Wikipédia:Turizmusműhely

2024. március 29. péntek. 02:02. GMT+1


Minden szerkesztőtársat szívesen látunk, akit érdekelnek a Turizmussal, a kapcsolatos cikkek, érdekességek, fogalmak.
 Portál    Műhely  
Utazási iroda portálja A Kheopsz piramis Sürgölődés a konyhán A pannonhalmi Bencés Főapátság épülete
Szeretettel fogadunk a Turizmusműhelyben!  

Bár a turizmus egyidős az emberi történelemmel, jelentősége a 20. század második felében nőtt meg. A világ gazdaságában jelentős szerepet vívott ki magának, egyes országokban kiegészítő, más államokban abszolút szerepe van a lakosság életszínvonalának biztosításában. A turizmus az emberek mindennapi életében is jelen van, mert ma már az utazás nem számít úri passziónak, az alacsonyabb jövedelműek számra is elérhető realitássá vált. A tömegtájékoztatás révén naponta szembesülünk az utazással összefüggő jelenségekkel. A fejlett országokban már minden polgár potenciális turistának számít.

A turizmus műhely célja a turizmus elméletével, Magyarország és az egyes országok turizmusával megismertetni az érdeklődő olvasókat. Ebben a turizmusműhelyhez csatlakozott szerkesztőtársaink segítségével fogunk hozzá, ismereteink és gyakorlati tapasztalataink - reményeink szerint - gyarapodni fognak. A szócikkeink minőségének javításával a Wikipédia enciklopédia sikerét, ismertségét, megalapozottságát is javítani szeretnénk. A szócikkeink kínálatát a turizmus portálon keresztül tesszük mustrára.


A turizmus műhely látogatója vagy? Akkor, tekintsd meg a témához kapcsolódó Turizmusportált is!

Ha a turizmusműhely résztvevője vagy lásd az alábbiakban, a tennivalókat!

Terveink  

Szeretnénk, elsősorban Magyarország turisztikai célpontjait bemutatni. A hozzájuk tartozó turisztikai infrastruktúrát, a turizmusban élő, s a vele kapcsolatban álló emberek kapcsolatát a „turisztikai ipar” mindennapi létét.

A világban létező nagy és kis fogadó országokat, az ottani turisztikai attrakciókat (turisztikai látnivalókat). Minden jelentősebb desztinációt (fogadó területet), a rendelkezésünkre álló adatokat, amelyek rendszerint a papíralapú lexikonokból, enciklopédiákból - ma még - még hiányoznak, de az emberek érdeklődésének a homlokterében vannak.

A turisztikai ágazatban a szolgáltatások bővítése és az úgynevezett attrakciók számának növelése mellett a szervezeti rendszert is át lehet alakítani. A fejlesztésekkel a turizmus hozzájárulhat a foglalkoztatás javításához is. A többi ágazattal ellentétben ugyanis az idegenforgalomban a modernizálás nem létszámcsökkenéssel, hanem ellenkezőleg az alkalmazottak számának növekedésével jár, mivel jelentős a kapcsolódó szektor és sok a beszállító. Jelenleg Magyarországon a turizmus mintegy 400 ezer, a kapcsolódó közvetett feladat-ellátással együtt pedig 500 ezer dolgozót foglalkoztat, az aktív munkavállalók 12,5 százalékát.

A küldőterületek -a közlekedési transzferek - és a fogadóterületek egysége, ezen belül a szállás és ellátás, valamint a szabadidő kellemes eltöltése témaköreinek kapcsolata és bemutatása a műhely illetve a társműhelyek segítségével.

