Aquileia

	Aquileia
	A város látképe
; Aquileia címere	; Aquileia zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Olaszország
Régió	Friuli-Venezia Giulia
Megye	Udine (UD)
Polgármester	Gabriele Spanghero
Védőszent	Hermagoras and Fortunatus
Irányítószám	33051
Körzethívószám	0431
Forgalmi rendszám	UD
Testvérvárosok	Lista Piran
	Népesség
Teljes népesség	3128 fő (2023. jan. 1.)
Népsűrűség	93 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	5 m
Terület	36 km²
Időzóna	CET (UTC+01:00)
	Elhelyezkedése
	é. sz. 45° 46′, k. h. 13° 22′45.766667°N 13.366667°EKoordináták: é. sz. 45° 46′, k. h. 13° 22′45.766667°N 13.366667°E
	Elhelyezkedése Udine térképén
	Aquileia weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Aquileia témájú médiaállományokat.
	Sablon; Wikidata; Segítség;

Aquileia (friuliul: Aquilee, szlovénül: Oglej) ókori római eredetű város Olaszországban, közel az Adriai-tengerhez, a Natissa folyó partján. Észak-Olaszország egyik legjelentősebb archeológiai lelőhelye, melyet az i. e. 2. században alapítottak, majd a korai császárkorban a Római Birodalom egyik legjelentősebb kulturális és kereskedelmi központja lett, gazdag város, jelentős folyami kikötővel.^[3] A korai keresztény közösségek egyik legjelentősebb városa volt, amikor 452-ben Attila hadai lerombolták.^[4] A település központjában található ásatási terület és a patriarchális bazilika 1998 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.^[5]

Földrajza

A város az észak-olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban (Udine megye) található, a Natissa folyó partján. Közel 4 km-re fekszik az Adriai-tenger partjától, a Maranói-lagúnát keletről lezáró Grado városától északra, a Velencei-síkság egyik legkeletibb pontján, Trieszt és Udine között, az Isonzó folyótól nyugatra.^[6]^[7]

Történelme

Az alapítástól a hunok pusztításáig

Aquileiát i. e. 181-ben alapították a rómaiak, a birodalom északkeleti határán, a Natissa folyó partján, amely akkor még jelentősen szélesebb, nagyobb vízhozamú volt. A colonia szerepe kezdetben elsősorban a birodalom határainak felügyelete és a szövetséges venétek védelme volt a barbár behatolásokkal szemben.^[3]

Az Illíriával folytatott több évtizedes háborúskodás során, amely végül annak meghódításával és római provinciává válásával zárult, kiemelt szerep jutott a coloniának mint fő utánpótlási helynek. A háború után sok veterán kapott földet a településen.

Alapítása után nem sokkal, i. e. 173-ban már bekapcsolódott a római települések rendszerébe, út kötötte össze Bononiával (Bologna), majd i. e. 148-ban Genovával (Via Postumia), i. e. 132-ben pedig kiépült az út Rimini felé is.

i. e. 169-ben több mint 1300 telepes és családja élt már a településen, i. e. 130-ban pedig, miután a mai Klagenfurt környékén aranyat találtak még több ember érkezett a térségbe, így Aquileiába is. Fontos stratégiai hellyé vált, egyre nagyobb részt képviselt a kereskedelemben, különösen a mezőgazdasági termékek között.

Aquileia eredetileg latin jogú colonia volt, i. e. 90-ben vált municipiummá. Megfordult a városban Cicero, Augustus és Tiberius, valamint Marcus Aurelius császár is.^[8]

A város hamar fontos közlekedési csomóponttá vált. A Római Birodalom egyik legfontosabb útvonala a Via Annia volt, mely Patavium városát kötötte össze Aquileiával, innen pedig kelet felé, Pannonia érintésével építették ki a Balti-tengerig vezető Borostyánutat Tiberius császár uralkodása idején.

Marcus Aurelius korában (168) az egyik legnagyobb kiterjedésű város volt a birodalomban, lakossága meghaladta a 100 000 főt. 167-ben a markomannok elleni hadjárat során a város egy része elpusztult az ostromban, 238-ban a város a szenátus oldalán harcolt Maximinus Thrax császár ellen. Ekkor a város több hónapos ellenállása miatt a császár elvesztette a háborút a szenátussal szemben és öngyilkos lett^[forrás?].

A 3-4. században a város már jelentős tengerészeti kikötő volt, a kereszténység terjedésével pedig az egyik legfontosabb vallási központtá alakult,^[8] a város püspöke pátriárkai rangot kapott. 381-ben tartottak először a városban zsinatot, ezt több is követte az elkövetkező évszázadokban.^[9]

Szintén a 4. században épült meg a városban egy császári palota, Diocletianus császár sok időt töltött e helyen. 340-ben II. Constantinus császárt a város falai előtt ölték meg, mialatt megkísérelte elfoglalni Aquileiát Constans öccsétől. A század végén Ausonius számításai alapján a világ kilencedik legnagyobb városaként tartották számon.

Hunok ostroma, részlet a Képes Krónikából

A várost a népvándorlás időszakának kezdetén, 401-ben előbb I. Alarich,^[8] majd pedig 452-ben a hunok pusztították el,^[9] s ezt követően megtört az addig virágzó város fejlődése, s a középkor kezdetén lassan feledésbe merült.^[8] A venét lakosok a közeli lagúnákban telepedtek le, s erre az időre datálható Velence születése is.^[10]

A hunok pusztítása után

A longobárdok inváziója során 568-ban és 590-ben is újból a háborús pusztítás áldozata lett, a patriarchátus székhelye is Gradoba került. 606-ban a várost közigazgatásilag két részre vágták, az egyik része a longobárdok uralma alá került, a másik része a Ravennai exarchátus uralma alá tartozott, később Velencéhez került, 1421-től 1809-ig a tengeri köztársaság része volt.^[4]

A középkorban a patriarchátus fokozatosan elvesztette a tekintélyét, Poppo, Aquileia pátriarchája többször is próbálta kiharcolni egyházi körökben, hogy fogadják el Aquileia felsőbbségét Grado városa fölött. 1238-ban a patriarchátus székhelye Udinébe került, 1420-ban pedig ugyan visszakerült Aquileiába, ám az már gyakorlatilag velencei fennhatóság alá került. Végül 1751-ben megosztották az aquileiai egyházi kerületet Udine és Görz püspöksége között. Az Aquileiai patriarchátus ezzel megszűnt.

Fő látnivalók

Katedrális

Ókori emlékek

Híres emberek

Itt született

A Liber Pontificalis szerint itt született I. Piusz pápa, aki kb. 140 és 154 között uralkodott.

Források

Jegyzetek

↑ Titolari di cariche elettive (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 8.)
↑ https://demo.istat.it/?l=it
↑ ^a ^b Aquileia, the Ruins and the Basilica (angol nyelven). italia.it. [2015. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
↑ ^a ^b Új magyar lexikon I. (A–C). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1960. 138. o.
↑ Archaeological Area and the Patriarchal Basilica of Aquileia (angol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
↑ Feltárják a hunok és a magyarok által elpusztított Aquileia romjait, 2006. június 7. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
↑ Aquileia a Google térképén. (Hozzáférés: 2015. október 8.)
↑ ^a ^b ^c ^d Nancy Thomson de Grummond Encyclopedia of the History of Classical Archaeology, p. 58, a Google Könyvekben (angol nyelven)
↑ ^a ^b Fajth Tibor. Itália, Útikönyvek. Budapest: Panoráma Kiadó (1973). Hozzáférés ideje: 2015. október 8.
↑ Harry Hearder. Olaszország rövid története. Budapest: Meacenas Könyvkiadó, 40. o. (1992)

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Aquileia témájú médiaállományokat.

Ez a világörökségről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

[1] Titolari di cariche elettive (olasz nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 8.)

[50ba2a0696e3e0b504e077eb3817e967237e10cd-2] https://demo.istat.it/?l=it

[Discover_Italy-3] Aquileia, the Ruins and the Basilica (angol nyelven). italia.it. [2015. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 8.)

[ÚML-4] Új magyar lexikon I. (A–C). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1960. 138. o.

[UNESCO-5] Archaeological Area and the Patriarchal Basilica of Aquileia (angol nyelven). UNESCO. (Hozzáférés: 2015. október 8.)

[Index_cikk-6] Feltárják a hunok és a magyarok által elpusztított Aquileia romjait, 2006. június 7. (Hozzáférés: 2015. október 8.)

[7] Aquileia a Google térképén. (Hozzáférés: 2015. október 8.)

[Google_Books-8] Nancy Thomson de Grummond Encyclopedia of the History of Classical Archaeology, p. 58, a Google Könyvekben (angol nyelven)

[Panoráma-9] Fajth Tibor. Itália, Útikönyvek. Budapest: Panoráma Kiadó (1973). Hozzáférés ideje: 2015. október 8.

[Olaszország_története-10] Harry Hearder. Olaszország rövid története. Budapest: Meacenas Könyvkiadó, 40. o. (1992)

[3]

[4]

[5]

[1]

[2]

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]