraction-Création egyesületet felváltotta A Salon des Réalités Nouvelles(wd), mint az absztrakt irányzatokat összefogó társulás. Megalakulásakor a csoport által képviselt művészeti irányvonalat határozottan absztrakt, konstruktív, nonfiguratív művészetként határozták meg.

André Bloc azért, hogy formát adjon a művészek és építészek teljes és gyümölcsöző együttműködésére vonatkozó elképzeléseinek, 1936-ban Párizsban előmozdította az Union pour l'Art megalapítását. Pierre Vago mellett főtitkára volt az Auguste Perret által elnökölt bizottságnak. 1949-ben Le Corbusier-vel megosztva alelnöke volt a Henri Matisse által elnökölt Association pour une Synthèse des Arts Plastiques-nak, amely ugyanabban a szellemben született, mint ami az 1951-ben Félix del Marle-lal(wd) közösen alapított Espace Groupot is inspirálta. Mindezekkel az előzményekkel, és eszmei háttérrel alakult meg André Bloc vezetésével és Félix del Marle közreműködésével a Group Espace nevű multidiszciplináris társulás azzal a céllal, hogy a konstruktivizmus és a neoplaszticizmus elveit továbbfejlesztve az építészet, szobrászat és képzőművészetek olyan szintézisét hozza létre, mely lehetővé teszi, hogy a jövő épített környezetét társadalomformáló erővé tegyék. Ebben a törekvésben szociológusok, pszichológusok és számos más társtudomány eredményeire is támaszkodtak.

A Groupe Espace megalapítása szerkesztés

 
Eugène Claudius-Petit 1948-ban

A Groupe Espace (Tér Csoport) megalakuló közgyűlésére 1951. október 17-én, az újjáépítésért és városfejlesztésért felelős miniszter, Eugène Claudius Petit(wd) tiszteletbeli elnökletével és André Bloc tényleges elnökletével a Grand Palais épületében került sor. A megalakuló közgyűlés keretében ismertetve lett a jelenlévőkkel az alapító okirat és a csoportosulás elsődleges célja, mely az építészet, szobrászat, festészet és egyéb vizuális- és képzőművészeti ágazatok közötti szintézis megteremtése volt. André Bloc a szintézis megteremtésére irányuló korábbi sikeres és sikertelen példák ismertetésével vezette be beszédét, mely után áttértek a tisztségek viselőinek megválasztására.

A társulás időtartamát 99 évben rögzítették. Székhelye címe Boulogne-sur-Seine, 5. rue Bartholdi.

A társulás tiszteletbeli elnöke Eugène Claudius Petit, Ministère de la Culture et de l’Urbanisme, elnöke André Bloc, elnökhelyettesei Paul Herbé(wd), Fernand Léger és Bernard Zehrfuss(wd), titkára Félix del Marle, kincstárnoka Bernard Laffaille(wd), szóvivői pedig Luc Arsene-Henry(wd) és Edgard Pillet(wd) lettek. A bizottség tagjai Sonia Delaunay, Beöthy István, Silvano Bozzolini(wd), Cicero Diaz, Jean Fayeton(wd), Pierre Faucheux(wd), Jean Gorin, Berto Lardera(wd), Robert le Ricolais(wd), Paul Nelson(wd) és Marcel Roux(wd) voltak.

A megalakuló közgyűlés keretében kidolgozták a munkamódszereket, és megalapították az egyes speciális feladatokra szakosodott munkacsoportokat. Ezek a feladatok felölelték a várostervezést, típustervek kidolgozását, fesztiválok és kiállítások szervezését, a színek használati módjának elméleti kidolgozását és a tárgyi kultúra művészeti fejlesztését.

Kiáltvány szerkesztés

A megalapító közgyűlés után megjelent a L’Architecture Aujourd’hui című lapban a Groupe Espace kiáltványa.[17] A kiáltvány bevezetője a következő gondolatokat foglalja össze:

A képzőművészetek ― festészet, szobrászat, építészet ― elkülönülése sajnálatos, de a művészek, kritikusok és közönség körében széles körben olyannyira elfogadott tény, hogy a művészetek mindennapi életbe való bevonására irányuló legbátortalanabb kísérletek is sokak számára haszontalan merészségnek tűnnek.
Franciaországban azonban megalakult egy csoport, amely nekilát az ezen területek közötti szintézis megteremtésére irányuló nehéz feladatnak, amely nélkül egyetlen civilizáció sem tudja a saját létét érvényesíteni.
Kedvező feltételek lehetővé teszik az első kísérleteket. A háború utáni újjáépítés döntő szakaszába lépett, és az építészek, akik az alapvető munkálatokért felelősek, megértették, hogy helyzetelemzéseik és tervezés közben hasznosan együttműködhetnek más képzőművészekkel.
Az összegyűltek együttesen aláírnak egy kiáltványt, amelyben megfogalmazzák programjukat. Azok a művészek lettek összehívva, akiket úgy tűnt, hogy különösen érdekelnek az új problémák. A kiáltvány jelen aláírása azonban nem más, mint a kezdete a további szélesebb összefogásnak.
A gondolat megszületett és munkálkodik tovább. Franciaországban, Brazíliában, Dániában és Olaszországban már jegyzik az első az első projekteket. A Milánói Triennálé megmutatta, hogyan tudnak az építészek és a képzőművészek intelligensen együttműködni.
A Groupe Espace, amely megalapításától kezdve egyesületként működik, nem zárt szűk csoport lesz. Tagjai nem a személyes nyilvánosságra törekszenek, hanem igazi művészekhez illő alázattal közelítenek a kockázatokhoz, amelyek az alapvető kísérletekkel járnak.

Ezt a bevezetőt követi a kiáltvány tényleges szövege:

Kiáltvány
Annak érdekében, hogy véglegesen megszabaduljanak bizonyos káros berögzülésektől, amelyek a közönség tömegeit éppúgy áthatják, mint a művészek nagy részét, az alulírott építészek, konstruktőrök és képzőművészek létrehozzák a
Groupe Espace-t
Támogatják
  • a korábbi non-figuratív művészeti tendenciákat aktuális technikák és módszerek alkalmazásával, valamint megújult célokkal;
  • az olyan művészetet, amely a valós térbe ágyazódik, funkcionális és válaszol az ember minden szükségletére, a legegyszerűbbtől a legemelkedettebbig;
  • az olyan művészetet, amely foglalkozik a magán és kollektív élet körülményeivel, az olyan művészetet, mely lényeges még az esztétikai értékekre legkevésbé fogékony emberek számára is;
  • az olyan konstruktív művészetet, amely projektek hatékony megvalósítása révén közvetlen cselekvésben vesz részt az emberi közösséggel.
  • az olyan művészetet, amely a fénynek a műalkotásba való érzékeny és modulált behatolása révén térbelivé válik, az olyan művészetet, amelynek koncepciója és kivitelezése a három dimenzióban lévő szempontok nem vélt, hanem kézzelfogható egyidejűségén alapul.
  • az olyan művészetet, amelynél a szín és a forma elválaszthatatlanul összekapcsolódik belső és építészeti tulajdonságaik által a kapcsolatok és arányok ideális kifejeződésében.
Megállapítják
  • hogy túl gyakran bíznak hatalmas építési feladatokat olyan emberekre, akik nem alkalmasak arra, hogy elkötelezzék magukat egy lakócsoport, egy város és még kevésbé egy ország jövője mellett,
  • hogy a várostervezés és a városépítés a felelősöktől nemcsak műszaki ismereteket, hanem társadalmi és pszichológiai ismereteket és bizonyos művészi kultúrát is igényel
  • hogy a szükséges tudás és kultúra szintje általában elégtelen, és a városok újjáépítése tökéletlen tervek alapján és megkérdőjelezhető formavilággal történik,
  • hogy a legtöbb építész nincs felkészülve az új feladatokra,
  • hogy azoknak, akik felelősek azért, hogy megteremtsék a környezetet, amelyben a jövő nemzedékek élni fognak, olyan technikusokkal és szobrászokkal, művészekkel kell körülvenniük magukat, akik ismerik a térbeli problémákat, és akiket ráadásul a törvények és rendeletek támogatnak és segítenek.
Javasolják
  • szoros kapcsolatok létrehozását mindazok között, akik felkérhetőek arra, hogy hozzájáruljanak a nagy kortárs feladatokhoz, különösen a következőkhöz: urbanisztikai tanulmányok, tervrajzok kidolgozása, az építészeti térforma tanulmányozása, beleértve a színek használatának kiterjesztését az építészetben, a mindennapi életben.
  • így annak érdekében, hogy a közönség tudomást szerezzen a szükséges térformáló újításokról kívánatos, hogy a Group Espace művészei aktívan tevékenykedjenek, különösen a fesztiválok, kiállítások és nagy nyilvános ünnepségek alkalmával. A nagyszabású térforma bemutatókra könnyebben van lehetőség az ilyen események alkalmával, és ezáltal megnyílik az út a maradandó projektek megvalósítása felé.
  • A speciális problémák tanulmányozására a következő bizottságok azonnal megalakulnak, és mindegyikbe építészeket, festőket, szobrászokat és képzőművészeket kell bevonni:
VÁROSRENDEZÉS, TERVRAJZOK, SZÍNEK, KIÁLLÍTÁSOK, FESZTIVÁLOK, TÁRGYAK FORMATERVEZÉSE
Felhívják a figyelmet
Arra, hogy minden emberi tevékenység harmonikus fejlődésében nélkülözhetetlen a vizuális- és képzőművészetek jelenléte.

Tagok szerkesztés

Építészek szerkesztés

Konstruktőrök szerkesztés

Képzőművészek szerkesztés

[18][19]

Village polychrome, 1952-53 Biot szerkesztés

 
Fernand Léger murális, 1954
Universidad Central de Venezuel

A Groupe Espace alkotóit a művészetek szintézisének megvalósítása vezérelte, a festészet, a szobrászat és az építészet közötti hagyományos szakadék áthidalása érdekében. Már a csoport megalakulását követő évben, 1952-1953-ban úgy tűnt, hogy lehetőség nyílik egy egész lakókörnyezet megvalósítására ebben az új, kísérleti szellemben.

André Bloc két régi barátja, André Bruyère(wd) építész (1912-1998) és Fernand Léger (1881-1955) festőművész megbízást kapott Francisco Assis de Chateaubriand (1892-1968) brazil sajtómágnás, diplomata és műgyűjtőtől, hogy kétszáz brazil diák számára hozzanak létre egy lakótelepet Biot közelében, egy kis Földközi-tengerre néző faluban, Franciaország délkeleti részén. Az előirányzott teljes költségvetés 236 000 000 frank volt. A pénzt egy 40 hektáros telek megvásárlására, utak és egyéb infrastruktúrák, például parkolók, zöldfelületek, étterem, múzeum, köztéri szobor és mozi építésére, és ami a legfontosabb, diákszállások és tíz teljesen berendezett villa építésére szánták.

André Bruyère elutasította a háború utáni funkcionalizmus téglatestekből építkező szigorú rendjét és sivárságát. A diákfalu terve játékosabb vonalakat és aszimmetrikus formákat mutat. Mivel a diákfalut összművészeti alkotásként fogták fel, a művészek következetesen elmosták a határt a belső és a külső tér között azáltal, hogy a villák bútorzatát és építészetét összehangolták a villák általános környezetével. Fernand Léger hite szerint, a szín létfontosságú, az élet egyik nélkülözhetetlen nyersanyaga, akárcsak a víz és a tűz. Az emberi létet elképzelhetetlennek tartotta színes környezet nélkül. André Bruyère terveit pasztellkrétával merészen színezte. Erről az élénk, vidám színvilágról kapta nevét a végül soha meg nem valósult diákfalu: Village Polychrome. A projekt félbemaradt a finanszírozás meghiúsulása miatt. Ennek ellenére mégis jelentős abban a tekintetben, hogy az 1950-es években a művészetek szintézisének kérdésén keresztül próbált alternatívát megfogalmazni a modernista építészet hegemóniájával szemben. Ez az alternatíva a helyileg meghatározott tér új koncepcióját jelentette volna a szabad formák révén. Így a lakhatás és az életkörnyezet fontos szerepet játszik a Village Polychrome projektben, és tanúskodik Bruyère és Léger ragaszkodásáról az egyén, a mű és a környezet közötti kapcsolathoz. A fennmaradt tervrajzok másik jelentősége, hogy ezek a Group Espace programjának első manifesztációi.

Ez a projekt egyik példája a francia és a dél-amerikai művészeti világ között az 1950-es évek első felében zajló transznacionális cserekapcsolatoknak. Ugyanebben az időben Léger André Bloc-kal, Victor Vasarelyvel és másokkal együtt megbízást kapott arra, hogy a venezuelai Caracas-i Egyetem campusán Raúl Villanueva(wd) épületeire több polikróm falfestményt készítsen.[20][21][22][23]

"Építészet - Formák - Szín" kiállítás, Biot, 1954. szerkesztés

 
Fernand Léger Múzeum, Biot

A Groupe Espace 1951 végi megalakulása óta főként művészek és építészek között teremtett vagy erősített kapcsolatokat, de a nagyközönség számára még mindig kevéssé volt ismert. Ennek orvoslására az egyesület igazgatótanácsa úgy döntött, hogy egy mindenki számára nyitott rendezvényt szervez, amely a csoport projektjeit és tevékenységeit mutatja be. André Bloc rendszeresen kifejtette, hogy a kiállítások, vásárok és ideiglenes események hozzájárulnak egy állapot fokozatos fejlődéséhez, mivel lehetővé teszik a közönség számára, hogy hozzászokjon az új gyakorlatokhoz. André Bruyère-t nevezték ki a kiállítás főkurátorának.

Meglepőnek tűnhet, hogy a csoport művészei és építészei nem úgy döntöttek, hogy már elkészült vagy máshol kiállított műveket küldenek, amivel időt lehetett volna megtakarítani, és mindenekelőtt a költségeket csökkenteni. Valójában annak, hogy túlnyomó többségüknek eredeti műveket kellett létrehoznia, sokkal pragmatikusabb okai voltak: a két hónapig a szabadban való kiállításra szánt műveknek vagy modelleknek ellen kellett állniuk az éghajlati viszonyoknak, az erős mediterrán napsütésnek, mivel csak a fényképek és néhány építészeti model számára volt fedett hely.

A festők többsége a kontextushoz és témához való alkalmazkodás érdekében szálcementre festett képeket mutatott be, mint Fernand Léger, Victor Vasarely vagy Alberto Magnelli(wd). Sonia Delaunay mozaikkal szerepelt a kiállításon.

Az André Bruyère által elképzelt szcenográfia kihasználta a lépcsőzetesen kialakított olajfaligetes terep adottságait. Minden egyes alkotás körül nagy, nyitott teret biztosított, és megtervezte a nézőpont, és a látogatók vándorlásának függvényében létrejövő összjátékát a műveknek. Az így létrehozott asszociációk egymással harmoniában álló, máskor ellentétpárként mutatkozó műveket hoztak a néző látómezejébe.

A művészek többsége az absztrakcióhoz vagy a spatializmushoz közel álló irányzathoz tartozott, de műveik, az eltérő médiumok és a lépték különbségek miatt, néha nagyon eltérő megközelítést alkalmaztak.

Így például Alberto Magnelli szálcementre festett festménye Nicolas Schöffer térdinamikus acélszobra mellett állt, és a látószögtől függően Maxime Descombin(wd) ferde, acéllemezből készült mobil szobra Sonia Delaunay mozaikja mögött tűnt elő.

Pierre Guéguen(wd) az L'Art d'Aujourd'hui című folyóiratban megjelent cikkében megállapítja: "Ha a Biot-kiállítás nem is lehetett minden tekintetben tökéletes, legalább a létezés, az életben maradás és a fiatalság kritikus pontján sikeres volt. Ez volt a kor egyik legnagyobb művészeti találkozója, amely nemzetközi rangú művészeket és építészeket hozott össze, generációkat és gyakorlatokat vegyítve.

Végül is ez az egyedülálló élmény, amely hetvenöt alkotót - építészeket, festőket, szobrászokat, fotósokat - hozott össze, a Groupe Espace tevékenysége csúcspontjának tűnik, de egyben egy tudatosság kialakulásának pillanata is, a művészetek szintézise utópiájának megszilárdulása, ahogy azt akkoriban elképzelték.

Nem sokkal a Groupe Espace kiállítás után Léger úgy döntött, hogy megvásárolja a "Mas Saint-André" néven ismert földterületet Biot-ban, hogy barátjával, Roland Brice-szal együtt rendszeresebben gyakorolhassa a kerámiát.[24][25][26]

2016-ban a Fernand Léger Múzeum(wd) 1954 nyara Biot-ban címmel retrospektív kiállítást rendezett.[27]

Meudon szerkesztés

Villa Bellevue Meudon / Habitacles
 
 
 
 
 
 
 

André Bloc 1983-ban műemlékké nyilvánított lakóháza és műterme Le Corbusier Villa Savoye-jával(wd) együtt az Île-de-France-i építészet egyik ikonja. A villa Versailles irányában Párizs egyik dél-nyugati szatellit településén, Meudon-ban található a 12 rue du Bel-Air, Meudon, Hauts-de-Seine, Île-de-France címen. A saroktelek másik oldala a rue des Capucins.

A házat Bloc 1949-ben kezdte tervezni, és 1951-ben készült el. Koncepciója az építészeti modernizmus(wd) elveinek megfelelően funkcionális szemléletű. A kor szellemének megfelelően építőanyagában a helyi kő mellett dominál a beton, acél és üveg. Nagy üvegablakai nyitottá teszik a külvilág felé.

A terep erősen lejt északi irányban perspektívát nyitva a Szajna völgyére. Az ívesen meghajló, sarlószerű alaprajzú ház a telek mélyebb pontján helyezkedik el, és kilátást nyújt az emelkedő felé a hatalmas, szobrokkal díszített kertre is. Az nagy alapterületű épület tetején kis vendégház is található. Bloc összművészeti alkotást hozott létre. A falak festése a színes geometrikus absztrakció jegyében készült. Az egyedileg ide tervezett bútorok íves vonalvezetése harmonizál a házéval. A ház mellett Claude Parent(wd) közreműködésével egy külön épület készült a kertésznek és ház őrének.

Habitacles szerkesztés

Bloc a szobrászat és az építészet szintézisére törekedett, ezt a koncepciót türközi ez az építészeti együttes is. A kertben André Bloc szobor-épületeket alkotott. Alkotás közben a szobrászati szemléletet tartotta elsődlegesnek, és hajlamos volt a statikai szempontokat alárendelni elképzeléseinek. Claude Parent rendszeres látogatásai, és nyomatékos figyelmeztetései nyomán sikerült az alkotó kedvet a nehézségi erő hatásaival összeegyeztetni. Az első építmény egy rövid ideig létező gipszből készült labirintusszerű konstrukció volt. A Habitacle 1 nevű építmény szintén gipszből készült nagyméretű, bejárható szobor-épület volt, melynek hirtelen összeomlása majdnem végzetes lett Bloc számára. A Habitacle 2 már téglából épült, de fehérre meszelt építmény, mely ma is áll a kertben. Valódi íves, boltíves terek vannak a belsejében. A Habitacle 3, avagy Torony magasra törő falai vörös téglából készültek, vonalvezetése szögletesebb. Ez a két utóbbi zeg-zugos szobor-épület a használatba vehető absztrakt művészet ritka kísérleti példája.[28][29]

Bloc korán, baleset miatt, bekövetkezett halála után a ház Natalie Seroussi galéria tulajdonos birtokába került, aki évente hív meg szobrászokat, hogy műveikkel párbeszédet folytassanak André Bloc alkotásaival. A meghívott művészek közt szerepelt: Ernesto Neto(wd), Malachi Farrell(wd), Michel François(wd), Mathieu Briand, Tobias Putrith, Phil Niblock, Didier Faustino(wd) és Bruno Gironcoli(wd). [30][31][32]

Casa La Scala szerkesztés

Casa La Scala
Fájl:Paolo Monti - Servizio fotografico - BEIC 6365435.jpg
Fájl:Paolo Monti - Servizio fotografico - BEIC 6365437.jpg
Fájl:Paolo Monti - Servizio fotografico - BEIC 6365539.jpg

André Bloc Garda-tó partján épült nyaralója a brutalista stílus ikonikus épülete.

San Felice del Benaco egy kis földnyelven található, mely a Gardonét Salòval összekötő vonaltól délre benyúlik a Garda-tóba. Ennek a földnyelvnek a csúcsánál, meredeken a tóhoz ereszkedő sziklás terep tetején található kilátóteraszon épült a villa, melyet szőlők és olajfák választanak el a külvilágtól, teljes nyugalmat biztosítva a villa lakóinak.

André Bloc régi barátját, Vittoriano Viganò(wd) olasz építészt bízta meg a nyaraló tervezésével. A milánói születésű Viganò a szülővárosában folytatott építészeti tanulmányok után elsősorban vasbeton építészetre szakosodott. A tájba szervesen illeszkedő brutalista stílusú, teljes egészében vasbetonból és acélból épített villát tervezett. Az épület lényegében két trapéz alakú beton lemezből áll, a felső szolgál tetőként. Az alsó lemez csak félig fekszik a talajon, másik fele acél oszlopokkal és egy gerincként funkcionáló vastag betongerendával alátámasztva kinyúlik a meredély fölé. A felső szinten mindössze három válaszfal határolja a konyhát, fürdőszobát és hálót. A többi terület nagy nappali és étkező, melyet eltolható üvegfal határol körpanorámával a tóra. Az alsó lemez kinyúló része alatt található André Bloc műterme, egy veranda és terasz. Innen vezet negyven méter mélységbe, a magán kikötőbe, az lépcső, amelyről a villa a nevét kapta: Casa La Scala (la scala jelentése lépcső). Száz vas lépcsőfokot illesztettek egy lejtősen emelkedő monumentális vasbeton gerendába, amikor öntötték a betont. Ezek a lépcsőfokok tartják a másik oldali korlátot is. Az épület nyersbeton és vas esztétikája harmonizál a környezettel.

A 450 négyzetméteres alapterületű villa 1958-ban készült el, és a közönség azonnal megismerhette a L’Architecture Aujourd’hui magazinban, és több más építészeti és design lapban megjelent cikkek alapján.[33][34][35][36]

Szobor szerkesztés

Signal (1951)[37][38]

Bútor szerkesztés

[39]

Textil szerkesztés

A Cité internationale de la tapisserie falikárpit gyűjteményében található egy 1956-os alkotás, amelyet André Bloc szignált, és az aubussoni Tabard Textilház(wd)[40] szőtt. Ez a Struktúra című alkotás egyike André Bloc nagyon ritka falikárpitjainak, amelyek Denise René(wd) ösztönzésére készültek, és amelyek Bloc transzdiszciplináris kísérleteiről tanúskodnak. Denis René, akinek szülei magyar származásúak voltak, 1944 júliusában nyitotta meg galériáját a párizsi Rue de la Boëtie egyik épületének 3. emeletén. Célja az volt, hogy az absztrakt művészet előfutárai, valamint korai korszakának nagyjai és a fiatal avantgarde művészek közötti dialógust elősegítse. Galériája az idők folyamán az avantgarde művészetnek, a kinetikus és op-art irányzatoknak a legfontosabb képviselője lett.

Denise René az akkoriban teljes kibontakozásban lévő textil médiumon keresztül akarta bővíteni az általa támogatott művészek lehetőségeit. 1950-ben először Victor Vasarelyt kérte fel kartonok kidolgozására és a szövés ellenőrzésére. A Tabard műhellyel így létrejött együttműködés során születtek falikárpitok Josef Albers, Hans Arp, Le Corbusier, Sophie Taeuber-Arp ötletei alapján. Victor Vasarely tervei alapján 1951 és 1976 között több, mint hatvan alkotást szőtt a Tabard cég.

André Bloc 1952 és 1956 között mindössze 7 kartont készített Denise René számára, és a Tabard cég archívuma szerint mindegyikből egyetlen példányt szőttek. Ez a kárpit tehát egyedi példány. A szövés magas minőségű, nagyon homogén és precíz. A chiné technika használata anyagszerűséget kölcsönöz a vonalnak, és a szénrajzra emlékeztet.[41][42]

Kiállítások szerkesztés

  • Salon d'Automne Párizs, 1919, 1924
  • Festmények, Bruxelles, 1953[43]
  • Festmények, szobrok, 1954. január 15. – február 10.[44], 1956. június 8. –július 2., 1958. május 9. – június 3., Párizs, Galerie Denise René[45][46]
  • Szobrok Milánó, 1957, 1959
  • Musée d’Amsterdam, 1958
  • Galleria La Medusa, Róma, 1958. október 25.[47]
  • Rio de Janeiro, 1959
  • Sao Paulo, 1959[48]
  • Drian Gallery, Recent works, London, avril, mai 1961
  • Galerie Maywald, Párizs, 1962[49]
  • Galerie Massol, Párizs, 1965
  • Erfahrungen Strukturen Imaginationen, Haus am Lützorvplatz, Berlin, 1965
  • Musée des Arts Décoratifs de Paris, 1969
  • Musée des Beaux arts du Havre, 1969
  • FRAC Centre, Orléans, 2000 szeptembertől 2001 januárig
  • Centre Pompidou, Párizs, 2015. május 27 – december 21.[50]
  • devitrine #6, Műszaki és Építészeti Kar Könyvtára, Gent, 2022. november 24. – 2023. január 24., Kurátor: Angelique Campens, Téma: az Architecture d'Aujourd'hui magazin cikkei[51][52]

Katalógusok szerkesztés

  • André Bloc katalógus Charles Delloy szövegével[53]
  • A düsseldorfi Hella Nebelung galériában 1960 márciusában tarott kiállítás katalógusa Pierre Gueguen szövegével[54]
  • Bloc, a milánói Galleria Pagani del Grattacielo 1960. május 14-én nyílt André Bloc kiállításának katalógusa Pierre Guéguen és Gillo Dorfles szövegeivel[55]
  • A londoni Drian Galéria 1962. április 18-án nyilt André Bloc kiállításának katalógusa Lawrence Alloway bevezető szövegével[56]
  • VI. Nemzetközi Építészeti Szemle, Velence, Olaszország[57]

Galériák szerkesztés

  • Galleria Michelangelo, Bergamo[58]
  • Hanina Fine Arts, London[48]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Bloc, André (1896-1966) (francia nyelven). Identifiantes et référenciels pour l'enseignement superieur et la recherche. (Hozzáférés: 2023. március 9.)
  2. ↑ André Bloc (1896 – 1966) (angol nyelven). Laffanour Galerie Downtown Paris. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  3. ↑ André Bloc Artist (1896 - 1966) (angol nyelven). FRAC Centre Val de Loire. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  4. ↑ André Bloc Architekt, Bildhauer, Maler und Herausgeber (német nyelven). archinform.net. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  5. ↑ Sophie Pinet: Les sculptures d’André Bloc à Meudon (francia nyelven). admagazin.fr, 2017. szeptember 12. (Hozzáférés: 2023. március 11.)
  6. ↑ André Bloc 1896-1966, France (francia nyelven). WA Design Gallery. (Hozzáférés: 2023. március 9.)
  7. ↑ André Bloc (1959). „Synthèse des arts plastiques” (francia nyelven). Habitation : revue trimestrielle de la section romande de l'Association Suisse pour l'Habita 31. (4. füzet), 15. o. DOI:http://doi.org/10.5169/seals-124852. (Hozzáférés: 2023. március 14.)  
  8. ↑ André Bloc (1896 - 1966) (angol nyelven). Studio Dabbeni. (Hozzáférés: 2023. március 14.)
  9. ↑ Elise Guillerm: « Paris-Parallèle » : l’impossible programme d’action du Cercle d’études architecturales (francia nyelven). Inventer le grand Paris Histoire croisée des metropoles. (Hozzáférés: 2023. március 14.)
  10. ↑ Gisiger, Hansjörg (1964. július). „Über André Bloc” (német nyelven). Das Werk : Architektur und Kunst (Svájc), Winterthur 51 (7), Kiadó: Buchdruckerei Winterthur AG.. (Hozzáférés: 2023. március 7.)  
  11. ↑ Gisiger, Hansjörg: Über André Bloc (német nyelven). e-periodica.ch. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  12. ↑ Manuel Cuadra: L'Architecture d'aujourd'hui und Pierre Vago, das weltweit angesehene Architekturmagazin und sein langjähriger Chefredakteur. (német nyelven). Comité International des Critiques d’Architecture – CICA, 2019. július 24. (Hozzáférés: 2023. április 7.)
  13. ↑ AA Rétro : l’architecture fantastique de Yona Friedman (francia nyelven). L'Architecture Aujourd'hui. (Hozzáférés: 2023. március 23.)
  14. ↑ L'Architecture Aujourd'hui histoire (francia nyelven). L'Architecture Aujourd'hui. (Hozzáférés: 2023. március 9.)
  15. ↑ Angelique Campens: André Bloc and The Architecture-Sculpture Debate (angol nyelven). Ghent University. (Hozzáférés: 2023. március 11.)
  16. ↑ Angelique Campens: Béton Brut : André Bloc and the architecture-sculpture debate (Abstract) (angol nyelven). Ghent University. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
  17. ↑ Le Groupe Espace, Manifest (franca nyelven). Cité de l'architecture et du patrimoine. (Hozzáférés: 2023. április 6.)
  18. ↑ Groupe Espace – Billet n° 321 B (francia nyelven). Masmoulin. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  19. ↑ Groupe Espace (francia nyelven). oneartsyminute. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  20. ↑ Thomas Gluckin: André Bruyère et la synthèse des arts : projet de Village polychrome avec Fernand Léger (1953) (francia nyelven). In Situ revue des patrimoines, 2017. DOI:https://doi.org/10.4000/insitu.14622. (Hozzáférés: 2023. március 31.)
  21. ↑ André Bruyère, Fernand Léger Village Polychrome, Biot, 1952-1953, Gouache and India ink on paper. atsy.net. (Hozzáférés: 2023. április 8.)
  22. ↑ Nicola Pezolet: Living in Polychrome (angol nyelven). Canadian Centre for Architecture (CCA). (Hozzáférés: 2023. április 8.)
  23. ↑ Mural de Andre Bloc en la antigua oficina de correos (spanyol nyelven). Ciudad Universitaria de Caracas. Patrimonio Mundial. (Hozzáférés: 2023. április 12.)
  24. ↑ Roland Brice (angol nyelven). L'Atelier 55. (Hozzáférés: 2023. április 11.)
  25. ↑ Eve Roy: Génèse d’un mouvement, le Groupe Espace Extraits de : « L’exposition du Groupe Espace à Biot en 1954 « (francia nyelven). portisol.wordpress.com. (Hozzáférés: 2023. március 9.)
  26. ↑ Diana Gay: Fernand Léger et le groupe Espace à Biot. Un terrain d’expérimentation pour une modernité critique (francia nyelven). IN Situ Revue des Patrimoines. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  27. ↑ Pierre Barbancey: Le groupe espace, quand l’art investissait l’architecture (francia nyelven). l'Humanité, 2016. augusztus 30. (Hozzáférés: 2023. március 7.)
  28. ↑ Carola D'Ambros: La Tour d’André Bloc à Meudon. Une architecture-sculpture pour une exacerbation des perceptions. (Abstract) (angol nyelven). Politechnico di Milano. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  29. ↑ Axel Sowa: André Bloc (német nyelven). Malstil. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
  30. ↑ „Maison d'un sculpteur” (francia nyelven). Architecture aujourd'hui Habitation. (Hozzáférés: 2023. március 14.)  
  31. ↑ Villa Bloc (angol nyelven). Natalie Seroussi. (Hozzáférés: 2023. április 11.)
  32. ↑ Julien Seroussi: André Bloc’s Living Sculptures (angol nyelven). Sotheby's, 2018. október 10. (Hozzáférés: 2023. április 11.)
  33. ↑ Die Geschichte der Architektur: Villa La Scala (német nyelven). Linea Calì srl.. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  34. ↑ Architettura in Lombardia dal 1945 ad oggi: Casa La Scala San Felice del Benaco (BS) (olasz nyelven). Lombardia beni Culturali. (Hozzáférés: 2023. március 14.)
  35. ↑ (1958) „Maison d'un artiste, Portese, Italie” (francia nyelven). Aujourd'hui Art et Architecture (20). (Hozzáférés: 2023. március 14.)  
  36. ↑ Bianca Felicori: Forgotten Architecture: villa “La scala”, un progetto di Vittoriano Viganò per l’artista francese André Bloc (olasz nyelven). Design & Architettura, 2021. december 26. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  37. ↑ Signal (1951) (angol nyelven). Centre Pompidou. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  38. ↑ BLOC, André (olasz nyelven). Enciclopedia Italiana - Treccani. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  39. ↑ André Bloc Rare bureau Boomerang , villa Bellevue'. WA Design Gallery. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
  40. ↑ Histoire des ateliers L’Atelier Tabard (francia nyelven). Cité internationale de la tapisserie Aubusson. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  41. ↑ La tapisserie, le mur et l'architecte / Structure, d'après André Bloc (francia nyelven). Cité internationale de la tapisserie Aubusson. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  42. ↑ André Bloc Tapisserie [1955] (angol nyelven). Centre Pomidou. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  43. ↑ Jacques Busse, André Parinaud (in Dictionnaire Bénézit, 1999): André Bloc (1896-1966) (francia nyelven). bertrand-cayeux.com. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  44. ↑ (1954. február, március) „Cikk a Denise René galéria 1954. januári André Bloc kiállításáról”. Cimaise, 8. o.  
  45. ↑ André Bloc: du 9 mai au 3 juin 1958. Google Books. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  46. ↑ expositions de 1951 à 1970. Galerie Denise René. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  47. ↑ Le Mostre d´Arte Moderna nelle Gallerie private in Italia: i due decenni cruciali 1960 - 1980, La Medusa (olasz nyelven). MAConDA. DOI:https://doi.org/10.25429/SNS.IT/LETTERE/MACONDA0001. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  48. ↑ a b Andre Bloc (1896-1966) (angol nyelven). Hanina Fine Arts, London. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  49. ↑ André Bloc: Oeuvre peinte : du 12 octobre au 4 novembre 1962. Galerie Maywald, Párizs. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
  50. ↑ André Bloc, 1896-1966 Entre art et architecture (francia nyelven). Centre Pompidou, Párizs. (Hozzáférés: 2023. március 21.)
  51. ↑ Angelique Campens: devitrine #6 The architecture-sculpture network/ André Bloc and his journals (hirdetmény) (angol nyelven). Universiteit Gent. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  52. ↑ Angelique Campens: devitrine #6 The architecture-sculpture network/André Bloc and his journals (angol nyelven). Universiteit Gent, 2022. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  53. ↑ Delloye, Charles: André Bloc katalógus (francia, angol nyelven). Collection Prisme, 1959. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  54. ↑ André Bloc, Hella Nebelung, Pierre Gueguen: Bloc: Ouevres Recentes. Galerie Hella Nebelung Düsseldorf. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  55. ↑ Pierre Guéguen és Gillo Dorfles: Bloc, a milánói Galleria Pagani del Grattacielo 1960. május 14-én nyílt kiállításának katalógusa két esszével. Galleria Pagani del Grattacielo, 1960. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  56. ↑ Lawrence Alloway: A londoni Drian Gallery 1962. április 18-án nyilt André Bloc kiállításának katalógusa bevezetö szöveggel. Drian Gallery, London. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
  57. ↑ Migayrou, Frédéric: Bloc : le monolithe fracturé pp. 36. Association Française d'Action Artistique (AFAA), L'Architecture d'aujourd'hui, 1996. (Hozzáférés: 2023. március 17.)
  58. ↑ André Bloc Algeri, 1896 - Nuova Delhi, 1966 (olasz nyelven). Galleria Michelangelo. (Hozzáférés: 2023. március 16.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Mirabella/próbalap&oldid=26051339”