Friss turisztikai híreink  

Külföld

  • Ciprus idegenforgalma, gazdasága romokban

"Ciprus gazdasága, és a mediterrán térség turizmusa az idei évben megtorpant az elmúlt 5 évhez képest, ugyanez mondható el az építőiparról és az ingatlan iparágról is. A megosztott sziget gazdasága idén 0,5%-kal esett vissza, és az előrejelzések azt mutatják, hogy ez az adat csak növekedni fog 2010-ben- a költségvetési tervezet szerint."... Tovább: [1] Forrás: TTG Hungary 2009.09.hó

" Jövő évtől kezdve teljesen újfajta módon fedezheti fel a világ sok millió Harry Potter imádója kedvenc varázslóinasuk világát. 2010-ben nyitják meg ugyanis Floridában a Universal Studios területén azt a szabadidő komplexumot, amely lélegzetelállító látványosságokat, éttermeket és üzleteket foglal majd magába. A "Harry Potter varázslatos világa" nevű témapark célja, hogy a J.K. Rowling regényeiből és a filmekből jól ismert szereplőkbe és a róluk szóló történetekbe valódi életet leheljenek. A hatalmas terület középpontját a Hogwarts kastély foglalja majd el. "Minden izgalmas kaland, amely Harry Potterrel megtörtént, itt nálunk a parkban valósággá fog válni" - nyilatkozta Tom Williams, az Universal Parks & Resorts elnöke. A parkban lesz majd hullámvasút, ahol a hajmeresztő utazás közben a film és a könyv legnagyszerűbb részleteit játsszák be. Még bagolyposta is lesz, ahonnan a látogatók leveleket és képeslapokat küldhetnek el. A tervezett új témaparkkal újabb csúcspontot fog elérni a Harry Potter őrület. A The Times brit napilap szerint a park beruházási költsége kereken 1 milliárd dollár lesz (744 millió EUR - kb. 201 milliárd forint)". (org/AP - sk) Forrás: Turizmus Bulletin 2009.09.17.

  • SkyEurope-csőd: utasok ezrei rekedtek az európai reptereken

"Utasok ezrei rekedtek az európai reptereken, miután a SkyEurope mára virradóra felfüggesztette valamennyi járatát. A csődbe ment társaság szóvivője közölte: senkit nem tudnak elszállítani, mindenkinek magának kell megoldania, hogy eljusson a célállomásra.

Utasok ezrei rekedtek az európai repülőtereken, miután a SkyEurope fapados légitársaság mára virradóra felfüggesztette valamennyi járatát. A csődbe ment társaság szóvivője közölte, hogy senkit nem tudnak elszállítani, mindenkinek magának kell megoldania, hogy eljusson a célállomásra". Tovább: [2] (Forrás: Kossuth Rádió 2009-09-01 10:46:01)

"Az Állami Turizmus Ügynökség tájékoztatása szerint 7,6%-kal kevesebb turista látogatta meg a balkáni országot ez év január-május időszakában, 5,5%-kal kevesebb turista érkezett az EU tagországokból. A turizmusból származó bevételek is 7,6%-kal csökkentek, májusig 556,3 millió eurót értek el. Néhány országból azonban nőtt a turisták száma: Romániából 20%-kal, Csehországból 21,5-kal %, Szlovákiából 33%-kal, Magyarországról 35-kal %, és Lengyelországból 30%-kal érkeztek többen. A legjelentősebb forgalomcsökkenés: a Németországból érkezők száma 20%-kal, Nagy-Britanniából 21%-kal, Oroszországból 7,3%-kal, Szerbiából 37%-kal és Macedóniából 4%-kal kevesebben érkeztek Bulgáriába....[3] (Forrás: Turizmus Online 2009.07.23. 14:55)

  • A világ legmagasabb épülete: a 818 méter magas Burj Dubai

"Dubai első gigaprojektje a világ legmagasabb épületének építése, Burj Dubai, ami által ismét Dubai lehet a világ legvonzóbb turisztikai célállomása. A torony végleges befejezését decemberre ígérik, a torony megnyitóját egy másik fontos esemény, a Dubai metró üzembe helyezésével szeretnék összehangolni. Közel az óvároshoz, és a Burj Dubaihoz kiépítették a Burj Dubai Tavat, ahol harmonikusan megfér együtt a jelen és a múlt. Az óvárost imádják a turisták a tradicionális arab építészet, és a helyi igen domináns karakterű design miatt. A torony elhelyezkedése igen kedvező, mert kis távolságban találhatók nagyobb üzleti és pénzügyi intézmények, bevásárlóközpontok és egyéb idegenforgalmi látnivalók. A klasszikus témák, és a hagyományos arab motívumok határozzák meg a szállodát. ... A kivitelező cég, az Emaar igen szófukar a végső toronymagasságot illetően, a korábbi nyilatkozatokban az állt, hogy 818 méter lesz a vége- jelentette ki a Nemzet című napilap. A torony kész van, a daruk is már eltűntek, a burkolat majdnem kész. „Szóval azt gondolom, időben kész leszünk” – nyilatkozta Ziad Makhzoumi, pénzügyi vezető. (TTG Hungary Newsletter 2009.07.24.)

  • Több turista, kevesebb idegenforgalmi devizabevétel Kubában

"Az idei első félévben rekordot döntött a turisták száma Kubában, de a növekvő látogatószám mellett is csökkentek a devizabevételek, az árfolyamhatások miatt. A statisztikai hivatal kimutatása szerint az első félévben 1,37 millió látogató érkezett Kubába, mintegy 3 százalékkal több, mint a tavalyi első félévben. Csak júniusban 165 ezer turistát regisztráltak, ez 7,3 százalékkal több, mint egy éve, tavaly júniusban". (MTI)

  • Hihetetlen átverések a légitársaságoknál

"Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint többek között a Malév, a Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is szerepel azon a "szürke" listán, melynek szereplői honlapjaikon megtévesztő információkkal próbálják magukhoz csalogatni az utazni vágyókat. A Hírszerző feltérképezte, hogy az itthon is elérhető társaságok milyen ajánlatokkal bombáznak minket, s ezekből mi igaz. Fokozatos változás tapasztalható a fogyasztóvédelmi szabályok betartása terén a repülőjegyet árusító európai weboldalakon - derül ki a tegnap közzétett uniós felmérés eredményeiből. A megállapítások egy 18 hónapig tartó, a félrevezető reklámok és tisztességtelen eljárások ellen indított folyamatot lezáró jelentésben olvashatók. Az EU-15 nemzeti hatóságai, valamint Norvégia részvételével zajló, 2007 szeptemberében indított, a fogyasztóügyi szabályozás végrehajtására irányuló európai uniós vizsgálat eredményeképpen a megvizsgált 137 weboldal közül 115 légitársaság honlapját javították ki. Emellett 2009 márciusában egy független próbavásárlással történő állapotfelmérési folyamat során 67 jelentősebb légitársaságból 52 kapott "jó bizonyítványt" és vállalta az addigi színvonal megőrzését. ... Módosítást és javítást vállaltak, azaz a "szürke" lista: Adria Airways, Aegean Airlines, Aer Lingus, Air Berlin, Air Europa, Air One, Alitalia, Austrian Airlines, Binter Canarias, Blue Air, Brussels Airlines, Bulgaria Air, Carpatair, Cimber Sterling, Condor, Cyprus Airways, Cyprus Turkish Airlines, Czech Airlines, Delta Air Lines, EasyJet, Finncomm Airlines, Flybe, LOT, Lufthansa, Luxair, Malév Hungarian Airlines, Meridiana Air, Norwegian Air Shuttle, Pegasus Airlines, Ryanair, Skyways, Swiss, transavia.com, VLM Airlines, Wizz Air. Légitársaságok jó bizonyítvánnyal Air Malta, Blue1, bmi, BmiBaby, Estonian Air, Finnair, Ibéria, Malmö Aviation, SAS, Sata Air Acores, Sata International, Spanair, TAP, Tarom, TUIfly, Virgin Atlantic (forrás: hirszerzo.hu, Napi Turizmus hírlevél [2009.05.20. 10:59])"

  • Európa kulturális fővárosai - Guimarães, Maribor, Košice és Marseille lesznek

"2012-ben a portugáliai Guimarães és a szlovéniai Maribor, 2013-ban pedig a szlovákiai Košice és a francia Marseille lesz Európa kulturális fővárosa. Erről az EU kulturális minisztereinek tanácsa döntött május 12-én. Az Európa kulturális fővárosa címet 1985-ben alapította az EU, és minden évben más országok városai küzdhetnek érte. Jövőre Pécs, Isztambul és Essen viselhetik a címet. Marseilles Lyon, Bordeaux és Toulouse ellenében győzedelmeskedett, és Európa déli horgonyaként akarja bemutatni magát." (TTG Hungary 2009.05.22.)

Belföld

  • A Nemzeti Turisztikai Bizottság által legjobbnak ítélt magyar szállodák és éttermek 2009-ben

A Nemzeti Turisztikai Minőségi Díj kitüntetettjei:

2009. évi nyertes szállodák: Airport Hotel Budapest - Vecsés, Andrássy Kúria Hotel Wine& Spa - Tarcal, Best Western Hotel Aquarell - Cegléd, Boutique Hotel Zara - Budapest, Buda Castle Fashion Hotel - Budapest, Danubius Hotel Arena - Budapest, Dráva Hotel Thermal Resort - Harkány, Granada Konferencia, Wellness és Sport Hotel - Kecskemét, Hotel Caramell - Bükfürdő, Hotel Fagus - Sopron, Hotel Lycium Debrecen - Debrecen, Promenade City Hotel - Budapest, Ramada Resort Aquaworld Budapest, Budapest

2009. évi nyertes étterem: Wunderlich Bortrezor és Látványpince - Villány.

Forrás: [4]


  • II. Thermal & Wellness Egészségturisztikai és Életmód Kiállítás és Konferencia

A tematikus kiállításra 2009. október 2–3-án kerül sor Debrecenben, a Kölcsey Központban, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. Középpontjában a termálturizmus, gyógyturizmus, a termálvízkincs egészségmegőrző és gyógyító hatásai állnak. Kiállítók az ország egész területéről érkeznek. Gyógy- és wellness szállodák kínálnak gyógy- és wellness üdülési ajánlatokat, fürdők mutatkoznak be. ... További részletek: http://www.thermalklaszter.hu (Forrás: TTG Hungary Newsletter 2009.10.01.)

  • Szent Márton gyalogos vándorút

"Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől – Szent Márton születési helyétől – a franciaországi Tours-ig, a szentté avatott püspök egykori székhelyéig vezető utat Szent Márton Európai Kulturális útvonallá nyilvánította. Szombathely irányításával az útvonal tovább épült, újabb településekkel bővült. Október 10-én a Szombathely-Pozsony közötti új szakasz felavatására kerül sor." ... (Forrás: TTG Hungary Newsletter 2009.10.01.)

  • A busójárás a világ szellemi kulturális örökségei között

"Az emberiség szellemi kulturális örökségei közé került a mohácsi busójárás; az UNESCO illetékes bizottsága szerdán döntött a Duna-parti város télűző, tavaszköszöntő népszokásának listára vételéről. A mohácsi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint az UNESCO kormányközi bizottsága az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dzabiban tartott ülésén 111 pályázatból 77-et, köztük a mohácsi busójárást támogatta...." (HVG részlet, 2009.10.01.)

  • A GVH 10-10 millió forintra bírságolta a Sky Europe és a Ryanair légitársaságot

"A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10-10 millió forintos bírságot szabott ki a Sky Europe és a Ryanair diszkont légitársaságra a fogyasztók megtévesztése miatt. A GVH tájékoztatása szerint a cégek azzal tévesztették meg a fogyasztóikat, hogy hirdetéseikben elhallgatták: a vásárlóknak a repülőjegy árán felül több járulékos költséget is ki kell fizetniük..." Tovább: [5] (Forrás:Turizmus Bulletin 2009.09.hó)

"Újabb ókeresztény sírkamrát találtak a napokban Pécsett. A IV. századi temetkezési helyet azonban dokumentálását követően betemetik, fölötte ugyanis fontos közlekedési útvonal vezet.

Tóth Zsolt régész szerdán elmondta az MTI-nek, hogy a római kori leletre a felújítás alatt álló Széchenyi téren, gázvezetékcsere közben bukkantak rá a Janus Pannonius Múzeum munkatársai. A Régészeti Múzeum és a Gázi Kászim pasa dzsámija közti területen elhelyezkedő egy méter széles, két méter hosszú építmény tulajdonképpen egy kibővített téglasír, amelyben koporsós temetésre utaló szegeket és néhány csontot találtak. A szakember hangsúlyozta, hogy a sírkamrát korábban kifosztották, abból különleges tárgy nem került elő. Bár az építmény érdekes, régészeti szempontból nem jelent szenzációt, hiszen hasonlókat, sőt értékesebbeket is találtak már a baranyai megyeszékhelyen. A sírkamrát felmérése, rajzokon és fotókon való megörökítése után betemetik, a felette vezető út ugyanis fontos szerepet tölt be a belváros közlekedésében". ... [6] Forrás: Napi Turizmus 2009.09.17. [2009.09.17. 11:39]

"2009. július 25-én tartják a négycsillagos Anna Grand Hotel Wine&Vital termében a 184. balatonfüredi Anna-bált. Sok külföldi magyart is várnak a rendkívül elegáns rendezvényre. A 180. Anna-bál óta a helyszín a megújult Anna Grand Hotel lett. A kísérőrendezvényeket július 24-től 27-ig Balatonfüred Városa támogatja. 25-én kerül sor a Krúdy Gyula megálmodta Balatoni Szívhalászatra, majd a Villa Albában a Füredi Gálaestre. 26-án felvonul a tavalyi Bál Szépe, este utcabál lesz. 27-én az idei Bál Szépe és udvarhölgyei bemutatkoznak a Kisfaludy Színpadon, majd díszes huszárkísérettel körbekocsikáznak a városban – a fürdővendégek örömére. Az első Anna-bált 1825. július 26-án Szentgyörgyi Horváth Fülöp János rendezte leánya, Anna névnapján. A lány itt ismerkedett meg leendő férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, akit 24 év múlva az aradi vértanúk között kivégeztek. A későbbi vendégek között a Horváth-ház vendégei voltak: Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza stb. A bál fontos, idegenforgalmat vonzó hagyománnyá vált, és mindig az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott. Huszka Jenő zeneszerzőt az Anna-báli keringő megírására ihlette. A jelenlegi jegyárak 35-50 ezer forintig terjednek." (TTG Hungary Hírlevél 2009.07.24.)

  • YouTube-on a Magyar Turizmus Zrt. - ütős reklám az interneten...

"A Magyar Turizmus Zrt. elindította YouTube csatornáját, a www.youtube.com/hungary -t, melyet a korábbi adminisztrátor, a Google Magyarország bocsátott rendelkezésére. Az MT Zrt. a világ legnagyobb videó megosztóján immár saját, márkázott csatornán át is közzéteszi reklám-spotjait, turisztikai filmjeit, illetve a Társaság a YouTube-on fellelhető, mások által készített rövidfilmekkel is színesíti hazánk turisztikai megjelenését." [2009.07.22. 16:29] Forrás: Turizmus Online [7]

"Tájvédelmi körzet lett a Nyugat-Mecsek, ezzel oltalom alá került Magyarország utolsó, még nem védett karsztterülete....

A Pécs-Abaliget-Bükkösd-Cserkút által határolt 10 ezer hektáros tájvédelmi körzet 5 helyi, 4 országos védett területet és egy erdőrezervátumot foglal magában, gazdag geológiai értékekben, valamint védett állat- és növényfajokban. Mintegy 100, ebből 5 fokozottan védett barlang tartozik hozzá, s olyan ritka élőlények találhatók meg e területen, mint a sárgafoltos hegyiszitakötő, az ecseki tegzes, a majomkosbor, a méhbangó, vagy az a vak csigafajta, mely a világon egyedül az Abaligeti-barlangban lelhető fel.

A tájvédelmi körzet státus elnyerése a Duna-Dráva Nemzeti Park, az erdészeti hatóság, 11 önkormányzat és más érintett szervek szakembereinek egy évtizedes előkészítő munkájának eredménye. A miniszteri rendeletben rögzített rang magasabb szintű védelmet jelent a 90 százalékban erdővel borított Nyugat-Mecseknek, ahol a jövőben természetközeli erdőgazdálkodási módokat vezetnek be a ritka fajok és társulások megőrzése érdekében, a legvédettebb 300 hektáron pedig semmiféle gazdasági tevékenység nem folytatható." [Napi Turizmus Online 2009.05.13. 11:59]

Tagjaink  

Szeretettel várjuk közénk azokat a lelkes szerkesztőtársakat, akik részt szeretnének venni az Turizmusműhely munkájában, s kedvet éreznek a kitűzött célok megvalósításához. Nyugodtan írd fel magad a listára.

Az alábbi szerkesztők csatlakoztak a műhelyhez:

# Szerkesztő Csatlakozás Részterület
1. Sóhivatal 2009.május 6. Nyugat-Dunántúl turisztikai régió; Turizmus az egyes országokban; Turizmuselmélet;
2. Kata 2009.május 7. Turizmus az egyes országokban
3. Adapa
(jelenleg Wiki-szabadságon)
2009.május 7. Turizmus a Kárpát-medencében

A műhely pártoló tagjai: * Istvánka * Burum

Új üzenet hagyásához kattints ide!
További műhelyek  
Alkalmazott tudományok

Autóműhely •  Autópálya-műhely •  Hadtudományi műhely •  Informatikai műhely •  Közlekedésműhely •  Műszaki tudományok műhelye •  Orvostudományi műhely •  Repülési műhely •  Vasútműhely

Természettudományok

Állatok műhelye •  Csillagászati műhely •  Földrajzműhely •  Kémiaműhely •  Kisbolygóműhely •  Matematikai műhely • Növények műhelye •  Térképészeti műhely

Közélet, sport, vallás

Formula–1-es műhely •  Olimpiaműhely •  Sakkműhely •  Sajtóműhely •  Sportműhely •  Teniszműhely •  Vallásműhely

Művészet, kultúra

Anime- és mangaműhely •  Filmműhely • Gasztronómiai műhely •  Irodalmi műhelyek •  Komolyzenei műhely •  Könnyűzenei műhely •  Mitológia-műhely • Operaműhely •  Sajtóműhely •  Sci-fi műhely •  Videójáték-műhely •  Zenei műhely

Társadalomtudományok

Első világháború műhely •  Középkorműhely •  Magyar történelmi műhely •  Második világháború műhely •  Ókorműhely •  Sajtóműhely •  Mitológia-műhely

Országok, tájak

Afrika-műhely •  Budapest-műhely •  Búr műhely •  Erdély-műhely •  Felvidék-műhely • Fülek-műhely •  Japán-műhely •  Kína-műhely •  Korea-műhely • Miskolc-műhely • Németország-műhely •  Olaszország-műhely •  Oroszország-műhely •  Pécs-műhely •  Természetjáró-műhely • Törökország-műhely •  Világörökség-műhely

Wikipédia

Botos cikkek műhelye •  Cikkértékelési műhely •  Ellenőrzőműhely •  Kategóriák műhelye •  Mentorműhely •  Sablonműhely •  Wikipédia-műhely

Inaktív műhelyek •  Műhelytervek