Tizenkét dühös ember (film, 1957)

A Tizenkét dühös ember (eredeti cím: 12 Angry Men) 1957-ben bemutatott amerikai filmdráma, amely Reginald Rose azonos című tévéjátékán alapszik. Sidney Lumet első nagyjátékfilmjének középpontjában egy esküdt áll, akinek (a többi esküdttől eltérően) kételyei vannak a vádlott bűnösségét illetően és megkísérli meggyőzni az esküdttársait. A film jellegzetessége, hogy szinte csak egyetlen helyszínt használ: kivéve azt a három percet, amit a film eleje és vége tesz ki, és azt a két rövid jelenetet, ami egy szomszédos mosdóban zajlik, a cselekmény teljes egészében az esküdtek szobájában játszódik.

Tizenkét dühös ember (12 Angry Men)
1957-es amerikai film
Rendező	Sidney Lumet
Producer	Henry Fonda Reginald Rose
Alapmű	Reginald Rose: Tizenkét dühös ember
Műfaj	dráma, krimi
Forgatókönyvíró	Reginald Rose
Főszerepben	Henry Fonda Lee J. Cobb E. G. Marshall Martin Balsam John Fiedler Jack Klugman Edward Binns Jack Warden Joseph Sweeney Ed Begley George Voskovec Robert Webber
Zene	Kenyon Hopkins
Operatőr	Boris Kaufman
Vágó	Carl Lerner
Gyártás
Gyártó	Orion-Nova Productions
Ország	Amerikai Egyesült Államok
Nyelv	angol + magyar (szinkron)
Forgatási helyszín	Amerikai Egyesült Államok
Játékidő	96 perc
Költségvetés	340 000 USD (becsült)
Képarány	1,37:1
Forgalmazás
Forgalmazó	United Artists MOKÉP (mozi, 1959) Magyar Televízió (TV, 1965) MGM Televízió (TV, 2006)
Bemutató	1957. április 13. 1. magyar változat: 1960. január 28. 2. magyar változat: 1965. április 24. (MTV) 3. magyar változat: 2006. november 19. (MGM)
Korhatár
Kronológia
Kapcsolódó film	Tizenkét dühös ember (1997)
További információk
weboldal IMDb PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Tizenkét dühös ember témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Eltekintve attól, hogy a bírósági épületből való távozásakor két esküdt bemutatkozik egymásnak, a film nem használ neveket: a vádlottra „a fiúként” utalnak, a szemtanúk pedig „az öregember” és „a hölgy az utca túloldaláról”.

Cselekmény

A bírósági történet akkor veszi kezdetét, amikor egy gyilkossági ügyben már elhangzottak a záróbeszédek és a bíró eligazítja az esküdteket. Az amerikai törvények szerint (akkor is és most is) az ítéletnek (bűnös vagy nem bűnös) osztatlannak kell lennie. A kérdés, amiről döntenek, hogy a vádlott, egy szegénynegyedből származó, tizenéves fiú megölte-e az apját. Az esküdteket továbbá tájékoztatják, hogyha az ítélet „bűnös”, akkor ahhoz automatikusan halálos ítélet fog társulni: a villamosszék. A tizenkét esküdt elvonul a különszobába, ahol elkezdik megismerni egymás személyiségét és megkezdik az ügy megvitatását.

A tizenkét esküdtből tizenegy a tárgyaláson elhangzottak alapján meg van győződve arról, hogy a vádlott bűnös. A 8. esküdt véleménye eltér a többiekétől az első szavazásnál. Nem állítja, hogy a fiú nem bűnös, de úgy véli, hogy a bemutatott bizonyíték közvetett és a fiú megérdemli, hogy a halálos ítélettel egyenértékű bűnössé nyilvánítás előtt időt szánjanak ügyének átgondolására.

Így az esküdtszék megkezdi az érdemi munkát. Úgy döntenek, hogy megpróbálják meggyőzni a kétkedő 8. esküdtet, és egymás után sorolják fel az ügyész által bemutatott, és általuk elfogadott bizonyítékokat.

Leghevesebb ellenfelei – a 3., 4. és 10. esküdt – azzal érvelnek, hogy a fiúnak elegendő motivációja volt apja megölésére, valamint alibije összetákolt, mivel nem emlékszik semmire azokból a filmekből, amelyeket a gyilkosság időpontjában állítólag látott a moziban. Kiderül azonban, hogy maga a 4. esküdt sem emlékszik az általa néhány nappal azelőtt látott film részleteire, holott időközben nem érte olyan trauma, mint a vádlottat, így az emlékezetkiesést a vádlott pánikrohama magyarázhatja.

Az egyik, idős szemtanúról a 8. esküdt bebizonyítja, hogy csak feltűnési vágyból állítja, hogy a vádlottat látta hátulról leszaladni a lépcsőn közvetlenül a gyilkosság után, mivel mozgáskorlátozottsága miatt a szükséges idő alatt nem érhetett ki a lakásából a lépcsőházba – valakinek láthatta a hátát, de csak hihette, hogy az a vádlotté.

A másik szemtanúról, aki álmatlanul az ágyban hánykolódva az utca túloldaláról, az ablakon át látta, amint a fiú leszúrja az apját, kiderül, hogy – noha női hiúságból a tárgyaláson nem viselt szemüveget – szemüveges, így az ágyban álmatlanul hánykolódva, szemüveg híján nem ismerhette fel bizonyossággal, kit lát.

A gyilkos kés sem bizonyul olyan egyedinek, amilyennek az ügyész állította: a 8. esküdt ugyanolyan rúgós kést vásárolt néhány utcányira a tett színhelyétől, tehát ilyen kése nem csak a vádlottnak lehetett.

Ahogy a mérlegelés tovább folyik, az esküdtek egyre inkább kezdenek arra szavazni, hogy nem bűnös – sorrendben: a 9., 5., 11., 2., 6., 7., 12., 1., 4., 10. és végül a 3. esküdt. A 9. esküdt az első, aki egy titkos szavazáson támogatja a 8.-at: nem feltétlenül azért, mert hisz a vádlott ártatlanságában, hanem mert úgy érzi, a 8. esküdt megérdemli a lehetőséget, hogy megvitassák az álláspontját. Miután meghallgatják a 7. és a 10. esküdt panaszait, az 5. és a 11. esküdt változtatja meg a szavazatát. Miután a 2. és a 6. esküdt is a „nem bűnös” mellett dönt, a 7. belefárad és szintén a fiú ártatlanságára voksol, hátha véget ér a vita. A 12. esküdt meggondolja magát a „nem bűnös” szavazata után, de pillanatokkal később mégis visszatér hozzá; az esküdtek vezetője, az 1., szintén a fiú ártatlanságára szavaz. A 10. esküdt minden támogatást és tiszteletet elveszít, amikor belefolyik egy bigott szónoklatba és a 4. esküdt csendre inti – aki viszont meg van győződve, hogy annak a szemtanúnak, aki „látta” a gyilkosságot, hiteltelen lehet a beszámolója, mivel abban az időpontban nem viselt szemüveget.

A végére marad a hajthatatlan 3. esküdt, aki a 8. esküdttel való hosszas szembenállás után végül megtörik, miután rápillant a saját magáról és két éve nem látott fiáról készült fotóra, majd dühöngve összetépi azt (a haragja azt sugallja, hogy összeveszhettek). Minden esküdt elhagyja a termet és már csak a vásznon kívül tisztázzák a vádlottat a vádak alól. Az epilógusban a két összebarátkozott esküdt, a 8. (Davis) és a 9. (McArdle) bemutatkozik egymásnak (az összes esküdt névtelen maradt a film során) és a film véget ér.

Szereplők

A filmet (eddig) három alkalommal szinkronizálták: 1959-ben, 1965-ben és a 2006-ban.

Szerep	Színész	Magyar hang
		1. magyar változat (MOKÉP, 1959)	2. magyar változat (MTV, 1965)	3. magyar változat (MGM, 2006)
1. esküdt	Martin Balsam	Suka Sándor		Pálfai Péter
2. esküdt	John Fiedler	Árva János	Körmendi János	Szokol Péter
3. esküdt	Lee J. Cobb	Mádi Szabó Gábor		Karsai István
4. esküdt	E.G. Marshall	Inke László	Szakáts Miklós	Vári Attila
5. esküdt	Jack Klugman	Szabó Ottó	Somogyvári Rudolf	Török Sándor
6. esküdt	Ed Binns	Surányi Imre	Láng József	Kiss Csaba
7. esküdt	Jack Warden	Kollár Béla	Horkai János	Breyer Zoltán
8. esküdt	Henry Fonda	Kéry Gyula	Avar István	Tarján Péter
9. esküdt	Joseph Sweeney	Baló Elemér	Rajz János	Seres Lajos
10. esküdt	Ed Begley	Zách János	Képessy József	Barbinek Péter
11. esküdt	George Voskovec	Gál Sándor	Velenczey István	Garai Róbert
12. esküdt	Robert Webber	Avar István	Verebes Károly	Tokaji Csaba
Bíró	Rudy Bond	Képessy József	—	Medgyesfalvy Sándor
Őr	James Kelly	—	—	Dobos Imre
Bírósági tisztviselő	Billy Nelson	—	—	Kovács Levente
Vádlott	John Savoca	nem szólal meg

A film készítése

Reginald Rose Tizenkét dühös ember című műve eredetileg a televízió számára készült, és 1954-ben a CBS „Studio One” műsorában sugározták.

A tévéfilm sikere egy filmadaptációt eredményezett. Sidney Lumet-t, akinek korábbi rendezői művei között olyan drámákat találunk, amelyek az „Alcoa Hour” vagy a „Studio One” televíziós műsorok számára készültek, Henry Fonda és Rose kérte fel a rendezői feladatra. A Tizenkét dühös ember volt Lumet első nagyjátékfilmje, Fonda és Rose számára pedig ez volt az első és egyetlen eset, amikor filmproduceri szerepet vállaltak.

A film egy rövid, ám kemény próbaszakasz után kevesebb mint három hét alatt készült el, körülbelül 350 ezer dolláros költségvetéssel.

Fogadtatás

Kritikák

Első bemutatója alkalmával a Tizenkét dühös embert éljenezve fogadták a kritikusok. A. H. Weiler a The New York Timesban ezt írta: „Feszült, lebilincselő és lenyűgöző dráma, ami messze túlnyúlik az esküdtek szobájának szűkös határain.” Megfigyelése a tizenkét férfival kapcsolatban a következő volt: „Drámájuk elég erőteljes és provokatív ahhoz, hogy végig megbabonázza a nézőt.” Azonban nem volt nagy közönségsiker: a színes, szélesvásznú produkciók beköszönte azt eredményezte, hogy a film alacsonyan teljesített a jegyeladások terén.

Ennek ellenére az alkotást ma a klasszikusok között tartják számon mind a kritikusok, mind a közönség.

A filmkritikusok véleményét összegző Rotten Tomatoes a maximális 100%-ra értékelte 41 vélemény alapján.

Díjak, jelölések

A filmet a legjobb rendező, a legjobb film és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában jelölték Oscar-díjra. Az összes kategóriában felülmúlta azonban a Híd a Kwai folyón (1957), ami összesen hét Oscart nyert abban az évben. A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a film elnyerte a fesztivál fődíját az Arany Medvét.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 12 Angry Men (1957 film) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Televíziós megjelenések

• 1. magyar változat: MTV / MTV-1
• 2. magyar változat: MTV, TV2, Filmmúzeum
• 3. magyar változat: MGM / AMC

További információk

• Tizenkét dühös ember a PORT.hu-n (magyarul)
• Tizenkét dühös ember az Internetes Szinkronadatbázisban (magyarul)
• Tizenkét dühös ember az Internet Movie Database-ben (angolul)
• Tizenkét dühös ember a Rotten Tomatoeson (angolul)
• Tizenkét dühös ember a Box Office Mojón (angolul)

Kapcsolódó szócikk

• Tizenkét dühös ember (1997), rendező William Friedkin