Főmenü megnyitása

Régi eset, de aktualizálódott, segíteni kéne kibogozniSzerkesztés

Szia Samat! Mivel te eszközöltél még 2008-ban változtatást (itt - ami amúgy nincs összhangban egy következő változtatásoddal, ahol már kiegészült a jelölés menete azzal, hogy a jelölőnek nem kell azonosnak lennie a készítővel vagy a feltöltővel, bár lehet, hogy ez nem is lényeges a szavazás megindoklásának rendjére nézve), amivel kapcsolatban most az egyik kkj-n kérdés merült fel, gondoltam szólok neked... de megpingelem @Bennót is, mert először ő fejtette ki az érvelés mikéntjét. Remélem sikerül tisztázni. Üdv, Fauvirt vita 2019. január 9., 11:53 (CET)

Nem rémlik a dolog, de vsz. átvettem valahonnét, talán a szócikk-kiemelésből, és alkalmaztuk az akkori viszonyokhoz és a konszenzushoz. De én csak a közösségi lapot rendbetenni jártam arrafelé, képszavazásokban nemigen vettem részt. Bennó fogadó 2019. január 9., 23:41 (CET)

@Fauvirt: remélem, nem késtem el a válasszal :) Először azt hittem, hogy az a kérdés, hogy a jelölő beleszámít-e a szavazók közé, de megnézve inkább arra tippelek, hogy azt szeretted volna megkérdezni, hogy miért szükséges az indoklás az ellenző szavazatokhoz. Hogy ez így jól van, azt most is így gondolom, de már nem tudom, hogy ez pontosan miért jött vagy ki is kezdeményezte (valószínűleg az irányelvjavaslatot és annak vitáját kellene megnézni). Egyébként szerintem Burum indoklása teljesen rendben van: ő azért nem támogatta ennek a képnek a kiemelését, mert úgy gondolta, hogy nem vagyunk felkészültek ennek megítélésére; és én ezt az indoklást el tudom fogadni (ahogy az indoklás előírásának az indoklása indokol: az indoklásból kiderül, hogy miért ellenezte a kiemelést). Samat üzenetrögzítő 2019. április 11., 21:26 (CEST)

A Fop nem számít (újra)?Szerkesztés

Szia! Elnézést, hogy újra zavarlak egy hasonló ügyben mint 2 éve.

A téma egy útmenti jelzőtábla a File:Föld órája városa 2012, 2017 Sóstógyógyfürdő.jpg.

Történet: Miután a képet törlésre jelölték feltettem kérdésre a jogi kocsmafalon[1]. A választ alapján tettem rá fop sablont és hivatkoztam is a jogi kocsmafalon kapott ajánlásra. B dash (a törlésre jelölő) nem 'jezett' vissza. Ezután a törlési vitalapon Tgr is jelezte, hogy a kép fop. Ismét nem volt semmi válasz (senkitől).

Ezek után a képet törölték.

Kérés: A képet a [2] oldalon kértem visszaállítani. Ha van véleményed kérlek jelezd! Köszönettel. - - Globetrotter19 vita 2019. január 31., 08:43 (CET)

@Globetrotter19: nagyon-nagyon sajnálom, hogy az elmúlt hónapokban kétszer is (eddig) válasz nélkül hagytalak. Nem volt szándékos, egyszerűen nem volt lehetőségem megnézni a kérésedben felvetett problémákat. Remélem, hogy ezek azóta megoldódtak, de ha nem, szólj, és rájuk nézek. Samat üzenetrögzítő 2019. április 10., 22:47 (CEST)

@Samat:Megoldódtak. Köszi. - - Globetrotter19 vita 2019. április 11., 12:50 (CEST)

Sitenotice idSzerkesztés

Szia! Erre a szerkesztésre szerintem semmi szükség nem volt. Ezt a számot azért kell növelni, hogy biztosan mindenkinek megjelenjen az üzenet – ha nincs üzenet, akkor tuti nem jelenik meg senkinek. 🙂 – Tacsipacsi vita 2019. február 10., 20:52 (CET)

Én azt képzeltem (lehet, hogy rosszul), hogy az üzenet mindaddig benne marad a cache-ben, és újra és újra megjelenik, amíg nem segítünk neki frissülni. Ehhez kell az azonosítót mindig növelni, amikor módosítasz az üzeneten (amibe az üzenet törlése is beletartozik). Nem így működik? Ha nem, akkor mikor kell növelni? Samat üzenetrögzítő 2019. február 11., 18:00 (CET)
Ez a szám arra szolgál, hogy ha valaki elrejtette az üzenetet, akkor az ne jelenjen meg neki újból, még akkor sem, ha apróbb változtatások történnek a szövegen. Tehát akkor kell változtatni (tulajdonképpen az 1-gyel növelés egyáltalán nem szükséges technikailag, csak annyi, hogy az új érték az elmúlt 30 napban nem használt egész szám legyen), ha tartalmilag új üzenet kerül ki. (Egyébként a gyorsítótár ürítésének elősegítésére nem is lenne alkalmas: az üzenet szerveroldalon kerül rá a lapra, ahol pont ugyanannyi erőfeszítést igényel megnézni, hogy változott-e a MediaWiki:sitenotice, mint ugyanezt megtenni a MediaWiki:sitenotice_id esetében.) – Tacsipacsi vita 2019. február 12., 18:32 (CET)
@Tacsipacsi: köszönöm a magyarázatot, ez új volt nekem. Örülök, hogy leírtad! Samat üzenetrögzítő 2019. április 11., 21:07 (CEST)

Interwiki nélküli kategóriákSzerkesztés

Szia! Csak kérdem, nincs kedved újrahúzni ezt a lekérdezést: Szerkesztő:Samat/Interwiki nélküli kategóriák? Többek allapján találtam ilyen, vagy ehhez hasonló listát, de főleg a tiéd alapján szoktam néha-néha javítgatni, azonban rengeteg megváltozott azóta (törlődött, ill. lett interwikije). Nem tragédia, ha nincs időd, kedved, csak jelezz vissza légyszi. Kösz előre is, szevasz Palotabarát vita 2019. február 21., 14:08 (CET)

Persze, frissítem majd. Csak ne kérdezd, melyik nap :) Samat üzenetrögzítő 2019. február 22., 21:53 (CET)
@Palotabarát: eljuttottam ide is, és frissítettem. Köszönöm a türelmedet! Samat üzenetrögzítő 2019. április 11., 21:06 (CEST)
@Palotabarát: Egyébként te is nagyon könnyen elkészítheted a listát: egyszerűen csak jelentkezz be a https://quarry.wmflabs.org/ oldalon a Wikipédia-fiókoddal, nyomd meg a nagy kék „New Query” gombot, másold be a fenti lapon szereplő SQL-kódot a fekete hátterű szövegdobozba, majd kattints a „Submit Query” gombra. Akár több percet is igényelhet a lekérdezés lefuttatása, de az még mindig sokkal jobb a két hónapnál.   – Tacsipacsi vita 2019. április 11., 21:19 (CEST)
Samat, Tacsipacsi kösz szépen mindkettőtöknek. Ki is próbáltam, szuperül működik a wmflabsos dolog. Palotabarát vita 2019. április 12., 01:05 (CEST)

Samat, nem bánnád, ha erre a Te allapodra frissítenék rá? Mióta Tacsipacsi megmutatta hogy kell, már én is tudok ilyen listát csinálni, de most századikként létrehozni saját szerkesztői allapként feleslegesnek tűnik. Ha nem szeretnéd, nem sértődöm meg, semmi gond. Palotabarát vita 2019. április 23., 17:29 (CEST)

Ha dolgozol a listán, nyugodtan frissítsd időről időre. Igazából én nem is használom, csak kérésre készítettem még évekkel ezelőtt. Samat üzenetrögzítő 2019. április 23., 17:50 (CEST)
És még egy utolsó üzenet ebben az ügyben: most bukkantam rá erre: Wikipédia:Interwiki nélküli cikkek/Kategóriák. A későbbiekben már ezt az oldalt fogom frissítgeni, mégiscsak a Wikipédia névtérben van. Ha gondolod, a Szerkesztő:Samat/Interwiki nélküli kategóriák törölheted is, vagy csak egy átirányítólap is lehet belőle, rád bízom persze. Kösz szépen a segítséget, kb. 3000-rel kevesebb interwiki nélküli kategória lett 2016 óta   Kösz, szia Palotabarát vita 2019. július 7., 01:13 (CEST)
@Palotabarát: rendben, köszönöm, hogy szóltál, és különösen azt, hogy foglalkozol a kérdéssel! :) Samat üzenetrögzítő 2019. július 9., 09:49 (CEST)

Wikimánia-ösztöndíj - dátum?Szerkesztés

Szia!

Elírás lehet a február 15., mivel az már elmúlt. misibacsi*üzenet 2019. február 28., 16:55 (CET)

Valóban, köszönöm, hogy szóltál! Javítottam. Samat üzenetrögzítő 2019. március 1., 09:18 (CET)

ApáczaiSzerkesztés

Szia! Szándékosan tettem szögletes zárójelbe csak a hónap-napot, ugyanis az a nem biztos, az év biztos. Most az egészre vonatkozik a kérdőjel. Pasztilla 2019. március 16., 17:09 (CET)

Ugyanúgy van az infoboxban is, csak ott nem kellett szögleteset használni. Pasztilla 2019. március 16., 17:10 (CET)

Ha gondolod, nyugodtan csináld vissza, de ez a jelölés szerintem inkább zavart kelt mint egyértelműsít. A kérdőjelből egyértelmű, hogy a születési dátum kérdéses, a cikk szövegéből pedig kiderül ennek a magyarázata. Samat üzenetrögzítő 2019. március 16., 17:15 (CET)

Hm.   Ezt nem én találtam ki, így szokás jelölni, ha egy dátum csak részben bizonytalan. Pasztilla 2019. március 16., 17:37 (CET)
Ok, elhiszem. :) Visszavontam a szerkesztésemet. Samat üzenetrögzítő 2019. március 16., 17:58 (CET)
Pedig már épp rábeszéltem magam, hogy engedjek. Pasztilla 2019. március 16., 18:08 (CET)
Nem beszéllek le róla, de ez már rajtad múlik ;) Samat üzenetrögzítő 2019. március 16., 18:14 (CET)

Wikipédia:StatisztikákSzerkesztés

Szia!

Megnéztem ezt a "WikiRank" oldalt, amit most tettél be a fenti lapba, de nem sokat értek belőle (megnéztem a videót is, ami szerintem túl hosszú és keveset magyaráz meg). Mit jelent a "Quality", hogyan mérik? Mik ezek a különféle színű és darabszámú csillagok a cikkeknél? Félrevezető, hogy Ukrajnát például "UK"-val jelölik, amiről eddig azt hittem, hogy Nagy-Britannia rövidítése.

Egy statisztika csak akkor jó, ha tudjuk hogyan készült és ez itt nem nagyon derült ki számomra. misibacsi*üzenet 2019. március 17., 09:27 (CET)

Igazából nekem sem teljesen világos, hogy pontosan mi mit jelent náluk, hasonló kérdéseim voltak, mikor nézegettem. Majd próbálom kitalálni később, esetleg rá is kérdezek. Samat üzenetrögzítő 2019. március 17., 10:11 (CET)

Talk pages consultation - it is time to close the Phase 1!Szerkesztés

Hello

You have volunteered to be a coordinator for the Talk pages consultation 2019. Thank you again!

Community summaries are due by Saturday, April 6, 2019. It is now time to close the conversations. We really thank everyone who has participated. Every opinion matters.

What is a community summary?

The goal of a community summary is to wrap up the discussions and provide a summary of what your participants said. That way, other communities can learn about your community's needs, concerns, and ideas. We have seen very different feedback on different wikis, and it is time to discover what everyone thinks!

Please include in that summary:

  • every perspective or idea your community had, and
  • how frequent each idea was; for example,
    • how many users shared a given opinion
    • whether an idea was more common among different types of contributors (newcomers, beginners, experienced editors...)

You can add as much detail as you want in that summary.

Please post it on the page for community summaries, using the most international English you have.

Can't the Wikimedia Foundation read all the feedback?

We are trying, but we really need your help. For most conversations, we have to use machine translation, which has limitations. This can help us find the most common needs or global ideas. Machine translation is useful, but it does not tell us how people are feeling or what makes your community unique.

Your community summary should be built from your community's perspective, experience and culture. You might also know of relevant discussions in other places, which we did not find (for example, perhaps someone left a note on your user talk page – it is okay to include that!). Your summary is extremely important to us.

What are the next steps?

Phase 2 will happen in April. We will analyze the individual feedback, your community summary, and some user testing. We hope to have a clear view of everyone's ideas and needs at the end of April.

Some ideas generated during phase 1 may be mutually exclusive. Some ideas might work better for some purposes or some kinds of users. During Phase 2, we'll all talk about which problems are more urgent, which projects are most closely aligned with the overall needs and goals of the movement, and which ideas we should focus on first.

Discussions about these ideas may be shaped and be moderated by the Wikimedia Foundation, guided by our decision criteria, listed on the project page.

How can I help now?

  • Please provide the summary. :)
  • While we study the feedback, we may ask you for more information.
  • We will need your help for Phase 2 as well, probably to translate or publicize some future materials we may have.


If you have any questions or need some help, please ask.

Thank you again for your help, Trizek (WMF) 2019. április 3., 20:12 (CEST)

Gyüre IstvánSzerkesztés

Kedves Samat!

Elnézést, hogy ideírok, de a bürokraták üzenőfalán nem tudtam eldönteni, melyik szakaszt válasszam (esetleg Gyüre István szakasza alá?) Gyüre István ugyanis azt szeretné, hogyha visszaváltoztatnák a nevét Gyüre Istvánra: Szerkesztővita:Napkirály#Te csináltad?. Apród vita 2019. április 24., 18:25 (CEST)

És csinált még egy Napóleon császár accountot is... – Pagony foxhole 2019. április 24., 18:30 (CEST)

Meggondoltam magam. Napkirály akarok maradni nem Gyüre István. Napkirály vita 2019. április 24., 20:08 (CEST)

Talk pages consultation: Phase 2 starts!Szerkesztés

The Wikimedia Foundation is currently conducting a global consultation about communication. The goal is to bring Wikimedians and wiki-minded people together to improve tools for communication.

Phase 1 of the consultation is over, thank you very much for your help on setting up that first phase. We've published the Phase 1 report. The report summarizes what we've learned, proposes a direction for the project, and asks specific questions to explore in Phase 2.

Very briefly, the proposed direction is that wikitext talk pages should be improved, and not replaced. We propose building a new design on top of talk pages that changes the page's default appearance, and offers key tools like replying, indenting and signing posts. To keep consistency with existing tools, the new design will be a default experience that existing users can opt out of. We also propose building features that experienced contributors want, including the ability to watchlist a single discussion, and the ability to move, archive and search for threads. Building these features may require some loss of flexibility, or small-to-medium changes in wikitext conventions. The goal is to only make changes that directly enable functionality that users really want.

You can see more information and discussion about the proposed direction in the Phase 1 report, including the results of new user tests and some of the quotations from Phase 1 discussions that led to this proposal.

Now it's time to start Phase 2!

We have six questions to discuss in Phase 2, asking for reactions to the proposed direction, and pros and cons for specific changes that we could make.

Can you help by hosting a discussion at your wiki? Here's what to do:

  1. First, sign up your group here.
  2. Next, create a page (or a section on a Village pump, a dedicated page, or an e-mail thread – whatever is natural for your group) to collect information from other people in your group.
  3. Then start the conversation with the six questions listed in the Questions for Phase 2 section of the report.
  4. Inform your community about the Phase 2. We will display a banner on the wikis when some communities will have setup their local consultation places.
  5. When the conversation is concluded, please write a summary of the discussion on the Phase 2 community discussion summaries page, and report what you learned from your group. Please include links if the discussion is available to the public. Community summaries for Phase 2 are due by June 15, 2019

You can read more about the overall process on MediaWiki.org. If you have questions or ideas, you can leave feedback about the consultation process in the language you prefer.

Thank you! We're looking forward to talking with you.

Best, Trizek (WMF) 2019. május 18., 09:35 (CEST)

Talk pages consultation Phase 2 updateSzerkesztés

The Phase 2 of the talk pages consultation has begun. Several communities have already signed-up. This email is sent to every Phase 1 coordinator to provide you some updates.

If you prefer not to participate to the phase 2 as a coordinator, no worries: you can ignore that message, and you will not receive any message from us for the phase 2. In the future, we will only send messages to people who've listed their names on the phase 2 page. You've been very helpful for the phase 1 and we still thank you for your help. Can you forward this message to other people who may help?

Create a group or have it ready

Some groups are ready, some other are still under construction and we still miss some languages or wikis. We invite you to sign-up your community page for the phase 2.

We have two tables: one for under construction pages, the other one for ready-to-go pages. Under construction pages should be listed: we can help you to built it if needed. Those pages have to list the questions we have and should provide a link to the Phase 1 report.

Pages that are ready to be used have to be moved to the "Confirmed participant groups" section to that we can add them to the banner.

Banner and advertizing

When a community page is ready, we will help you to have it known. We are going to display a banner with link to the consultation on your wiki. We need some help to translate that banner (it is very short). We will not display a banner without translation to your community.

Don't forget to add a link to the consultation to any page on your wiki where people can see the information. You can also invite other wikis in your language to participate to one global page (like for Russian language).

Don't forget to post the information about Phase 2 on social medias related to your wiki(s), and ping people who participated to the phase 1.

Phase 1 report

The Phase 1 report is ready and communities should be aware if it. Please invite people to read it!

If you have any question, please contact me !

Trizek (WMF) (talk) 2019. május 27., 10:35 (CEST)

TalálkozòSzerkesztés

Szia, Samat, bepingeltél a találkalapon, nem tudom pontosan, miért, mindenesetre ugyanott korábban már jeleztem, hogy nem tudok menni. Pasztilla 2019. június 2., 01:07 (CEST)

Azért pingeltelek, ami a ping feletti mondatban van: mivel a találkozóra rajtam kívül csak egy jelentkező van jelenleg (amiért nem igazán érdemes a helyszínt kibérelni), megnézném, hogy más időpont esetleg jobb-e, és ezért csináltam egy szavazást: [3]. Kérlek, jelöld be, milyen időpont jó illetve nem jó számodra. Köszi! Samat üzenetrögzítő 2019. június 2., 11:16 (CEST)

Konkrétan egyik időpont sem. Június 14-én érek haza az enyéimhez, utána egy-két napon belül biztosan nem rakok wikitalit a prioritásaim közé. Tudom, nehéz velem. :) (A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy miért fontos nekem ott lennem, eddig se nagyon sertepertéltem wikitalikon.) Pasztilla 2019. június 2., 22:42 (CEST)

Járőrjog megvonásaSzerkesztés

Szia!

Miféle panama ez, kérem? → Turokaci – járőrjog: visszavonás nélküli lezárás. misibacsi*üzenet 2019. június 7., 16:46 (CEST)

Kérdés stílusaSzerkesztés

Szia!

Nem tudom, miért jössz a stílussal, amikor az nem is volt durva. Mondhattam volna azt is, hogy nem oszt-nem szoroz, ha valaki megerősített szerkesztő lesz, ha havonta csak 3 szerkesztést végez. Azzal kezdtem, hogy felőlem válhat azzá, ha ez a vágya. A szituációt nem értem, mert bizonyára nem havonta 1x használja az internetet, hanem kvázi minden nap, és a WP-ba meg csak mondjuk 3 havonta 1x lép be, és akkor elvégez 9 szerkesztést. Ezt nem tudom elképzelni magam előtt.

Mi lenne az a durva stílusú kérdés, ami szerinted nekem rosszul eshetne? Kíváncsi vagyok rá. misibacsi*üzenet 2019. június 22., 19:27 (CEST)


Ezt írtad: „Érdekelne, hogy sikerült 300-nál kevesebb szerkesztést összehoznod 11 év alatt? Ez kb. 3 szerkesztés havonta. Barlangban éltél valahol? Vagy a pusztában? Internet nélkül?? Mondd el a titkodat. Ettől függetlenül felőlem lehetsz megerősített szerkesztő, de ezekre érdekelne a válasz, mert számomra nehezen érthető dologról lehet szó.”

Ezt is írhattad volna: „Szia! Látom, 11 év alatt mindössze 300 szerkesztésed volt. Ezek a szerkesztések mind hasznosak és kifogástalanok voltak, azonban kíváncsi lennék arra, hogy miért csak ilyen ritkán szerkeszted a Wikipédiát.” Ez sem barátságos, de nem is bántó, semleges megfogalmazás. (Bár továbbra sincs köze a megerősített szerkesztői jog megadásához, de fel lehet tenni.) Kiegészítheted még azzal, hogy „, mert én napi több órát foglalkozom vele, és érthetetlen számomra, ha más nem így tesz”, ami jól leírná azt, hogy mit nem értesz.

Én ismerek olyat, aki 12 évnél régebben regisztrált, és nincsen 300 szerkesztése. Ezt úgy csinálja, hogy a Wikipédia nem a böngészője kezdőlapja, csak alkalomszerűen, amikor talál egy hibát, kijavítja. Van úgy, hogy hónapokig egyszer sem szerkeszt, aztán egy nap akár kettőt is. Így összejött neki 12-13 év alatt pár tucat szerkesztés, ezek azonban mind megbízhatóak, pontosak. Nem mindenki aktív wikipédista.

Nem szeretem, ha azt kéri tőlem valaki, hogy bántsam meg, mert hátha komolyan veszi, de most az egyszer megpróbálom (hozzáteszem, hogy sosem leszek benne olyan jó, mint te, aki ezt évtizedek óta gyakorolja):

„Érdekelne, hogy hogyan sikerült ilyen visszafejlett és kioktató kommunikációs stílust elsajátítanod? Ezt máshol is alkalmazod vagy csak a Wikipédiára tartogatod? Egyedül élsz egy barlangban vagy kecskékkel a pusztában? Csak szerverekkel szoktál beszélgetni vagy emberekkel is? Áruld el a titkodat! Felőlem úgy beszélsz otthon, ahogy akarsz, de ha a kezdőkkel, Wikipédiával ismerkedőkkel szemben alkalmazod ezt a stílust, az nehezen érthető dolog számomra.”

Ezt én így fogalmaznám meg: „Amikor valamit leírsz egy másik szerkesztőnek, próbáld meg elképzelni, hogy milyen érzést vagy hatást vált ki belőle. Amennyiben kedvesen és segítőkészen közeledsz hozzá, ő is hasonlóan fog viszonyulni hozzád, és megtanulja, hogy ez a normális viselkedés nálunk. Amennyiben azonban egy általa nem érthető, értelmezhető felszólítást („Legközelebb csináld meg rendesen a cikket!”) vagy bántó mondatot írsz neki („Barlangban éltél valahol? Vagy a pusztában? Internet nélkül?? Mondd el a titkodat.” vagy akár konkrét sértést) írsz le, az könnyen elriaszthatja őket, és mivel tudom, hogy te is a Wikipédia javát akarod, ez nehezen érthető dolog számomra.” Samat üzenetrögzítő 2019. június 22., 20:56 (CEST)

Mindennek van előzménye. Ezeket is végigolvastad, amiket ez a senkiházi írt? Fenyegetőzés, sértegetés megengedett, ha valaki névtelen? Ezekre hogyan kellene "elfogadható" módon reagálni? Az valahogy nem megy, hogy én kérjek elnézést a másik bunkósága miatt.

Pl. Magának pekkje van, szerki. Egyre kínosabb bizonyítékokat mutatok fel. Tendenciózus szerecsenmosdatását illetékes helyen szóvá fogom tenni. Mert két eset van. Vagy semmit sem tud Kuczka valódi énjéről, vagy balos elfogult.

Lássunk tisztán, ne viselkedjünk olyan hitvány kommunista módjára, mint Kuczka.

NÉZZENEK MÁR UTÁNA, MI FOLYIK A KUCZKA PÉTER SZÓCIKKBEN! MINDEN HIVATKOZÁST KUCZKA KOMMUNISTA MŰKÖDÉSÉRE AZONNAL ÉS TENDENCIÓZUSAN ELTÁVOLÍTANAK! MI FOLYIK ITT?! VISSZARENDEZŐDÉS? AZT CSINÁLJÁK, MINT TÓTH DEZSŐ ÉS RÉVAI JÓZSEF? 2013-BAN? GYEREKEK! FIGYELJETEK MÁR ODA, MI ZAJLIK A WIKIPEDIÁN!

Az illető, akit védesz, 8 db szerkesztést végzett a Kuczka Péter szócikken, természetesen, elvárható módon, "kulturáltan"(?), forrás megadása nélkül (ahogy az egy névtelenül beírogatótól elfogadott dolog). Ennek szükségességére figyelmeztettem, igen visszafogott módon. Nem vagyok Terézanya, ez tény, de nem is az a dolgom, hogy azzá váljak. Ha valaki bunkó paraszt módon szerkeszt, és rombolja mások munkáját, azzal úgy kell bánni, mint egy bunkó paraszttal.

A WP egyik problémája, hogy többféle követelményt támaszt a szerkesztőivel szemben. Ha valaki olyan "hülye", hogy regisztrálja magát, annak mindenféle szabálynak meg kell felelnie (pl. "tüntesd fel forrásaidat", "civilizált viselkedés", stb). Aki kellően gyáva és erkölcsileg éretlen ehhez, és nem szeret felelősséget vállalni azért, amit tesz, az névtelenül gyakorlatilag bármit megtehet, és büntetlenül sértegetheti a regisztrált (=szerkesztéseikért felelősséget vállaló) szerkesztőket. Jól van ez így?

misibacsi*üzenet 2019. június 23., 06:22 (CEST)

Nem védtem én senkit. Ha még egyszer elolvasod, amit írtam, talán megérted, hogy azt írtam, hogy az a fajta kommunikáció, amit sokszor használsz, elfogadhatatlan a Wikipédiában. Akkor is, ha van előzménye. Amit te írsz, azért te vagy a felelős, amit más ír, azért pedig más. Ennyi. Samat üzenetrögzítő 2019. június 23., 10:54 (CEST)

Szülinapi találkozó és WikitáborSzerkesztés

Szia!

  1. 2019. július 8-án lesz a magyar Wikipédia 16. születésnapja! Ezen alkalomból szeretettel meghívlak egy közös ünneplésre, találkozóra, beszélgetésre. A torta és a jó hangulat garantált! :) Számítok a részvételedre!
  2. Emellett július 26–28-án lesz az idei Wikitábor, amire elindult a jelentkezés és regisztráció. Szállás csak korlátozott számban áll rendelkezésre, és a szervezők dolgát is megkönnyíti, ha tudják, hány főre lehet számítani, így kérlek, ha tudsz jönni, jelentkezz minél hamarabb (még ma)!

Samat üzenetrögzítő 2019. június 23., 14:42 (CEST) • (feliratkozás és leiratkozás)

JárőrjogSzerkesztés

Szia Samat!

Átnéznéd a szerkesztéseimet, hogy érdemes vagyok-e a járőrjogra? – Műsor vita 2019. augusztus 2., 17:40 (CEST)

Üdv: Műsor

Szia Műsor! Válaszoltam a bürokraták üzenőfalán. – Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 4., 23:24 (CEST)

Felmérés a szülinapi wikitalálkozóval kapcsolatbanSzerkesztés

Szia!

Azért kereslek, mert kíváncsiak vagyunk, mit gondolsz a 2019. július 8-i, szülinapi wikitalálkozóról. Tetszett? Nem tetszett? Hogyan csináljuk legközelebb? A felmérést itt találod:

A felmérés kitöltése csak 1 perc, de nekünk sokat segít abban, hogy a jövőbeli találkozók még jobbak legyenek.

Tudtad, hogy ha feliratkozol a következő lapon, értesítést kapsz a következő találkozókról? Ha még nem tetted meg, iratkozz fel, nehogy lemaradt a következő összejövetelről! :)

Készítettél fényképeket az eseményen? Töltsd fel őket ide!

Üdvözlettel: Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 4., 19:11 (CEST)

Felmérés a Wikitáborral kapcsolatbanSzerkesztés

Szia!

Azért kereslek, mert kíváncsiak vagyunk, mit gondolsz a kecskeméti Wikitáborról. Tetszett? Nem tetszett? Hogyan csináljuk legközelebb? Mondd el nekünk itt:

A felmérés kitöltése csak 1-2 perc, de nekünk sokat segít abban, hogy a jövőbeli találkozók még jobbak legyenek.

Tudtad, hogy ha feliratkozol a következő lapon, értesítést kapsz a következő találkozókról? Ha még nem tetted meg, iratkozz fel, nehogy lemaradt a következő összejövetelről! :)

Készítettél fényképeket a táborban? Töltsd fel őket ide!

Köszönettel: Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 4., 20:04 (CEST)

Augusztusi wikitalálkozóSzerkesztés

Szia! Úgy hallottam, hogy augusztus vége felé lenne egy wikitalálkozó. Nagyon régen tudtam már ilyenen részt venni, de most jó lehet egy hétvégi nap, csak tudnom kellene, hogy pontosan melyik lesz az, hogy tényleg jó legyen... Tudni lehet már? Joey   üzenj nekem 2019. augusztus 5., 23:12 (CEST)

Szia Joey! Valóban jó lenne találkozni, régen láttalak! Elvileg minden hónapra terveztünk wikitalálkozót, de augusztusra én nem tudom megszervezni (és részt venni). Én legközelebb szeptember utolsó hétvégéjére (szeptember 28.) tervezem a következő találkozót, de még megbeszélés alatt áll a helyszín és az időpont. Az nem lenne jó neked? Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 5., 23:25 (CEST)
Kellő időben rögzítve az időpontot, jó lehet. Joey   üzenj nekem 2019. augusztus 5., 23:27 (CEST)

Mi a sértegetés?Szerkesztés

Szia!

Csak pár gondolatot osztanék meg veled.

Az egyik az, hogy a sértegetés nem a szavakon múlik, hanem a szándékon. Jelenleg még sokan az óvodában érzik magukat, ahol nem szabad bizonyos szavakat kimondani, mert "csúnyák". Itt azt mondják egyes szavakra: "sértő", de a hozzáállás ugyanolyan gyerekes.

Lehetne csinálni olyan "sértegetés-szűrő" szoftvert, ami bizonyos szavakat, kifejezéseket kiszűrne a hozzászólásokból, de semmire se mennénk vele, mert ha valaki sértegetni akar, akkor az könnyen ki tudná ezt játszani, szépen becsomagolt, udvariasnak tűnő (de valójában sértő) mondanivalóval.

Másrészt ha formálisan szeretnéd a "sértő vagy nem sértő" dolgot könnyű eldönteni: meg kell nézni, hogy az illető félnek (aki felé a vélt "sértés" irányul) valamely állandónak tekinthető tulajdonságáról van-e szó (például magasság, bőrszín, kezek és lábak száma, biológiai nem, balkezesség, stb), vagy egy viselkedés, egy cselekedet bírálatáról van-e szó.

Sértésnek számít valakinek például a bőrszínét emlegetni, hiszen ő bizonyosan nem tehet róla. Nagyjából ide sorolható az is, ha valaki erősen túlsúlyos, vagy pláne, ha valamilyen tartós szellemi állapotról van szó (pl. diszlexiás, autista, vagy nehéz felfogású - mint például én...  ).

Ugyanakkor bírálni gyakorlatilag bárkit lehet bármi miatt - itt elsősorban az illető cselekvésén van a hangsúly, ami a közlő személy szerint valamilyen szempont alapján "helytelen". Ez önmagában nem számít sértésnek, persze mindenki érzékeny rá, ha a tevékenységét kemény bírálat éri. A bírálat közlése közben lehet "finomkodni", ha ismerjük a másik fél érzékenységét, ugyanakkor a túlságosan "finom és visszafogott" bírálat nem éri el a célját, ti. az illető viselkedésének módosítását.

Hogy a konkrét szituációhoz visszatérjünk: én bizonyosan nem sértegetni akartam Turokacit, hiszen egyrészt a viselkedését bíráltam (lásd fentebb), másrészt baráti tanácsokat adtam neki, hogy mit hogyan csináljon vagy ne csináljon. Harmadrészt ha ő majd reagálni tud a beírtakra (emailt tud küldeni a blokkja alatt?), akkor elmondhatja, hogy kinek melyik hozzászólását tartja sértőnek - mert megjegyzem: nem én voltam az egyetlen, aki bírálatot fejezett ki Turokaci felé, hanem rajtam kívül még vagy egy tucat szerkesztő, akik közül jó párnál megnyilvánult a sértő szándék (most hadd ne kelljen ezeket kikeresgélni és itt megismételni). Gondolom ezeket is észrevetted, még ha nem is szóltál érte.

Ugyanakkor használható tanácsot nem nagyon kapott a "hogyan"-ra, ti. hogyan változtasson a viselkedésén. Szerintem elég reménytelen az ügy, mivel felnőtt emberről van szó; gondolj bele, ha neked kellene mondjuk a munkastílusodon vagy a viselkedéseden gyökeresen változtatnod, vajon menne-e (például ha szeretsz későn kelni, akkor 2 órával korábban felkelni). Vagy minden nap uszodába kellene menned, és 1 órát úszkálni oda-vissza. Lehet, hogy sikerülne, ha nehezen is, de nem látnád értelmét (mert azt nem közölnék veled, hogy miért kell megcsinálnod).

Itt, a WP-n gyakorlatilag semmilyen jutalom nincs a többiek részéről, legfeljebb szórványos elismerést kap valaki, vagy időnként megköszönik a szerkesztését. Bírálatot viszont annál többet, mondhatni egész nap, ha tevékenyen szerkeszt. Ha valaki csak lébecol, és nem sok vizet zavar, azt nemigen bírálják.

Ezért javasoltam valakinek az üzenőlapján, hogy a "Turokaci problémát" könnyen és fájdalommentesen meg lehetne oldani egy bot beprogramozásával, ami feloldana bizonyos rövidítéseket (úgy vettem észre, hogy ez sokak számára problémát jelent). Azonban senki nem reagált az ötletemre, tehát hiába lenne megoldás, ha semmi nem történik ennek érdekében. Turokaci "szidása" (a többiek részéről) teljesen meddő és hatástalan dolog, ezt borítékolhatom. A vége az lesz, hogy egy hangos klikknek sikerül elüldözniük egy hasznos és tevékeny szerkesztőt.

Ez kábé annyira "értelmes" megoldás, mint ha a fuvaros ostorral addig ütlegelné a lovaskocsi elé fogott lovat - azért, mert a ló időnként megbotlik (a ló éppen azt a jól megrakott szereket húzza, amin a kocsis ül), amíg a ló össze nem esik a sok veréstől. misibacsi*üzenet 2019. augusztus 10., 21:35 (CEST)

Egyértelműsítés felhasználói allaponSzerkesztés

A Szerkesztő:Samat/MÉL (H–Ny) lapon kézi ellenőrzéssel módosítottam egy (vagy több) hivatkozást, amely a(z) Makkai László egyértelműsítő lapra mutatott. Szívből remélem, hogy ez megfelelt a szándékaidnak. Ha nem, akkor a gazdám nevében elnézést kérek. BinBot vita 2019. augusztus 11., 15:21 (CEST)

Talk pages consultation: final report publishedSzerkesztés

Hello

Over the past six months, a big consultation was hosted on various wikis about talk pages. You have helped us to host those conversations on your wiki, and we want to thank you about your help. Without your assistance, it would not have been possible to achieve it.

We are happy to inform you that the the Phase 2 report is now published. Like every community member, you are more than welcomed to write your thoughts about this report on the talk page, and watchlist the project page.

The publication is an important step: now we have a direction and the Editing team is going to work on the talk pages project. The next steps will be presented at Wikimania, on Saturday August 17, at 14:00 UTC. The session will be livrstreamed and recorded.

Thank you again for your help and assistance. The success of this consultation would not have been possible without you.

Danny Horn, Benoît Evellin, Sherry Snyder, Thomas Meadows and Peter Pelberg, 2019. augusztus 16., 11:48 (CEST)

Your Wikimania presentationSzerkesztés

Hi Samat; I attended your and Trizek's presentation Onboarding and Retention: Hungarian and French Wikipedias in Stockholm and found it very interesting. I'm trying to find out what, maybe, German-language Wikipedia could learn from your approaches to improve retention of newbies and the number of active editors. In this regard, I have a question regarding the graph on page 12 of your presentation. What exactly is it measuring? The number of active editors? With what definition of "active"? And if I remember correctly, the red part is the time span when you had Flagged Revisions active? Do you have deactivated Flagged Revisions completely in Hungarian Wikipedia or which changes did you make to it? Were there any other significant changes made at the point where the trend changed? Sorry for the many questions :-) - sadly, the Etherpad for this presentation is empty, it seems that no notes were taken... Gestumblindi vita 2019. augusztus 22., 22:59 (CEST)

@Gestumblindi: thank you for your questions. Sorry that I missed the title of the vertical axis (I realized that before the presentation, but it was already too late) :) This graph shows the number of editors (including anonymous/non-registered editors) with 5 to 24 edits in the given month. If you open the pdf, you can follow the link to stats.wikimedia.org/v2, and to the statistical software I used to remove the seasonal and calendar effect of the dataset. If you are interested in more details, visit this page where I summarized the study, with some conclusion in Hungarian. (I am planning to translate the page to English, but you can use a translating service until then. Feel free to ask any question if it is not clear.) Both colored parts mean, that Flagged Revision is active, but last year we changed the settings in a way, that it always shows the last version of the page to the readers (therefore the casual editors can see their contribution after they made the edit); otherwise FR and its services are still active. We are planning to use a new feature in the future, where FR will use the results from ORES, and recent patrolling will be faster, easier and more effective. I think this is an interesting result which can be useful for the German Wikipedia as well, because the trend for dewiki is quite monotonically decreasing. Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 22., 23:59 (CEST)
Thank you! I've now posted some thoughts on possible ways of learning from Hungarian and French Wikipedia in German-language's Wikipedia "Kurier": de:Wikipedia:Kurier. Gestumblindi vita 2019. szeptember 11., 22:34 (CEST)

JogsértésSzerkesztés

Abbahagyom a vandalizmust, és eltűnök innen örökre. Csak ne szóljatok a szolgáltatómnak, kérlek... Nem tudtam, hogy ez az ökörködés jogsértő... – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 217.65.122.118 (vitalap | szerkesztései)

Reméljük, így lesz. Jobban jársz te is. Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 24., 23:27 (CEST)

Ismét nem látszanak a koordinátás képekSzerkesztés

Szia! Egy korábbi probléma jött elő ismét. A koordinátás képek nem látszanak. A márciusig feltett Kalocsa és Kisbér képei pl Erdészeti hivatal, 2019 Kisbér még rendben voltak megjelentek. Azóta a Category:2019 in Mezőtúr-ba nyolcszáz képem lett feltöltve március/áprilisban, aztán Heves 350+ képe (április/májusban lásd [4]) majd 2019 in Siófok stb. Szinte az össes kép "koordinátás" de nem látszik egy sem az OSM-en. Tudnál segíteni? - - Globetrotter19 vita 2019. augusztus 31., 22:11 (CEST)

Fogalmam sincs, hogy kinél lehet a hiba, de a leírtak alapján inkább Wikimédián kívüli problémáról lehet szó. Az OSM nem tartalmaz, tárol vagy jelenít meg képeket. Milyen szolgáltatásban nem jelennek meg a képek pontosan? Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 31., 23:43 (CEST)
Tudom, hogy ez nem wikimediás (wikicommons talán) gond, csak azt nem kinek kellene szólni. Esetleg a képek oldalon vagy a műszaki kocsmafalon kellene szólni?
Probléma leírása:Amikor a képnek pl Erdészeti hivatal, 2019 Kisbér Fényképező elhelyezkedése sor További képek erről a helyről: OpenStreetMap részére kattintanak 'bejön' a terület térképe kis kék ikonokkal. Ha az ikonra kattintasz látszik/látszodnia kellene a képnek. Pl. Mezőtúr, Heves, Siófok és gondolom minden képemmel az elmúlt 5 hónapban esetében mások képei 'látszanak' az enyém nem, pedig szerintem ugyanugy csináltam mint Kisbér képeinél. - - Globetrotter19 vita 2019. szeptember 1., 11:12 (CEST)
Értem már! Úgy tűnik, nem te vagy az egyetlen, akinél nem jelennek meg az eszközben az elmúlt fél évben feltöltött képei, mert mások is jelezték már:
A jó hír, hogy nem sokan használják ezt az eszközt. A rossz hír, hogy senki sem foglalkozik a javítással. Nem tudok ilyenkor okosat javasolni: ezeket az eszközöket önkéntesek készítik, aztán pár év után már nem tartják karban a kódot, és amikor valami változik, nem működik már, senki sem javítja meg őket. Egyelőre nem tudok megoldást, de az segíthet, ha a Commonson és a Phabricatoron is jelzed, hogy az elmúlt fél évben feltöltött több száz képed esetén szintén nem frissült az eszköz, pedig sokat használtad, hátha felfigyel valamelyik önkéntes fejlesztő, és elkezd foglalkozni vele. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 1., 12:19 (CEST)
Köszönöm a választ. Akkor megpróbálom máshol is jelezni.
Egyébbként a gond a 'fejlesztés' lehet. A szoftveresek mind valami újat ragyogót akarnak és közben a régi, a müködő dolgokat tönkreteszik. Ugyanez volt a kétnyelvű feltöltéssel eleinte 2015 és 2016-ban működött majd jött egy csodás fejlesztés és,-emlékszem szóltam is neked,-azt a választ kaptuk ez nem volt része az alkalmazásnak. - - Globetrotter19 vita 2019. szeptember 1., 13:12 (CEST)
Küldtem egy üzenetet a térképes alkalmazások egyik általam személyesen ismert fejlesztőjének, aki azt válaszolta, hogy ő csak az eszköz megjelenítését írta, de a probléma a háttérben van, amit valaki más (nem) tart karban. Most történt valami, lásd itt. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 1., 15:05 (CEST)

Szeptemberi rendezvényekSzerkesztés

Szia! Szeretném a figyelmedbe ajánlani az alábbi, szeptemberre tervezett wikipédiás eseményeket, rendezvényeket:

  1. 2019. szeptember 9-ére wikitalálkozót szervezünk (nem csak) az erdélyi wikipédisták számára, Kolozsvárra. A szervezők mindenkit szeretettel látnak. Részleteket itt találsz:
  2. 2019. szeptember 28-ára egy félnapos továbbképzést és megbeszélést szervezünk azok számára, akik a Wikipédián belül kapcsolatba kerülnek az új szerkesztőkkel. Ezek a közreműködők elsősorban a járőrök, mentorok és adminisztrátorok. Amennyiben te nem tartozol egyik csoportba sem, azonban ilyen feladatokkal foglalkozol vagy szívesen foglalkoznál (pl. az újonnan regisztráltak köszöntése vagy a kezdők kocsmafalán a kérdések megválaszolása), akkor itt a helyed:
  3. 2019. szeptember 28-án délután wikitalálkozó lesz Budapesten! A találkozón a szokásos programok mellett sor kerül a CEE Tavasz szócikkíró verseny díjkiosztójára, a díjazottak közös megünneplésére is. Szeretettel látunk!

Samat üzenetrögzítő 2019. augusztus 31., 23:38 (CEST) • (feliratkozás és leiratkozás)

KöszönetSzerkesztés

Kedves Samat!

Nagyon szépen köszönöm, hogy eltávolítottad a laptörténetből! Ám nem értem, hogy miért törölted a kék háttérszínt. – Napkirály postaláda 2019. szeptember 1., 13:25 (CEST)

Mert a sötétkék háttér előtti sötétkék (linkek), fekete és szürke karakterek nem láthatóak, így az oldal használhatatlanná (láthatatlanná) vált. A szerkesztői lap tartalmának zöld háttérszíne rendben van, de kérlek, ne módosítsd az alapoldal háttérszínét. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 1., 13:29 (CEST)
@Napkirály: Amennyiben az én vitalapi archívumaimban és hozzászólásaimban is vannak rólad érzékeny személyes adatok, megadom rá az engedélyt, hogy töröljék azokat - bár nem tudom, hogy az ilyen adatokat hogyan tudják kiválogatni. Szép napot kívánok! Apród vita 2019. szeptember 1., 13:37 (CEST)

@Apród: Nálad nem találtam érzékeny adatot, de lehet, hogy csak én nem látom. De köszönöm szépen az engedélyt! – Napkirály postaláda 2019. szeptember 1., 13:40 (CEST)

...de kérlek, ne módosítsd az alapoldal háttérszínét. @Napkirály: Légyszi, légyzi, légyszi ne módosítsd, mert most se látható a kék felhívás  ! Tudom, hogy rendes ember is tudsz lenni, volt már amikor vandálokat is visszavontál  . És: [5]. Apród vita 2019. szeptember 1., 14:02 (CEST)

@Apród: A barna színben látszik az írás, úgyhogy az jó. És nagyon szépen köszönöm a zenét, aranyos vagy. – Napkirály postaláda 2019. szeptember 1., 15:47 (CEST)

Inaktív szerkesztők kérdőíveSzerkesztés

Szia! Te szerepelsz a kérdőíven, úgyhogy téged piszkállak a helyesírással.   A második kifejtős kérdésben („Írd le kérlek, mit találtál a legnagyobb problémának a Wikipédiában való közreműködés során?”) hiányzik egy vessző a „kérlek” előtt – ez egy többszörösen összetett mondat, aminek a főmondata annyi, hogy „kérlek”. Egyébként ha már adatvédelmi irányelveket emleget a kérdőív a bevezetőben, én kitöltőként jobban érezném magam, ha nem csak egy usernév lenne ott, hanem a valódi, polgári neved is. – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 2., 20:43 (CEST)

Szia, és köszi a jelzést! Igazad van a vesszővel kapcsolatban, de nem örülök neki :) Az „Írd le, kérlek, mit találtál!” borzasztóan tagoltan, darabosan néz ki. De javítom, mert a szabály, az szabály. Polgári nevem: igazából éppen mostanában próbálom kivezetni a kettő összekötését, mert meglepően sokan keresnek meg a munkahelyemen, illetve a privát címeimen, és ezt korlátozni szeretném. Eredetileg nem szerepelt a második tagmondat a kérdőíven, és azért írtam oda Tgr javaslatára, hogy a bizalmat erősítse… Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 2., 20:58 (CEST)
És mi lenne, ha egyszerűen elhagynád az első két tagmondatot? A „Mit találtál a legnagyobb problémának a Wikipédiában való közreműködés során?” biztos nem túl tagolt. (Most tűnt fel, hogy a jelenlegi mondathoz nem passzol a mondat végi írásjel, hiszen a főmondat – „kérlek” – kijelentő, nem kérdő. Ha csak a harmadik tagmondat marad, rögtön jó lesz a kérdőjel is.  ) – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 2., 21:08 (CEST)
Sokkal jobb, köszönöm a tippet! Van esetleg még valamilyen ötleted, javaslatod, mielőtt kiküldjük őket? :) Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 2., 21:12 (CEST)
Mire vállalkoztam, amikor írtam neked…   A végén még becsúszott egy tipikus nyelvhasználati hiba: a „Lenne-e?” mondatban az alárendelt eldöntendő kérdések jelzésére szolgáló „-e” szócskának semmi keresnivalója. De hogy ne csak a helyesíráson/nyelvhelyességen rugózzak: a legutolsó kérdésben pedig nekem nagyon fura a 0–17 év opció – eleve olyan szerkesztőknek megy a kérdőív, akik X ideje nem szerkesztettek, tehát X idősnél nem lehetnek fiatalabbak, de azért azt is elég bátran feltehetjük, hogy mondjuk 6 évesnél fiatalabban regisztrált szerkesztő nem kerül a szórásba. Egy „Legfeljebb 17 év” vagy „18 évnél fiatalabb” nekem jobban tetszene. – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 2., 21:38 (CEST)
Ezek szerint rosszabbak a nyelvi képességeim, mint gondoltam :(( Kijavítottam ezt is, meg az életkoros kérdést is a javaslatod alapján (egyébként csak X=90 napról van szó, ami nem olyan sok). Azt tudod, hogy három kérdőív van? ;) Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 2., 22:04 (CEST)
Eddig tartott a boldog tudatlanság. Viszont a másik kettőre nem tudok ránézni, mert nem tudom az URL-jüket. (Basszus, elszóltam magam…) mert csak.   Olyan béna, hogy a Google-kérdőívet nem tudom felvenni a wikipédiás figyelőlistámra, annyival egyszerűbb lenne úgy követni a változtatásaidat… – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 2., 23:02 (CEST)
Itt találod a linkeket az üzenetdobozban, ha van/lesz kedved megnézni, hozzászólni. (Az ott feltüntetett kérdéseket nem érdemes nézni.) Plusz kiirtottam egy maréknyi „-e” kérdőszócskát a másik kérdőívből. Talán meg tudod mondani, nem vittem-e túlzásba.   Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 2., 23:07 (CEST)

A nekem is szólóban még maradt egy felesleges „-e”: „Részt vennél-e egy-egy kérdés megválaszolásával…”. Plusz mindháromban homályos a személyes interjú fogalma. Ez IRL interjút jelent? Ha igen, az hogy működne? Ha szeretnél egy negyed órára leülni egy miskolci szerkesztővel a Kaptárban, az az illetőnek egy legalább öt órás program, ha a MÁV-nak éppen jó napja van, és még csak a mai Magyarországról beszélünk. Ha nem IRL, akkor mi? Videóhívás, szöveges csevegés, egyéb? Én utálok a webkamerába bámulni, de másoknak az írott szöveg személytelensége nem fog bejönni. Kell az érintettnek regisztrálnia valahová? Nekem biztosan csökkentené a hajlandóságomat, ha egy  -edik szolgáltatásban kéne fiókot létrehoznom, a kevésbé techguruk viszont az IRC-vel nem lesznek kibékülve. – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 3., 00:00 (CEST)

1) Nekem a „Részt vennél-e…” „-e” nélkül nem tűnik barátságosnak, kicsit kéréses zöngéje van számomra a kérdés helyett. Olyan, mint amikor azt kérdezem, hogy „Kinyitnád az ablakot?” vagy „Megfőzöd a vacsorát?”, ami valójában egy burkolt kérés/felszólítás. Ennél az egynél meghagytam a kérdőszócskát egyelőre. 2) Tgr is azt mondta, hogy írjam oda, hogy videohívás (vagy videóhívás?), de én meg azt mondtam erre, hogy mindegy a formátum, ezért nem írom oda. Ezután beírtam megjegyzésbe a kérdés alá. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 3., 19:25 (CEST)
Nekem viszont „-e”-vel nem tűnik nyelvtanilag helyesnek (sőt, ez nem csak afféle szerény vélemény, hanem határozottan állítom, hogy tény). Egy ilyen patthelyzetet csak az átfogalmazás tud megoldani: „Lenne kedved részt venni…”, „Szeretnél részt venni…” stb. – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 3., 21:12 (CEST)
Ebben meg az a veszély, hogy sokkal nagyobb arányban várható nemleges válasz. Gondolj bele, mit válaszolnál őszintén, ha megkérdezném, hogy Lenne-e kedved kijavítani/újraírni egy bonyolult Lua-modult? vagy Szeretnél-e lefordítani sok-sok oldalnyi jogi szöveget. Mindkettőre tippelném a nemleges választ, miközben azért előfordulnak hasonló aktivitásaid :) Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 3., 21:29 (CEST)
Valószínűleg a nemleges választ csak a kérés teljesítése után adnám meg, pusztán kötözködésből.   Ha nem akarsz se puhatolózni, se kérni, úgy elég nehéz. Esetleg „Tudnál segíteni a Wikipédiával éppen ismerkedőknek egy-egy kérés megválaszolásával?” – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 3., 22:35 (CEST)
Ahogy már láttad, feladtam, és inkább töröltem az „-e”-t :) (Egyébként személyes tapasztalatom, hogy amikor megkérdezel egy wikipédistát, hogy tudna-e segíteni egy kérdés megválaszolásában a jövőben, akkor azt válaszolja, hogy ő nem olyan profi, vagy valami hasonlót, akkor is, ha már több mint 10 éve szerkesztő, miközben valójában a kérdések 99%-ára tudna válaszolni. Ezért ezt a verziót sem szerettem.) 2019. szeptember 4., 08:57 (CEST)

google-docs?Szerkesztés

hi!
today morning i received an e-mail that seems to have been sended by you. this e-mail asks me do fill in a google-docs form. is that fake?
in my opinion wikipedia should never ask people to fill in personal data in a form provided by an external service. of course, the filling is just voluntary, but such a service should not even be suggested. -- seth vita 2019. szeptember 4., 09:28 (CEST)

@Lustiger seth: Hi seth, we are running a community survey in order to understand better newcomers experience, problems, and how can we help them better. In your case, that was an accident, because your first edit on the Hungarian Wikipedia was in 90 days (at the time we generated the list last week). Since you are clearly not member of the target group (newcomers), please just ignore our message. However, the only sensitive personal data we ask for on the form is the age range, I understand your data protection and privacy concerns about Google services. I will discuss this topic with others and maybe we will consider the alternative solutions next time. Thank you for your feedback! Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 10:20 (CEST)

ok, thanks. :-) -- seth vita 2019. szeptember 6., 00:08 (CEST)

Ezen én is gondolkoztam. Nincs valami (vagy nem lehetne csinálni valamit) a Toolforge-on, akár OAuth-szal, hogy a szerkesztőnevet magától tudja, beviteli mező nélkül is? – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 4., 14:19 (CEST)

Itt nem a szerkesztőnévvel van probléma (és felhasználói szempontból az inkább előny, hogy aki akarja, kitörölheti). A WMF egyébként a Qualtrics szolgáltatását használja. Erre nekünk is lenne lehetőségünk sokkal több energiával, de ez szintén egy külső cég (tavaly óta egyébként az SAP tulajdonában van), én nem látom az elvi különbséget. Biztos lehetne saját eszközt is csinálni, akár OAuth-tal is, de az még rosszabb időkihasználás (kell pár hét-hónap, mire átmegy a WMF biztonsági és jogi ellenőrzésén, ha közben nem mondják, hogy inkább használjunk egy már létező szolgáltatást, pl. a Qualtrics). Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 14:41 (CEST)
Értem, hogy nem a szerkesztőnév a gond (az csak a pláne, az „akár” tagmondatban). Nem tudtam, hogy a WMF ennyire akadékoskodós (a Google Űrlapokkal amúgy nem?), az tényleg nehezíti a dolgot. – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 4., 16:22 (CEST)
A CentralNotice-ból sem lehet Google-dokumentumot linkelni (de a közvetve linkelés nem zavarja őket). A fontos különbség: a Qualtrics-nál található WMF-fiók, a Toolforge vagy a CentralNotice használatáért (jogi) felelősséget kell vállalniuk, másért meg nem. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 16:43 (CEST)
Az idevágó learning pattern szerint "In the past, Wikimedians have used third parties with policies that are generally protective of user privacy to conduct surveys. This includes Qualtrics, allourideas, and Google Forms", úgyhogy én nem gondolom, hogy ezzel nagy probléma lenne. Telepíthetnénk egy LimeSurveyt valahova, de egyelőre a kérdőívek kiküldése sem sikerül időre a műszaki önkéntes kapacitás hiánya miatt, nemhogy a saját kérdőív szoftver menedzselése. --Tgrvita 2019. szeptember 4., 17:53 (CEST)

Csak a vandálok véleménye érdekes?Szerkesztés

Szia!

Ma gépi jelzést kaptam arról, hogy írtál nekem. Sajnos nem találtam meg, mit és hová, csupán a Szerkesztő:Jozsiabajkeverő vitalapján egy felhívást találtam a Te aláírásoddal, miszerint kíváncsi vagy az illető véleményére.

Természetesen nagyon fontos minden egyes szerkesztő véleményét kikérni, meghallgatni.

Csupán azt bátorkodom jelezni, hogy ezen a szerkesztői néven eddig egyetlen használható szerkesztést nem kapott a magyar Wikipédia - vandálságra utaló jelek viszont vannak.

Én is elmondhatom a véleményem, vagy a célcsoport itt csak az új szerkesztőket ölelte fel? Üdv.--Linkoman vita 2019. szeptember 4., 12:01 (CEST)

@Linkoman: természetesen a te véleményedre is kíváncsiak vagyunk. E-mailt kaptál azzal a címmel, hogy „Segíts a Wikipédia jobbá tételében egy rövid kérdőív kitöltésével!”. Ha nem találod a postafiókodban, akkor kattints erre a linkre! Üdv: Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 12:15 (CEST)

Kerdoiv - szerkesztok megtartasaSzerkesztés

Ha tenyleg erdekel a tema olvasd el ezt: Szerkesztő:Carlos71/Javaslat a wiki javítására. Mar 6 eve jeleztem, hogy romlik a hangulat es meg kellene tartani az ertekes/erdemes szerkesztoket. Hianyoltam a kozosseg koheziojat, ami regebben megvolt. A valasz valamelyik admintol mindossze az volt (nem feltetlen a belinkelt javaslati lapon), hogy nem kell erolkodni a meghatarozo szerkesztok megtartasaert majd jonnek ujak. Persze nem mindenki ez volt a hozzaallasa, de azert az ilyen valaszok nem szulnek sok kedvet a maradashoz. A kerdoivet megprobalom kitolteni. Udv!Carlos71 vita 2019. szeptember 4., 15:05 (CEST)

@Carlos71: köszönöm a belinkelt megbeszélést, és azt is, ha kitöltöd a kérdőívet! Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 4., 15:16 (CEST)

WikiszülinapSzerkesztés

Kedves Samat!

Boldog 12. wikiszülinapot és további jó szerkesztéseket itt a Wikipédiában! – Napkirály postaláda 2019. szeptember 12., 14:57 (CEST)

Köszönöm! Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 13., 17:26 (CEST)

ProjektmenedzserSzerkesztés

Szia, Samat! Még mindig keressük a projektmenedzsert? Mert ha nem, a kapcsolódó blogbejegyzést talán jobb lenne eltávolítani a kezdőlapról. - Malatinszky vita 2019. szeptember 13., 15:26 (CEST)

Szia! Teljesen igazad van, köszönöm, hogy jelezted. Töröltem. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 13., 17:26 (CEST)

Átíró licenceSzerkesztés

Elarchiválódott a kérdésem, mielőtt választ kaptam volna rá. Szóval mi a helyzet az átíró licencével? Cheryre várunk? Arra, hogy megkérdezd? Esetleg már a válasz is megjött, csak még nem volt érkezésed továbbítani azt? – Tacsipacsi vita 2019. szeptember 15., 00:00 (CEST)

Rögtön rákérdeztem, de még nem kaptam választ. Most küldtem egy emlékeztetőt. Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 15., 00:05 (CEST)

KérdőívSzerkesztés

Kedves Samat!

Szeptember 4-én egy kérdőívet küldtél e-mailben nekem. Én nyugottan kitölthetem? – Napkirály postaláda 2019. szeptember 21., 15:25 (CEST)

Szia @Napkirály! Azért kaptad az e-mailt, mert örülnénk, ha kitöltenéd a kérdőívet. Szóval nyugodtan kitöltheted.   Samat üzenetrögzítő 2019. szeptember 22., 08:00 (CEST)

Kitöltöttem. További szép napot! – Napkirály postaláda 2019. szeptember 22., 15:41 (CEST)

Négyjegyű számok egybeírásaSzerkesztés

Szia! Négyjegyű számokat csak akkor tagolunk szóközzel, ha táblázatos elrendezésben 4-nél több jegyűekkel egy oszlopban állnak. Itt: Wikipédia:Szerkesztők listája szerkesztésszám szerint/2019-08#Augusztusi statisztika a napi átlagos szerkesztésszámra gondolok. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2019. október 18., 07:42 (CEST)

Novemberi wikitalálkozóSzerkesztés

Szia! 2019. november 23-ára wikitalálkozót szervezünk Budapestre, melyen szeretettel látnánk:

Samat üzenetrögzítő 2019. november 20., 23:29 (CET) • (feliratkozás és leiratkozás)

BiatorbágySzerkesztés

Szia! Biztosan igazad van abban, amit szóvá tettél, én is éreztem, hogy elnagyoltan fogalmazok (tudom, hogy Szilveszter akciója és az új állomás forgalomba helyezése közt évtizedek teltek el). A jövő héten biztosan visszatérek a szócikkhez, más okból is, akkor – ígérem – javítani fogom; de ha szerinted otrombább a hibám annál, hogy egy hetet várjon, akkor biztatlak, hogy tégy belátásod szerint. Üdv: Solymári vita 2019. november 30., 01:21 (CET)

Köszi a visszajelzést! Szerintem nem gond, ha jövő héten javítod. Samat üzenetrögzítő 2019. november 30., 18:16 (CET)

Talk pages projectSzerkesztés

Hello, Samat. I'm talking to the mw:Editing team about their mw:Talk pages project. I know that the Hungarian Wikipedia was looking for an easier, more user-friendly way to communicate on wiki, and I wonder whether you think this community might be interested in trying out the new discussion tools. I need a community that will tell the team both the good and the bad, and then try again on the next version to see if they fixed it. It's a bit of work, but I believe that the results will be worth it – and better if I can get you all involved, than if the team has to guess what works. What do you think? Are you interested? Whatamidoing (WMF) vita 2019. december 2., 23:02 (CET)

@Whatamidoing (WMF): thank you for your offer, it is really great to hear about it! I am very much interested, but I cannot speak in the name of the community right now. Before I create a quick community discussion about it, I would like to know how will it affect the project. Did you think on some selected talk and community pages, or would you like to implement the new features on all talk pages? I think it would be a more careful approach with the first option, and it would be easier to convince the community about the experience, but I don't know if it was possible or reasonable. Thank you for your reply in advance. Samat üzenetrögzítő 2019. december 3., 23:41 (CET)
Hello, Samat. I've been talking to the Editing team about it. I think this feature will be offered "per user", rather than "per page". That is, if you enabled it, you would see it on all Talk: pages, but if I don't enable it, then I won't see it anywhere. We'll both see the same talk pages, just with different buttons.
The very first testing opportunity will likely be on the "Beta Cluster" (the test wiki at https://en.wikipedia.beta.wmflabs.orghttps://en.wikipedia.beta.wmflabs.org?uselang=hu to see the user interface in Hungarian). I might find out tomorrow when that will happen.
Once it's on the real wikis, I expect that it will be a Beta Feature for people who want to try it. Later, after editors have had a chance to test it locally, it could be enabled for everyone (and turned off by anyone who doesn't want it), if that's agreeable to everyone.
There's still quite a lot that is uncertain. That's not surprising, because the project is still new. And it means that this wiki could have a lot of influence in the early work. For example, the team is trying to decide how to prioritize some of their ideas, and I'd love to know which you like best. One is to make it use the visual editor (so, bold text looks bold when you type it, links look red or blue, etc.). Another is to have a "live" preview, so you can see your comment (with the formatting) as you type the wikitext. What do you all think? Whatamidoing (WMF) vita 2019. december 4., 04:23 (CET)
@Whatamidoing (WMF): that sounds great for me, and I think this is a good and realistic approach. I will inform the community about this option on the weekend, but I don't expect opposition until it is an opt-in feature (on the other hand, I don't know how many editors will try out by enabling the beta feature). We can decide the further steps later together, as we see the feedback about the new features. I am looking forward to this experiment.   Samat üzenetrögzítő 2019. december 5., 23:50 (CET)
Visszatérés Samat felhasználói lapjához.