Főmenü megnyitása

Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Botjelentkezés/Archívum9

Tudnivalók

Ezen a lapon az elbírált botjelentkezéseket archiváljuk.


PZoliBot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
PZoliBotvita közrem. (jogok) Puskás Zoli vita Tömegesen előforduló szerkesztési hibák javítása. AutoWikiBrowser kézi 2015. január 30. ismeretlen aktív

Szeretném bejegyeztetni a botomat a fenti paraméterek alapján. Kizárólag az érintett műhelyekkel vagy más nyilvános fórumon előzetesen egyeztetett, tömegesen előforduló szerkesztési és tartalmi hibák javítására kívánom használni, mindig kézi vezérlés mellett. Az első tervezett módosítás próbaszerkesztései a bot eddigi közreműködésénél megtalálhatók. --Puskás Zoli vita 2015. február 3., 23:02 (CET)

Kész. Kérlek, csináld meg az adminisztrációját, én most nem tudom. Samat üzenetrögzítő 2015. február 4., 10:53 (CET)

A monotóniatűrő képességem végesnek bizonyult, a mai eresztésnél a végén próbaként már egy kicsit szabadjára eresztettem az AWB-t. A felhasználási módot szeretném „kézi”-ről, „főként kézi, automatikus”-ra átállítani, mert úgy látom bőven akad főleg sablonok beillesztéseinél olyan apró javítanivaló, amikor elég ha ott ülök mellette, nem szükséges minden egyes változtatásra „Entert” is nyomnom. --Puskás Zoli vita 2015. február 26., 00:21 (CET)

OK. Szerintem rendben lesz. (Elvégeznéd a változtatásokat a sablonokban? Köszi!) Samat üzenetrögzítő 2015. február 26., 12:00 (CET)

TurkászBot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
TurkászBotvita közrem. (jogok) Bencemac vita cikkértékelés cikkértékelő program kézi ismeretlen ismeretlen botstátuszra vár

Szia! Kérlek csinálj ~50 próbaszerkesztést, és ha elkészültél, jelezd ugyanitt. Üdv! – Hunyadym HunyadymVita 2015. február 16., 13:00 (CET)

@Hunyadym: A cikkértékelő bejelentkezéskor hibával leáll, lehet azért, mert nincs botjoga a fióknak, ezért nem tudom megcsinálni az 50 szerkesztés. Este megpróbálom elindítani a fiókomban, hogy kiderüljön, ez-e a hiba. Bencemac A Holtak Szószólója 2015. február 20., 20:54 (CET)
Kész az 50 szerksztése, sikerült megoldani a programot.--Tomcsy Soccerball shade.svg üzenet 2015. február 21., 20:50 (CET)

Bocsánat a késedelemért, megkaptad a bitet. Üdv! – Hunyadym HunyadymVita 2015. február 25., 19:26 (CET)

DVTKbot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
DVTKbotvita közrem. (jogok) DVTK KIADÓ vita Hibák javítása, uganazon forrás, szöveg beszúrása sok cikkbe, szócikkek létrehozása AutoWikiBrowser kézi ismeretlen ismeretlen aktív

Szia! Kérlek csinálj ~50 próbaszerkesztést azokban a feladatokban, amelyekkel foglalkozni szeretnél, és ha elkészültél, jelezd ugyanitt. (Emellett figyelj kérlek arra, hogy bottal csak közösségi konszenzus esetén lehet szerkeszteni, érdemes a nagyobb módosításokat vagy a tömeges szócikklétrehozásokat pl. a botüzenőn megvitatni.) Üdv! – Hunyadym HunyadymVita 2015. február 16., 13:03 (CET)

Az 50 szerkesztés kész. DVTK KIADÓ vita 2015. február 16., 13:42 (CET)

A bitet is megkaptad, bocsánat a késedelemért. – Hunyadym HunyadymVita 2015. február 25., 19:24 (CET)

Köszönöm! DVTK KIADÓ vita 2015. február 25., 19:52 (CET)

Ákos97bot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
Ákos97botvita közrem. (jogok) Ákos97 vita szövegcsere AutoWikiBrowser kézi 2015. május 2. ismeretlen aktív

Kész, jó botozást! – Hunyadym HunyadymVita 2015. május 8., 14:10 (CEST)

Köszönöm szépen! --Ákos97 почта 2015. május 8., 14:12 (CEST)

Hunyadym : Kapott ez a bot botjogot arra, hogy archívumokban módosítson? Ráadásul szerkesztői archívumokban is, ami ráadásul modortalanság is. Vagy volt az ilyen módosításokról valamilyen konszenzus? A keretet azért vettem le, hogy választ kapjak a kérdésemre. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 16:48 (CEST)

Írtam neki; megkértem, hogy ezeket legközelebb vigye ki a botüzenőre. – Hunyadym HunyadymVita 2015. május 10., 17:24 (CEST)

Közönönöm! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 17:26 (CEST)
Lásd a véleményemet itt. Samat üzenetrögzítő 2015. május 10., 20:46 (CEST)
Láttam, és minden tiszteletem mellett mondom, hogy ez csak a te egy száll véleményed, amely nem – feltétlen – tükrözi a közösség véleményét, lehet, hogy mások nem így gondolják, vagy az mindegy, akkor is így kell legyen? Talán úgy illett volna, ha urambocsá, a botgazda kikéri a közösség véleményét, hogy ne váratlan és egyéni akciónak tűnjék, amely mögött nincs semmilyen megbeszélés. Ha úgy gondolod, hogy ez így rendben van, ám legyen rendben, de mibe fájt volna az, ha a botgazda felhívja a közösség figyelmét arra, hogy bele fog matatni az archívumokba? Ha nem kell betartani a játékszabályokat, akkor szüntessük meg őket, mert feleslegesek. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 20:55 (CEST)
Lásd még itt. Vagy őt is blokkolnád, mert a huwikin nem kérte ki a közösség véleményét a szerkesztés előtt? (Hogy érthetőbb legyen: itt pont ugyanilyen műszaki jellegű szerkesztések történtek, illetve történnek.) Samat üzenetrögzítő 2015. május 10., 21:18 (CEST)
Mutasd már meg, hogy hol kértem ezen ügy kapcsán bárkinek is a blokkolását, vagy hol blokkoltam bárkit is ezen ügy miatt!? Szóval ha valamire ráfogom, hogy az műszaki jellegű szerkesztés, akkor már nem is kell betartani a szabályokat és onnantól kezdve mindenkinek Hallgass a neve, mert ez műszaki jellegű szerkesztés? Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 21:24 (CEST)
Ja, és bár nem tudom, mi szerepel a behivatkozott lapokon, de gondolom, azok sem bejelentés nélkül végzik a botmunkát. Feltételezem, ezek működését/működtetését is megelőzte valami megbeszélés, ahol eldőlt, hogy mehet wikiglobálisan a dolog. A mostaninál ez viszont kimaradt. Úgyhogy ezek – szerintem – rossz példák. De mindegy, részemről a téma lezárva, nem ér ennyi szót az egész. Csináljátok, ahogy jónak látjátok. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 21:32 (CEST)
A félreértések elkerülése érdekében: természetesen van értelme az ilyen kérdésekről közösségi megbeszélésnek (de nem ez az oldal a legmegfelelőbb erre), ha valaki úgy érzi (ha jól értem a fenti felindultságodat, így érzed). Csak arra kérnélek, egy kicsit kevésbé vehemensen ess neki más szerkesztőknek. Samat üzenetrögzítő 2015. május 10., 21:39 (CEST)
Bocsánat, hogy eltévesztettem a házszámot és rossz helyen mertem felvetni, hogy nem lettek a játékszabályok betartva, még a minimális udvariasságiak sem. OK, legközelebb kevésbé vehemensen fogok kifogást emelni (ha még fogok), cserébe arra kérlek, te pedig kevésbé vehemensebben célozgass olyasmire (blokkolási szándék), ami nem történt meg. A továbbiakban a téma részemről lezárva. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. május 10., 21:46 (CEST)

KasparBot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
KasparBotvita közrem. (jogok) T.seppelt vita authority control own java framework automatikus 2015. július 16. 2015. július 16. aktív

Technical details: #1 move authority control information (Sablon:Nemzetközi katalógusok) to wikidata and replace the template with a blank {{Nemzetközi katalóguso}} (see en:Wikipedia:Bots/Requests for approval/KasparBot), #2 add {{Nemzetközi katalóguso}} to pages with authority control information on wikidata but without a local template transclusion on bewiki (see en:Wikipedia:Bots/Requests for approval/KasparBot 2)

please have also a look on the bot's tool page to inspect the expected edits for #1. (I will fix the "template can only be replaced manually"-problem). -- T.seppelt vita 2015. július 16., 21:04 (CEST)

please notice also Wikidata:WikiProject Authority control/Status. The bot has a valid flag on enwiki, frwiki, jawiki, kowiki, mkwiki, dawiki and on Wikidata. Regards, -- T.seppelt vita 2015. július 16., 21:05 (CEST)
@T.seppelt: What’s your edit summary? Do you need translation? Is it really both modes (manual and autonomus)? And does it really add {{Nemzetközi katalóguso}} instead of {{Nemzetközi katalógusok}}(?) or it’s only here a typo? --Tacsipacsi vita 2015. július 16., 21:16 (CEST)
@Tacsipacsi: a translation would be great. Currently it says »Authority control moved to Wikidata«. It will work automatically. I will have to handle some articles manually (using my main account). So automatically would be better, I suppose. This was a spelling mistake. Sorry. Regards, --T.seppelt vita 2015. július 17., 07:42 (CEST)
@T.seppelt: I was working on it (manually), and I used nemzetközi katalógusok a Wikidatából. I don’t know if anybody has a better translation (I hope somebody does). Corrected template to autonomus. --Tacsipacsi vita 2015. július 17., 08:08 (CEST)
@Tacsipacsi: I don't understand Hungarian, but this sounds good. I will use it as description. Thanks, --T.seppelt vita 2015. július 17., 08:37 (CEST)

@Tacsipacsi: shall I submit any information or do some test edits? -- T.seppelt vita 2015. július 21., 12:20 (CEST)

We usually expect 50-100 test edits. --Tacsipacsi vita 2015. július 24., 19:12 (CEST)
@Tacsipacsi: I am sorry for the delay. I did test edits for both tasks. -- T.seppelt vita 2015. augusztus 4., 11:28 (CEST)
Thanks, we’re waiting for a bureaucrat (I’m not that). The only problem with your bot is that it doesn’t do the other small fixes I did… ;-) --Tacsipacsi vita 2015. augusztus 4., 23:55 (CEST)
@Syp: Excuse me, but we were waiting for a while. ;-) @Tacsipacsi: what small fixes do you mean? -- T.seppelt vita 2015. augusztus 13., 23:34 (CEST)
@T.seppelt: Usually defaultsort, wich can’t be corrected by bot, but never mind it, we’ve been OK with it for years, it can wait some other decades. ;-) --Tacsipacsi vita 2015. augusztus 14., 01:21 (CEST)

Done, sorry for the delay. – Hunyadym HunyadymVita 2015. augusztus 26., 21:58 (CEST)

CsurlaBot

Bot neve Tulajdonos Feladat Program Mód Indult Frissítés Státusz
CsurlaBotvita közrem. (jogok) Csurla vita életrajzi szócikkekben ismétlődő, tömeges feladatok végrhajtása AutoWikiBrowser, Pywikibot automatikus és kézi működés 2015. szeptember 5. ismeretlen aktív

Kérlek csinálj kb. 50 próbaszerkesztést (ahogyan az a fejlécben is olvasható). – Hunyadym HunyadymVita 2015. szeptember 7., 22:35 (CEST)

Csurla néven csináltam eleget az nem elég? - Csurla vita 2015. szeptember 7., 22:45 (CEST)
@Hunyadym:Csináltam ötvenet. - Csurla vita 2015. szeptember 7., 23:04 (CEST)

Bocsi, azt nem néztem meg. Kész, jó botozást! --Hunyadym HunyadymVita 2015. szeptember 8., 16:16 (CEST)

Köszönöm! - Csurla vita 2015. szeptember 8., 16:35 (CEST)