Velenczey István

magyar színész, színházigazgató

Velenczey István (Budapest, 1925. március 7.2006. április 19.) Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató.

Velenczey István
1960-ban
1960-ban
Született 1925. március 7.
magyar Budapest
Elhunyt 2006. április 19. (81 évesen)
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Iskolái Színház- és Filmművészeti Egyetem (–1947)
Kitüntetései Jászai Mari-díj (1984)

A Wikimédia Commons tartalmaz Velenczey István témájú médiaállományokat.

ÉletrajzSzerkesztés

Esztergomban, a ferences rendi Katolikus Szent Antal Gimnáziumban érettségizett 1943-ban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerezte diplomáját 1947-ben. Pályáját a pécsi és a budapesti Nemzeti Színházban kezdte, ahol két-két évad idejéig játszott. 1951–től 1953-ig igazgatója volt a kecskeméti Katona József Színháznak, majd ezután egy évadig szerepelt a Nemzeti Színházban, háromig pedig a szolnoki Szigligeti Színházban. Egy teljes évtizeden keresztül volt a József Attila Színház tagja, majd tizenhat évig foglalkoztatta a Nemzeti Színház. 1983-tól a Józsefvárosi Színháznak és a Népszínháznak volt a művésze. A színészkedést mellett rendezőként is munkálkodott.

Fontosabb szerepeiSzerkesztés

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 158; ugyanitt harmincegy színházi felvételen is látható. (Vezetéknevének további előfordulásai: Velenczei, Velencey, Velencei)[1]

  • Mosca (Jonson: Volpone)
  • Higgins (Shaw: Pygmalion)
  • Agamemnon (Shakespeare: Troilus és Cressida)
  • Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi)
  • John (Wilde: Bunbury)
  • Lelio (Goldoni: A hazug)
  • Challenor (Griffiths: Komédiások)
  • Pantalone (Gozzi-Schiller: Turandot hercegnő)
  • A gróf (Anouilh: A Barlang)
  • Praed tiszteletes (Shaw: Warrené mestersége)
  • Orgon (Molière: Tartuffe)
  • Rideghváry Bence (Jókai-Kardos: A kőszí­vű ember fiai)
  • Bernstein bíboros (Peter Luke: VII. Hadrián)
  • Külföldi pénzember (Weiss: A Luzitán szörny)
  • Montague (Shakespeare: Romeo és Júlia)
  • Polonius (Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott)
  • Ügyész (Móricz Zsigmond: Úri muri)
  • Drugeth (Madách-Keresztury: Csák végnapjai)
  • Tommaso Morosini (Maróti Lajos: Az utolsó utáni éjszaka)
  • Korobkin (Gogol: A revizor)
  • A várúr (Illés Endre: Egyszárnyú madarak)
  • Hugó, Róbert király (Németh László: VII. Gergely)
  • Lord Villoughby (Shakespeare: II. Richárd)
  • Az öreg (Csák Gyula: Együtt egyedül)
  • Sztyokolnyikov (Gelman: Visszajelzés)
  • Morten Kill (Ibsen: A nép ellensége)
  • Tridenti püspök (Németh László: Husz János)
  • Yorki érsek, Owen Glendower (Shakespeare: IV. Henrik)
  • Tanácsos úr (Jókai Mór: Thália szekerén)
  • Tanácsos (Fejes Endre: Vonó Ignác)
  • Cauchon püspök (Shaw: Szent Johanna)
  • Desfournettes, szánigazgató (Anouilh: Colombe)
  • Samuel Gardner (Shaw: Warrenné mestersége)

FilmszerepeiSzerkesztés

JátékfimekSzerkesztés

TévéfilmekSzerkesztés

SzinkronSzerkesztés

Velenczey István nevéhez számtalan szi­nkronszí­nészi alakítás is fűződik. Többek között ő kölcsönözte hangját Walter Matthaunak és John Gielgudnak, de ő szinkronizálta Štrosmajer doktort (azaz Miloš Kopeckýt) is a Kórház a város szélén cí­mű tévésorozatban.

HangjátékSzerkesztés

  • Passuth László: Esztergomi orfeusz (1960)
  • Ingeborg Bachmann: A tücskök (1963)
  • Heinrich Böll: Meghívás teára (1963)
  • Hemingway: Búcsú a fegyverektől (1963)
  • Vészi Endre: Statisztika (1964)
  • Vészi Endre: Passzív állomány (1967)
  • Vihar Béla: Az utas (1970)
  • Az elhagyott robot (1972)
  • Klara és Angelika (1975)
  • Forintos doktor (1982)
  • Martin Luther King élete és halála (1984)
  • Aszlányi Károly: Az Északi Park felfedezése (1985)
  • Jókai Mór: Az arany ember (1985)
  • Jókai Mór: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból (1987)
  • Szomory: Sába királynője (1988)
  • Bomba a hűtőszekrényben (1990)
  • A Próféta rokona (1991)

KabaréSzerkesztés

  • Tóth Miklós: A kihallgatás – bíró

KitüntetéseiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. 2011. december 10.-i lekérdezés

ForrásokSzerkesztés