Főmenü megnyitása

A Jászkun Volán Közlekedési Zrt. (JKV Zrt.) autóbusz-közlekedési vállalat, egyike a magyarországi Volán-társaságoknak. Fő ellátási területe Jász-Nagykun-Szolnok megye. Távolsági, helyközi és helyi autóbuszjáratokat közlekedtet. Székhelye Szolnok, ezen kívül állomásfőnökségei vannak Jászberényben, Törökszentmiklóson, Kisújszálláson, Mezőtúron, Kunszentmártonban, Karcagon és Tiszafüreden.

Jászkun Volán Közlekedési Zrt.
Típus Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Alapítva 1951 (Rt.: 1993)
Megszűnt 2014. december 31.
Jogutód KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ
Székhely 5000, Szolnok, Nagysándor József út 24.
Vezetők Pozsonyi István vezérigazgató
Iparág Személyszállítás
Forma részvénytársaság

A Jászkun Volán Közlekedési Zrt. weboldala

TörténeteSzerkesztés

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében az 1920-as években indult meg az autóbusz-közlekedés, elsőként 1921-ben Szolnokon, majd nem sokkal később Jászberényben. A második világháború után a magáncégeket államosították. 1951-ben hozták létre a Szolnoki Teherfuvarozási Vállalatot (TEFU). 1961-ben a MÁVAUT, a jászberényi és a szolnoki TEFU, valamint a Belföldi Szállítmányozási Vállalat egyesítésével létrejött egy megyei közlekedési nagyvállalat, amely 7. sz. Autóbusz-közlekedési Vállalat (AKÖV) néven működött tovább. A VOLÁN nevet 1970-től használja a társaság, ekkortól 7. sz. Volán, majd 1986-tól Jászkun Volán néven szerepel. 1993-tól részvénytársasági formában működik a cég.

SzíneiSzerkesztés

A társaság autóbuszai többféle fényezést viselnek. A helyi járat színei (ez főleg Szolnok városára igaz) a fehér alapon sötétkék-sárga átlós csík. (A megye többi városában közlekedő helyi járatok a helyközi forgalomban használt autóbuszok színeit viselik.) A helyközi járatok színezése fehér alapon sötétkék-világoskék átlós csík. A távolsági és a különjárati autóbuszok tiszta fehér (esetleg kék) színűek. Mindegyik jármű elején és hátulján kék színnel, oldalán - kék átlós csíkokban - fehér színnel szerepel a társaság neve. (Kivéve a távolsági és különjárati buszokat: azokon a jármű oldalán, annak teljes hosszában kék színnel látható a Jászkun Volán Zrt. felirat, és a cég elérhetőségei. Teljesen kék színű autóbuszok esetében ez fehér színű.) Azt, hogy egy-egy autóbusz melyik telephelyhez (állomásfőnökséghez) tartozik, onnan lehet felismerni, hogy az első szélvédő jobb felső felében (szemből nézve bal kéz felől) szerepel az adott város neve.

JárműparkSzerkesztés

A Jászkun Volán Zrt. körülbelül 240 db. autóbuszt üzemeltet. Meglehetősen sokféle autóbusztípussal rendelkezik a cég. Járműparkjában megtalálhatóak az Ikarus többféle sorozatai (200-as, 400-as, 500-as, EAG járműcsalád) , a Rába, a Credo, a MAN, a Volvo, a Karosa különböző típusai, illetve a helyi tömegközlekedésben alkalmazott, Szolnokon, a cég saját részére és igényei szerint gyártott, illetve átalakított Plasma típusú midi buszok is.

BusztípusokSzerkesztés

 
A Jászkun Volán egyik távolsági autóbusza Szentesen, az autóbusz-állomáson.

Városi midi autóbuszokSzerkesztés

8 darab Enterprise Plasma

Városi szóló autóbuszokSzerkesztés

7 darab Credo BN 12, 4 darab Ikarus E94, 2 darab Ikarus 260/C60, 4 darab Ikarus 263, 4 darab MAN SL 223, 4 darab Rába Premier 091

Városi csuklós autóbuszokSzerkesztés

11 darab Credo BN 18, 9 darab Ikarus-280/C80, 2 darab MAN SG 313, 1 darab Rába Premier 291

Elővárosi midi autóbuszokSzerkesztés

2 darab Credo IC 9,5, 13 darab Enterprise Plasma, 2 darab Karosa C934.1351

Elővárosi szóló autóbuszokSzerkesztés

3 darab Credo EC 11, 41 darab Credo EC 12, 1 darab Ikarus E94, 24 darab Ikarus 256/C56, 11 darab Ikarus 415, 7 darab MAN SL 223, 12 darab MAN SL 283, 3 darab Rába Contact 092

Elővárosi csuklós autóbuszokSzerkesztés

15 darab Ikarus 280/C80, 3 darab Ikarus 417, 6 darab MAN SG 313, 2 darab Rába Contact 292

Távolsági autóbuszokSzerkesztés

3 darab Credo IC 12, 10 darab Ikarus E95[halott link], 1 darab Ikarus E98, 1 darab Jonckheere Arrow 50, 3 darab Volvo 9700, 11 darab Volvo B10B

Távolsági közlekedésSzerkesztés

A Jászkun Volán buszjárataival a 8 telephely egyikéről (vagy akár többről is) közvetlenül el lehet jutni a Jász-Nagykun-Szolnok megyével szomszédos megyék székhelyeire (így Miskolcra, Egerbe, Budapestre, Kecskemétre, Szegedre, Békéscsabára és Debrecenbe), illetve jelentősebb városaiba. Kiemelt szerepet játszik Budapest, ahová a jászberényi autóbusz-állomásról mind hétköznap, mind hétvégén óránként, vagy annál gyakrabban indulnak (illetve Budapestről érkeznek) járatok. Ezek egy részét a Jászkun Volán Zrt., egy részét pedig a Volánbusz Zrt. (illetve 2009-től annak alvállalkozója) közlekedteti. A társaság 1993 nyarán egy új járatot indított, amely az 1469. számot viselte, és a JászberényBudapestSzékesfehérvárSiófok útvonalon közlekedett. A vonal az év végéig létezett, akkor is már csak Székesfehérvárig.[1]

Helyközi közlekedésSzerkesztés

A társaság Jász-Nagykun-Szolnok megye valamennyi településére közlekedtet autóbuszokat. Az egyes telephelyekhez tartozó településeket (általában) az adott állomásfőnökség járművei látják el. A telephelyekről pedig viszonylagos gyakorisággal közlekednek autóbuszok a központi távolsági autóbusz-pályaudvarra, Szolnokra.

Helyi közlekedésSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés