Főmenü megnyitása

Tartalomjegyzék

IGe kitiltása

Éjfélkor jár le a szavazás IGe kitiltásáról, ez az utolsó alkalom, hogy változtassunk az eredményen. Szerintem szerencsésebb lenne az ügyet a véleménykérésen keresztül kezelni. Egyrészt mert mégiscsak szebb, mint az ilyen ad hoc kiszavazás, másrészt mert nem túl szerencsés, hogy a szavazást indító felhasználó IGe „ősellensége” (harmadrészt meg kiváló alkalom, hogy teszteljük az új módszert :-) – de mindenekelőtt azért, mert a szavazás kiírása zavaros, nem derül ki belőle, hogy miért is akarjuk kitiltani. Nem mintha nem érdemelné meg, de így nem fog tanulni belőle (abban a valószínűtlen, de azért nem kizárható esetben, ha egyáltalán hajlandó tanulni), mert nem látja világosan felsorolva, hogy mikor, mi rosszat csinált. Márpedig ez lenne szerintem a kitiltás lényege: figyelmeztetni arra, hogy mi az, amit már nem tart elfogadhatónak a közösség, és ha csak lehet, „megjavítani” a problémás szerkesztőt az elkergetése helyett.

Úgyhogy szerintem ejtsük a jelenlegi szavazást, és a következő probléma felmerültekor (mert most épp, úgy tűnik, vakáción van) beszéljük meg a viselkedését a véleménykérés keretében, és ha az nem jár sikerrel (nem tanúsít megbánást stb.), akkor tiltsuk ki az addigra remélhetőleg életbe lépő Szerkesztők szankcionálása alapján (és akkor mindent szabályosan csináltunk - nem mintha bármi kifogásom lenne az általános szavazás általi közösségi döntések ellen, de mégiscsak szebb lenne úgy).

--Tgr 2005. július 6., 22:15 (CEST)

Késő bánat. Kizárt dolog, hogy másfél óra alatt találsz 3 embert, aki hajlandó lenne meggondolni magát. 64.8.131.253 2005. július 6., 22:22 (CEST)

Kettőt. Tény, hogy nem a legjobbkor gondoltam meg magam, de egy próbálkozást megér. --Tgr 2005. július 6., 22:27 (CEST)

Jobban meggondolva csak egy ember kell. --Tgr 2005. július 6., 22:31 (CEST)

Három. Most 11:5 és 8:8 kellene. "Az irányelvek módosításánál 2/3-os többség, különben egyszerű többség szükséges." Ez nem irányelv-módosítás. 64.8.131.253 2005. július 6., 22:38 (CEST)

A szavazás kiírásakor viszont még a kétharmados elv volt életben... nem tudom, mi van ilyenkor. --Tgr 2005. július 6., 22:57 (CEST)

Mivel nagyon friss vagyok még itt, nem tudom, van-e alapom állást foglalni, de így, még félig kívülállóként én is támogatom Tgr indítványozását. Minél tisztábban zárul le az ügy, annál kisebb csorba érheti a Wikipédia hírét. Utánaolvasgattam a témának, láttam, hogy IGe más fórumokon milyen paranoiás módon próbál támogatókat szerezni, és az az érzésem, hogy egy ilyen kitiltás csak olajat önthet a tűzre, kívülről úgy tűnhet, hogy IGe vádjai igazolást nyertek. – KovacsUr 2005. július 6., 22:46 (CEST)

Nem hiszem, hogy nagyon törődni kéne azzal, kívülről mi hogy tűnik. Amivel törődni kéne, az a Wikipédia szelleme. Szerintem el kéne menni a végsőkig, hogy akiből csak tudunk, jó szerkesztőt faragjunk, ahelyett hogy elüldöznénk (bármennyire is indokolt, és sokkal egyszerűbb). Nem is annyira IGe személye fontos az egészben, hanem a közösség gondolkodásmódja: az, hogy most hogyan döntünk, talán befolyásolja, hogy később hogyan tudjuk kezelni az értelmes szerkesztők közötti szerkesztési háborúkat. Persze lehet, hogy csak agyamra ment a sok jóindulatos szöveg fordítása :-) --Tgr 2005. július 6., 22:57 (CEST)

Esélytelen most megváltoztatni. Bár az elmúlt napokban tényleg visszahúzódott, nem bízom abban, hogy elunta itt magát... Én azért nem szavaztam, mert nem hiszem, hogy lenne bármi pozitív hatása egy hét kitiltásnak, de nem tudnék teljes szívvel a javaslat ellen sem fellépni. Fáraszt a vitalapokon folyó háború és sajnos IGe ezt tekinti életcéljának. Megoldás? Talán a valódi és teljes ignorálás? -- Serinde 2005. július 6., 22:54 (CEST)

Friedrich Nietzsche mondta: "Minden, ami nem öl meg, erősít engem", hát így jártunk IGe-vel, egy kis immunitást szereztünk, egy kicsit pontosítottunk, látjuk gyenge pontjainkat. Nem mondom, hogy már gyorsabban, hatékonyabban tudjuk rendezni ezeket az ügyeket, de már az úton vagyunk. Szerintem tesztelés képpen élővehetnénk egy enyhébb, de létező vitát, hogy működőképes-e, és elfogadható-e a Wikipédia-vitacsiszoló rendszer, ha netán a szabadságharcosok beözönlenek. --Rodrigó 2005. július 7., 00:34 (CEST)

Szerintem a más fórumokon igen fütyülnek már arra, mit csinál IGe. Az elmúlt 5 évben sikerült lejáratnia magát a magyar netes közösség előtt.

(Amúgy ez a „ami nem öl meg, az erőssé tesz” az egyik kedvenc mondásom nekem is. Nem is tudtam, hogy ezt a Nietzsche mondta, azt hittem, vmi közmondás. Az ember mindig művelődik :-) Alensha  * 2005. július 7., 00:54 (CEST)

1 vélemény

Én azt szeretném, ha a jövőben:

  • Mikor kitiltunk valakit, felsoroljuk tételesen, hogy melyik irányelvet hogyan sértette meg, még akkor is, miután valaki felhívta a figyelmét az adott irányelvre.
  • Difflinkekkel demonstráljuk a kifogásolható viselkedést és a megbeszélési kísérleteket.
  • Mielőtt valakinek a kitiltását felvetjük, megpróbáljuk kívülálló, vagy közvetítő segítségével rendezni az ügyet.
  • Fekvő emberbe sem rúg senki

Mindez világosabb keretek között történik: Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása és előtte lezajlik egy Wikipédia:Szerkesztők véleményezése

Ugyanakkor most először igazán a magyar Wikipédia megmutatta, hogy

  • megvannak az eszközök és megvan a hajlandóság arra, hogy a fellépjen a nemkívánatos viselkedéssel szemben
  • a "szabad lexikon" nem azt jelenti, hogy bárkinek bármi megengedett

Én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy IGe tanuljon az esetből és egyszer majd olyan hasznos Wikipédista legyen, aki együtt tud dolgozni másokkal.

A webes kampányát remélem felfüggeszti, főleg mivel láthatóan nem vált be.

Sok mindenen ment keresztül a magyar Wikipédia az utóbbi pár hétben, megszaporodtak a szerkesztési háborúk, megvoltak az első nem anonim blokkok, az első laplevédés, az első kitiltás.

Készüljetek, mert a növekedés azt fogja jelenteni, hogy ezek mind egyre gyakoribbak lesznek. De azt is, hogy egyre rutinosabbak leszünk a kezelésükben.

Most pedig menjünk vissza, és írjuk tovább együtt a lexikont.

nyenyec  2005. július 7., 04:36 (CEST)

Nyenyec nem masokat kellene oktatnod, hanem melyen magadba nezned. Nemt udtad megoldani ezeket a problemakat, es a jovoben sulyos baj lessz abbol, hogy alkalmatlan vagy a funkciodra. --Math 2005. július 13., 10:23 (CEST)

velemeny

1) az egyetlen pozitivum a folyamatban Tgr belatasa, es utolso probalkozasa volt, bar verszegeny volt, es meg meg kell nezzem, hogy mit is gondolt meg pontosan

2) Tgr sikertelensege is mutatja,hogy mennyire keves meggondoltsag es odafigyeles van a bandaban. tulajdonkeppen ez a 'mar keso' ilyeszto jelenseg

3) az eredmenytol fuggetlenul maga az eljaras iss szegyenletes volt

4) eloszor is a vadak kozott volt teves, alaptalan, es a maradekban sem volt konszenzus. Iget ugy tiltottatok ki, hogy nincs konszenzzualis bune.

5) tovabba ugy, hogy nem voltak meg az eljaras keretei. sokadszorra fordul elo, hogy kialkulatlan dolgok alapjan sujtotok valakit. felhaborito.

6)Az egesz szavazas meg mindig nem tartalomra, hanem szigerre folyt

7) nemcsak a bunok nemderultek ki,de a hatarok sem.

8) Ige es mas az egeszbol csak annyit tanulhat, hogy a wikipedia kepes klikkesedesre, kiutalasra. nem kepes jogszwru, elfogulatlan, szakszeru mukodesre. igen silany dolog.

9) a wikipedia abban is megbukott, hogy problemakat szerkesztok kozott konstruktivan kezeljen. nem nyujt kereteket arra, hogy egy szerkeszto biztonsagban dolgozzon, befolyasolni tudja erdemben a dolgokat, hogy ugy erezze, hogy fair modon kezelik, figyelnek ra.

10) egy rossz vedekezesi reflex resze volt a folymat. kudarcot fog vallani.a wikipedia felesleges ellensegeket gyujt igy.

11) a nagy gond tehat az, hogy a wikipedia kozossege nem tanult. elkonyveltetek, hogy erosebbek letetek. nem, ridegebbek talan.

12) sikerult rugalmatlansagbol is negativra vizsgazni. Tobben irtak, hogy a szankcio idokozben mar nem anyira idoszeru.

13) [ személyeskedés törölve D ]

math

[személyeskedés törölve - T.]

Megoldódott a dolog, köszönöm szépen! :) Data Destroyer 2005. július 8., 13:32 (CEST)

[személyeskedés törölve Ny ] azt hiszitek, hogy ez a fontos, hogy ne legyen szemelyskedes?! [ személyeskedés törölve Ny ] Szemelyeskedes nelkul nem tudom leirni [ velemenyemet Data Destroyerről Ny ], es marpedig leirom, mert ez a velemenyem. --Math 2005. július 13., 18:10 (CEST)

Sot. 1-13 osszefoglalasa az, hogy [személyeskedés törölve Ny ], amelyik nem gondolkodik, soha nem kap eszhez (vagy keson), nem bir kimozdulni elefantcsonttornyabol, es a mashogy gondolkodokat csak kizarassal tudja kezelni. --Math 2005. július 13., 18:18 (CEST)


Szemtanui vagyunk egy bizonyos fuggosegnek. Bizonyos ertelmetlen, felszines szalonerkolcsosseg iranti fuggosegnek, ami a melyebb gondolkodas helyetti potcselekves. --Math 2005. július 13., 19:04 (CEST)


Mit írjak a mai fejleményekről? Inkább semmit, pedig ez a balsorsú engem név szerint is megemlített. Mindegy, ahogy az ember egy [ személyeskedés törölve D ] emberre sem haragszik (lévén nem felelős a tetteiért), úgy én sem haragszom [ személyeskedés törölve D ] [rá]. Lapozzunk, inkább írok szócikkeket. Data Destroyer 2005. július 13., 20:45 (CEST)

14) mellekesen a kezdemenyezobol, aki a szerkesztok kozul talan a legnagyobb kihivasokkal kuzd intellektualis teren, sikerult egy szerenysegi problemakkal kuzdo egyent faragni, most ugy veli, o itt a jani. --Math 2005. július 15., 13:04 (CEST)

User:IGe 1 hetes kitiltása szavazás alapján

A szavazás kezárult. 15 igen 4 nem. IGét a vitalapján értesítettem az eredményről. A kitiltása 2005. június (talán júlusra gondoltál... --NZs 2005. július 8., 00:14 (CEST)) 13. éjfélig tart. Amennyiben ez idő alatt szerkeszteni próbál a Wikipédiában, akkor a számolás automatikusan újrakezdődik 1 héttől.

Mindezt emailben is megírtam neki.

Mindenkit kérek, hogy vegye figyelembe a Wikipédia:Kitiltási irányelvek#Hozzáállás az eltiltott szerkesztőkhöz pontban írtakat, User:Data Destroyert pedig különösen. -- nyenyec  2005. július 7., 03:00 (CEST)

Hát így nem sok értelme van kitiltani, hogy itt sincs már egy hete :( Korábban nem lett volna rossz. Alensha  * 2005. július 8., 00:27 (CEST)

Bocs, igen, július 13. éjfél. -- nyenyec  2005. július 8., 03:08 (CEST)

Alensha, szerinted véletlenül tűnt el pont előtte? De amúgy épp ellenkezőleg: ez így jó. Ha belátta, hogy ez így nem mehet tovább, úgy is jó; ha csak megunt minket, úgy is; és ha más az ok, úgy is. A lényeg, hogy üljenek el a mini-háborúk, és lehessen végre szócikkeket is írni, ne csak irányelveket... --grin 2005. július 8., 22:21 (CEST)

Nem ő volt, aki csoportot robbantott az [origo] forumában? no mind1, egy gondal keveseb... -- Peda 2005. július 13., 02:39 (CEST)

Google Print

Dhanak felhívta a figyelmemet, hogy kezd szépen beindulni a Google Print. Nagyszerűen alkalmas hivatkozások, referenciák gyűjtésére a szakirodalomból.

Pl. az Asch-kísérlettel kapcsolatos keresés eredménye.

Ajánlom mindenkinek, gondolom, ahogy töltik fel a többi könyvet, egyre jobb lesz.

-- nyenyec  2005. július 7., 04:00 (CEST)

Egyébként ha bejelentkeztek, akkor az Amazon.com-on is lehet keresni a könyvek szövegében. -- nyenyec  2005. július 7., 05:28 (CEST)
jé, ez tök király :-D még Miskolcról is van egy csomó cuccuk, kár, hogy nagy része ilyen világháborús izé és nem a városról szól... Alensha  * 2005. július 8., 00:27 (CEST)

Mi kerüljön a Segítség névtérbe?

Már elkezdtük megbeszélni, de még mindig kicsit zavaros, hogy minek kell a Segítség névtérbe kerülnie és minek kell a Wikipédia névtérben maradnia. Segítsetek megbeszélni a Wikipédia-vita:Segítség műhely lapon.

Köszi, nyenyec  2005. július 7., 05:28 (CEST)

A Wikipédia megbízhatóságáról

Megjelent egy érdekes cikk a Wikipédia (persze az angol) megbízhatóságáról: [1] --TG® 2005. július 7., 15:15 (CEST)

All active users

All active users are invited to vote in the Elections for the Board of Trustees of the Wikimedia Foundation.

Ezt nem lehetne lefordítni valahol? Honnan jön? És ott, ahonnan jön, hol ered? Telitalálat Felügyelő 2005. július 7., 16:46 (CEST)

Nem tudom honnan jön. Szerintem aki nem érti, az inkább hagyja figyelmen kívül, mert várhatóan nem fog jó döntést hozni a szavazáson... ;) -- nyenyec  2005. július 7., 16:56 (CEST)

A fejlesztőknek kellett volna elküldeni a magyarítást, lásd itt. --TG® 2005. július 7., 18:11 (CEST)

Duna, Magyarország

„A hónap szócikkei” műhely aktuális szócikkei: a Space Shuttle és Pécs.

A két megjelölt szócikkről nekünk vannak a legsilányabb oldalaink, (az érintett országok közül) Aki tud segíteni az angol és német változat fordításában, ill. +adatokkal, kiegészítésekkel jöjjön és csináljunk 2 kiemelt szócikket!!

Folcrum 2005. július 8., 18:10 (CEST)

Légyszi írjatok összedoglalót a szerkesztésekhez

Sziasztok!

Légyszi írjatok összefoglalót a szerkesztésekhez.

Ennyi szerkesztés esetén, mint ami most megy, lehetetlen átnézni, hogy mi változik meg. Így is egyre több tévedés és rosszindulatú szerkesztés csúszik át az RC patrolon (Friss változtatások "őrjárat").

Köszi, hogy figyeltek erre. És az anonymous kollégákat is kérjétek meg, hogy jelentkezzenek be és/vagy használjanak összefoglalókat.

Wikipédia:Összefoglaló

nyenyec  2005. július 9., 20:14 (CEST)

Az anonim kla, már máskor is szerkesztett ez alatt az IP alatt. Kicsit nehézkes mindhez összefoglalót írni ilyen tömegben... Azt kell csak nézni, hogy van-e más szerkesztés, mint mi hárman. -- Serinde 2005. július 9., 20:17 (CEST)

Köszönet a csonkosztályozóknak

Ezúton szeretném megköszönni a csonkok osztályozásába magukat óriási energiával belevető szerkesztőtársaknak, hogy ilyen módon segítették a magyar Wikipédia harcát az entrópiával szemben.

Remélhetőleg a kezelhető méretű alkategóriákba rendezett csonkokat nagyobb eséllyel kezdik pusztítani az egyes szakterületekkel foglalkozó szerkesztők.

Tehát

és még bárki akit kifelejtettem: köszönjük! *poharát magasra emeli*

-- nyenyec  2005. július 10., 01:59 (CEST)

Vita-lap

Az e-mail címemet, már a belépéskor megadtam, az általad jelzett helyen.

Kérdésem lenne a vitalapokkal, és az user lapokkal kapcsolatban:

Látszólag ezek egységesek, de vannak konfortosabb változatok is, amelyek Pl.: üzenetek írását is lehetővé teszik?

"Itt üzenhetsz..."
Jó volna, ha ez alapból megjelenne minden lapon. Főleg a hozzám hasonló kezdők számára. A "belépés" fül sem egyértelmű, sem a "kezdőlapon", de a saját lapomon sem jelenik meg.KeFe 2005. július 10., 06:45 (CEST)

Képek engedéllyel

Sziasztok!

Mikor engedélyt kérünk a jogtulajdonostól egy kép Wikipédiában való felhasználásához, akkor jó lenne, ha kiderülne, hogy pontosan mire adtak engedélyt?

  1. Csak a magyar Wikipédiában való publikálásra?
  2. Általában a Wikipédiában való publikálásra?
  3. Nem kereskedelmi célú felhasználásra?
  4. A kép megváltoztatására és a módosított változatok szabad terjesztésére?

Nem tudom, hogy tudjátok-e, hogy pl a Commonsba csak a 4. pontnak megfelelő képeket szabad feltölteni.

Ideális lenne pl. egy közkinccsé tételre, vagy cc-by-sa licenc alatti publikálásra rábírni őket, de ez persze feltételezi, hogy elmagyarázzuk nekik, hogy mindez mit jelent, ami azért egyelőre elég sok energia.

Egy másik kérdés, hogy akitől az engedélyt kérjük/kapjuk az valóban a jogtulajdonos-e, vagy esetleg csak egy jószándékú(?) valaki (pl. egy webmester), akinek halvány fogalma sincs a szerzői jogról és ő is csak úgy szerezte a képet valahonnan... (pl. images.google.com) De ezt aztán már tényleg nehéz kinyomozni, de elgondolkodni azért érdemes rajta. Vagy rá lehet kérdezni, hogy ő honnan szerezte a képet és ha nem ő készítette, akkor honnan van rá engedélye.

Az egyik oka, hogy elgondolkoztam ezen az a Kép vita:Orban 0524.jpg lapon olvasható.

Felveszem a már amúgy is reménytelenül hosszú listámra, hogy képekhez történő engedélykéréshez írni kéne egy segítség lapot...

nyenyec  2005. július 10., 07:50 (CEST)

Wikipédia:Engedélykérő szabványlevelek hogy mik nem rejteznek a Wikipédia bugyraiban :-) A titok: Googleval rákeresek (a belső kereső, mint tudjuk, a Wiki szervereit terheli, mellőzzük használatát).--Rodrigó 2005. július 10., 16:19 (CEST)

Bábel

Szerettem volna használni a bábelt, de nem sikerült megjeleníteni. Én a sablont és a jobraigazítás sablonját is használtam, de nekem nem működött, Jóakaróm TG egy dupla zárójeles formával segített, most rendben van. Majd a Homokozóban próbálkozom. Nem a bábel sablon, hanem én vagyok a hibás...


Amit a WP:~ linkre kattintva olvastam, már tudom. De ne dobd el, mert itt tiszta, világos, kezdők számára is érthető, csak tovább kell bővíteni. Nem ártana, ha a baloldali menükben is lenne helye. Ezt azért javaslom, mert a rövidebb és könnyen megjegyezhető formázások segítenének a kezdőknek a legtöbbet, aztán ha már van egykis sikerélményük, majd ellátogatnak a bővebb formázást leíró lapra is. KeFe 2005. július 10., 12:21 (CEST)

Blokkolt user vitalapja

Sziasztok,

Van lehetőség arra, hogy egy blokkolt user tudja szerkeszteni a saját vitalapját (nyilván csak ha bejelentkezik, és csak a vitalapot, nem az alatta levő lapokat). Erre valaki felhívta valahol a figyelmem, de már nem találom hol.

A lényeg, hogy szerintem jó ötlet (a user vitalapja zárolható, ha gondot okozna, így viszont tud kérdezni). Van-e valaki, aki ezt ellenzi? Kell erről szavazás bárki szerint is (legalább 3 hónapja regisztrált szerkesztőkre gondolok.........), vagy elég az egyetértés? Kérem hogy ide válaszoljatok, ha egyetértetek vagy ha nem. Köszönöm!

(Ennek szabályait később is kidolgozhatjuk, vagy egyelőre nem engedjük, kidolgozzuk és utána legyen.) --grin 2005. július 12., 13:09 (CEST)

Szerintem: ha egy napra, vagy egy hétre blokkolva van valaki, akkor legyen blokkolva a vitalapja is. Mert tele van indulattal, és ellene is vannak bőven indulatok. Hátha ezek múlandóak. Ezzel megakadályozható az, hogy ő bárkit bántson, vagy őt bárki bántsa. A blokkolás, az blokkolás. Ha lehet irogatni a vitalapján, az olyan, mint valakit kukoricára térdepeltetni, kukurica nélkül. A blokkolást ki lehet bírni. Ha nem lehet: kiszáll. Ha a büntit elfogadta, volt értelme a blokkolásnak. OsvátA. 2005. július 12., 13:21 (CEST)

ELoszor is legyen rola szavazas. Masodszor gondolkodok a velemenyemen, mert mindket eddigi velemenyben van erv. --Math 2005. július 12., 13:43 (CEST)

Grin, én javasoltam ezt eredetileg, először nagyon jó ötletnek gondoltam, de az EnWikiben sem vált be túlzottan (pár napja van ez a feature). Többször az lett a vége, hogy zárolni kellet a user vitalapját. Most már azt mondom, hogy én várnék vele még, megnézném, hogy ott, hogyan vált be. -- nyenyec  2005. július 12., 15:51 (CEST)

Az illető E-mailben tud kommunikálni. Nem tudom, hogy a szelektív zárolás megoldható-e technikailag, mert ha nem, akkor nézegetni kell, hogy csak a saját lapjára írt-e. A blokkolás általában az elmérgesedett eszmecsere lezárása, ha teret hagyunk, akkor csak folytatódnak a személyeskedések.--Rodrigó 2005. július 12., 19:37 (CEST)

Szerintem duplaplusznemjó ötlet. A tiltásnak az a lényege, hogy

  1. egy időre megszüntesse a vitákat;
  2. a kitiltott felhasználóknak a tiltás végéig ne legyen okuk a Wikipédiát látogatni,azzal foglalkozni (így könnyebben lehiggadhatnak, távolabbról szemlélhetik a konfliktust stb). Lásd még WP:TILT#Hozzáállás az eltiltott szerkesztőkhöz.

A vitalapra való visszaengedés a lexikonkészítés szempontjából semmilyen haszonnal nem jár, a fenti két cél elérését viszont meggátolja. Ráadásul a kitiltott usert is feleslegesen frusztrálja: nem tudja a figyelmét a Wikipédia helyett egy ideig másra fordítani, itt viszont csak vitatkozni tud, ténylegesen csinálni valamit nem. (Ami ráadásul erősíti a Wikipédia=fórum szemléletet.)

Egyszóval semmi haszna, kára viszont annál több. Helyette inkább magyar levlista + IRC csatorna kéne. --TG® 2005. július 13., 01:37 (CEST)

Egy moderált levlistát támogatnék. -- nyenyec  2005. július 13., 01:52 (CEST)


Magyar Levlista van... nyilvános is... még tavaly csinálta valaki, s egész sokan irogattak bele, meg egész jól működött... most nem tudom, hogy mi van vele...

A blokkolás pedig blokkolás... szerintem a blokkolás idejére senki se irogathasson a blokkolt user lapjára, s ő se válaszolhasson ezekre...

Peda 2005. július 13., 02:35 (CEST)

Nos, gondolkodtam.

1) Fontosnak tartom azt, hogy egy kitiltott szerkesztonek legyen valamilyen korlatozott modja reklamalni, kommunikalni. Lehet, hogy jogtalanul lett kitiltva, lehet, hogy jogosan, de megbanast tanusitva csokkentheto a kitiltasa, visszaengedheto hamarabb. 2) Az is fontos szempoont, hogy a kitiltott szerkeszto, ha jogosan van kitiltva, akkor ne zavarhassa tulsagosan a munkat, a legforgalmasabb munkalapokhoz ne ferjen hozza. 3) Az a korlatozas, hogy a kitiltott szerkeszto csak a sajat vitalapjara irhat, egy olyan kompromisszum, ami mindket szempontnak megfelel: a szerkeszto tud reklamalni, tud uzenni. Ugyanakkor nem zavar mindenkit, akit nem erdekel a dolog, az nem nez ra a vitalapjara. Ha viszont valakit erdekel, akkor tud vele kommunikalni. A bent levo szerkesztok felelossege, hogy mennyire bocsatkozik vitaba a kitiltott felhasznaloval. Fontos az, hogy a kitiltott felhasznalot mashol, ahol nem valaszolhat, nem szabad megszolitani, szoba hozni.

--Math 2005. július 13., 10:34 (CEST)

Település táblázat sablonok

Sziasztok!

Már egész sok település táblázat sablonunk van, és pl. én, aki nem vagyok igazán benne a településlapírásban, már nem igazodom ki rajtuk. Jó lenne összegyűjteni őket egy lapon (pl. Wikipédia:Hogyan használd a sablonokat/Települések), és a WP:SABLON lapról belinkelni. (Ez utóbbin szerepel kettő közülük, de már legalább ötnél járunk, ha nem többnél.)

--DHanak :-V 2005. július 12., 17:07 (CEST)

Most látom, hogy a Wikipédia:Magyar települések műhely lapon van ilyesmi, de pl. ott sem szerepel a Település1 sablon. --DHanak :-V 2005. július 12., 17:08 (CEST)

Linkelni,linkelni, és ismét linkelni, hogy a használatos dolgok minnél könnyebben megtalálhatóak legyenek, mert már most is kezdenek értékes dolgok elsüllyedni. --Rodrigó 2005. július 12., 19:41 (CEST)

The name of Hungarian in interwiki links

I am seeking for right orthography inside for interwiki links. The question is: Is to correct to write the name of SwedishHungarian language "Magyar" or "magyar"? (I think you are writing "magyar", but I am not sure.) For example, Italian, Serbian, Croatian and Serbo-Croatian would be written with the starting small letter because by orthography of these languages language name is written with the starting small letter. --millosh (vitám (sr:)) 2005. július 13., 07:45 (CEST)

Jelentem, megválaszoltam Millosh vitalapján.--Linkoman 2005. július 13., 09:16 (CEST)

Huh. Even I was working in Budapest, I only learned how to ask for cheese and bread in store, as well as I can read (but not understand) Hungarian :) --millosh (vitám (sr:)) 2005. július 13., 09:48 (CEST)

Linkoman wrote above for us, hungarian wikipedians, that he answered your question at your talk page. :-) -- Árpi (Harp) 2005. július 13., 10:05 (CEST)

Amúgy nem tudom, hogy milyen szabályba ütközne az, hogy a nyelvek között a magyar nagybetűvel van; sőt, én úgy gondolom, hogy a jobboldali nyelvlinkek felsorolása nagybetűvel kellene, hogy kezdődjön. (I don't think there's any rule against writing language names with capital start in the interlanguage links, and I believe that they should start with caps in huwiki.) --grin 2005. július 13., 10:57 (CEST)

Thanks for the answer to my question. I made the page m:Capital and small letters for interwiki at Meta. I am copying comments there in this moment. As your comment was copied there, please continue to talk on that page about position of your community. --millosh (vitám (sr:)) 2005. július 13., 18:46 (CEST)

Also, as I think that all of your relevant talk is on my user page, I copied only that text (not this on Hungarian Wikipedia). --millosh (vitám (sr:)) 2005. július 13., 18:46 (CEST)

Véleménykérés Math viselkedéséről

Nálam a mai napon Math átlépte azt a határt, amit el tudok csendben viselni. Éppen ezért elindítottam a magyar Wiki első véleménykérését, ahol Math viselkedéséről kérdezem a tisztelt szerkesztők véleményét. Az adatgyűjtés egyelőre folyik, ha valaki tud valamiről ami kimaradt, írja nyugodtan bele. Örömmel veszem, ha Math, amikor visszajön a 24 órás kitiltásból, leírja saját nézőpontját a Válasz szakaszban, a többit azonban, legyen szíves, ne módosítsa.

--DHanak :-V 2005. július 13., 20:51 (CEST)


Bocsáss meg, DHanak kolléga, de mivel Math leginkább engem támadott távollétemben délután, úgy érzem, reagálnom kellett a [nem tetsző megjegyzéseire -g] valahogy. Mindazonáltal a törléseddel/szerkesztésedel egyetértek, nem kell lealacsonyodni [fölösleges megj. törölve -g]. Köszönöm. Data Destroyer 2005. július 13., 21:20 (CEST)

Pontosan ez az a fajta hangnem ("a hülyeségeire", "lealacsonyodni a trollok szintjére") amit szeretnénk ha nem terjedne el a Wikipédiában. Mindegy, hogy ki kezdte. -- nyenyec  2005. július 13., 21:23 (CEST)
"Mindazonáltal a törléseddel/szerkesztésedel egyetértek" ezt pont arra írtam, amit most mondtál. Data Destroyer 2005. július 13., 21:26 (CEST)

Az adatgyűjtést befejeztem, a lapot kiraktam a WP:VK főlapra. Most Mathon a sor, hogy a Válasz szakaszba leírja saját nézőpontját. --DHanak :-V 2005. július 14., 18:15 (CEST)

Nocsak, hát nem kiürült? [2] OsvátA. 2005. július 15., 11:23 (CEST)


Dhanak: Disznosag, hogy azalatt kezdemenyezted ezt, amig ki voltam tilva. --Math 2005. július 15., 13:39 (CEST)

Math, semmiről nem maradtál le. A lapon ott a hely a válaszodnak, és a folyamat még csak most indult. Semmi értelme kétségbe esni. --grin 2005. július 15., 22:28 (CEST)

Szavazások irányelvekről: kitiltás, szavazási feltételek

Az a felhasználók kitiltásáról szóló, régóta felvetett irányelvet most már hamarosan tényleg szeretném feltenni szavazásra. Volt néhány változtatás a javaslaton a legutóbbi hozzászólások alapján, ezeket itt foglaltam össze: Wikipédia-vita:Felhasználók kitiltása#Utolsó(?) simítások

Amennyiben nincs új hozzászólás, szeretném 1 nap múlva feltenni szavazásra.

A másik megbeszélés alatt lévő dolog, amit szintén szavazásra szeretnék majd feltenni pedig itt található:

Wikipédia:Szavazás/Javaslatok#Szigorúbb feltételek irányelvekről való szavazásokhoz

Légyszi olvassátok el, ha szavazni szeretnétek, hogy az esetleges módosításokat még a szavazás megkezdése előtt be tudjuk építeni.

Köszönöm, nyenyec  2005. július 14., 03:15 (CEST)

Újabb wikik a főoldalon

Javasoltam néhány további mediawiki-linket a WikiTravel mellé a sablon vitalapján, de mivel azt vélhetően nem sokan olvassák, megkérdezném itt is, van-e valakinek jobb ötlete, vagy kifogása valamelyik ellen? --TG® 2005. július 15., 00:31 (CEST)

Creative Commons Magyarországon

http://mokk.bme.hu/projektek/creativecommons/

Van fordításuk is a licenc szövegéről, de még nincs meg a teljes honosítás.

Ezenkívül különösen tanulságos ez a szakasz:

"Végül módosítani kell a magyar Szerzői Jogi Törvényt, hogy az ne csak a szoftverek esetében ismerje el az elektronikus formában (rákattintással) kötött szerződést. Jelenleg az átdolgozás vagy a másolás jogát csak kétoldalú, papíron kötött szerződés formájában engedélyezheted másnak. Ezen a helyzeten kell változtatni."

<nyenyec fejét lehajtva némán zokogni kezd>

-- nyenyec  2005. július 15., 01:26 (CEST)

Azért nem kel ennyire elkeseredni, fel a fejjel! A fenti megoldás lenne az egyértelmű, de vannak kiskapuk, melyek lehet elégséges teret hagynak, ötletetk:

Ha te nyiltakozol - bár nem hivatalosan - hogy lemondasz a jogaidról, szerintem elégséges, mert:
  • te akkor nem fogsz a felhasználása miatt perelni
  • az engedélyezésre "ráutaló magatartást folytatsz"
  • mi minősül publikálásnak? ha leírtad papírra a kérdéses művet, szerintem csak akkor lehetséges hivatalos a jogtulajdonlás (lásd fenn)
  • mivel bizonyítják a plágiumot?
  • ha egy szervezet hivatalból perel, akkor meg kell győződnie a valódi szerzői jog tulajdonosáról
  • és akkor írásban közlöd velük, hogy bárki javára lemondasz a közlési jogról, ne perelgessenek.
  • ha azt mondja a perlő szervezet, hogy nem elérhető a jogtulaj, akkor vissza lehet kérdezni, hogy milyen alapon járnak el a felhasználók ellen, mikor az anyag jogi státusza bizonytalan, és nincs ellenérdekelt.

--Rodrigó 2005. július 15., 13:06 (CEST)

3 visszaallitas

A 3 visszaallitas szabalyat szerintem nagyjabol mindenki hallgatolagosan mashogy erti, mint ahogy le van irva.


  • "A visszaállítás egy lapon történő olyan változtatás vagy szerkesztés, amely semmissé tesz egy ugyanazon a lapon korábban végzett változtatást vagy szerkesztést."
  • "A szabály szempontjából mellékes milyen verzióra állítod vissza a lapot. Tehát ha 24 órán belül 4-szer állítasz vissza, akár minden alkalommal más módosítást, a szabályt akkor is megszeged." visszaállítás


En is emiatt lettem kitiltva. A leirtak szerint tulajdonkeppen barmely szocikkben torteno barmilyen jellegu 4 torles szabalysertes.

Tehat ha valaki beir a kocsmafalra mondjuk 4 olyan vandalkodast, amit egyazon szemely kulon kulon torol, akkor az a szemely bizony blokkolva lessz.

Kell ez nektek? Szerintem a mostani valtozatban a "visszaallitas" szo teljesen ertelmetlenul szerepel, nem ugy van definialva, ahogy azt koznapi ertelemben ertjuk. A szabalyt vagy modositani kellene, vagy atnevezni a "3 torles szabalyara", ami jobb elnevezes. Igy felreertheto.

--Math 2005. július 15., 10:43 (CEST)

Tehat ha valaki beir a kocsmafalra mondjuk 4 olyan vandalkodast, amit egyazon szemely kulon kulon torol, akkor az a szemely bizony blokkolva lessz.
Az egyszerű vandalizmus visszaállítására épp ezért nem vonatkozik a WP:3VSZ...
Valamint felhívnám a figyelmedet arra, hogy a 3 törlés pontatlan megjelölés lenne, tekintve azt, hogy visszaállításnak minősül az is, hogy ha egy mások által törölt információt "Tarkan népszerűsége jelentősen visszaesett, mióta kiderült, hogy homoszexuális" ismét visszacsempészel a szövegbe. --Csobankai Aladar 2005. július 15., 12:06 (CEST)


Cs.A.: De a visszaallitas sem jo szo. --Math 2005. július 15., 13:01 (CEST)

Math, próbálok néhany konstruktív javaslattal előállni, röviden:

Más javaslat (visszaallitas)? Egyéb észrevételek (sem jo)? Helyeslés: Aha, már értem?
Kis idézet a Wikipédia:Wikikett#Régi jótanácsokból: társaid a Wikipédia alkotó, jóindulatú tagjaiként kezeld, tisztelettel és jószándékkal
üdvözlettel: --Rodrigó 2005. július 15., 13:17 (CEST)

Rodrigo: Nem ertelek. --Math 2005. július 15., 13:38 (CEST)


Szócikkek lementése stylesheetekkel

Tothaa kérdezi. -- nyenyec  2005. július 15., 19:18 (CEST)

Azért írok, mert szeretném segítségedet kérni; nem tudod, hogy egy wikipedia oldalt, egy szócikket hogyan lehet letölteni képekkel és menteni, hogy offline gépre átvihessem és másoknak ott mutogassam?

Tisztelettel:

user:tothaa


IE-t használ és az a gond, hogy ugye az egyszerű mentéskor a stylesheeteket nem menti el -> szétesik a design.

Tud valaki egyszerű megoldást?

-- nyenyec  2005. július 15., 19:18 (CEST)

A legegyszerűbb megoldás természetesen az, hogy átvált Firefoxra :-)

Ha ez nem működik, akkor mentsen mht-be. (Sima mentésnél is lementi egyébként az IE a css-t, de vissza már nem tölti valami furcsa oknál fogva.)

--TG® 2005. július 15., 19:40 (CEST)

Firefox-al is próbálkoztam és nem ment, de mi az az mht? 80.98.77.86 2005. július 15., 21:34 (CEST) 2005. július 15., 21:36 (CEST)

MIME kódolású többrészes HTML. Az összes erőforrást (html forrást, képet, stíluslapot, javascriptet) belenyomja egyetlen mht kiterjesztésű fájlba. --TG® 2005. július 15., 21:56 (CEST)

Ez már majdnem jó; ékezetes szócikekkel nem működik :-(, de majd keresek más cikket mutogatni:) tothaa 2005. július 15., 22:06 (CEST)

Nekem működik (IE 6.0 SP2). Pontosan mi történik, ha megpróbálod menteni/visszatölteni? --TG® 2005. július 15., 22:16 (CEST)

ü,ú,... betűkkel nem megy, de megy í-vel

Amerikai Egyesült Államok A Wikipédiából, a szabad lexikonból. A Wikipédiában még nincs pontosan ilyen nevű szócikk. Készíts Amerikai Egyesült Államok című szócikket! Ha pár percen belül már megírtad ezt a lapot de még üresnek látszik, ne ijedj meg! A tartalom nem veszett el. Az adatbázisok frissítése miatt lehetséges ez a késleltetés, ezért várj 30-60 másodpercet, mielőtt újra megpróbálod a lapot létrehozni! Keress „Amerikai Egyesült Államok” szövegre más szócikkekben. Ha már készítettél ilyen nevű szócikket, akkor az valószínűleg törlésre került. Nézd meg a Szavazás törlésről és az Azonnali törlés lapokat további információkért. Nézd meg a „Amerikai Egyesült Államok” jelentését a Wikiszótár testvérprojektünkben!

tothaa 2005. július 15., 23:48 (CEST)

Akkor ha jól értem az a probléma, hogy meg sem tudod találni a böngészőben az ékezetes cikkeket? Próbáld meg bejelölni az Internet Options/legutolsó fül alatt a "send URL as UTF-8" opciót. --TG® 2005. július 16., 01:04 (CEST)

neeem, a cikk megnyílik, elmentem .mht-be; bezárom az ablakokat, megnyitom az mht-t és a fenti üzenetet kapom; szóval a mentésnél lehet gond valami... Nem tudom, hogy melyik a legutolsó fül nálad, nekem magyar XP van; de megtaláltam: be volt már kapcsolva tothaa 2005. július 16., 01:12 (CEST)

Hát ez teljesen rejtélyes. Próbáld meg ezzel a fájllal, ezt se nyitja meg rendesen? --TG® 2005. július 18., 19:27 (CEST)

anonim vandalizálás?

IGe userlapját kiegészítette, és a vitalapjába is törölt egy anonim user. userlap változtatás

A vitalapot 2x helyreállítottam , mert az egyértelmű vandalizálás, de nem tudom, hogy illik-e az Userlapba helyreállító szándékkal belenyúlni (bár az anonim megtette, lehet provokítív szándékkal). Olyan javaslatot, közmegállapodást várok, amit aztán lehet követni. Itt most az a szemlélet vezet, hogy próbáljuk meg elkerülni az anonimek felhasználókkal való azonosítását, amihez ezeket a beavatkozásokat kell minnél előbb helyre tenni, hogy később ne legyenek belőle esetleges félreértések, gyanúsítgatások.--Rodrigó 2005. július 18., 12:39 (CEST)

Természetesen illik. Máskülönben amikor IGe visszajönne a nyaralásból, nem találná meg a neki szóló üzenetek egy jelentős részét, mert egy rosszakarója eltávolította azokat. Hát nézhetjük ezt tétlenül? :-)

Komolyra fordítva a szót, igen, a vandalizmust szvsz userlapon is helyre lehet állítani (már csak azért is, mert nem biztos, hogy a tulajdonosa egyáltalán észrevenné utólag). Kivéve persze, ha a tulaj kifejezetten megkér az ellenkezőjére.

--TG® 2005. július 18., 13:00 (CEST)

Véleménykérés: Math

Kedves Szerkesztők! Most, hogy Math kifejtette a válaszát, szívesen vennénk, hogyha minél többen elmondanák a Wikipédia:Szerkesztők véleményezése/Math lapokon írtakról a véleményüket.

A lap célja nem valamiféle szavazás, hanem egyfajta közvéleménykutatás arról, hogy a szerkesztők és főleg azok akik a vitákban mindezidáig nem vettek részt, ezért remélhetően objektíven tudnak nyilatkozni, hogyan vélekednek Math viselkedéséről.

Ezért én bízatni szeretnék mindenkit, hogy mondja el véleményét az ott leírtakról a "Külső vélemények" szakaszban.

-- nyenyec  2005. július 18., 20:48 (CEST)

Csatlakozom a kéréshez. --DHanak :-V 2005. július 18., 20:56 (CEST)

Admin jelentkezések

Tisztelt szerkesztők!

TGr, Serinde és én merész lépésre szántuk el magunkat, és jelentkeztünk adminisztrátornak. Ezúton kérek minden bejelentkezett szerkesztőt, hogy a Wikipédia:Jelentkezés adminisztrátornak lapon adja le szavazatát vagy írja le a véleményét. Köszönöm,

--DHanak :-V 2005. július 18., 22:14 (CEST)

Kisse komolytalan, es egyhangu ez a szavazas. Valoban ilyen tokeletes emberekrol volna szo? Ennyire haveri alapon veszitek a dolgotokat? --Math 2005. július 19., 09:21 (CEST)

Miért lennénk tökéletesek? Az adminisztrátorság nem a tökéletességről szól, hanem rengeteg technikai feladatról. Azon kívül mindenki úgy szavaz, ahogy neki jólesik. Ezért köszönöm, hogy leírtad a véleményedet. -- Serinde 2005. július 19., 09:26 (CEST)

Hat nem szeretnek ilyen "Nesze semmi fogd meg jol". Jellegu adminisztratorokat. Sajnos vannak mar. --Math 2005. július 19., 09:35 (CEST)


Admin jeloles

KovacsUr-at adminnak jeloltek, es masodjara elfogadta. (Alensha tamogatasat koszonom).

A Wikipédia:Jelentkezés adminisztrátornak lapon a Jelolesek szekcioban talalhato. --Math 2005. július 20., 15:13 (CEST)

Magyar helyesírási szabályzat súgó a Wikiben

MHSz

A számítógépemen "időnként" haszálom a Magyar helyesírási szabályzat-ot, ennek címlapja a következőket tartalmazza:

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA


A MAGYAR HELYESÍRÁS SZABÁLYAI

TIZENEGYEDIK KIADÁS

MÁSODIK (VÁLTOZATLAN) LENYOMAT

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 1985


Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik (http://www.mek.iif.hu). Elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni.

Közreadó: Magyar Tudományos Akadémia, 1985.

Szöveg elektronikus változat: Láng Attila D., 2002.01.

Szöveg korrektúra: Németh Ibolya, 2002.01.

Winhelp súgó változat: Taracsák Gábor, 2002.07.

A magyar helyesírás szabályai (súgó változat: Taracsák Gábor 2002.)

Kérdésem: Ez a súgó, amely 3 fájlból áll, feltehető-e a Wikipédiára? Úgy gondolom, nekünk magyaroknak is hasznos és gyorsan elérhető súgó, a külföldről idetévedt, vagy az itt tanuló külföldi diákok segítője lehetne. Így talán azok is szerkesztői lehetnének a Wikipédiának, akik a magyar nyelvet csak most tanulják. Elképzelésem szerint: a szócikkeket létrehozó sablon valamely részén egy link-en keresztül lenne elérhető : MHSZ súgó, vagy Helyesírás súgó Ezt az ötletet a kocsmafalra is átmásolom, de a vitalapomon is várom a válaszokat.■ » KeFe « 2005. július 19., 08:05 (CEST)

Fenn van már egy ideje, lásd a jéghegyes izét a cikk alján. (Nem teljesen jogtisztán egyébként, de inkább ne firtassuk...) --TG® 2005. július 19., 08:24 (CEST)

MHSZ válasz 1.

Éppen azért javasoltam az általam használt változatot, mert a vastagon kiemelt részben a szerző hozzájárúl, nem csak a saját használathoz, hanem a nem kereskedelmi célú felhasználáshoz is. A mhsz11.hlp fájl egyébként nagyon jól működik a gépemen, egy hibája mégis van. Valószínű, hogy a terjedelme miatt nics szójegyzék, amit a Wikiben lehetne pótolni.■ » KeFe « 2005. júliu

(vitalapról áthozva --TG® 2005. július 19., 09:56 (CEST))

Az ötletem lényege: Jelenleg a Wikipédiában kérhetek egy új lapot, vagy beírok egy bármilyen szót és máris szerkeszthetem a megjelenő lapot, de nincs súgóm!

1. Walószínűsítem, hogy ezeket egy sablonból produkálja a Wikipédia.
2. Ezt a sablont lehet szerkeszteni, módosítani, konfortosabbá tenni.
3. A Wikipédia programkörnyezetében elhelyezett MHSZ-re a sablon valamely részén hivatkozást létrehozni. (Pl.: "A szabad enciklopédia" felirat alatt, feltűnő színnel, vagy szövegdobozban, ill. mellette a megnyítását lehetővé tévő gombbal)

Ha ezek után a jelenlegi sablont, ezzel lecseréljük, minden új sablonon lesz egy hasznos súgó a MHSZ. A lényeg az, hogy nem kell keresni, hosszú szöveget beírni, egy-két kattintással a kereset tétel elérhető lenne. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy ílyen módon kevésbé kellene tartani attól, hogy kereskedelmi forgalomba kerül, mert nem a Wikiben szócikk, vagy könyv alakban jelenne meg, hanem, csak a WP segédanyaga, a szerző szerinti formában. Így is mellé lehetne tenni egy szójegyzéket. ■ » KeFe « 2005. július 19., 09:52 (CEST)

Kérdés, hogy a Wikipédia felülete GDFL licensz alatt van-e vagy sem. Tudja valaki a választ? --TG® 2005. július 19., 09:58 (CEST)

GFDL, legalábbis az a része, amit én fordítottam, mely a felület lefordított részének olyan 95%-a. A fenti felvetést egyébként nem értem, le tudná valaki fordítani informatikusra? Főként, hogy kinek kellene ez a micsoda és milyen célból? --grin 2005. július 21., 16:09 (CEST)

Ha jól értem, KeFe egy online helyesírásellenőrzőt (de legalábbis segédletet) szeretne. Például kijelölne egy szót a szerkesztőmezőben, megnyomna egy gombot, és a rendszer rákiáltana, hogy a *halyó pontos j-vel írandó. Nem kis munka lenne egy ilyen létrehozása. – KovacsUr 2005. július 21., 16:23 (CEST)

Jelenleg erre sokkal megfelelőbb, ha a cikket átmásolja a kedvenc helyesírás-ellenőrző szövegszerkesztőjébe, megírja, ellenőrzi, majd visszamásolja a wikipédiába. --grin 2005. július 21., 16:26 (CEST)

Nem egésszen erre gondoltam! Hanem arra, hogy egy Magyar Helyesírási SZabályzat (a továbbiakban MHSZ) alkalmas lehetne arra, hogy az itt tanuló külföldi diákok jobban megismerjék a magyar nyelvet. Hogy ha valakinek kételye merül fel egy szókép láttán, ellenőrízhetné egy megbízható forrásból. Hogy a mellé rakott szógyüjteményt - automatizálva - a meglévő, vagy éppen írásalatt lévő helyesírási hibák javítására lehetne használni. Grin javaslata sem rossz, de még olyan egy A/4-es nél hosszabb cikket sem találtam, amiben ne lett volna helyesírási hiba, elütés, vagy betű többlet, illetve hiány. Nembeszélve a vitalapokról, ami néha kritikán aluli a helyesírás tekintetében. Nem tartom nagy dolognak, mert általában mégis "megértjük" egymást, de lehetne jobb és szebb. Rajtatok múlik, hogy ilyen "nagy" munkát elvállaltok-e. Az általam használt, és fent is említett MHSZ, *.hlp fáj. Amit a Windows help.exe-je nyit meg. Nem lehet ezt a Wikiben is használni? Vagy van-e más megoldás? Ha nem vállalkozik rá senki, nekem az se probléma, csak ötlet szinten vetettem fel, mert tovább szerettem volna javítani a wiki-t, könnyebbé tenni a szócikkek megírását. Hogy elgontolkoztatok rajta, már akkor is megérte, ha mégsem valósul meg. Üdv.■ » KeFe «80.98.134.153 2005. július 25., 17:20 (CEST)

Túladagolás

Most lapozgattam néhány szakkönyvet: a Medicina kiadó: Tápanyagtáblázat: a C-vitamin túladagolásáról @zt írja: "Túlságosan nagy (több gramm) aszkorbinsav rendszeres bevitele gyógyszer formájában káros és ezért nem kívánatos." Ezek után a Vitamin cimszó alatt leírtakat, amely főként a saját tapasztalatomon alapul, módosítom és mindenkitől elnézést kérek, akik ez ügyben kétségbevonták állításomat. (mea culpa)■ » KeFe « 2005. július 19., 09:12 (CEST)

Tennivalók

Sziasztok,

csináltam egy User:Tgr/tennivalók sablonkezdeményt az angol Opentask mintájára, amivel remélhetőleg jobban lehetne koordinálni az olyan állandó feladatokat, mint a csonkok, vagy a kért cikkek megírása. Minden ötletet, megjegyzést, kritikát köszönettel veszek. (A lapot bárki nyugodtan szerkesztheti.)

Úgy működne, hogy aki megír egy lapot a listából, kiválaszthatja, hogy az azonos típusú lapok közül (ezek többnyire a több... linken találhatók) mi kerüljön fel rá. Ha használható állapotba kerül, majd kikerülhetne a Közösségi Portál elejére.

Problémák

Az egyik probléma, amit a tennivalók megszervezéséhez tisztázni kellene, hogy mit nevezünk lektorálandó lapnak. A jelenlegi meghatározások szerint olyan cikk, aminek helyesírása, fogalmazása vagy tartalma felülvizsgálatra szorul. Ez egy nagyon szerencsétlen meghatározás, mert egy kategória alá veszi azokat a cikkeket, amikkel tartalmi problémák vannak, és azokat, amikkel formaiak, márpedig a kettő javításához teljesen más előfeltételek kellenek: az elsőhöz a cikk témájához kell érteni, a másodikhoz a stílushoz, helyesíráshoz és a Wikipédia jelölőnyelvéhez. A kettőt tehát külön kéne venni valahogy. (Hasonlóan homályos a Figyelmet igénylő lapok kategória és a pontatlan sablon is.)

A másik, hogy a Wikipédia:Egyértelműsítő lapok funkcióját tisztázni kéne. Jelenleg kettő is van neki: egyrészt egy magyarázó oldal, másrészt pedig ez alapján készül a Speciális:Disambiguations. A kettő nem fér össze, a speciális lap most tele van irányelvlapokkal, vitalapokkal és más effélékkel. Tehát valahogy ketté kéne bontani a két funkciót. Meg lehet változtatni a Speciális:Disambiguations működését (hogy melyik lapra nézze a fordított linkeket), vagy ez rögzített? Utóbbi esetben a jelenlegit át kéne tenni Segítség:Egyértelműsítő lapok címre, a jelenlegire pedig kirakni egy bazi nagy figyelmeztetést, hogy ez egy technikai célú oldal, és senki ne linkeljen rá.

(Persze kérdés, hogy megéri-e a Speciális:Disambiguations a fáradságot? A listát le lehetne generálni adatbázisból is, kérdés, melyik a naprakészebb. Milyen gyakran frissül a cache?)

--TG® 2005. július 19., 09:14 (CEST)

Az egyik problémát megoldottam, a Nyelv lap felső részét megváltoztattam úgy, ahogy a Mór lapnál is elvégeztük az egyértelműsítést. -- Serinde 2005. július 19., 11:59 (CEST)

Ezt nem igazán értem, szerintem nem ugyarról beszélünk. Az egyértelműsítő sablon tartalmaz egy linket a Wikipédia:Egyértelműsítő lapok-ra, és a speciális lap az ilyen linkek alapján ismeri fel az egyértelműsítő lapokat (és gyárt egy listát azokról, amik nem árvák). Ezzel eddig semmi gond, a baj az, hogy ezt a lapot magyarázó lapnak is használjuk, és ezért mindenféle segítő oldalról be van linkelve, tehát egy csomó hamis találatot kapunk (teszem azt, a Wikipédia:Wikifogalmak szójegyzékeről azt hiszi a szoftver, hogy az egyértelműsítő lap, és felsorolja az összes rá mutató linket. Addig teljesen jó, hogy van egy oldal, ahol le van írva, hogy mik azok az egyértelműsítő lapok, meg van egy oldal, ami alapján a gép beazonosítja az ilyen lapokat, csak nem kéne a kettőnek azonosnak lennie.

De valószínűleg hagyni kéne az egészet a fenébe, adatbázisból listát generálni sokkal rugalmasabb. Egyszerűen össze kell szedni azokat az oldalakat, amiken szerepel az {{egyert}} sablon, és kigyűjteni az összes rájuk mutató linket. (Kivéve, ha az X oldal mutat az X (egyértelműsítő lap) oldalra, az megengedett.) Remélhetőleg hamarosan visszaállnak majd a hetenkénti adatbázis-dump frissítésre...

--TG® 2005. július 19., 12:33 (CEST)

Ezt tényleg csak lekérdezéssel tudod megoldani. A probléma egyelőre amúgy sem égető, ráérünk szétszedni, ha nagyobb gonddá válik. - Serinde 2005. július 19., 12:41 (CEST)

Lenne egy ötletem. Nem lehetne valahogy azt megoldani, hogy a Speciális:Disambiguations listájába ne azok a alpok kerüljenek, amelyek a Wikipédia:Egyértelműsítő lapokra hivatkoznak, hanem azok, amelyek a Kategória:Egyértelműsítő lapokban szerepelnek? Mert akkor megoldódna a fentebb vázolt probléma, ha jól értettem. -- Serinde 2005. július 19., 20:46 (CEST)

Hát igen, ez a nagy kérdés. Nekem developer-szintű dolognak tűnik, de talán grin tudja rá a választ. --TG® 2005. július 19., 21:00 (CEST)

Lektorálandó lapok

A mostani "lektor" sablonunk kb. az angol cleanupnak felel meg.

El lehetne kezdeni felbontani ezt is, és leírni valahol, hogy melyik lappal konkrétan mi a gond. Az angolon ezt egy központi helyen csinálják, de lehetne akár az SN és "pontatlan" mintájára a vitalapon is. Nekem személy szerint tulajdonképpen mindegy, csak meglegyen valahol, mert sokat segítene.

Az is segítene, hogyha felbontanánk alkategóriákra pl:

  • Figyelmet igénylő lapok
    • Formázandó lapok
    • Tartalmi lektorálást igénylő lapok (esetleg külön azt, ami csak egy béna fordítás és akárki át tudja fogalmazni rendesen és az olyat, amihez valóban témához értő kell)

Vagy ilyesmi.

-- nyenyec  2005. július 20., 01:14 (CEST)

Szerintem fel kéne bontani. És ettől teljesen függetlenül, jó ötlet lenne a központi lap. Az SN elsősorban az aktuális szerkesztőknek ill. az olvasóknak szól, a lektor meg kívülállóknak. Az SN-t megbeszéléssel kell feloldani, nem kívülállók bevonásával (jó esetben), a lektor meg pont arra jó, hogy odacsaljon valakit, aki ért hozzá. Úgyhogy az SN-nél jó a vitalap, a többinél tényleg nem ártana egy központi oldal. (Ezért nem szerepel a semlegesítés a tennivalók között egyébként.) --TG® 2005. július 20., 01:28 (CEST)

Pontatlan

Felelevenítem math egy feledésbe merült kérdését: a {{pontatlan}} sablonnal a szócikkek pontatlan, vagy vitatott voltát akarjuk jelölni? Nem túl szerencsés dolog a kettőt összemosni. Az egyik esetben a sablon szövegét, a másikban a nevét meg kéne változtatni. --TG® 2005. július 25., 11:08 (CEST)

"A tett halala az okoskodas". MAr reg modositottam a szoveget.--Math 2005. július 25., 12:15 (CEST)

IP cim azonositas

Nyenyec: "Én azt ajánlom jelentkezz be, és maradj is bejelentkezve, mint más szerkesztő. Úgyis csak azt éred el a szupertitkos "inkognitóddal", hogy majd jön egy rosszakaród az adsl-pool.axelero.hu tartományból, és elkezd vallási témájú szócikkekben randalírozni, akkor azt is a te nyakadba varrják. Ha bejelentkezve maradsz, megvéded magad ettől. -- nyenyec  2005. május 31., 21:07 (CEST)"

["Intellektuális téren kihívásokkal küszködő szerkesztőtársam" ~ Személyeskedés átalakítva A.], ezzel itt jol tokonszurtad magad, ugyanis itt ervelted meg, hogy miert nem szabad valakit az IP cimekkel azonositani. Gratulalok ehhez --Math 2005. július 19., 18:44 (CEST)

Math, te állandóan tokonszurkálod magad, és hozzá azt is gondolod, hogy ez haleűyes. Úgy látom fontos lenne az IP cím azonosítás témában a megbeszélésünket befejezni, hogy a konklúzióig eljussunk.--Rodrigó 2005. július 19., 21:36 (CEST)

Rodrigo: Nezd, maga az a mutatvany, hogy ha en azt mondom valakire, hogy elelntmondott magaval, es ezt a tokonszuras kifejezessel tettem, es erre te egyszeruen visszamondod ezt nekem, az igencsak sekelyes egy dolog. Mi lenne, ha meggondolnad erdemben a fenti megjegyzesemet, es erdemben valaszolnal ra? --Math 2005. július 20., 11:19 (CEST)

Gyengebbek kedveert: Fent Nyenyec leirja, hogy realis esetnek gondolja azt, hogy egy rosszakaro visszaelhet azzal, hogy Iget bioznyos IP cimekkel azonositjak, amelyek egyaltalan nem allandoan az o IP cimei. Namost ha ez realis veszely, es visszaeles lehetosege, akkor Nyenyec az intellektualis korrektseg minimuma mellett nem mondhatja azt, hogy helyes eljaras valakit ebben az esetben IP cimmel azonositani. Megis kiallt mellette, ez az ellentmondas, ez az ontokonszuras. --Math 2005. július 20., 11:22 (CEST)

Jajj, annyiszor megbeszéltük ezt már. Tegyük fel, hogy én éltes öregasszonyok csapok fejbe bézbólütővel esténként egy sikátorban. Miután már tizet fejbecsaptam, egy rosszakaróm fejbecsap még kettőt, és ügyel arra, hogy pontosan az én módszeremet kövesse. Helyesen jár-e el a rendőrség (bíróság stb.), ha mind a tizenkét áldozatot az én számlámra írja?

A válasz természetesen az, hogy ha a tőlük elvárható alaposságal és körültekintéssel jártak el a bizonyítékok összegyűjtése és mérlegelése során (és a rosszakaróm olyan ügyes volt, hogy még így sem vették észre a cselt), akkor igen. Ha minden jel arra mutat, hogy egy ember követte el az összes esetet, akkor úgy is kell reagálni (Occam borotvája stb). Akinek ez nem tetszik, az nem hadonásszon bézbólütővel, ilyen egyszerű az egész.

--TG® 2005. július 20., 11:43 (CEST)

Tgr: Nem jar el helyesen a rendorseg. Es a WIkipedia se sullyedjen az eloiteletesseg ilyen mocsaraba. --Math 2005. július 20., 12:47 (CEST)

Az IP cím azonosítás, gyűjtés és tárolás nem megengedett ilyen jellegű helyeken, mint a Wikipédia a magyar adatvédelmi szabályok szerint. Mivel a Wikipédia magára vette a magyar jelzőt, ezért a hazai jogszbályokkal és törvényekkel is szinkronban kell lennie. Akárcsak bármelyik hazánkban működő nezetközi multiknak. Tehát kérem az ez írányú gyűjtemények megsemmísítését, mert különben esetleg kénytelen leszek tényleg az adatvédelmi bíztoshoz fordulni a kérdésben viszgálat céljából.Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 08:41 (CEST)

Gyorsbillentyűk

Nem akarjuk magyarítani a gyorsbillentyűket? Meg írni hozzájuk egy rövid segítő lapot esetleg? --TG® 2005. július 20., 01:27 (CEST)

Ez már csak azért is jó ötlet, mert időnként véletlenül leütöm valamelyiket, és fogalmam sincs, hogy mi történik olyankor. --DHanak :-V 2005. július 20., 01:37 (CEST)

...Mik azok a gyorsbillentyűk? Alensha  * 2005. július 20., 11:59 (CEST)

Linkekhez, nyomógombokhoz meg mindenféle egyéb HTML elemhez hozzá lehet rendelni egy billentyűkombinációt. Pl. a Wikipédiában a (bal) Alt+r behozza a friss változtatásokat. --TG® 2005. július 20., 12:58 (CEST)

Itt a lista: User:Tgr/gyorsbillentyűk. A kérdőjeles részekhez minden magyarázatot köszönettel veszek. --TG® 2005. július 20., 13:21 (CEST)

jé... Azt meg lehetne csinálni, hogy amikor Ctrl-Alt-F helyett véletlenül Alt-F-et nyomok, ne ugorjon át a keresődobozba? Már vagy egy éve tépem miatta a hajam... Alensha  * 2005. július 20., 13:32 (CEST)

Szerintem a saját Monobook.js fájlodban át tudod írni. Itt a minta: MediaWiki:Monobook.js. --TG® 2005. július 20., 14:19 (CEST)

Összeütköztünk szerkesztésileg Tgr-rel, de megerősítem én is: Persze, te is meg tudod csinálni, hiszen a felhasználói monobook.js (nálad User:Alensha/monobook.js) később van beillesztve a html-be, mint a generált, így felülbírálhatod az alapértelmezett gyorsbillentyűket. – KovacsUr 2005. július 20., 14:24 (CEST)

Tehát elvileg ha beírod a KovacsUr által megadott címre, hogy

ta['search'] = new Array('','Search this wiki');

akkor nem lesz többet ilyen problémád. --TG® 2005. július 20., 14:33 (CEST)

Köszi az ötletet, megpróbálkozom majd vele. Alensha  * 2005. július 20., 19:32 (CEST)

Csináltam hozzá egy hevenyészett fordításd, de helyenként nagyon béna, ráférne a segítség. Ha valaki érez hozzá kedvet, nyugodtan szövegezze át tetszés szerint.

Maguknak a billenyűknek a magyarításáról: ahogy elnéztem, még az egész nagy wikikben is, mint a német, meghagyták eredetiben, nem tudom, jó ötlet-e átállítani. Talán érdemes lenne indítani róla egy szavazást. Vagy esetleg meg lehetne hagyni a fontosabbakat, és a többit kitörölni - szerkesztés közben sok bosszúságot tud okozni pl. az Alt-W (aki az AltGr-t kitalálta...), és nem hiszem, hogy báki annyit használná a figyelőlistáról való törlést, hogy külön gyorsbillentyű kelljen hozzá.

--TG® 2005. július 20., 18:35 (CEST)

Kitiltási eljárás elavultsága

Ami jelenleg éppen Math racionalista és ateista gondolkodó és szerkesztő ellen folyik. A világ fejlődött és itt a wikipédián az intenet és a bejelentkezés néküli engedélyezett szerkesztési elvek alapján semmi értelme nincs az elavult

pártból kizárjuk,
az egyházból kiközösítjük

eljárási módszereken alapuló eljárásoknak. Erre már a fórumokon is rájöttek és az értelmesebb fórumokon nem is ez az elsődleges szabályzó módszer. Pedig a legtöbb fórumra eleve csak bejelentkezett felhasználó írhat. Itt meg nem a wikipédia teljességéről, hanem csak egy teljes dominanciára törő klikről van szó egyenlőre. Ha ezen klik teljes dominanciára való törekvése megszünik, akkor rögtön kevésbé lesz értelme az ilyen ideológia tisztogatási módszereknek, amire most jelenleg ezt a szabályzatot használni akarják. Tehát inkább a további egyértelmű és nem kettős mércék nélküli szabályok meghozatala és a korrektség és a következetesség legyen a fő cél és ne az ideológiailag egyesek számára nem kivánatos szerkesztők koncepciós eljárással való eltávolítása. Továbbá jóval több, akár 10-20 adminra is szükség lenne, hogy egy adott esetben be tudjonak azonnal avatkozni valaki és ne legyen szükség emberáldozatokra az példastatuáláshoz.Kettős mércék ellenzéke 2005. július 20., 10:07 (CEST)


"az ideológiailag egyesek számára nem kivánatos szerkesztők koncepciós eljárással való eltávolítása. " Itt nem erről van szó, hanem néhány [ személyeskedés törölve m ]. Ennyi a dolog és nem több. Miért nem próbálod ki az "egy kicsit nem harcolok, nem próbálom mindenhova besuvasztani a pédoxot, hanem ülök a fenekemen és szócikkeket szerkesztek" módszerét? Ez ugyanis, [ személyeskedés törölve m ] jegyzem meg- nem csatatér, ahol ideológiák csapnak össze, hanem egy enciklopédia virtuális szerkesztősége, ahol [ személyeskedés törölve m ]. Az állandó személyeskedés, rombolás, kötekedés, beteg paranoiával az ágy alatt is gonosz klikkek keresése itt nem jön be, netes fórumokon megélt múltadat olvasgatva máshol se jött be. Legalább a saját károdon miért nem tanulsz? Data Destroyer 2005. július 20., 10:47 (CEST)

Használjátok a userlapokat [ személyeskedés törölve m ] plíz. --TG® 2005. július 20., 11:04 (CEST)

„értelmesebb fórumokon nem is ez az elsődleges szabályzó módszer” – Mondj légyszi egy olyan fórumot, ahonnan nem vágják ki azt, aki destruktívan viselkedik. Alensha  * 2005. július 20., 12:00 (CEST)


Az index forumon a zoknibab vadert (~IP cim azonositas) siman kivagnak. Tehat ott nyenyec, Grin, Tgr, Rodrigo Geprombolo mar siman ropult volna. A 3VSZ-nak ott kb a floodolas felel meg. En meg nem lattam, hogy ilyenert kivagtak volna valakit. --Math 2005. július 20., 12:55 (CEST)

De nem az index fórumon vagyunk. És ennek egyik fő folyománya, hogy itt nem az a cél, hogy minél több ember minél több hülyeséget írjon, és minél gyakrabban töltse le az oldalakat, sok-sok reklámbevételt generálva ezzel a tulajdonosnak; hanem az, hogy értelmes emberek értelmesen dolgozni tudjanak, és minél jobb cikkeket írjanak. Következtetésképpen itt az röpül, aki zavar másokat az értelmes munkában. --TG® 2005. július 20., 13:03 (CEST)

Intellektualis kihivasokkal kuszkodo szerkesztotarsam: Eleg volt ebbol az "igazam van, mert igazam van" ervelesbol! --Math 2005. július 20., 13:07 (CEST)

Pedig így van, használd egy kicsit a logikádat is. Ami axiomatikus tautológia, azt fölösleges bizonyítani, érveket várni mellette botorság. Telitalálat Felügyelő 2005. július 20., 13:13 (CEST)

Mi itt a tautologia kisapam?! --Math 2005. július 20., 13:16 (CEST)

Kiemeltem számodra kövéren. Telitalálat Felügyelő 2005. július 20., 13:21 (CEST)

Akkor most formalizadld, es formalisan vezesd le kizarolag definiciokbol es logikai szabalyokbol! --Math 2005. július 20., 13:25 (CEST)


Intellektualis kihivasokkal kuszkodo szerkesztotarsam:

"De nem az index fórumon vagyunk." Ez egy szintetikus allitas. Nem lehet tautologia.


"itt nem az a cél, hogy minél több ember minél több hülyeséget írjon"

Ez egy nemlogikai konvencio kerdese, nem lehet tautologia.

"És ennek egyik fő folyománya,"

Ez egy hibas kovetkeztetes. Nem folyomanya annak, hogy nem az index forumon vagyunk az, amit Tgr ir.

"hanem az, hogy értelmes emberek értelmesen dolgozni tudjanak, és minél jobb cikkeket írjanak."

meg egy nem logikai konvencio, ami nem lehet tautologia.


"Következtetésképpen itt az röpül, aki zavar másokat az értelmes munkában"

Ez nem kovetkezik.

Raadasul az egesz erveles mellebeszeles, mert nem ezek voltak a kerdesek.

Tovabba a "itt az röpül, aki zavar másokat az értelmes munkában" az egy nesze semmi fogd meg jol. Engem Tgr Gubb, Nyenyec, Grin zavar a munkaban. Akkor ropulnek?

--Math 2005. július 20., 13:28 (CEST)

Gubb: Azt ajanlom, hogy a "tautlologia", "analitikus" es hasonlo kifejezesekkel ovatosabban banj, es az ilyen jellegu ervelesekkel is. Lehet, hogy otthon hasraesnek az ilyen dolgoktol, de speciel engem nem hat meg, ellenem az ilyennel valoszinuleg inkabb megegeted magad. Es eleg csunya dolog, ha valaki ilyen magasrol puffan, mint te. --Math 2005. július 20., 13:32 (CEST)

A [ személyeskedés törölve m ] ismét csak érdemi válasz nélkül. Mellesleg tautológia (a filozófiában) olyan kijelentés, ami nyilvánvalóan igaz. Hogy egy axiómát hogyan vezessek le - lévén az axióma az, amit nem vezetünk le - ezt nem tudom hogy gondolod. Valóban csúnya dolog (a te szempontodból pedig szerencsétlen) magasról úgy lepuffanni, hogy talppal a te fejedre érkezem .... (tarzanüvöltés) Telitalálat Felügyelő 2005. július 20., 22:33 (CEST)

Kicsitarzan: nezd meg a Tautológia definiciojat nem pont az,a mit irtal. Visoznt ugy az a szamodra misztikus dolog is erthetove valik, hogy miert lehet megkovetleni a tautologia levezeteset. Ugyebar Intellektualis kihivasokkal kuszkodo szerkesztotarsam a tautologia nem ugyanaz, mint az axioma.

Raadasul arra is rajossz netantan, hogy amennyiben Tgr tautologiat irt volna, az ebben az esetben pont ervelesi hiba lett volna, mivel szintetikus kerdesrol volt szo.

kozephaladok kedveert: a tautologia olyan osszefugges, ami definiciokbol,e s a logikai axiomakbol kovetkezoen igaz, azaz ezekbol fromalisan levezetheto. Maga nem kell, hogy axioma legyen.

Gubb szintjen: Tarzannak veszelyes filozofia, Tarzan megy vissza erdobe, mert repules kozben leesett a lianrol, es fennakadta gatyaja. A kiraly meztelen.


Tarzanolo(Vita)

ezt a meztelen királyos szöveget már mintha hallottuk volna... Alensha  * 2005. július 22., 00:36 (CEST)

Math! Tudommal az angol eljárásrend átvétele lett megszavazva, abban meg nincs jellemzően kitiltás, csak tudtommal max 24 óróra való blokkolás a módi. Azzal is meg lehet ezek szerint szerkeszteni egy cirka 500 000 szócikkből álló lexikont. Csak itt egyesek nép és szerkesztőírtást szeretnének ideológiai és kikkesedési érdekalapokon. Meddig lesz a magyar Wikipédia egyáltalán Wikipédia? Mennyire is lehet diktaturát csinálni egy állítóllag szabad lexikonból? -Kettős mércék ellenzéke 2005. július 20., 16:52 (CEST)



Kedves IGe! Az angol Wikipédiában Arbitration committee van. Ők azok akik a kitiltást végzik, amennyiben szükséges és semmilyen más módszer nem segített (vagy Jimbo, vagy a kuratórium). Pl. [3] Nekünk ilyen bizottságunk nincsen. A német Wikipédiában (260000 szócikk) ezt szavazással oldják meg. Ezen alapul a mostani Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása javaslat is.
Mint tapasztaltad (mivel magad is kezdeményeztél kitiltást és téged is tiltottak már ki), ha nem szabályozzuk külön, akkor egyszerű szavazás dönt a kitiltásról. A mostani javaslat ennél sokkal szigorúbban szabályozza azt, hogy hogyan lehet kitiltani valakit (magyarán megnehezíti azt hogy valakit kitiltson a többi szerkesztő):
  • Legalább 10 szavazat kell a kitiltásra. (Eddig ez nem volt.)
  • Konkrét bizonyítékokat (difflinkeket)kell felhozni az irányelvek megsértésére. (Eddig ez nem volt.)
  • Legalább 3 embernek megbeszélési kísérletet kell folytatnia a problémás felhasználóval. (Eddig ez nem volt.)
És légyszi hagyd már ezt a "diktatúra", meg "gázkamra" és a többi hasonló fordulatodat. Gondolod, hogy ezektől az [ személyeskedés törölve m ] történelmi analógiáktól meggyőzőbb lesz a szöveged?
Datanak meg előre szólok, hogy ne írjon ide, ha nem bír normális hangnemben hozzászólni és új információt hozzátenni a megbeszéléshez. Sőt a legjobb, ha sem Mathhoz, sem IGéhez nem szól pár hónapig.
-- nyenyec  2005. július 20., 17:17 (CEST)

"Sőt a legjobb, ha sem Mathhoz, sem IGéhez nem szól pár hónapig."

Ez elvileg működik, feltéve, hogy mindkét "szerkesztő" megállja, hogy ne szóljon negatívan hozzám. Először is, ez nem igazán szokott működni, másodszor pedig ilyen esetben a válaszadás jogát viszont fenntartom magamnak. Annyit megígérhetek, hogy nem foglalkozom velük, de ha valamelyik troll belém köt, vessen magára. Data Destroyer 2005. július 20., 17:27 (CEST)

Math! IGnorálni fogok mindenkit és más értelmes szerkesztőket is erre kérem, aki a Wikipédiából való kirekesztésére fog szavazni esetlegesen a te vagy más estében is. Még mindig nem kaptak észhez egyesek, hogy mi is folyik itt, pedig már a saját esetemmel példáztam és bemutattam a számukra. Azt gondolják, hogy a folyamat meg fog álni Nálam, Nálad, esetleg Viola Zolinál, de nem.....lesz folytatás, mert ez a diktaturák természete. Majd szépen sorra jön Gubb és más is egyszer. Kettős mércék ellenzéke 2005. július 20., 19:03 (CEST)

Math! Én sem értem, hogy miért is vannak itt annyira elszállva egyesek maguktól és, hogy mi alapon vetik meg, nézik le az internetes fórumokat? Szerintem egyszerű felfuvalkodottságból kifolyólag. Mindenesetre sorra jönnek az új és újabb szerkesztők, szaporodni fog jelentősen éls később még jelentősebben az adminok száma is, tehát szépen fel fognak morzsolódi a bandatagok a tömegben, mint az RKAT a többi hazai 150 egyház tömegében.Kettős mércék ellenzéke 2005. július 21., 10:06 (CEST)

Az értelmes szerkesztőket arra kérem, hogy visszafogott, kommunikálással segítsék a viták elsimítását, hogy mindenki a munkájával tudjon foglalkozni. Az IGnorálás tulajdonképpen egyszemélyes kitiltás, és mint tudjuk, ez nem üdvös dolog.
Egyébként meg kell vallanunk, hogy a fórumok hozzászólásai és egy lexikon szócikkei stílusukba, szerkezetükben távol állnak egymástól, egy teljesen kész szócikk több ember alapos munkáját igényli . Mindenesetre sorra jönnek az új és újabb szerkesztők, szaporodni fog jelentősen, és később még jelentősebben az adminok száma is, tehát szépen fel fognak morzsolódi a nem szerkesztéssel foglalkozó bandatagok a közösségben A kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 00:24 (CEST)
IGe, amint kitiltja a wikipédisták közösségét. Ez jó :) – A kettős mérce

Egyesek itt fogalmi zavarban vannak. Az, hogy valaki nem áll írásba valakivel, attól még az illető nyugodtan megtehet bármit a wikipédiában. Egyébként is eddig arról ment a sulykolás, hogy az ignorálásnak nincs jelentősége egyesek számára. Aztán, most még is, hogy a szívükre veszik egyesek. Előbb kellett volna gondolkozni. Egyébként még hitelvtársi önkritika gyakorlásával egyesek számára nyitva van az út, hogy esetleg visszavonásra kerüljenek az IGnorálásaim.Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 08:16 (CEST)

Tudod, ha te azt, hogy mindenki roppant jól szórakozik a gyerekes kitiltósdidon úgy nevezed, hogy "szívükre veszik egyesek", akkor egyrészt roppant tévedsz, másrészt arra az önkritikagyakorlásra egy darabig még várnod kell. :) Data Destroyer 2005. július 22., 08:24 (CEST)

Ja adatromboló ateista könyvsarkos használtkönyárusunknak, Gubbnak és nyenyecnek sem kell stapálnia magát ilyesmivel.Tehát önkritikával. Az ő ignorálásuk már végleges.Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 08:28 (CEST)

milyen jogon kivételezel velük??? ééén is szeretném, ha végleges lennék!!! (vajon elég, ha lehülyézem hozzá, vagy keressem meg és vágjam fejbe? :) Hármas mérce

Mintha más se nagyon tolongana az önkritikával, hogy állj végre szóba ismét vele, nem gondolod? Sőt mi több, az összes ignoráltad roppant jól szórakozik. :D Biztosan nem a te készülékedben van a hiba, IGe? Data Destroyer 2005. július 22., 08:33 (CEST)

Miért van szükség kitiltásra?

A kitiltási eljárásra azért van szükség, mert ha valakit sehogy sem lehet rávenni az irányelvek betartására, akkor ez a végső eszköz. A kitiltást nem az adminok végzik, az adminok számának emelésével ez nem megoldható. (Hacsak nem új szerepkört adunk az adminoknak, de ehhez az irányelvek módosítása lenne szükséges.)

A Wikipédia kezdetektől deklarált célja egy lexikon készítése. Az index fórum-nak más a célja,[ személyeskedés törölve m ]. Ha úgy dönt mégis, hogy velünk marad, akkor a fórumokon használt stílust, mint egy [ személyeskedés törölve m ].

A [ személyeskedés törölve m ]: "ideológiai tisztogatás", "cenzúra", "inkvizíció", "gázkamra" szöveg már hetekkel (hónapokkal?) ezelőtt is [ személyeskedés törölve m ]. Abba lehet hagyni. Aki betartja az irányelveket, azt senki nem fogja kitiltani.

-- nyenyec  2005. július 20., 16:00 (CEST)

szerkesztőírtást akarnak.

Nyenyec: az egy dolog, hogy a forumok nem tok ugyanaolyanok, mint a Wikipedia, de igen nagy sotetseg volna, ha a forumok megoldasait, peldajat, mintajat elutasoitanad. A "forumos stilus" godnolatod ehhez kepest mellebeszeles, es egy megfoghatatlan propagandaszoveg.

Nem tudom, honnan veszed te az intellektualis alapot, hogy masok hasonlatait esztetikai szempontbol kritizald. Ha neked nem jonnek be, akkor a hasonlatokat ignorald, es kesz. En sem kritizalom a te saros cipo hasnlatodat.

Le kellene szallni mar a tronrol [ személyeskedés törölve D ].

--Math 2005. július 20., 17:42 (CEST)

Honnan veszi valaki az intellektualis alapot? Kommunikációképes; a túlnyomó többség elfogadja partnernek, közlésre érett ötlete, gondolata van; ismeri, elfogadja és alkalmazza a közösségi normákat; A normaváltoztatási javaslatokat konform módon képes átadni. --Rodrigó 2005. július 22., 00:09 (CEST)

Könyvcímlapok képeinek feltevése?

Állásfoglalást várnék abban, hogy saját tulajdonú könyvek, saját magunk által készített címlapfotója felrakható-e a Wikipédiába? Vagy milyen járható megoldások vannak még?Kettős mércék ellenzéke 2005. július 21., 11:08 (CEST)

Jelenlegi határozott állásfoglalás az, hogy nem tudjuk :) Valósznűsítjük, hogy a könyvekről szóló ismertető mellé feltehető a könyv borítója, amely egyrészt szerves része a könyvnek és könnyebben felismerhetővé teszi, ha valaki ez alapján elkezdené keresni, másrészt talán nem lépi túl az idézés határait. De mivel eddig még egyetlen jogásztól sem sikerült határozott választ kicsikarni arra, hogy a könyvek borítólapja nem esik-e szerzői jogi védelem alá, mint önálló mű, egyelőre ezzel a csúnya licencsablonnal jelöljük meg őket: Sablon:könyvborító, aztán majd kiderül. -- Serinde 2005. július 21., 11:16 (CEST)

Szerintem nem valószínűsítjük, azért is mondja a sablon, amit. Ha van kép a borítón, akkor az biztos szerzői jogvédelem alá esik. Ha nincs, akkor passz. --TG® 2005. július 21., 11:19 (CEST)

Sokszor feltüntetik, hogy ki készítette a borítót. De lehet hogy a kiadókat is érdemes megkeresni, és akkor egyben megdhatják a közlési engedélyt. --Rodrigó 2005. július 22., 00:02 (CEST)

As of

Itt felvetettem, hogy át kéne venni az angol As of mechanizmust (lásd itt és itt), de az ott felvetett forma (xxxx-ben) így utólag átgondolva elég esetlennek tűnik.

Mi a véleményetek, kell-e nekünk ilyen, és ha kell, hogyan lehetne szépen megfogalmazni?

--TG® 2005. július 21., 11:50 (CEST)

Angolul nem tudók (és lusták) kedvéért: a dolog lényege sz, hogy az angolok, ha egy olyan információt írnak egy cikkbe, ami elavult vagy időleges (pl. az Encyclopedia Britannica 1911-es kiadására alapozott információ, vagy egy kijelentés, miszerint az új játék jövő tavasszal fog megjelenni), akkor egy "as of dátum" alakú linket tesznek a szövegbe. A link egy redirekt a dátum-ra, tehát az olvasónak semmi nem tűnik fel, viszont a "mi hivatkozik erre" funkcióval meg lehet nézni, mely cikkekben van ilyen hivatkozás, és így mindig tudni lehet, hogy mik azok a cikkek, amikre idővel vissza kell térni, és frissíteni kell őket. --TG® 2005. július 21., 11:54 (CEST)

Nem lenne rossz, mert tényleg vannak olyan cikkek, amiket fel kellene frissíteni (ha jól emlékszem, akkor a 46664-et is...) -- Serinde 2005. július 21., 12:01 (CEST)

A másik, talán még hasznosabb felhasználási mód, amikor a programok verziószámára hivatkoznak így (Wikipedia:As of version).

A fő probléma az, hogy magyarul ez nem jön ki jól. Egyrészt angolul jól megkülönböztethető az "as of x" és az "in x", magyarul mindkettő "x-ben"; másrészt angolul lehet azt mondani, hogy "as of 2005 summer", magyarul viszont ilyenkor már nem az évszám kapja a ragot. Szóval az alapötlet szerintem nagyon jó, de kéne egy szebb megfogalmazás rá. --TG® 2005. július 21., 12:27 (CEST)

Bele lehet tenni egy tetszőlegesen rövid nevű üres sablont, amire hivatkozással aztán meg lehet találni, és akkor nem kell a látható értelemmel foglalkozni. Az ötlet amúgy jó, de nehéz lesz általánossá tenni. --grin 2005. július 21., 16:49 (CEST)

Ez a megoldás azért nem az igazi, mert így még nincs megoldva az időpontok szerinti bontás (2005-ben érvényes cikkek, stb.) – KovacsUr 2005. július 21., 17:24 (CEST)
Miért, nem lehet olyan a sablon neve, hogy {{icuka05}} {{icuka06}}, stb?:-) 194.152.154.4 2005. július 21., 17:26 (CEST)
Lehet, de ez esetben a sablon felesleges is, elég egy-egy kategória. :) – KovacsUr 2005. július 21., 17:31 (CEST)
A kategórja azért nem az igazi, mert ha egy cikkben sok adat van, akkor ezek között keresgetni kell, hogy melyik az elavulós, de ha az adat mellett van a sablon, könnyebb rálelni! Bár Alensha megoldása (2005-ös adat) lehet jobb az üres sablonnál. 194.152.154.4 2005. július 21., 17:38 (CEST) :-)
esetleg lehetne 2005-ös hír vagy 2005-ös adat? erőltetett, az igaz... Alensha  * 2005. július 21., 17:00 (CEST)


Viola Zoli [ személyeskedés törölve m ]

Zoli lazán kitörölte az egész Isten-szócikket, megpróbáltam helyrehözni a dolgot, de az eredmény nem lett az igazi. Jó lenne, ha valaki visszaszerkesztené eredeti formájába. Data Destroyer 2005. július 22., 08:13 (CEST)

Nem copy-paste-tel kell visszaallitani. Le van irva hogy: laptortenet, elozo valtozat, szerkeszt, ment. --Math 2005. július 22., 13:39 (CEST)

Miért nem működik a diskurzus a vitalapokon?

Azt nem értem igazán, hogy ha láthatóan egy cikk néhányak érdeklődését folyamatosan felkelti, akkor a változtatási javaslatokat miért nem beszéljük meg inkább a vitalapokon. Miért kell minden előzetes bejelentés nélkül átírni egyesek izlése szerint szócikkeket? Itt akárkire gondolhatok (először magam is ezt tettem, de teljesen hülyeségnek tartom!). Most viszont, hogy próbálok udvarias lenni és először puhatolózni a vélemények tekintetében, alulmaradok és el kell szenvednem, hogy általam logikailag koherensnek tartott szövegeimbe olyan bejegyzések kerülnek, amik teljesen értelmetlenné teszik a dolgot. Felteszem a kérdést: Miért nem tanúsít mindenki önmérsékletet és miért nem beszéljük meg először a felmerülő problémákat a vitalapokon és miért nem cselekszünk csak azután? Miért, van az, hogy míg én kompromisszumos javaslatokat teszek, addig mások átgyalogolnak a fejem felett? Így teljesen komolytalan lesz ez az enciklopédia. Mozo 2005. július 22., 08:31 (CEST)

Üdv Mozo! Ha nem tévedek, új vagy a wikipédiában, viszont hamar ráéreztél A Problémára. Én már többször abbahagytam, mégis itt vagyok. Megoldás nemigen van, szócikkeket kell írni - ha úgy érzi az ember. Az idő majd mindent megold. Itt is. Üdv, --JDM 2005. július 22., 08:50 (CEST)

Sajnos a szabad szerkesztés egyik - tkp. természetes velejárója (hibája) ez a jelenség, a cikkeket bárki szerkesztheti az irányelvek figyelembevételével; ezt vállalni kell. De valóban, talán javasolni kellene irányelvnek, hogy kevés kivétellel a cikkek szerkesztését előzze meg megbeszélés (bár ez nagyban rontana a lexikon működőképességén). Telitalálat Felügyelő 2005. július 22., 09:08 (CEST)

Igen, sokan itt a Wikin szembesülnek a kultúrált viselkedés jelentőségével. Ennek másik vetülete, hogy sokan vitatkozásra használják vitázás helyett. Lehet hogy át kéne nevezni megbeszélő, megjegyzések, vagy ilyesmi névre "vitalapokat", az nem téveszti meg a laikus kötekedőket.--Rodrigó 2005. július 22., 10:34 (CEST)

Az is van egyébként a lapok alján: Lap megbeszélése, nem tudom ki találta utólag helyette a Vitá-t... --JDM 2005. július 22., 11:41 (CEST)

Valóban, ezt talán vissza kellene nevezni. Telitalálat Felügyelő 2005. július 22., 11:47 (CEST)

Mozó! Először is üdvözöllek, mint új szerkesztőt. Amit írsz amiatt sokan itt hagyták már a Wikipédiát az egyéni felméréseim szerint. (kérlek te ne tedd) Magam eddig legább öt embertől hallottam ilyen indokot, illetve sokan emiatt ide sem jönnek. Tényleg más ha főként jelentősebb méretű szöveg törlésnél ha valaki nem azzal kezdi, hogy kitöröl valamit, hanem azzal, hogy először beírja a vitalapra és hagy némi időt a reagálásra, másként hat érzelmileg. Magam igy jártam el legutóbb a vallás címszónál a szerintem hibás vallási megoszlási táblázatnál. Gondolkoztam rajta, hogy egyből törlöm és csak jó állapotban kerülhessen vissza, de utóllag is látható, hogy a jelzés és időhagyás a jó módszer. Tehát ezt javaslom másoknak is. Régebben nem így tettem, mert velem sem így jártak el jellemzően. Persze ez a módszer nem alakalmazható mindig és nem is jó mindig, de jobb lenne a hangulat, ha nőne ennek az aránya.

Tehát megérné, ha némi változtatás kerülne a rendszerbe. Ha más nem kiemelt írányelvként, javaslatként. Amit nem lenne kötelező betartani, mert azt sem célszerű, de törekedni illene rá. Az is lehet, hogy már most is vannak ilyen irányelvek, csak jobban tudatosítani és ki kellene emelni a lényeget belőle. A vitalap bármennyire is megszokott már tényleg érdemes lenne átnevezni, "Megbeszélések", vagy "Egyeztetések", vagy "Egyeztető lapra"-ra. Üdv: Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 13:28 (CEST)


Helló Mozo, üdv minálunk. Szerintem a helyzet a következő. Első közelítésben bátran kell szerkeszteni a lapot, azaz általában nem kell minden egyes módosítás előtt kikérni a véleményt. De a összefoglalóban ilyenkor is illik megindokolni, miért tartja valaki szükségesnek a változtatást. Ha persze előre tudod, hogy más szerkesztők kifogásolni fogják a módosításodat, akkor jobb elmagyarázni a vitalapon, mielőtt a szócikkhez nyúlsz. Ha egy szerkesztéssel nem értesz egyet, akkor visszaállíthatod, de ilyenkor mindenképpen illik valamit írni a vitalapon.

Ha szerinted a szócikk "elromlott", akkor megjelölheted a:

  • {{lektor}}
  • {{pontatlan}}
  • {{SN}}

sablonok valamelyikével. Ha a kifogásolt szerkesztést végző másik felhasználó nem figyel a vitalapra, hagyj neki üzenetet. Ha egymás közt nem tudtok megegyezni, kérd más szerkesztők segítségét a Wikipédia:Porta lapon. Lásd még Wikipédia:Vitarendezés.

-- nyenyec  2005. július 22., 15:19 (CEST)

Több mint 1000 szerkesztő és 1% sem

EGÉSZEN PONTOSAN: jenleg 1262 szerkesztő van.--Egy önálló egyéniség 2005. július 23., 11:18 (CEST)

Mivel már jóval több mint ezer bejeletkezett szerkesztő van ezért a 10 fő szerkesztők létszámának az 1%-át sem érik el. Jóval alatta van. Tehát ilyen résztvétellel sehol a világon nem lehetséges semmiféle komoly döntéshozás. Főként nem, hogy ilyen arány alapján lehessen a kirekeszteni bárkit a Wikipédiából. Tehát kezdeményezem az ilyen szavazati arányok alapján ne lehessen szerkesztőket kirekeszteni a Wikipédiából, akármilyen indokolt, vagy indokolatlan dolgok alapján. Mit ahogyan a kulturált országokban már eltörölték a halálbüntetést is, mi mint haladó szellemű Wikipédisták, töröljük el a kirekesztést, a kitiltást Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 19:06 (CEST)

Szerintem a Wikipédia azért engedi meg minden (a be nem jelentkezett, a teljesen újonnan jött, stb.) szerkesztőnek a szócikkek átszerkesztését, az azokba való beleírást, és az onnan való törlést, mert azt feltételezi, hogy ezáltal a lexikon fokozatosan egyre jobb, csiszoltabb lett.

Ha azonban vannak olyan szerkesztők, akik a múltban már bebizonyították, hogy nem hozzátesznek, hanem elvesznek a lexikon értékéből, akkor értelmetlen számukra továbbra is fenntartani ezeket a jogokat. Hiszen ezzek a kitiltott szerkesztőket sem éri nagy kár (nem úgy mint a halálbüntetésnél), nekik továbbra is rendelkezésükre áll a neten számtalan fórum, ingyenes tárhely, és másik Wiki; a lexikon számára viszont kifejezetten hasznos, hogy a destruktív szerkesztők nem mérgezik itt tovább a légkört, nem rontják a szócikkek minőségét, és nem veszik el más hasznos szerkesztők idejét a kiváló lexikoncikkek írásától. Ezek alapján a kitiltás, mint büntetés szerintem tisztességes és indokolt megoldás, ellentétben a halálbüntetéssel. --Csobankai Aladar 2005. július 22., 19:12 (CEST)

Kedves IGe! Hogyan szankcionálnád azt, aki többszöri kérés után is fütyül az irányelvekre? Mint már írtam, a "szabad lexikon" nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindent lehet. A több, mint ezer szerkesztő az azért mást jelent, mint aminek te beállítod, lásd itt: http://en.wikipedia.org/wikistats/EN/ChartsWikipediaHU.htm -- nyenyec  2005. július 22., 19:23 (CEST)

A több, mint 1000 szerkesztőből legalább 500 egy sort sem szerkesztett szócikk névtérben, és nem sokkal több, mint 200 szerkesztőnek van meg a legalább 5 szerkesztése - tehát a regisztráltak többsége soha nem volt abban a helyzetben, hogy szavazhasson. (Nézegesd kicsit a Wiki Statisztika recently active wikipedians, ordered by number of contributions alfejezetét. A lista sajnos május 16-i, de a korrigáltam az adatokat - ez alapján ugyanis nincs több, mint 150-160 elvileg szavazóképes szerkesztő). Tehát teljesen alaptalanl hivatkozol a több, mint ezer szavazóra. Azt se felejtsd el, hogy igazán aktívnak nem számít több, min 60 szerkesztő, ezért a 10 szavazat kikötése egyáltalán nem számít alacsonynak, hisz közülük sem jár mindenki minden nap ide. -- Serinde 2005. július 22., 19:27 (CEST)

Az aktiv politizálók száma is lényegtelen a választások és az érvényességi küszöbök szempontjából. Jelenleg több mint 1000 szerkesztő van és ez TÉNY. Továbbá az is TÉNY, hogy 2005 májusában is több, mint 150 olyan szerkesztő volt, aki legalább 10 valamilyen féle szerkesztést végzett. tehát szerkesztettek.Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 19:43 (CEST)

"Az aktiv politizálók száma is lényegtelen a választások és az érvényességi küszöbök szempontjából." Olyan is volt a választás, de ebbe most ne merüljünk el. Lényeg a lényeg: olvasd el még párszor Serinde írását, és látni fogod, hogy a tíz szavazó tökéletesen elég. Ritka az a szavazás már most is, amelyikre tíznél többen szavaznak, nincs értelme pont most emelni. Ha hirtelen megnő az értelmes, dolgozó szerkesztők száma a wikin, akkor növelhetjük a tizes számot, addig értelmetlen a dolog. Data Destroyer 2005. július 22., 19:50 (CEST)

Ja itt szerintem a teljes dominanciára törő bandatagok álláspontja nem nagyon számít. Független Wikipédista szerkesztők véleménye érdekel. Ja és a DD által használt Csobankai Aladar kettőzött személy is kiesik. Kettős mércék ellenzéke 2005. július 22., 19:46 (CEST)

Ezt a marhaságot meg felejtsd már el. Ne tedd magad még nevetségesebbé. Data Destroyer 2005. július 22., 19:50 (CEST)

Értelmetlen összehasonlításokat csinálsz, IGe. Mi itt nem tartjuk nyilván a szerkesztők elérhetőségét, lakcím/mailcím változásait, így nem is értesítjük őket szavazásokról - ezért nem számolhatsz 150 sterkesztővel, annyi nincs jelen egyszerre (1 vagy 2 héten belül) a Wikipédiában. -- Serinde 2005. július 22., 19:55 (CEST)

IGe, most szaladj el gyorsan orvoshoz. Gubbubu nem én vagyok? Alensha? Esetleg Nyenyec? Apám, te becsavarodtál teljesen. :D Data Destroyer 2005. július 22., 20:03 (CEST)

Data, öregem, hát ne buktass már le minket... :-))) Alensha  * 2005. július 22., 21:19 (CEST)

Mellesleg a 10-es korlát a német Wikipédiából származik, ahol több, mint 3400 aktív és 495 nagyon aktív (>100 szerk/hó) szerkesztő van, tehát kb 9-10-szer nagyobbak, mint mi. Egyébként közelítsd meg a másik irányból a dolgot. Ha kifogásolod, hogy 10 szerkesztő elég valaki kitiltásához, akkor gondolj arra, hogy 6 szerkesztő (a te számaiddal 0,6%!!!) elég a megvétózásához.

A halálbüntetés hasonlat meg azért sántít, mert a végleges kitiltás nagyon ritka és csak a legsúlyosabb esetekben fordul elő. Az esetek többségében a kitiltás időleges, mint ahogy ezt te is megtapasztaltad.

-- nyenyec  2005. július 22., 20:07 (CEST)

Javasolom, hogy a kitiltáshoz 1000 szavazat legyen szükséges, de ha IGE kezdeményezi a kizárást, elegendő legyen ehhez az ő szavazata.--Linkoman

Én ellenzem a kettős mércéket, de önálló egyéniség vagyok, úgyhogy rendben.--Mathae 2005. július 23., 23:40 (CEST)

Hozzávetőleges becsléseim szerint a naponta aktív szerkesztők száma kb. 40. Erről tehát ennyit, a 10 szavazat elég reálisnak tűnik. Ezekből IGe kb. 15 szerkesztőt ignorál (e szerkesztők 4/10-ét), ezek véleménye tehát nem számít. Így javaslom, legyen elég -5 szavazat (5 ellenszavazat) egy szerkesztő tiltásához. Telitalálat Felügyelő 2005. július 23., 23:53 (CEST)

ezt láttátok már?

Biztos mindenki ismeri már és én fedezem fel ezrediknek, de ha a Google-ban a keresett szó után beírjátok, hogy "meaning", akkor a legelején a wikipédiából írja ki a definíciót! (Igaz, hogy Miskolc szerinte Indiana államban van, de kezdtenek nem rossz!) :) Alensha  * 2005. július 22., 23:03 (CEST)

A magyar Google-n ez még nem működik... Viszont a define:Miskolc-ra itt is megkapjuk a Wikipédiás cikkeket :) – KovacsUr 2005. július 22., 23:07 (CEST)

Jó, de ha ez magyar Google, akkor miért defaultból a német cikket adja, ha már van szép magyar cikkünk is? :) (Biztos célzás, hogy nálunk beszélnek a legkevesebben idegen nyelveket és ideje elkezdeni tanulni...? :) Alensha  * 2005. július 22., 23:10 (CEST)

Jó vicc, az Indiana az „in North-East Hungary”-ból jön, mi sem természetesebb, ha egyszer „IN, USA” azt jelenti, hogy „Indiana, USA”. :-) Viszont ha azt írod be, hogy define Miskolc, akkor már jól csinálja. --DHanak :-V 2005. július 23., 00:53 (CEST)

Ja, hogy ez utóbbi szerepel már feljebb. *Sóhaj* Miért nem olvasok... --DHanak :-V 2005. július 23., 00:57 (CEST)

Rájöttem, de ez némileg a Google-t minősíti, hogy ami IN, az egyből Indiana. Szerintem az „in” szó az angol mondatok 95%-ában előfordul... Alensha  * 2005. július 23., 00:58 (CEST)

Apropó, ezt láttátok már?

A Yahoo! elkezdte integrálni a Wikipédiás szócikkeket a keresési találatokba. Itt például megjelenik Írország zászlaja, fővárosa, területe, lakossága, hivatalos nyelvei... [4]KovacsUr 2005. július 22., 23:37 (CEST)

ajjaj., de megy a rivalizálás :-) már csak az msn van hátra meg az altapista... Alensha  * 2005. július 22., 23:49 (CEST)
Az MSN-nek Encarta-ja van. -- nyenyec  2005. július 23., 21:00 (CEST)
...ami tele van reklámokkal, hülye a felülete és Miskolcról van benne egy 3 soros cikk, ami elérhető a nem-előfizetőknek. Plusz nem lehet belenyúlkálni, ha hülyeséget írnak. Szerintem vehetik úgy, hogy ki vannak ütve. :) Alensha  * 2005. július 23., 21:38 (CEST)

Hogyan lehet saját Useroldalra látogatás számlálót feltenni?

Meg kellene ezt is oldani valahogyan, ha egyszer már nincs központilag valamiféle számlálás. Magam például ezzel próbálkoztam, de valahogy nem műkszik:

<a href="http://mystat.synch.hu/query.php?id=14087" target=_blank><script language="JavaScript" src="http://mystat.synch.hu/stat.php?h=3&id=14087"></script><noscript><img src="http://mystat.synch.hu/collect.php?id=14087&h=3"></noscript></a>

--Egy önálló egyéniség 2005. július 23., 11:51 (CEST)

Javascripttel nem is fog menni, mert nem ágyazhatsz tetszőleges HTML-t a wikilapokba. Egy megoldás, ami így elsőre eszembe jut: egy számlálókép belinkelése egy távoli szerverről, amelyen a webszerver minden eléréskor növeli a mutatott számot (CGI). (De hogy ezt minek írom le, mikor IGnorált szerkesztő vagyok, és úgysem fogod elolvasni, azt nem tudom.) --DHanak :-V 2005. július 23., 21:51 (CEST)

Szerintem jó, hogy leírtad. Így legalább jelentős idejét le fogja foglalni, hogy naponta ötvenezerszer lehívja a userlapját, hogy mindenki lássa, az övé a leglátogatottabb. Alensha  * 2005. július 23., 21:54 (CEST)

Hmm, ne haragudjatok, de ezt nem értem. Hogy linkeli be a számlálóképet a távoli szerverről, ha egyszer itt a Wikipédiában nem megy az <img SRC=""> ? Persze sima hiperlinket, amire kattintani kell, csinálhat, de ez a megoldás engem az "albán számítógépvírusraalbán számítógépvírusra]" emlékeztet. :-) --Ali 2005. július 23., 22:02 (CEST)

DHanak! Lehet, hogy ugy érzed, hogy méltó lennél rá, de ugy látom nem vagy rajta az ignorálási listámon. Tehát, ha választok egy másik látogatásszámláló rendszert, ami enm Jáva alapú, akkor nagy eséllyel lesz egy látogatásszámlálója a userlapomnak. Szereinted ez miért zavar egyeseket, hogy ami mérhető azt szeretném megmérni? Egy önálló egyéniség 2005. július 24., 00:42 (CEST)

(Mik vannak, pedig biztosra vettem, hogy rajta vagyok.) Az alábbi link mellett egyébként itt: http://www2.knams.wikimedia.org/logwood/logwood.php?site=hu.wikipedia.org is találsz statisztikákat, és ezt sokkal gyakrabban frissítik, mint a másikat. Ezen pl. a userlapod egészen előkelő helyen van, persze azt nehéz megmondani, hogy a látogatók közül hány voltál te magad. --DHanak :-V 2005. július 25., 17:41 (CEST)

Hát küzdöttél már erősen érte, hogy rákerülj :-) Tényleg nem rosz. 6 lapom is ott az első 100 között és ezek közzül A Da Vinci-kód van a legjobb helyen. Amit alig-alig látogatok néha-néha.Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 18:02 (CEST)

A fontos dolgok benne vannak a statisztikában. http://en.wikipedia.org/wikistats/EN/TablesWikipediaHU.htm (May 16, 2005) Ajánlom figyelmedbe a 49 legaktívabb szerkesztő táblázatát. --Rodrigó 2005. július 24., 22:58 (CEST)

Szerintem sehogy. --TG® 2005. július 25., 00:24 (CEST)

ne mááá, hogy a vitalapom érdekesebb, mint Miskolc... amúgy poén, hogy az első ötvenben benne van az eddig egyetlen szerkesztéssel sem rendelkező User:Alkaida (gondolom, mindenki megnézte, amikor hallott róla, hogy tényleg van-e ilyen :) Alensha  * 2005. július 25., 18:18 (CEST)

Dhamak! Az általad feltett számláló linken lévő adatokat, hogyan lehet frissíteni?--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 28., 08:14 (CEST)

Templomok kategória átnevezése

Ezt lehet, hogy az általános szavazás kategóriában kellene felvetni, de úgy meg van bonyolítva ott a procedúra, hogy egyelőre inkább csak egy közvéleménykutatást tartok . Szóval a Szentfa kápolna vitalapján felmerült, hogy a Templomok kategória neve talán nem a legmegfelelőbb (a benne lévő cikkeknek jelenleg pont a fele az, amit templomnak lehet nevezni, a többi az kápolna, apátság, zsinagóga, stb.) Legyen helyette Vallási épületek a kategória neve? (most, amíg még viszonylag kevés cikk van benne és nem túl macerás átrendezni?) Alensha  * 2005. július 23., 14:47 (CEST)

Linkelés a Silent Library Projectre és hasonlókra

Szabad vajon a Wikipédiából linkelni ilyen oldalakra? Ha maga az oldal nem legális (márpedig ettől félek), akkor hivatkozni sem szabad rá? Bár lehet, hogy csak egyes konkrét szövegek nem legálisak.

Pl. Fekete Istvánnak itt 12 regénye fenn van, míg a MEK-ben egy sem.

A fenti címre a Startlap öt aloldala is linkel, úgyhogy lehet, hogy nem is illegális – vagy csak a Startlap főszerkesztői nem vették még észre egyiket sem?

Adam78 2005. július 23., 14:53 (CEST)

Én úgy emlékszem, volt már olyan, talán az angol wikiben, hogy pl. egy képet nem tudtunk felrakni jogi gondok miatt, ezért linkeltünk egy olyan oldalra, ahol megtalálható volt a kép. Szerintem nyugodtan hivatkozhatunk az oldalra, elvégre ami nem a mi szerverünkön van, az nem a mi felelősségünk. Az egyetlen gond, hogy az ilyen oldal talán jobban ki van téve a hirtelen eltűnés veszélyének és esetleg lesz egy döglött linkünk. (Amúgy igen szeretem ez az oldalt, kár lenne kihagyni.) Alensha  * 2005. július 23., 15:17 (CEST)

Én sem az SLP-t, sem a Hungarian Pirates oldalát nem javasolnám belinkelésre. Volt már eddig is elég bajuk a szerzői jogvédőkkel. Az SLP-n komoly fórumviták folytak különböző kiadók képviselőivel, több kiadó, író, fordító vetetett le onnan könyveket, az Pirates pedig többször költözött már emiatt. Szerintem ne innen reklámozzuk, hol lehet kifogást benyújtani... (miért jelez állandóan szerverleállást nálam?) -- Serinde 2005. július 23., 19:41 (CEST)

Megkérdeztem tőlük, az a legtisztább megoldás. Magának a hivatkozásnak a jogszerűsége bizonytalan kérdés, egyelőre még nem volt bírói ítélet ilyen kérdésben, és a jogászok sem értenek egyet benne, a jóhiszeműségre tehát mindenképp lehetne hivatkozni. --TG® 2005. július 25., 00:37 (CEST)

Google Scholar

Tudományos publikációkban keres (még új): http://scholar.google.com/

nyenyec  2005. július 23., 19:04 (CEST)

Irányítószám - Felajánlás

"Kalandoztam" a Wikipédiában és találtam egy wikiszótárt, majd ebben az irányítószámok listáját. Mindössze 20 helység és ezek irányítószámai találhatók benne. Én saját kezüleg elkészítettem a magam változatát, amelyet a munkahelyemen egyes programokba beépített a rendszergazda, de más programozónak is átadtam.

A lista irszam.dbf nevet és formátumot viseli, nem hibátlan, de tartalmaz (majdnem) minden magyar helységet, az öt kiemelt nagyváros utcai irányítószámait, és nem utolsó sorban (a keresések megkönnyítésére) rövidítéseket. Emlékezetem szerint kb.:18 xxx bejegyzés (sor) található benne, hozzátartozi egy text fájl amelyben leírom, hogy kell kezelni. de ez utóbbi a Wikiben valószínűleg nem használható.

A lista készítése, nem fehérembernek való, de ha már megvan, miért ne haszálják mások is, akár magánszemély, akár programozók.

Nem szóciknek szánom, hanem egy bárki által fellapozható listának, ami megkönnyítené az ilyen információk megszerzését, bár lehet, hogy a kettő nem zárja ki egymást.

Tehát ha valakit érdekel, vagy saját, illetve munkahelyének levelezését szeretné megkönnyíteni és hajlandó egy kereső motort készíteni hozzá, várom a válaszát:■ » KeFe « 2005. július 21., 07:44 (CEST)

Hú, nagyon szép lista! Ezt valahogy rendezni kellene, de még tippem sincs, hogyan. Mindenképpen szét kellene bontani, legalább városok szerint. Alensha * 2005. július 21., 13:29 (CEST)

Talán ha az "Irányítószám"-hoz tartozó al-lapokat nyitnánk a helységek, Bp.kerületei, és az négy kiemelt nagyvárosnak - egyenként. Mi a véleményetek? Választ a vitalapomra írjatok, mert ezt nagyon nehezen menti a prg.

A másik megoldás: A városokhoz beilleszteni, de akkor mi lesz a helységek irányítószámával? Ugyan akkor az "egységes" mindenki által felhasználható lista, csak nehezen szedhető össze. (programozók részére) ■ » KeFe « 2005. július 24., 09:16 (CEST)

Magyarország települései szócikkben szerepel egy bővebb lista. Nem tudom, érdemes-e utcák szintjéig részletezni. – KovacsUr 2005. július 24., 13:58 (CEST)

Kísérletképpen kiemeltem az egyik szakaszt a Vita:Irányítószám oldalról ide: Miskolc irányítószámai. (Még le kell ellenőriznem, mert első ránézésre is találtam hibákat, ezért nem ártana, ha mindenki legalább a saját városáét leellenőrizné, csak még győri wikipédistánk talán pont nincs, a többi valszeg megoldható.) Alensha  * 2005. július 24., 15:47 (CEST)

Wikipédia a Népszabadságban?

Állítóllag nemrégen a Wikipédiáról volt egy cikk a népszabadságban. Ezt egy hétvégi Krisna rendezvényen tudtam meg tőlük. A rendezvény neve Jagannatha Ratha Yatra volt és a hősök teréről végigvonulva a Tabánban volt a fő helyszíne. Nagyon jó hangulat és finom vegetariánus ételek voltak és az indiai táncokat bemutató lányok is igen szépen ki voltak rittyentve. Tehát ha valaki olvasta a Wikipédiáról szóló népszabis cikket jó lenne, ha ide beidézné a sajtó anyagokhoz. Egy önálló egyéniség 2005. július 24., 13:38 (CEST)

erre gondolsz? [5] sajnos csak a google cache-ben van meg (és elég nehéz volt megtalálni a „Wikipédia site:nol.hu” keresősztringgel, mert az ugyanezen a domainen lévő fórumukat valaki teleírta a Wikipédia semlegességét vitató rizsával :)

amúgy a cikk érdekes, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmünket. talán csak ez a mondat nem tetszett: „Talán ami a legtöbb hackert mégis távol tartja a wikiktől, az feltehetően a kihívás hiánya. Nincs semmi élvezet egy olyan rendszer feltörésében, aminek jóformán semmi védelme nincsen.” – ez úgy veszi ki magát, mintha könyörületből hagynának minket békén hackerék, nem amiatt, mert úgyse tudnak tartósan ártani nekünk.

más: ezt a jaganna-izét te hányadszorra tudtad kimondani? én kb. tizedszerre :) – Alensha  * 2005. július 24., 15:53 (CEST)

itt a cikk. Brr. A "hogyan ne írjunk cikket" kurzuson kötelező anyag lenne. A szerző röviden összefoglalt valami általa felületesen ismert dolgot, és azt gondolja, hogy aki egyáltalán nem ismeri, az is ért valamit az összefoglalójából, pedig nem. Ráadásul még a HuWiki címét is elrontották. És mi az, hogy teljesen védtelen? Csak azért, mert nem látszik mindjárt... --TG® 2005. július 25., 00:15 (CEST)

World Wide Web

Most tunt fel nekem, hogy az egesz Wikipedian a WWW helyett az "Internet" kifejezest hasznalja mindenki. Az Internet az a WWW-nel egy bovebb dolog. Az Internet tulajdonkeppen az egyseges TCP/IP protokollal osszekotott gepek halozata. Az Internet kifejezesben tehat benne van az e-mail szolgaltatas is, meg olyasmik, mint Ftp, filecserelok, meg hasonlok.

A WWW az egy szukebb protkol (HTTP) altal letrehozott halozat, ez az, amin a bongeszok mukodnek. Tehat amikor linkekrol es csak linkekrol beszelunk, akkor a WWW kifejezest kellene hasznalni, nem pedig az Internet kifejezest, ami szuksegtelenul tag. At kellene nezni a szocikkeket ilyen szempontbol.

Az Internet kifejezest csaka kkro hasznaljuk, ha tenyleg bele ertunk valami olyasmit, ami nem csak a WWW!

--Math 2005. július 25., 09:48 (CEST)

Az internet (kisbetűvel!) jóval elterjedtebb magyarul, és noha olykor szükségtelenül tág, nem látom fontosnak a pontosítást, hiszen magába foglalja a WWW-t. (Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy az "asztal" szót cseréljük le mindenütt "íróasztal"-ra, ahol nem konyhaasztalról van szó.) Ha fordított esetről lenne szó, tehát a kelleténél szűkebb fogalmat használnánk, az már valóban téves lenne, és én is támogatnám a változtatást. Adam78 2005. július 25., 15:22 (CEST)

Nem. Ez olyan, mintha azt mondanad, hogy az asztalt csereljuk le iroasztalra ott, ahol iroasztalrol van szo. Itt tenyleg arrol vans zo, hogy az emberek azt hiszik, hogy az internet az az a dolog, ami az explorerben latszik. --Math 2005. július 25., 17:43 (CEST)

Tudnál mondani konkrét példákat, hogy hol va ngond szerinted? Nyilván informatikai cikkekben nem szerencsés keverni. Máshol szerintem többnyire belefér.

Ha már szóbajött: a világháló melyiknek a fordítása szerintetek? --TG® 2005. július 25., 17:50 (CEST)

Itt van egy, amit en magam kovettem el: Vallásparódia.

--Math 2005. július 25., 18:08 (CEST)

Heh, ennél nem biztos, hogy jobb a WWW mint az internet, tekintve, hogy pl. az LRE nem webes, hanem usenetes eredetű... -- nyenyec  2005. július 25., 18:15 (CEST)

Wikipédia vs. Wikipedia

Felmerült a kérdés a Wikipédia a sajtóban kapcsán, hogy a magyar Wikipédia kifejezés csak a magyar változatra vonatkozik-e (amikor is a Wikipedia alak lenne a többi változat neve), vagy az egész nemzetközi projektnek ez a magyar neve. Én úgy gondolom, hogy a magyar Wikipédia elnevezés magára a projektre utal, országtól függetlenül, ezért magyar nyelvű szövegekben jó lenne következetesen ékezettel használni. (Az érveket, szempontokat lásd a vitalapomon.) -- Adam78 2005. július 25., 15:13 (CEST)

Egyetértek a fentiekkel, szerintem is az egész projektre vonatkozik az elnevezés. --DHanak :-V 2005. július 25., 17:46 (CEST)

Egy figyelemre méltó cikk a Wikipédiáról

(Szerzője Larry Sanger, a Wikipédia egyik alapítója, aki azóta kivált a projektből, bár az eredeti célkitűzést azóta is támogatja.)

A cikket különösen ajánlom az adminisztrátorok figyelmébe, mert a benne foglalt gondolatokat a magyar irányelvek kidolgozásakor igen jó lenne szerintem tekintetbe venni.

Adam78 2005. július 25., 18:03 (CEST)

Én nagyon sok mindenben egyetértek Larry Sangerrel abban, amit a Wikipédiáról ír. A userlapomon további írására is van link. Néhány dologban szemenáll az "ortodox" Wiki irányvonallal és én több dologoban hajlok arra, hogy vele értsek egyet a mostani gyakorlattal szemben. (Például szerinte túlzott a Wikilove.) Érdekes, hogy a mostani policy és szokáshalmaznak csak egy része az, ami valóban a sikerhez szükséges, a többi esetleges, történelmi hordalék és másképp is lehetne csinálni. (Leírja pl. az általa írt "Ignore all rules" történetét és azt, hogy miért volt hiba.) -- nyenyec  2005. július 25., 22:17 (CEST)

Cryptex -Hova kategóriázzam?

Cryptex Tanácsot kérnék, hogy hova, vagy esetleg ha több lehetőség is van, milyen helyekre rakjam, be kategóriákba? Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 19:07 (CEST)

Egyenlőre ez a besorolás esik hozzá a legközelebb: Kategória: Játékok --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 08:28 (CEST)

Aláírásváltogatósdi

Ez a játék nagyon kezd elharapózni mostanában, és én nem tudom, mit kezdjek vele. Aki csinálja, az viccnek szánja? Vagy a mondanivalóját akarja alátámasztani vele? Tényleg nem értem, mire jó az egész. Engem eléggé zavar, mert nem tudom ránézésre megállapítani, hogy ki mit írt, főleg akkor nem, ha minden megszólaláskor más az aláírás. Esetleg nem hagynátok abba, ha szépen megkérlek titeket?--DHanak :-V 2005. július 25., 20:53 (CEST)

Egy rákattintással megtudhatod, hogy ki írta. Meg különben is ne azt nézd, hogy ki írta, hanem azt hogy mit írt! Egyébként talán jogosan rámfoghatják egyesek ennek a szokásnak az elterjesztését. Szerintem jó szokás:-)Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 22:11 (CEST)

Gyerekség, ha engem kérdezel.... OsvátA. 2005. július 25., 22:03 (CEST)

Ha a státuszsort nézed, a link végén láthatod a felhasználói nevet is. Akinek ez szórakozást jelent, hadd csinálja. – KovacsUr 2005. július 25., 22:14 (CEST)

Tudom, pontosan ezért írtam, hogy ránézésre. Na mindegy. --DHanak :-V 2005. július 26., 00:33 (CEST)

Nekem ez egyáltalán nem szórakozás, hanem plussz gondolatközlés és pussz kattintásszám a Userlapomra. A kattintásszám meg tudomásom szerint internetes körökben értéknek számít.Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 22:35 (CEST)

Talán nem véletlenül első a userlapok közzül, és nem véletlenül a 14. az összes magyar wikipédia oldalak közzül a User: IGe helyezése ebben a statisztikában --Egy önálló egyéniség 2005. július 25., 22:40 (CEST)

A kattintásszám érdekes lehet, ha azt akarod megítélni, hogy egy adott oldal, mint reklámfelület mennyire értékes, de hát ugye a Wikipédia most még non-profit profit, így ez az aspektus nem nagyon jön számításba. Esetleg amiatt hasznos lehet, hogy ha többet kattintanak oda, többen ismerkednek meg azzal amit magadról írsz, a gondolataiddal, stb.; de ez max. a te szempontodból érdem, a Wikipédia számára a nem szócikk névtérbeli lapok látogatottsága -gondolom- gyakorlatilag irreleváns (hiszen ezeket úgyis csak a többi szerkesztő nézi, és nem a kívülálló nagyközönség. Sajnos a magyar Wikipédia esetében, a mostani stádiumban ez még valószínűleg a szócikkek többségére is igaz.) --Csobankai Aladar 2005. július 25., 22:53 (CEST)

Ja, IGe tevékenysége az egyik legkifogásolhatóbb itt, és jó sokan próbálják meggyőzni arról, hogy amit csinál, nem idevaló. Innen a magas kattintásszám, de ez egyáltalán nem érdem: szomorú tény inkább. Data Destroyer 2005. július 25., 22:57 (CEST)

én csak akkor váltogatom, ha IGéhez beszélek... amúgy nem kell kattintani, látszik itt lenn. Alensha  * 2005. július 25., 23:42 (CEST)

Szerintem itt az aláírás egyben mindenkinek a legális nonprofit önreklám és önkifejezési lehetősége. Természetesen profitorientált dolgok reklámozása szerintem nem megengedett. Tehát bárki beírhatja oda a saját nevét, de a maga által képviselni kívánt fontos dolgokat is.Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 08:31 (CEST)

Huleyesegen nyavajogsz Dhanak. A dolgot nem csak Ige csinalja. A dolognak szamos funkcioja lehet:

  • Elrejteni a hozzaszolo szemelyet. Ez volt az eredeti funkcio, es szerintem nagyon szellemes volt. Miert a szemelyt nezed, miert nem a tartalmat?
  • Lehet informacio kozlesimodszer is.

Resident Evil(Vita)


"A kattintásszám érdekes lehet, ha azt akarod megítélni, hogy egy adott oldal, mint reklámfelület mennyire értékes, de hát ugye a Wikipédia most még non-profit profit, így ez az aspektus nem nagyon jön számításba."

Ez igy nem pontos. A Wikipedianak igenis nagyon fontos, hogy hany lekerdezes van, es meg az is, hogy melyik szocikkek a nepszeruek. Ami miatt nem fontos Ige user lapjanak lekerdezeseinek szama, az az, hogy az nem egy szocikk, es velhetoleg inkabb belso lekerdezes.

Jok lennenek olyan statiosztikak, amibol ki van szurve a bejelentkezett felhasznalok lekerdezesei. Ha lehet valahogy jogszeruen megcsinalni, akkor meg a bejelentkezett flehasznalok IP cime, es az anonim szerkesztesek IP cimerol valo lekerdezeseket is ki lehetne szurni, hogy tisztan a kulsoket kapjuk meg.

A statisztikaban ugy latom, hogy nagyreszt a belso lekerdezesek dominalnak meg sajnos. Meg szocikkben is az a vezeto, amit sokszor szerkesztenek. --Math 2005. július 26., 10:00 (CEST)

Végül is divatott teremtettem vele:-)--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 10:04 (CEST)

Math azért lényeges a saját userlapom, mert számomra az is egyféle kategórizálás. Kategórizálva vannak az általam létrehozott, vagy közremüködésemmel továbbírt lapok. Továbbá kis kommentárokkal ajánlani tudom a számomra fontosabbnak tartott lapokat másoknak. Tehát nekem ez az értelme.--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 10:07 (CEST)

Számszerű tévedések is vannak a koncepciós eljárásban

A teljes dominanciára törő itteni társaság, és egy régi üldöző-mániás ellenségem által ellenem indított 1 hetes kitiltási koncepciós eljárás végeredménye sem stimmel. Hitelvtársaim és hitkommiszáraim!:-) Talán nem ártana korrigálni a valóságra. Igy nagyon kilóg a lóláb, akárcsak a tanu című filmben, amikor a tanúvallommás helyett az ítélet papirral összekeverik a dolgokat. Tehát tessék jobban ügyelni a részletekre, ha már egyszer kirekesztenek és dezinformálnak itt egyesek.--Szabadítsul fel a Wikit! 2005. július 26., 08:06 (CEST)

az adott dolgot, lásd itt--Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 08:16 (CEST)

Jogosnak tunik: [6]. Mein Fuhrer mit mondasz erre? AntiChrist(Vita)


Persze, mert ez így csak egy szavazaton mullott. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 09:58 (CEST)

Igazabol igy meg azt is mondhatnam, hogy az eljaras igen aljas. 1 szavazatos tobbseg kitiltott valakit? Undorito. Resident Evil(Vita)

Tovabba:

Az eljaras "torvenytelen" volt, mivel:

1) Nem voltak kidolgozott iranyelvek ilyen szavazasokrol. Meg most sincsenek.

2) Az angol Wikipediaban megszintettek a Quickpollokat. Mi meg allitolag oket vesszuk mintaul. Es ez is van belinkelve a Kitiltasi iranyelvekben.

Szoval hogy a jo budos fenebe jarhatott mar el a Sysop es a Wikipedia kozonsgee ilyen diszno modon? --Math 2005. július 26., 10:14 (CEST)


Hát 100%-osan IGazad van Math. Mondjuk már edzett vagyok ilyen dolgokban és éppen két és fél hetes Spanyolország, jellemzően Andalúziai hiteltérítő és tényfeltáró lazító körúton voltam a családommal az adott kirekesztési időszakban. Nagyon szép a Mór építészet és eléggé fura amikor a világ legszebb és legnagyobb mecsetjei közepébe beépítenek egy katolikus katadrálist. A másfél tonna, minden bizonnyalszámtalan inka halálával járó aranyat tartalmazó szentélyek meg eléggé giccsesek voltak. Többnyire minden szállodában volt internet elérhetőség, de valahogy tudtam, hogy az adott dolog több hasznot hoz nekem mint kárt okoz. Ezért hagytam. Kellett ennek a teljes dominanciára törü bandának mártirt és inkvizíciós eljárásban meghurcolt hőst teremteniük belőlem. Megírtam előre, hogy csak ezt teszik és térjenek érszhez. Jelenleg a saját userlapom a leglágatottabb, a nevem a leismertebb itt. --Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 26., 11:07 (CEST)


Az erintettek szegyeljek ossze magukat, hogy kussolnak a dologrol. Ekkora tusko viselkedest ritkan lat az ember. --Math 2005. július 27., 11:17 (CEST)

Vandálozás

Megkérem azokat, akiket érint, hogy ne nevezzék más szerkesztők (akár elfogult, POV, pontatlan, indokolatlannak érzett stb.) szerkesztéseit vandalizmusnak a szerkesztési összefoglalóban. A vandalizmus szónak van egy jelentése, és az nem ez. Lehet, hogy egyesek viccesnek érzik a szóval való dobálózást, de nem az. A személyes támadások tilalma a szerkesztési összefoglalóra is kiterjed.

A továbbiakban, ha ilyen szerkesztést látok, indoklás és gondolkodás nélkül vissza fogom vonni.

--TG® 2005. július 27., 11:04 (CEST)

Tgr: Megkerlek, hogy ne tegyel tekintelyelvu nyilatkozatokat. Szived joga, hogy ilyeneket indoklas nelkul visszavond. De akkor mindenki masnak is. Honnan veszed a pofat ahhoz, hogy te mondd meg, hogy mi vandalkodas, mi szemelyeskedes, mi elfogult, stb.?

Megkeprlek, hgogy probalj meg a sajat elefantcsonttornyodbol kilepve gondolkodni, vagy ha ez nem megy, legalabb ugy fogalmazni, mintha latnad, hogy a masik velemenyet nem kinyilatkoztatassal kell kezelni.

Nem a te feladatod itt az eszt osztani, es megmondani, hogy mi a franko, mi nem, ki az Igazi vandal, ki nem, ki komolytalankodik, ki nem.

A WIkipedia egeszenek jobb volna, ha tobben tul tudnanak lepni azon, hogy szemelyes felemenyuket AZ IGAZSAGNAK tuntetik fel, es meg azonis, hogy tobbsegi szemelyes velemenyuket AZ IGAZSAGNAK tuntessek fel. Meg a tobbsegi szemelyes velemeny SEM AZ IGAZSAG. Tehat meg ha sokan vandalkodasnak tartanak is valamit, akkor is legfeljebb annyikellene, hogy tortenjen, hogy a tobbsegi velemeny ervenyesul. Nem pedig az, hogy a tobbseg a kisebbsegi velemenyt lenyomja.

Nem tudom, fel tudod-e fogni a kulonbseget.--Math 2005. július 27., 11:10 (CEST)

Math! Egyetértek veled. Továbbá Tgr mára már teljesen Hitkommiszárként is viselkedik még ezen felül. II. János Pélnál a kritikának mindig helye van elvet sértve, több korrekt forrásmegjelőlés mellett, egyesek márként kell értelmezni, nevetséges indokai alapján vandálkodik az adott lappban. Tehát Trg vanalizálja a lapott Data Destroyerrel együtt. Ez a források megadása után már TÉNY.---Szabadítsuk fel a Wikit! 2005. július 27., 11:15 (CEST)

[ személyeskedés törölve m ] amíg nem tudtok végre normális (normális=egyértelmű) forrást hozni akár az inkvizícióra, akár a délszláv hábors részre, addig a szócikk vissza lesz állítva. Ennyi. Rohadt unalmas a hülyeségeiteked gyomlálgatni, de hát ez van. Data Destroyer 2005. július 27., 11:17 (CEST)

Geprombolo: IGNORE OFF Kedves csokkent latokepessegu szerkesztotarsam. A forras meg van adva, ugyhogy vaksisagbol legyszi ne vandalkodjal!. IGNORE ON. --Math 2005. július 27., 11:22 (CEST)

Math: valóban, nekem és mindenki másnak is szíve joga (és remélem, hogy minél többen meg is teszik - nem hiszem, hogy csak engem idegesít, hogy egyeseknek minden második szava "vandál", "troll", "destruktív" vagy más efféle, miközben legfeljebb ha halvány fogalmuk van ezeknek a szavaknak a jelentéséről). És neked is szíved joga addig feszíteni a húrt, amíg az el nem pattan...

Ami a többséget és a kisebbséget illeti, vannak esetek, amikor a többségi vélemény nem lehet erősebb a kisebbséginél (ilyen például az NPOV), és vannak esetek, amikor igen (ilyenek például az irányelvek). Ha neked az a kisebbségi véleményed, hogy a személyeskedés jó és kívánatos dolog, ennek hosszú távon az lehet az eredménye, hogy a Wikipédián kívüli kisebbség leszel. (Ez nem kinyilatkoztatás, hanem a személyes véleményem. Jóslat, ha úgy tetszik.)

(Mivel mostanában kevesebb időm van, fokozottan igyekszem kerülni a végtelen vitákat és egyéb értelmetlen szájtépéseket, úgyhogy ez az utolsó hozzászólásom ez ügyben.)

--TG® 2005. július 27., 11:45 (CEST)

A délszláv háború támogatására vallási, pláne anyagi eszközökkel? Hol van erről egy fél ellenőrizhető forrás? Az inkvizícióra a hvg-cikk meg minden, csak nem forrás, ahogy azt a vitalapon kifejtettem, de nyugodtan magyarázd csak tovább a megmagyarázhatatlant. Data Destroyer 2005. július 27., 11:31 (CEST)


Tgr: Nagyjabol mellebeszeltel, ezert sajnalom, hogy nem sikerult erdemben meggondolnod a gondolataimat.

A gondolatom annyi volt, hogy a tobbseg minositheti valakinek az akciojat vandalkodasnak, es vissza is vonhatja. Te szemelyesen is minsoitheted valakinek az akciojat vandalnak, es visszavonhatod. De azon ugralnod, hogy "en mondhatom, hogy vandal, de te nem mondhatod, hogy vandal, mert teneked nincs igazad", az:

1) Gyerkekes 2) kinyilatkoztatas jellegu 3) Logikailag nulla, ugyanis nem mond tobb ervet annal, minthogy szerninted o a vandal, es nem te 4) hatalmaskodo, ugyanis vagy elismered, hogy mindenki minosithet mast vandalnak, ha ugy gondolja, vagy nem, de akkor te se tedd!

Egyebkent en a trollnak minositest elleneztem, es nem is teszem. A vandalnak minosites az mar korabban szokassa valt. Meg lehetne egyezni konszenzus utjan, hogy keruljuk mindket minositest, de akkor ez mindenkire ervenyes iranyelv legyen. Vagy elvetjuk ezt az iranyelvet, de akkor meg nincs mit ugralnod.

Az olyan iranyelveknek semmi ertelme, hogy "vandalnak csak akkro minsoitsel valakit, ha tenyleg vandalnak gondolod". Es az olyan ervelesnek sincs, hogy "de teneked nincs igazad, ugyhogy te ne hasznald azt a szot, hogy vandal, ezt csak en hasznalhatom, mert nekem van igazam".

Osszessegeben azt kellene felfogni, hogy a rendszernek ugy van ertelme, ha:

1) Vannak objektiv ervek. Logikai dolgok, amivel lehet ervelni egymas ellen. (ezek tulajdonkeppen nagyon nagyon nagyon szeles korben elfogadott interszubjektiv konvenciok) 2) Vannak mindenkire ervenyes elfogadott iranyelvek. Ezek a WIkipediaban tobbseget szerzett interszubjektiv dolgok, konvenciok. 3) Van a leggyengebb dolog, a szubjektiv velemeny: "szerintem igy van, nincs igazad..." (sok ilyen egybecsengesebol lehet egy 2. szintu erv).

A harom szintet nem kellene osszekeverni. Tehat azert, mert valami szerinted nem vandalkodas, mas szerint meg az, akkor te ezt a 3) szintu ervkent elmondod, es kesz. Nem helyes a dologgal meg egy kort tenni, es hozzatenni azt, hogy "ne merjetek a velemenyeteket ugy kifejezni, mint ahogy en kifejeztem, mert nincs igazatok!"

--Math 2005. július 27., 12:00 (CEST)

II. János Pál pápa és a Vatikán szerepe a Horvátországi háborúban FORRÁS

A vitát áttettem a Vita:II. János Pál lapra. --DHanak :-V 2005. július 27., 18:07 (CEST)

3VSZ

Sikerult megint megszegni a 3VSZ szabalyat. Nem csak nekem, de egyben Tgr is megszegte. Az esetbol szerintem most mar eszhez kaphatnatok vegre, hogy baj van azzal az iranyelvvel. [7]

Ugyanis a 3VSZ szabalya jelen formajaban egyszeruen egy technikai vulgaritas. Tulajdonekeppen arrol vans zo, hogy 4-szer senki sem vegezhet torlest ugyanazon a napon ugyanabban a szocikkben. Ennek semmi koze a "visszaallitas" fogalmahoz.

Sem Tgr, sem en nem szandekoztunk 3-nal tobbszor visszaallitani ugyanazt a dolgot, hanem belebocsatkoztunk tobb kerdesbe ugyanazzal a szocikkel kapcsolatban, es vegeztunk 4 torlest azon a szocikken, amik nem ugyanarrol a dologrol szoltak.

Ad abszurdum, ha valaki egy oldalon torol kulon kulon 4 szemelyeskedest, akkor az megszegi a 3VSZ szabalyat. Abszurdum, nem?

Valoszinuleg, ha jol utananeznenk, akkor kiderulne, hogy sokan elkovettek hasonlo dolgokat, a szerkesztesi haboru legcsekelyebb szandeka nelkul. Tehat ki lehetne vagni egy napra vagy 5 szerkesztot valoszinuleg.

--Math 2005. július 27., 18:11 (CEST)


A WP:3VSZ célja a szerkesztési háború és a szerkesztési háborúzás leállítása. Ha én 5 szerkesztésben kijavítok 5 helyesírási hibát egy szócikkben, akkor az valóban 5 visszaállítás de emiatt semelyik admin nem fog blokkolni, mert nincs szerkesztési háború. A II. János Pál lapon volt szerkesztési háború, nem is egy, nem is kicsi. Pont az ilyenek leállítására van a WP:3VSZ. -- nyenyec  2005. július 27., 18:19 (CEST)
Nem értek egyet: helyesírási hibák kijavítása nem tesz semmissé korábbi változtatásokat, mivel nem változtat a szöveg tartalmán, értelmén, így nem minősül visszaállításnak. --DHanak :-V 2005. július 27., 19:17 (CEST)

Akkor ezzel elismerted, hogy:

1) Az iranyelv nem kielegito. 2) A te onkenyskedeseddel akarod kipotolni a nemkielegito voltat.

Nem forumban vagyunk kerem szepen, hogy teged idezzelek. Ennel fogva teneked nem moderatori szereped van, es ennel fogva elfogadhatatlan az eljaras, amit vazoltal.

Vagy vallalod, hogy kitiltod azt is, aki 4 helyesirasi hibat torol, vagy modositani kell az iranyelvet.

--Math 2005. július 27., 18:23 (CEST)


Visszaállításról van szó. Ha valaki helytelenül ír egy szót, te kijavítod, és valaki visszajavítja a helytelenre (vagy „másikra”, vélemény-különbség esetén), akkor ez utóbbi az, ami számít, mert visszaállítás. Ha kijavítod, és úgy marad, akkor az egyszerű szerkesztés volt. --grin 2005. július 29., 11:26 (CEST)

(Amúgy sosem értettem, mi ebben a hatalmas probléma, mármint hogy „véletlenül megszegtem a 3VSZ-t”; nem tudom, hogy lehet „véletlenül” megszegni: ha soha nem állítasz semmit vissza, sosem szeged meg. Ha minden visszaállításod előtt alaposan gondolkozol, megnézed hogy nincs-e más módja, és akkor is igyekszel elkerülni akkor valószínűtlen, hogy blokkoltatod magad.) --grin 2005. július 29., 11:26 (CEST)


"Az adminisztrátoroknak nincs speciális autoritásuk (tekintélyük, hatalmuk) a Wikipédia felett,"

[[8]]

Ezzel ellentmondasos egy csomo masik iranyelv, amely a Sysopnak bizony specialis hatalmat biztosit, es moderatori szintre emeli.

--Math 2005. július 27., 18:27 (CEST)


Valóban, bele kéne írni explicite, hogy mi a szabály célja és háttere, hogy az adminok a szabály szellemében tudjanak eljárni. Nicsak már benne is van: "A 3VSZ a szerkesztési háborúkat hivatott megállítani.".
Lásd még Wikipedia is not a bureaucracy:
Disagreements should be resolved through consensual discussion, rather than through tightly sticking to rules and procedures. Instruction creep should be avoided. A perceived procedural error made in posting anything, such as an idea or nomination, is not grounds for invalidating that post. Follow the spirit, not the letter, of any rules, policies and guidelines.
Ha egy admin nem a szerkesztési háborúk megállítására használja a 3VSZ-t, akkor nem a szabály szellemében jár el. Ilyenkor én leszek az első, aki tiltakozik.
-- nyenyec  2005. július 27., 18:39 (CEST)


Nyenyec: Ez javitana a helyzeten, de a fenti idezet ertelmeben szamomra meg elfogadhatatlan. A sysopnak nem szabad, hogy nem egyertelmu szabalyoknal holmi "szabalyok szellemeben" jarjanak el, a szoszerinti jelentesen tullepve. Ha a Sysop "szabalyok szellemeben jar el" (a szoszerinti ertelmen tullepve), akkor specialis hatalma van a Wikipedia felett: merlegelesi hatalma. Akkor moderator, es nem Sysop.

Az iranyelveket ugy kell megalkotni, hogy a Sysopnak ne kelljen merlegelnie, azaz ne kelljen szabalyok szellemeben eljarnia, hanem egyertelmuen szabalyozva legyen, hogy mikor hogy kell eljarnia (mint sysop).

--Math 2005. július 27., 18:46 (CEST)


Veszelyesnek tartom az altalad idezett szoveget. Ezzel a szellemmel a diktatura szelleme is megjelenik. --Math 2005. július 27., 18:51 (CEST)


Ja meg annyit, hogy ha azt nezzuk, hogy a "3VSZ szaballya szellemeben" mi a helyes eljaras, akkor szerintem amikor multkor kitiltottal, akkor nem e szerint jartal el. Szerintem legalabbis. --Math 2005. július 27., 18:55 (CEST)

Diktatúra, schmiktatúra. Nem is lenne olyan rossz egyébként lásd Jimbo Wales, Larry Wall, Linus Torvalds stb.
Nem én blokkoltalak, hanem Grin. 4-szer visszaállítottad mások szerkesztéseit ugyanazon a lapon 24 órán belül. Ha ez nem szerkesztési háború, akkor nem tudom mi az.
A túlzott részletességgel való szabályozás csak arra jó, hogy a kötekedőknek legyen mibe belekötnie, illetve kitermeljünk egy Wikipédia-jogász réteget magunknak. A sysopoknak van és kell hogy legyen mérlegelési lehetőségük, ezért választjuk ki nagy gonddal őket és ezért lesz csak olyanból adminisztrátor, akinek a túlnyomó (80%+!) többség bizalmat szavaz.
Mikor valaki támogatok a jelölésben, megszavazom azt is, hogy pl. különbséget tud tenni a vandalizmus és a szerencsétlen szerkesztés között, el tudja dönteni mikor indokolt levédeni egy lapot, mikor hajtható végre az azonnali törlés és még sok minden mást.
Ha nem lenne mérlegelési lehetőség, akkor nem lenne szükség adminisztrátorokra, elég lenne néhány száz sor programkód.
Szerencsére ott van a nálunk 50-szer nagyobb angol (és a 20-szor nagyobb német) Wikipédia és látszik, hogy mi működik és mi nem.
-- nyenyec  2005. július 27., 21:45 (CEST)


Nyenyec:

1) Ha engem kerdezel, akkor szerintem a Wikipedia egy kis atalakitassal valoban mukodhetne akar Sysopok nelkul is. Annyi kellene, hogy lehessen torolni szocikkeket. Ezekrol ugyanugy szerkesztesi haboruk lehetnek, mint barmi masrol, tehat meroben uj gondot nem okozna.

2) A jelenlegi megkozelites az, hogy hat azert megiscsak alkalmazzunk nehany embert, aki be tud avatkozni ezekbe az ugyekbe, meg le tud blockolni nehany IP cimet. Jo. Az eme ertelmezesem es a fenti idezet szerint ez a sysopnak egy minimalis merlegelesi lehetoseget jelent. Es az iranyelv az, hogy legyen is minel minimalisabb

3) Ennek ertelmeben a sysopnak nem volna szabad olyan hatalmanak lennie, hogy o tippelgeti, hogy melyik IP cim kivel azonos, ki rosszindulatu, ki troll meg hasonlok.

4) Ezene rtelemzes szerint a 3VSZ szabalyanak is egyertelmunek kell lennie, es nem szabad merlegelest hagyni a sysopnak.

5) a tegnapi eset alapjan Grin pontosan olyan algoritmikus automatakent viselkedik, ahogy te mondtad. ez az egyik konzekvens megoldas. ez esetben a 3VSz szabalya azt jelenti, hogy senki sem torolhet 4-szer semmit egy szocikkbol, meg helyesirasi hibakat sem. igy a 3VSZ szabalya egyertelmu, a cimenek es celjanak nem teljesen megfelelo modon van megkonstrualva

6) a masik lehetoseg, hogy a 3VSz szabalyat megprobaljuk ugy atfogalmazni, hogy az ne adjon sok merlegelesi lehetoseget a Sysopnak, de kifejezze azt, ami a celja.

7) jelenlegi helyzeteben a 3VSZ szabalyara lehet egy algoritmust csinalni, sot, szerintem ajanlatos is volna. nagyon jo otlet volna, ha a rendszer jelezne, hogy "most csinaltad a 3. olyans zerkesztest,a mi a szabaly hatalya ala esik, a 4.-nel nagyon vigyazz!". aztan a 4. alkalommal ertesitene a sysopot, aki merlegeles nelkul blokkolna az illetot. ez jo volna, mert akkro legalabb objektiv volna minden, es raadasul kapnank valami figyelemztetest, nem esnenk folyton abba a hibaba, mint most, hogy akaratlanul is megszeglyuk a szabalyt.

a 3VSz szabaly algoritmusa:

a) visszaallitasnak minostul az, amikor az uj, az elozo verzio nem resze teljes egeszeben az uj verzionak (tortent torles) b) 24 oran belul a 3. visszaallitasnal figyelemztetes a szerkesztonek c) 24 oran belul a 4. visszaallitasnal uzenet a sysopoknak

meg lehet csinalni, nem?

8) kitiltaskor az uzenet: "Szia! Mivel megsértetted a három visszaállítás szabályát a II. János Pál lapon, 24 órára felfüggesztettem szerkesztési jogaidat a Wikipédiában. A határidő 2005.jul.28. 21:02-kor jár le. Kérjük ez előtt ne próbálj szerkeszteni, mert a blokk ilyenkor automatikusan kitolódik, az időtartam számlálása újrakezdődik."

ez hulyesegnek tunik, mivelhogy nem tudok megprobalni szerkeszteni. nem lehet. en egyebkent innen szoktam eszrevenni, hogy ki vagyok tiltva, nem a zuzenetbol, tehat jol is van ez igy, csak a figyelemztetes felesleges.

--Math 2005. július 29., 10:15 (CEST)


Egyelőre csak a legfelső Math kérdésre: tudjuk, hogy szerinted a sysopnak ne legyen döntési lehetősége, ne mérlegelhessen, ne legyen lehetősége engedni, figyelembe venni külső tényezőket (szerkesztők múltbéli viselkedését, azóta tanúsított pozitív hozzáállását, stb stb), és egyáltalán ne is legyenek sysopok. Ezt szerintem mindenki elolvasta, megértette. Én úgy gondolom, hogy nincs igazad; szerintem a legtöbben úgy gondoljuk, hogy nincs igazad; a Wikipédia projektek tagjai és a Wikimedia úgy gondolja, hogy nincs igazad. Ha esetleg elfogadnád, hogy a véleményed jelentős kisebbségi vélemény, és nem igyekeznél minden áron ezen vitatkozni, akkor az nagyban emelné a tevékenységet produktivitását (szócikkek irányában).

Ha sok az energiád menj az angol wikipédiába, és győzd meg őket hogy szűnjön meg az ArbCom és a Sysopok. Majd jelezd, ha sikerült, érdekelne. Mi itt túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy az enegriánkat arra pazaroljuk, hogy újra és újra erről vitatkozzunk veled.

Véleményem szerint. --grin 2005. július 29., 11:33 (CEST)


Grin: Nezd, en ertem, hogy te miert nem erted, hogy mi a gond. Te nem kerultel vele szembe, es te Sysop vagy. Ertetlenkedo, onzo, vaksi, vulgaris hozzaszolas volt. Nagy naiv vagy, ha valobana zt hiszed, hogy a dolog ilyen egyszeru. Sztalin elvtarsnak tul kellene lepnie mar azon a gondolkodasmodon, hogy "szamomra egyertelmu, hogy szerintem mi a helyzet, es mivel Sysop vagyok, szamomra ezen tul nincs is problema" --Math 2005. július 29., 11:30 (CEST)

Grin: Az also megjegyzesedre: a baj az, hogy ez nem csupans zerintem van igy, hanem bizony iranyelv:

"Az adminisztrátoroknak nincs speciális autoritásuk (tekintélyük, hatalmuk) a Wikipédia felett,"

[[9]]

Tehat ilyen egyszeruen ne sopord mar le!

A masik, hogy tul kellene lepni azon, hogy "a tobbsegi velemeny dont, es kesz". Esszeruseg is kellene nem csupan vulgardemokracia.


Ha sok az energiád menj az angol wikipédiába, és győzd meg őket hogy ezt toroljek: "Admins have no special authority on Wikipedia," [10]. Majd jelezd, ha sikerült, érdekelne.

Addig meg vedd komolyan!


"Visszaállításról van szó. Ha valaki helytelenül ír egy szót, te kijavítod, és valaki visszajavítja a helytelenre (vagy „másikra”, vélemény-különbség esetén), akkor ez utóbbi az, ami számít, mert visszaállítás. Ha kijavítod, és úgy marad, akkor az egyszerű szerkesztés volt. "

Def1: Helyes pedig az,a mit grin annak gondol. Def 2: Ha veletlenul meg sem az a helyes,a mit Grin gondol, akkor a Def1 szabaly lep ervenybe.

Grin te tenyleg ilyen ertetlen vagy?! --Math 2005. július 29., 11:37 (CEST)


Először is a fenti szöveged egésze sértően udvariatlan (van rá egy kifejező szó, de nem akarom előhozni, mindenki tudja szerintem, mire gondolok). Ha képtelen vagy kulturáltan fogalmazni, akkor szükségtelen hozzám beszélned, mert a mocskolódásod elfedi a mondandódat.

Grin: Nezd, en ertem, hogy te miert nem erted, hogy mi a gond.

Tévedsz, én pontosan értem, hogy neked mi a gondod. Te viszont semmit nem értesz: nem érted meg, hogy ez miért csak a te gondod, és nem globális gond. Ezt nem csak nem érted, de nem is vagy képes meghallani ha mások mondják neked, nem hogy felfogni. (Ez mellesleg igaz minden egyes problémádra, ami csakis számodra egyértelmű és nyilvánvaló, beleértve azt, hogy mindenki más hülye, minimum. Képtelen vagy tévedni – vagy legalábbis ezt felismerni, belátni.) Teljesen fölösleges neked magyarázni, hogy hány helyen tévedsz, mert teljesen elengeded a füled mellett. Többször próbáltam, nem működik. Amit most írok is fölösleges neked, inkább a többieknek szól, értelmezésképp.

a baj az, hogy ez nem csupans zerintem van igy, hanem bizony iranyelv

Ismét valami, amit te hiszel, és ettől „igazsággá válik”? Miért lenne ez irányelv? És miért jelentené azt, amit te belemagyarázol? Mert TE mondod, attól már igaz? Igazad van, jól érzed, hogy ha valamit én mondok – vagy bárki, aki hónapok, évek óta szerkesztő – az bizony „igazabb”, mint amit te mondasz. Vedd észre, hogy ezt te képtelen vagy elfogadni, szerinted neked jogod van arra hogy azonnal minden szavad szent igazsággá váljék. Ezt – szerintem – képtelen vagy belátni, elfogadni; számodra elviselhetetlen, hogy vannak, akik fontosabbak nálad, vagy hogy másoknak igaza legyen veled szemben. Sajnálom: az a szerkesztő, aki több száz vagy ezer hasznos szerkesztéssel rendelkezik fontosabb, mint aki csak a vitalapok bajnoka, és ott is inkább csak a sértegetési oldalon. Ez számodra elfogadhatatlan, „igazságtalan”, és harcolsz ellene. Erre a viselkedésedre van sok jó pszichológiai szó, de gondolom nem szükséges őket ideírnom.

tul kellene lepni azon, hogy "a tobbsegi velemeny dont, es kesz". Esszeruseg is kellene nem csupan vulgardemokracia

Egyrészt ezen mi nem fogunk túllépni; neked megvan rá a lehetőséged úgy, hogy más projektbe lépsz „túl”. A Wikipédia alapja a közösség, ezt már annyiszor mondtam, hogy már lassan billentyűmakróba kell tennem. Másrészt jól fogalmazod: ésszerűség is kell a többségi vélemények kontrolljaként, emberi mérlegelés; ezt biztosítják a sysopok (és a több szintű „vezetőség”) nem teljesen merev döntési mechanizmusai. Na persze most felkacagsz, „hogy igen ám, de én olyanra gondoltam, ahol minimum Én, Math dönthetek!”... igen, biztosan elviselhetetlen számodra, amikor mások dönthetnek, te pedig nem, ráadásul úgy dönthetnek, ahogy neked nem tetszik. Hát pedig ez van: ez a közösség nem a „Math–szabályokra” és a „Math–logikára” épül, hanem sok más, ezeknél jóval elterjedtebb eljárásra. Te azért harcolsz, hogy az egész a te szabályaid alapján menjen. ....de ezt már többször elmondtam.

Ha sok az energiád menj az angol wikipédiába, és győzd meg őket hogy ezt toroljek: "Admins have no special authority on Wikipedia,"

Miért? Én nem akarom a rendszert megváltoztatni. Te akarod. A magyar sysopok szinte ugyanazon szabályok alapján működnek mint az angolok, tehát ha a mi szabályainkat meg akarod változtatni, akkor az angollal kezdd. (Pl. az ArbCom lényege, hogy pár ember bármit dönthet, embereket zárhat ki akár örökre, és nem lehet ellene tenni semmit. Belegondoltál már, hogy ez ellen kellene főképp harcolnod? Teljesen logikátlanok!) Nekem így jó, a fenti mondat is, ami ugyan nem irányelv, de jelzi, hogy az admin nem isten, amit te nem értesz, pedig, sej, ezt is sokat sokszor leírták már neked.

Grin te tenyleg ilyen ertetlen vagy?!

Sértegess csak, remélem, hogy ezzel boldoggá teszed magad, és tovább fogsz élni. Mindenesetre belátom, hogy neked teljesen fölösleges bármit elmagyarázni: a te világodban nem létezik olyan fogalom, hogy „mások igazsága”. Mindenesetre engedd meg, hogy gratuláljak az általam írtakkal kapcsolatos lényegi hozzászólásodhoz! Most már tudja mindenki, hogy pontosan mi a problémád a szabály értelmezésével. Jó veled a párbeszéd! --grin 2005. július 29., 22:57 (CEST)Grin,

1) engedd meg, hogy a tapasztaltabb vitatkozo neveben felhivjam valamire a figyelmedet. Ez nem azert igaz, mert en tapasztalt vitatkozo vagyok, de te azert nem veszed eszre, mert nem vagy az. Szoval amikor valaki sorban azt irja, hogy a masikkal nincs ertelme vitazni, de megis azt teszi, akkor az jelzi, milyen alacsony szintre ert a vitaban. A masik retorikai lenyomasanak szandekat jelzi. Hasonloan az is, amikor sejtetsz, de nem mondasz ki dolgokat. Aljas, sunyi megoldas. Az is a sekelyesedo vita egyik jellemzo jele, amikor az egyik fel a masikat azzal vadolja, hogy:

"Képtelen vagy tévedni – vagy legalábbis ezt felismerni, belátni.) Teljesen fölösleges neked magyarázni, hogy hány helyen tévedsz, mert teljesen elengeded a füled mellett. Többször próbáltam, nem működik."

" te világodban nem létezik olyan fogalom, hogy „mások igazsága”. "

es hasonlok. ezek aljas hazugsagok.


Merthogy ebbol tenyszeruen annyi igaz, hogyneked en nem adtam igazat. De te sem nekem. Tehat ez egy olyan ures puffogtatas,a mit en is visszapufogtathatok.


2) ervelesi hiba az is, hogy az en velemenyemet eltulzod. "Na persze most felkacagsz, „hogy igen ám, de én olyanra gondoltam, ahol minimum Én, Math dönthetek!”... " En ugyan nem a magam formajara akarom faragni a wikipediat, mindig a logikara hivatkoztam, ami megiscsak egy kevesbe elfogult dolog, mint az, hogy:

"Másrészt jól fogalmazod: ésszerűség is kell a többségi vélemények kontrolljaként, emberi mérlegelés; ezt biztosítják a sysopok"


2 b) Ezt kulon kiemelem "Hát pedig ez van: ez a közösség nem a „Math–szabályokra” és a „Math–logikára” épül"

Az elozo idezetboll atszik, hogy te vagy az, aki Grin logikat akarsz bevezetni a Wikipediaba.

En a tobbsegi velemeny kontrolljakent a logikat neveztem meg, nem pedig valamifele math-logikat. Te viszont explicit a Sysyopokat jelolted meg. Tehat amivel engem vadolsz, az hazugsag, viszont te magad nyiltan vallottad par sorral fentebb.


3) a logika sem sajat onzo vagyam. A logika joval regebbi, szeleskorubb, elfogulatlanabb konszenzus, mint barmi mas, amire te hivatkozol.

4) erved ezen tul nem all semmibol. Nem reagaltal erdemben semmire

5) te viszont alkalmazol tekintelyervu ervelest. Te mondod meg, hogy ti (kik is?) mit nem fogtok csinalni. Miota vagy te a wikipedia? Kiknek a neveben beszelsz? Ki az, aki elfogadja, hogy te mondd meg, mit nem fog soha csinalni? Tekintelyelvu erveles az is, hogy ak regebben itt van, vagy tobbet szerkeszt,annak az erve tobbet er. Masreszt szamolod a szerkeszteseimet? Szerintem mar jelentos hozzajarolas.

6) nekem az adminokat korlatozo iranyelvrol meg van az interpretaciom. Neked van egy, ami rejtelyes, hogy mi, csak annyit arultal el, hogy mas. Aztan enny. Ez neked parbeszed? Ezutan a tied az igaz, mert te vagy itt a jani. Ez neked parbeszed? Egyaltalan mi igaz, ha el sem mondtad az interpretaciodat?

7) az altalam felvetett problema az elmult honapban meg 3 embert erintett rajtam kivul retorzioval. Azt ertem, hogy Ige neked senki. Node Tgr es Gubb is?!

8) en az angol wikipediaban nem vagyok aktiv, nem akarok ott valtoztatni dolgokat. De el is felejtetted, hogy az odakuldesed mero retorikai fogas volt, igazan sszanalmas, hogy az altalam visszadobott retorikai fogasodat szo szerint veve kalapalod tovabb.

9) kivancsi vagyok, hogy a pszichooogiai utalasaidat nyenyec elvtars ugyanolyann kenyesen veszi-e sertegeteskent, mint az en tortenelmi hasonlataimat. Szerintem a pszichologiai utalasok nagysagrenddel durvabbak. Nyenyecnek mar reg ugralnia kellene

10) ugy latom, a sertegetesekre koncentraltal, a tobbi neked tenyleg fedett maradt. Nem az en keszulekemben van a hiba szerintem

leszallhatnal mar a magas tronrol, es mehetnel emberek koze! Le kene szallni a magas tronrol. math

grin: ha osszehasonlitod az en kozremukodeseimet es a tieidet az elmult ket hrtben, akkor latod, hogy te az utobbi ket hetben praktikusan 0 szerkesztessel jarultal hozza a wikipedia szocikkeihez. en meg.... szoval ne nagyon ugralj, mert tokon szurod magad, te burokrata! math

A 3VSz mitizalasa

Szerintem agyonmitizaljatok, es tul nagy jelentoseget tulajdonitotok a 3VSZ szabalyanak. Elfelejtitek, hogy az csupan egy egeszen mellekes segedeszkoz. Ugye nem arrol van szo, hogy a 3VSZ oldana meg az ellenkezo velemenyeket, nem alakit ki konszenzust. Arrol van szo csupan, hogy bizonyos mertekig gatat vet a szerkesztesi haboruknak. Meg arrol sincs szo, hogy megelozne a szerkesztesi haborukat, csupan egy kis korlatot jelent. Igazabol annak is eleg elhanyagolhato.

Valojaban ha valaki szerkesztesi haborut akar, akkro azzal, hog napi 3-szor visszaallit valamit, egesz jol el van. Napi haromszor vissza kell allitani azt, amit o csinalt. Eleg munkas dolog. Ha eleg jo a kitartasa, akkor eleg jol eljatszadozhat vele. Igazabol a 3VSZ nem sokat oszt vagy szoroz ezen:

a) Ha a szerkesztonek eleg kitartasa van, akkor 3VSZ-szel egyutt is eleri, hogy a szocikk az o verziojat is tartalmazza idonkent. b) Ha nincs kitartasa, akkor meg a 3VSZ nelkul is a tobbseg gyoz.

Tehat mit segit a 3VSZ? Alig valamit.

Vgay nezzunk egy meg durvabb esetet. Vegyunk egy trollt. Ot aztan a 3VSZ igazan nem akadalyozza meg. Mondjuk a troll elhatarozza, hogy o most egy hetig marpedig rongalja a WIkipediat, erre tud szanni napi 5 orat. Mondjuk ez azt jelenti, hogy mondjuk 300 elallitast tud csinalni napjaban. Eleg szorgalmas, kitarto kis troll. Namost azt hinnetek ugye, hogy a 3VSZ megfekezi ot?!

Ugyan mar, bargyu egy nezet. Hat kivalaszt mondjuk 100 szocikket, es mindegyiket napjaban 3-szor vegigvaltoztatja. A 3VSZ csak annyit nehezit, hogy valtogatnia kell a lapokat. Nem egy nagy ugy. Igazabol meg azt is mondhatnank, hogy segit neki, mert hat ahelyett, hogy egy lapra kellene figyelni, vegig kell kovetni a trollt, mert szetszorodik a rongalasa.

Namost tehat igen ketseges ennek a 3VSz-nek a jelentosege.

Ennek ellenere ti annyira mitizaljatok, hogy inkabb buntetesbe vagtok olyan embereket, akik akar joindulatuak is voltak, es ezzel igazsagtalansagokat kovessetek el. (Tgr es enkozulem valamelyikunknek valoszinuleg igaza volt. Vallajatok azt, hogy IP cimeket talalgattok, es ezzel igazsagtalansagokat kovessetek el. Mindezt egy olyan iranyelvert, amelyik egy laig valamire jo kis segedeszkoz.

A furdoviz kedveert megolitek a babat.

--Math 2005. július 29., 15:09 (CEST)


a) visszaallitasnak minostul az, amikor az uj, az elozo verzio nem resze teljes egeszeben az uj verzionak (tortent torles)

Ez nagy butaság lenne: így arra sem lenne lehetőség, hogy valaki a saját szövegén javítson. Továbbá, mint feljebb írtam: a helyesírási hibák, elütések javítása aligha számíthat visszaállításnak, mivel nem teszi semmissé a korábbi szerkesztést. Megjegyzem, az sem számít visszaállításnak, ha beleírsz valaki szövegébe, vagy egy-két szót törölsz belőle. Legalábbis elsőre. Ha aztán valaki visszaállítja, és te újra törlöd, az már igen. --DHanak :-V 2005. július 29., 17:41 (CEST)

Elég volt a sértegetésekből

Kész, Math, ez a "sztálin elvtárs"-ozás volt az utolsó utáni, utáni, utáni sértegetés. Ha számtalan kérés és figyelmeztetés után sem vagy képes betartani a WP:KSZT-t és a WP:CIV-et, akkor valamit tenni kell. (Már hosszú hetekkel korábban tenni kellett volna valamit, de jobb később, mint soha). Elkezdtem összeítni a kitiltási javaslatot veled kapcsolatban. -- nyenyec  2005. július 29., 18:17 (CEST)

Nyenyec,

1) az emberek mindenkeppen minositik egymas velemenyet, tetteit, viselkedeset itt is: "tevedsz", "hazudsz", "rombolsz", "nem vagy kovetkezetes", "ketszinu vagy", "hatalmaskodsz", stb.


2) idonkent erre (tortenelmi) hasonlatokat hasznalnak: Szent Pál, vandál, Wikipédia:Troll, barbár, naci, komcsi-berenc...

3)ezek kozul a nacizas es komcsizas bevett politikai eszkozok. csinal ilyet a jobboldal, baloldal, a Bush ellen tuntetok, stb... csak a Wikipedistanak tilos a szolasszabadsag?

4) a hasonlatok az erveles bevett modszerei, hatasosak lehetnek. Ami szemelyeskedes hasonlattal, az anelkul is az, ami nem szemelyeskedes, az azzal sem az

5) a szemelyeskedes nem egy objektiv fogallom. A wikipediaban nincs definialva, es konszenzus sincs rola

6) ez nem gond, amig csak tanacs jellegu az iranyelv. De gond, ha valai torol, retorziot kezdemenyez. Abbszolut kicsinyes es ertelmetlen a sajat izlesedet raeroltetni masra

7) a wikipedia iranyelvei maguk tartalmaznak esetleg szemelyeskedesnek minositheto: Wikipédia:troll, Wikipédia:vandál, ezeket toroltetni akarod?

8) teged valamiert ezek nem zavarnak, viszont zavar ehhez hasonlo mas tortenelmi hasonlatok. Ez kovetkezetlen, de ertheto: onzoen gondolkodsz, az zavar, ami teged sert. Szubjektiv vagy, es ra akarod eroltetni onzo szempontjaidat masra. Jok rad azok a hasonlatok, amiket irni szoktam.

9) a szemelyeskedes tema abszolut inproduktiv: a szocikkekben nem jelenik meg. A tema nyomasaval nem javitod a szocikkeket, sot, lefoglalsz szerkesztoi kapacitast. Rontod a wikipedia celtartalmat.

10) ha megprobalod onzo szempontjaid alapjan a kkitiltasomat, remelem nem jarsz sikerrel. Nem gondolom, hogy bunos vagyok, jelzoim nem jobban szemelyeskedesek, mint a wikipedia sajat jelzoi. Geprombolo meg joval csunyabbakat szokott mondani. Remelem, hogy nem csinalsz precedenst ahhoz, hogy a sysopokat nem szabad visszaelessel vadolni.

11) de az eddigi tapasztalataim alapjan a nyajadnak lincshangulata van, tehat, ha a rendor odaut, akkor lincs lessz

12) szamtalanszor valaszoltam mar beszolasaidra, nem sokat bagozol oda. Nem valaszolsz a kritikakra, minosithetetlen dolgokat csinalsz a belatas, a bocsanatkeres nelkul. Most kezdemenyezzem a kitiltasod?

13) mit ersz el ezzel? A) meggyozol? Ugyan mar.mikor gyozott meg barkit is egy lincseles? En mar tobbszor kifejtettem, hogy egy ember jo erve meggyozhet, de szaz ember nyomasa nem. En az Asch-kísérlet nem azon csoportjaba tartozom. Plane nem ilyen nyilt nyomas eseten B) megbuntetsz? Ugyan mar. Boven van mit csinalnom. Meg tan jot is teszel velem. A magam szamara hasznosabb dolgot fogok csinalni. C) kozvetlenul hasznot hozol a wikipediara? Hat az a par cikk, amit nem irok meg, haszon? Masokat is elvonsz a szerkesztestol. Jo nem vitazok senkivel, de ez biztos haszon? Akkor miert nem cenzurazol egyenesen mindenkit, akinek nem tetszik a pofaja? D) noveled a sertett onbizalmadat? Hat talan. De akkor mondjuk mar ki: bosszut allsz, mert sertett a kritika, kell az onbizalmadhoz az elegtetel.

Osszesssegeben kicsinyes, nagyjabol haszontalan, onzo a viselkedesed.

math

Kedves Math!

Lehet hogy eddig elkerülte a figyelmed néhány, a Wikipédia munkájában való részvétel stílusával foglalkozó oldal. Kérlek olvasd át, és ezek figyelembevételével tedd meg a hozzászólásaidat. Ezt az üzenetet a személyes vitalapodon is közlöm, hogy biztosan ne kerülje el a figyelmed.

--Rodrigó 2005. augusztus 1., 11:38 (CEST)

Please Express Your Objection

There’s someone proposing a policy to close some minor, slow-growing, “hopeless” wikipedias on the wikimedia meta-wiki. (see Toytoy's proposed policy for wiki closure) This proposal is the enemy to the openness of the whole wikipedia community. I come here to inform you to express your opinion there. I think it's OK to use your own language on the talk page. Thank you. --Theodoranian2005. július 28., 07:45 (CEST)

Translation / fordítás:

Valaki a metawikin javaslatot tett egy irányelvre, amelynek értelmében a lassan növekvő, „reménytelen” wikipédiákat megszüntetnék. (Lásd Toytoy javasolt irányelve wiki bezárásokra.) Ez a javaslat elveti a wikipédia közösség nyitottságát. Azért jöttem, hogy tájékoztassalak titeket és megkérjelek, hogy írjátok le a véleményeteket. Feltehetően nem gond, ha az anyanyelvedet használod a vitalapon. Köszönöm.

--DHanak :-V 2005. július 28., 17:34 (CEST)

A javaslatot azóta elutasították. A vitalapon persze továbbra is hozzá lehet szólni a témához, de már ne izgassátok fel magatokat nagyon. :) – KovacsUr 2005. július 28., 17:50 (CEST)

hát ez gyorsan ment :) valszeg egy utolsó kétségbeesett kísérlet volt, hogy támogatókat szerezzen a javaslatához :) Alensha  * 2005. július 28., 18:07 (CEST)

Nem, nem... A javaslat Toytoyé volt, a hozzánk bejelentkező Theodoranian szintén hevesen ellenezte a dolgot. – KovacsUr 2005. július 28., 18:16 (CEST)