Főmenü megnyitása

The Fame Ball Tour

(Fame Ball szócikkből átirányítva)

A The Fame Ball Tour Lady Gaga amerikai énekesnő 2009-es világ körüli koncertturnéja volt. Ez volt a legelső turnéja és debütáló albumát, a The Fame-et népszerűsítette vele. A turné 2009. március 12-én indult útjára Észak-Amerikában, ezt követte májusban egy óceániai körút, majd ezek után főleg Európában és Ázsiában koncertezett az énekesnő. Gaga egyfajta "utazó múzeumi showként" írta le koncertsorozatát, mely magába foglalta Andy Warhol művészi elképzeléseit.

Lady Gaga
The Fame Ball Tour
LadyGagaHelsinki.jpg
Információk
Népszerűsített album The Fame
Kezdés 2009. március 12.
Befejezés 2009. szeptember 29.
Koncertek 28 Európában
24 Észak-Amerikában
9 Óceániában
8 Ázsiában
69 összesen
Lady Gaga-koncertkronológia
The Fame Ball Tour
(2009)
The Monster Ball Tour
(2009–2011)

A show négy részből állt, és minden részt egy-egy videó vezetett fel. Az elhangzó dalok mindegyike a The Fame című albumáról származtak, leszámítva az észak-amerikai állomásokon előadott új dalát, a Future Love-ot. A turné pozitív visszhangot keltett a kritikusok részéről, Gaga hangjának tisztaságát és a divathoz való érzékét emelték ki.

HáttérSzerkesztés

 
Lady Gaga a Beautiful, Dirty, Rich előadása közben a The Fame Ball turnén.

A turné 2009. január 12-én, Gaga hivatalos MySpace oldalán került bejelentésre. Ez volt Gaga első önálló turnéja - korábban a New Kids on the Block New Kids on the Block: Live turnéjának és a Pussycat Dolls World Domination Tourjának nyitóelőadójaként turnézott.[1] Gaga ezt mondta: „Azon gondolkodom, hogyan tükrözhetné az egész [a turné] Andy Warhol elképzeléseit: előadó művészet, multimédia, divat, technológia, videók, filmek. Ez mind benne lesz majd, ez egy utazó múzeumi show lesz.”[2] Gaga a Pussycat Dolls-zal való turnézása közben kezdte el tervezni saját turnéját.[3] Egy MTV-nek adott interjúban ezt mondta róla:

„Ez igazándiból nem is egy turné, sokkal inkább egy utazó buli. Azt akarom, hogy ez egy igazi élmény legyen attól a perctől kezdve hogy besétálsz a bejáraton és elkezdek énekelni. [...] Olyan lesz, mintha az 1974-es New Yorkban járnál [...] Számomra nagyon fontos ez a Ball [a turné]. Azt akarom hogy minden a nézők által a műsor megnézésére költött dollár megérje hogy elköltötték. És igen, én is sokat fizetek ezért - a saját zsebemből. De ez rendben van. Nem érdekel a pénz.”[3]

Gaga három verziót tervezett a showjából, a koncert helyétől függően, hogy melyiket adja elő. Egy a Billboardnak adott interjúban ezt mondta:

„Folyton a turnémon agyalok, fáradtan és egyben izgatottam várom már, [...] Ez teljesen más mint bármi amit láthattál tőlem az elmúlt évben. A legfantasztikusabb [a showban] hogy miközben megterveztem, épp egy másik, sokkal kisebb méretű turnén voltam, a [Pussycat] Dolls előtt fellépve. Olyan lesz ez számomra mint egy csodálatos kreatív-orgazmus, [...] a koncertjeim többé nem lesznek lekorlátozva egy bizonyos struktúrára. Nem lesznek határok. Szabad vagyok.”[4]

A turné szetlistája Gaga debütáló albumából, a The Fameből építkezett.[4] 2009 májusában, egy az Edmonton Sunnak adott interjúban Gaga azt mondta, hogy a turné keretében európai fesztiválokra is ellátogat. Arról is beszélt, hogy Észak-Amerikában, beleértve Kanadát, a show egy nagyobb verzióját is elő fogja adni. Ezt mondta: „Oh, el sem tudod képzelni, [...] A turné, amelyet bejelenteni készülünk egy olyan hatalmas álom beteljesülése, hogy minden nap meg kell csípnem magam, hogy felfogjam: ez tényleg megtörténik.”[5]

Koncert-összefoglalásSzerkesztés

 
Lady Gaga egy vespa-robogón ülve az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) előadása közben.

A show négy részre különíthető el, és ebből az utolsó a rájátszás. A műsor egy The Heart című videóval veszi kezdetét, amelyben Gaga egy alteregó-szerepben, "Candy Warhol"-ként szerepel (Ezzel Gaga Andy Warhol iránti rajongására utal.).[6] A videóban - amely egy hatalmas, a színpad mögött elhelyezkedő képernyőn volt látható - Gagát öltözködés közben láthatjuk és pólóján egy rózsaszín szív szimbólumot. A videó vége felé közeledve, elindul egy visszaszámlálás tíztől, melynek végén Gaga megjelenik a színpad közepén, miközben táncosai üvegdarabokkal díszített fémlemezekkel körbeveszik őt. Gaga fekete, tütüszerű ruhát visel, melyen a mellkasának bal oldalánál egy ezüst színű háromszög van. (Néhány koncerten üvegdarabokból készült maszk is látható volt rajta a nyitánynál.)[7] DJ Space Cowboy eközben a színpad egyik sarkában ül a háttérzenét játszva.[8] Gaga, részben eltakarva a fémlemezek által Paparazzi című dalát kezdi el énekelni.[9] A dal végén fényképezőgépek folyamatos kattogása hallatszik. Gaga a Starstruck és LoveGame című számainak egyvelegével folytatja az előadást, melyhez már táncosai is aktívan csatlakoznak. Gaga a védjegyévé vált "Disco stickkel" a kezében kezd el táncolni. „Bejártam a világot, és mikor hazaértem, még mindig éreztem a kapzsiság bűzét” - mondja Gaga, mielőtt elkezdi énekelni a Beautiful, Dirty, Rich dalt. Ez az utolsó dal az első részben. Ezt a The Brain nevű videó-közjáték követi, melyben Gaga ismét "Candy Warhol"-ként szerepel, és a haját kefélgeti.[9] A videó végén táncosai egy robogón a színpadra tolják az immár fekete-fehér egyrészes ruhába öltözött Gagát.[6] Ezután elénekli Money Honey, Eh, Eh (Nothing Else I Can Say), és The Fame című dalait.[7][9]

Gaga elhagyja a színpadot, majd hamarosan egy műanyagbuborékokból álló ruhában tér vissza. Egy üvegből készült zongorán előadja Future Love című új dalát, mely egy futurisztikus szerelmi történetet mond el.[9] (Az európai koncerteken a Future Love helyett a Brown Eyes szerepelt az előadott dalok listáján.[10]) A Future Love-ot a Poker Face zongoraverziója követi.[11] Előadás közben Gaga többször felteszi a lábát a zongorabillentyűkre. Gaga ezután elhagyja a színpadot, hogy újból átöltözzön, s közben a The Face nevű videót láthatjuk. Ismét egy tütüszerű ruhában jelenik meg, melynek hegyes vállrésze van.[7] Gaga a színpad közepére áll, és a Poker Face videóklipjében is látható videószemüvegén a "Pop Music Will Never Be Low Brow" felirat jelenik meg. Elénekli a Just Dance című dalát, majd admirális sapkában - melyen a "Gaga" szó látható - előadja a Boys, Boys, Boyst, és a koncert záródalát, a Poker Facet, ezúttal eredeti verzióban.[7]

FogadtatásSzerkesztés

 
Lady Gaga a Just Dance előadása után meghajol három táncosával és Space Cowboy-jal (a bal szélen).

A kritikusok remek értékeléseket adtak a koncertsorozatnak. Sheri Linden a Yahoo!-tól pozitívan értékelte a koncertet, és ezt mondta: „...a Lady nem okoz csalódást. Madonnából, Grace Jonesból, David Bowieból, és Daryl Hannah Szárnyas fejvadászából is merítve Gaga egy lenyűgöző showt rakott össze, [...] három bőrnadrágos táncossal, több jelmezváltással, színházi kellékekkel, és egy DJ-vel, aki zenei kíséretet biztosít.”[12] Christopher Muther a The Boston Globe-tól így írt a showról: „A zene és a látvány üdítő elegye. Klubdalokat halhattunk egy olyan nőtől, aki nyilvánvalóan művelt, intelligens, és tehetséges.”[13] Lynn Saxberg az Ottawa Citizentől rendkívül pozitívan értékelte az általa látott, Ottawában, a Bronston Centre-ben tartott koncertet. „[Gaga és Space Cowboy] az eddigi talán legvadabb látványosságot hozták el a Bronson Centre-be, egy akciótól zsúfolt zenei cirkuszt fényelemekkel, videókkal, mesterséges köddel, és a koreográfiával. Színházi elemekben erős koncert, de ez nem azt jelenti, hogy a zenében gyenge volna.” - mondta. Saxberg-et Gaga divathoz való érzéke is lenyűgözte, és tetszett neki az összes ruhaváltás eredménye.[14] Andy Downing, a Chicago Tribune írója szerint Gaga, „ez a 22 éves new york-i [...] úgy bevette a színpadot, mintha már egy tapasztalt profi lenne.”[9] Jill Menze a Billboardtól szintén pozitívan értékelte az előadást, és kiemelten dicsérte a Just Dance, LoveGame, Poker Face, Boys Boys Boys dalokat, leginkább pedig a nyitódalt, a Paparazzit.[15] Mikel Wood, a Rolling Stone írója a Boys Boys Boyst találta leginkább magával ragadónak.[16] Craig Rosen, a The Hollywood Reporter írója szerint „Lady Gaga megmutatta hogy komoly vetélytársa lehet Madonnának.”[17]

Whitney Pastorek-ből, az Entertainment Weekly írójából vegyes érzéseket váltott ki a koncert. Néha túlzottan bolondosnak találta a showt, és a vizuális elemek használatát sem találta jónak, de az énekesnő hangja őt is lenyűgözte. „...Gaga talán leginkább tagadhatatlan tehetsége: tud énekelni, és ezt meg is teszi!” - mondta.[8] Jon Caramanica, a The New York Times írója is felemás érzéseinek adott hangot: „a LoveGame és a Poker Face két verziója erősek voltak, de ez kevés. Az Eh Eh (Nothing Else I Can Say) teljesen közömbös maradt számomra, a Future Love című új dal [...] túl hosszú volt.”[18]

 
A The White Tie Affair Lady Gaga 2009. március 23.-ai koncertjén.

A koncerteket nyitó előadókSzerkesztés

SzetlistaSzerkesztés

Turné dátumokSzerkesztés

 
Lady Gaga a show nyitányában, a Paparazzi előadása közben.
 
Gaga műanyagbuborékokból álló ruhájában a turnén.
 
Lady Gaga a Brown Eyes-t adja elő zongorán.
 
A show a Poker Face-szel zárul.
Dátum Város Ország Helyszín
Észak-Amerika[2][21]
2009. március 12. San Diego   Amerikai Egyesült Államok House of Blues
2009. március 13. Los Angeles Wiltern Theatre
2009. március 14. San Francisco Mezzanine
2009. március 16. Seattle Showbox at the Market
2009. március 17. Portland Wonder Ballroom
2009. március 18. Vancouver   Kanada Commodore Ballroom
2009. március 21. Denver   Amerikai Egyesült Államok Gothic Theater
2009. március 23. Minneapolis Fine Line Music Cafe
2009. március 24. Chicago House of Blues
2009. március 25. Royal Oak Royal Oak Music Theatre
2009. március 26. Kitchener   Kanada Elements Nightclub
2009. március 27. Ottawa Bronson Centre
2009. március 28. Montréal Metropolis
2009. március 30. Boston   Amerikai Egyesült Államok House of Blues
2009. április 6. Orlando
2009. április 7. Tampa The Ritz Ybor
2009. április 8. Fort Lauderdale Revolution
2009. április 9. Atlanta Center Stage
2009. április 11. Palm Springs Palm Springs Convention Center
2009. május 1. Philadelphia Electric Factory
2009. május 2. New York City Terminal 5
Óceánia (A Pussycat Dolls-szal)[22]
2009. május 16. Auckland   Új-Zéland Vector Arena
2009. május 19. Brisbane   Ausztrália Entertainment Centre
2009. május 21. Newcastle Entertainment Centre
2009. május 22. Sydney Acer Arena
2009. május 23.
2009. május 26. Melbourne Rod Laver Arena
2009. május 27.
2009. május 28. Adelaide Entertainment Centre
2009. május 30. Perth Burswood Dome
Ázsia
2009. június 14. Clarke Quay   Szingapúr The Dome
2009. június 17. Szöul   Dél-Korea Club Answer
Észak-Amerika[23]
2009. június 19. Toronto   Kanada Kool Haus
Európa[24]
2009. június 26. Pilton   Egyesült Királyság Glastonbury Festival
2009. június 29. Manchester Manchester Academy
2009. július 1. Cork   Írország The Marquee
2009. július 3. Werchter   Belgium Rock Werchter Festival
2009. július 4. London   Egyesült Királyság Wembley Stadion (a Take That koncertjének nyitóelőadójaként)
2009. július 5.
2009. július 7. G-A-Y
2009. július 8. Valletta   Málta Fosos Square
2009. július 9. Párizs   Franciaország L'Olympia
2009. július 11. Kinross   Egyesült Királyság T in the Park Festival
2009. július 12. Naas   Írország Oxegen Festival
2009. július 13. Manchester   Egyesült Királyság Manchester Apollo
2009. július 14. London O2 Academy Brixton
2009. július 16. München   Németország Zenith
2009. július 17. Köln Palladium
2009. július 18. Berlin Columbiahalle
2009. július 20. Amszterdam   Hollandia Paradiso
2009. július 21. Zürich   Svájc Maag Event Hall
2009. július 22. Bécs   Ausztria Gasometer
2009. július 24. Ibiza   Spanyolország Wonderland Eden
2009. július 25. Amszterdam   Hollandia Paradiso
2009. július 26. Hamburg   Németország Stadtpark Freilichtbühne
2009. július 28. Helsinki   Finnország Kulttuuritalo
2009. július 31. Koppenhága   Dánia K.B. Hallen
2009. augusztus 2. Stockholm   Svédország Gröna Lund
Ázsia
2009. augusztus 7. Oszaka   Japán Summer Sonic
2009. augusztus 8. Csiba
2009. augusztus 9. Szöul   Dél-Korea Olympic Gymnastics Arena
2009. augusztus 11. Quezon City   Fülöp-szigetek Araneta Coliseum
2009. augusztus 12. Kallang   Szingapúr Fort Canning Park
2009. augusztus 15. Makaó   Kína Venetian Arena
2009. augusztus 19. Tel Aviv   Izrael Convention Center
Európa[25]
2009. augusztus 22. Staffordshire   Egyesült Királyság Weston Park
2009. augusztus 23. Chelmsford Hylands Park
Észak-Amerika
2009. szeptember 28. Richmond   Amerikai Egyesült Államok Landmark Theatre
2009. szeptember 29. Washington, D.C. DAR Constitution Hall

Jegyeladások, bevételekSzerkesztés

Helyszín Város Eladott jegyek / Összes jegy Teljes bevétel
Wiltern Theatre Los Angeles 2,700 / 2,700 (100%) $52,904[26]
Metropolis Montréal 2,255 / 2,255 (100%) $50,387[26]
Royal Oak Music Theater Royal Oak 1,700 / 1,700 (100%) $34,000[27]
Gothic Theater Englewood 1,088 / 1,088 (100%) $20,000[27]
House of Blues San Diego 1,000 / 1,000 (100%) $18,500[28]
The Ritz Ybor Tampa 1,545 / 1,560 (99%) $31,065[29]
DAR Constitution Hall Washington, D.C. 3,500 / 3,500 (100%) $141,004[29]
Összesen 13,788 / 13,803 (99,8%) $347,862

JegyzetekSzerkesztés

  1. Vena, Jocelyn. „Lady Gaga Gears Up For Pussycat Dolls Tour”, 'MTV', MTV Networks, 2009. január 13. (Hozzáférés ideje: 2009. november 4.) 
  2. a b c d Reporter, UMG. „Lady GaGa Announces Dates For "The Fame Ball" Tour”, Universal Music Group, 2009. január 13.. [2011. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. február 22.) 
  3. a b Montgomery, James. „Lady Gaga Promises 'Life-Changing Experience' With Fame Ball Tour”, 'MTV', MTV Networks, 2009. február 4. (Hozzáférés ideje: 2009. február 22.) 
  4. a b Graff, Gary. „Lady GaGa Ready To Go For Headlining Tour”, Billboard, Nielsen Business Media Inc., 2009. március 3.. [2012. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. március 4.) 
  5. Stevenson, Jane. „Going Gaga: Pop diva says she's into The Jonas Brothers, the MMVAs and her upcoming tour”, Edmonton Sun, Sun Media Corporation, 2009. május 27. (Hozzáférés ideje: 2009. május 29.) 
  6. a b Piccoli, Sean. „Lady Gaga's larger-than-life stage show shrinks without a band”, South Florida Sun-Sentinel, Tribune Company, 2009. április 9. (Hozzáférés ideje: 2009. április 15.) 
  7. a b c d Abraham, Tamara. „Madonna and Cyndi Lauper take style notes as Lady Gaga parades latest leotards in concert”, Daily Mail, Associated Newspapers, 2009. május 4. (Hozzáférés ideje: 2009. május 13.) 
  8. a b Pastorek, Whitney. „Lady GaGa live in L.A”, Entertainment Weekly, Time Inc., 2009. március 14. (Hozzáférés ideje: 2009. március 16.) 
  9. a b c d e Downing, Andy. „Lady Gaga delights”, Chicago Tribune, Tribune Company, 2009. március 26. (Hozzáférés ideje: 2009. április 15.) 
  10. Simpson, Dave. „Lady Gaga – Academy, Manchester”, The Guardian, Guardian News Media, 2009. július 1. (Hozzáférés ideje: 2009. november 4.) 
  11. Gregory, Jason. „Lady GaGa Gets Wrapped In Bubbles On US Tour”, Gigwise.com, Giant Digital, 2009. március 13. (Hozzáférés ideje: 2009. április 2.) 
  12. Linden, Sheri: Lady GaGa wows with big beats, bluesy surprises. Reuters. Yahoo!, 2009. március 15. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
  13. Muther, Christopher. „Lady GaGa shines in song and spectacle”, The Boston Globe, The New York Times Company, 2009. április 2. (Hozzáférés ideje: 2009. április 2.) 
  14. Saxberg, Lynn. „Concert Review: Lady Gaga's Fame Ball”, Ottawa Citizen, Canwest Publishing Inc, 2009. március 28.. [2009. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. április 2.) 
  15. Menze, Jill: Lady Gaga / May 2, 2009 / New York (Terminal 5). Billboard. Nielsen Business Media, Inc, 2009. május 4. (Hozzáférés: 2009. május 5.)
  16. Wood, Mikel (2009. március 16.). „Lady Gaga’s “Fame” Attracts Kanye West, Perez Hilton to L.A. Show”, Kiadó: Jann Wenner. ISSN 0035-791X. (Hozzáférés ideje: 2009. május 7.)  
  17. Rosen, Craig. „Concert Review: Lady GaGa”, The Hollywood Reporter, Nielsen Business Media, Inc, 2009. március 15.. [2009. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. április 8.) 
  18. http://www.nytimes.com/2009/05/04/arts/music/04gaga.html
  19. Alexiou, Joseph. „Goth-Pop Cinema Bizarre Leaves Lady Gaga for Own Tour”, New York Press, Manhattan Media, 2009. június 9.. [2010. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. január 4.) 
  20. http://www.concertandco.com/critique/lady-gaga/critique-concert-1-29029.htm
  21. Lady Gaga Events. Interscope Records. www.ladygaga.com, 2009. január 12. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. január 13.)
  22. Tour & Events. Interscope Records. Universal Music Group. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 12.)
  23. Stevenson, Jane. „Lady Gaga Kool Haus, Toronto, June 19, 2009 review”, Jam!, Canadian Online Explorer, 2009. június 20. (Hozzáférés ideje: 2009. december 10.) 
  24. Lady Gaga tour. TourTracker. [2012. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 28.)
  25. V Festival – Lady Gaga. V Festival. (Hozzáférés: 2009. október 9.)
  26. a b Billboard Boxscore”, Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 29.) 
  27. a b Billboard Boxscore”, Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 29.) 
  28. Billboard Boxscore”, Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 29.) 
  29. a b Billboard Boxscore”, Nielsen Business Media, Inc. (Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 29.) 

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a The Fame Ball Tour című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozásokSzerkesztés