Állami Áruház

Az Állami Áruház 1952-ben forgatott magyar zenés, propagandisztikus filmvígjáték Gertler Viktor rendezésében. A korszak talán legsikeresebb hazai musicalfilmjében a néhány mondatos szerepeket is a legnépszerűbb színészek alakították.

Állami Áruház
1953-as magyar film

Petress Zsuzsa és Gábor Miklós
Petress Zsuzsa és Gábor Miklós
Rendező Gertler Viktor
Műfaj
Forgatókönyvíró Barabás Tibor, Darvas Szilárd, Gádor Béla
Dramaturg Halász Péter
Főszerepben Gábor Miklós
Petress Zsuzsa
Latabár Kálmán
Turay Ida
Feleki Kamill
Zene zene: Kerekes János, dalszöveg: Darvas Szilárd, Szenes Iván. zenei vezető: Fényes Szabolcs
Operatőr Forgács Ottó
Vágó Zákonyi Sándor
Hangmérnök Rónay Gyula, Pintér György
Jelmeztervező Weingruber Éva
Díszlettervező Pán József
Gyártásvezető Végh László
Gyártás
Gyártó Magyar Filmgyártó Vállalat
Ország Magyarország
Nyelv magyar
Játékidő 98 perc
Forgalmazás
Forgalmazó MOKÉP
Bemutatómagyar 1953. január 23.
finn 1955. február 4.
Korhatárkorhatár nélkül
További információk

Magyarországon 1953. január 23-án mutatták be, Finnországban 1955. február 4-én.
Felújítás: 1961. július.[1]
Nyersanyaghossz: 2805 folyóméter[2]

CselekménySzerkesztés

  Alább a cselekmény részletei következnek!
Hallgassanak rám, vegyenek egy pár törpét, mer’ nem lesz! Meglátják, itt fogunk állni télvíz idején törpe né’kül!
– Dániel Károly, eladó (Latabár Kálmán)

1952 nyarát írjuk. A háborúból újjáépülő ország Rákosi Mátyás vezetésével halad a sztálini úton a szebb jövő felé, közben azonban meg kell küzdenie a népi demokrácia ellenségeivel, köztük az áruhiányt kihasználó feketézőkkel és az úri világból itt maradt reakciós elemekkel. A néhány éve még magánkézben lévő áruházak már mind állami tulajdonban vannak. Az új idők új kereskedelmi szemléletet, másféle eladási módszereket igényelnének, ami a régi világ itt rekedt befolyásos tagjainak bizony nem tetszik.

A város legszebb áruházába, a Diadal Áruházba (a helyszín a Divatcsarnok) több hónapos politikai-szakmai továbbképzés után tér vissza a fiatal Kocsis Ferenc. Az áruházat még a régről itt maradt kétszínű igazgató, az új pártvezetésnek hajbókoló, de valójában alvilági kapcsolatokat ápoló, reakciós Dancs Frigyes irányítja, aki Kocsisnak irodai állást ajánl, ő azonban ezt nem fogadja el, ezért a női konfekcióosztályra kerül eladónak. Ott hamar észreveszi, hogy az áruház varrodája a rosszul értelmezett takarékosság jegyében Dancs utasítására túl rövidre szabott zakókat és a primitívségig leegyszerűsített női ruhákat gyárt. Emiatt összevitatkozik a ruhatervező kolléganővel, Ilonkával ‒ sőt a megjelenő főszabásszal is, aki dühében az asztalt veri, majd az igazgató elé citálja Kocsist ‒, de a két fiatal hamar szerelemre gyúl egymás iránt.

Az áruházban zajlik az élet: a férfi és női konfekció munkaversenyben van egymással, a hétvégéket pedig a dolgozók a vállalat Római-parti lidóján és dunai evezősversenyekkel töltik. A női konfekciót vezető, régivágású Dániel képtelen túltenni magát a múltbeli eladási módszereken; a vásárlóban nem az embert, hanem a bevételt látja: nyáron bundát és hócsizmát tukmál egy gyanútlan asszonyra, egy másikra pedig, aki a kijáratot keresi, rózsaszín pongyolát sóz rá. Kollégája a férfi konfekciót vezető, affektált modorú Klimkó Rezső. Boriska, a női konfekció eladója kettejük között ingadozik ‒ Klimkóval jár túrázni, de a szíve inkább Dánielhez húz.

Az anyagtakarékosság okán kurtára szabott férfizakók és az eladhatatlanul ronda női ruhák miatt Kocsisnak komoly konfliktusa támad Danccsal, aki ezért feljelenti őt a minisztériumban. Feljelentése azonban visszafelé sül el: a minisztériumból az áruházba látogató Iványi elvtársnő próbavásárlást tesz Kocsisnál, s látva az ambiciózus fiatalember tisztességes, haladó hozzáállását, végül azért hívatja be, hogy őt nevezze ki igazgatónak a vevőket selejttel megkárosító Dancs helyére. Dancs ezt látszólag szó nélkül tudomásul veszi, ám a háttérből folytatja aknamunkáját, és ott árt Kocsisnak, ahol csak tud.

Kocsis vezetésével új korszak köszönt az áruházra. Elmagyarázza korábbi főnökének és barátjának, Dánielnek, hogy a vevőben ma már nem a bevételt, hanem a dolgozó embert kell látni. Az áruház negyven éve alkalmazásban álló öreg főkönyvelőjébe, a Dancs által fejlődésképtelen vén hülyének tartott Glauziusz bácsiba is új lelket önt azzal, hogy a szakmai segítségét kéri, miként lehetne a minőség megtartása mellett leszorítani a termelési költségeket, átszabni az elrontott zakókat és csinosabbá tenni a dísztelen női ruhákat. Miután Boriska is dönt, Klimkó helyett Dánielt választva, minden a legnagyobb rendben lenne, bár az elfoglalt Kocsis egyre kevesebb időt tud szentelni szerelmének, Ilonkának.

Ekkor váratlan fordulat történik: az Amerika Hangja rádió bemondja, hogy másnap bevonják a százforintos bankjegyeket, így azok reggeltől semmire sem használható, értéktelen papírfecnikké válnak. A hír természetesen hamis, és az amerikai imperialisták részéről csupán azt a célt szolgálja, hogy vásárlási roham induljon, ezáltal pedig áruhiány és belpolitikai feszültség keletkezzen, ami megingathatja a népi demokratikus rendszert. A rémhírnek felülő, tájékozatlan tömegek megrohanják az üzleteket, hogy egyetlen délután alatt elköltsék az összes százasukat. A magát szegénynek mutató, de valójában komoly összeggel (20 ezer forint készpénzzel) rendelkező, burzsoá Dancs házaspár az áruhiányra apellálva nagyszabású felvásárlási akciót indít rokonaik, barátaik és üzletfeleik bevonásával. A velük kapcsolatban álló „úri” alvilág ugyancsak felvásárlásba kezd.

Az áruházat megrohanják az emberek, a felbolydult tömeg válogatás nélkül mindent összevásárol, a raktárkészlet gyorsan fogy. Kocsis számára két lehetőség van: vagy kiszolgál, kockáztatva, hogy kifogy az áru és napokig üres polcok várják majd a vevőket, vagy egy napra bezárja az áruházat és ezzel politikailag elismeri az átmeneti áruhiányt. Kocsis az előbbi mellett dönt. A tébolyult felvásárlási láz közepette mindent eladnak, Dániel még az évek óta a pincében porosodó kacatokon is túlad. Az áruház készlete a végét járja, Kocsis már majdnem elrendeli a zárást, ám az utolsó pillanatban érkező, áruval megrakott teherautókkal elhárul az áruhiány és az esetleges zavargások veszélye. Kocsisnak igaza volt: bízott a dolgozó népben, a szocialista iparban, a termelő gyárakban. A sok teherautónyi új áru láttán a felvásárlási láz pillanatok alatt véget ér. A szemfüles Dániel árurejtegetésen kapja egyik kollégáját, Toronyit, akiről kiderül, hogy összejátszott az árufelhalmozókkal. Dániel ébersége nyomán Dancs és az egész feketéző társaság lebukik.

Este az áruház tetőteraszán tartják a sok hete tervezett kultúrprogramot. Az amerikai imperialisták bomlasztó akciója a dolgozó nép éberségén meghiúsult, a minisztérium osztályvezetője pedig kiosztja a jól megérdemelt jutalmakat és elismeréseket. Az őrült délután alatt összeveszett Kocsis és Ilonka ismét kibékülnek egymással, majd a tetőterasz szélén, a város panorámája alatt egy csókkal elindulnak közös útjukon a boldog jövő felé.

  Itt a vége a cselekmény részletezésének!

SzereplőkSzerkesztés

  • Gábor Miklós – Kocsis Ferenc, az új igazgató (énekhangja: Putnoki Gábor)
  • Petress Zsuzsa – Bezzegh Ilonka, divattervező
  • Latabár Kálmán – Dániel Károly, a konfekcióosztály vezetője, mindent eladni akaró eladó, Boriska rajongója
  • Horváth Tivadar – Klimkó Rezső kifinomult, „szübtilis” eladó és osztályvezető, Boriska rajongója
  • Turay Ida – Boriska, eladó, akinek Dániel és Klimkó is udvarol
  • Feleki Kamill – Glauziusz bácsi, az áruház idős főkönyvelője
  • Mányai Lajos – Dancs Frigyes, a reakciós, kétszínű régi igazgató
  • Mezey Mária – Dancs felesége
  • Buttykay Emmi – Gizi, Dancs titkárnője, híve és bizalmasa
  • Pártos Erzsi – Kocsis mama
  • Gózon Gyula – Bezzegh bácsi, az áruház portása, Ilonka apja
  • Orsolya Erzsi – Bezzegh mama
  • Komlós Vilmos – Zalatnai, a szabászműhely asztalcsapkodó vezetője
  • Peti Sándor – Sárkány kartárs, a szabászműhely idős dolgozója, az elszabott zakók megmentője
  • Tőkés Anna – Iványiné elvtársnő, minisztériumi osztályvezető
  • Bárdy György – Máczay, minisztériumi ember, valójában reakciós ügynök, Dancs alvilági összekötője / Amerika Hangja bemondója
  • Szendrő József – alvilági feketéző
  • Fónay Márta – bundás nő, Dániel „áldozata”
  • Keleti László – Ede bácsi, a cvikkeres, nagyothalló, feketéző rokon a kerti törpékkel
  • Somogyi Nusi ‒ Flóra néni, árufelhalmozó
  • Pethes Sándor – Csorvássy (Csorvási) Félix feketéző, Dancsék munkanélküli, éhes rokona, egykori földbirtokos
  • Kőváry Gyula – feketéző, harácsoló öregúr, akinek fiatal felesége (lánya?) mindent összevásárol, majd a földhöz vág
  • Rákosi Mária – a feketéző öregúr fiatal felesége (lánya?)
  • Gordon Zsuzsa – francia nő, aki a levelét Kocsissal akarja lefordíttatni
  • Hlatky László – parasztbácsi (vagy ahogy Dániel szólítja: „gazduram”) a „kőszáli” porcelángólyával
  • Lorán Lenke – a parasztbácsi felesége (lánya?)
  • Soós Imre – fiatal vásárló, akinek Glauziusz azt tanácsolja, hogy ha nem akar sorban állni, másnap jöjjön vissza
  • Molnár Tibor – szabadnapos melós vásárló, akinek nincs százasa
  • Kamarás Gyula ‒ Toronyi, a feketézőkkel összejátszó eladó
  • Horváth Teri – vevő a seprűkkel
  • Petrik József – fiatal eladó, akit Ilonka „taknyos”-nak nevez
  • Pongrácz Imre – fiatal, „sportos” vásárló, akire Dániel rásózza a szűk zakót
  • Egri István – a kakukkos óra (ahogy Dániellel mondják: a „kakukkóra”) vásárlója
  • Szentirmay Éva – vásárlópár női tagja, akinek túl drága a fehér kabát
  • Farkas Antal – kőműves
  • Boross Ida – rendőrnő, aki a film elején megbírságolja Dánielt
  • Vay Ilus ‒ a Nagycsarnokba bevásárolni induló asszony

Epizodisták néma szerepben:

  • Alfonzó – ő borul be a csónakkal a vízbe
  • Kabos László – a csónakházban kajakot visz a vállán
  • Psota Irén – varrónő abban a jelenetben, amikor az alapanyagot viszik ki a varrodából eladni

Továbbá: Rózsahegyi Kálmán, Bagyinszki János, Ujlaky László, Gálcsiki János, Dénes György, Romhányi Rudolf, Kemény László, Deák Sándor, Halmai Imre, Sallai Kornélia, Csonka Endre, Gera Zoltán, Homm Pál, Justh Gyula, Orbán Viola, Tarsoly Elemér, Ujváry Viktória és még sokan mások.[3]

HelyszínekSzerkesztés

A film egyes jelenetei az azóta bezárt és lebontott Úttörő Áruházban, a Corvinban és a Kálvin téri Áruházban készültek.

A tetőtéri és irodai jeleneteket stúdióban forgatták. Az áruház tetejéről feltáruló panoráma nem felel meg egyetlen budapesti helyszínnek sem. A Dancs irodájából látható utcakép csak odavetített felvétel.

Az Astoriánál játszódó nyitójelenetben még látható az ELTE mellett a Nemzeti Színház bérpalotájának 1914-ben földszintig visszabontott maradványaiban kialakított üzletsor, amelyet pár év múlva, a metróépítés során tüntettek el végleg.

A Gellért-hegyi jelenetnél kínosan ügyeltek, hogy a bombázásoktól romos budai Vár és a háborúban felrobbantott Erzsébet híd ne látszódjon. A híd pesti pillérének roncsai egy pillanatra mégis láthatók, és feltűnik az azóta rég lebontott ideiglenes Kossuth híd is. A film legvégén a Szabadság-szobor szemlátomást csak makett; a szög, amelyben látható, nem felel meg a valóságnak.

A dunai evezősverseny jeleneténél megfigyelhető a Szentendre körüli hegyek beépítetlensége.

Boriska és Dániel a Hármashatár-hegy oldalában kapaszkodik fel, a Klimkóval kiegészülő szerelmi háromszög jelenetét pedig a Gugger-hegyi Árpád-kilátó teraszán forgatták. Akkoriban ezeknek a hegyeknek a környéke is alig beépített, idilli táj volt.

Kocsis és a francia nő jelenete a Margit-szigeti kaszinó Margit híd felé eső része előtt, valamint a Japánkert aranyhalas tavánál készült.

ÉrdekességekSzerkesztés

  • Kocsis szerepére többek között Benkő Gyula, Ilonkáéra Zentai Anna, Rezsőkéére pedig Rátonyi Róbert is pályázott.
  • Ebben a filmben hangzik el Feleki Kamill éneke kisunokájához, ami „Glauziusz bácsi dala” néven vált ismertté („Én mások előtt hajlongtam sokat...”).[4][5]
  • Dancs figurájának remek karikatúrája jelenik meg a Mézga-sorozatban, Mézga Géza hivatali főnökének személyében. Különösen szembeötlő és komikus a Dancshoz való hasonlóság (az igazgató fizimiskája, arroganciája, majd látszólagos meghunyászkodása) a rajzfilmsorozat „Akerkiter” című részében.
  • A cvikkeres Ede bácsi (Keleti László) a pénzéhes, harácsoló városi zsidó jellegzetes típusa, a tősgyökeres honi munkásosztály és a haladás ellenségéé, akit az ötvenes évek kurzusfilmjei hasonló modorban ábrázoltak, mint a háború előtti fajvédő propagandafilmek.
  • Amikor a „kifosztott” áruház előtt Glauziusz várja a teherautókat, a kirakat láthatóan tele van áruval. Tudnivaló azonban, hogy a pártállam idején a kirakatokban áruhiány idején is kellett árunak lennie, amit ‒ főleg ha kurrens slágercikkről vagy nyugati importtermékről volt szó ‒ a legritkább esetben vettek be a vásárlók kedvéért.

A százforintosok bevonásárólSzerkesztés

A filmben az Amerika Hangja rádió bemondta, hogy másnap bevonják a százforintos bankjegyeket, így azok értéküket vesztik. Ez persze csak rémhírnek bizonyult, mégis kitört az általános felvásárlási láz, mindenki rohant elkölteni a százforintosait. A film dramaturgiája arra épült, hogy a háború utáni újjáépítés nehézségeivel küzdő, kisemmizett országban az ilyen tömeghisztéria valóban előidézhetett volna áruhiányt vagy akár politikai feszültséget ‒ ahogy egy rémhíren alapuló bankpánik ma is bankokat juttathat csődbe.

A váratlan pénzkivonás, pénzcsere, alacsonyabb értéken való felülbélyegzés egyáltalán nem volt példa nélküli a keleti blokkban, bár ez pont Magyarországon nem történt meg. Az ilyen, titokban előkészített, gyors és váratlan pénzcserék célja a felhalmozott vagyonok megsemmisítése (tulajdonképpeni vagyondézsma), illetve a sokszor krónikus áruhiány enyhítése volt, a ‒ filmben is megjelenített ‒ hivatalos propaganda szerint pedig „a reakciós erők és a feketegazdaság elleni harc”, illetve „a pénzforgalom észszerűsítése”. Ilyen pénzcsere történt Romániában 1952 elején, Csehszlovákiában 1953 nyarán, a Szovjetunióban 1947-ben, 1961-ben és 1991-ben, Jugoszláviában 1966 elején, Bulgáriában 1952-ben és 1962-ben, Albániában 1965-ben, Lengyelországban 1950-ben, de ide sorolható a 2009-es észak-koreai pénzreform is. Míg a demokratikus piacgazdaságokban jellemzően egy jelentős vagy hosszas infláció után elszaporodó nullák levágása (redenomináció) volt a pénzcserék célja ‒ mint az 1946-os magyarországi vagy részben a ’47-es romániai pénzreform ‒, melyet a közönség alapos tájékoztatása előzött meg, addig például a filmkorabeli ’52-es román és ’53-as csehszlovák pénzcsere a legnagyobb titokban lett előkészítve: a bankjegyeket és érméket a kiszivárgás elkerülése érdekében a Szovjetunióban (a moszkvai pénzjegynyomdában és a leningrádi pénzverdében) gyártatták le. Csehszlovákiában mégis kiszivárgott a pénzcsere híre, a felizgatott lakosságot Zápotocký elnök rádióbeszédben nyugtatgatta a hírek hamis voltáról, majd másnap szó nélkül végrehajtották a pénzcserét. A felsorolt pénzcserék során az átváltási ráta jellemzően 1:10-hez (ritkán 1:100-hoz) volt, amit nem feltétlenük indokol a „nullavágás”. A nagyobb összegeket, címleteket egyáltalán nem vagy csak korlátozottan, illetve rosszabb árfolyamon váltották be új pénzre, a vagyonfelhalmozásra alkalmatlan, csekély értékű érméket viszont jóformán nem is érintette a pénzreform.

A korszak kereskedelmérőlSzerkesztés

A legfontosabb koncentrált kereskedelmi egységek akkoriban ‒ a piacokat, vásárcsarnokokat leszámítva ‒ a nagyáruházak voltak, nemcsak nálunk, hanem a fejlett világban mindenütt. Ezek jelentősen eltértek a mai bevásárlóközpontoktól, plázáktól, hipermarketektől, amelyek napjainkra szinte teljesen kiszorították őket. Az egykori híres budapesti nagyáruházak közé tartozott a Corvin, a Lottó, majd később a Skála, valamint a filmben is szereplő Úttörő és Újpesti Áruház. Ezek ‒ eltérően a plázák egymástól függetlenül működő, önálló elszámolású és tulajdonosi hátterű üzleteitől ‒ egy gazdasági egységként üzemeltek (leszámítva pl. a szerződéses fényképészetet vagy a Vendéglátóipari Vállalat által működtetett büféket). Különféle osztályok (pl. férfi- és női ruha, cipő, rövidáru, lakástextil, bútor, műszaki, játék, ajándéktárgy stb.) várták a vevőket, akiknek szakképzett eladók segítettek az áru kiválasztásában, a ruhák felpróbálásában, bemutatták a műszaki cikkek használatát, sőt ki is próbálták azokat. Vásárláskor a vevő blokkot kapott, azzal kellett fizetni az osztály kasszájánál, majd a lebélyegzett blokk ellenében vehette át a becsomagolt árut, illetve rendelhette meg a kiszállítását.

Végig a pártállam idején, de különösen az ötvenes években gyakori volt, hogy bizonyos, hánycikknek számító, nehezen beszerezhető vagy kurrens termékeket a szigorú tilalom ellenére csak pult alól ‒ ismerősöknek, protekcióval vagy némi kenőpénz ellenében ‒ adtak ki. A hiánycikkek felvásárlását, majd magasabb áron való továbbadását nevezték feketézésnek, amit a törvény szigorúan büntetett. A háború utáni években a nyugati országokban sem volt ismeretlen a hiánygazdálkodásból és a jegyrendszerből eredő felvásárlás, áruhalmozás és feketézés, ami ott is bűncselekménynek minősült.

Az áraknál figyelembe kell venni, hogy az infláció miatt a forint azóta a töredékét éri az akkorinak. Azokban az években a havi átlagfizetés 800 Ft körül volt, így a százforintos vásárlóértéke nagyjából annyinak felelt meg, mint ma 20 ezer forinté. Akkoriban a központi árszabályozás miatt az árrendszer teljesen más volt: az iparcikkek lényegesen drágábbak voltak, míg az élelmiszer, közlekedés, kultúra stb. sokkal olcsóbb, mint manapság.

A film címének helyesírásárólSzerkesztés

A film címe a legutóbbi, internetes MOKÉP-adatbázisban ugyan „Állami áruház”-ként szerepel, de a film gyártásakor, majd utána ötven éven át minden forrás, lexikon, moziműsor és tévéújság, plakát, szakkönyv kizárólagosan és igazolhatóan nagybetűvel, „Állami Áruház” címmel említi, az Állami Nagycirkusz, Állami Színház, Állami Biztosító, Állami Vállalat, Állami Könyvterjesztő stb. analógiájára. A kisbetűs írásmód a 2000-es évek elején tűnt fel, nyilvánvalóan slendriánságból.

Az Állami Áruház Nemzeti Vállalatokat 1949 májusában alapították az addigi Állami Áruházak Rt. 13 részre osztásával és a rt.-forma megszüntetésével (1949. évi 287/51. sz. korm. rend.). A hozzá tartozó kereskedelmi egységeknek a saját előnevükön (pl. „Újpesti”, „Orosházi”, „Minőség” stb.) kívül az „állami” jelzőt is használniuk kellett, eszerint a filmben szereplő áruház (mint a korszakban az összes) szükségszerűen viselte ezt a nevet, így a Diadal is. A kor állami áruházainak hármas neve tehát a megkülönböztető előnévből („Tatabányai”, „Minőség”, „Diadal” stb.), a tulajdonosra utaló „Állami” jelzőből, valamint a jellegre utaló „Áruház” szóból állt össze és nagy kezdőbetűkkel írandók. Köznyelvi használatban az „állami” jelző szinte mindig elmaradt, és ha volt előnév, akkor gyakran az „áruház” is. A később megjelent szövetkezeti áruházak esetében hasonló volt, majd némileg módosult és kibővült a névadás gyakorlata.

Kisebb városok, települések egyetlen ‒ állami vagy szövetkezeti ‒ áruháza „fantázianevet” általában nem kapott, hanem magáról a helységről vagy a tájegységről nevezték el (pl. „Ózdi Áruház”, „Alföld Áruház” stb.) és így tüntették fel a homlokzaton, csupa nagybetűvel. A teljes nevet (pl. Újpesti Állami Áruház) rendszerint csak hivatalos dokumentációkban, céges levelezésekben és a számlákon írták ki, de előfordult a homlokzaton is (pl. „Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház”).

A film az Állami Áruház Vállalatot volt hivatva népszerűsíteni, a korszak áruházain szereplő „Állami Áruház” felirat (ha nem csupa nagybetűvel volt kiírva) mint cégre utaló név mindenütt nagy kezdőbetűkkel került feltüntetésre. A film címfelirata is az áruház bejárata feletti cégfeliratként jelenik meg, így mint cégnév, a szabályok szerint nagybetűvel írandó.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés