Kollár Béla (színművész)
Kollár Béla (Tatatóváros, 1914. január 3. – Budapest, 1985. november 4.) magyar színész.
Kollár Béla | |
Életrajzi adatok | |
Született |
1914. január 3. Tatatóváros |
Elhunyt |
1985. november 4. (71 évesen) Budapest |
Sírhely | Farkasréti temető |
Származás | magyar |
Pályafutása | |
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Egyetem |
Tevékenység | színész |
Kollár Béla IMDb-adatlapja PORT.hu-adatlap | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Életpályája szerkesztés
Pályája elején vidéki színházaknál játszott, de pályafutását megszakította a II. világháború. 1942 márciusában hívták be katonának, részt vett a Magyar 2. hadsereg Don-kanyarban folytatott harcaiban, és jelen volt a front összeomlásánál is. Ottani emlékeiről beszámolt Sára Sándor Krónika – A 2. magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilm-sorozatának több epizódjában.
Leszerelése után elvégezte a Színművészeti Akadémiát, majd 1945-től fővárosi színházakban játszott.
1950-től haláláig, - több mint 30 évig - a Thália Színház társulatának a tagja volt.
1952-től filmezett. Számos játékfilmben és tévéjátékban szerepelt.
Egyike volt a korszak legjobb epizodistáinak.
Közel húsz híres külföldi film szinkronizálásában vett részt.
Néhány emlékezetes színpadi alakítása szerkesztés
- Illés Endre: Türelmetlen szeretők... Laci
- Gáspár Margit: Égiháború... Reuter tudósító
- Vészi Endre: Árnyékod át nem lépheted... Papst
- Pagogyin: Arisztokraták... Aljosa
- Maurice Maeterlinck: Kék madár... Tiltott boldogság
- Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!... Hook
- Örkény István: Tóték... Az elegáns őrnagy
- Fejes Endre: Mocorgó... Detektív
- Graham Greene: A csendes amerikai... Pap
- Petőfi Sándor: Tigris és hiéna... Göndör
- Rolf Hochhuth: Jogászok... Vezénylő tiszt
- Tolsztoj–Piscator: Háború és béke... Szergej Kuzmics őrmester
- Katona József: Bánk bán... Myska bán
- Kazimir Károly: Szép asszonyok egy gazdag házban... Pincér
Filmszerepei szerkesztés
Játékfilm szerkesztés
- 1952 – A képzett beteg – rövid játékfilm
- 1953 – A harag napja
- 1954 – Fel a fejjel
- 1955 – Egy pikoló világos
- 1957 – Csigalépcső
- 1957 – A szökevény – rövid játékfilm
- 1958 – Csendes otthon
- 1958 – Sóbálvány
- 1959 – Merénylet
- 1959 – Szombattól hétfőig
- 1960 – Csutak és a szürke ló
- 1960 – Három csillag (Karszalagos)
- 1961 – Felmegyek a miniszterhez
- 1961 – Katonazene
- 1961 – Két félidő a pokolban
- 1962 – Az utolsó vacsora
- 1962 – Házasságból elégséges
- 1963 – Asszony a telepen
- 1963 – Fotó Háber
- 1963 – Nappali sötétség (Német katona)
- 1963 – Pacsirta
- 1964 – A kőszívű ember fiai 1-2.
- 1964 – A pénzcsináló
- 1964 – Másfél millió
- 1965 – Iszony
- 1966 – Egy magyar nábob
- 1966 – Változó felhőzet (Nyilas)
- 1967 – Kártyavár
- 1969 – A veréb is madár
- 1971 – Együtt (Alezredes) – rövid játékfilm
- 1972 – Fuss, hogy utolérjenek! (Orvos)
- 1972 – Utazás Jakabbal (Férj)
- 1973 – Hasonmás
- 1973 – Hét tonna dollár (Orvos)
- 1974 – A dunai hajós 1-2.
- 1981 – Ha majd mindenünk meglesz…
Tévéfilmek, televíziós sorozatok szerkesztés
- 1958 – Vacsora a Hotel Germániában (Pincér)
- 1959 – Vihar a Sycamore utcában (Második férfi)
- 1961 – Mindenki gyanús
- 1963 – Honfoglalás 1-3. (Szinner)
- 1964 – Rab Ráby
- 1965 – Iván Iljics halála
- 1966 – Én, Strasznov Ignác, a szélhámos
- 1966 – Veszedelmes labdacsok
- 1968 – A sofőr visszatér
- 1968 – Az élő Antigoné
- 1969 – 7 kérdés a szerelemről (és 3 alkérdés)
- 1969 – Egyszerű kis ügy
- 1969 – Ráktérítő
- 1970 – A hetedik kocsi (Diszpécser)
- 1970 – Élő Klára
- 1970 – Üvegkalitka
- 1971 – A tetovált nő
- 1971 – Egy óra múlva itt vagyok… (Kolarik testvér) (14. részben)
- 1971 – Villa a Lidón
- 1972 – Állványokon
- 1972 – Három affér (Aranyifjú)
- 1972 – Házasságtörés
- 1972 – Különös vadászat (Jártás, erdész)
- 1972 – Öt férfi komoly szándékkal
- 1973 – Alvilági játékok
- 1973 – És mégis mozog a föld 1-3.
- 1973 – Lauterburg városparancsnoka
- 1974 – A 78-as autóbusz útvonala – Kis kitérővel (Utas #3)
- 1974 – Aranyborjú
- 1974 – Asszony a viharban
- 1974 – És színész benne minden férfi és nő – dokumentumfilm
- 1974 – Ficzek úr
- 1974 – Gúnyos mosoly
- 1974 – Nász a hegyen
- 1974 – Próbafelvétel
- 1974 – Utazás a Holdba (Hunter)
- 1975 – Forduljon Psmithhez
- 1975 – Keresztút (Kemencés)
- 1975 – Százéves asszony (1976-ban mutatták be) (Postás)
- 1976 – Állványokon
- 1976 – Beszterce ostroma
- 1976 – Megtörtént bűnügyek (4. részben)
- 1977 – A váratlan utazás
- 1977 – A szerelem bolondjai
- 1977 – Doktor Senki
- 1977 – Napforduló (1979-ben adták le)
- 1978 – A táltosfiú és a világfa (Fejér király)
- 1978 – A Zebegényiek
- 1978 – Ady-novellák (Férfi)
- 1978 – Holló a hollónak
- 1978 – Kalaf és Turandot története (Tartaglia)
- 1978 – Látástól vakulásig…
- 1978 – Mire megvénülünk
- 1979 – Az aula
- 1979 – Csak egy csap (Boltvezető)
- 1979 – Drága jótevőnk
- 1979 – Egyszál magam
- 1979 – Katonák
- 1980 – Bánk bán – színházi közvetítés
- 1981 – A száztizenegyes
- 1981 – Asszonyok
- 1981 – Holnap kupaszerda
- 1982 – A névtelen vár (5. részben)
- 1982 – A tenger
- 1982 – Hetedik év
- 1983 – Foltyn zeneszerző élete és munkássága
- 1983 – Mint oldott kéve (5. részben)
- 1983 – Oedipus Kolonosban (Kórustag)
- 1983 – Szent Kristóf kápolnája
- 1984 – Holnap kupaszerda
- 1984 – Különös házasság
- 1984 – Megbízható úriember
Szinkronszerepei szerkesztés
Év | Cím | Szereplő | Színész | Szinkron év |
---|---|---|---|---|
1950 | Az ördög szépsége | n. a. | n. a. | 1972 |
1957 | Tizenkét dühös ember (1. magyar szinkron) | Hetedik esküdt | Jack Warden | 1959 |
1958 | Különös találkozás (1. magyar szinkron) | n. a. | n. a. | 1961 |
1959 | Diplomácia, óh! | Carlton-Browne | Terry-Thomas | 1960 |
Rózsák az államügyésznek | Haase | Werner Finck | ||
1961 | A szép amerikai | n. a. | n. a. | 1962 |
Zárt tárgyalás | 1969 | |||
1962 | A prágai tréfacsináló | Hadnagy | Filip Filipovski | 1963 |
Csodálatos vagy, Júlia | n. a. | n. a. | ||
Szerencse a szerelemben | Az igazgató | Noël Roquevert | ||
1963 | Nyaralás Minkával | n. a. | n. a. | 1968 |
Rocambole | 1981 | |||
1964 | A színész (1. magyar szinkron) | ? | ? | 1966 |
1966 | San Gennaro kincse | 1969 | ||
1967 | Szerződés az ördöggel | n. a. | n. a. | 1968 |
1968 | Heroin | |||
Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája | 1969 | |||
1969 | Grisa őrmester | 1970 | ||
1978 | Esküvő vasárnap | 1981 |
Források szerkesztés
- Demeter Imre: Dudus (Film, Színház, Muzsika Évkönyv, Budapest, 1972)
- Szatmári István: Színészek (Film, Színház, Muzsika, Budapest, 1982. szeptember 25.)
- Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967–1994.
- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
További információk szerkesztés
- Kollár Béla a PORT.hu-n (magyarul)
- Kollár Béla az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
- Kollár Béla az Internet Movie Database-ben (angolul)
- Kollár Béla. Filmkatalógus
- Kollár Béla. Színháztörténet